Ez a portál
Rólad, Neked készült!

Ha kérdésed,
észrevételed van a
honlappal kapcsolatban,
írj e-mailt az
info@mac97.hu
címre!
Impresszum
Korábbi híreink
Pista bácsi lesz a főnök
[2010. június 14. 20:05]


Mivel Újvári Gábor az AquaWorld-Castrol Cup rendezvény házigazdájaként dolgozik, Varga Peti pedig az érettségiére készül, ezért a holnapi edzést Pista bácsi tartja. Kezdés 17:30 órakor, a szülői pedig két órával később lesz a Fehér úton.
Tovább »

Hétvégi eredmények és pótlások
[2010. június 13. 19:43]


Az utolsó fordulók lebonyolítása után sem teljes még az eredménylista az U14 és az U13 bajnokságokban, főleg az idősebbek között kaotikus a helyzet. A versenybizottság tájékoztatása szerint a Testvériség elleni mérkőzést 3-0-val jóváírták csapatunknak.

U14 - rájátszás 9. forduló

MLTC - BVSC "A" 7-3
MAC - Unione szerda 10:00
Ikarus - Testvériség ??? versenyen kívül
BVSC "B" - Szabadkikötő ??? versenyen kívül
Szabadnap: Grund FC

Pótlások U14

6. forduló - BVSC "A" - Ikarus 0-6 versenyen kívül
7. forduló - Testvériség - MAC 0-3 (játék nélkül)


U13 - 26 forduló

Goldball - MAC 1-4
Csepel - REAC 3-1
Budafok - Budakeszi 1-3
BNLC - Kelen 1-1
KISE - Budatétény ???
Lőrinc United - Újpesti Haladás ???

Pótlások U13

22. forduló - Csepel - BNLC 7-3
25. forduló - Budatétény - Lőrinc United 3-0
Tovább »

Győzelemmel zártuk az U13-as bajnokságot
[2010. június 12. 17:25]


Wagner Esztertől kapott képek és információk alapján: Goldball - MAC 1-4. Kezdőként Baranyi Dániel, Baross Gábor, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Laukó István, Leicht Ferenc, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám csereként pedig Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás lépett pályára. Góljainkat Baross Gábor (2) és Tóth Ádám (2) szerezték. A meccsről szóló képgalériánk már kinyitott.
Tovább »

Változás a keretben
[2010. június 12. 10:36]


Fábián Péter és Jencsik Szilárd helyett a mai mérkőzésen Jenei Krisztián és Kovács Dominik szerepel majd, vagyis a 11:30 órakor találkozó keret így fest: Baranyi Dániel, Baross Gábor, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Wagner Tamás.
Tovább »

Kedden szülői
[2010. június 11. 20:48]


Pista bácsi kérésére kedden este szülői értekezlet lesz a Fehér úton 19:30 órától. Az edzés időpontja emiatt módosul, 17:30 és 19:00 óra között tartjuk a gyakorlást.
Tovább »

A Goldball elleni keret
[2010. június 11. 08:27]


Sztankovszky Péter sípjelére szombaton 12:30 órakor kezdődik a Goldball - MAC U13-as bajnoki mérkőzés a Könyves Kálmán krt. 24. szám alatti Siketek pályán. Találkozó 11:30 órakor a helyszínen kék mezben az alábbi fiúknak: Baranyi Dániel, Baross Gábor, Jencsik Szilárd, Kárpáti Krisztián, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Wagner Tamás
Tovább »

Eredmények
[2010. június 10. 22:42]


A legutóbbi forduló eredményei a minket érintő két bajnokságban:

BLSZ U14 - alsóházi rájátszás, 25. forduló

MAC - Grund 3-4
BVSC "A" - Szabadkikötő 0-9
Unione - BVSC "B" 5-1 versenyen kívül
MLTC - Ikarus versenyen kívül
Szabadnapos: Testvériség

BLSZ U13 - 25. forduló

MAC - Budafok 11-1
REAC - II. kerületi UFC 4-6
Újpesti Haladás - BNLC 4-1
Budakeszi - Csepel 2-3
Kelen - Goldball 9-1
Szabadnapos: KISE

Pótlások U13:

14. forduló - Budatétény - II. ker UFC 0-3 jn
22. forduló - KISE - MAC 3-5
22. forduló - Lőrinc United - Budakeszi 0-14
23. forduló - Újpesti Haladás - Goldball 2-2
Tovább »

Szép győzelem
[2010. június 09. 22:27]


A SÁRGA csapatunk vélhetően utolsó (Testvériség meccs?) idei mérkőzésén 5-3 (2-2)-ra győzött a KISE otthonában U13-as bajnoki mérkőzésen. A Kostyova (6) /helyette Lóderer (7) a 36. percben - Kovács Dominik (7), Jenei (7), Bicski (8), Katona (5) /helyette Kárpáti (6) a 20. percben/ - Baross T. (6,5), Jencsik (8) /helyette Wagner (6) az 52. perctől/, Kovács Dávid (7) /helyette Körtélyesi (6,5) az 52. perctől/, Miletics (6,5) - Újvári (7), Rendik (7,5) összeállítású csapat fordulatos mérkőzésen, ellenfelénél meggyőzőbb játékkal hozta el a 3 pontot, többek között Jencsik Szilárd (2), Rendik András (2) és Újvári Bence góljainak köszönhetően. A meccs képei már fent vannak a galériánkban!
Tovább »

A szerdai játékvezető
[2010. június 08. 14:29]


Juhász Dániel vezeti a (már kétszer is) elmaradt KISE - MAC U13-as bajnoki mérkőzést szerdán 15:30 órától!

14:45 a találkozás időpontja
itt.
Tovább »

Heti várható
[2010. június 07. 09:49]


Kedden és csütörtökön 16:30 és 18:00, pénteken 15:00 és 16:30 óra között lesz edzésünk a Fehér úton.

Szerdán a KISE elleni mérkőzést pótolja a SÁRGA csapat az alábbi kerettel: Balogh László, Baross Tamás, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Rendik András, Újvári Bence, Wagner Tamás Az eredetileg kiírt mérkőzés kerete ez az iskolai elfoglaltság miatt hiányzó Körtélyesi kivételével + az azóta betegség miatt meccset kihagyó Jencsik és Kárpáti részvételével. Kék mezben játszunk 15:30 órától, ezért 14:45 órakor lesz a találkozó a Gyakorló utcában!

Szombaton a KÉK csapat a Goldball pályáján (IX. Könyves K. krt. 24.) játszik 12:30 órától.

A jövő szerdai (június 16., 10:00 óra) Unione FC elleni záró találkozón a komplett "A" csapat lép majd pályára a tervek szerint!
Tovább »

Tíz közte
[2010. június 05. 22:53]


Könnyed, szellemes játékkal aratott 11-1 (6-1) arányú győzelmet csapatunk, kihasználva Balogh Lavi kivételes képességeit és nagy játékkedvét. A Kostyova (0) - Jenei (7), Kovács Dominik (6,5), Leicht (7,5), Katona (6,5) - Fábián (7,5), Körtélyesi (6) /helyette Wagner (6) a 46. perctől/, Kovács Dávid (6,5), Miletics (7) - Újvári (7,5), Balogh (10) összeállítású együttes a lebetegedő Rendik András és a táborozó Bicski Bence nélkül is ontotta a gólokat Balogh László (7), Fábián Péter (2) és Újvári Bence (2) jóvoltából. Kis képünkön Laci egyik gólja, ami nagyobb méretben megtekinthető a többi felvétellel együtt a galériában.
Tovább »

A szokásos...
[2010. június 05. 22:22]


Sokadszor ugyanabba folyóba lépve buktuk el a Grund '96-os csapata ellen a mérkőzést, hiszen 3-1-es vezetésről az utolsó 20 percben három gólt kapva vesztettünk 4-3-ra. A temérdek helyzetet kidolgozó, ám azokat rendre el is puskázó Kostyova (6) - Laukó (6), Baross G. (6), Dobos (5,5), Szidor (6) /helyette Prebor (6) a 41. perctől/ - Baross T. (6,5), Jencsik (5,5), Pátkai (5,5), Práth (5) - Tóth (5), Horváth (6,5) csapat góljait Práth Dávid, Tóth Ádám és Baross Tamás (képünkön) szerezték.
Tovább »

Találkozók szombaton
[2010. június 04. 22:25]


08:00 órakor találkozik a KÉK csapat, hogy U14-es bajnoki mérkőzésen a Grund csapatát fogadja. A mérkőzést Bernáth József vezeti majd, Komáromi Richárd és Kovács Dániel lenget neki. A keretünk ismert: Baross Gábor, Baross Tamás, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Fábián Péter, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Laukó István, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám. Mind a két mezt hozzuk!

09:45 órakor gyülekezzen a SÁRGA csapat a Budafok elleni U13-as találkozóra készülve. A két mezt magával hozva számítunk rájuk: Balogh László, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Rendik András, Újvári Bence, Wagner Tamás. A sípot Lukács Sándor fújja majd.

A két meccs között 10:20 órától szülői értekezlet.
Tovább »

Elmaradt a Testvériség elleni találkozó
[2010. június 03. 19:54]


Szépen hoppon maradtunk a Bánkút utcában, hiszen volt pálya, volt jó idő, volt játékvezető és volt ellenfél is, ám sajnos egy szakosztályvezető is akadt, aki nem engedélyezte a pályára lépést... Mintegy 24 gyerek örömét rontotta el, mert a pálya egyértelműen alkalmas volt a játékra. Folyt. köv...?
Tovább »

Szombaton lesz a szülői értekezlet
[2010. június 03. 11:28]


A két mérkőzés között, vagyis szombaton 10:25 órakor lesz megtartva a Fehér úton a szülői értekezlet! Kérjük, hogy a hiányzó gyerekek szülei (Bicski, Lóderer) is jöjjenek!
Tovább »

Ferike is 13 éves lett
[2010. június 03. 07:22]


Leicht Ferenc ma ünnepli világra jöttének 13. évfordulóját, reméljük, győzelemmel! Boldog születésnapot kívánunk!
Tovább »

A Testvériség elleni keret
[2010. június 02. 20:42]


Csütörtökön 14:15 órakor lesz a találkozó a XV. Bánkút u. 71. szám alatti pályán (térkép: ide kattintva). Mind a két mez legyen ott az alábbi fiúknál: Balogh László, Baranyi Dániel, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Fábián Péter, Kovács Dávid, Laukó István, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Prebor Davies, Rendik András, Szidor Szabolcs, Újvári Bence.

A többi srácnak fél öttől edzés!
Tovább »

Ma minden elmarad!
[2010. június 01. 09:14]


Víz alatt áll a pálya a Gyakorló utcában és a Fehér úton is, ezért elmarad a KISE elleni mérkőzés (új időpont: június 9., szerda 15:30 óra), elmarad az edzés és a szülői értekezlet is!

A kenesei tábor befizetése így csütörtökön aktuális!
Tovább »

Bajnok a Kelen SC!
[2010. június 01. 08:32]


Az U13-as bajnokságban eldőlt az elsőség sorsa, miután sem a Budakeszi, sem a Csepel nem tudott nyerni, a Kelen behozhatatlan előnyre tett szert! Gratulálunk a XI. kerületi csapatnak a bajnoki címhez!

Csepel - MAC 2-4
Budafok - Kelen 0-13
Goldball - BNLC 1-3
Budatétény - Újpesti Haladás 1-3
II. ker. UFC - Budakeszi 5-3
KISE - REAC 3-0
Szabadnapos: Lőrinc United

Az U14-es alsóházban csupán az Unione - Grund meccs eredménye nyilvános, a hazaiak 5-1-re nyertek. (Szombaton és hétfőn e két csapat ellen játszunk...)
Tovább »

Keretek csütörtökre és szombatra
[2010. május 31. 20:27]


06.03., csütörtök 15:00, Testvériség: Balogh László, Baranyi Dániel, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Fábián Péter, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Laukó István, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Prebor Davies, Rendik András, Újvári Bence

06.05., szombat 09:00, Grund: Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Fábián Péter, Jencsik Szilárd, Laukó István, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám

06.05., szombat 10:45, Budafok: Balogh László, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Rendik András, Újvári Bence, Wagner Tamás
Tovább »

A jövő heti meccsek
[2010. május 31. 13:25]


Az utolsó forduló mérkőzéseinek időpontjai is lefixálódtak, ezek értelmében a SÁRGA csapat június 7-én, hétfőn 16:00 órakor fogadja az Unione U14-es gárdáját (s fejezi be ezzel az idényt), míg a KÉK csapat az U13-as Goldball vendégeként június 12-én szombaton 12:30 órakor játssza utolsó mérkőzését!
Tovább »

Heti várható
[2010. május 31. 09:36]


Kissé zaklatott hét elé nézünk, hiszen négy(!) bajnoki mérkőzést is lejátszunk öt napon belül! Kedden a SÁRGA csapat 15:30 órától lép pályára a KISE ellen (részletek az előző hírben), a többieknek 16:30 és 18:00 óra között edzés a Fehér úton, amely után, 18:00 órától SZÜLŐI ÉRTEKEZLET! Csütörtökön ismét a SÁRGA (ám felforgatott összetételben) megy a Testvériség pályájára, ahol már 15:00 órakor kezdődik a mérkőzés. A keret másik felének a megszokott időpontban edzése lesz! Pénteken 15:00 és 16:30 között lesz tréningünk.

Szombaton egymás után játszik két csapatunk hazai pályán: a KÉK az U14-es bajnokságban a Grund FC-t fogadja 09:00, a SÁRGA pedig az U13-ban a Budafokot 10:45 órától.
Tovább »

A KISE elleni keret
[2010. május 30. 16:31]


A múlt heti viharok miatt elmaradt KISE elleni meccs pótlására kedden kerül sor 15:30 órától a X. Gyakorló u. 25. szám alatti pályán, ahol 14:45 órakor lesz a gyülekező. A sárga csapat (amely kék mezben játszik) kerete megegyezik az akkor vasárnapra kijelölttel: Balogh László, Baross Tamás, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Rendik András, Újvári Bence, Wagner Tamás

A meccs után a kísérőket kérjük, hogy fáradjanak át a Fehér útra a 18:00 órakor kezdődő szülői értekezletre!
Tovább »

A rend kedvéért...
[2010. május 29. 18:15]


Ahogy szerettük volna...
Ahogy vártuk...
Ahogy illik...

Ha és amikor a pályán dől el a Csepel - MAC mérkőzés, akkor nem kérdéses, hogy ki nyer. Ma nem túl jó játékkal, sok helyzetet eltékozolva is megvertük a zöld asztalnál oly tájékozott ellenfelünket 4-2 (2-2) arányban a Béke téren. A Kostyova (6) - Bicski (6) /helyette Kovács Dominik (6) az 59. perctől/, Baross G. (6,5), Práth (6,5), - Jencsik (6) /helyette Kovács Dávid (6) a 44. perctől/, Újvári (7), Pátkai (6,5), Miletics (6) /helyette Szidor (6) az 50. perctől/ - Rendik (6,5), Tóth (6), Balogh (7,5) csapat kétszer is vesztett állásban játszott, ám főleg a második félidő alapján nem sok kérdőjel maradt. Egy ilyen volt a gólkülönbség mértéke, de ma még egy büntető elhibázása is belefért. Góljainkat Balogh László (2), Baross Gábor és Tóth Ádám lőtték.
Tovább »

Boldog Szülinapot, Márk!
[2010. május 29. 10:10]


Csapatunk kapusa, Lóderer Márk szombaton ünnepli 13. születésnapját, amihez szívből gratulálunk!
Tovább »

Szombati tudnivalók
[2010. május 28. 14:39]


A Csepel - MAC találkozó helyszíne ide kattintva található. A mérkőzésen Dancs Boldizsár fújja majd a sípot, segítőket nem rendeltek ki mellé...
Tovább »

Lopás az öltözőnkben!
[2010. május 28. 08:37]


A tegnapi edzés ideje alatt a 97-esek öltözőjéből eltűnt Horváth Patrik, Miletics Zsombor és Rendik András telefonja, sőt Zsombi pénztárcája is. Amikor ez kiderült, többen már úton voltak hazafelé, tehát elképzelhető, hogy másnak is lábra kelt néhány értéke.

Az új háziszabály: az öltözőt nem csak meccsnapokon, hanem edzésekkor is be kell zárni és a kulcsot leadni a büfében, ahol külön értékmegőrző doboz is lesz!

Pista bácsi kérésére jövő kedden (június 1.) 18:00 órától szülői értekezlet lesz a Fehér úton!
Tovább »

A Csepel elleni keret
[2010. május 27. 13:46]


Szombaton 08:00 órakor lesz találkozó a XXI. Béke tér 1. szám alatti csepeli létesítményben, ahol 09:00 órától sárga mezben játszik az alábbi keret: Balogh László, Baross Gábor, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám Újvári Bence
Tovább »

A bécsi képek már a honlapon!
[2010. május 26. 12:42]


Wagner Eszter három napos helyszíni munkája után ma a feltöltés nehézségeivel is megbirkózott, így az összes bécsi fotó elérhető Fotóalbumunkban!
Tovább »

Kenesei tábor
[2010. május 26. 12:17]


A második turnus részletének (28.000 Ft) befizetési határideje: június 1., kedd! Aki gyermekét oda és/vagy vissza saját autóval szállítja, annak 1000-1000 (oda-vissza esetén 2000) Ft-tal kevesebbet kell befizetnie. A tábor június 26-tól július 2-ig tart.

Akik befizették már az előleget: Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Fábián Péter, Jencsik Szilárd, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Megerőltetés nélkül
[2010. május 25. 21:54]


Az U13 BLSZ bajnokság hétközi fordulójában 8-2 (4-1) arányban győzte le sárga csapatunk a kissé enervált II. ker. UFC-t. A Kostyova (7) - Kovács Dominik (5,5) /helyette Wagner (6) a 36. perctől/, Kovács Dávid (5,5) /helyette Körtélyesi (6) a 45. perctől/, Jenei (6), Katona (5,5) /helyette Kárpáti (6) a 36. perctől/ - Rendik (7,5), Baross T. (7), Jencsik (7,5), Miletics (7) - Újvári (7), Balogh (8,5) összetételű gárda szép gólokat szerzett Balogh László (4), Jencsik Szilárd (2), Újvári Bence és Miletics Zsombor (képünkön a gólja) révén a nem túl nagy iramú találkozón, amelynek képgalériája már fenn van a Fotóalbumban!
Tovább »

A mai tudnivalók
[2010. május 25. 10:18]


Válóczi György vezeti a ma délutáni II. ker. UFC elleni U13-as bajnoki mérkőzést a Fehér úton, amely négy órakor kezdődik. A találkozó legkésőbb 15:15 órakor a klubházban, mind a két mez legyen nálunk!

A mai bő keret: Balogh László, Baranyi Dániel, Baross Tamás, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Miletics Zsombor, Práth Dávid, Rendik András, Újvári Bence, Wagner Tamás

A keretben fel nem sorolt játékosoknak ma nincs edzése! Csütörtökön 16:30 és 18:00, pénteken 15:00 és 16:30 órakor lesznek a foglalkozások. Szombaton reggel 09:00 órakor játszunk Csepelen U13-as bajnokit, az U14-es Testvériség elleni derbi jövő csütörtökre halasztódik ellenfelünk kérésére.
Tovább »

Eső, móka, kacagás és aranyérem
[2010. május 24. 20:59]


Kalandos 3 napot ért meg Bécsben az 1997-es korosztályunk, amelynek a szombati napon a hirtelen jött és hosszan tartó felhőszakadás miatt elmaradtak a kiírt mérkőzései, helyette óriási vízicsaták jöhettek a szálláson. Vasárnap délelőtt bécsi városnézés szerepelt a programban (képünkön), majd az 1996-os kupában bemelegítettünk a hétfői korosztályos tornára. A bosnyák GR Mostar ellen a Kostyova – Kovács Dávid, Baross G., Práth, Szidor – Rendik, Baross T., Pátkai, Miletics – Balogh, Tóth (csereként: Lóderer, Újvári, Kovács Dominik, Csécsi, Kiss K.,) összetételű csapat játszott, és jó játékot produkálva kapott ki 3-0-ra, majd az osztrák Elektra következett, amely 5-1-re vert el minket, de szemernyi panaszra sem volt okunk a teljesítményünket figyelve.

A jó előjelek után következett az 1997-es torna, ahol öt csapat játszott körmérkőzést egymással. Rögtön a MAC Budapest néven szereplő erősebb gárdánk az FC Nepstadion ellen játszott és kifejezetten jó meccsen 2-1-re nyert az esélyesebb gárda (összeállítások: Kostyova – Práth, Baross G., Szidor – Rendik, Baross T., Pátkai, Miletics – Tóth, Újvári, Balogh (csere: Kovács Dávid), illetve Lóderer – Wagner, Kovács Dominik, Laukó. Leicht – Fábián, Prebor, Kiss K., Kovács Ádám – Csécsi, Katona (csere: Körtélyesi)), a gólokat Tóth Ádám, Újvári Bence, illetve Csécsi Krisztián lőtte. A MAC csapata innentől kezdve a Kostyova – Kovács Dávid, Baross G., Práth, Baross T. – Rendik, Újvári, Pátkai, Miletics – Balogh, Tóth (csere: Szidor) összetételben szerepelt, és előbb az osztrák CRO Vienna gárdáját verte Tóth Ádám (2), Balogh László és Rendik András góljaival 4-0-ra, majd a bosnyák FK Igalo ellen már a tornagyőzelem volt a cél, és hihetetlenül rendezett futballal 3-0-ra legyőztük a legfőbb riválist 3-0-ra Tóth Ádám (2) és Balogh László találataival. Az utolsó, tét nélküli meccsen a bronzéremért hajtó KOM Podgorica (Montenegróból) 1-0-ra nyert ellenünk, ám ez már nem befolyásolta elsőségünket!

Az FC Nepstadion csapata a Podgorica ellen 2-2-es döntetlent ért el Kiss Kinga és Kovács Ádám góljaival, majd ki-ki meccsen 1-0-ra kikapott a Cro Viennától, végül az FK Igalo nyert 2-0-ra a remekül küzdő „B” csapatunk ellen, amely így az ötödik helyen végzett.

"Lapzártakor" jött a hír: az 1998-as csapatunk is megnyerte a bécsi tornát a saját korosztályában! Gratulálunk nekik!
Tovább »

Sok hétközi meccs jön
[2010. május 21. 11:19]


Picit hektikus lesz a végjáték a két bajnokságban, mert hétköznapokon is egymást érik majd a bajnokik. Indul a program a Pünkösd miatt kiírt hétközi meccsel (május 25., kedd 16:00 MAC (sárga) - II. ker. UFC - Fehér út), majd jön a várva várt Csepel elleni találkozó (május 29., szombat 09:00 - Béke tér), ahová picit felforgatott csapattal megyünk... A KISE ellen elmaradt bajnoki pótlása a sárga csapatnak (június 1., kedd 15:30 - Gyakorló u.) két nappal megelőzi a Testvériség kérésére halasztott találkozót (június 3., csütörtök 15:00 - Bánkút u.), ahol kompenzálós csapat játszik a csepeli derbi miatt. Majd a flúgos futamot egy kettős rangadó zárja a Grund és a Budafok ellen (június 5., szombat 09:00 és 10:45 - Fehér út).

A pünkösdi út miatt a jövő keddi (május 25., kedd 16:00 órai kezdés) U13-as II. ker UFC elleni keretet már most kihirdetjük: Balogh László, Baross Tamás, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Rendik András, Újvári Bence, Wagner Tamás. A keretbe Jencsik Szilárd azért került be, mert az elmúlt bajnokit betegség miatt elmulasztotta a KÉK csapatban, és Bécsbe se jön velünk, Baross Tamás pedig jövő szombaton nem tud jönni bajnokira, ezért most játszik majd!
Tovább »

Újabb infók a hétvégéről - előbb indulunk!!
[2010. május 21. 09:55]


A szervezőktől kapott információk alapján mégis szombat reggel 08:00 órakor indulunk a Körcsarnok elől, miután ebéddel várnak minket, valamint az M1 autópályán kialakult mizériára is fel kell készülnünk!

A cím, ahol játszani fogunk: Wasserpark 21. Bezirk, Wien Am Hubertusdamm 1-7

A cím, ahol lakni fogunk: Hotel Restaurant Sophienalpe
Sofienalpenstrasse 113, 1140 Wien
Telefon: +43-(0)1-486 24 32
Fax: +43-(0)1-485 16 55 12

Ezúttal a gála melegítőben utazzunk! Hozni kell a Mitre táskát benne a sípcsontvédőt, stoplis cipőt, zoknikat, sportszárat, két nadrágot, két mezt, papucsot, tusfürdőt és törülközőt! A további ruhák között legyen meleg, utcai és laza is, valamint fürdőnadrág!

Útlevelét senki ne felejtse otthon, bár nem szedjük be őket! Labdát senki ne hozzon magával!
Tovább »

Biztosítás Ausztriába
[2010. május 20. 11:36]


Minden gyerekre kötöttünk utazási-, poggyász- és sportbiztosítást 500 Ft/nap értékben, így az 1500 Ft-okat kérnénk ma, holnap, illetve szombaton befizetni Wagner Eszternek!

Zsebpénznek napi 5-10 Euro szerintünk untig elég, de ez magánügy!
Tovább »

Az ellenfelek Bécsben
[2010. május 19. 22:36]


Megkaptuk a részletes programot, így az is eldőlt, hogy 10:00 órakor elég indulnunk a Körcsarnoktól szombaton. AZ FC Nepstadion néven induló "B" csapatunk 15:00 órakor az FK Igalo ellen 17:40 órakor pedig a Wiener SC ellen játszik. Az erősebb MAC Budapest meccseire 15:40 (Kom Podgorica) és 18:10 órakor (Cro Vienna) kerül sor. Előzetes információink szerint a két három fős csoportból az első két helyezettek kerülnek be a hétfői programba.

Vasárnap az 1996-osok között 15:40 órakor a MAC Budapest a GR Mostar, 18:10 órakor az Elektra ellen játszik.

Az 1998-asok vasárnap délelőtt egy négyes csoportban küzdenek az alábbi program szerint:

10:20 FK Sloga Sjenica - MAC Budapest
11:20 FK Malesija - MAC Budapest
12:20 MAC Budapest - FAC
Tovább »

Kevés meccset játszottak...
[2010. május 18. 10:50]


A hétvégi fordulót alaposan szétzilálta az időjárás, így nem túl informatív az adatsor...

BLSZ U14 - alsóházi rájátszás 23. forduló
MAC - MLTC 3-6
Testvériség - Unione halasztva
Grund - BVSC "B" 6-2 versenyen kívül
BVSC "A" - Ikarus halasztva versenyen kívül
Szabadnapos: Szabadkikötő

BLSZ U13 22. forduló
KISE - MAC halasztva
Budafok - Goldball 1-3
Budatétény - REAC 1-1
Lőrinc United - Budakeszi halasztva
Csepel - BNLC
II. ker. UFC - Kelen SC
Szabadnapos: Újpesti Haladás
Tovább »

A heti várható események
[2010. május 17. 07:17]


Amennyiben az időjárás nem szól közbe, akkor kedden és csütörtökön 16:30 és 18:00 óra között edzünk, pénteken 15:00 és 16:30 között lesz gyakorlás.

Pünkösd miatt nincs hétvégi bajnoki (pótlást sem tervezünk a hétre!), a csapat 26 fővel: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Jencsik Szilárd, Katona Barna, Kiss Kinga, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Rendik András Zoltán, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence, Wagner Tamás szombaton reggel 08:00 órakor indul Bécsbe!
Tovább »

Elmarad a KISE elleni meccs!
[2010. május 16. 09:53]


Az időjárásra és főleg a pálya talajára tekintettel ellenfelünk a mérkőzés elhalasztását kérte. A pótlás időpontja még nem ismert!
Tovább »

Fájó vereség
[2010. május 15. 13:55]


Az U14-es bajnokság mai játéknapján 6-3 (4-1) arányú vereséget szenvedtünk az MLTC csapatától. Az ellenfélből két játékossal nem bírtunk, míg elöl szekérnyi ajtó-ablak helyzetet puskáztunk el. A Baranyi (6) /helyette Kostyova (6) a 41. perctől/ - Prebor (5,5) /helyette Laukó (6,5) a 41. perctől/, Baross G. (6), Dobos (6,5), Leicht (6) /helyette Kárpáti (6,5) a 41. perctől/ - Fábián (5,5), Szidor (6), Pátkai (6), Horváth (7) - Tóth (5), Práth (5,5) összeállítású csapat góljait Horváth Patrik, Laukó István és Baross Gábor (11-esből) lőtte.
Tovább »

A pünkösdi torna
[2010. május 14. 15:24]


Kérnénk szépen a jövő heti bécsi tornára utazókat, hogy a hétvégén, de legkésőbb keddig fizessék be a 9.500 Ft-os részvételi díjat Gábor bácsinak, vagy Wagner Eszternek!

Köszönjük szépen!
Tovább »

Újabb mérkőzések lettek lekötve
[2010. május 14. 09:18]


A májusi utolsó hétvége programja is fixálódott, csupán a II. ker. UFC elleni találkozó időpontja kérdéses még. Tudjuk a Csepel és a Testvériség elleni meccsek kezdését és helyszínét is. Részletek a Heti programban!
Tovább »

Előzetes keretek a hétvégére
[2010. május 13. 13:52]


Szombat 09:00 Fehér út Baranyi Dániel, Baross Gábor, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Fábián Péter, Jencsik Szilárd, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Laukó István, Leicht Ferenc, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám. Találkozó 08:00 órakor (mindkét mez, vélhetően sárgában játszunk) a helyszínen, ellenfél az MLTC.

Vasárnap 12:00 Gyakorló u. Balogh László, Baross Tamás, Bicski Bence, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Rendik András, Újvári Bence, Wagner Tamás 11:00 órakor gyülekezünk az öltözőépület előtt (nem a pályán, hanem bekanyarodva az erdő mögé:
ide kattintva). Kék mezben lépünk pályára a KISE ellen.
Tovább »

Sporik a hétvégén
[2010. május 13. 09:55]


Szombaton 09:00 órától az MLTC ellen játszunk a Fehér úton, ide egyelőre csak egy játékvezetőt delegáltak, Gál Pétert. A vasárnap 12:00 órától zajló kerületi derbin, a KISE pályáján Magyar Ádám fújja a sípot, segítői Lipták Márk és Pál Tamás lesznek.
Tovább »

Hétvégi eredmények
[2010. május 12. 09:22]


Foghíjas az eredménysorunk az érdekelt két bajnokságban, de az ismert végeredményeket ezúttal is közöljük:

BLSZ U14 alsóházi rájátszás - 22. forduló

Szabadkikötő - MAC 3-11
Grund - Testvériség 9-3
Unione - MLTC 2-1
BVSC "B" - Ikarus ?? versenyen kívül
Szabadnapos: BVSC "A"

BLSZ U13 bajnokság - 21. forduló

MAC - Lőrinc United 4-3
BNLC - II. kerület FC ??
Goldball - Csepel 2-5
Budakeszi - Budatétény 17-0
Újpesti Haladás - Budafok ??
Kelen - KISE 2-1
Szabadnapos: REAC
Tovább »

A bécsi szálláshelyünk
[2010. május 10. 14:04]


A pünkösdi tornával kapcsolatos információ, hogy az 1997-es torna csoportmérkőzéseire szombat délután kerül sor, vasárnap délután pedig az 1996-os tornán is elindulunk, vagyis selejtezőket játszunk az idősebbek között, kihasználva ezzel a játéklehetőséget! Hétfőn kerül sor a döntőkre, ahová a legjobb négy csapat kerül.

A szállásunk (
ide kattintva) mellé reggelit és vacsorát biztosítanak a szervezők, akiktől délre szendvicseket kértünk.

Egy 30 fős busszal utazunk (26 játékos, két edző és a sofőr), Fábián Péter saját autóval kísér minket.
Tovább »

Heti programunk - kedden előbb kezdünk!
[2010. május 10. 11:15]


Ezen a héten a keddi edzés fél órával (16:00) korábban kezdődik, mert a felnőtt csapat meccse miatt 17:30 órakor el kell hagynunk a pályát. Csütörtökön a hagyományos időben (16:30-18:00), pénteken pedig 15:00 és 16:30 óra között edzünk.

Szombaton 09:00 órakor a KÉK csapat U14-es bajnokin fogadja az MLTC csapatát a Fehér úton a SÁRGÁK vasárnap délben a KISE vendégeként játszanak a X. Gyakorló u. 25. szám alatt.
Tovább »

Jól szerepeltek a mieink
[2010. május 09. 21:21]


A BLSZ Válogatott színeiben Balogh László és Rendik András is pályára lépett ma az NB I-es klubokból válogatott gyerekek ellen. A 3 x 20 perces mérkőzésen a fiaink két harmadot játszottak, Lacika végig középpályásként, Andris védőként és középpályásként. A mérkőzést 2-0-ra nyerte az NB-s gárda, de a két MAC-játékos remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet!
Tovább »

Helyén volt a szívünk
[2010. május 08. 20:27]


Egy kellemetlen stílusú ellenfelet gyűrt le csapatunk a BLSZ U14-es bajnokság 22. fordulójában. A szoros első játékrészt követően szétziláltuk a Szabadkikötő gárdáját és 11-3 (4-3)-ra győztünk. A Kostyova (8) - Kovács Dominik (7,5), Bicski (7,5), Dobos (7), Katona (6,5) /helyette Jenei (8) a 41. percben/ - Rendik (8,5), Baross T. (8), Balogh (7,5), Miletics (7) - Horváth (9), Újvári (7,5) összetételű együttes góljait Horváth Patrik (4), Rendik András (3), Újvári Bence (2) és Balogh László (2) szerezték. Képünkön a négy gólig jutó, és rendkívül hasznosan játszó Horváth Patrik látható.
Tovább »

Megint ránk jöttek...
[2010. május 08. 20:08]


A BLSZ U13 bajnokság 21. fordulójában a Lőrinc United gárdáját fogadtuk, és egy négy gólos vezetés után sikerült talpra állítanunk riválisunkat. A Baranyi (0) /helyette Lóderer (5) a 36. percben/ - Wagner (5,5), Jencsik (6,5), Leicht (7), Prebor (5,5), - Fábián (6), Práth (6,5), Pátkai (6,5), Szidor (6) - Tóth (7), Kárpáti (5,5) /helyette Baross G. (6) a 36. percben/ összeállítású csapat 4-3 (3-0)-ra győzött Tóth Ádám (2), Pátkai Patrik és Práth Dávid góljaival. A negyedik találatunk a kis képen látható, de nagyobban is élvezhetők a gólok Wagner Eszter munkája nyomán a galériában!
Tovább »

Képek Párizsról!
[2010. május 07. 13:38]


Kovács Zoli jóvoltából kapott honlapunk párizsi emlékeket. Megtekinthető a fotóalbumban.

Holnap mind a két helyszínen egy-egy órával a meccs előtt találkozunk, tehát 09:45 Fehér út és 13:00 óra Sport u.
Tovább »

Születésnaposak!
[2010. május 07. 09:27]


Egymás társaságát élvezik nap mint nap...
Együtt boldogítják szüleiket...
Egyik aranyosabb, mint a másik...
Egy napon ünneplik a születésnapjukat... - méghozzá ma!

Boldog születésnapot, de kiknek is? Kattints a Tovább gombra!
Tovább »

A hétvégi bírák
[2010. május 07. 07:55]


Szombaton 10:45 órakor a Lőrinc United ellen a Fehér úton Bernáth József bíráskodik majd, segítői Kovács Miklós és Pápa Ádám lesznek.

Az ugyancsak szombaton a VII. Sport utca 2. szám alatti (
ide kattintva) sporttelepen 14:00 órakor kezdődő mérkőzésen Rieth Benjámin fújja majd a sípot, asszisztenseként Mucsi Kristóf és Keck Zsigmond tevékenykedik majd.
Tovább »

Balatonkenese
[2010. május 06. 10:46]


A kiosztott papírokon szereplő dátum (május 4.) lejárt, így szombatig kérnénk a balatonkenesei résztvevőktől a 10.000 Ft-os előleget.
Tovább »

Előzetes keretek szombatra
[2010. május 06. 07:08]


Szombat 10:45 óra, Fehér út: Baranyi Dániel, Baross Gábor, Fábián Péter, Jencsik Szilárd, Kárpáti Krisztián, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Wagner Tamás . Baross Gábor késve érkezik a KÉK csapathoz, amely sárgában fogadja majd a Lőrinc United U13-as csapatát.

Szombat 14:00 óra Sport u.: Balogh László, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Miletics Zsombor, Rendik András, Újvári Bence A SÁRGA csapat ellenfele az U14-es Szabadkikötő gárdája lesz. Vélhetően kékben játszunk.
Tovább »

Kórkép
[2010. május 05. 10:22]


Három fiatal régóta bajlódik sérüléssel, illetve rejtélyes betegséggel. A térdével bajlódó Szidor Szabolcs a hírek szerint csütörtökön már edzésre jelentkezik, Körtélyesi Bertalan lábából kivették a varratokat, rá két hét múlva számíthatunk. Bizonytalan a sorsa Laukó Istvánnak, akit has- és fejfájás gyötör hetek óta, kivizsgálása még mindig folyamatban...

A torokgyulladással betegeskedő Balogh László reményeink szerint felépül a hétvégére.
Tovább »

Meccs a válogatottjainknak
[2010. május 04. 16:52]


Vasárnap 16:00 órakor a Siketek pályán játszik tesztmérkőzést az újonnan kialakított BLSZ-válogatott az NB I-es válogatott ellen. A Budapesti Labdarúgó Szövetség együttesében Balogh László és Rendik András (képünkön) játékára számítanak.
Tovább »

A forduló eredményei
[2010. május 03. 11:14]


Az elmúlt hétvége összes bajnoki eredménye a rendelkezésünkre áll, így nézzük mi is történt a pályákon a két bajnokságban:

BLSZ U14 rájátszás - alsóház:
BVSC - MAC 4-7
MLTC - Grund 3-5
Szabadkikötő - Unione 4-0
Testvériség - BVSC "B" 3-0 versenyen kívül
Szabadnapos: Ikarus

BLSZ U13:
Budatétény - MAC 1-6
Csepel - Budafok 12-0
Lőrinc United - Kelen 1-13
REAC - Újpesti Haladás 3-2
II. ker. UFC - Goldball 1-1
KISE - BNLC 4-0
Szabadnapos: Budakeszi
Tovább »

E heti tennivalóink
[2010. május 03. 09:08]


Kedden és csütörtökön 16:30-18:00, pénteken 15:00-16:30 óra között lesznek edzések a Fehér úton.

A szombati napon játszik mind a két csapatunk, a KÉK a Fehér úton U13-as meccset a Lőrinc United ellen 10:45 órától, a SÁRGA pedig 14:00 órától a VIII. Sport u. 2. (BKV-pálya) szám alatti műfüves pályán a Szabadkikötő vendégeként.
Tovább »

Újabb fényképek a galériákban
[2010. május 02. 07:17]


A csapat- és a meccsképek közé is kerültek újak! Például a napfürdőző szurkolóinkról...
Tovább »

Három duplázó
[2010. május 01. 17:56]


A Budatétény ellen játszotta soros bajnoki mérkőzését csapatunk az U13-as bajnokságban és hátrányból fordítva 6-1 (4-1)-re nyert idegenben. Itt is csere nélkül játszotta végig a csapat a mérkőzést az alábbi összeállításban: Kostyova (7) - Lóderer (6), Kovács Dominik (7), Katona (7), Wagner (6) - Rendik (8), Baross T. (6,5), Bicski (7), Miletics (6,5) - Újvári (7), Kárpáti (7). A gólokon testvériesen osztozott Kárpáti Krisztián (2), Rendik András (2) és Újvári Bence (2).

A képek már a fotóalbumban.
Tovább »

Rengeteg helyzet kimaradt
[2010. május 01. 17:38]


Hosszú idő után játszottunk ismét "tétre menő" bajnoki meccset a BLSZ U14-es bajnokságban, ellenfelünk a BVSC gárdája volt. A 7-4 (2-1)-es siker meggyőzőbb is lehetett volna, ha jobban koncentráltunk volna a kapuk előtt... A Baranyi (7) - Prebor (5,5), Kovács Dávid (6), Dobos (6,5), Leicht (7) - Jencsik (7,5), Pátkai (6) - Fábián (6), Práth (7), Horváth (7) - Tóth (6,5) összetételű csapat góljait Prát Dávid (3), Jencsik Szilárd, Tóth Ádám, Horváth Patrik és Fábián Péter szerezték.
Tovább »

Két embert adunk a BLSZ válogatottba
[2010. április 30. 16:20]


Az U-13 válogatott keretét összeállította a BLSZ. A MAC-tól négy fiú szerepelt a válogatón, ám Bicski Bence és Tóth Ádám elsőre nem került be a keretbe. A másik két fiúnak (Balogh László és Rendik András) gratulálunk! A keret névsora Tovább!
Tovább »

A szombati keretek
[2010. április 30. 08:56]


Furcsa fintora a sorsolásoknak, hogy ugyanabban az időben a két sereghajtó otthonában lépünk pályára szombaton 10:00 órakor. A találkozók helyszíne mindkét esetben 09:00 óra az ellenfelek sportlétesítményében.

A KÉK csapat
ide kattintva találja a XIV. Tatai út 3/B. szám alatti pályát, ahová az alábbi fiúk jönnek: Baranyi Dániel, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Fábián Péter, Jencsik Szilárd, Kovács Dávid, Leicht Ferenc, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Tóth Ádám

A SÁRGA csapat ide megy (XXII. Jókai Mór u. 35-37.) holnap reggel ebben az összeállításban: Balogh László, Baross Tamás, Bicski Bence, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Rendik András, Újvári Bence, Wagner Tamás

Szűkösek a keretek, ezért mindenki megjelenésére számítunk!
Tovább »

Takács Domi elbúcsúzott
[2010. április 29. 21:13]


A csapat egyik legmegbízhatóbb játékosa döntött a "visszavonulás" mellett. Takács Dominik (képünkön) a jövőben kajakozni fog, ezért szögre akasztotta a futballcsukát!

Ezúton is köszönjük áldozatkész játékát, kedves személyiségét!
Tovább »

A sporik a hétvégén
[2010. április 29. 09:52]


A BVSC elleni találkozó játékvezetője Szendrei László lesz, asszisztensei pedig Böröcz Ferenc és Ludvig András. Az U13-as bajnoki sípmestere is már ki lett jelölve. Ennek értelmében Rácz Ferenc Zsolt fújja majd a sípot, segítői Vértes Miklós és Saskőy Bence lesznek a szombaton 10:00 órakor kezdődő összecsapáson.
Tovább »

Jelentkezés a pünkösdi tornára!
[2010. április 28. 12:28]


Legkésőbb szombatig várjuk a szülők jelzését, hogy a május 22-24. (szombat-hétfő) bécsi túrára (2 éjszakás) eljöhet-e gyermekük. 26 játékost viszünk magunkkal, ezért ha nagyobb arányú lesz a lemondás a csapaton belül, akkor időben kell gondoskodnunk pótlásról máshonnan (a párizsi úthoz hasonlóan). A fizetendő költség 9.500 Ft/fő. Három felnőtt lesz a két csapattal (Fábián, Újvári, Varga), de megpróbálunk a gyerekek szálláshelyén szobákat foglalni (ez nem biztos!) a kísérő szülőknek is. A busz 30 személyes, tehát a kiutazó kísérőknek maguknak kell gondoskodniuk a kijutásról!
Tovább »

Okulásként!
[2010. április 27. 12:42]


Az alábbi levél érkezett a MAC '97-es csapatához a II. ker. UFC edzőjétől, amelyet változtatás nélkül közlünk:

Tisztelt Budapesti Labdarúgó Szövetség!

Ezúton jelzem a múlt héten a 20. fordulóban, a BLSZ U13-as serdülő bajnokság 1. csoportjában lezajlott II. Kerület UFC – Csepel 3 - 2 vel végződött mérkőzéssel kapcsolatban átélt sajnálatos tapasztalatimat.
A mindvégig izgalmas, kiegyenlített mérkőzésen a vendég csepeli szülők sportszerűtlen magatartására szeretném felhívni a szövetség figyelmét.
Bár a mérkőzés a serdülőbajnokságban zajlott le, de a kerületi csapatban, ill. a bajnokságban szereplő játékosok nagy része 12 év alatti, így még gyermeklabdarúgókról van szó. Azt gondolom, hogy nincs helye egy a gyermeklabdarúgásról szóló programban, a labdarúgó képzésben olyan viselkedésnek, amit a csepeli szülők megengednek maguknak. Végig szidalmazták rájuk kedvezőtlen döntés esetén a játékvezetőt

A csepeli szülői szurkológárda tisztességtelenül szurkolt, meccs elejétől, folyamatos sportszerűtlen beszólásokkal befolyásolta a gyerekek kedvét, zavarta azok koncentrációját, mindez rombolta a játék örömét!
Az ilyen és ehhez hasonló viselkedés felnőtt mérkőzésen is sportszerűtlen, egy gyermeklabdarúgó mérkőzésen megengedhetetlen!!

Az alábbi beszólások, amelyeket idézek folyamatosak volt a mérkőzésen.
" Na mi van 17-es, te miért nem focizol?”
" Én focizok!”
Mire a válasz: "Csak ne szövegelj, mert felpofozlak!"

A kerületi kapus egy kifutásnál az ötös sarkán lecsúszva fogta mellre a labdát, és az érkező csepeli támadó talpal érkezett és az ütközésnél fejbe rúgta a fekvő kapust. Szándékosság nem, de a durva veszélyes játék egyértelmű volt. A kapusnak felrepedt a szája, estére mindkét szeme bevérzett, enyhe agyrázkódást kapott. Az egyik "kedves papa" bekiabálta, hogy "mit csodálkozol, hogy így jársz, ha megfogod a lábát , tanulj meg inkább focizni!" Mikor bementem a pályára és próbáltam felmosni a játékosomat a „hord már el a gyereket!” sportszerű iránymutatással láttak el!

Sajnálatos tény az is, hogy a mérkőzés végére a saját gyermeküket védő UFC s szülőkre is ráragadt a sportszerűtlen magatartás. A mindvégig feszült mérkőzés végére a csepeli játékosok durva, szándékos, hátulról történő egyértelműen lábra irányuló becsúszásaiban teljesedett be! Mindezt a játékvezető érthetetlen módon nem büntetett piros lappal.

Kérem, a Budapesti Labdarúgó Szövetséget, hogy a felnövekvő labdarúgóink, a gyermekek védelmében tegyenek konkrét lépéseket, hogy ne fordulhasson elő más ehhez hasonló eset!

Üdvözlettel:
Harmati Balázs
II. Kerület Utánpótlás Futbal Club
U12-U13 edző
Tovább »

A hétvégi bajnokik eredménysora
[2010. április 26. 12:13]


U14
MAC - Ikarus 1-7 versenyen kívül
Unione - BVSC 8-0
MLTC - Testvériség 1-8
Szabadkikötő - Grund 2-4

U13
MAC szabadnapos
Újpesti Haladás - Csepel 2-8
Budafok - II. ker. UFC 1-3
Goldball - KISE 3-3
Kelen - Budatétény 14-0
Belvárosi NLC - Lőrinc United 7-0
Budakeszi - REAC 4-2
Tovább »

Ilyen hetünk lesz
[2010. április 26. 08:43]


A szokásos forgatókönyv szerint zajlik az e heti program, kedden és csütörtökön 16:30 és 18:00, pénteken pedig 15:00 és 16:30 óra között lesznek edzések a Fehér úton.

Szombaton 10:00 órakor egyszerre kerül sor két idegenbeli bajnoki mérkőzésre, hiszen a kék csapat U14-es bajnokit játszik a Tatai úton a BVSC ellen, a sárga pedig Budatétényen az U13 keretében lép pályára. Ez azt jelenti, hogy mindenkire szükség van a mérkőzéseken, bár három (négy?) gyerekről már most kiderült, hogy nem tud jönni...
Tovább »

Megint egy félidő volt jó
[2010. április 25. 17:49]


Az Ikarus 1996-os csapata ellen játszottunk versenyen kívüli mérkőzést az U14-es bajnokságban. Egy élvezetes első félidő után sajnos szétesett a játékunk, így 7-1 (2-0) vereséget szenvedett a Kostyova (5,5) - Kovács Dominik (6,5), Bicski (6,5) /helyette Baross G. (6) az 57. percben/, Jenei (6,5) /helyette Katona (5,5) az 53. percben/, Kovács Dávid (6,5) - Rendik (6), Baross T. (6,5), Miletics (6), Horváth (5) /helyette Dobos (6) a 41. percben/ - Újvári (5,5), Balogh (6) csapat, amelynek gólját Balogh László szerezte egy látványos szóló végén a 72. percben.
Tovább »

Az Ikarus elleni keret
[2010. április 23. 08:43]


Vasárnap 08:00 órakor gyülekezünk a Fehér úton, lehetőleg mind a két mezt magunkkal hozva. A SÁRGA csapat keretéből ezúttal Körtélyesi Bertalan és Takács Dominik hiányzik majd, helyettük Baross Tamás és vésztartalékként Baross Gábor jön. A teljes keret:Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Miletics Zsombor, Rendik András, Újvári Bence
Tovább »

Összeállt a májusi program is
[2010. április 22. 12:05]


Néhány hó végi kérdőjeltől eltekintve véglegesedett a csapat májusi menetrendje, a bajnoki mérkőzések, edzések és a bécsi torna időpontja. Mindez a Heti program menüpontban olvasható!
Tovább »

A hétvégi meccs játékvezetői
[2010. április 22. 09:58]


Török Zsolt irányítja az U14-es MAC - Ikarus versenyen kívüli mérkőzést, segítői Trakperger Márk Árpád és Budai Gábor lesznek. A mérkőzés vasárnap 09:00 órakor kerül megrendezésre a Fehér úton.
Tovább »

A hétvége eredményei
[2010. április 20. 19:57]


Teljes a hétvégi eredménysor:

U14
MAC szabadnapos
Testvériség - Szabadkikötő 2-1
Grund - BVSC "A" 3-0
Ikarus - Unione 0-0 versenyen kívül
BVSC "B" - MLTC 4-5 versenyen kívül

U13
REAC - MAC 3-3
KISE - Budafok 4-3
II. kerület FC - Csepel 3-2
Lőrinc United - Goldball 1-3
Budakeszi - Újpesti Haladás 8-1
Budatétény - BNLC 0-4
Szabadnap: Kelen
Tovább »

Születésnap
[2010. április 20. 07:31]


Ma ünnepli 13. születésnapját Kárpáti Krisztián. Sok boldogságot kívánunk neki.
Tovább »

Heti várható
[2010. április 19. 07:07]


Semmi extra nem várható a héten, hacsak az nem, hogy egyszer talán húsz fölé szökik az edzésen résztvevők száma... Erre lehetőség nyílik kedden és csütörtökön 16:30 és 18:00, illetve pénteken 15:00 és 16:30 óra között.

A hétvégén a kék csapatnak lesz szünnapja, a sárgák vasárnap 09:00 órakor játszanak az Ikarus ellen U14-es versenyen kívüli mérkőzést.
Tovább »

Statisztika
[2010. április 18. 07:43]


A REAC - MAC találkozón Jenei Krisztián segítségével mértük a pályán lévők jó és rossz megoldásait. Társhoz kerülő passznál, szabadrúgás kiharcolásánál és labdaszerzésnél a pozitív oldalra került strigula, míg pontatlan passznál, labdavesztésnél, szabálytalankodásnál a negatív oldalra. A nevek mellett az első szám a jó, a második a rossz megoldásokat jelöli, a zárójelben az első értékpár az első félidő, a második pedig a szünet utáni mutatókat jelzi. A %-os érték a jó megoldások arányát mutatja az összes érintéshez képest.

Kostyova Patrik: 25-5 (13-3; 12-2) 83,3%
Leicht Ferenc: 19-10 (10-6; 9-4) 65,5%
Bicski Bence: 8-4 (a 26. percig 8-4) 66,7%
Jencsik Szilárd: 32-19 (14-7; 18-12) 62,7%
Práth Dávid: 33-19 (9-10; 24-9) 63,4%
Rendik András: 24-18 (12-9; 12-9) 57,1%
Baross Gábor: 3-9 (a 26. percig 3-9) 25%
Pátkai Patrik: 29-14 (13-4; 16-10) 67,4%
Miletics Zsombor: 19-16 (10-8; 9-8) 54,3%
Újvári Bence: 19-10 (9-2; 10-8) 65,5%
Tóth Ádám: 8-9 (8-9; 0-0) 47,1%
Fábián Péter: 7-7 (a 26. perctől 1-0; 6-7) 50%
Prebor Davies: 10-4 (a 26. perctől 1-0; 9-4) 71,4%
Wagner Tamás: 9-6 (0-0; 9-6) 60%

A számok természetesen nem mutatják egy passz minőségét (pl. nem mindegy, hogy hátul egy 3 méteres passz, vagy gólpassz...), az viszont tisztán látszik, hogy a centrumban játszók felelőssége nagyobb. A legtöbbet játékba avatkozó játékosunk sorrendben Práth, Jencsik és Pátkai volt, ez is jelzi, hogy hátul és középen zajlott le a találkozó lényegi része. Az összteljesítményünk 245-150 (111-71; 134-79) 62%-os volt.
Tovább »

Ismét elhullajtottuk a pontokat
[2010. április 17. 14:06]


A hetek óta ismert recept szerint zajlott a mérkőzés. A meccs legelején okos és taktikus futballal lőttünk 3 gólt (ezúttal 11 perc kellett hozzá), majd innentől szétesően, öncélúan, az ellenfelet fokozatosan játékba lendítve fociztunk. Az eredmény nem is lehetett mása REAC ellen, mint 3-3 (3-1), az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy Bicski, Baross G. és Tóth sérülés miatt idő előtt kénytelen volt elhagyni a pályát. A Kostyova (5,5) - Leicht (6), Jencsik (5,5), Bicski (6,5) /helyette Prebor (6) a 26. percben/, Práth (6) - Rendik (6,5), Baross G. (5) /helyette Fábián (4,5) a 26. percben/, Pátkai (6), Miletics (5,5) - Újvári (5,5), Tóth (6,5) /helyette Wagner (5) a 36. percben/ góljait Miletics Zsombor, Práth Dávid és Tóth Ádám lőtték.
Tovább »

A REAC elleni keret
[2010. április 16. 10:01]


Szombaton 08:00 órakor gyülekezünk a REAC elleni U13-as bajnoki előtt a XV. Fázis utcai pályánál. (A térkép ide kattintva található.) /FIGYELEM! A pálya címe hivatalosan Vasgolyó u., de a Fázis u. végénél van a bejárat!/ Mind a két mezt hozzuk, de vélhetően kékben játszunk! A keret: Baross Gábor, Bicski Bence, Fábián Péter, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Rendik András, Tóth Ádám, Újvári Bence, Wagner Tamás

A keretből különböző okokból hiányzik Baranyi Dániel, Baross Tamás, Kárpáti Krisztián, Laukó István, Lóderer Márk és Szidor Szabolcs. Helyükre ezúttal Bicski Bence, Kostyova Patrik, Miletics Zsombor, Rendik András és Újvári Bence lép.
Tovább »

Erkölcsi elismerés
[2010. április 15. 21:05]


Az őszi ominózus Csepel ellen óvással elveszített mérkőzés kapcsán a BLSZ elnöksége kedden az alábbi határozatot hozta:

24/2010. (IV.13.) sz. határozat:
"A Csepel –MAC U-13-as bajnoki mérkőzés ügyében az elnökség Újvári Gábor beadványára reagálva 6 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett az alábbi állásfoglalást hozta: A Csepel magatartása a Fair Play szellemével ellentétes volt, kiemelve, hogy gyermekmérkőzésről volt szó. A jogosulatlan játék ténye és az óvás ügyében hozott döntés jogszerűsége megalapozott volt."

A meccset tehát elbuktuk, viszont a végtelenül ellenszenvesen viselkedő Csepel sportszerűtlensége kimondatott! Az ügyet május végén zárjuk le Csepelen...
Tovább »

Régi-új fotók
[2010. április 15. 12:47]


Egyszerre négy mérkőzés (Felcsút, Grund, MLTC, Budakeszi) fotósorozata került fel a meccsképek és csapatképek közé. Köszönet Miletics apuka munkájáért.
Tovább »

A REAC mérkőzés bírái
[2010. április 15. 12:12]


A szombaton 09:00 órakor kezdődő találkozó játékvezetője Gálosi Csongor lesz, asszisztensként pedig Pápa Ádám és Márton Alexandra működik majd közre.
Tovább »

Apróságok
[2010. április 13. 21:54]


Jövő hétvégén a sárga csapat meccse nem szombaton, hanem vasárnap 09:00 órakor lesz az Ikarus ellen.

A pünkösdi torna kapcsán péntekig megpróbálunk konkrétumokat mondani. Ez Bécsben lesz 2 éjszakát töltünk kint, két csapattal megyünk, szállásunkat és az étkezésünket az osztrákok állják! A buszköltség: 9.500 Ft/fő (a busz mindhárom napon kinn lesz velünk). Más költség nem terheli ezt a túrát!

A balatonkenesei táborozás (június 26. - július 2.) megerősítését kéri Pártos Péter tanár úr, ezért Fábián Péter, Kostyova Patrik, Körtélyesi Berci, Miletics Zsombor, Práth Dávid és Takács Dominik korábbi jelentkezésének visszaigazolását kérném, míg a kérdőjelesektől (Bicski Bence, Katona Barna, Kovács Domi, Laukó Pisti és Szidor Szabolcs) döntést kérnénk. Akik már biztosan jönnek: Baross Gábor, Baross Tamás, Jencsik Szilárd, Lóderer Márk, Rendik András, Tóth Ádám, Újvári Bence. Természetesen, aki korábban elvetette a táborozást, de most mégis szeretne jönni, még van lehetősége rá!
Tovább »

Hétvégi eredmények
[2010. április 12. 15:57]


A BLSZ U14-es bajnokság alsóházi rájátszásában az 1. fordulót bonyolították le az alábbi eredményekkel:

MAC - BVSC "B" 4-3 versenyen kívül
Grund - Ikarus 0-4 versenyen kívül
Testvériség - BVSC "A" 7-4
Szabadkikötő - MLTC 16-1
Szabadnapos: Unione FC

Az U13-asoknál a 17. fordulónál járunk:

MAC - Budakeszi 4-5
Csepel - KISE 3-2
Újpesti Haladás - II. kerületi FC 0-1
Budafok - Lőrinc United 0-3
Goldball - Budatétény 6-0
Kelen - REAC 5-1
Szabadnapos: Belvárosi NLC
Tovább »

Nyugis hét jön
[2010. április 12. 07:21]


Kedden, csütörtökön és pénteken a Fehér úton lesz edzés, míg szombaton 09:00 órakor csupán a KÉK csapat játszik bajnokit a REAC vendégeként a XV. Vasgolyó utcában.
Tovább »

Gólzáporos délelőtt
[2010. április 10. 14:22]


Az U14-es bajnokság versenyen kívüli mérkőzésén a régi Láng csapata, a BVSC "B" ellen lépett pályáéra a Baranyi (5,5) - Prebor (6), Laukó (7), Jencsik (7), Leicht (7) - Baross T. (8), Baross G. (7,5), Pátkai (6,5), Szidor (6) /helyette Kárpáti (6) a 36. percben/ - Práth (6,5), Tóth (6,5) összeállítású együttes, amely 4-3 (3-1) arányban győzött Baross Tamás (2), Práth Dávid és Tóth Ádám góljaival (képünkön a két gólt lövő és két gólpasszt jegyző Tomi).

A következő U13-as bajnokin is 3 gólt szereztünk a találkozó első harmadában, de a szívós Budakeszi megfordította a meccset és 5-4 (2-3)-re nyert. Az első félidőben eldönthette volna ordító gólhelyzetei révén a meccset a Kostyova (7) /helyette Lóderer (5) a 45. percben - Kovács Dominik (7), Takács (7), Jenei (5,5) /helyette Fábián (5) a 36. percben/, Katona (5,5) - Rendik (6,5), Kovács Dávid (6,5), Bicski (7), Miletics (6) - Újvári (6), Balogh (6,5) összeállítású csapatunk, de a második játékrész alapján megérdemelt volt riválisunk győzelme. Góljainkat Újvári Bence, Rendik András, Kovács Dominik és Balogh László lőtték, de ezúttal négy találat is kevés volt a győzelemhez...
Tovább »

A hétvégi keretek
[2010. április 09. 08:31]


Szombaton kettős mérkőzést rendezünk a Fehér úton a megszokott időpontok szerint. 08:00 órakor találkozik, és 09:00 órakor kezd az U14-es bajnokság versenyen kívüli mérkőzésén a KÉK csapatunk a BVSC "B" gárdája ellen. Mindkét mezt hozza magával: Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Fábián Péter, Jencsik Szilárd, Kárpáti Krisztián, Laukó István, Leicht Ferenc, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám A csapatból Dobos Gergő és Horváth Patrik sérülés miatt hiányzik, ezért Kárpáti Krisztián ezúttal ebben a sorban kap szerepet.

09:45 órás gyülekező után 10:45 órakor indul útjára a labda a Budakeszi elleni U13-as bajnokin, ahová az alábbi gyerekek hivatalosak mind a két mezükkel: Balogh László, Bicski Bence, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Rendik András, Takács Dominik, Újvári Bence Ezúttal Körtélyesi Bertalant és Wagner Tamást kell nélkülöznie ennek a csapatnak.
Tovább »

Parádés első félidő
[2010. április 08. 21:24]


8 perces alvást követően nagyszerű csapatmunkával zilálta szét az Újpesti Haladás csapatát a Baranyi (5,5) - Prebor (5) /helyette Kovács Dominik (6) a 36. percben/, Laukó (6), Bicski (6,5), Miletics (7) /helyette Leicht (6) a 36. percben/ - Baross T. (6), Jencsik (6,5), Pátkai (7), Kárpáti (5,5) - Baross G. (7,5), Tóth (9) összeállítású gárda, aki a korán bekapott gólra zsinórban tízzel válaszolt, végül 11-3 (8-1) arányban megnyerte a mérkőzést. Látványos gólok, pengés egyéni megoldások színesítették a találkozót, amelynek második félidejében már baj volt a koncentrációval. A gólokat Tóth Ádám (7), Baross Gábor (2), Baross Tamás és Jencsik Szilárd szerezték. Képünkön a meccs legjobbja látható.
Tovább »

A húsvéti forduló eredményei
[2010. április 08. 10:27]


A BLSZ U14-es bajnokságában nem rendeztek fordulót a hétvégén, ott a rájátszás küzdelmei indulnak szombaton.

Az U13-asoknál kedden bonyolították le a 18. fordulót, amelynek egyetlen hiányzó eredménye a mienk ma meccséé...

KISE - II. kerület FC 2-1
Lőrinc United - Csepel 1-8
Budakeszi - Kelen 1-2
REAC - BNLC 2-1
Budatétény - Budafok 0-3
Szabadnap: Goldball
Tovább »

Az Újpesti Haladás elleni keret
[2010. április 07. 12:44]


Csütörtökön 14:45 (legkésőbb 15:00) órakor van találkozó a klubházban. Legyen nálunk mind a két mez, de a kékben játszunk vélhetően 15:30 órától. A keret: Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Fábián Péter, Jencsik Szilárd, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Laukó István, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Prebor Davies, Tóth Ádám

Lóderer Márk és Szidor Szabolcs sérülés miatt hiányzik majd, Wagner Tamás öttusaversenyre készül, Práth Dávid statisztál egy filmforgatáson. Bicski Bence a legutóbbi fordulókat óvatosságból kihagyta, így ő most pótolhat, Miletics Zsombor és Kovács Dominik pedig vésztartalékként van nevezve!

Aki közülük szeretne az csatlakozhat a többiek edzéséhez, amely 16:45-17:00 óra között kezdődik.
Tovább »

A hét második fele
[2010. április 06. 22:25]


A szerda a (ki)pihenés napja, aztán csütörtökön a KÉK csapat játszik bajnokit az U13-ban az Újpesti Haladás ellen 15:30 órától a Fehér úton. Pénteken új időpontban 15:00 és 16:30 óra között edzés lesz ugyancsak a Fehér úton.

Szombaton is ugyanott lesz jelenésünk, 09:00 órakor a KÉK gárda U14-es versenyen kívüli meccset játszik a BVSC "B" gárdájával, 10:45 órakor pedig a SÁRGA csapat csap össze az U13-as Budakeszivel. (A KÉK és a SÁRGA együttesek tavaszi bajnoki programjai már fenn vannak az U13 bajnokság és az U14-es bajnokság nevű menüpontokban!)
Tovább »

Sikeres utunk volt!
[2010. április 06. 22:20]


Bár az időjárás kőkeményen közbeszólt, mégis hangulatos, eseménydús napokat éltünk meg Franciaországban. Sportszakmailag értékes eredmény a dobogó egy 16 csapatos tornán, ahol angol, holland, belga, német és francia csapatok indultak. B csapatunk is sikeresen helytállt, hiszen két győzelme mellett kétszer is csak minimális különbséggel kapott ki!

A kulturális résszel sem volt probléma ,mert belepillanthattunk egy metropolis életébe, láthattuk Párizs szépségét, Disneylandban pedig az önfeledt kikapcsolódásé volt a főszerep. Ezúton is köszönjük Fábián Péter munkáját, támogatását, valamint a többi szülő segítségét!
Tovább »

Ezüstös bronz
[2010. április 04. 23:13]


Vasárnap sem fogadott kegyeibe minket az időjárás Vaires sur Marne városában, hiszen ismét zuhogó eső és mély, felázott pályák fogadtak minket. A MAC Budapest gárdája Körtélyesi Bertalan góljával ugyan megszerezte a vezetést, ám sajnos a belga Jong Zulte csapata fordítani tudott, így a 2-1-es győzelmüknek köszönhetően ők játszhattak az ötödik helyért. A mieink újfent a német SV Lintfort együttesét kapták, és Csécsi Krisztián (2) góljával 2-1-re nyertek, megszerezve a hetedik helyet, ami az összesített, egymástól független mezőnyben a 13. helyet jelentette.

E meccsekkel párhuzamosan a Nepstadion Budapest névre keresztelt erősebb sorunk (a sérült Szidor és Horváth nélkül, valamint Takács kicsi szerepeltetésével) 1-1-es döntetlen után 3-1-re győzött büntetőkkel a házigazda Vaires ellen (góllövő: Balogh László, büntetőkből: Rendik András, Pátkai Patrik, Miletics Zsombor, Kostyova Patrik /képünkön/ pedig 3 (!!) 11-est kivédett), és bejutott a helyi torna döntőjébe, ahol a már egyszer megismert Meaux Academy „túl érett” egyedeiből álló együttese várt ránk. A franciák élve a hazai bírók nyújtotta összes előnnyel 1-0-ra legyőztek minket, így mi a 2. helyen végeztünk. Az összesített szuperkupát is a legyőzőink nyerték, mi pedig megosztott harmadik hellyel (is) büszkélkedhetünk. A döntőben a Kostyova – Jencsik, Rendik, Bicski, Kovács Dávid – Kiss D., Újvári, Pátkai, Miletics – Balogh, Tóth csapat állt helyt!
Tovább »

Eddig papírforma
[2010. április 04. 01:43]


Ellentétes utat járt be két csapatunk a Marne Trophy szombati napján, hiszen a Nepstadion Budapest gárda a Kostyova – Takács, Kovács Dávid, Jencsik, Szidor – Miletics, Pátkai – Rendik, Tóth, Balogh – Újvári (csereként: Horváth, a későbbi meccseken Bicski, majd Kiss D. is) 3-1-re kikapott a francia Meaux Academy csapatától, a gólt Pátkai Patrik lőtte. Utána viszont 3-0-ra vertük az ugyancsak Párizs környéki Magny le Hongre együttesét Balogh László (2) és Horváth Patrik góljaival, végül pedig a belga Jong Zulte ellen diadalmaskodtunk 4-0-ra Balogh László (2), Miletics Zsombor és Rendik András góljaival, s ez összességében a csoport 2., továbbjutó helyéhez elég volt.

A MAC Budapest néven játszó gárdánk a tegnap megadott összeállítás szerint győzte le nagy csatában 1-0-ra a német SV Lintfort csapatát Csécsi Krisztián góljával, ám sajnos kiderült, hogy ez volt az utolsó gólunk és pontunk is ezen a napon. A hazai Vaires ugyanis 3-0-ra győzött, míg a belga Etoile Elsautoise egy szerencsétlen góllal 1-0-s sikert ért el ellenünk. Mindez azt jelenti, hogy ez a csapatunk csoportharmadikként a 9-16. helyért játszik (elsőként 12:30 órakor a belga Jong Zulte ellen), míg erősebb sorunk vasárnap a legjobb nyolc között vitézkedhet (13:00 órától az elődöntőbe jutásért a házigazdák ellen).
Tovább »

Minden oké eddig!
[2010. április 02. 23:46]


19 órás út végén szerencsésen megérkeztünk Vaires sur Marne városába, ahol a finom vacsora után elhelyezkedtünk a helyi kézilabda csapat csarnokának edzőtermében. Rajtunk kívül egy belga csapat alszik még a teremben. A berendezkedés után villámfocitornát szerveztünk, amelyet a Kiss Dávid, Takács Dominik, Újvári Bence trió nyert meg a Balogh László, Varkoly Ádám, Kiss Kinga, illetve a Horváth Patrik, Lóderer Márk, Jenei Krisztián hármas előtt. A dolog szépséghibája, hogy a bajnok kihívója, vagyis Szidor György, Újvári Gábor, Varga Péter csapat 3-1-re nyert a szuperdöntőben…

Este keret- és csapathirdetésre került sor, ennek értelmében az „A” csoportban Nepstadion Budapest néven játszik a Kostyova – Takács, Bicski, Jencsik, Szidor – Miletics, Pátkai – Rendik, Tóth, Balogh – Újvári (csereként: Kovács Dávid, Horváth) együttes 10:30, 13:00 és 15:30 órakor. Ugyanezekben az időpontokban lép pályára MAC Budapestként a Lóderer - Wagner, Laukó, Jenei, Katona - Fábián, Kovács Dominik, Kiss D., Leicht – Prebor, Csécsi (csereként: Kiss K., Varkoly, Körtélyesi) gárda.

17:00 órakor kapunk vacsorát, majd bemegyünk az Eiffel toronyhoz, ahová 19:00 órára szól a jegyünk!
Tovább »

Fontos apróságok!
[2010. április 01. 11:02]


Ami ne maradjon otthon: útlevél, zsebpénz (Euroban), matrac, hálózsák, kispárna, tisztálkodó szerek, WC-papír, papírzsebkendő, papucs, Mitre-csapatfelszerelések, stoplis cipő, étel-ital az utazás időszakára, kulacs, kemény műanyag pohár

Ami hasznos lehet: telefon, telefontöltő, DVD, játékkütyü, fényképezőgép, napszemüveg, kártya, könyv

Amit nem szabad hozni: labda, tanulnivaló...
Tovább »

Nem utazunk sehova!
[2010. április 01. 08:10]


A szervezők ma reggeli értesítése alapján elmarad a Marne Trophy, ráadásul a befizetett pénzt sem adják vissza. Edzés azért lesz délután. Olvasd Tovább!
Tovább »

Ellenfeleink Franciaországban
[2010. március 31. 08:43]


Elkészült a csoportbeosztása a szombati versenynapnak Vairesben. Az "A" és a "B" csoport meccsei egyidőben zajlanak, így a mieink is egyszerre lépnek pályára!

"A" csoport:
10:30 Meaux (francia) - MAC Budapest 2. pálya
13:00 MAC Budapest - Magny le hongre (francia) 1. pálya
15:30 Jong Zulte (belga) - MAC Budapest 1. pálya

"B" csoport:
10:30 SV Lintfort (német) - Nepstadion Budapest 3. pálya
13:00 Nepstadion Budapest - Vaires (francia) 3. pálya
15:30 Etoile Elsautoise (belga) - Nepstadion Budapest 2. pálya
Tovább »

Hétvégi eredmények
[2010. március 30. 19:43]


Az Ikarus BSE labdarúgó szakosztálya azzal a kéréssel fordult a versenybizottsághoz, hogy a BLSZ Serdülő U-14 bajnokságból kizárt Rákosszentmihályi SC megüresedett helyére versenyen kívül szeretne nevezni. A VB a kérelmet tudomásul vette és a csapatot beosztotta a csoportba versenyen kívül, így a továbbiakban nem lesz szabadnapos csapat.

BLSZ U14 17. forduló:
MLTC - MAC 2-11
Kelen - Újpest SC 4-5
Rojik - Szabadkikötő 5-0
BVSC - Testvériség 4-8
Bolha Foci TSE - Unione 3-2
Felcsút - Vasas 1-2
KISE - Gázművek 5-3
Grund - Csillaghegy 1-4
Versenyen kívül: Újpesti TE - Ikarus 5-0

BLSZ U13 15. forduló:
Kelen SC - MAC 7-2
Újpesti Haladás - KISE 0-2
Csepel - Budatétény 12-0
II. ker. UFC - Lőrinc United 6-0
BNLC - Budakeszi 0-2
Goldball - REAC 4-1
Szabadnap: Budafok
Tovább »

Biztosítás Párizsra
[2010. március 30. 12:23]


Az öt napos útra 1575 Ft-ért kötünk baleset-, poggyász-, illetve sportbiztosítást a gyerekekre. A kísérő felnőttek díja (sportbiztosítás nélkül) 2075 Ft. Az összegeket (+ az EURO-eltérést) kedden és csütörtökön szedjük!
Tovább »

Gyerekszektor jegyigénylés
[2010. március 29. 10:19]


Mindösszesen 2+2 jegyre érkezett igénylés Gábor bácsihoz a májusi magyar - német meccsre! Senki többet harmadszor?
Tovább »

E heti programunk
[2010. március 29. 06:40]


Hétfőn 16:00 és 17:45, kedden és csütörtökön pedig 16:30 és 18:00 óra között lesz edzés a Fehér úton.

Csütörtökön este indulunk Párizsba, ahol részt veszünk egy 16 csapatos tornán, és jövő kedden térünk vissza, így értelemszerűen nem lesznek bajnoki mérkőzéseink a hétvégén.
Tovább »

Disneyland előzetes 2.
[2010. március 28. 21:07]


A legkedvezőbb lehetőséget választjuk, vagyis egész napos belépőt váltunk 55 Euroért mind a két parkba (az egyik vidámpark, a másik a Walt Disney Stúdió kulisszái mögé enged betekintést). A különbözetet, illetve a teljes összeget hétfőn és kedden kell befizetni Wagner Eszternek. Ezt a jegyet csak internetes foglalással lehet megrendelni, a helyszínen nem kapható!
Tovább »

Nem működtünk csapatként
[2010. március 28. 15:54]


Az U13 bajnokság listavezetőjének vendégeként KÉK csapatunk 7-2 (3-1) arányú vereséget szenvedett. A játék képe alapján nem volt öt gól különbség, ám a Kelen SC egységesebben, fegyelmezettebben és hatékonyabban futballozott, miközben egy kiugró teljesítményt nyújtó játékosa is akadt. Nálunk a Baranyi (5,5) - Lóderer (4,5) /helyette Prebor (5) a 36. percben/, Laukó (5,5), Baross G. (6), Leicht (5,5) /helyette Wagner (5) a 46. percben/ - Fábián (5) /helyette Kárpáti (5) a 46. percben/, Jencsik (6), Pátkai (6), Práth (6) - Baross T. (6), Tóth (6,5) összetételű csapat inkább az egyéni kezdeményezésekre apellált, amelyek hamvába holtak hamar. A mérkőzésen Baross Tamás és Tóth Ádám szerezték a góljainkat (utóbbi látható kis képünkön, a többi pedig a galériában).
Tovább »

Biztos három pont
[2010. március 27. 16:21]


Az MLTC ellen zártuk a BLSZ U14 bajnokság alapszakaszát, és a kettészelt keret sárgábbik része magabiztosan gyűjtötte be a győzelmet Mátyásföldön. A Kostyova (7,5) - Kovács Dominik (6,5), Takács (6,5) /helyette Körtélyesi (6) a 41. percben/, Dobos (6,5) Katona (6,5) - Rendik (8), Kovács Dávid (7), Pátkai (7), Miletics (7) - Újvári (7,5), Balogh (8,5) összeállítású csapat 11-2 (4-0)-re győzött, ám néhány gól így is a lábunkban maradt. A találatok ezen a mérkőzésen Balogh László (5), Újvári Bence (3) és Rendik András (3) neveihez fűződnek.
Tovább »

A Kelen SC elleni keret
[2010. március 26. 15:00]


A megszokottnál vasárnap is előbb találkozunk negyed órával, hogy a szülők tájékoztatást kapjanak a minket érintő eseményekről, tehát 09:45 órakor gyűljünk össze a XI. Hunyadi M. u. 56. szám alatt (Térkép ide kattintva látható.). Mind a két mezt hozzuk magunkkal: Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Fábián Péter, Jencsik Szilárd, Kárpáti Krisztián, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Tóth Ádám, Wagner Tamás
Tovább »

Az MLTC elleni keret
[2010. március 26. 06:11]


Szombaton 11:45 órakor lesz találkozó a XVI. Bökényföldi u. 27. szám alatti pályán (Térkép ide kattintva látható.) Az első negyedórában szülőit tartunk a párizsi úttal kapcsolatban. Mind a két mezt hozza magával: Balogh László, Dobos Gergő, Katona Barna, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Takács Dominik, Újvári Bence
Tovább »

Ismét lesz Gyermekszektor!
[2010. március 25. 13:46]


A nagy érdeklődéssel várt május 29-i Magyarország - Németország mérkőzésen ismét működik majd az MLSZ és az MGYLSZ együttműködésének jóvoltából a nagy sikerű mérkőzéslátogatási kezdeményezés. Ezúttal kizárólag 2+2 rendszerben lehet jegyeket igényelni az alábbiak szerint: az ingyenes jegyeket kettesével lehet megrendelni (kizárólag 14 éven aluli gyermeket engednek be ilyen vonalkódos jegyekkel a stadionba!) úgy, hogy mellé ugyancsak kettesével kell kísérőjegyeket venni 2.500 Ft/db áron!

Vasárnapig kell jelezni Gábor bácsinál az igényt!
Tovább »

Újabb javítások!
[2010. március 25. 10:21]


A sérült Horváth Patrik kivételével mindenki pótolta a futófelmérőit, amelyen mindenki javított a nyári teljesítményéhez képest. 200 méteren pedig született egy szenzációs (30 mp alatti eredmény!)


Cooper: Balogh László 2700 m
200 méter: Balogh László 29.60 mp, Laukó István 32.60 mp, Miletics Zsombor 35.20 mp, Leicht Ferenc 37.40 mp, Kárpáti Krisztián 42.00 mp

Pótolni már csak Horváth Patriknak kell, ez a feltétele annak, hogy bajnokikon pályára léphessen!

Az összesített eredményeket tartalmazó táblázathoz kattints tovább!
Tovább »

Játékvezetés
[2010. március 25. 06:20]


A szombati MLTC elleni találkozót Czár Krisztián vezeti, asszisztensei pedig Ludvig András és Lipták Márk lesznek. Vasárnap a Kelen SC ellen Rieth Benjamin fújja a sípot, a zászlókkal meg Bodó Dániel és Bodon Dávid lenget.
Tovább »

Keretmódosítások!
[2010. március 24. 14:57]


A tegnapi vereséggel végérvényesen eldőlt, hogy nem kerül be az U14-es bajnokságban szereplő csapatunk a felsőházba, ezért más elvek mentén játszunk tavasszal. A keretet szétbontjuk három részre, ebből kettő (körülbelül egyforma képességű) rész felváltva szerepel a két bajnokságban, a többiek pedig végig egy adott kiírásban szerepelnek majd!

Már ezen a hétvégén is így mérkőzünk, a keretek megtekintéséhez klikkelj tovább!
Tovább »

Ma pótlás
[2010. március 24. 06:51]


Gyula bácsi az utolsó pótlásidőpontban várja Balogh Lászlót (Cooper, 200 m), valamint Horváth Patrikot, Kárpáti Krisztiánt, Laukó Istvánt, Leicht Ferencet és Miletics Zsombort (mindannyian 200 m) ma 16:00 órától a Puskás Ferenc Stadionban!

A többieknek fakultatív (de ajánlott) a program!
Tovább »

Disneyland előzetes
[2010. március 23. 20:18]


Erre a linkre kattintva nézheti meg mindenki, hogy milyen busszal utazunk Franciaországba! A Disneylandbe szóló jegyeket online rendelnénk meg előre, mert április 1-jéig kedvezményes. Az jelezzen Gábor bácsinak, aki nem kíván április 5-én hétfőn a parkba bejönni (52 Euro az ár), vagy önmaga veszi meg a jegyét a neten, netán ott kívánja megváltani a bilétáját olyan áron, amit jelenleg még nem ismertet a szórakoztató központ hivatalos portálja! Aki a közös foglalást támogatja annak vasárnapig be kell fizetni Euroban az összeget Wagner anyunak!
Tovább »

Ismét 9 gól, ismét vereség
[2010. március 23. 20:00]


Nem tanulunk a hibáinkból, kísértetiesen úgy buktuk el ezt a meccset, mint tavaly a Budafok, vagy a Budatétény ellen. Meggyőző vezetés után felhozzuk a szerényebb tudású (jelen esetben Grund SE) ellenfelet, majd kapkodva nagy helyzeteket elhibázva sok gólos meccsen kikapunk... A Kostyova (6) - Takács (6,5), Jencsik (6) /helyette Kovács Dávid (6) a 41. percben/, Baross G. (6), - Baross T. (5,5), Balogh (6,5), Pátkai (6), Miletics (6) - Újvári (5,5), Tóth (5,5), Rendik (6,5) összetételű csapat Balogh László (2), Jencsik Szilárd és Pátkai Patrik góljai ellenére 5-4 (3-4)-es vereséget szenvedett, így biztosan az alsóházban játszik majd. Sovány vigasz, hogy lesz lehetőségünk visszavágni a Grundnak, amely megköszönhette a játékvezetőnek, hogy két érvényes gólunkat is annullálta.
Tovább »

A Grund SC elleni keret
[2010. március 23. 08:27]


Kedden 15:00 és 15:30 óra között találkozunk a a XVII. Táncsics u. 50. szám alatti pályán (térkép ide kattintva). A Pesti úton kifelé és a Tűzoltóságnál jobbra fordulni!

Mind a két mezt hozzuk, de a KÉK-ben játszunk. A keret: Balogh László, Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence.

A mérkőzést régi "kedves" ismerősünk, Zubovics Dávid vezeti.
Tovább »

A hétvégi eredmények
[2010. március 22. 10:53]


A BLSZ U14 bajnokság 16. fordulójában az alábbi eredmények születtek:

MAC - Felcsút 0-9
Bolha FTSE - BVSC 11-0
Csillaghegy - KISE 3-2
Újpest SC - Rojik 4-1
Újpesti TE - Kelen SC 3-5
Unione - Szabadkikötő 3-1
Testvériség - MLTC 3-1
Vasas - Grund 7-0
Szabadnapos: Gázművek

Az U13-asoknál egy eredmény hiányzik a 15. fordulóból:

MAC - BNLC 1-0
Kelen SC - Újpesti Haladás 5-0
Lőrinc United - KISE 0-4
Budakeszi - Goldball 8-2
REAC - Budafok 7-0
Budatétény - II. ker. UFC
Szabadnap: Csepel
Tovább »

Heti programunk
[2010. március 22. 10:48]


Ettől a héttől kezdve hétfőn (16:00-17:30), kedden és csütörtökön (16:30-18:00) edzünk a Fehér úton, a szerdai futóedzések befejeződnek. Még most szerdán pótlás van a korábban jelzett fiúknak, illetve fakultatív alapon lehet menni a többieknek erőt gyűjteni (ránk fér...).

Kedden az U14-es csapat edzés helyett bajnoki mérkőzést pótol a Grund ellen (XVII. Táncsics u. 50.) 16:00 órától, majd szombaton 12:00 órakor az MLTC vendégeként (XVI. Bökényföldi u. 27.) zárja az alapszakaszt. Az U13-asok bajnoki találkozója vasárnap 11:00 órakor lesz a Kelen SC pályáján (XI. Hunyadi M. u. 56.)
Tovább »

Utazási információk!
[2010. március 21. 18:16]


A Marne Trophyra utazó keret tagjai (jelenleg 25 játékos és 8 kísérő) április 1-jén, csütörtökön 22:00 órakor indulnak a Körcsarnoktól (bepakolás 21:30-tól). Várható visszaérkezés április 6-án, kedden 16:00 óra körül ugyanoda. Két éjszakát tehát buszon töltünk, párna, vékony pléd legyen náluk, a pihentetőbb alvást elősegítendő. Az iskolai, tornatermi szálláshoz gumimatracok szükségesek (polifom nem kényelmes 3 éjszakán át) + hálózsák és kispárna. Legyen egy kis hátizsák a buszra, nagyobb táska a civil cuccoknak, egy pedig a mitrés a meccsöltözékeknek (gálamelegítő, két mez, két nadrág, sportszár, sípcsontvédő, stoplis cipő, kulacs, esődzseki). A buszba felpakolható elég étel és ital az utazásokra!
Tovább »

Nagyon értékes siker!
[2010. március 20. 19:20]


Az U13 bajnokságban szereplő csapatunk egy váratlan, ám annál örömtelibb győzelemmel kezdte az idényt a Belvárosi NLC ellen. Az 1-0 (0-0)-ás sikert a Lóderer (7) / helyette Kostyova (7) a 36. percben - Wagner (6) / helyette Körtélyesi (5,5) a 36. percben/, Jenei (6,5), Laukó (7,5), Katona (6) - Kovács Dominik (6,5), Baross Tamás (7), Práth (7), Leicht (7) - Kárpáti (6) / helyette Fábián (5,5) a 36. percben/, Prebor (6,5) összetételű csapat érte el Baross Tamás 45. percben rúgott góljával (képünkön). A többi meccsjelenet már fenn van a galériában!
Tovább »

Távolodóban a felsőház...
[2010. március 20. 17:55]


A mutatott játékhoz képest súlyos vereséget mért ránk a Felcsút csapata, amely kíméletlenül kihasználta az adódó lehetőségeit. A mezőnyben néha tűrhetően teljesítő csapatunk kevés gólhelyzetet alakított ki, míg hátul rendkívül szellősen és előzékenyen védekezett, így a 9-0 (5-0)-ás vereséggel csúnya idénykezdetet produkált az egy évvel idősebb ellenfelével szemben. A Baranyi (5) /helyette Kostyova (5,5) a 41. percben/ - Takács (5,5), Bicski (6) /helyette Újvári (6) a 35. percben/, Jencsik (5,5), Miletics (6) - Rendik (6,5), Baross G. (5,5), Pátkai (6,5), Szidor (5,5) - Balogh (5,5), Tóth (5,5) összeállítású gárdában Bicski Bencét kényszerűségből kellett lecserélni. A vetélytársak győzelme (Csillaghegy - KISE 3-2, Tárnok Bolha - BVSC 11-0) nem sok jót vetít előre a felsőházi álmainkat illetően...
Tovább »

A BNLC elleni keret
[2010. március 19. 14:20]


Az U13 bajnoki mérkőzésre a gyülekező 13:00 órakor lesz a klubházban. Mind a két mezre szükségünk lehet. Akikre számítunk: Baross Tamás, Fábián Péter, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Práth Dávid, Prebor Davies, Wagner Tamás

A 14:00 órakor kezdődő meccre a párizsi út második részletét hozza, aki még nem fizette be!
Tovább »

A Felcsút elleni keret
[2010. március 19. 11:12]


Szombaton reggel 08:00 órakor lesz gyülekező a Fehér úton, ahová mind a két mezgarnitúrát hozni kell az alábbi fiúknak: Balogh László, Baranyi Dániel, Baross Gábor, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

A párizsi út második részletét hozza, aki még nem fizette be!
Tovább »

A játékvezetői keretek
[2010. március 18. 21:41]


A tavaszi asszisztensei is lesznek a játékvezetőknek a mérkőzéseinken, így reméljük a leshelyzetek megítélése sokkal jobb lesz! A Felcsút elleni találkozón Kovács III. Gábor fújja a sípot, Cakó Sebő és Endrédi Dániel pedig lenget neki. A BNLC ellen Hajduk Norbert lesz a játékvezető, Bodó Dániel és Dankó Dávid Gergely pedig a két asszisztens.
Tovább »

Végleges meccsidőpont
[2010. március 18. 14:17]


A Grund SC elleni mérkőzés időpontja véglegessé vált, ezek szerint jövő kedden 16:00 órakor látogatunk el vendégségbe a XVII. Táncsics u. 50. szám alatti salakos pályára.
Tovább »

Nem sokan éltek a mai lehetőséggel...
[2010. március 17. 20:52]


Cooperen Kostyova Patrik 2600 métert futott, 95 méterrel többet, mint a nyáron, ezzel a 14. helyen áll holtversenyben a rangsorban. Fábián Péter időeredménye 200 méteren 36.40 mp, ami 1.56 mp javulást jelent a zánkai idejéhez képest (az ő teljesítménye a 15. helyhez volt elég).

Balogh Lászlónak, Horváth Patriknak, Kárpáti Krisztiánnak, Laukó Istvánnak, Leicht Ferencnek és Miletics Zsombornak jövő szerdán kell lefutnia a 200 métert (Lacinak a Coopert is), különben nem játszanak az azt követő bajnoki mérkőzésen!
Tovább »

Tesztfutás sokadszorra!
[2010. március 17. 11:25]


Ma jó lenne a pótlásokat elvégezni a futóedzésen! Akiknek még mindig elmaradása van Cooperen: Balogh László és Kostyova Patrik, míg 200 métert Balogh Lászlónak, Fábián Péternek, Horváth Patriknak, Kárpáti Krisztiánnak, Laukó Istvánnak, Leicht Ferencnek és Miletics Zsombornak kell még lefutnia!

A pótlásra két szerdai napot kapnak még az érdekeltek. Akinek március 24-ig nincs meg az összes eredménye az a mulasztás bepótlásáig nem játszik bajnoki mérkőzést!
Tovább »

Jövő héten pótlunk!
[2010. március 16. 11:34]


A hajnali havazás miatt biztossá vált, hogy a Grund elleni találkozót március 23-án, vagy 25-én pótoljuk! A héten tehát az edzésidőpontok és helyszínek nem változnak!
Tovább »

Mostantól a szabadban!
[2010. március 15. 17:50]


Kedden és csütörtökön 16:30 és 18:00 óra között lesz edzés újra a Fehér úton, egyelőre a hátsó földesen! A MAC labdáit mindenki hozza vissza, vagyis Balogh, Dobos, Fábián, Horváth, Jencsik, Kostyova, Kovács, Kovács, Körtélyesi, Laukó, Leicht, Práth, Rendik, Takács, Tóth, Wagner! Szerdán futóedzés 16:00 órától a Puskás Ferenc Stadion területén.

A Grund elleni pótlás időpontja még kérdéses, ezért változhat a fenti program! Szombaton reggel 09:00 órakor BLSZ U14 meccs lesz a Felcsút ellen, 14:00 órakor pedig a Belvárosi Női LC vendégeskedik ugyancsak a Fehér úton az U13 bajnokság keretein belül.
Tovább »

Ünnepi születésnap
[2010. március 15. 07:58]


Forradalmunk ünnepe mellett Laukó István 13. születésnapját is köszönthetjük. Sok sikert, Pisti!
Tovább »

A forduló eredményei
[2010. március 14. 11:30]


A BLSZ U14 bajnokság 15. fordulójában három mérkőzést rendeztek meg, ezek eredményei:

Kelen - Gázművek 1-1
Rojik- Újpesti TE 3-2
Szabadkikötő - Újpest SC 0-14

Az eredményeket már tartalmazza a bajnoki tabellánk.
Tovább »

A második részlet
[2010. március 14. 07:39]


A párizsi utazás második részletét (20.000 Ft) jövő szombatig kell befizetni. Kérünk mindenkit a március 20. időpont betartására! E fizetési kötelezettség mellett felhívnánk a figyelmet arra, hogy a tagdíjhátralékait az utazásig mindenki rendezze!
Tovább »

Csupán három meccs
[2010. március 13. 09:37]


Mindössze három bajnoki mérkőzést rendeznek meg a BLSZ U14 bajnokságban az első tavaszi fordulóból olyan helyeken, ahol van műfüves pálya.

A meccsek, amelyek túlélték a télies időjárást:
Kelen- Gázművek, Rojik - Újpesti TE, Szabadkikötő - Újpesti SC
Tovább »

Elmarad a szombati bajnoki mérkőzés
[2010. március 11. 19:29]


A pálya használhatatlansága miatt elmarad a Grund FC elleni bajnoki találkozónk szombaton. A tervek szerint a következő hét közepén pótoljuk a meccset.
Tovább »

Újabb javítások!
[2010. március 11. 10:52]


Tegnap került sor több labdarúgónk futófelmérőjére két távon is. Tóth Ádám dicséretet érdemel, mert javítani akart és tudott is múlt heti 12 perces eredményén, míg Miletics Zsombor hiába sprintelt 200 méteren, az időmérés hibájából nincs értékelhető eredménye, legközelebb pótolja!

Cooper: Rendik András 2850 m, Tóth Ádám 2680 m, Práth Dávid 2600 m, Körtélyesi Bertalan 1660 m

200 m: Dobos Gergő 32.30 mp, Kovács Dávid 36.90 mp, Katona Barna 37.50 mp, Lóderer Márk 37.50 mp, Szidor Szabolcs 37.60 mp

Akiknek még mindig elmaradása van Cooperen: Balogh László és Kostyova Patrik, míg 200 métert Balogh Lászlónak, Fábián Péternek, Horváth Patriknak, Kárpáti Krisztiánnak, Laukó Istvánnak, Leicht Ferencnek és Miletics Zsombornak kell még lefutnia!

Az összesített táblázatok a Tovább gombra kattintva láthatók!
Tovább »

Hiányzó papírok!
[2010. március 10. 19:18]


Dobos Gergő, Fábián Péter, Kovács Dávid és Práth Dávid sportorvosi engedélye még nincs leadva Gábor bácsinak. A jövő keddi edzésre kérnénk őket!
Tovább »

Felmérés a Puskásban
[2010. március 10. 10:46]


Ma kell a 200 méteres futást pótolnia az alábbi fiúknak: Balogh László, Dobos Gergő, Fábián Péter, Horváth Patrik, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Szidor Szabolcs

A Cooper pótlására kötelezettek: Balogh László, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Práth Dávid, Rendik András

A többieknek is lesz ugyanakkor futóedzés.
Tovább »

Bepótolt bajnoki
[2010. március 09. 13:49]


A BLSZ U13 bajnokság 2. fordulájából március 6-án a Lőrinc United - II. ker. UFC találkozót, amelyen a vendégek 7-0-ra győztek. A tabellánk már tartalmazza ennek a mérkőzésnek az eredményét.
Tovább »

Boldog Nőnapot!
[2010. március 08. 15:54]


Hölgyeim! Minden tiszteletünk az Önöké! Fogadják szeretettel virtuális virágcsokrunkat!
Tovább »

Ellenfeleink lesznek
[2010. március 08. 14:10]


Lassan kezdenek csordogálni az információk a Marne Trophy kapcsán, mostanra már például eldőlt, hogy 4 francia, 4 belga, 2 angol, 2 német, 2 magyar és 1 holland csapat vesz részt a tornán. A nemzetközisége tehát adott a versenysorozatnak, amelyről reményeink során hamarosan újabb híreket tehetünk közzé.
Tovább »

E héten zárul a téli időszak
[2010. március 08. 08:30]


Ezen a héten utoljára használjuk a Soroksári úton lévő műfüves sátrat, ahol kedden és csütörtökön 16:00 és 18:00 óra között edzünk. Szóba került, hogy a héten már a Fehér úton lévő salakos pályát használjuk, de a télies, csapadékos idő miatt csak a jövő héttől megyünk a szabadba. Kivétel a szerdai nap, amikor futás lesz a Puskásban 16:00 és 17:00 óra között.

Szombaton rajtol az U14-es bajnokság, 10:00 órától játszunk a XVI. Táncsics u. 50. szám alatti salakos pályán a Grund FC ellen. Az U13-as csapatnak szabad a hétvégéje.
Tovább »

Értékelés a rajt előtt
[2010. március 07. 17:24]


Január óta nem kevés mérkőzést játszott mind a két csapatunk ilyen mutatókkal:

"A" csapat: 50 mérkőzés, 34 győzelem, 5 döntetlen, 11 vereség, 276-133 gólkülönbség

"B" csapat: 25 mérkőzés, 7 győzelem, 2 döntetlen, 16 vereség, 99-128 gólkülönbség

Az egyénre szabott értékelések a Tovább gomb megnyomásával olvashatóak!
Tovább »

Önmagunkat vertük meg!
[2010. március 07. 16:00]


Bár látszólag labdabiztosabbak voltunk a Csillaghegy-Szt. Pálnál, ám néhány kiemelkedő teljesítmény elég volt az MTK-ból két sráccal is erősítő ellenfélnek, hogy kihasználja a szellős középpályás védekezésünket, és könnyű gólokat lőve 7-4 (2-1, 4-1, 1-2) arányban győzzön a 3 x 30 perces mérkőzésen. Nehezen felejthető némelyek fejetlen rohangálása, labda- és ellenfélűzése, miközben előrefelé az utolsó passzoknál rendre hibáztunk. A három meghatározó játékosunkat nélkülöző Kostyova - Takács, Baross G., Jencsik, Miletics - Baross T., Szidor, Pátkai, Práth - Újvári, Tóth (csereként: Baranyi, Kovács Dávid, Dobos, Horváth) csapat góljait Horváth Patrik (2), Baross Tamás és Jencsik Szilárd lőtték.
Tovább »

Csécsi Krisztián elbúcsúzott
[2010. március 07. 13:09]


Ma délelőtt játszott utoljára (bár ki tudja?...) a MAC színeiben Csécsi Krisztián, ám a két, egyenként 35 perces mérkőzésen ő sem tudott segíteni a Lóderer - Wagner, Laukó, Körtélyesi, Leicht - Katona, Kovács Dominik, Jenei, Prebor - Csécsi, Kárpáti (csereként: Kostyova) összeállítású csapatunkon, amely előbb a Lőrinc Unitedtől 2-0-ra, az Újpesti Haladástól pedig 1-0-ra kapott ki. A hozzállás és a futóteljesítmény elfogadható volt, ám sok tartalmat nem tudtunk a mérkőzésekbe csempészni...

A találkozókról készült képek már fenn vannak a galériánkban.
Tovább »

Az első bajnoki időpontja
[2010. március 06. 20:01]


Tisztázódott a BLSZ U14 csoportban az első tavaszi bajnoki mérkőzésünk helyszíne és időpontja: jövő szombaton (március 13.) 10:00 órakor játszunk a XVII. Táncsics u. 50. szám alatti "gödörben", a Grund FC salakos pályáján.
Tovább »

A vasárnapi keretek
[2010. március 05. 08:28]


U13-as csapatunk vasárnap 08:30 órakor találkozik a Könyves Kálmán körúton lévő műfüves pályánál. A sárga mezben játszunk 40 percet előbb a Lőrinc United, rögtön utána pedig az Újpesti Haladás ellen. A keret: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás

Másik csapatunk a Csillaghegy-Szt. Pál Akadémia ellen a budafoki műfüves pályán focizik 11:00 órától. Találkozó 10:30 órakor az öltözőben (Gábor bácsi és Péter 10:45 körül ér oda, addig mindenki legyen átöltözve sárga meccsszerelésbe!) az alábbi játékosoknak: Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Elmaradt futás pótlások
[2010. március 04. 17:53]


A 200 métert még pótolnia kell az alábbi fiúknak: Balogh László, Dobos Gergő, Fábián Péter, Horváth Patrik, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Szidor Szabolcs

A Cooper pótlására kötelezettek: Balogh László, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Práth Dávid, Rendik András

A pótlás időpontja 2010. március 10., szerda 16:00 óra, Puskás Ferenc Stadion. Kikérőt írunk az iskolába annak, akinek kell!

A többieknek is lesz ugyanakkor futóedzés.
Tovább »

Cooper-eredmények
[2010. március 04. 12:42]


2010.03.03. Puskás Stadion - 12 perces futás


1., Dobos Gergő 3020 m (nyáron: 2885 m + 135m)
2., Wagner Tamás 2865 m (2805 m + 60m)
3., Bicski Bence 2850 m (2600 m + 250m)
4., Kovács Dominik 2830 m (2470 m + 360m)
5., Jencsik Szilárd 2780 m (2650 m + 130 m)
6., Miletics Zsombor 2760 m (2475 m + 285 m)
7., Takács Dominik 2700 m (2640 m + 60 m)
8., Kovács Dávid 2680 m (2580 m + 100 m)
8., Újvári Bence 2680 m 2585 m + 95 m)
10., Laukó István 2630 m (nyáron nem futott)
11., Prebor Davies 2610 m (2235 m + 375 m)
12., Tóth Ádám 2580 m (2490 m + 90 m)
12., Baross Tamás 2580 m (nyáron nem futott)
14., Horváth Patrik 2550 m (nyáron nem futott)
15., Katona Barnabás 2525 m (2480 m + 45 m)
16., Leicht Ferenc 2520 m (2200 m + 320 m)
17., Fábián Péter 2510 m (2460 m + 50 m)
18., Pátkai Patrik 2480 m (2260 m + 220 m)
19., Szidor Szabolcs 2455 m (2260 m + 195 m)
20., Kárpáti Krisztián 2240 m (2240 m)
21., Jenei Krisztián 2190 m (2405 m – 215 m)
22., Baross Gábor 2175 m (nyáron nem futott)
23., Lóderer Márk 2070 m (1865 m + 205 m)

17-en javítottak, egy fiú futott rosszabbat az előző méréshez képest (2009.08.24. - Zánka), egy pontosan ugyanannyit teljesített, míg négy játékosnál nincs összehasonlító bázis számunk. Gratulálok!

Értékelés:

12 évesek:
2850 m fölött kiváló
2650 - 2850 m igen jó
2250 - 2650 m jó
1850 - 2250 m kielégítő

13 évesek:
2900 m fölött kiváló
2700 - 2900 m igen jó
2300 - 2700 m jó
1900 - 2300 m kielégítő

14 évesek:
2950 m fölött kiváló
2750 - 2950 m igen jó
2350 - 2750 m jó
1950 - 2350 m kielégítő
Tovább »

Nem lesz pénteken edzőmeccs
[2010. március 03. 12:18]


A tegnapi hírekkel ellentétben mégsem játszik U13-as csapatunk pénteken este a Goldballal. Marad az eredetileg kiírt heti program.
Tovább »

Megtelt!
[2010. március 03. 10:58]


Összeállt a Párizsba utazó küldöttség, végül 26 gyermek játszik majd a két csapatban. A kísérőkkel együtt 36 fő utazik, alszik és étkezik együtt a túra folyamán, ahová 4 db 9 fős kisbusszal utazunk. A sofőrök Fábián Péter, Miletics Péter, Rendik Zoltán és Újvári Gábor lesznek. Az indulásunk így változik, hajnali 3 órakor rajtolunk április 2-án, pénteken. Visszafelé még egy szállást beiktatunk a sofőrök pihenése végett Húsvét hétfő éjszaka, így kedden délután érkezünk majd haza.
Tovább »

Cooper-felmérő szerdán 18:00 órakor!
[2010. március 01. 19:50]


A minél nagyobb létszámú részvétel segítése céljából szerdán 18:00 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján a futóedzés, és annak keretében a Cooper-teszt. Ezúttal Gyula bácsi mellett Gábor bácsi is segédkezik a felmérőnél. A részvétel kötelező!
Tovább »

Katona Barna visszatér
[2010. március 01. 17:51]


Pár hónapnyi szünet után újra csapatunk kötelékébe tartozik Katona Barna, aki szerdán már a sportorvosi vizsgálatát is megcsináltatja. A csupaszív, nagy kedvvel játszó "Szőke kapitány" hasznára lesz együttesünknek a bajnoki mérkőzéseken és Párizsban egyaránt!
Tovább »

Ez lesz a héten
[2010. március 01. 07:10]


A szokásosnak mondható heti program vár ránk, hiszen kedden és csütörtökön 16:00 és 18:00 óra között a Soroksári úton, szerdán 18:00 és 19:00 óra között a Puskás Stadion atlétikai pályáján edzünk, helyesebben ez utóbbin kötelező Cooper-felmérő lesz!

Előtte és közben a központi sportorvosi vizsgálatra kerül sor Szentendrén, a korábban leírt beosztás szerint hétfőn és szerdán pontban 14:00 órakor!

Szombaton szabadnapunk lesz, vasárnap az U13-as csapat a Goldball pályán (IX. Könyves K. krt. 24.) 09:00 órakor a Lőrinc United, 09:40 órakor az Újpesti Haladás ellen játszik. Az U14 ellenfele a budafoki műfüvön (Promontor u. 89/A) a Csillaghegy lesz.
Tovább »

Az a fránya harmadik harmad...
[2010. február 28. 19:24]


A patinás Bp. Honvéd ellen lépett pályára a Bozsik Stadion remek műfüves pályáján csapatunk, méghozzá két meghatározó játékosunk (Balogh, Baross G.) nélkül Baranyi - Baross T., Jencsik, Bicski, Miletics - Kovács, Szidor, Pátkai, Práth - Rendik, Tóth (csereként: Takács, Horváth, Dobos, Újvári, Kostyova) összetételben. A 3x35 perces, szikrázóan kemény meccsen 5-4-es (0-2, 1-1, 4-1) vereséget szenvedtünk. Góljainkat Práth Dávid (2), Rendik András és Horváth Patrik lőtték. Az ellenfélnél régi, kedves ismerősként üdvözölhettük Iváncsik Norbit (képünkön) és Erszény Ádámot.

Ez a meccs ugyanazt mutatta, mint a többi nb-s csapat elleni: a harmadik játékrészre elkészültünk az erőnkkel. Ez ma is (a tegnapi Fradi elleni mérkőzés után még inkább!) érthető volt, a kispályán, heti 2-3 edzéssel készülő gárdánk ennyit bír. Ha górcső alá vesszük az öt élvonalbeli klub elleni teljesítményünket, akkor árulkodó, hogy a 2 x 35 perces szokványos időtartamban rendre szépen helytálltunk. A Vasas Pasarét ellen ennyit játszottunk, és nyertünk 4-3-ra. Az MTK ellen 2 x 30 perc után 0-3 volt az állás (a vége 1-8), Újpesten két harmad után 9-0-ra vezettünk (a vége 10-4), A Fradi ellen 70 perc után 1-5 volt az állás (a vége 1-8), míg a Honvéd ellen 3-1-re vezettünk (a vége 4-5 lett). Vagyis ezekben a záróperiódusokban 1-5, 1-4, 0-3 és 1-4 eredményeket produkáltunk, ami egyértelműen erőnléti kérdés, amin ahogy kikerülünk végre a szabadtérre, javítani fogunk! A lényeg nem az eredményeken volt, hanem az önbecsülésen, a küzdésen, és az ilyen meccseken felszedett kondin. Edzéseken senki nem hajt ilyen intenzitással, pedig az előrelépésnek ez lenne az egyik záloga! Összességében elégedettek lehetünk, hiszen egyszer sem álltunk fel a legjobb csapatunkkal, mégis 20 gólt lőve itt-ott sikerült letenni a névjegyünket.
Tovább »

Hasznos meccs volt
[2010. február 28. 15:33]


Az Esztergom elleni csata jó iramot és sok helyzetet hozott, amelyen a 3x30 perc alatt nem lehet sok panasz a pályán lévőkre. A Kostyova - Wagner, Laukó, Bacskai, Jenei - Fábián, Fehér, Kovács Dominik, Leicht - Kárpáti, Csécsi (csereként: Prebor, Végh) összeállítású gárda 5-3 (1-2, 1-0, 1-3)-as vereséget szenvedett, góljainkat (egyik képünkön, a többi a galériában) Csécsi Krisztián (2) és Fehér Dániel lőtték.
Tovább »

A Bp. Honvéd elleni keret
[2010. február 27. 18:38]


14:00 órakor a Bozsik Stadionban lesz a találkozó, ahol kék mezben lépünk pályára. A térdét fájlaló Balogh Lacira ezúttal sem számíthatunk, és Baross Gábor is belázasodott (az ő játékára még van halvány esély). A keret: Baranyi Dániel, Baross Tamás, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Az Esztergom elleni keret
[2010. február 27. 18:04]


Vasárnap 10:15 órakor találkozunk a IX. Könyves Kálmán krt. 24. szám alatti műfüves Goldball-pályánál. A kék mezt hozzuk magunkkal! Lóderer sérülése miatt másik kapus után kellett néznünk (Kostyova Patrik a képünkön)! A keret: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás mellett jön néhány '98-as játékos is!
Tovább »

Megszórtak minket
[2010. február 27. 17:32]


Bár a végeredmény az MTK elleni játékot sejteti, annál azért most rendezettebb volt a csapat - az első félidőben. Ekkor 2-0-ra vezetett a Fradi (közte a meccsen rúgott egyik öngólunk), miközben nekünk is adódtak komoly gólhelyzeteink. Szünet után megroppantunk, a felforgatott összeállításban átszaladtak rajtunk, ekkor már szedett-vedett együttes benyomását keltettük, így nem csoda, hogy 8-1-re kikaptunk a Ferencváros csapatától. A Baranyi - Práth, Bicski, Szidor, Takács - Rendik, Jencsik, Pátkai, Miletics - Újvári, Tóth (csereként: Kostyova, Baross T., Baross G., Kovács Dávid, Horváth) összeállítású gárda gólját Horváth Patrik (képünkön) lőtte.
Tovább »

A Ferencváros elleni keret
[2010. február 26. 15:51]


Szombaton a Népligetben található Kismartoni út 4. szám alatti öltözőépületben találkozunk 12:00 órakor. A műfüvön a meccs egy órakor indul, sárga mezben leszünk, és 3 x 30 percet játszunk. A keret: Balogh László, Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Jó játékot!
[2010. február 26. 11:23]


Három fiú, Jenei Krisztián, Kovács Dominik és Laukó István szerepel a MAC '98-as csapatánál szombaton a II. Kolozsvári Tamás utcában található pályán. A II. ker. UFC elleni meccs előtt a találkozó időpontja 12:15 óra. Mindkét mezt vigyék, de sárgában játszunk. Simkó Géza lesz az edző az egy órakor kezdődő mérkőzésen!
Tovább »

Sportorvosi vizsgálat a jövő héten
[2010. február 26. 10:18]


A jelentkezések alapján az alábbi beosztásban mennek a gyerekek sportorvoshoz a jövő héten:

Március 1., hétfő 14:00 - Bicski Bence, Fábián Péter, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Újvári Bence

Március 3., szerda - 14:00 - Balogh László, Kárpáti Krisztián, Kovács Ádám, Kovács Dávid, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Tóth Ádám

A cím: Szentendre, Paprikabíró u. 21. Azt javasolják, hogy ne GPS alapján jöjjetek, mert az nagyon zavaros, az Óvároson keresztül vezet. Nagyon könnyen megtalálható az orvosi rendelő, hiszen a 11-es főúton kell menni végig, és a 20. kilométerkő után 30 méterrel jobbra bekanyarodni egy óriási parkolónál (ami akkor vélhetően szinte teljesen üres), és megállni (fizetős, sűrűn ellenőrzik!). A bekanyarodáskor jobbra a parkoló, balra a rendelő. Pontos legyen mindenki, az út oda az Árpád-híd pesti hídfőjétől 20 perc.
Tovább »

Befizettük a párizsi utat
[2010. február 25. 11:14]


Hivatalosan is neveztünk a Marne Trophy elnevezésű Párizs melletti viadalra, ahol két csapattal indulunk. A végső jelentkezők létszáma 21 (túlkoros ugyanis nem játszhat, ezért Horváth Patrik csak turistaként tart velünk), vagyis még legalább egy játékost találnunk kell az indulásig... Mivel a befizetési határidő szerda volt, ez a döntés született, ellenkező esetben 7-8 jelentkezőnek vissza kellett volna mondanunk a lehetőséget, és csak egy csapattal utaztunk volna!

Mindenki gondolja át, hogy az osztálytársai, barátai között van-e olyan focizni tudó srác, aki segítségünkre lehetne! Ha nem találunk valaki(ke)t, akkor 2-3 fiú két csapatban is játszani fog a tornán!
Tovább »

Kettő rangadó
[2010. február 25. 07:25]


Nehéz megmérettetés elé néz csapatunk a hétvégén, hiszen a '97-es korosztály két kiemelkedő képességű gárdája ellen játszunk szombaton és vasárnap is. Bő kerettel megyünk a mérkőzésekre, ahol mindenkinek naponta minimum 60 perc játéklehetőséget biztosítunk. Az FTC ellen sárgában 3 x 30, a Bp. Honvéd ellen kék mezben 3 x 35 percre lépünk pályára az alábbi kerettel: Balogh László, Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Ellenfélcsere
[2010. február 24. 14:25]


Vasárnap nem a Buda Juniors, hanem az Esztergom ellen játszik felkészülési mérkőzést az U13-as csapatunk a Siketek-pályáján. Kék mezben fogadjuk majd 11:00 órától az ellenfelünket. Ezen a meccsen mindannyiunkra számítok (Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás), kiegészülve 3-4 '98-assal, míg a tervek szerint a szombati, II. ker UFC elleni keret magját a '98-asok alkotják, s oda mi csak pár játékost adunk (Jenei Krisztián, Kovács Dominik, Laukó István).
Tovább »

A heti tervező
[2010. február 22. 16:55]


Kedden és csütörtökön saját labdákkal kell edzésre jelentkezni a Soroksári úton 16:00 és 18:00 óra között, szerdán pedig futunk a Puskás Ferenc stadionban 16:00 órától. A hétvégi mérkőzések is mutatták, hogy erőnléti problémáink akadnak, ezért mindenki számára erősen ajánlottak az edzések látogatásai!

Szombaton 13:00 órakor kezdődik mind a két csapatunk mérkőzése, az U13-asok a II. ker. UFC ellen játszanak (II. Kolozsvári Tamás u.), míg a többiek a Ferencvárosnál vendégeskednek a népligeti műfüves pályán. Vasárnap 11:00 órakor új "hazai pályát" avatunk, ugyanis a IX. Könyves K. krt. 24. szám alatti (Goldball) műfüves pályán fogadjuk a BudaJuniors csapatát (U13), míg az erősebb sor a kispesti Bozsik Stadion műfüves pályáján játszik a Bp. Honvéd ellen.

Horváth Patrik még nem jelezte, hogy jövő héten hétfőn, vagy szerdán megy 14:00 órára Szentendrére a sportorvoshoz?! (Pontos címet, útbaigazítást hamarosan a honlapon keresztül kaptok!)
Tovább »

Isten éltessen, Geri!
[2010. február 22. 06:39]


Ma ünnepli 14. születésnapját csapatunk másik '96-os játékosa, a csupaszív Dobos Gergő. Őt köszöntjük szeretettel.
Tovább »

60 percnyi szuperfutball
[2010. február 21. 20:42]


3x30 percet játszottunk az Újpesti TE vendégeként a Megyeri úton nem éppen a legjobb előjelek után. Vasárnapra derült ki ugyanis, hogy sem Takács Domi, sem Bicski Bence, sem Kovács Dávid nem jön a meccsre, amelyen a Kostyova - Baross T., Baross G., Jencsik, Szidor - Rendik, Tóth, Pátkai, Miletics - Balogh, Práth (csereként: Újvári, Baranyi, Laukó) összeállításban szerepeltünk. Az első harmadot 5-0-ra, a másodikat 4-0-ra nyertük, ám a záró játékrészben már kiütköztek a fáradtság jelei, így ekkor az UTE nyert 4-1-re, így végeredményben 10-4-es győzelmet arattunk. Góljainkat Tóth Ádám (3), Balogh László (2), Újvári Bence (2), Miletics Zsombor, Baross Gábor és Jencsik Szilárd (képünkön) lőtték.
Tovább »

Volt két jó harmadunk
[2010. február 21. 20:23]


A Kelen SC elleni edzőmérkőzésre Leicht Feri lázasan érkezett, így Jenei Krisztián mellett őt is nélkülözni kellett. Szerencsére a '98-as különítmény remekül muzsikált a 3x30 perces találkozó első két harmadában, így a Baranyi - Kovács Dominik, Laukó, Bacskai, Fehér - Körtélyesi, Horváth, Láng - Fábián, Végh, Szabó (csereként: Wagner, Kárpáti, Prebor) gárda Szabó István góljával 1-0-ra nyerte az első etapot, majd a következőben 4-2-re veszített (itt Láng Dominik és Horváth Patrik szerzett gólt). Az utolsó szakaszban teljesen beszorultunk, az erő és a hit is elfogyott, ekkor 2-0-ra nyert az ellenfél, vagyis összességében 6-3-as vereséget szenvedtünk. A meccs fényképes összefoglalója már megtekinthető a fotóalbumban.
Tovább »

Újra kisegítenek a fiatalok
[2010. február 20. 18:49]


Miután Dobos Gergő és Lóderer Márk sem tud jönni vasárnap, ezért öt '98-as születésű játékosunk segít ki bennünket a Kelen SC elleni felkészülési találkozón. Ezúton is köszönjük Baranyi Dániel, Fehér Dániel, Láng Dominik, Szabó István és Végh János aktivitását, mellettük a mieinktől Fábián Péter, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Prebor Davies és Wagner Tamás lép majd pályára.

Találkozó 12:15 órakor a XI. Hunyadi M. u. 56. szám alatti műfüves pályánál, amelyen sárga mezben játszunk majd.
Tovább »

Az Újpesti TE elleni keret
[2010. február 19. 14:44]


Az UTE stadionja mellett belül található (IV. Megyeri út 13.) műfüves pályán játszunk a lilák U13-as gárdája ellen, ahol egy korábbi játékosunk, Ferenczi Csongor (képünkön) is szerepel. Az öltözőépület előtt találkozunk 15:15 órakor vasárnap, és a sárga mezben játszunk majd. Az előzetes keret: Balogh László, Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

Balogh Laci játéka még nem 100 %, míg lehet, hogy a fentiek közül 2-3 fiúnak a Kelen elleni meccsre is(!) jönnie kell majd! Ez szombat este dől el.
Tovább »

A Kelen SC elleni keret
[2010. február 19. 11:48]


Vasárnap 12:15 órakor lesz találkozó a XI. Hunyadi M. út 56. szám alatti sportkomplexumnál. Jól öltözzön fel mindenki, felülre a sárga mezt vigyük magunkkal! A most megadásra kerülő keret még bővülni fog 2-3 '98-as játékossal, de lehet, hogy a másik csapatból is átkerül még valaki! Ne feledjük, a Párizsba utazók hozzák el az előleget a mérkőzésre Wagner Eszternek: Dobos Gergő, Fábián Péter, Horváth Patrik, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás
Tovább »

Az MTK elleni meccs góljai
[2010. február 18. 23:23]


A múlt szombati találkozó videós összefoglalója megtekinthető ide kattintva!

A meccsről készült képek és a gödöllői fotók pedig a szokásos galériában láthatók.
Tovább »

Francia torna lehet a befutó
[2010. február 17. 14:07]


Az idő rövidsége és a tornák telítettsége miatt már csak a Párizstól 20 km-re keletre fekvő, Vaires városában megrendezésre kerülő Marne Trophy viadalon vehetünk részt Húsvétkor az általunk megjelölt helyszínek közül. A tervek szerint ugyanúgy szerdán este indulnánk, csütörtökön érkeznénk (1440 km végig autópályán), a részvételi díj nem változik, értelemszerűen a városnézéssel és kísérőprogramokkal kapcsolatos összegek módosulhatnak. A párizsi idegenvezetést Gábor bácsi vállalja, konkrétan az Eiffel-torony megmászása kerül pénzbe (9-13 EURO), míg opciós lehetőség - ha a szülők úgy gondolják - a Disneyland meglátogatása pénteken (10 km-re van a szállástól), ám itt a napidíj 52-55 EURO/fő. Ha megyünk, akkor érdemes az egész napot ott tölteni! Ha a vidámpark kimarad, akkor ezen a napon megyünk hosszabb városnézésre, ellenkező esetben szombat délután és este van rá idő!

A szállás (iskola, matracok), étkezés ugyanaz (3 éj, félpanzió), a szülőknek az ajánlat: Hotel Ibis Paris Marne la Vallée - a hotel Emerainville-ben található - kétágyas szobákban történő elhelyezés, félpanziós ellátással, 3 éjszakára 47.400,- Ft/fő

A résztvevő csapatok Franciaországból, Belgiumból, Ausztriából, Németországból, Svájcból, Hollandiából, Spanyolországból, Olaszországból és Írországból érkeztek a tavalyi tornán. 1 x 30 perces meccsekből minimum négyet játszik minden együttes.

Összefoglalva: ugyanannyiért máshova mehetünk, a torna ugyanúgy színvonalas, a világváros még izgalmasabb, a kísérőprogram még attraktívabb lehet. Mivel nincs időhúzásra lehetőségünk, holnapra várom mindenki döntését, ami két dologra kell, hogy vonatkozzon: jön-e a gyerek és ha igen, akkor Disneyland legyen-e a hivatalos programban (én nem ragaszkodom hozzá, de adja magát a történet, a torna szervezői is ajánlják).

Természetesen az is jöhet, aki Hollandiát lemondta, és olyan is elállhat az utazástól, aki arra jelentkezett! Ahogy meglesz a pontos összesítés, eldől hogy megyünk-e, és hány csapattal! Aki jön az úgy készüljön, hogy csütörtökön, vagy vasárnap fizesse be a 24.000 Ft-os előleget Wagner Eszternél!

Pista bácsi külön kérése, hogy a havi tagdíjakat is fizesse be mindenki Eszternél az elmaradásokkal együtt!
Tovább »

Választható időpont
[2010. február 17. 12:21]


Ne feledjük, hogy azok, akik március 1-jén, vagy március 3-án Szentendrére mennek sportorvoshoz, egy EKG- és egy vizeletvizsgálatot kell elvégezniük! Lassan aktuális annak a beosztásnak az elvégzése, hogy ki szeretne hétfőn, és ki szerdán az orvoshoz menni?! Mind a két alkalommal 14:00 és 15:00 óra között lesz a vizsgálat! Akiket érint:Balogh László, Bicski Bence, Fábián Péter, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kovács Ádám, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Tóth Ádám, Újvári Bence.

Az időpont-igényeket Gábor bácsinak kell jelezni!
Tovább »

Elmarad a holland túra!
[2010. február 16. 20:13]


A szervezőktől kapott tájékoztatás szerint már nem tudják fogadni csapataink nevezését a Holland Cup-ra, emiatt most másik húsvéti tornát keresünk. Célországként Hollandiát, Belgiumot, Franciaországot és Olaszországot jelöltük meg első körben. A pénzeket visszafizettük, de ne költsük el...!
Tovább »

Ma is van ünnepelt!
[2010. február 16. 08:46]


Kovács Dávid ma tölti be a 13. életévét. Boldog születésnapot kívánunk!
Tovább »

Boldog szülinapot!
[2010. február 15. 22:22]


A hétvégi kapkodásban nem néztem a naptáromra, így a napján (február 13.,) nem került fel a honlapra Wagner Tamás köszöntője. Szombaton ünnepelte ugyanis a 13. születésnapját, amihez szívből gratulálunk!
Tovább »

Holnap fizetés!
[2010. február 15. 13:01]


A hollandiai első részlet befizetési határideje kedd, tehát a 24.000 Ft-okat Wagner Eszternek kell befizetni a Soroksári úton. Ha egy szülő nem lesz ott az edzésen, akkor juttassa el a gyerekével a pénzt! Eddig négyen fizették be az utazást, vagyis a zöm az utolsó pillanatra hagyta a dolog elintézését... Akik nem járnak edzésre rendszeresen, azok hogyan képzelték el a holnapi fizetést? Vagy bőven húsz fölött lesz kedden a tréningezők száma?
Tovább »

Mi történik a héten?
[2010. február 15. 07:41]


Kedden és csütörtökön a Soroksári úton edzünk saját labdákkal 16:00 ás 18:00 óra között, szerdán pedig 16:00 órától a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján lesz kötelező erőnléti foglalkozás.

Szombaton szabadnapunk lesz, míg vasárnap az U13-asok a Kelen SC pályáján (XI. Hunyadi M. u. 56.) 13:00 órától fociznak, míg az U14-es csapat az Újpesti TE ellen szerepel 16:00 órától a IV. Megyeri út 13. szám alatti műfüves pályán.
Tovább »

A hétvége egyetlen sikere
[2010. február 14. 16:01]


Erősebbik csapatunk ugyancsak a gödöllőiek vendégszeretetét élvezte vasárnap, és a remek, fedett komplexumban a házigazdák '96-os együttesét verte 5-0 (1-0,1-0, 3-0)-ra a 3x30 perces találkozón. A Kostyova - Takács, Bicski, Baross G., Szidor - Rendik, Baross T., Pátkai, Miletics - Újvári, Tóth (csereként: Horváth, Dobos, Baranyi) gárda ezúttal sokat mozogva, labdát járatva futballozott, így Rendik András (2), Horváth Patrik (2) és Tóth Ádám góljaival megérdemelten győzött, de sikerünk lehetett volna nagyobb arányú is!
Tovább »

Ügyes '98-asok
[2010. február 14. 15:21]


A nálunk már rutinosnak mondható Baranyi Dani mellett további öt 1998-as születésű játékossal kiegészülve játszottunk a Gödöllői SK 197-esei ellen. A 3 x 30 perc során a mi szempontunkból 1-2, 0-2, 0-1 lett az állás, így 5-1-re nyertek a hazaiak a Baranyi - Kovács Dominik, Laukó, Fehér, Borvető - Leicht, Körtélyesi, Pásztor, Láng - Kárpáti, Pancsuska (csereként: Wagner, Prebor, Kostyova) összeállítású csapatunk gólját Pancsuska Tamás (képünkön a találat) lőtte. A vendégjátékosaink biztatóan mozogtak, míg a mieinktől Laukó, Kovács, Baranyi és Kostyova volt dicsérhető. A mérkőzés képei már fenn vannak a Fotóalbum/Meccsképek rovatban.
Tovább »

Keretváltozások Gödöllőn!
[2010. február 13. 14:32]


A 09:30 órakor találkozó keret kiegészül további '98-as játékosokkal: Baranyi Dániel, Borvető Áron, Fehér Dániel, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Láng Dominik, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Molnár Géza, Pancsuska Tamás, Pásztor Ádám, Prebor Davies, Wagner Tamás

11:30 órakor az U14-es csapatunk választéka: Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Kostyova Patrik, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Átszaladtak rajtunk
[2010. február 13. 14:13]


Balogh, Baross T., Jencsik és Práth hiányában vettük fel a küzdelmet az MTK '97-es gárdája ellen a Kövér Lajos utcában szombaton délelőtt. A 3 x 30 perces találkozón a mi szempontunkból 0-3, 0-0, 1-5-ös részeredmény született, vagyis 8-1-re győzött ellenfelünk. A Baranyi - Takács, Bicski, Kovács Dávid, Szidor - Rendik, Baross G., Pátkai, Miletics - Újvári, Tóth (csereként: Dobos, Horváth, Kostyova) összeállítású gárda szépítő gólját Szidor Szabolcs (képünkön) lőtte büntetőből, míg Takácsot sérülés miatt le kellett cserélni már az első harmadban. Az MTK agresszívebben játszott, gyorsabban reagált, és gólratörően, korszerűen futballozott, míg a mieink egyáltalán nem jelentettek veszélyt kapura. Tanulságos, hasznos meccs volt ez a mi szempontunkból.
Tovább »

Statisztáltunk
[2010. február 13. 14:02]


U13-as csapatunk ma reggel az MTK műfüves csarnokában fogadta a Grund SC 1996-os gárdáját, és 25-3 arányban vereséget szenvedett. A Lóderer - Kovács, Leicht, Laukó, Kárpáti, Csécsi (csereként: Prebor, Körtélyesi, Wagner) összeállítású együttes a 3 x 25 perc alatt 3-6, 0-12 és 0-7 etapokat produkált, góljainkat Csécsi Krisztián (2) és Kárpáti Krisztián (képünkön) szerezték. Az akarás itt-ott felfedezhető volt a játékban, de az edzettségi állapotunk és tudásunk ma ennyit engedélyezett!
Tovább »

Borotvaélen táncolunk
[2010. február 12. 18:56]


Jencsik Szilárd betegsége és Jenei Krisztián sérülése miatt szűkösek a kereteink a hétvégén. A többieket hiánytalanul elvárjuk szombaton és vasárnap is! Ha valaki mégsem tud jönni, feltétlenül jelezze előre még ma!
Tovább »

A vasárnapi keretek
[2010. február 12. 09:14]


Vasárnap a Gödöllői SK '97-es, majd '96-os csapata ellen játszunk nagy pályás felkészülési mérkőzést egy teljesen fedett sátor alatt. Mind a két együttesünk sárga mezt hozzon! A mi U13-as csapatunknak 09:30 órára kell jönniük a Gödöllő, Táncsics Mihály út alatt található pályára (térkép: ide kattintva!).

A keret kiegészül négy '98-as játékossal: Baranyi Dániel, Borvető Áron, Fábián Péter, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Pancsuska Tamás, Pásztor Ádám, Prebor Davies, Wagner Tamás

11:30 órakor az U14-es csapatnak lesz jelenése ugyanott: Balogh László, Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Kostyova Patrik, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

3 x 30 perces mérkőzéseket játszunk, tehát mindenki kap bőven játéklehetőséget.
Tovább »

Eldőlt - csarnokban játszunk
[2010. február 11. 14:25]


Az U13-as bajnokságban játszó csapatunk a Grund '96 elleni mérkőzését az MTK műfüves csarnokában vívja szombaton 09:00 és 10:30 óra között. Sárga szerelés legyen felül, de öltözzünk fel rendesen, mert hűvös van a létesítményben! 08:45 órakor az alábbi fiúkat várjuk: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás
Tovább »

Az MTK elleni keret
[2010. február 10. 20:12]


A szombati felkészülési találkozóra (találkozó 10:30, XIV. Kövér Lajos u. 5.) két kapus és 15 mezőnyjátékos jön el, így mindenki 60 perc játéklehetőséghez fog jutni a 90 (3x30) perc során. A keret, amely sárga mezben lép majd pályára 11:00 órától: Balogh László, Baranyi Dániel, Baross Gábor, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence.

A többiek néhány '98-assal kiegészülve játszanak majd a Grund SC ellen.
Tovább »

Sportorvosi igazolás
[2010. február 10. 07:56]


Legkésőbb március 13-ig kell megszerezni a sportorvosi pecsétet (kivéve: Kostyova, Rendik) ahhoz, hogy a bajnoki rajton mindenki pályára léphessen!

Akik a "központi" sportorvosi vizsgálatot választották (március 1., vagy március 3. - Szentendre), azoknak egy vizeletvizsgálati- és EKG leletet kell addigra produkálniuk, és a vizsgálatra a TAJ-kártyával együtt magukkal hozniuk! Az ő névsoruk: Balogh László, Bicski Bence, Fábián Péter, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kovács Ádám, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Tóth Ádám, Újvári Bence.

A többiek (Baross Gábor, Baross Tamás, Dobos Gergő, Lóderer Márk, Kovács Dominik, Miletics Zsombor, Prebor Davies, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Wagner Tamás) egyénileg intézik az ügyet!
Tovább »

Változás!
[2010. február 09. 11:38]


Szombaton az MTK elleni edzőmérkőzés nem kilenckor kezdődik, hanem 11:00 órakor a Kövér Lajos u. 5. szám alatti műfüves pályán!

Amennyiben az időjárási viszonyok nem teszik lehetővé, hogy a Grund SC pályáján vívjuk meg szombaton 13:00 órakor az U13-as csapat soros edzőmérkőzését, akkor a két csapat aznap 09:00 és 10:30 óra között az MTK műfüves csarnokában találkozik egymással. Erről döntés várhatóan csütörtökön, legkésőbb pénteken lesz!
Tovább »

Túra/torna információk
[2010. február 09. 09:52]


Néhány elvarratlan szál:

Hollandia: Két csapattal megyünk. Jelenleg 24-en vagyunk, de elképzelhető 3-4 kölcsönjátékos szerepeltetése is a Kelen SC-ből. Minimum 5 mérkőzést garantálnak a szervezők (2x15 perces meccsek lesznek nagy pályán). Az indulást egy nappal korábbra hoztuk, hogy a fáradtságot kipihenhessék a gyerekek a torna előtt, vagyis március 31-én, szerdán este 22:00 órakor indul a busz az 1407 km-re lévő Almere (Amszterdamtól 20 km-re - végig autópálya) városába. 18-20 órás út vár ránk, így csütörtökön késő délután érkezünk meg. Pénteken pihenés, átmozgató edzés és amszterdami városnézés két (fakultatív, de jó lenne együtt) programmal vár ránk; hajókázást (8-10 EURO) a városon belül (Velencéhez hasonló) és az Ajax Aréna megtekintését (kb. 16-20 EURO, várom a pontos ajánlatot) tervezzük. (Emiatt kb. 30-50 EURO zsebpénz lenne az ideális a gyerekeknél). Szombaton és vasárnap játszanánk, majd vasárnap délután indulnánk haza, vagyis hétfő délután érkezünk meg Budapestre. A gyerekek és a melléjük jelentkező felnőttek 3 éjszakát (matracot vinni kell!) és hozzá járó félpanziós ellátást kapják, de várom a szervezők ajánlatát a szülők komfortosabb szállására. A túra első részletét, vagyis 24.000 Ft-ot február 16-ig kell befizetni Wagner Eszternek. A fennmaradó rész fizetési határideje március 21. Mindenkit nyomatékosan kérnék a határidők korrekt betartására!

Ausztria: A május végi, Graz melletti tornára kilencen jelentkeztek, és még négyen kérdőjelesen. Jelenlegi állás szerint a 7+1-es tornára megyünk majd, de az érdeklődés esetleges növekedtével a nagy pályás részvétel sem zárható ki. Van még kis időnk a döntésre.

Balatonkenese: 2010. június 26. - július 2. között lesz a tábor. Ára: 37.000 Ft (külön utazásnál csökken). Eddig 14-en jelentkeztek és itt is van 4 gondolkodó még. Márciusban majd dönteni kell. Az előleg (10.000 Ft) fizetése áprilisban lesz esedékes.

Micheldorf: Előleget befizettük, 26-an megyünk (+ 1 kérdőjeles), ezzel kapcsolatban jelenleg nincs teendő.
Tovább »

A WinterCup statisztikája
[2010. február 08. 17:58]


A WinterCup 2009/2010 szezonjában 7 csapat indult az 1997-es korosztályban, ők kétszeri körmérkőzéssel (összesen 12 mérkőzés / egyesület) döntötték el egymás között a sorrendet. A SÁRGA (erősebb) csapatunk 8 találkozón győzött, 1 döntetlent ért el, és 3 alkalommal vereséget szenvedett. A KÉK gárda mindössze egy győzelmet tudott felmutatni.

A SÁRGA együttes összetétele ez volt a versenysorozat alatt (zárójelben a mérkőzések száma): Balogh László (3), Baranyi Dániel (3), Baross Gábor (9), Baross Tamás (9), Bicski Bence (3), Csécsi Krisztián (6), Fábián Péter (6), Jencsik Szilárd (3), Jenei Krisztián (6), Laukó István (3), Lóderer Márk (9), Miletics Zsombor (6), Pátkai Patrik (3), Práth Dávid (3), Rendik András (6), Szidor Szabolcs (3), Takács Dominik (6), Tóth Ádám (3), Újvári Bence (3).

A KÉK gárdában ők szerepeltek: Baranyi Dániel (2), Csécsi Krisztián (3), Fábián Péter (6), Jenei Krisztián (3), Kárpáti Krisztián (3), Kostyova Patrik (3), Kovács Dominik (9), Kovács Tamás /'98-as kapus/ (3), Körtélyesi Bertalan (12), Laukó István (6), Leicht Ferenc (12), Lóderer Márk (3), Prebor Davies (12), Wagner Tamás (12).

A góllövőink (SÁRGA): Csécsi Krisztián 6, Práth Dávid 5, Baross Gábor 5, Baross Tamás 5, Balogh László 4, Jenei Krisztián 4, Újvári Bence 4, Rendik András 3, Tóth Ádám 3, Fábián Péter 2, Miletics Zsombor 2, Pátkai Patrik 2, Szidor Szabolcs 2, Takács Dominik 1, öngól 1.

A góllövőink (KÉK): Körtélyesi Bertalan 5, Csécsi Krisztián 3, Leicht Ferenc 2, Fábián Péter 1, Prebor Davies 1.

A végeredmény:

1. MAC Népstadion SE “sárga” 25 pont (49-23)
2. Buda Juniors IFC 22 pont (35-25)
3. Pilisvörösvár 18 pont (29-41)
4. Solymár 17 pont (33-24)
5. Esztergom SC 16 pont (44-33)
6. Pilisszentiván 15 pont (29-26)
7. MAC Népstadion SE “kék” 3 pont (13-61)
Tovább »

Menetrend a hétre!
[2010. február 08. 08:22]


Kedden és csütörtökön labdával együtt kell edzésre jelentkezni 16:00 és 18:00 óra között a Soroksári úton, míg szerdán a Puskás Stadion vár minket egy kiadós futóedzésre 16:00 és 17:00 óra között.

A hétvégén mind a két csapatunk kettő nagy pályás mérkőzést játszik, igaz az U13 csapat Grund SC elleni (szombat 13:00 óra, XVII. Táncsics u. 50.) salakos mérkőzésére - ilyen időjárási körülmények között - nem vennék mérget... Biztosat csütörtök-péntek körül mondhatunk, tekintettel a szerdára ígért havazásra. Ez befolyásolhatja az U14 gárda MTK elleni meccsét is (szombat 09:00, XIV. Kövér Lajos u. 5.), igaz a műfüves pálya megtisztítása nem reménytelen!

Vasárnap biztosan lesz meccs, mert a gödöllőiek egész pályát befedő sátra (Gödöllő, Táncsics Mihály út) ad majd menedéket a rossz idő elől. 10 órától a Gödöllő SK '97-esei ellen a mi U13 csapatunk játszik, míg a többiek déltől a hazaiak '96-os együttesével csapnak össze.
Tovább »

Minden jó, ha a vége jó!
[2010. február 07. 20:18]


2010-ben minden tornát megnyert az "A" csapatunk, ahol csak elindult, ezért gratuláció jár nekik! Igaz, ma volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt nem tudjuk megvédeni a tavaly szerzett címünket, de egyedüliként a 8 (!) korosztályt felvonultató tornán a mieinknek sikerült ebben az évben is megnyernie a Volksbank-Kelen Kupát! Ezt a Kostyova - Bicski, Kovács Dávid, Balogh, Újvári (csereként: Takács, Jencsik, Pátkai, Tóth) felállású gárda érte el, amely bemelegítésként az osztrák ASK-BSC Bruck csapatát verte meg 8-0-ra Balogh László (4), Tóth Ádám (2), Újvári Bence és Jencsik Szilárd góljaival. A következő mérkőzés végén messze kerültünk álmainktól, mert hiába vezettünk Újvári Bence góljával, a végén 2-1-re a II. kerület UFC győzött. Mint kiderült ők csak ezt a találkozójukat nyerték meg, míg a viadal több mérkőzése is döntetlenre végződött, így újra a saját kezünkbe került a sorsunk. Az RTK elleni 3-2-es győzelem nagyon értékes siker volt, köszönhetően Takács Dominik, Balogh László és Tóth Ádám találatainak. A Kelen SC elleni derbinek úgy futottunk neki, hogy amelyik együttes győz, az nyeri a tornát, a döntetlen már nekünk kedvezett volna. Magabiztos 4-1-es siker lett a vége, miután Balogh László (3) és Újvári Bence is betalált a házigazdák ellen. Ők ketten kaptak egyébként különdíjat is az eredményhirdetés alkalmával, hiszen Laci lett a torna gólkirálya (8 találattal), Bence pedig a csapatunk legjobbja.
Tovább »

Nyögvenyelős aranyérem
[2010. február 07. 13:07]


A WinterCup utolsó fordulóját bonyolították ma Piliscsabán, ahol a sárga csapatunk 4 pontot szerzett, ám mivel a minket üldöző Buda Juniors is egy győzelem, egy döntetlen egy vereség mérleggel zárt, mienk lett a bajnoki aranyérem! A sárgák a Baranyi - Jenei, Rendik, Miletics, Szidor (csereként: Fábián, Csécsi) összeállításban vették fel a küzdelmet, s először a MAC KÉK (Körtélyesi - Kovács Dominik, Laukó, Leicht, Wagner /csereként: Prebor, a későbbiekben Baranyi/) ellen, s győztek 4-1-re. Góllövők: Csécsi Krisztián (2), Szidor Szabolcs, Rendik András, illetve Prebor Davies. A sárgák ezután fordulatos találkozón 4-4-et játszottak az Esztergom ellen Miletics Zsombor, Szidor Szabolcs, Csécsi Krisztián és Rendik András góljaival. A Solymár elleni találkozót 2-1-re elbuktuk, ekkor Csécsi Krisztián volt eredményes.

A kékek is kikaptak a solymáriaktól 4-0-ra, míg a Pilisvörösvár elleni találkozó - a szülők és a játékvezető miatti konfliktus miatt - 1-0- ás vörösvári vezetésnél félbeszakadt, az ellenfélé lett a 3 pont 0-3-as gólkülönbséggel.
Tovább »

A Volksbank Kupa programja
[2010. február 06. 16:02]


13:40 órára pontosan kell érkezni a Marcibányi téri műfüves sátorba, ahol 3/4 2-kor kezdődik a megnyitó. (Gábor bácsi Piliscsabáról érkezik, ha nem ér oda addig, akkor a csapat sorakozzon fel a többi együttes mellé!) Az átöltözés ráér utána is, a sárga mezt preferáljuk, de a kék is legyen nálunk!

A minket érintő mérkőzések:

14:40 MAC - ASK-BSC Bruck (osztrák)
15:20 MAC - II. kerület UFC
16:20 MAC - RTK
17:00 MAC - Kelen SC
17:30 Eredményhirdetés

18 perces mérkőzések, 4+1 fős játék, 5 csapat körmérkőzéses rendszerben. A keretünk: Balogh László, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Pátkai Patrik, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Sok gólos iksz
[2010. február 06. 15:10]


90 perces edzőmérkőzést vívott a Lóderer - Kovács Dominik, Jenei, Horváth, Kárpáti, Csécsi (csereként: Laukó, Leicht, Körtélyesi, Prebor, Wagner) összeállítású csapatunk a Krúdy '94-97-es gárdája ellen, és 18-18 arányú döntetlent játszott az MTK műfüves csarnokában. Góljainkat Csécsi Krisztián (8), Körtélyesi Bertalan (3), Jenei Krisztián (3), Horváth Patrik (3) és Leicht Ferenc szerezték.
Tovább »

A piliscsabai program
[2010. február 06. 10:06]


Vasárnap mind a két csapatunknak legkésőbb 09:00 órára kell a helyszínre érnie! Mindenki hozza el a kék és a sárga mezét is, persze alapból a beosztásnak megfelelő színűt öltse magára!

A program Piliscsabán:

09:25 MAC KÉK - MAC SÁRGA
10:40 MAC KÉK - Solymár
11:05 MAC SÁRGA - Esztergom
11:55 MAC SÁRGA - Solymár
12:20 MAC KÉK - Pilisvörösvár

SÁRGA csapat: Baranyi Dániel, Csécsi Krisztián, Jenei Krisztián, Fábián Péter, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs

KÉK gárda: Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás
Tovább »

Dicséretes!
[2010. február 06. 00:52]


Hajtós, nagy iramú edzőmérkőzést játszott a Kostyova - Takács, Bicski, Kovács Dávid, Szidor - Jencsik, Balogh, Pátkai, Miletics - Újvári, Tóth (Baranyi, Dobos, Horváth) összetételű csapat a Vasas Pasarét ellen pénteken délután. A 2 x 35 perces találkozót 4-3-ra nyertük meg Tóth Ádám (2), Szidor Szabolcs és Balogh László góljaival úgy, hogy 3-3-ig mindig az ellenfél vezetett egy góllal. A gárda egyértelmű dicséretet érdemel a harciasságáért, elszántságáért és a roppant veszélyes előre játékáért.
Tovább »

Február 21-én pótoljuk a Kelen meccset
[2010. február 05. 07:50]


Február 21-én, vasárnap 13:00 órakor kerül sor a Kelen SC elleni nagy pályás mérkőzésre, amely most a hétvégén elmaradt a havazás miatt. Ez érinti az U14-es csapat aznapi Újpesti TE elleni meccsét is, hiszen így csak ők játszanak a Megyeri úton 16:00 órától. Biztossá vált a február 13-i, MTK elleni találkozó időpontja is, a kezdési idő 09:00 óra lesz a Kövér Lajos utcában.
Tovább »

Jó emlékű képek
[2010. február 04. 20:44]


Fotóalbumunkban két olyan torna képei tekinthetők meg, amelyeken aranyérmet szereztünk.

BLSZ döntő

Gödöllő
Tovább »

A Krúdy elleni keret
[2010. február 04. 11:59]


Szombaton 11:00 órakor találkozunk az MTK műfüves csarnokában, ahol fél tizenkettőtől egyig játszunk a Krúdy idősebbekből álló csapata ellen. A csarnokban hideg van, tehát melegítőt mindenki hozzon magával, a kék mez alá! A 3 x 30 perces meccsen 5 +1 - et játszó keret: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Horváth Patrik, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás.
Tovább »

A pénteki keret
[2010. február 03. 19:55]


A mai futóedzésen nyolcan vettek részt, s csupán egy fiú (Wagner Tamás) az U13-as csapatból... A résztvevők a Városligetben futottak mintegy öt kilométert, ez a program ráfért volna még néhányunkra!

A Vasas Pasarét ellen a találkozó 13:30 órakor lesz a II. Pasaréti út 11-13. szám alatt. 2 x 35 perces szabadtéri, műfüves mérkőzés lesz, a sárga mez legyen felül! Alul megint rétegesen és alaposan öltözzünk fel! A keret: Balogh László, Baranyi Dániel, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence.
Tovább »

A Krúdy ellen meccsel az U13
[2010. február 02. 20:07]


A pénteki Goldball-meccs elmaradása miatt szombaton 11:30-13:00 óra között a Krúdy idősebbekből álló gárdája ellen játszanak az MTK műfüves csarnokában azok, akiknek pénteken nem lesz mérkőzése. Amennyiben szeretne, hozzájuk csatlakozhat a pénteken is bevetésre kerülő Dobos Gergő, Horváth Patrik és Práth Dávid is, hiszen nekik vasárnap nem lesz meccsük, valamint Rendik András, aki pedig pénteken még sítáborban lesz.
Tovább »

Háromfelé válunk vasárnap
[2010. február 02. 11:09]


Utolsó fordulójához érkezett a WinterCup '97-es korosztályának ez évi versenysorozata, amelyen a jelenlegi tabella így fest:

1., MAC SÁRGA 21 pont 40-16 gólkülönbség
2., Buda Juniors IFC 18 pont 28-19
3., Esztergom SC 14 pont 36-24
4., Pilisszentiván 14 pont 25-20
5., Pilisvörösvár 14 pont 24-39
6., Solymár 8 pont 24-21
7., MAC KÉK 3 pont 12-50

Három mérkőzést játszik még minden csapat, majd a későbbiekben egy külön ünnepségen lesz az érem- és ajándékosztás!

A vasárnapi fordulóban a SÁRGA csapat az alábbi összetételben lép pályára, hogy begyűjtse az aranyérmet: Baranyi Dániel, Csécsi Krisztián, Jenei Krisztián, Fábián Péter, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs

A KÉK gárda célja az lehet, hogy elkerüljön az utolsó helyről: Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás

A sárgák elfoglaltsága 09:25 - 12:20, a kékeké 09:25 - 12:45 között lesz Piliscsabán.

A II. Volksbank Kelen Kupán kilenc játékossal indulunk: Balogh László, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Pátkai Patrik, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence, nekik 14:40 és 17:45 között zajlik a Marcibányi téren a torna.

Vasárnap Baross Gábor, Baross Tamás, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Kárpáti Krisztián és Práth Dávid különböző okok miatt nem állhat a rendelkezésünkre.
Tovább »

A Goldball-meccs is tolódik
[2010. február 01. 12:57]


Délben jött a telefon, hogy szervezési problémák miatt a péntek 18:00 órára tervezett Goldball elleni nagy pályás mérkőzésünk elmarad, azt egy másik időpontban pótoljuk. Így nem zárható ki, hogy szombaton az MTK-csarnokban edzőmeccsel helyettesítjük a kimaradó találkozót!
Tovább »

Ezt tervezzük a hétre
[2010. február 01. 07:27]


Kedden és csütörtökön a Soroksári úton lesz a tréning 16:00 és 18:00 óra között. Az erőnléti edzésre szerdán 16:00 és 17:00 óra között kerül sor.

Pénteken - amennyiben az időjárási viszonyok megengedik - edzőmeccset vívunk, 14:30 órától a Pasaréti úton játszunk (U14) a Vasas Pasarét ellen.

Szombaton az U14-nek szabadnapja lesz, a többieknek edzőmeccset próbálunk szervezni az MTK-csarnokba, míg vasárnap egy KÉK és egy SÁRGA csapattal Piliscsabán játszunk, délután pedig a Marcibányi téren veszünk részt címvédőként a Kelen Kupán.
Tovább »

Balogh Laci 13 éves!
[2010. január 31. 16:23]


Sok boldogságot kívánunk Balogh Lászlónak, aki ma ünnepli a 13. születésnapját.
Tovább »

Elmarad a kispesti meccs is!
[2010. január 31. 09:50]


Nem takarították le a Bozsik Stadion műfüves pályáját, ezért a ma délutáni edzőmeccsünk (is) elmarad! A mérkőzést február 28-án, vasárnap 15:00 órakor pótoljuk Kispesten!
Tovább »

Egy nem, egy talán!
[2010. január 30. 15:24]


A Kelen SC lemondta a vasárnapi edzőmérkőzést, így a délelőtti programunk elmarad. A Bp. Honvéd vezetőedzője holnap reggel 09:00 óra tájban érdeklődik arról, hogy letolták/letolják-e a havat a Bozsik Stadion műfüves pályájáról. Utána értesít engem, én pedig felteszem majd a honlapra! A délelőtti keretből Dobos Gergő és Horváth Patrik csatlakozzon majd a 15:00 órakor játszókhoz, persze csak abban az esetben , ha lesz meccs!
Tovább »

Kevesen, de határozottan fociztunk
[2010. január 30. 15:12]


A Goldball '98-asok elleni edzőmérkőzésünkön a Kostyova - Jenei, Laukó, Csécsi, Leicht (csereként: Kárpáti, Kovács Dominik) összeállítású csapat 9-2-re győzött. Góljaink szerzői: Csécsi Krisztián (4), Jenei Krisztián (2), Kovács Dominik, Laukó István, Kárpáti Krisztián. 3 x 25 percet játszottunk, így volt alkalma elfáradni a srácoknak.
Tovább »

Öldöklő csata volt
[2010. január 30. 15:06]


Egy 90 percen át szikrázó keménységű, nagy iramú mérkőzésen 8-7 arányú vereséget szenvedtünk az MTK csapatától a Körcsarnokban. Az első 30 percben agresszivitásunknak és koncentráltságunknak köszönhetően 2-0-ra nyertünk, később 4-0-ra is vezettünk, majd a harmadik harmadra 4-2-vel fordultunk. Az utolsó fél órában 6-3-ra nyert az MTK, így végül övék lett a meccs. A Kostyova - Rendik, Dobos, Práth, Pátkai (csereként: Bicski, Szidor, Jencsik, Horváth, Baross G., Kovács Dávid, Balogh, Újvári, Baranyi) összeállítású gárda góljait Balogh László (2), Horváth Patrik, Baross Gábor, Újvári Bence, Szidor Szabolcs és Jencsik Szilárd lőtték. Képünkön a kiválóan védő Kostyova Patrik látható.
Tovább »

A vasárnapi keretek
[2010. január 29. 18:42]


Vasárnap 10:20 órakor találkozunk a XI. Hunyadi M. u. 56. szám alatti sporttelepen. Melegen, több rétegűen öltözzünk, felül kékben leszünk a Kelen SC elleni mékőzésen! A szabadtéri, nagy pályás, műfüves találkozón az alábbi keret szerepel: Dobos Gergő, Fábián Péter, Horváth Patrik, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás Láthatóan szűk a keret, ezért mindenkire(!), kifejezetten számítunk!

14:15 órakor a kispesti Bozsik Stadionban gyülekezünk a Bp. Honvéd elleni nagy pályás, szabadtéri, műfüves mérkőzésre. Alapos felöltözést kérek, felülre sárga mezzel! akikre számítunk: Balogh László, Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence.
Tovább »

Jövő héten ismét Goldball
[2010. január 29. 14:34]


Holnap a Körcsarnokban, jövő pénteken (18:00-19:30 között) pedig a IX. Könyves K. krt. 24. szám alatti műfüves pályán játszik U13-as gárdánk a Goldball 12 évesei ellen. A február 6-i szombat szabadnap lesz mindenkinek!
Tovább »

A szombati keretek
[2010. január 28. 19:49]


Szombaton a Körcsarnok lesz az otthona az egymást követő két edzőmérkőzésünknek. 08:30 órára kell sárga mezben megérkezni! A szülők segítségét kérném ebben az időpontban, mert ki kell pakolnunk a teremből néhány ping-pong asztalt, hogy játékra alkalmas legyen a terem. 3 x 30 percet játszunk, 4+1 felállásban, ellenfelünk az MTK gárdája lesz. A keret: Balogh László, Baranyi Dániel, Baross Gábor, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Újvári Bence. Baross Tamás, Miletics Zsombor, Takács Dominik és Tóth Ádám szolgálataira ezúttal - különböző okok miatt - nem számíthatunk.

10:15 órára érkezzen csapatunk másik fele, ők a Goldball ellen játszanak majd 3 x 25 percet, kék mezben. Ennél a csapatnál ezúttal Fábián Péter és Wagner Tamás hiányzik majd. A keret: Csécsi Krisztián, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Takács Dominik(?)
Tovább »

Mindenki a fedélzetre!
[2010. január 28. 13:55]


Vasárnap két nagy pályás mérkőzést játszunk, ezért mindenkire szükségünk lesz. A keretek kialakítása szempontjából kérem annak a jelentkezését, aki nem tud jönni a hét utolsó napján! Rendik Andrison (elutazik) és Csécsi Krisztiánon (a Vasassal meccsel) kívül, remélem, nem lesz ilyen!
Tovább »

Jók voltunk!
[2010. január 27. 20:43]


Kimondottan élvezetes, szakmailag is értékes mérkőzést játszottunk szerda este az ASR-Gázművek csapata ellen Ürömön. Négy kreatív játékosunk (Balogh, Horváth, Jencsik, Tóth) nélkül ezúttal igazi csapatként küzdöttünk meg minden labdáért, de helyenként az összjátékunk is remek volt. A Baranyi - Takács, Bicski, Kovács Dávid, Szidor - Dobos, Pátkai - Rendik, Baross G., Miletics - Práth (csereként: Újvári, Baross T.) gárda a 3 x 30 perces találkozón az utolsó harmadban kétszer is megszerezte a vezetést Baross Gábor (képünkön) és Pátkai Patrik révén, ám ellenfelünk minduntalan kiegyenlített (2-2). Az idei első szabadtéri meccsünkön kiváló teljesítményt nyújtott a csapat a kellemetlen stílusú, motivált "hazaiak" ellen.
Tovább »

Védekezés a hideg ellen!
[2010. január 27. 11:23]


A ma este várható hideg ellen az alábbi módokon védekezzünk!:

1., az öltözködés: több réteg, vagyis két zokni, alul harisnya, rá melegítőalsó (rövid gatya nem kell feltétlenül rá), fenn sorrendben póló, garbó, melegítő, mez, kesztyű, sapka, s végül meleg kabát (ez a meccs alatt nem lesz rajtunk).

2., a folyadék: termoszban meleg tea

3., a várakozás: minden gyerek 60 percet játszik, 30 percet pihen. Ezt a fél órát a meleg autókban töltik a fiúk. Mindenki úgy álljon a kocsijával, hogy elmegy a pálya mellett, majd jobbra felkanyarodik a játéktér végébe, ahol szembe állva lehet nézni a meccset!

4., a mérkőzés: a lőtt gólok mindenkit felmelegítenek...

Sajnos az öltöző fűtetlen, ezért ha lehet, már otthon öltözzünk be, vagy a kocsiban!
Tovább »

Edzőmeccs Ürömön
[2010. január 26. 15:33]


Szerdán 17:35 órakor van találkozó Ürömön, ahol műfüvön futballozunk 3 x 30 percet 18:00 és 19:30 között. A pálya általában szeles, tehát alul melegen öltözzünk /harisnya, vagy melegítő nélkül nem lehet pályára lépni/, felül is több réteg legyen, valamint vékony kesztyű és sapka legyen a gyerekeken)! Felül a kék mez kell!

A megközelíthetőség: a III. ker. Bécsi úton elmenni az Üröm tábláig, az ott található lámpás kereszteződésben jobbra fordulni! Mintegy 1.300 méter múlva (miután elhagyjuk a jobbra szorosan lévő házakat, egy tágas mezőt, majd a Platán Idősek Otthonát), jobbra kell befordulni az első lehetséges, vagyis az Úttörő utcába! A főútról a bekanyarodás előtt már látszódik a pálya kerítése a domboldal tetején. (Képünkön, balra alul, az erdős rész alatt látható viszonyítási pontként az Idősek Otthona a főút mentén, míg közvetlenül az erdő fölött a pálya!)

A keret: Balogh László, Baranyi Dániel, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Dobos Gergő, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Egy nagy visszatérő
[2010. január 25. 20:03]


Hosszú szünet után ismét csapatunk kapujában köszönthettük Baranyi Dánielt (képünkön), a '98-asaink nagyszerű kapusát, aki az AC Villám elleni edzőmérkőzéseken védett kiválóan. Két sorral álltunk fel a kétszer 2 x 20 percre, először az U15-ös soruk, majd az U13-asok ellen, bár itt több fiatalabb évjáratú játékos is szerepelt edzőpartnerünknél. A Baranyi - Baross G., Jencsik, Miletics, Újvári (csereként: Jenei, Rendik, Kovács Dávid, Baross T.) összeállítású gárdánk az idősebbek ellen 8-3-ra nyert, míg a másik csapatot 20-7-re verte. Góljainkat Baross Tamás (6), Jencsik Szilárd (5), Újvári Bence (5), Kovács Dávid (4), Miletics Zsombor (3), Baross Gábor (2), Rendik András (2) és Jenei Krisztián szerezték.
Tovább »

Tudnivalók a hétre
[2010. január 25. 06:32]


Kötetlen, laza, sok játékot ígérő edzőmeccsel indítjuk a hetet, hiszen a Szőnyi úton játszunk hétfőn 16:00 és 18:00 óra között az AC Villám csapata ellen. A nem kötelező játéklehetőség mindenki számára nyitott. Szerdán is felkészülési mérkőzés, az idei első szabadtéri, nagy pályás meccs színesíti a repertoárt az U14-es gárdának Ürömön 18:00 és 19:30 óra között. Közben lesz két edzés, kedden és csütörtökön a Soroksári úton 16:00 és 18:00 óra között, szerdán pedig az edzőmeccsre nem jövőknek lesz futóedzése 16:00 és 17:00 óra között a Puskás Stadionban.

Szombaton az erősebb sorunk kezdi a játékot 09:00 és 10:30 között a Körcsarnokban az MTK ellen, majd rögtön utánuk 12:00 óráig a Goldball ellen játszik a keret másik fele. Vasárnap az egész pályás meccseké a főszerep, az U13 csapat a Kelen pályáján (XI. Hunyadi M. u. 56.) 11:00 órától, az U14-es a Bozsik Stadionban 15:00 órától focizik a Bp. Honvéd ellenfeleként.
Tovább »

Nem kötelező edzőmeccs
[2010. január 24. 15:47]


Hétfőn 16:00 és 18:00 óra között az AC Villám csapatával játszunk edzőmeccset a BVSC műfüves csarnokában (XIV. Szőnyi út 2., jó talaj, nagyon hűvös idő). Mindenkit szeretettel várunk, jó lenne, ha legalább tíz-tizenöt ember összejönne! Találkozó 15:45 órakor a helyszínen kék mezben, vagy melegítőben! Ellenfelünk az első órában az erősebb sorával meccsel, 17:00 órától a kisebbek jönnek. Arról már tudunk, hogy a BB, a Szabi és a Patyó nem tud jönni. A Dobos Gergő és a Horváth Patrik is jöhet, természetesen. A többiektől visszajelzéseket az Üzenőfalon és sms-ben várok!
Tovább »

Egy ide, egy oda
[2010. január 24. 15:33]


Most bőven jutott idő mindenki játékára, így a végén többeken a fáradtság nyomai látszottak, ám így is magabiztosan, 15-6 arányban gyűrtük le a kulturáltan futballozó Kelen SC gárdáját. Az eredetileg tervezett csapatból Balogh, Laukó, Práth és Takács is hiányzott, így a Kostyova - Rendik, Baross T., Jencsik, Szidor, Tóth (Kovács Dávid, Bicski, Baross G., Pátkai, Miletics, Újvári, Dobos) összetételű gárdával vettük fel a harcot a 3 x 30 perces találkozón, amelynek részeredményei a mi szempontunkból 3-3, 5-1 és 7-2 lettek. Góljainkat Baross Tamás (3), Pátkai Patrik (2), Baross Gábor (2), Jencsik Szilárd (2), Újvári Bence (2), Tóth Ádám, Dobos Gergő, Rendik András és Bicski Bence szerezték.

Közvetlenül utána a Körcsarnok parkettáján a Puskár - Laukó, Dobos, Horváth, Leicht (Csécsi, Jenei, Körtélyesi, Kovács Dominik, Wagner, Prebor, Fábián) csapat a BudaJuniors együttesét fogadta és a 3 x 25 perces derbin 8-6 (3-1, 2-2, 3-3) arányú vereséget szenvedett. Kapusunk, Puskár Gábor ezen a találkozón búcsúzott el társaitól, akik közül Horváth Patrik (2), Wagner Tamás (2), Leicht Ferenc és Csécsi Krisztián talált az ellenfél hálójába.
Tovább »

Jubileumi gól a B csapatban
[2010. január 24. 09:57]


Statisztikai rovatunkból kiviláglik, hogy "B" csapatunk megszerezte a 600. gólját az eddigi 218 meccsén. A találat Fábián Péter nevéhez fűződik!
Tovább »

Vasárnapi időpontok
[2010. január 23. 23:58]


Sárga mezben jöjjünk vasárnap a Körcsarnokba. Az előbb kezdőknek, vagyis a Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence keretnek legkésőbb 08:45-ig kell a helyszínre jönniük, míg 10:15-re érkezzen Dobos Gergő, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Horváth Patrik, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Puskár Gábor, Wagner Tamás
Tovább »

100 %
[2010. január 23. 20:20]


Ötből öt meccset megnyerve, kétszer kétgólos hátrányból is felállva szerzett aranyérmet a Kostyova - Bicski, Tóth, Pátkai, Kovács Dávid, Szidor (csereként: Rendik, Jencsik, Balogh, Miletics, Újvári) összetételű csapatunk a gödöllői felkészülési tornán. A csoportmeccsek folyamán először az Isaszeg ellen nyertünk 6-0-ra Tóth Ádám (2), Újvári Bence, Jencsik Szilárd, Balogh László góljaival, és ellenfelünk vétett egy öngólt is. Következett a hazai gárda, a Gödöllői SK, amelyet 3-1 arányban fektettünk két vállra Jencsik Szilárd (2) és Balogh László góljaival. Az Ikarus elleni 6-3 bebiztosította a csoportgyőzelmet, e találkozón Jencsik Szilárd (3), Balogh László, Miletics Zsombor és Újvári Bence volt eredményes. Az elődöntőben a Csepelt múltuk felül, itt is 3-1 lett a vége, többek között Balogh László (2) és Tóth Ádám góljainak is köszönhetően. A fináléban (a cseh-magyar futsalderbihez hasonlóan) fordulatos meccsen nyertünk 5-4-re, góljainkat Balogh László (3), Pátkai Patrik és Rendik András lőtték.

A torna gólkirálya 8 találattal a képen látható Balogh Laci lett, akinek gratulálunk, de kijár az elismerés az egész csapatnak.
Tovább »

Növeltük az előnyünket az élen
[2010. január 23. 14:10]


3. fordulójához érkezett a WinterCup sorozat, vagyis mind a két csapatunk a 7., 8. és 9. mérkőzését vívta ma Piliscsabán. A mieink közül a SÁRGA gárda az élről várhatta ami történéseket, és Lóderer - Takács, Baross T., Baross G., Csécsi (csereként: Jenei, Laukó) összeállítású összeállításban 2-1-re verték a Pilisszentivánt Csécsi Krisztián és Jenei Krisztián góljaival. A Pilisvörösvárnak sikerült visszavágni az eddigi egyetlen vereségért, a 9-0-ás kiütésből Jenei Krisztián (3), Baross Gábor (2), Baross Tamás (2), Takács Dominik és Csécsi Krisztián vette ki a részét a góljaival. Sajnos, ezzel el is lőttük a puskaporunkat, mert a BudaJuniors 3-0-ra legyőzött minket és három pontra megközelített minket. Nekünk 21 pontunk van a táblázat élén.

A MAC KÉK csapat a nyitóforduló óta nem szerzett pontot, így volt ez ma is, de ettől még láttunk jó teljesítményeket a Lóderer - Kovács D., Leicht, Fábián, Körtélyesi (csereként: Wagner, Prebor) csapatban. Az Esztergom ismét 8-0-ra nyert ellenünk, a BudaJunoirs 5-0-ra, a Pilisszentivánnak végre már lőttünk gólokat Körtélyesi Bertalan (2) és Fábián Péter révén, de az 5-3-as vereséget itt sem kerülhettük el. Képünkön Körtélyesi Berci egyik gólja látható, a többi felvétel már fenn van a galériában.
Tovább »

Találkozási dőpontok, menetrendek
[2010. január 22. 15:09]


Szombaton három különböző időpontban várom a csoportokat. Piliscsabán 09:00 órakor (ne késsünk, mert szűk az idő) gyülekező a MAC KÉK csapatnak (hozzanak sárgát is magukkal, műfű), vagyis Fábián Péter, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás jöjjön!

Program:
09:25 MAC KÉK - Esztergom
11:30 MAC KÉK - Pilisszentiván
12:45 MAC KÉK - BudaJuniors

09:45-re érkezzen Piliscsabára a MAC SÁRGA (kék mezt és műfüves, vagy stoplis cipőt hozzanak) csapata, név szerint Baross Gábor, Baross Tamás, Csécsi Krisztián, Jenei Krisztián, Laukó István, Puskár Gábor, Takács Dominik.

Program:
10:15 MAC SÁRGA - Pilisszentiván
11:05 MAC SÁRGA - Pilisvörösvár
11:55 MAC SÁRGA - BudaJuniors

13:45 perckor Gödöllőn lesz a gyülekező (mindkét mez, gumistoplis) az alábbiaknak: Balogh László, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence.

Program:
14:20 MAC - Isaszeg
14:40 MAC - Gödöllői SK
15:40 MAC - Ikarus
16:20 elődöntő
17:00 helyosztó
17:25 eredményhirdetés

Az esti futsal meccsre (kezdés 20:30, várható vége 22:15) kiosztom előre a jegyeket, esetleges találkozásról szóban állapodunk majd meg!
Tovább »

Sok sikert, Uraim!
[2010. január 22. 11:11]


Nagy nap a mai (van akinek a holnapi), hiszen a gimnáziumi felvételik írásbeli fordulójára kerül sor! Csapatunkból több fiú is érintett, nekik, tehát Baross Gábornak, Dobos Gergőnek, Fábián Péternek, Kovács Dávidnak és Lóderer Márknak sok sikert kívánunk! Egy kalappal...
Tovább »

Rólunk (is) írták
[2010. január 22. 07:14]


Az alábbi cikk jelent meg a XIII. AC Villám Futsal Kupáról, amelyben a mieinket is népszerűsítik!
Tovább »

A beugró labdavivő
[2010. január 21. 10:54]


A Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség is segédkezik az UEFA hivatalos szponzorainak a Futsal EB promóciós feladatainak (Youth Programmes) ellátásában. A Hyundai Match Ball Carrier program keddi szereplője az utolsó pillanatban visszalépett, így Újvári Bence (képünkön) ugrott be a helyére, és vitte be a meccslabdát az Oroszország - Szlovénia mérkőzés előtt!
Tovább »

Átigazolási időszak
[2010. január 20. 19:38]


A mai naptól február 20-ig tart az átigazolási időszak, amely egyesületünket is érinti. A jelenlegi információink alapján két fiú érkezése és két srác távozása várható. Erősödik csapatunk Baross Gábor és Baross Tamás leigazolásával, ők az Újpesti TE gárdájától jönnek hozzánk (vissza). Puskár Gábor Gyulára költözik és igazol, míg Csécsi Krisztián a Vasassal kacérkodik. Amíg egyértelműen pozitív a Baross-fivérek érkezése, addig a távozók nagy űrt hagynak maguk után, hiszen Pusi adottságai (el)ismertek, Csé góljai pedig nagyon hiányozni fognak...
Tovább »

Apróbb módosulások
[2010. január 20. 10:18]


Az ellenfelek és az időpontok tekintetében kisebb változtatások történtek. Vasárnap nem az Eötvös Iskola, hanem a BudaJuniors ellen játszik 3 x 25 perces edzőmérkőzést az U13-as csapatunk, akiknek a jövő hét szombaton (ugyancsak a Körcsarnokban) a Goldball '98-as együttese lesz.

Az MTK elleni szabadtéri mérkőzésünk időpontja is megváltozott (így legalább a Vasas Pasarét után nem másnap játszunk, és minden hétvégére jut egy nívós ellenfél), február 13., szombatra kötjük le a találkozót!
Tovább »

Hétvégi keretek
[2010. január 19. 12:57]


A családi program jobb tervezhetősége kedvéért ezúttal ismertetjük a keret szétbontását a hétvégére. Betegségek, lemondások miatt változás még lehetséges!

Piliscsaba, szombat 09:25-13:10; MAC KÉK: Fábián Péter, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás

Piliscsaba, szombat 10:15-12:20; MAC SÁRGA: Baross Gábor, Baross Tamás, Csécsi Krisztián, Jenei Krisztián, Laukó István, Puskár Gábor, Takács Dominik

Gödöllő, szombat 14:00-18:30; MAC: Balogh László, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence

Körcsarnok, vasárnap 09:00-10:30; MAC - Kelen SC (5+1), 3 sor, 3 X 30 perc: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

Körcsarnok, vasárnap 10:30-12:00; MAC - BudaJuniors, 3 sor 4+1, 3 x 25 perc: Dobos Gergő, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Horváth Patrik, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Puskár Gábor, Wagner Tamás

A futsalmeccsre szombat este (19:30 óra találkozó az Arénánál) minden gyerek jelentkezett Dobos Gergő, Horváth Patrik és Kárpáti Krisztián kivételével!
Tovább »

Csillagos ötös
[2010. január 19. 08:09]


Az NB I-es klubok utánpótlás-csapatai ellen is felmérhetjük tudásunkat az előttünk álló időszakban, hiszen öt klub '97-es gárdája is összecsap velünk. Egy alkalommal teremben is focizunk (az MTK ellen), ötször pedig idegenben műfüves pályákon tesztelhetjük tudásunkat az alábbi menetrend szerint:

2010. 01.31., vasárnap 15:00
Bp. Honvéd U13 - MAC (Bozsik Stadion - műfű)

2010. 02.05., péntek 14:30
Vasas Pasarét U13 - MAC (II. Pasaréti út 11-13. - műfű)

2010. 02.13., szombat 09:00??
MTK U13 - MAC (XIV. Kövér Lajos u. 5. - műfű)

2010. 02.21., vasárnap 16:00
Újpesti TE U13 - MAC (IV. Megyeri út 13. - műfű)

2010. 02.27., szombat 13:00
Ferencváros U13 - MAC (Népliget - műfű)

Az ötös fogat elleni komoly mérkőzésekre segítheti a felkészülésünket az ASR elleni csata, amely az első szabadtéri meccsünk lesz az idén:

2010. 01.27., szerda 18:00-19:30
ASR-Gázművek U14 - MAC (Üröm - műfű)

Természetesen a másik csapatunk sem marad nagy pályás edzőmeccsek nélkül, az ő programjuk is körvonalazódik:

2010. 01.31., vasárnap 11:00
Kelen SC U13 - MAC U13 (XI. Hunyadi M. u. 56. - műfű)

2010. 02.13., szombat 13:00
Grund SC U14 - MAC U13 (1174 Bp. Táncsics u.50. Bányapark - salak)

2010. 02.21., vasárnap 17:10
Újpesti TE U13 - MAC U13 (IV. Megyeri út 13. - műfű)
Tovább »

Tartalmas hét vár ránk!
[2010. január 18. 07:43]


Kedden és csütörtökön a Soroksári úton gyakorlunk 16:00 és 18:00 óra között, szerdán pedig KÖTELEZŐ Cooper-futás lesz 16:00 órától a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján.

Szombaton két 7-8 fős csapattal Piliscsabán veszünk részt 09:25 és 13:10 között a WinterCup 3. fordulójában, ahol 3-3 mérkőzést vívunk. Az erősebb sorunk délután 14:00 órától Gödöllőre megy egy - a decemberihez hasonló - tornára. Este 19:30 órakor lesz találkozó a Papp László Arénánál, miután a gyerekek megtekintik a Futsal EB Magyarország - Csehország mérkőzését.

Vasárnap a Körcsarnokban lesz bő játéklehetőség, ahol 09:00 órától a Kelen SC ellen meccsel az U14-es bajnokságban szereplő gárda, utána pedig a Láng lesz az U13-asok ellenfele. Ez utóbbi mérkőzés kezdése és helyszíne kapcsán még van halvány kérdőjel!
Tovább »

Harcos tornagyőzelem
[2010. január 17. 20:23]


Három jó iramú mérkőzést játszottunk a BLSZ Téli Serdülő Torna négyes döntőjében, ahol körmérkőzéses formában szerepelt rajtunk kívül az Airenergy, a Kelen és az MLTC csapata. Az utóbbiak ellen kezdtünk, és Balogh László (2), Tóth Ádám és Szidor Szabolcs góljaival 4-2-re nyert a Kostyova - Bicski, Balogh, Miletics, Újvári (csereként: Kovács Dávid, Tóth, Pátkai, Práth, Jencsik, Szidor, Rendik) összeállítású csapat. A Kelen SC elleni derbi szörnyen kezdődött, riválisunk remek játékkal 3-0-ra, sőt 4-1-re is vezetett, ám kifejezetten biztató küzdeni tudással 4-4-es döntetlenre mentettük a találkozót úgy, hogy közben számtalan gólhelyzetet elhibáztunk. Ezen az őrült derbin Balogh László (3) és Tóth Ádám szerezte a gólokat, és ez a döntetlen sokat ért, miután az addig 100%-os Airnergy FC ellen már sziporkázó játékkal győztünk 6-2-re Balogh László (3), Práth Dávid, Jencsik Szilárd és Pátkai Patrik góljaival.
Tovább »

Csak a küzdés dicsérhető
[2010. január 17. 19:40]


A délelőtti programban négy kemény mérkőzést vívott a Lóderer - Laukó, Jenei, Leicht, Csécsi (csereként: Puskár, Kovács Dominik, Fábián, Prebor, Kárpáti, Wagner) összeállítású csapatunk, amely először a BVSC gárdájától szenvedett 3-1 arányú vereséget. A mieink gólját Laukó István (képünkön) lőtte. A következő találkozón a végső győztes MLTC nyert 4-1-re ellenünk, ekkor Csécsi Krisztián volt eredményes. A Csepel Halászi Focisuli is 4-1-re nyerte meg a mieink elleni találkozót, amelyen Prebor Davies talált be az ellenfél hálójába. Ezen a mérkőzésen már jól játszottunk, a záró derbin pedig már nyerni is sikerült, az Újpesti Haladás ellen 3-2 lett a végeredmény, góljainkat Laukó István (2) és Csécsi Krisztián szerezték.

A délelőtti események képei már elérhetők honlapunkon.
Tovább »

A mai torna képekben
[2010. január 16. 17:41]


Wagner Eszter gyorsaságának köszönhetően máris megtekinthetőek a mai nap fotói ide kattintva!

Tovább »

Közös siker!
[2010. január 16. 16:08]


Mindkét sorunk magabiztosan játszva gyűjtögette a pontokat, így veretlenül szereztük meg az AC Villám 10 csapatos tornáján a grandiózus serleget! Előbb, mindig a "B" sorunk lépett pályára az aktuális ellenfél ellen az alábbi összeállításban: Kostyova - Laukó, Jenei, Dobos, Csécsi (csereként: Kárpáti, Kovács Dominik, Wagner, Prebor), majd az "A" sor vitézkedett a Puskár - Bicski, Práth, Miletics, Tóth (csereként: Takács, Jencsik, Szidor, Balogh, Rendik, Pátkai, Újvári) összetételben.

Az eredmények:

(B) MAC – Lőrinc United 3-0 Góllövő: Dobos Gergő (2), Csécsi Krisztián

(A) MAC – Lőrinc United 4-2 Jencsik Szilárd, Práth Dávid, Tóth Ádám, Balogh László

(B) Láng SK - MAC 0-6 Csécsi Krisztián (2), Dobos Gergő (2), Jenei Krisztián, Laukó István

(A) Láng SK - MAC 0-9 Szidor Szabolcs (2), Tóth Ádám (2), Miletics Zsombor, Balogh László, Pátkai Patrik, Rendik András, Jencsik Szilárd

(B) MAC – Albertirsa 8-0 Kárpáti Krisztián (3), Dobos Gergő (2), Csécsi Krisztián (2), Wagner Tamás

(A) MAC - Albertirsa 10-0 Balogh László (3), Szidor Szabolcs (3), Miletics Zsombor, Tóth Ádám, Rendik András, Újvári Bence

(B) MAC - AC Villám 2-2 Csécsi Krisztián (2)

(A) MAC – AC Villám 4-1 Tóth Ádám (2), Szidor Szabolcs, Jencsik Szilárd

A torna legjobb játékosa a képen látható Tóth Ádám lett.
Tovább »

Alakul...
[2010. január 15. 17:43]


Elkészítették a BLSZ U13 bajnokság tavaszi sorsolását, amely minket érintő meccsei már fenn vannak a Bajnokság U13 csapat menüpont alatt.

Eldőlt, hogy az Újpesti TE '97-es gárdája ellen február 27-én vasárnap focizunk 16:00 órától a Megyeri úti műfüvesen, méghozzá két órán át (U14 - 2 x 35, U13 - 2 x 25 perces meccs). Még az MTK és esetleg a Vasas Pasarét elleni találkozók időpontjai az ismeretlenek.

Az első kinti felkészülési meccsünket január 27-én szerdán 18:00 és 19:30 óra között vívjuk Ürömön, az ASR-Gázművek U14 csapata ellen. (Az U13-asoknak lesz aznap futóedzés, a meccsen szereplőknek természetesen nem!)
Tovább »

13 éves lettem én...
[2010. január 15. 11:05]


Rendik András a csapat következő ünnepeltje, aki ma tölti be a 13. életévét. Gratulálunk!
Tovább »

A vasárnapi menetrend
[2010. január 14. 15:56]


A BLSZ 4+1-es téli teremtornáján veszünk részt vasárnap Budafokon, a Promontor u. 89/A szám alatti csarnokban, közvetlenül a futballpálya mellett. (A helyszín ide kattintva látható). Teremcipő (linóleum lesz) és melegítőfelső kell!

Reggel 07:50 órakor gyülekezünk kék mezben (a sárga is legyen ott) a csarnokon belül! 20 perces meccseket játszunk négyszer:

08:20 BVSC - MAC
09:30 MLTC - MAC
10:15 Csepel Halászi - MAC
11:00 Újpesti Haladás - MAC

A keret: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Puskár Gábor, Wagner Tamás

11:20 órára érkezik ugyanebbe a csarnokba a másik csapatunk sárga mezben (a kék is legyen ott mindenkinél), rájuk három 20 perces mérkőzés vár:

12:00 A reggeli csoport győztese - MAC
12:45 Kelen SC - MAC
13:05 Airnergy FC - MAC

Eredményhirdetés 14:00 óra.

A keret: Balogh László, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Februártól Gyulára költözik
[2010. január 14. 12:05]


A képünkön látható Puskár Gábor felvételt nyert a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémiára, így februártól már Gyulán, kollégiumban fog lakni kapusunk. Nagy siker ez az iskolaváltás, kívánunk neki sok szerencsét és rengeteg sportsikert. A következő két hétben még eljön a hétvégeken hozzánk védeni, aztán eligazol egyesületünktől!
Tovább »

A szombati torna programja
[2010. január 13. 14:49]


Január 16-án, szombaton 09:00 órakor lesz találkozó a Soroksári úton (az edzéseink színhelyén) 25 gyereknek, akik részt vesznek az AC Villám futsal tornáján. 2 x 10 perces meccsek lesznek, futsal labdával játszunk, 6. foult után büntetőrúgás következik. Öt csapat érkezik egy-egy "A" és "B" sorral, így a két körmérkőzéses sorozat zajlik majd egyszerre két pályán, a végén összesítik a pontokat. Először mindig a "B" sorok játszanak, rögtön utána pedig az "A" csapatok.

A menetrend:

9:35 AC Villám – Láng SK és MAC – Lőrinc United (B)
10:00 AC Villám – Láng SK és MAC – Lőrinc United (A)
10:25 AC Villám - Albertirsa és Láng SK - MAC (B)
10:50 AC Villám - Albertirsa és Láng SK - MAC (A)
11:15 AC Villám – Lőrinc United és Albertirsa – Láng SK (B)
11:40 AC Villám – Lőrinc United és Albertirsa – Láng SK (A)
12:05 MAC – Albertirsa és Lőrinc United – Láng SK (B)
12:30 MAC - Albertirsa és Lőrinc United – Láng SK (A)
12:55 MAC - AC Villám és Lőrinc United –Albertirsa (B)
13:20 MAC – AC Villám és Lőrinc United – Albertirsa (A)

"A" keret: Balogh László, Bicski Bence, Dobos Gergő, Jencsik Szilárd, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Puskár Gábor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

"B" keret: Csécsi Krisztián, Horváth Patrik, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Laukó István, Prebor Davies, Wagner Tamás
Tovább »

Emlékezetes nap lesz
[2010. január 13. 07:49]


Január 23-án, szombaton igencsak mozgalmas napot bonyolítunk majd le. Reggel két csapattal szereplünk a WinterCup 3. fordulójában, Piliscsabán, délután Gödöllőn veszünk részt egy 10 csapatos tornán, este pedig ingyenjegyekkel megtekintjük a Magyarország - Csehország futsal EB-mérkőzést. E mérkőzésre 30 jegyünk van, kérem, jelezzenek azok, akik nem szeretnének élni vele. A meccslátogatást lemondók helyét szülőkkel töltjük fel!
Tovább »

Remek lebonyolítás
[2010. január 12. 10:15]


Szombaton a Soroksári úton kerül sor az AC Villám futsal tornájára 09:00 órától, amelyen a javaslatunkra felelevenítünk egy jól bevált debreceni példát, miszerint a különböző egyesületek "A" és "B" sorai megküzdenek egymással, a gyűjtött pontokat pedig összeadják. Egyszerre két pályán zajlik majd a torna (csúsztatva egy klub "A" és "B" sorának a meccsei - így lehet majd szurkolni a pihenőidőben egymásnak), vélhetően kiváló hangulatban. Rajtunk és a rendező AC Villámon kívül írásban visszaigazolta már a részvételt az Albertirsa és a Lőrinc United csapata, és várják a szervezők a SZAC és a Láng érkezését is. Mi két, 13 fős kerettel megyünk, vagyis 3 sor játszik majd egy csapaton belül. A két túlkorosunk jöhet, mert csapatonként egy szerepeltetése megengedett.

A két csapat összetételével nem trükközünk, tehát valóban a teljesítmény alapján kerül bontásra a keretünk!
Tovább »

A hét programja
[2010. január 11. 07:22]


Az előző heti menetrendünk nem változik, vagyis kedden és csütörtökön 16:00 és 17:45 óra között lesz edzés a Soroksári úton, szerdán pedig 16:00 és 17:00 óra között futás a Puskás Ferenc Stadionban.

Szombaton két csapattal játszunk az AC Villám futsal tornáján a Soroksári úton, a jelenlegi állás szerint további 8 együttes társaságában. Vasárnap az U13-as gárda 12 fős kerete 08:20 és 11:40 között játszik a BLSZ tornán négy mérkőzést, míg az U14 11:40 órától vesz részt a döntőben ugyanott, vagyis Budafokon, a Promontor utcában található csarnokban.
Tovább »

Kiharcolt győzelem
[2010. január 10. 18:08]


Komoly hátrányt ledolgozva győzött csapatunk a Körcsarnokban vasárnap reggel az AC Villám gárdája ellen 10-9-re! A Puskár - Jenei, Kovács Dominik, Horváth, Csécsi (csereként: Lóderer, Laukó, Prebor, Wagner, Leicht, Körtélyesi) összeállítású gárda góljait Horváth Patrik (3), Körtélyesi Bertalan (2), Csécsi Krisztián (2), Laukó István, Kovács Dominik és Prebor Davies lőtte. Képünkön Berci egyik gólja látható, a találkozó többi fényképe pedig már fenn van a Fotóalbumban.
Tovább »

Video a tegnapi győzelemről!
[2010. január 10. 15:48]


Az ASR-Gázművek honlapján már fenn van a tegnapi mérkőzésünk gólösszefoglalója!

Jó szórakozást az
itt látható felvételhez!
Tovább »

Játék kötöttségekkel
[2010. január 10. 15:36]


Sajnos, csak a helyszínen derült ki, hogy az ellenfelünk '98-as születésű játékosokból áll, akik kevés ellenállást tudtak kifejteni a szűk pályán. 4 x 20 percet játszottunk 4+1-es felállásban; az elsőben kötetlenül (9-1), a másodikban 3 érintővel (6-0), a harmadikban 2 érintővel (9-0), míg a záró negyedben 1 érintővel (5-1) futballoztunk. A 29-2-es győzelmet a Kostyova - Baross T., Jencsik, Pátkai, Práth (csereként: Rendik, Bicski, Tóth, Miletics, Újvári, Kovács Dávid) összeállítású csapat érte el. Góljainkat Tóth Ádám (7), Práth Dávid (5), Miletics Zsombor (5), Pátkai Patrik (4), Baross Tamás (2), Rendik András (2), Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Újvári Bence és Kovács Dávid lőtték.

Ezen a mérkőzésen született a MAC Népstadion SE 1997-es "A" csapatának 2000. gólja, amelyet a képen látható Práth Dávid lőtt!
Tovább »

Gólzáporos győzelmek!
[2010. január 09. 16:21]


Mind a két csapatunk magabiztos győzelmet aratott a Körcsarnokban, a végére csak a gólkülönbség volt kérdéses. Mielőtt azonban hasra esnénk saját nagyságunk előtt, jobb ha tisztázzuk, hogy az ASR kilenc játékosa Tatabányán játszott ma a Roneko Kupán, míg a Krúdy zömmel '98-as játékosokkal állt ki!

A Kostyova - Bicski, Dobos, Tóth, Újvári, Szidor (csereként: Lóderer, Takács, Rendik, Pátkai, Jencsik, Miletics, Horváth) összeállítású együttes 6 x 15 perc alatt háromszor 5+1 és háromszor 4+1 felállásban játszott az ASR-Gázművek ellen, és az 5+1-es meccseket 2-1, 2-0 és 2-0-ra nyertük, míg a 4+1 esetén 4-2, 7-0 és 4-3 lett a javunkra, vagyis összesítésben 21-6-ra győztünk. (Zárójelben: mennyire gólgazdagabbak a kevesebb játékossal operáló mérkőzések!) Csapatunk góljait Újvári Bence (5), Tóth Ádám (3), Pátkai Patrik (3), Horváth Patrik (2), Rendik András (2), Jencsik Szilárd (2), Szidor Szabolcs, Bicski Bence, Dobos Gergő és Miletics Zsombor lőtték.

A Krúdy elleni találkozón a Puskár - Kovács Dominik, Jenei, Körtélyesi, Wagner, Csécsi (csereként: Lóderer, Laukó, Leicht, Prebor) összeállításban léptünk pályára, és a 90 perces összecsapáson 17-3-ra győztünk! Góljainkon Leicht Ferenc (5), Jenei Krisztián (4), Laukó István (2), Csécsi Krisztián (2), Prebor Davies (2) és Kovács Dominik (2) osztozott. Képünkön Jenei Krisztián látható, akinek reggel elhunyt a nagymamája, ám ő nagy lelkierőről téve tanúbizonyságot eljött focizni az első sokk után, és gólokkal emlékezett szerettére. A győzelmet és góljait is nagymamája emlékének ajánljuk fel!
Tovább »

Komoly edzőmeccs lesz!
[2010. január 08. 19:13]


Igazi NB I-es megmérettetések várnak az U14-es bajnokságban szereplő játékosainkra, hiszen a Bp. Honvéd, az MTK, a Ferencváros és az Újpest elleni edzőmérkőzés is szerepel a felkészülési programunkban! Az első próbatétel a Bp. Honvéd elleni találkozó lesz január 31-én 15:00 órakor, a Bozsik Stadion műfüves pályáján.
Tovább »

Hétvégi keretek
[2010. január 07. 21:56]


A hétvégi beosztása az alábbi:

Szombaton 11:45 órakor találkozó a Körcsarnokban (kék mezzel): Balogh László, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence. Ellenfél az ASR-Gázművek.

Szombaton 13:15 órakor találkozó a Körcsarnokban (kék mezben): Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Jenei Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, prebor Davies, Puskár Gábor, Wagner Tamás. Ellenfél a Krúdy.

Vasárnap 08:45 órakor találkozó a Körcsarnokban (kék mezben): Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Horváth Patrik, Jenei Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Puskár Gábor, Wagner Tamás. Ellenfél az AC Villám.

Vasárnap 09:30 órakor találkozó a XI. Böszörményi út 21. szám alatti FBI Akadémiánál (be lehet állni kocsival /átvizsgálják/, azt kell mondani a portásnak, hogy focira jöttünk) a sárga mezben: Balogh László, Baross Tamás, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Tóth Ádám, Újvári Bence. Ellenfél a Láng SK.
Tovább »

Január 17-én pótlunk!
[2010. január 07. 11:08]


Megvan a BLSZ téli teremtorna selejtezőjének és döntőjének új időpontja (a sátorbedőlés miatt lett halasztva): január 17-én vasárnap 08:00 és 11:40 óra között játszik a MAC KÉK csapat, majd 11:40 és 14:00 óra között lesz a döntő, ahol egy csapattal szerepelünk! A helyszín megváltozott, hiszen a budafoki Törley Sportcsarnokban játszunk (XXII. Promontor u. 89.).

A torna miatt az FBI Akadémián esedékes U13-Láng mérkőzést egy héttel eltoltuk (január 24-én 10:00 és 12:00 között lesz az edzőmérkőzés.
Tovább »

Edzőmeccsek a hétvégén
[2010. január 06. 13:11]


Összeállt a hétvége programja is, miszerint mindenkinek van lehetősége játszani szombaton és vasárnap is.

Szombaton a Körcsarnokban játszunk kettős meccset, előbb 12:00 órától az U14-es csapat az ASR-Gázművek (
itt van tanulságul és feltüzelendő az őszi, legsúlyosabb 8-2-es vereségünk videóösszefoglalója), míg 13:30 órától az U13 csapat a Krúdy ellen mérkőzik. Mind a két csapat kék mezben játszik!

Vasárnap reggel 09:00 órakor az U13-asok az AC Villám ellen meccselnek (kék mezben) a Körcsarnokban, míg az U14-es gárda sárga szerelésben az FBI Akadémia Sportcsarnokában 10:00 órától vív felkészülési mérkőzést a Láng SK ellen.

Csütörtökig kérném szépen a jelzéseket (üzenőfalon, telefonon, edzésen), hogy kire nem számíthatok ezeken a napokon! A részvétel nem kötelező, jövő hétvégén is mind a két nap lesz mérkőzésünk, de természetesen az a legjobb, ha tud jönni mindenki.
Tovább »

Tatabányai fotók
[2010. január 05. 21:25]


A hétvégi tatabányai torna fényképeinek első része már megtalálható Fotóalbumunkban.
Tovább »

Labdát hozni kell!
[2010. január 05. 09:29]


A mai edzésre hozza magával mindenki a saját, vagy az egyesületi labdáját! Melegítőfelső is legyen a gyerekeknél!
Tovább »

Edzőmérkőzés a Láng ellen
[2010. január 04. 12:22]


A mostani és a jövő heti vasárnapon is edzőmérkőzést játszunk az FBI Akadémia sportcsarnokában (XI. Böszörményi út 21.), rekortán pályán. A találkozókra 10:00 és 12:00 óra között kerül sor 4x25 percben, kézilabda méretű pályán. A sárga mezt kell hozni magunkkal. A keret kijelölése azután történik, amikor véglegessé válik a hétvége programja!
Tovább »

A heti programunk
[2010. január 04. 08:20]


Kedden és csütörtökön 16:00 és 17:45 óra között a IX. Soroksári út 79-91. szám alatti sátorban edzünk, míg szerdán 16:00 és 17:00 óra között a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján lesz futóedzés Takács Gyulával. Hétvégi játék szervezés alatt, de korántsem biztos, hogy összejön!

A korai edzések és a megváltozott helyszín miatt kérném a szülők összefogását, hogy olyan fiúk is eljussanak a gyakorlásokra, akiket szüleik nem nagyon tudnak hordani (Csécsi, Jencsik, Jenei, Puskár, Práth, Takács stb.)!
Tovább »

Két éremmel gazdagabban!
[2010. január 03. 19:46]


A XII. Roneko Karácsony Kupa tatabányai csoportjaiban szerepelt kettéosztott korosztályunk. A csoportmeccsek során először a MAC SÁRGA szerepelt "A" jelű kvintettben, méghozzá Kostyova - Baross G., Rendik, Pátkai, Práth (csereként: Szidor, Miletics, Jenei, Csécsi, Kovács Dominik, Kárpáti, Takács) összetételben az RTK I. ellen kezdve a sorozatot. A 2-0-ás győzelmet Miletics Zsombor és Práth Dávid góljaival értük el. Következett az Esztergom gárdája, őket Pátkai Patrik és Jenei Krisztián góljaival 2-1-re győztük le. A csoport rangadója a Tatabánya elleni mérkőzés lett, amelyen Pátkai Patrik és Szidor Szabolcs eredményességének köszönhetően 2-1-re diadalmaskodtunk. A Dunafém-Maroshegy elleni zárómeccs gálát tartogatott a számunkra, hiszen Baross Gábor (2), Kárpáti Krisztián, Csécsi Krisztián, Práth Dávid, Jenei Krisztián, Takács Dominik, Kovács Dominik és Pátkai Patrik góljaival 9-0-ra győztünk, s ez csoportgyőzelmet eredményezett a számunkra.

Ezután került sor a ˇ{ˇcsoport meccseire, ahol a MAC KÉK fantázianevű együttesünk Puskár - Jencsik, Balogh, Tóth, Újvári (csereként: Bicski, Baross T., Laukó, Fábián, Körtélyesi, Leicht, Prebor) összeállításban az RTK II. ellen szerezte meg Jencsik Szilárd, Balogh László és Bicski Bence góljaival a 3-2-es győzelmet. A nagy rivális, első osztályú Kecskeméti TE ellen Balogh László (2) góljának köszönhetően 2-1-re nyertünk. Jött, jöhetett egy könnyedebb mérkőzés a szlovák FC STK 1914 Samorin ellen, akiket 7-1-re vertünk Balogh László (3), Tóth Ádám, Leicht Ferenc, Körtélyesi Bertalan és Baross Tamás góljaival. a Kiskőrösi Focisuli ellen már egy döntetlen is elegendőnek bizonyult a csoportgyőzelemhez, ezt a 2-2-t Tóth Ádám és Balogh László abszolváltuk.

Jöhetett a két középdöntő a mieink főszereplésével, miután a harmadik meccsen Tatán az "A" csoport második helyezettje, a Tatabánya 4-2-re verte meg a "C" csoport elsőjét, a Csepelt. A MAC SÁRGA (A/1), a B/2 helyen végző Kiskőrösi Focisuli ellen játszott 2-2-es döntetlen (Práth Dávid és Baross Gábor góljaival), majd a büntetők során a hibátlan hármasnak köszönhetően (Szidor, Rendik, Baross G.) bejutott a hármas döntőbe. Rögtön eztuán következett a MAC KÉK (B/1) és a szlovák KFC Komarno (C/2) csatája, amit 4-3-ra megnyertek a mieink Balogh László (3) és Tóth Ádám góljaival. Ez pedig azt jelentette, hogy mind a két együttesünk bejutott a három csapatot felvonultató fináléba.

Sajnos a körmérkőzés során már fogytán volt az erőnk, így az egyszer már legyőzött Tatabánya 5-0-ás verést mért a MAC SÁRGA csapatára, amely közvetlenül ezután a MAC KÉK gárdájától is kikapott 4-3-ra. A kékek góljait Újvári Bence (2), Körtélyesi Bence és Laukó István szerezték, míg a sárgáknál Baross Gábor, Szidor Szabolcs és Kovács Dominik lőtték a gólokat. Egy győzelem még aranyéremhez segíthette volna a kék csapatot, de a Tatabánya őket is elverte 6-3-ra (gólszerzők: Tóth Ádám, Jencsik Szilárd, Fábián Péter), így maradt a kékeknek az ezüst, míg a sárgáknak a bronzérem!

A torna legjobb játékosának a képen látható Balogh Lászlót választották - teljes joggal!
Tovább »

"Ő még csak 14"
[2010. január 03. 07:27]


Horváth Patrikot köszöntjük ma születésnapja alkalmából. Ő az egyik '96-osunk, vagyis ő már a 14. életévébe lépett! Gratulálunk.
Tovább »

Az első szülinapos az idén!
[2010. január 02. 11:38]


Jencsik Szilárd ma ünnepli a 13. születésnapját! Szerencsés évet kívánunk és minden jót Sziszi!
Tovább »

A tatabányai leutazás részletei
[2010. január 02. 10:28]


Holnap két csapattal vagyunk érdekeltek a XII. Roneko Karácsony Kupán. A Tatabányára utazók listája - kocsikra bontva - az alábbiak szerint néz ki.


07:45 órakor a helyszínen gyülekezik:
Csécsi autó: Csécsi Krisztián
Práth autó: Jenei Krisztián, Práth Dávid, Takács Dominik, Varga Péter
Rendik autó: Miletics Péter, Rendik András
Kárpáti autó: Baross Gábor, Kárpáti Krisztián, Újvári Gábor
Kostyova autó: Kostyova Patrik, Kovács Dominik
Pátkai autó: Pátkai Patrik, Szidor Szabolcs

10:30 órakor a helyszínen gyülekezik:
Bicski autó: Baross Tamás, Bicski Bence, Újvári Bence
Leicht autó: Balogh László, Leicht Ferenc
Körtélyesi autó: Jencsik Szilárd, Körtélyesi Bertalan, Prebor Davies
A többiek (Fábián Péter, Laukó István, Puskár Gábor és Tóth Ádám) saját autókkal külön-külön érkeznek!

Mindenki hozza el mind a két garnitúra mezét!
Tovább »

Egy év margójára
[2010. január 01. 07:53]


A 2009-es év értékelése zajlik Szavazás panelünkön, ehhez most egy-két adalék jöjjön. A két csapatunk lejátszott mérkőzéseinek statisztikája az alábbiak szerint alakult:

"A", illetve U14-es csapat:
157 mérkőzés; 87 győzelem; 28 döntetlen; 43 vereség; 513-271

"B", illetve U13-as csapat:
71 mérkőzés; 27 győzelem; 7 döntetlen; 37 vereség; 191-267

2009-ben 23 tornán vettünk részt, ezeken az alábbi helyezéseket értük el:

1. helyezés - 6 alkalommal
2. helyezés - 7 alkalommal
3. helyezés - 5 alkalommal
4. helyezés - 1 alkalommal
5. helyezés - 2 alkalommal
7. helyezés - 2 alkalommal

2009-ben 38 gyereket foglalkoztattunk, jelenleg 29 srác tartozik hozzánk. Év közben távozott tőlünk Baranyi Dániel (visszatért a '98-asok közé), Beschenbacher Kornél (MTK), Csicsely Márk (Tabán), Ferenczi Csongor (Újpesti TE), Fodor László (abbahagyta), Gallwitz Péter (MTK, Tabán), Gregor Zoltán (abbahagyta), Katona Barnabás (abbahagyta), Szabados Gergely (abbahagyta).

2009-ben csatlakozott hozzánk az alábbi 9 fiú: Balogh László (MTK), Baross Gábor (Újpesti TE), Baross Tamás (Újpesti TE), Csicsely Márk (FTC-tól kölcsönbe), Horváth Patrik (új igazolás), Jencsik Szilárd (Bp. Honvéd), Lóderer Márk (új igazolás), Prebor Davies (új igazolás), Szabados Gergely (új igazolás).
Tovább »

Boldog Új Évet mindenkinek!
[2009. december 31. 12:34]


Eredményekben, sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk minden olvasónknak! Hajrá MAC!
Tovább »

Évzáró értékelés 9. rész
[2009. december 31. 08:33]


Sorozatunk utolsó fejezetében említjük azokat a díjakat, amelyeket a szülői közösség adott át az edzőknek és azok feleségeinek (utóbbiaknak a türelemért!). Így a szakmai igazgató, vagyis Varga István mellett a korosztály két edzője, Újvári Gábor és Varga Péter kapott emléket, de nem feledkeztek el az ősszel rengeteget besegítő Varga Pityuról sem az ajándékozók.
Tovább »

A tatabányai keretek
[2009. december 30. 16:04]


A XII. Roneko Karácsony Kupán veszünk részt két csapattal vasárnap, ezzel köszöntve a 2010-es esztendőt. Tavaly 4. helyet szereztük meg a tornán, amelynek helyszíne a tatabányai Körcsarnok (Ságvári út 9.). Részletek ide kattintva!

07:45 órára kell a helyszínre érnie a MAC SÁRGA elnevezésű csapatnak, amely az "A" csoportba került (ellenfelei: Esztergom, Tatabánya, RTK I., Dunafém-Maroshegy). A keret: Baross Gábor, Csécsi Krisztián, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik

A program:
08:20 RTK I.
09:00 Esztergom SC
09:40 Tatabánya Alapítvány SK
10:20 Dunafém-Maroshegy SE

Csoportelsőként a "B" csoport 2. helyezettjével 15:00 órakor játszik a csapat, ha csoportmásodikak leszünk, akkor a "C" csoport 1. helyezettjével 12:30 órakor Tatán, az Eötvös Általános Iskolában (Tanoda tér 5.) lesz a biztos érmet hozó hármas döntőbe jutásért vívott találkozó. A hármas döntő 15:40 és 16:40 között Tatabányán lesz.

A MAC KÉK csapat találkozási időpontja 10:30 óra Tatabányán, ők a "B" csoportban küzdenek az RTK II., a Samorin (Somorja), a Kiskőrös és a Kecskemét ellen az alábbi összeállításban: Balogh László (?), Baross Tamás, Bicski Bence, Fábián Péter, Jencsik Szilárd, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Prebor Davies, Puskár Gábor, Tóth Ádám, Újvári Bence.

A program:
11:20 RTK II.
12:00 Kecskeméti TE
13:00 FC STK 1914 Samorin
14:20 Kiskőrösi Focisuli

Ennek a csoportnak az 1. helyezettje a "C" csoport másodikjával 15:20 órakor játszik, amennyiben másodikok leszünk a csoportban, úgy 15:00 órakor lesz a középdöntő mérkőzés az "A" csoport 1. helyezettjével Tatabányán.

A "C" csoport Tatán rendezi meg a selejtezőjét 09:00 és 12:20 óra között az alábbi csapatok részvételével: Tata, Komárom VSE, KFC Komarno, Csepel FC, Kelen SC.
Tovább »

Múlt és jövő
[2009. december 30. 10:56]


Tegnap került fel honlapunkra három decemberi esemény képgalériája, a BLSZ-torna, a bécsi kirándulás és a gödöllői bronzérem története képekben. A Fotóalbumban tehát ezek a képek lelhetők fel, a Heti program menüpontban pedig a januári edzés- és tornaidőpontok olvashatók.

Váltás történt az edzéshelyszínekben, januárban és februárban ugyanis kedden és csütörtökön 16:00 és 17:45 óra között a IX. Soroksári út 79-91. szám alatti sátorban (a tegnapi meccs helyszínén) edzünk, míg szerdánként 16:00 és 17:00 óra között a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján lesz futóedzés Takács Gyulával.
Tovább »

Évzáró értékelés 8. rész
[2009. december 30. 07:09]


A gyerekek díjazása mellett a felnőttekről sem feledkeztünk meg az évzáró értékelőn, a szülők közül Fábián Péter a menedzseri munkák ellátásáért, Wagner Eszter és Miletics Péter a rengeteg fotózásért, Bicski Tamás pedig a legsportszerűbb szurkolásért kapott díjat!
Tovább »

Ünnepi mozgás
[2009. december 29. 16:14]


Nos, a decemberi hónap során nem kevés erőt, lendületet vesztett a '97-es korosztály, ezért kapóra jött a hosszú lefolyású edzőmeccsek lehetősége az AC Villám ellen. A műfüves sátorban lévő két egyforma nagyságú pályán, de a kisebb kapukra játszott a Lóderer - Jenei, Kovács Dominik, Leicht, Csécsi (csereként: Kovács Dávid, Wagner, Kárpáti, Laukó) csapat, amely 75 percnyi játék után 11-8-ra nyert Jenei Krisztián (4), Csécsi Krisztián (3), Kárpáti Krisztián (2), Kovács Dávid és Leicht Ferenc góljaival.

A másik pályán három sor váltotta egymást Kostyova Patrik előtt, ebből a Takács, Rendik, Miletics, Práth négyes 2 győzelmet és 4 vereséget produkált a 6 db öt perces etapban (gólkülönbség (6-9), a Baross G., Jencsik, Szidor, Baross T. kvartett 3 győzelemmel és 3 vereséggel zárt (7-7), míg a Bicski, Tóth, Pátkai, Újvári sor mérlege 2 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség (7-8-as gólkülönbség). Mindösszesen a 90 perc alatt 24-20 arányú vereséget szenvedtünk, ám az igazsághoz tartozik, hogy ellenfelünket erősítette (szó szerint) a jól játszó Dobos Gergő és Horváth Patrik. A húsz gólon az alábbi fiúk osztoztak: Tóth Ádám (5), Rendik András (4), Jencsik Szilárd (3), Práth Dávid (2), Baross Gábor (2), Újvári Bence (2), Baross Tamás (2).
Tovább »

Évzáró értékelés 7. rész
[2009. december 29. 07:43]


Az évadot lezáró jutalmazásból nem maradhatott ki a legtöbbet fejlődő két játékos sem, akik az edzők megítélése szerint Rendik András és Bicski Bence lettek (képünkön).
Tovább »

Edzőmeccs az AC Villámmal
[2009. december 28. 16:48]


Nem volt túl szerencsés előélete a holnapi Karácsony Kupának, ami végül két edzőmeccsé alakult át. Változatlan helyszínen (IX. Soroksári út 79-91.) játszunk másfél órás edzőmérkőzést egyszerre két pályán az AC Villám csapataival a műfüves talajú sátras létesítményben. 10:45 órára kell megérkezni, és a mind a két mezt magunkkal hozni!
Tovább »

Évzáró értékelés 6. rész
[2009. december 28. 10:22]


Az évzáró értékelésünkön nagy hangsúlyt kapott az a díj, ami a legjobb edzésmunkáért járt. Ebben a kategóriában nem a futballtudás számított elsősorban, hanem a szorgalom, a hozzáállás, a mentális képesség. 2009-ben a két díjazott Miletics Zsombor és Kovács Dominik lett! Gratulálunk a képünkön látható fiúknak.
Tovább »

A keddi keretek
[2009. december 27. 13:08]


Az AC Villám Karácsony Kupáján veszünk részt kedden egy műfüves talajú pályán, amit sátor borít. A létesítmény a IX. Soroksári út 79-91. szám alatt található. A Lágymányosi-híd felől haladva, elhagyjuk a csepeli leágazást, majd átmegyünk a vasúti sín alatt, majd pár száz méter múlva jobbra, át a HÉV-síneken (óvatosan, nincs lámpa!) kell befordulni a sporttelepre, amelynek látszik már az útról is a sátra. A körülbeli helyszín ide kattintva látható!

08:30 órakor lesz a találkozó, mert kilenckor a két csapatunk mérkőzésével indul a torna. A pontos menetrendet csak ott kapjuk kézhez, az biztos, hogy bő játékidő jut minden meccsre. Nem kizárt, hogy két pályán bonyolítják le egyszerre a versenyt, akkor jóval 13:00 óra előtt fogunk végezni!

Miután minden csapatban lehet egy-egy túlkoros, ezért most a két '96-os fiú is velünk jön. Ezúttal Körtélyesi Berci, Puskár Gábor és Prebor Davies nem tart velünk.

MAC SÁRGA: Baross Gábor, Bicski Bence, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Laukó István, Leicht Ferenc, Práth Dávid, Rendik András, Tóth Ádám, Újvári Bence

MAC KÉK: Balogh László, Baross Tamás, Csécsi Krisztián, Dobos Gergő, Fábián Péter, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Wagner Tamás
Tovább »

Évzáró értékelés 5. rész
[2009. december 27. 08:30]


Az ünnepélyes évzáró értékelésen a 2009. őszi osztályzatok alapján rangsor készült a legjobban teljesítő futballistákról. Az őszi szezon legjobb játékosa az „U14” csapatban 7,00 átlaggal Balogh László lett, míg az "U13"-ban 6,22 átlaggal Csécsi Krisztián. (Képünkön a két fiú!) Az értékelésnél csak azok teljesítményét vettük figyelembe, akik legalább nyolc mérkőzésen pályára léptek. A letölthető táblázatainkban megtalálható a szűkített lista, és a teljes félévet, mindenki osztályzatát felölelő végeredmény is!

Az U14-es csapat tagjainak rangsora
ide kattintva látható.

Az U13-as csapat tagjainak rangsora ide kattintva található.
Tovább »

Elmarad a vasárnapi torna!
[2009. december 26. 17:25]


A jelentős szélvihar miatt összedőlt a sátor a XI. Bártfai u. 52. szám alatti műfüves pálya fölött, ezért a BLSZ januárra halasztotta a "C csoport selejtezőjét és a torna döntőjét is! Legközelebb tehát december 29-én, kedden találkozunk a Soroksári úton található műfüves, sátras pályán, az AC Villám Karácsony Kupáján, ahol két csapattal indulunk!
Tovább »

A tatabányai sorsolás
[2009. december 26. 16:34]


Elkészült a XII. Roneko Karácsonyi Kupa sorsolása az 1997-es korosztályban is. A 2010. január 3-i versenyre 15 csapat nevezett, őket három ötös csoportba sorolták. Minden kvintettből két gárda jut tovább, és egy ki-ki meccs után kialakul a hármas döntő mezőnye, ahol körmérkőzést vívnak az együttesek. A részletek ide kattintva olvashatók!
Tovább »

Évzáró értékelés 4. rész
[2009. december 26. 08:07]


Az évzáró értékelés során a bajnoki mérkőzéseken rúgott gólokon kívül foglalkoztunk az összetett góllövőlista eredményével is. A tavalyi évzáró óta eltelt időszakban lejátszott összes mérkőzésen (barátságos, torna, bajnoki) lőtt gólok megoszlása alább olvasható, a végén nagy csatában a képünkön látható Újvári Bence kapta a díjat 91 gólos teljesítményéért.

A MAC Népstadion SE 1997-es korosztályának gólszerzői 2008. 12.21. és 2009. 12.21. között:

91 gólos: Újvári Bence
89 gólos: Tóth Ádám
52 gólos: Miletics Zsombor
49 gólos: Rendik András
44 gólos: Csécsi Krisztián, Pátkai Patrik
36 gólos: Balogh László
30 gólos: Jencsik Szilárd
29 gólos: Práth Dávid
27 gólos: Fábián Péter, Kárpáti Krisztián
26 gólos: Szidor Szabolcs
21 gólos: Csicsely Márk
19 gólos: Jenei Krisztián
18 gólos: Körtélyesi Bertalan
15 gólos: Kovács Dávid
14 gólos: Gallwitz Péter, Szabados Gergely, Wagner Tamás
13 gólos: Laukó István, Leicht Ferenc
12 gólos: Horváth Patrik, Takács Dominik
10 gólos: Ferenczi Csongor
7 gólos: Beschenbacher Kornél
6 gólos: Baross Tamás, Gregor Zoltán
5 gólos: Baross Gábor, Katona Barnabás
4 gólos: Dobos Gergő, Fodor László
3 gólos: Bicski Bence
2 gólos: Kovács Dominik
1 gólos: Kostyova Patrik, Prebor Davies, öngól (ASR), öngól (Pilisvörösvár), öngól (RAFC), öngól (Testvériség)
Tovább »

Vasárnap BLSZ-torna!
[2009. december 25. 19:51]


A vasárnap selejtezőt játszó MAC KÉK gárda "C" csoportja is 5 csapatosra bővült (az MLTC-t vették be utólag), vagyis már 09:00 órától megkezdődnek a mérkőzések. A keret tagjai 08:45 órakor találkoznak a XI. Bártfai u. 52. szám alatti sátras műfüves pályán!

A programunk:
09:20 BVSC Zugló
10:40 MLTC
11:25 Csepel-Halászi Club 94 SE
12:10 Újpesti Haladás FC

A MAC KÉK kerete: Balogh László, Bicski Bence, Fábián Péter, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Leicht Ferenc, Prebor Davies, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence, Wagner Tamás. Balogh Laci játéka bizonytalan! Ez a gárda a teljesítményétől függően vagy 13:00 óra körül végez, vagy bejutva a döntőbe 15:30 körül!

A "C" csoportgyőztes automatikusan bejut a legjobb négy közé, ahol már ott szerepel az Airnergy FC és a Kelen SC is. A legjobb második helyezés eléréséről ugyan már korábban értesített minket (MAC SÁRGA) a BLSZ, ám most matematikailag a "C" csoportban még megelőzheti valamely gárda (akár a kék...) jobb második helyezési mutatókkal a sárgákat.

Éppen ezért készenlétben kell majd állnia a SÁRGA csapat tagjainak december 27-én délelőtt, hogy aznap 13:00 órára jöjjenek, ha úgy alakul... Nem túl szerencsés versenykiírás, de nincs mit tenni, ha játszani szeretnénk, akkor vállalnunk kell ezt a kellemetlenséget.

Kérném az alábbi gyerekek szüleit, hogy december 27-én 11:00-11:30 között hívják fel Gábor bácsit, aki megmondja, hogy kell-e jönni 13:00 órára! Csécsi Krisztián, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Kovács Dominik, Laukó István, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Takács Dominik
Tovább »

Évzáró értékelés 3. rész
[2009. december 25. 09:30]


Az idei évet értékelő sorozatunkban most a gólvágókkal foglalkozunk. A tavaszi és az őszi bajnoki mérkőzéseken eredményes labdarúgóink rangsorában első helyen végző Tóth Ádám (képünkön) 33 gólt szerzett a BLSZ által kiírt találkozókon:

A MAC Népstadion SE 1997-es korosztályának gólszerzői a bajnokságokban 2009-ben:

33 gólos: Tóth Ádám
26 gólos: Újvári Bence
23 gólos: Balogh László
14 gólos: Csécsi Krisztián
13 gólos: Rendik András
10 gólos: Kárpáti Krisztián, Miletics Zsombor
9 gólos: Jenei Krisztián
7 gólos: Horváth Patrik
6 gólos: Csicsely Márk
5 gólos: Szabados Gergely
4 gólos: Práth Dávid
3 gólos: Dobos Gergő, Gregor Zoltán, Jencsik Szilárd, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Szidor Szabolcs
2 gólos: Fábián Péter, Pátkai Patrik, Wagner Tamás, öngól (Testvériség és RAFC)
1 gólos: Bicski Bence, Ferenczi Csongor, Fodor László, Laukó István, Takács Dominik
Tovább »

Kellemes Ünnepeket!
[2009. december 24. 13:39]


A honlap minden olvasójának kívánunk Boldog Karácsonyt, szeretetteljes ünnepeket!
Tovább »

Évzáró értékelés 2. rész
[2009. december 24. 10:12]


A december 21-i évértékelő vacsorán klubunk köszöntötte azokat a fiúkat, akik 2009-ben csatlakoztak egyesületünkhöz:

A díjazottak névsora: Horváth Patrik, Lóderer Márk, Pátkai Patrik, Prebor Davies
Tovább »

Telki helyett Építők-csarnok!
[2009. december 23. 18:57]


Az AC Villám szervezésében kiírt Karácsony Kupa végül nem Telkiben kerül megrendezésre (a magas költségek miatt), hanem az Építők-csarnokban 6 csapat részvételével. A két MAC-os gárda mellett az AC Villám is két csapattal indul, rajtuk kívül a Rojik FC és a Gyáli Lurkó vesz részt a 09:00 és 13:00 óra között lebonyolításra kerülő versenyen december 29-én, kedden. Ezen a viadalon játszhat 1-1 túlkoros is csapatonként, vagyis Horváth Patrik és Dobos Gergő is számíthat játéklehetőségre. A tornára 2 x 13 gyerek jön, ha betegségek nem húzzák keresztül a számításainkat, akkor ezúttal a sérült Balogh Laci és a külföldön tartózkodó Puskár Gábor mellett Prebor Davies lesz a kimaradó.
Tovább »

Ennivaló, édes kis csapat!
[2009. december 23. 13:12]


A fenti mondatot Tóth Ádám édesapja írta az elküldött fénykép mellé; és igaza van! A 12. születésnapját tegnap ünneplő Ádám tiszteletére faltuk fel azt a tortát, amely nagyobb méretben a Tovább gombra nyomva látható!
Tovább »

Évértékelés 2009 - 1. rész
[2009. december 23. 10:40]


A hagyományos évzáró vacsoránkon került sor a 2009-es esztendő szakmai értékelésére, amelynek keretében egy-egy szobrot kaptak azok a játékosok, akik ebben az évben léptek először nagy pályára a MAC színeiben. A díjazottak névsora:

Balogh László, Baross Gábor, Fodor László, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Puskár Gábor, Tóth Ádám, Wagner Tamás.
Tovább »

Bravó, hölgyek!
[2009. december 22. 23:14]


Megvédte "bajnoki címét" az 1997-es női csapat (képünkön), miután a Szupergroup (értsd: három korosztály anyukái) ellen egy 2-0-ás győzelmet arattak, majd a visszavágón 0-0-át értek el! Csapatunk az alábbi összeállításban remekelt: Kárpáti Krisztina (nővér) - Balázsvári Eszter (Wagner-anyu), Haás Ildikó (Miletics-anyu), Wagner Szilvi (nővér), Lajó Mónika (Fodor-anyu), Szóth Melinda (Bicski-anyu). Góljainkat Szóth Melinda lőtte!

Az apukák már kevésbé futballoztak eredményesen, bár szebben talán igen, miután három vereséget voltak kénytelenek elkönyvelni a fiatalabb riválisoktól! A 2002/2003 szülők ellen, drámai csatában 3-2-es vereséget szenvedett a Tóth Sándor - Pátkai Zoltán, Miletics Péter, Kostyova Ernő, Varga Péter, Kárpáti Zoltán (csereként: Fodor László, Újvári Gábor) összeállítású csapat, amelynek góljait Újvári Gábor és Pátkai Zoltán szerezték. Az 1999-esek ellen két kapufát is lőttünk, de a 3-1-es vereséget nem kerülhettük el, becsületgólunkat Újvári Gábor szerezte. Az utolsó találkozón a tornagyőztes 1998-2001-es apukák szórtak minket meg, 6-0-ás győzelmük megérdemeltnek volt mondható. A dobogóról éppen csak lemaradó gárdát a Tóth Ádám szülinapja alkalmából készíttetett MAC-os torta vigasztalhatta...
Tovább »

Két csapattal indulunk
[2009. december 22. 11:01]


A ma délutáni szülői focin mind az anyukák, mind az apukák harcba szállnak a többi korosztály szülői csapatival szemben. Miletics Péter szervezőmunkájának köszönhetően a címvédő (!) édesanyák újra bizonyíthatnak, míg az édesapáktól a tavalyi évhez képest jobb szereplést vár el a szakvezetés...

A program 17:00 órakor kezdődik a XI. Bártfai u. 52. szám alatti műfüves sátorban!
Tovább »

Díjátadások az évzárón
[2009. december 21. 23:54]


Összesen 42 díj/ajándék átadására került sor hétfőn este a Gróf Széchenyi Rendezvényhajón, az 1997-es korosztály évbúcsúztatóján. Összesen hetvenhatan ünnepeltünk az elegáns étteremben, az utolsó vendégek kevéssel este tíz óra előtt távoztak. A díjesőről hamarosan részletes beszámoló lesz olvasható honlapunkon!

A gálán készült fényképek már megtekinthetők
ide kattintva!
Tovább »

Évzáró vacsora ma este
[2009. december 21. 06:12]


17:45 és 18:00 óra között várunk mindenkit a Gróf Széchenyi Rendezvényhajón (pesti rakparton a Margit-híd és az Árpád-híd közötti szakaszon, a Szent István parknál lesz kikötve a hajó)! A megjelenés alkalomhoz illő legyen, tehát ne melegítő a gyerekeknél sem! Fél hét körül kezdődik az évad értékelése, a díjak átadása, majd kb. negyed nyolctól következik a vacsora az alábbi menü szerint:

Húsleves gazdagon
Párizsi pulykamell rizi-bizivel, kovászos uborka
Házi rétes
Üdítő ital 1 pohár/fő

A rendezvény 21:00 óráig tart majd. Kérnénk, hogy aki eddig még nem fizetett, az a fejenkénti 1350 Ft-ot adja le Wagner Eszternek még a vacsora elején!
Tovább »

Ínszalag-húzódás
[2009. december 20. 11:53]


Megvan a diagnózis Balogh Laci sérülésével kapcsolatban: a jobb térdében meghúzódott az ínszalag, ez várhatóan 3-4 hét kihagyást jelent! Miután játékosunk jelenleg nem nagyon tud lábra állni, ezért a holnapi vacsorára az egyik csapattársa hozza el őt az édesapjával.

Mielőbbi felgyógyulást kívánunk Lacinak!
Tovább »

Újabb bronzérem
[2009. december 20. 00:21]


Egy nem túl szerencsés kimenetelű tornán vettünk részt Gödöllőn, ahol a sérülésektől sújtott csapatunk végül 3. helyezést ért el. A torna előtt már le kellett mondanunk Jencsik, Újvári, Jenei és Laukó szolgálatairól, míg az első mérkőzésen Balogh Laci és Bicski Bence szenvedett olyan sérüléseket, ami miatt nem léphettek többet pályára. A viadal végére Takács Dominik és Rendik András is kidőlt, s mindeközben Szidor Szabolcs is csak most tért vissza kettős csuklótörése után. A kórházi jelentések után nézzük a focitörténéseket: A Vasas Pasarét ellen kezdett a Kostyova - Bicski, Rendik, Balogh, Pátkai, Tóth (csereként: Takács, Práth, Miletics, Csécsi, Szidor) összeállítású csapatunk, amely a 4. percben már vezetett is Balogh László góljával, ám ekkor brutálisan lerúgták Lacikát, akit a Heim Pál Kórházba kellett szállítani (köszönet érte Bicski apukának). Az összezavarodott csapatunk - Bicski Bencét is elvesztve (ő is rúgást kapott a pasarétiektől) - 4-1-re kapott ki így a nyitómeccsen. Az RTK ellen nyögvenyelős meccsen Rendik András és Pátkai Patrik góljaival 2-2-es döntetlent értünk el, ami végül elégnek bizonyult, mert előbb a REAC gárdáját vertük 2-1-re Tóth Ádám (2) találataival, majd a Csomád ellen rendeztünk gólfesztivált. A 9-0-ás győzelemből Tóth Ádám (3), Rendik András (2), Práth Dávid, Csécsi Krisztián, Miletics Zsombor és Pátkai Patrik vállalt gólokat. Jöhetett az elődöntő, ahol nem kellően pörögve, egy súlyos védelmi megingást követően gólt kaptunk, így 1-0-ra vesztettünk a hazai pálya minden előnyét élvező Gödöllő ellen. Maradt a bronzmeccs, amelyen az Airnergy ellen diadalmaskodtunk 3-2-re Tóth Ádám (2) és Csécsi Krisztián góljainak köszönhetően.

A torna gólkirálya a képen látható Tóth Ádám lett, de mellette Kostyova Patrik, Pátkai Patrik és Rendik András is végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott!
Tovább »

Változások a BLSZ torna kapcsán!
[2009. december 18. 08:44]


Mindkét csapatunkat érintő változásról értesített minket a BLSZ a december 27-i játéknap kapcsán. Az akkor selejtezőt játszó MAC KÉK gárda "C" csoportja is 5 csapatosra bővült (az MLTC-t vették be utólag), vagyis már 09:00 órától megkezdődnek a mérkőzések.

A programunk:
09:20 BVSC Zugló
10:40 MLTC
11:25 Csepel-Halászi Club 94 SE
12:10 Újpesti Haladás FC

A MAC KÉK kerete: Balogh László, Bicski Bence, Fábián Péter, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Leicht Ferenc, Prebor Davies, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence, Wagner Tamás. Ez a gárda a teljesítményétől függően vagy 13:00 óra körül végez, vagy bejutva a döntőbe 15:30 körül!

A "C" csoportgyőztes automatikusan bejut a legjobb négy közé, ahol már ott szerepel az Airnergy FC és a Kelen SC is. A legjobb második helyezés eléréséről ugyan már korábban értesített minket (MAC SÁRGA) a BLSZ, ám most matematikailag a "C" csoportban még megelőzheti valamely gárda (akár a kék...) jobb második helyezési mutatókkal a sárgákat.

Éppen ezért készenlétben kell majd állnia a SÁRGA csapat tagjainak december 27-én délelőtt, hogy aznap 13:00 órára jöjjenek, ha úgy alakul... Nem túl szerencsés versenykiírás, de nincs mit tenni, ha játszani szeretnénk, akkor vállalnunk kell ezt a kellemetlenséget.
Tovább »

Gödöllői információk!
[2009. december 17. 15:39]


A szervezőktől kapott információ szerint a sátort 11-13 C fokra fűtik csak fel, ezért hozzon mindenki alulra (harisnya) és felülre (garbó) is meleg ruhát, valamint a mérkőzések között melegítőfelső, vagy kabát viselése kötelező lesz! Műfüves pályán játszanak a csapatok, ennek megfelelően csak gumistoplis, hernyótalpas, vagy teremcipő viselete a megengedett. A MŰANYAG talpú és ÉLES STOPLIS CIPŐ HASZNÁLATA TILOS!!

Néhány további fontosabb szabály:

Nevezhető játékosok száma: 12fő/csapat
Játékidő: 1x15 perc (minden korcsoportban két pályán zajlanak a meccsek)
Labda: 5-ös méretű focilabda
Pálya és kapuméret: 30x40-es pálya, 5x2-es kapu
Játékosok száma: 5+1 fő egy időben, repülőcsere
Játékszabályok:
-oldalról berúgás van
-a kapus nem veheti fel kézzel a hazaadást
-a kapusról van szöglet
-labda játékba hozatala csak kézzel történhet (ha a labda elhagyta az alapvonalat)
-a sorfal távolsága szabadrúgásnál, szögletnél és oldalberúgásnál egyaránt 5 MÉTER
-Büntető rúgást 9 méterről kell elvégezni
-durva szabálytalanság sárga lapos figyelmeztetést von maga után, amely automatikusan kettő perces büntetéssel jár
-az adott mérkőzésen kiállított játékos automatikusan egy mérkőzésről eltiltást kap
-győzelem 3 pont, döntetlen 1 pont, vereség 0 pont.
-a csoportban a sorrend eldöntése pontazonosság esetén: egymás elleni eredmény, több győzelem, gólkülönbség, több rúgott gól, kevesebb kapott gól, sorsolás
Lebonyolítás: két 5 csapatos csoport, a csoporton belül mindenki játszik mindenkivel, majd az első két helyezett elődöntőzik keresztbe játszással, a győztesek a döntőt, a vesztesek a bronzmeccset játsszák majd. A többi csapat a csoporthelyezéstől függően játszik az 5-6., a 7-8., valamint a 9-10. helyért.
Tovább »

A gödöllői keret
[2009. december 17. 12:37]


Szombaton, 13:30 órakor lesz gyülekező Gödöllőn, a Táncsics Mihály úti sporttelepen. Útvonalterv ide kattintva található. A 10 csapatos tornán az alábbi csoportmeccsek várnak ránk:

14:17 Vasas Pasarét
15:10 RTK I.
15:45 REAC
16:20 Csomád

A csoportban elért eredményeinktől függően még egy, vagy két mérkőzés vár ránk a másik csoportból érkező ellenféllel (Gödöllő, RTK II., Airnergy, Göd, Veresegyháza), eredményhirdetés 18:15 órakor lesz!

A keret tagjainak mind a két mezt magukkal kell hozniuk: Balogh László, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Kostyova Patrik, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám.
Tovább »

Tagdíjfizetés Wagner Eszternél
[2009. december 16. 12:58]


A MAC '97 házi pénztárosává avanzsálódott Wagner Eszter szedi a téli hónapokban a tagdíjat. Kérünk mindenkit, hogy nála rendezze elmaradásait! Ő szedi a hétfői vacsorára is a pénzt, abban az ügyben is aktivitást várunk csütörtökön a szülőktől!
Tovább »

Sokan leszünk!
[2009. december 15. 20:15]


Az összegyűjtött információk szerint 86-an, vagy 87-en leszünk a jövő hétfői évzáró vacsorán. Egyedül Puskár Gábor hiányzik majd (hazautaznak Ukrajnába), viszont ott lesz többek között Gregor Zoli és Katona Barna is! További részletek hamarosan!
Tovább »

Szülői foci jövő kedden
[2009. december 14. 13:33]


A korábbi évekhez hasonlóan az idén is lesz korosztályos szülői foci, ahol az 1997-es apukák és anyukák csapatát kellene összeverbuválnunk. A meccsek időpontja december 22., kedd 17:00 és 20:00 óra között lesz a XI. Bártfai u. 52. szám alatti műfüves sátorban.

Részünkről (értsd: mind a két csapatunk) a szervező Miletics Péter lesz, akinél jelentkezni lehet a vállalkozó kedvű szülőknek (06-30/4545-886)!
Tovább »

Néhány jó hír!
[2009. december 14. 10:29]


Nézzük előbb az egészségügyi híreket:

- Szidor Szabolcs bal kezéről is lekerült a gipsz, így szép lassan és óvatosan csatlakozhat hozzánk.

- Újra benépesül az Újvári-ház Ürömön, mert hétfőn Bencét, és édesapját, Gábort is hazaengedik a kórházból. (A keddi edzést még Pista bácsi tartja, mert közben a Peti is lebetegedett...)

- Megkaptuk a hivatalos értesítőt, hogy a MAC SÁRGA csapatunk legjobb másodikként kvalifikálta magát a december 27-i négyes döntőbe a BLSZ tornán, tehát a gárda tagjai készüljenek arra a napra (Heti programban látható)!

- Címvédőként meghívást kaptunk a II. Volksbank Kelen Kupára, amelyre 2010. február 7-én kerül sor a Marcibányi téren!
Tovább »

Az e heti információk
[2009. december 14. 09:43]


Kedden és csütörtökön 18:00 és 19:30 óra között lesznek az edzések a Kövér Lajos utcában, ezek az utolsó foglalkozásokat jelentik 2009-ben.

Szombaton az U14-es csapat '97-esei Gödöllőn vesznek részt egy tornán 14:00 és 18:30 óra között.
Tovább »

Bronzérem Bécsből
[2009. december 13. 22:18]


Alapvetően sikeres bécsi túrát zárt a kettéosztott csapatunk, hiszen mind a két együttesünk csoportgyőztesként végzett a 6 csapatos '97-es tornán. A MAC Budapest néven játszó Kostyova - Laukó, Jencsik, Kovács Dávid, Balogh, Csécsi (csereként: Miletics) alakulat elsőként az FK Bokelj ellen győzött 1-0-ra Balogh László góljával, majd a Hellas Kagran következett, amelyet Balogh László (2) és Jencsik Szilárd góljaival 3-0-ra vertük. A másik csoportban Nepstadion néven a Kostyova - Takács, Rendik, Práth, Pátkai, Tóth (csereként: Baranyi, Kovács Dominik) összeállításban játszottunk egy 2-2-es döntetlent az FK Jagodina ellen (gólszerzők: Tóth Ádám, Práth Dávid), majd 4-0-ra legyűrtük az FS Elektra csapatát Práth Dávid (3) és Tóth Ádám találataival.

Az elődöntőben a MAC Budapest mélypontra került, és 4-5 ziccert elhibázva 1-0-ra kikapott az FK Jagodina gárdájától, és kiesett, míg a Nepstadion Práth Dávid góljával 1-0-ra megverte az FK Bokelj csapatát. A szervezők ekkor előhúztak a délelőttről két '98-as csapatot, amelyek egyike, az FK Morava 1-0-ra legyőzte az amúgy döntőre készülő mieinket. Maradt a 3. helyért vívandó találkozó, amelyen a Podgorica ellen 1-1-es döntetlent játszottunk (Tóth Ádám góljával), végül büntetőkkel 3-2-re nyerve (Jencsik Szilárd, Práth Dávid, Rendik András lőtte be) bronzérmet szereztünk.
Tovább »

Szerényebb eredmények
[2009. december 13. 12:40]


A WinterCup 2. fordulójában két, kicentizett csapattal léptünk pályára Piliscsabán, ami ezúttal az eredményességen is meglátszott. A MAC SÁRGA együttesünk a Lóderer - Baross G., Baross T., Jenei, Fábián összeállításban küzdött elsőként a Pilisszentiván ellen és 3-1-re győzött Baross Gábor, Baross Tamás és Fábián Péter góljaival. A nagy rivális Pilisvörösvár begyűjtötte ellenünk a 3 pontot 4-2-es győzelmével, találatainkat Baross Gábor és Baross Tamás szerezték. Végül a Buda Juniors ellen zárták a napot a sárgák, és fontos, 3-2-es győzelmet arattak Fábián Péter, Baross Tamás és Baross Gábor góljaival.

A MAC KÉK együttes a Kovács Tamás - Leicht, Prebor, Körtélyesi, Wagner összetételben vitézkedett, igaz nem sok sikerrel... Az Esztergomtól 8-0-ra kaptunk ki, a Pilisszentiván pedig 5-1-re vert minket. Utóbbi mérkőzés macos gólját Körtélyesi Bertalan szerezte. A Buda Juniors is begyűjtötte ellenünk a három pontot 8-2-es győzelmével, góljainkat Körtélyesi Bertalan és Leicht Ferenc lőtték.
Tovább »

Második helyen végeztünk
[2009. december 12. 16:57]


A BLSZ téli utánpótlás tornán az 1997-es korosztályban három csoportban zajlanak a küzdelmek. A mieink MAC SÁRGA elnevezésű csapata az "A" csoportba kapott besorolást a Soroksár, a Csepel és az Airnergy FC ellenfeleként (a REAC nem jelent meg a tornán). A Soroksár elleni 1x15 perces mérkőzésen a Lóderer - Takács, Rendik, Pátkai, Práth (csereként: Csécsi, Jencsik, Jenei, Kovács Dominik, Körtélyesi, Laukó, Miletics) összeállítású gárda 4-1-re győzött Rendik András (3) és Pátkai Patrik góljaival! A következő mérkőzésünket az Airnergy FC ellen játszottuk, ezúttal a Lóderer - Takács, Jencsik, Práth, Miletics kezdőötössel, s tőlük 4-2-re kikaptunk. A gólokat Miletics Zsombor és Práth Dávid lőtték. A továbbjutás szempontjából oly fontos 2. helyért a Csepelt vertük meg Pátkai Patrik és Práth Dávid (képünkön) góljaival 2-1-re, így bizakodhatunk, hogy legjobb csoportmásodikként kiharcoltuk a négyes döntőben való szereplés jogát!
Tovább »

A BLSZ torna mai kerete
[2009. december 12. 10:00]


BLSZ torna, december 12., szombat 15:15, XI. Bártfai u. 52. (műfüves sátor)

Mérkőzések:
15:15 Soroksár FC
16:30 Airnergy FC
17:45 Csepel FC
19:00 REAC

MAC SÁRGA: Csécsi Krisztián, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Takács Dominik

A sárga lesz az alapmez, de legyen ott mindenkinél a kék is! Gyülekező 14:45 órakor a helyszínen lesz!
Tovább »

Piliscsabai keretek
[2009. december 11. 11:42]


Piliscsaba, Wintercup 2. forduló, december 13., vasárnap

MAC SÁRGA: Baross Gábor, Baross Tamás, Fábián Péter, Jenei Krisztián, Lóderer Márk Találkozó: 09:45 a helyszínen.

A mérkőzések:
10:15 Pilisszentiván
11:30 Pilisvörösvár
12:45 Buda Juniors

MAC KÉK: Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Körtélyesi Bertalan, Prebor Davies, Wagner Tamás + 1-2 1998-as születésű játékos. Találkozó 09:00 órakor a helyszínen.

A mérkőzések:
09:25 Esztergom
11:05 Pilisszentiván
11:55 Buda Juniors
Tovább »

Utazás Bécsbe
[2009. december 11. 10:51]


Jött már össze könnyebben, egyszerűbben is utazókeret, végül 13 játékos megy ki autókkal Bécsbe vasárnap. Az egy kapusunk mind a két csapatban védeni fog, míg igény és szükség esetén néhány '98-as is a rendelkezésünkre áll!

Népstadion: Balogh László, Csécsi Krisztián, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor

13:07 Cro-Vienna
15:18 Kom Podgorica
16:00 Hellas Kagran

MAC Budapest: Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Takács Dominik, Tóth Ádám

14:11 FK Bokelj
14:55 Jagodina
16:22 FS Elektra

Kovács Dávid, Kostyova Patrik és Kovács Dominik szüleivel autózik ki, Fábián Péter Balogh Lacit, Takács Domit, Jencsik Szilárdot, Laukó Pistit és Csécsi Krisztiánt viszi, míg Práth Károllyal Dave, Tóth Ádám, Pátkai Patyó, Rendik András, Miletics Zsombor és Varga Péter utazik együtt.
Tovább »

A gödöllői sorsolás
[2009. december 10. 16:22]


Megérkezett a gödöllőiektől a jövő szombati verseny részletes forgatókönyve, amely ide kattintva tölthető le!
Tovább »

Évzáró vacsora
[2009. december 09. 09:42]


A Gróf Széchenyi Rendezvényhajón tartjuk idén is az évzáró vacsorát (december 21., hétfő 18:00), ahol a teljesítmények értékelésére és a díjazásokra is sor kerül majd. A menü ezúttal is három fogás lesz + egy üdítő, ennek ellenértéke 1.350 Ft lesz fejenként. Ezúttal a gyerekek étkezését a szülőknek kell fedezniük, kérném szépen, hogy Wagner Eszter mamánál jelezze mindenki, hogy melyik család, hány fővel érkezik a vacsorára!?
Tovább »

Még egy pótolt mérkőzés!
[2009. december 07. 20:13]


Egy, ugyancsak a 12. fordulóban elmaradt bajnoki mérkőzést pótoltak szombaton az U14-es csoportunkban:

Unione - Újpesti TE 2-1
Tovább »

Elmarad a Cooper! - Heti programunk
[2009. december 06. 14:56]


A sok ágynak dőlt beteg miatt elmarad a 12 perces futás hétfőn! Így kedden találkozunk először edzésen (Kövér Lajos u. 18:00-19:30), majd csütörtökön ugyanott ugyanakkor lesz tréning.

Szombaton a BLSZ Téli Torna selejtezőjében a SÁRGA csapatunk lesz érdekelt, vasárnap pedig 18 gyerek Bécsbe utazik, a többieknek Piliscsabán lesz a Wintercup 2. fordulója (itt '98-asok segítenek ki bennünket).
Tovább »

Győzelem a Krúdy ellen!
[2009. december 06. 12:06]


A sok betegség miatt igen foghíjasan szerepeltünk a vasárnapi, Krúdy DSE elleni 3 x 25 perces edzőmérkőzésen, amelyet 8-4-re nyert meg a Puskár - Laukó, Baross G., Jenei, Körtélyesi (csereként: Wagner, Kovács Dominik) összeállítású csapatunk. A gólokat Jenei Krisztián (3) (képünkön), Körtélyesi Bertalan (2), Laukó István (2) és Wagner Tamás szerezték. A meccs képei már fenn vannak a Fotóalbumban!
Tovább »

Ellenfélmustra
[2009. december 06. 07:07]


A decemberi - meglehetősen sűrű - programunk részletei tárulnak elénk ide kattintva. Érdemes letölteni! Hamarosan keretek is társulnak az időpontok mellé, de a sok betegség miatt felborulhat az eredeti elképzelés, ezért várunk ki azok ismertetésével.
Tovább »

Személycserék
[2009. december 05. 19:27]


A vírus továbbra sem ismer tréfát! A holnapi edzőmeccsen Kárpáti Krisztián mellett nem számíthatunk Baross Tamás és Prebor Davies játékára sem, ezért helyettük Csécsi Krisztián és Laukó István kapott behívót a Krúdy elleni keretbe...
Tovább »

Lassan felörlődtünk
[2009. december 05. 17:21]


Nagyon küzdelmes találkozóval zárta az őszi szezont U14-es csapatunk, amely a tavalyi bajnok otthonában szenvedett 4-0 (1-0)-ás vereséget. A Kelen az első félidő lejárta után szerzett vezetést, amelyre már csak egy kapufával tudtunk válaszolni, s végül az egy évvel idősebbekből álló vetélytárs apró és nagyobb hibáinkat kihasználva fokozatosan elhúzott. Az egész mérkőzés, ám főképp az első játékrész képe alapján túlzott arányú vereséget szenvedett a Kostyova (7) - Práth (7), Rendik (6,5) Kovács Dávid (7), Takács (7) - Jencsik (6), Pátkai (7) - Horváth (5,5) /helyette Csécsi (5,5) az 52. percben/, Balogh (6,5), Miletics (5,5) /helyette Laukó (5,5) a 41. percben/ - Tóth (6) összeállítású csapat, amelynek legközelebb márciusban lesz bajnoki mérkőzése!
Tovább »

Vasárnap másfél órás örömfoci
[2009. december 04. 14:24]


A sérülések, betegségek, valamint a tervezett edzőpartner kihátrálása miatt 10:30 és 12:00 óra között örömfocit szervezünk a Körcsarnokba! Ezen bárki részt vehet, tehát azok is, akik 09:00 órától játszanak a Krúdy ellen! Apukák is jöhetnek, a jelentkezők számától függően játszhat mindenki. A Krúdy elleni keret így módosult: Baross Gábor, Baross Tamás, Fábián Péter, Jenei Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Prebor Davies, Puskár Gábor, Wagner Tamás. Figyelem! Változás: a kék mezben játszunk! Találkozó 08:45 órakor, pontosan!
Tovább »

A Kelen SC elleni keret
[2009. december 04. 11:48]


Szombaton 12:00 órakor lesz a gyülekező a XI. Hunyadi M. u. 56. szám alatti sporttelepen. (A térkép ide kattintva található.) Bicski Bence, Dobos Gergő, Szidor Szabolcs és Újvári Bence betegsége miatt kissé foghíjas lesz keretünk, amely így fest: Balogh László, Csécsi Krisztián, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Takács Dominik, Tóth Ádám

Mind a két garnitúra szerelést hozzuk magunkkal!
Tovább »

Már csak egy gipsz maradt...
[2009. december 04. 07:34]


Amint a mellékelt fotón látható, Szidor Szabolcs jobb kezéről lekerült a gipsz! A másikat - a tervek szerint - december 11-én veszik le.
Tovább »

A Csepelé a 3 pont!
[2009. december 03. 18:18]


Idézet a BLSZ közlönyből: "A MAC Népstadion SE – Csepel FC SE (6-2) BLSZ Serdülő U-13 1. csoport 2009. november 23-án lejátszott bajnoki labdarúgó mérkőzést a Csepel FC SE megóvta Rendik András (ig.: 360888) MAC Népstadion játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt. (LVSZ 60 § 2. k. és 64 § 1. a.). A VB az óvásnak helyt ad és illetékességből az ügyet a Fegyelmi Bizottsághoz utalja.

Az óvási díjat a Csepel FC SE-nek visszautalja és kötelezi a MAC Népstadion SE-t, hogy eljárási költség címen 10.000 Ft-ot fizessen be a BLSZ pénztárába nyolc napon belül. Egyúttal 2009. december 09-én 14:00 órára beidézzük Újvári Gábor MAC Népstadion SE edzőt."
Tovább »

A szombati játékvezetőnk
[2009. december 03. 08:39]

A MAC - Kelen SC szombati bajnoki mérkőzésre a BLSZ Gál Péter játékvezetőt delegálja. A találkozó 13:00 órakor kezdődik a XI. Hunyadi M. u. 56. szám alatti műfüves pályán.

A hétvégi forduló eredményei
[2009. december 02. 19:19]


A BLSZ U14-es bajnokság 14. fordulójában minden eredmény megérkezett, míg az U13-asoknál két találkozóról később kaptunk hírt:

BLSZ U14:
MAC - KISE 1-1
Bolha FTSE - Felcsút 0-4
BVSC - MLTC 2-4
Csillaghegy - Kelen 1-3
Gázművek - Rojik 4-1
Újpesti TE - Szabadkikötő 10-1
Unione - Újpest SC 1-1
Testvériség - Grund 2-4
Szabadnapos: Vasas

BLSZ U13:
MAC - Goldball 2-4
Kelen - BNLC 3-0
Budakeszi - Budafok 4-1
REAC - Csepel 1-3
Újpesti Haladás - Lőrinc United 2-0
Budatétény - KISE 1-6
Szabadnap: II. ker. UFC
Tovább »

Alakul a decemberi program
[2009. december 01. 12:12]


Eldőlt, hogy a BLSZ Bártfai utcában rendezendő téli teremtornáján két különböző napon selejteznek a mieink. A "SÁRGA" csapat december 12-én, szombaton játszik, míg a "KÉK" december 27-én, vasárnap. Ez utóbbi napon lesz a döntő is, ahová a csoportgyőztesek, illetve a legjobb második helyezett kerül!

A bécsi programot az ígéretek szerint holnap kapjuk kézhez, a szervezők megerősítették, hogy, mehetünk két csapattal az osztrák fővárosba. Ide 2-2 cserével utazunk, vagyis a tervek szerint 18 játékos jön velünk. A többiek kettéosztva Piliscsabán játszanak majd a Wintercup 2. fordulójában.

Biztos már az is, hogy az utolsó idei tornára december 29-én, kedden kerül sor Telkiben, ahová ugyancsak két, kb. egyforma erősségű csapattal neveztünk.
Tovább »

Szép eredmények
[2009. december 01. 06:47]


2009.11.30. Puskás Ferenc Stadion - 200 méteres futás felmérő:

1., Rendik András 30.21 mp - 3,83 mp javítás
2., Tóth Ádám 32.71 mp – 2,90 mp javítás
3., Csécsi Krisztián 32.88 mp – 3,85 mp javítás
4., Jencsik Szilárd 33.04 mp – 1,64 mp javítás
5., Kovács Dominik 33.55 mp – 5,07 mp javítás
6., Takács Dominik 33.61 mp – 3,11 mp javítás
7., Bicski Bence 34.06 mp – 3,82 mp javítás
8., Pátkai Patrik 34.12 mp – 4,73 mp javítás
9., Puskár Gábor 34.61 mp – 4,61 mp javítás
10., Prebor Davies 34.66 mp – 4,30 mp javítás
11., Práth Dávid 34.83 mp – 3,32 mp javítás
12., Újvári Bence 35.48 mp – 3,44 mp javítás
13., Baross Tamás 36.13 mp – nyáron nem futott
14., Baross Gábor 37.23 mp – nyáron nem futott
15., Wagner Tamás 37.36 mp – 1,14 mp javítás
16., Kostyova Patrik 38.34 mp – 2,17 mp javítás
17., Jenei Krisztián 42.03 mp – 0,63 mp javítás
18., Körtélyesi Bertalan 43.87 mp – 0,33 mp rontás

Legutóbb augusztus 26-án, Zánkán mértük a fiúk teljesítményét, azokhoz az eredményeikhez kképest kell értelmezni az eltéréséket!
Tovább »

Ezt csináljuk a héten
[2009. november 30. 07:17]


Még lehet nosztalgiázni Wagner Eszter felvételei révén a Fotóalbumban, ám máris itt az újabb tartalmas hét! Hétfőn 18:00 órától a Puskás Stadion atlétikai pályáján futófelmérés lesz, majd kedden új helyszínt avatunk (Kövér Lajos utca 5. szám, műfüves pálya a szabadban), ahol 18:00 és 19:30 óra között edzünk. Szerdán 18:30 és 20:00 óra között mienk az MTK műfüves csarnoka (fűtés nincs!), majd csütörtökön megint a Kövér Lajosban lesz a foglalkozás 18:00 és 19:30 között.

Szombaton 13:00 órakor kezdődik a Kelen elleni elmaradt bajnoki mérkőzés pótlása az U14-es bajnokságban a XI. Hunyadi M. u. 56. szám alatt található műfüves pályán.
Tovább »

Hétfőn felmérő
[2009. november 29. 19:17]


18:00 órakor a Puskás Ferenc Stadionban Takács Gyula (képünkön) segítségével mérjük fel a gyerekek teljesítményét 200 méteres síkfutásban. Az alapos bemelegítés után futják időre a távot kettesével a srácok, aztán mindenki mehet haza.
Tovább »

Elrajtolt a WinterCup
[2009. november 29. 14:06]


Két csapattal indultunk az 1997-es korcsoportban Piliscsabán, ahol négy játéknapon összesen 12-12 mérkőzést játszunk (minden ellenfelünkkel kétszer). A viadal első MAC-os meccse rögtön egy egymás elleni derbi volt, amelyen a MAC SÁRGA Lóderer - Takács, Rendik, Baross Gábor, Práth (csereként: Baross Tamás, Jencsik, Pátkai, Tóth, Bicski, Balogh, Miletics, Újvári) összeállításban 7-2-re legyőzte a Kostyova - Laukó, Jenei, Leicht, Csécsi (csereként: Kárpáti, Kovács Dominik, Prebor, Wagner, Körtélyesi) összetételű MAC KÉK csapatát. A gólokat Práth Dávid (2), Pátkai Patrik (2), Tóth Ádám, Rendik András, Újvári Bence, illetve Csécsi Krisztián és Wagner Tamás szerezték.

A MAC SÁRGA ezután 6-1-re diadalmaskodott az Esztergom ellen Práth Dávid (2), Balogh László (2), Tóth Ádám és Miletics Zsombor találataival, majd zárásként a Solymárt múlták felül 8-2 arányban. Ezen a találkozón Újvári Bence (3), Balogh László (2), Práth Dávid, Tóth Ádám talált be és vétett az ellenfél egy öngólt is.

A MAC KÉK gárdája Csécsi Krisztián, Körtélyesi Bertalan és Leicht Ferenc góljainak köszönhetően 3-1-re verte Solymár alakulatát, ám Pilisvörösvártól kikapott 3-1-re. A mieink gólját Csécsi Krisztián lőtte.
Tovább »

Kár érte!
[2009. november 28. 15:55]


A tegnapi tervek alapján még Takács, Práth, Laukó és Fábián is pályára lépett volna az U13-as csapatban, de különböző okok miatt mindannyiuk játékáról le kellett mondanunk, így cserekapussal a mezőnyben vágtunk neki a Goldball elleni mérkőzésnek. A szünetben még vezetett a Puskár (5,5-2=3,5) - Kovács Dominik (5,5), Jenei (5), Lóderer (5,5), Wagner (5) - Prebor (5), Jencsik (6), Körtélyesi (5), Leicht (5,5) - Kárpáti (5), Csécsi (6,5) összeállítású gárda Csécsi Krisztián (2) góljával (egyik a képünkön látható), ám Puskár Gábor jogos kiállítása miatt emberhátrányba kerülve, már nem kerülhettük el a 4-2-es vereséget. Fotóalbumunkban már ott vannak a találkozó góljai.
Tovább »

Megdolgoztunk az egy pontért
[2009. november 28. 14:57]


Ismét egy érdekesen alakuló mérkőzést vívtunk, hiszen 6-8 hihetetlenül nagy helyzetet kihagytunk, és csak a ráadás utolsó percében lőtt góllal sikerült egyenlítenünk a KISE ellen (1-1). A három pont megérdemeltebb lett volna, de a végén az egynek is nagyon tudtunk örülni. A Kostyova (7) - Práth (6,5), Bicski (7,5) Kovács Dávid (7,5), Takács (8) - Horváth (6,5), Balogh (7), Pátkai (7), Miletics (6) - Újvári (6), Tóth (6) összeállítású csapat fegyelmezetten és nagy elszántsággal küzdött, és tényleg sajnálhatja, hogy Horváth Patrik (képünkön) gólja csak a döntetlenhez volt elegendő...
Tovább »

A szombati keretek
[2009. november 27. 12:13]


Szombat délelőtt 08:00 órakor lesz találkozó a Fehér úton az U14-es csapatnak, amelyben az alábbi fiúkra számítunk: Balogh László, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Tóth Ádám, Újvári Bence.

Vésztartalékként Jencsik Szilárd, Práth Dávid és Takács Dominik érkezzen fél kilencre, akik be lesznek nevezve a mérkőzésre, de ha nem lépnek pályára, akkor az U13 keretét erősítik majd. Kék mezben lépünk pályára!

Az U13 csapat gyülekezője 09:45 órakor lesz az alábbi összetételben: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Puskár Gábor, Wagner Tamás Ők is a kék mezt hozzák!
Tovább »

Egy meccses eltiltás
[2009. november 26. 15:01]

A BLSZ U13/1. csoportban megrendezésre került Budafok - MAC találkozón kiállított Rendik András egy mérkőzéstől való eltiltást kapott!

Az első játéknap programja
[2009. november 26. 07:07]


Sajnos az utolsó pillanatban visszalépett a Nyergesújfalu gárdája, ezért megváltozott a Wintercup sorsolása is.

November 29-én vasárnap az alábbi program bonyolódik a Piliscsabai Sportcentrumban:

09:00 Pilisszentiván - Buda Juniors IFC
09:25 MAC “kék”- MAC “sárga”
09:50 Esztergom SC - Solymár
10:15 Pilisvörörvár L.SE - Buda Juniors IFC
10:40 MAC “kék” - Pilisszentiván
11:05 MAC “sárga” - Esztergom SC
11:30 Solymár - Buda Juniors IFC
11:55 MAC “sárga” - Pilisszentiván
12:20 MAC “kék” - Pilisvörösvár L.SE
12:45 Esztergom SC - Pilisszentiván
Tovább »

Vasárnap indul a Wintercup
[2009. november 25. 15:39]


A piliscsabai versenysorozaton két csapattal indulunk, az edzők döntése értelmében, ennél a tornarendszernél nem megfelezzük a keretet, hanem az U14, U13 bontásnak megfelelően választjuk szét őket. Ez nem vonatkozik a három kapusra, akiket vetésforgószerűen kezelünk (ezen a héten pl. nem jön Kostyova, a sárgáknál Puskár, a kékeknél pedig Lóderer véd). Az ellenfeleink 1997-es születésűek lesznek.

A Wintercup sárga csapata (ez tornáról tornára változhat): Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Puskár Gábor, Rendik András, Tóth Ádám, Takács Dominik, Újvári Bence

A Wintercup kék csapata: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Wagner Tamás
Tovább »

Hétfői programok
[2009. november 25. 13:15]


Az előttünk álló négy hétfőből háromra programot biztosítunk a fiúknak, mindannyiszor 18:00 órától. November 30-án 200 méter futás felmérő lesz, míg egy hét múlva, december 7-én Coopert futnak a játékosok a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján. December 21-én vélhetően kellemesebb lesz a program, hiszen a tavaly jól bevált helyszínen (Gróf Széchenyi Rendezvényhajó) tartjuk az évbúcsúztató és - értékelő vacsoránkat.
Tovább »

Pirruszi győzelem
[2009. november 24. 10:13]


Rendik András jogosulatlan játéka miatt megóvta a tegnapi mérkőzés végeredményét a Csepel, így hiábavalónak tűnik a 6-2 (2-1)-es győzelem. A pályán egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, szép gólokat lőve vertük el a végül valószínűsíthetően három ponthoz jutó ellenfelet.

Két dolgot szögezzünk le a félreértések elkerülése végett:

1., A felelős ezért a hibáért Újvári Gábor, aki nem ismerte azt a passzust (a BLSZ versenykiírása nem rendelkezik erről...), hogy a kiállított játékos játékjogát AUTOMATIKUSAN, értsd a fegyelmi tárgyalás előtt felfüggesztik, s így az az érv sem döntő, hogy ennek a mérkőzésnek az eredeti időpontjában még rendelkezett András játékjogosultsággal.

2., A csepeliek már a mérkőzés előtt tisztában voltak ezzel a szabállyal (edzőjük ismerte el a találkozó után), ám nem jelezték sem felénk, sem a játékvezető felé a kezdő sípszó előtt, hanem közvetlenül a lefújás után a pályán szóltak a játékvezetőnek az óvási szándékukról.

A mérkőzésről: A Kostyova (5,5) /helyette Puskár (0) a 46. percben/ - Takács (6,5), Bicski (7), Práth (7) - Tóth (5,5), Jencsik (5,5) /helyette Csécsi (6,5) a 46. percben/, Balogh (7,5), Pátkai (5,5) - Rendik (7,5), Újvári (6), Miletics (6) /helyette Laukó (6) a 46. percben/ összeállítású csapat góljait Balogh László (2), Rendik András (2), Pátkai Patrik és Tóth Ádám szerezték.
Tovább »

A hétvégi forduló eredményei
[2009. november 23. 14:09]


Egy elhalasztott mérkőzés kivételével teljes az eredménysorunk a BLSZ bajnokság hétvégi fordulóiból:

BLSZ U14 - 13. forduló:
MLTC - Unione 1-0
Felcsút - BVSC 9-1
Grund - Bolha FTSE 2-3
KISE - Testvériség halasztva
Kelen - Vasas 1-2
Szabadkikötő - Gázművek 0-5
Újpest SC - Újpesti TE 3-2
Rojik - Csillaghegy 2-1
Szabadnapos: MAC

BLSZ U13 - 12. forduló:
Budafok - MAC 3-0
Csepel - Budakeszi 3-4
II. ker UFC - REAC 2-3
Goldball - Kelen 2-7
Lőrinc United - Budatétény 4-2
BNLC - Újpesti Haladás 5-1
Szabadnap: KISE
Tovább »

Heti menü
[2009. november 23. 09:07]


Ma délután az előző hírben feltüntetett keret játszik mérkőzést 16:30 órától a Csepel ellen (találkozó egy órával korábban). Holnap és csütörtökön 16:30 és 18:00 óra között lesz foglalkozás ugyancsak a Fehér úton.

Szombaton 09:00 órakor U14-es bajnoki (ellenfél a KISE), 10:45 órakor pedig U13-as mérkőzés a Goldball ellen. Vasárnap Piliscsabán játszunk két csapattal a Wintercup '97-es bajnokságban.
Tovább »

A Csepel elleni keret
[2009. november 22. 07:20]


Hétfőn 15:30 órakor lesz a gyülekező a Csepel elleni mérkőzés előtt, ahová a kék és sárga mezt is hozni kell az alábbi fiúknak:Balogh László, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Puskár Gábor, Rendik András, Tóth Ádám, Takács Dominik, Újvári Bence
Tovább »

Nem szeretem meccs volt
[2009. november 21. 21:32]


Ha lehet meccset elszúrni... Ha lehet minden hibánkat felszínre hozni... Ha lehet kapus(ok) nélkül játszani... Ha lehet fegyelmezetlenkedni... Ha lehet rosszul mérkőzést vezetni... Lehet, így Budafok - MAC 3-0 (2-0). A Puskár (3,5) /helyette: Lóderer (5) a 36. percben/ - Kovács Dominik (5,5) /helyette: Wagner (4,5) az 51. perctől/, Bicski (6,5), Laukó (6) - Rendik (7-2=5), Kovács Dávid (5,5), Jenei (5,5), Miletics (6) - Kárpáti (5), Újvári (5,5), Leicht (5) /helyette: Prebor (4) a 36. perctől/ összeállítású csapatból Rendik Andrást állították ki teljesen jogtalanul.
Tovább »

Könnyed játszadozás
[2009. november 21. 14:33]


A szombat reggeli örömfocira a Körcsarnokban került sor, ahol az AC Villám ellen játszottunk egy 3 x 20 perces futsalmérkőzést. A Kostyova - Baross G., Balogh, Pátkai, Tóth (csereként: Takács, Baross T., Horváth) összetételű gárda 23-8-ra győzött, helyenként igazán remek dolgokat produkálva. Góljainkat Horváth Patrik (6), Tóth Ádám (5), Balogh László (3), Baross Tamás (3), Takács Dominik (3), Baross Gábor (2) és Pátkai Patrik szerezték.
Tovább »

Kék mezt hozzuk!
[2009. november 20. 13:53]

Az AC Villám elleni edzőmeccsen a kék Mitre szerelésben játszunk, azt hozzuk magunkkal szombaton 08:45 órára a Körcsarnokba!

A Budafok ellen készülők mind a két szerelést pakolják be délutánra!

Tovább erősödünk
[2009. november 20. 12:49]


Nem kicsi vargabetű végén kerül vissza hozzánk a csapat egyetlen ikerpárja, vagyis Baross Gábor és Baross Tamás. Előbbi az MTK és az Újpesti TE, utóbbi az Újpesti TE csapatánál játszott az elmúlt időszakban, ám mostantól újra anyaegyesületüket erősítik. Az örökvidám testvéreket szeretettel köszöntjük ismét a MAC-ban, ahol decemberben a tornákon már szerepelhetnek a mi színeinkben, bajnoki meccseket pedig majd a tavasszal vívhatnak a többiekkel együtt.
Tovább »

A szombati játékvezetőnk
[2009. november 20. 08:57]

A Budafokon szombaton 15:00 órakor kezdődő U13-as bajnoki mérkőzést Kiss József Péter vezeti majd, reméljük közmegelégedésre!

Visszaléptünk a '96-os Wintercuptól
[2009. november 19. 11:46]

Anyagi és szervezési okok miatt egyesületünk visszalépett a Wintercup '96-os bajnokságtól, így marad a két '97-es együttes játéka a korosztályában. Rajtunk kívül a 2001-es és 2002-es csapatunk is benevezett!

A torna hivatalos honlapja ide kattintva érhető el!

A szombat délelőtti keret
[2009. november 19. 08:17]

A tervek szerint edzőmeccset játszunk az AC Villám csapatával szombaton délelőtt a Körcsarnokban az alábbi fiúk részvételével: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Pátkai Patrik, Takács Dominik, Tóth Ádám. A tervezett játék 09:00 és 11:00 óra között lesz.

A Budafok elleni keret
[2009. november 18. 15:35]


A nagy sérülés- és betegséghullámban nem könnyű kijelölni a szombati Budafok elleni U13-as keretet, amely a tervek szerint így néz ki: Bicski Bence, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Prebor Davies, Puskár Gábor, Rendik András, Újvári Bence, Wagner Tamás

Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László és Körtélyesi Bertalan játékára biztosan nem számíthatunk, Leicht Ferenc, Kárpáti Krisztián és Wagner Tamás játéka is bizonytalan.

Találkozó 14:00 órakor Budafokon, a XXII. Promontor u 89/A szám alatti komplexumban, mind a két mezzel. A térkép
ide kattintva található.
Tovább »

Pontosítások, ez évi menetrend
[2009. november 18. 12:44]


A Heti program menüpont alatt már részletesen olvasható a '97-es keret 2009. évi hátralévő programja. Az ott írtakhoz képest, hétvégi edzéslehetőségekkel kell még számolni!

Így lesz ez most szombaton is, amikor 09:00 és 11:00 óra között mienk a Körcsarnok. Ekkor vagy edzés, vagy edzőmeccs (szervezés alatt) lesz a délután bajnokin nem szereplők részére.

Megvan a Kelen SC ellen elmaradt meccs pontos kezdési időpontja is: december 5., szombat 13:00 óra, Kelenföld.

A tervek szerint decemberben Bécsbe utazunk, de a további tornák időpontjai is már fenn vannak a menüpontban.
Tovább »

Csütörtökön edzés lesz!
[2009. november 17. 11:35]


Véglegessé vált, hogy a Csepel elleni U13-as bajnoki mérkőzést november 23-án, hétfőn 16:30 órakor játsszuk le a Fehér úton. Így ezen a csütörtökön szimpla edzést tartunk a megszokott időben.
Tovább »

Decembertől műfüvön
[2009. november 17. 07:51]


December és február között a XIV. Kövér Lajos u. 5. szám alatti sporttelepen (szabadtér, műfű, villanyfény, fűtött öltözők, melegvíz) tartjuk az edzéseket kedden és csütörtökön 18:00 és 19:30 óra között. Amennyiben lehetőségünk lesz bejutni az MTK műfűre, vagy a Körcsarnokba, akkor azok hétfőnként lesznek aktuálisak.

A pálya elérhetősége
ide kattintva található!
Tovább »

Bizonytalan a heti program
[2009. november 16. 08:33]


Hétfőn elmarad az értékelés, ezért 16:00 - 17:30 óráig lesz az edzés, míg kedden 16:30 - 18:00 óra között gyakorlunk. Terveink szerint - ha az időjárás is kegyes lesz - csütörtökön délután négy óra magasságában pótolnánk a Csepel elleni U13-as mérkőzést, a keretből kimaradóknak nem lesz edzés. Kerethirdetés kedden!

Szombaton 15:00 órakor játszunk Budafokon a műfüves pályán U13-as bajnoki találkozót, az U14-es csapat e héten szabadnapos.
Tovább »

Vasárnapi eredmények
[2009. november 15. 21:08]


Újabb négy meccs eredménye a csonka fordulóból. A két bajnoki versengés összes többi találkozóját elhalasztották.

BLSZ U14 - 12. forduló:
Vasas - KISE 7-1

Halasztva:
MAC - Kelen
Bolha - KISE
MLTC - Felcsút
Gázművek - Újpest SC
Unione - Újpesti TE

BLSZ U13 - 11. forduló:
BNLC - Goldball 4-0
Budakeszi - II. ker. UFC 2-1
Kelen - Budafok 10-0

Halasztva:
MAC - Csepel
REAC - KISE
Tovább »

Szombati eredmények
[2009. november 14. 20:22]


Mindössze két U14-es és egy U13-as meccset játszottak szombaton, amelyek eredményei a következők:

BLSZ U14 - 12. forduló:
Csillaghegy - Szabadkikötő 4-4
BVSC - Grund 3-3

BLSZ U13 - 11. forduló:
Újpesti Haladás - Budatétény 2-0
Tovább »

Több meccset is halasztanak
[2009. november 12. 18:51]

A nagy esőzések miatt kialakult pályagondok miatt az U14 bajnokságban a miénken kívül elmarad a Bolha TFSE - KISE, a Gázművek - Újpest SC és az Unione - Újpesti TE találkozó is, míg az U13-asoknál egy fokkal jobb a helyzet, mert itt csak a REAC - KISE mérkőzés halasztódik a MAC - Csepel derbi mellett.

Edzéspótló
[2009. november 11. 17:59]

Javasoljuk, hogy aki csak teheti, csütörtökön, vagy pénteken iktasson be egy uszodai látogatást az elmaradt edzések helyett!

Nem lesznek meccseink a hétvégén
[2009. november 11. 16:55]


A pálya alkalmatlansága miatt elmarad mindkét csapatunk bajnoki mérkőzése szombaton! A csepeliek elleni találkozót - a tervek szerint - még novemberben, hétközben pótoljuk, a Kelen ellen pedig december 5-én szombaton játszunk műfüvön.

Elmarad a csütörtöki edzés is! Helyette szombaton az MTK műfüves csarnokában lesz gyakorlás, ahová jól felöltözve, melegítőben kell jönni, zuhanyzási lehetőség nincs!
Tovább »

Egy bíró - két meccs
[2009. november 11. 11:07]

Nagy József lesz a játékvezetője mind a két hétvégi bajnoki találkozónak.

Elmarad a keddi edzés!
[2009. november 10. 08:58]


A folyamatos esőzések miatt nagyon fellazult a pálya talaja, ezért a mai edzés elmarad! Kíméljük a gyepszőnyeget, hogy a szombati bajnokikon megfelelő minőségű fű álljon rendelkezésre. Megértéseteket köszönjük!
Tovább »

A Rojik elleni meccs képei
[2009. november 10. 07:22]

Miletics Péter felvételei is felkerültek a Fotóalbumba, ezzel bővült a szombati képtárház is (II. ker. UFC), illetve már láthatók fotók a Rojik elleni ütközetről is!

Bajnoki eredmények
[2009. november 09. 13:19]


Ismét teljes az eredménylistánk mind az U14, mind az U13 bajnokságokban, vagyis lehet mustrálgatni az egyébként már régóta jól kirajzolódó erővonalakat:

BLSZ U14, 11. forduló:
Rojik - MAC 1-1
Felcsút - Unione 2-2
Grund - MLTC 3-2
KISE - BVSC 15-1
Kelen - Testvériség 20-1
Szabadkikötő - Vasas 0-7
Újpesti TE - Gázművek 1-0
Újpest SC - Csillaghegy 2-0
Szabadnapos: Bolha FTSE

Elmaradt mérkőzés pótlása a 9. fordulóból:
KISE - Felcsút 2-1

BLSZ U13/1. csoport, 10. forduló:
II. ker. UFC - MAC 3-3
Csepel - Kelen 3-4
KISE - Budakeszi 1-3
Goldball - Újpesti Haladás 2-3
Lőrinc United - REAC 2-5
Budafok - BNLC 1-0
Szabadnap: Budatétény
Tovább »

Szabi gipszben!
[2009. november 09. 11:26]


Íme, Szidor Szabolcs kórházi ágyon készült fényképe... Nem szívderítő! Édesapja szerint szombaton kijönnek drukkolni a meccsekre, de a srác kézfogására ne számítsunk. Jobb kezéről kettő, bal kezéről öt hét múlva kerül le a gipsz a tervek szerint.
Tovább »

Ez lesz a heti menetrend
[2009. november 09. 07:49]


Hétfőn az értékelés után edzés lesz a Fehér úton (16:00-18:00), míg kedden és csütörtökön 16:30-18:00 óra között tartjuk ugyanott a foglalkozásokat!

Szombaton feszes lesz a program (a sérülteket, betegeket és az önkéntes eltiltottakat is figyelembe véve: Szidor, Laukó, Fodor, Puskár, Práth, Csécsi), hiszen 09:00 órakor az U14-es bajnoki (MAC - Kelen), 10:45 órakor pedig az U13-as rangadó (MAC - Csepel) következik a Fehér úton!

Sérülésmentes, és edzéslátogatásban gazdag hetet kívánok magunknak, mindenkit elvárva a fedélzeten!
Tovább »

Kiharcoltuk az egy pontot
[2009. november 08. 20:22]


Fizikai küzdelmen alapuló, brusztolós mérkőzésen szerzett pontot U14-es csapatunk a Rojik ellen. Az 1-1 (1-1) -es döntetlent elérő Kostyova (6,5) - Takács (6,5) /helyette Miletics (6,5) a 41. percben/, Kovács Dávid (7), Szidor (7) /helyette Újvári (6) a 45. percben/, Dobos (6) - Rendik (6,5), Tóth (7), Jencsik (6,5), Pátkai (6) - Balogh (6,5), Horváth (6) csapatban két cserét is sérülés miatt kellett végrehajtani, ráadásul Szidor Szabolcsnak mind a két (!) csuklója eltörött egy rossz talajra érkezés következtében. A remekül küzdő együttesünk gólját Tóth Ádám (képünkön) érte el egy csodaszép fejesből.
Tovább »

Jubilált a "B" csapat
[2009. november 08. 07:20]


Fennállása óta a 200 mérkőzést játszott a MAC Népstadion 1997-es korosztályának második sora, amely tekintélyt teremtő mérkőzésszám. A kellő rutin hiányára már ők sem panaszkodhatnak, és megtekintve a statisztikájukat, abszolút nincs szégyenkezésre okuk. 74 győzelem és 28 döntetlent tudtak elérni a 98 vereség mellett, a gólkülönbségünk: 541-621.
Tovább »

Izgalmas meccset vívtunk
[2009. november 07. 17:01]


A BLSZ U13/1. csoportban az élmezőnyhöz tartozó II. ker. UFC csapatával vívtunk fordulatos mérkőzést, amelyen kétszer is vezettünk, ám a lefújás pillanatában nekünk kellett egyenlítenünk, ezzel alakult ki a 3-3 (2-1)-as végeredmény. A Lóderer (5,5) - Kovács Dominik (6) /helyette: Fodor (5,5) az 51. perctől/, Bicski (7,5), Rendik (7) , Leicht (6) /helyette: Wagner (5,5) az 58. perctől/ - Fábián (5) /helyette: Prebor (5) a 36. perctől/, Balogh (8), Jenei (6,5), Miletics (6,5) - Kárpáti (6,5), Csécsi (5,5) összeállítású gárda góljait Balogh László (2) és Kárpáti Krisztián (képünkön a találat) szerezték. A további képek már a Fotóalbumban!
Tovább »

Október hónap legjobbjai
[2009. november 07. 08:12]


Ezúttal is megnevezzük az előző hónapban legjobban teljesítő két játékost. Az értékelésbe a bajnoki mérkőzéseken mutatott teljesítmény számít döntően, de természetesen az edzésmunka is befolyásolhatja a választást. A múlt hónapban az alábbi két fiúnak gratulálunk:

Szeptember hónap legjobbja az U14 csapatban: Balogh László

Szeptember legjobbja az U13 csapatban: Leicht Ferenc
Tovább »

A Rojik elleni keret
[2009. november 06. 17:56]


Vasárnap reggel 08:00 órakor találkozunk a XVII. Pesti út 215. szám alatt (ide kattintva a térkép látható), ahol Rojik gárdája ellen még nem tudjuk, hogy füvön, vagy műfüvön focizunk majd. A keret, amely vélhetően sárgában játszik, de hozzuk el a kék mezt is: Balogh László, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Takács Dominik Práth Dávid nem tud jönni a meccsre, Bicski Bence eltiltását tölti, míg Újvári Bence játéka egészségügyi okok miatt kérdéses.
Tovább »

A II. kerületi UFC elleni keret
[2009. november 06. 12:52]


Szombaton 10:00 órakor lesz a találkozó a II. ker. Kolozsvári Tamás u. 11. szám alatti műfüves pályán (térkép ide kattintva) az alábbi fiúknak: Balogh László, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Prebor Davies, Rendik András, Wagner Tamás

Laukó István, Körtélyesi Berci és Puskár Gábor betegség miatt hiányzik, és erősen kérdéses Újvári Bence játéka is.
Tovább »

Bicski Bence egy meccses eltiltást kapott
[2009. november 05. 21:37]


A képen látható védőnknek egy U14-es bajnokit kell kihagynia a BLSZ Fegyelmi Bizottságának döntése értelmében.
Tovább »

Ők lesznek a sípmesterek!
[2009. november 05. 06:07]


A szombati II. ker. UFC - MAC U13 bajnoki mérkőzésen id. Kovács Imre bíráskodik, míg az U14-esek Rojik elleni derbijén Horváth Balázs fújja majd a sípot.
Tovább »

A Szabadkikötő elleni fotók
[2009. november 04. 07:01]

A szombati U14-es bajnoki képes összefoglalója már fenn van a Fotóalbumban.

A bajnokságok eredményei
[2009. november 03. 08:51]


A hétvége összes eredménye a rendelkezésünkre áll, sőt pótoltak is mind a két sorozatban egy-egy meccset, ezért kezdenek egyre pontosabb képeket festeni a tabellák. (Már csak az U14-es KISE - Felcsút és az U13-as Lőrinc United - II. ker. UFC találkozóit kell lejátszani, hogy ne legyen foghíjas az adatsor.)

BLSZ U14/ 10. forduló:

MAC - Szabadkikötő 9-1
Bolha FTSE - Kelen 1-2
MLTC - KISE 0-12
Felcsút - Grund 10-1
Csillaghegy - Újpesti TE 0-2
Vasas - Újpest SC 0-1
Testvériség - Rojik 0-4
Unione - Gázművek 0-0
Szabadnapos: BVSC

A 7. fordulóból pótolt mérkőzés:
Rojik - MLTC 2-0

BLSZ U13/9. forduló:
MAC - KISE 1-5
BNLC - Csepel 3-3
Goldball - Budafok 2-0
Kelen - II. ker. UFC 3-2
Budakeszi - Lőrinc United 4-0
REAC - Budatétény 5-0
Szabadnap: Újpesti Haladás

A 8. fordulóból későbbre halasztott mérkőzés:
II. ker UFC - BNLC 2-0
Tovább »

Teljes a novemberi program
[2009. november 02. 11:04]


A Heti program menüpontban már olvasható, hogy november 21-én, 15:00 órakor lesz a Budafok elleni U13-as meccs, illetve 29-én délelőtt már szinte a teljes keretnek indul a WinterCup sorozat Piliscsabán.
Tovább »

Ez lesz a héten
[2009. november 02. 07:10]


Hétfőn 16:00 órakor értékeléssel kezdünk, az edzés este hatig tart, kedden és csütörtökön pedig 16:30-18:00 óra között lesz a foglalkozás.

Szombaton a II. kerületi UFC ellen 11:00 órakor kezd az U13-as csapat a II. Kolozsvári u. 11. szám alatti műfüves pályán, míg az U14-es bajnoki vasárnap 09:00 órakor kezdődik a XVII. Pesti út 215. szám alatt.
Tovább »

A KISE-meccs képekben
[2009. november 01. 08:23]


A Szabadkikötő elleni meccs képeire még várnunk kell, de az U13-as bajnoki felvételei már fenn vannak honlapunkon.
Tovább »

Egy szép sorozat szakadt meg
[2009. október 31. 20:18]


Egy erőteljes, sokat futó KISE csapattól kapott ki U13-as együttesünk 5-1 (4-0)-re. A Puskár (7) - Kovács Dominik (5,5) Prebor (5), Szidor (6,5), Leicht (5,5) - Fábián (6), Jenei (5,5), Tóth (5,5), Wagner (4,5) /helyette Lóderer (5) a 36. perctől/- Csécsi (5), Kárpáti (5) összetételű gárda csak a második félidőben nyújtott elfogadhatót, ekkor már közelebb álltunk az ellenfélhez. Csapatunk legjobbja így is a kapusunk, Puskár Gábor volt, a gólunkat pedig büntetőből Jenei Krisztián szerezte.
Tovább »

Nem forgott veszélyben a győzelem
[2009. október 31. 19:37]


A Szabadkikötő csapata volt a soros ellenfél az U14-es bajnokság 10. fordulójában, és nem tudott komoly ellenállást kifejteni ellenünk, így 9-1 (5-0) arányban megnyertük a mérkőzést. A Kostyova (8) - Laukó (6), Bicski (7-2=5), Kovács (7,5) - Jencsik (6,5), Pátkai (7) - Rendik (8), Balogh (7,5), Miletics (6,5) - Újvári (6,5), Horváth (7) összeállítású gárda góljait Rendik András (3), Horváth Patrik (2), Balogh László, Újvári Bence és Miletics Zsombor (11-esből) szerezte. Képünkön a sérüléséből visszatért, három gólig jutó Rendik András látható.
Tovább »

Eltiltás
[2009. október 30. 07:49]


A múltkori fordulóban kapott piros lapja miatt Szidor Szabolcsot egy U14-es mérkőzéstől tiltották el, amit a hétvégén le is tölt...

Az U14-es meccset vezető Borbás Bottyán és az U13-on közreműködő Kovács Imre reméljük nem emeli fel a magasba a piros lapot!
Tovább »

A hétvége keretei
[2009. október 29. 17:58]


Szombat délelőtt 11:00 órakor lesz találkozó a Fehér úton az U14-es csapatnak, amelyben az alábbi fiúkra számítunk: Balogh László, Bicski Bence, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Rendik András, Takács Dominik, Újvári Bence.

Vésztartalékként Pátkai Patrik és Tóth Ádám érkezzen ugyancsak tizenegy órára, akik be lesznek nevezve a mérkőzésre, de ha nem lépnek pályára, akkor az U13 keretét erősítik majd. Mind a két mezt hozni kell!

Az U13 csapat találkozója 12:45 órakor lesz az alábbi összetételben: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Puskár Gábor, Szidor Szabolcs, Wagner Tamás Ők is mind a két mezt hozzák!

A keretekből Dobos Gergő és Körtélyesi Bertalan hiányzik családi program miatt.
Tovább »

Jön a WinterCup!
[2009. október 28. 20:37]


A tavalyi évhez hasonlóan az idén is elindulunk a piliscsabai WinterCup bajnokságban, ám ezúttal három csapattal. A '96-osok közé nevezett gárdánkban téli játéklehetőséget biztosítunk Dobos Gergőnek, Horváth Patriknak és Szabados Gergelynek, akik kiegészülve néhány 97-essel küzdenek majd az alábbi játéknapokon: december 6. 12:50-14:30 3 meccs,
december 12. 12:20 - 13:20 2 meccs,
január 16. 14:20-16:10 3 meccs,
január 30. 11:45-13:30 2 meccs,
március 6. 11:25-14:10 4 meccs.

A '97-es korosztályban KÉK és SÁRGA néven indul két csapatunk, méghozzá a következő bontásban:
november 29. 09:00-11:00 3-3 meccs
december 13. 08:45-11.00 2-2 meccs
január 23. 08:45-10:45 3-3 meccs
február 7. 08:45-11:00 2-2 meccs
március 7. 08:00-11:00 4-4 meccs.

Mind a két korosztályban 8-8 csapat indul, kétszer játszunk mindenkivel. Azokon a napokon amikor 2 meccset vívunk, akkor 2x15 perc a játékidő, a többin 2x10 perc. Sátras műfű, 3x2 méteres kapu, 4+1 játék.

Ellenfelek '96:
Gázművek, Buda-Juniors, Diófa Tát, Piliscsaba, Pilisvörösvár, Solymár, Szent Pál Akadémia

Ellenfelek '97:
Pilisszentiván, Buda-Juniors, Esztergom, Nyergesújfalu, Pilisvörösvár, Solymár
Tovább »

Időpontváltozás!!
[2009. október 28. 06:53]


Csütörtökön az eredeti időpontban, tehát 16:30 és 18:00 óra között lesz edzés, amelyet Pista bácsi és Pityu tart majd! A mai tréning háromtól lesz Gábor bácsival.
Tovább »

Barátságos 5-5
[2009. október 27. 21:21]


Edzéspótló mérkőzésen a Puskár - Kovács Dominik, Takács, Dobos, Leicht - Tóth, Jenei, Pátkai, Miletics - Újvári, Csécsi (csereként: Kostyova, Prebor, Laukó, Kárpáti, Wagner, Fábián) összeállítású csapatunk 3 x 30 perc alatt 5-5 arányú döntetlent ért el a '98-as csapatunk ellen, amely tőlünk egy - valódi - erősítést kapott, hiszen Balogh Laci a kisebbekkel volt egy csapatban, és rúgott is nekünk 4 gólt... A mieink találatait Fábián Péter (3), Pátkai Patrik és Wagner Tamás szerezték.
Tovább »

Ingyenes meccslátogatás
[2009. október 27. 07:10]


A ma délutáni edzésen kell jelezni Gábor bácsinak, hogy ki szeretne elmenni a Magyarország - Görögország barátságos futsalmérkőzésre szerdán 19:00 órakor a SPORTMAX 2-be (XI. Csörsz u. 14-16.)! Minden gyereket kísérhet egy felnőtt is térítésmentesen!
Tovább »

Bajnoki eredmények
[2009. október 26. 20:44]


A BLSZ U14-es bajnokságának 10. fordulójából egy mérkőzést halasztottak, a többi eredménye már ismert:

Újpest SC - MAC 6-4
Grund - Unione 0-3
Kelen - BVSC 6-1
Rojik - Bolha FTSE 1-0
Szabadkikötő - Testvériség 1-10
Újpesti TE - Vasas 1-1
Gázművek - Csillaghegy 1-2
KISE - Felcsút elhalasztva
Szabadnapos: MLTC

Az U13 bajnokságban is elhalasztottak egy meccset, de a többi már lezajlott:

Lőrinc United - MAC 3-10
Csepel - Goldball 6-3
KISE - Kelen 2-0
Budatétény - Budakeszi 0-10
Budafok - Újpesti Haladás 1-4
II. ker. UFC - BNLC elhalasztva
Szabadnap: REAC
Tovább »

Edzőmeccs is lesz
[2009. október 26. 11:33]


Kedden a '98-as csapat ellen játszunk edzőmeccset, amely ugyanúgy 15:00 órakor kezdődik, mint a hétfői, szerdai és csütörtöki edzés!

Szombaton, a megszokottól eltérően 12:00 órakor kezdi bajnoki mérkőzését az U14-es gárda a Szabadkikötő ellen, míg 13:45 órától lép pályára a KISE gárdáját fogadva az U13-as együttes.
Tovább »

Jövő héten korábban kezdünk!
[2009. október 25. 08:21]


Wagner Eszternek köszönhetően már fenn vannak honlapunkon a Lőrinc United elleni győzelem képei (a kis fotón az egyik találatunk látható), de már tekintsünk előre! A jövő héten - a szünet miatt - korábban kezdődnek az edzések, így nem is sötétedik majd ránk! Pontos órarend a Heti programban!
Tovább »

Ünnepi győzelem
[2009. október 24. 12:59]


Ha forradalmian újszerű nem is volt a játékunk, de azért látványos gólokat lőve, magabiztosan múltuk felül idegenben a Lőrinc United csapatát 10-3 (4-1) arányban. A fölényes győzelemhez mindenki hozzátette a magáét a Lóderer (7) - Prebor (7) Jenei (6,5) /helyette: Fodor (5,5) a 45. perctől/, Laukó (7) , Leicht (7) - Fábián (6,5), Balogh (8,5), Miletics (7) /helyette: Wagner (5,5) az 53. perctől/, Kárpáti (6) - Csécsi (7), Újvári (7,5) összetételű csapatban, amelynek góljait Balogh László (5), Újvári Bence (3), Csécsi Krisztián és Jenei Krisztián szerezték.
Tovább »

Most is lesznek hiányzók!
[2009. október 23. 17:48]


A szombati mérkőzésén is megtizedel minket a betegség-, illetve sérüléshullám, ezúttal Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan és Puskár Gábor szolgálatait kell nélkülöznünk. Ehhez jön hozzá Katona Barna és Gregor Zoli hiánya is, ezért U13-as csapatunknak oda kell figyelnie a létszámgondokra!
Tovább »

A Lőrinc United elleni keret
[2009. október 23. 12:22]


Szombaton 08:00 órakor találkozik U13-as csapatunk a soros bajnoki mérkőzése előtt a XVIII. Thököly u. 5. szám alatti sportlétesítménynél (a térkép ide kattintva látható). A sárga mezben lép pályára az alábbi keret: Balogh László, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Prebor Davies, Újvári Bence, Wagner Tamás
Tovább »

A szerdai derbi képei
[2009. október 23. 08:03]


Miletics Péter képei már a Fotóalbumban pihennek. Kattints ide! Kis képünkön a negyedik gólunk előtti Pátkai Patrik lövés látható.
Tovább »

Újabb búcsúzó
[2009. október 22. 19:46]


Sajnos, ismét kevesebben lettünk, miután Gregor Zoli úgy döntött, hogy befejezi a futballt, tervei szerint más sportágat próbál majd ki. Sok sikert, Zolika!
Tovább »

Jubileum
[2009. október 22. 07:18]


Egy apró határhoz érkezett tegnap U14-es csapatunk, amely a hosszú évek során a 100. bajnoki mérkőzését játszotta idősebbek ellen. Nos, az elvileg eleve vereségre ítéltetett csapat 35 győzelem mellett 4 döntetlent is elért, a 61 vereség kevesebb, mint amit a papírforma ígérne... 339 lőtt és 501 kapott gól tartozik még a mutatókhoz, amely akkor beszédes igazán, ha mellétesszük a saját korosztályban vívott bajnoki mérkőzések adatait!

34 mérkőzés, 29 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség, 280 lőtt és 41 kapott gól. (A csapat egyszer játszott azonos korcsoporttal bajnokságban, ott 22-20-2-0 volt az adatsor, a többi mérkőzés az ugyancsak idősebbek között induló '97-es csapatok /FTC, Vasas Pasarét, Goldball stb./ elleni meccseket takarja 12-9-0-3 mutatóval.)
Tovább »

Emelt fővel!
[2009. október 21. 18:58]


Szikrázóan kemény, férfias küzdelemben maradtunk alul a listavezető Újpest SC-vel szemben úgy, hogy emberhátrányban két gólt is lőttünk. A 6-4 (2-1)-es vereség ellenére minden dicséretet megérdemelnek a fiúk, akik szembetűnő fizikai hátrányban is többször talpra álltak, és mezőnyben is mutatós dolgokat műveltek. A Kostyova (5) - Dobos (6), Bicski (6) /helyette Kovács (7) a 16. percben/, Szidor (7-2=5), Takács (7) - Tóth (7), Jencsik (6), Pátkai (6,5), Miletics (6,5) /helyette Újvári (6) a 68. percben/ - Balogh (7), Práth (5,5) /helyette Horváth (6) a 41. percben/ együttes góljait Tóth Ádám (2), Horváth Patrik (képünkön) és Dobos Gergő szerezték. A meccs krónikájához tartozik, hogy Bicski Bencét egy alattomos rúgás miatt le kellett cserélni, míg Szidor Szabolcs kezezésért piros lapot kapott.
Tovább »

Fejsérülés
[2009. október 21. 10:11]


A tegnapi edzésen repedt fel Rendik András (képünkön) fejbőre, sőt vérömleny is keletkezett a kobakján, ezért két hétre eltiltotta őt a focitól az orvos. Mielőbbi gyógyulást neki, mert mostanában nagyon peches sorozatot él meg...
Tovább »

Az Újpest SC elleni keret
[2009. október 20. 20:23]


Szerdán 14:30 órakor találkozik az U14-es keret a IV. Tábor u. 24. szám alatti pályánál. Mind a két mez legyen az alábbi fiúknál: Balogh László, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence.

A stadion megközelíthetősége
ide kattintva látható.
Tovább »

Ezúttal saját képek
[2009. október 20. 10:16]


Miletics Péter fotói is elérhetőek most már weblapunkon, amelyek felidézik az Újpesti TE elleni győzelmünket!
Tovább »

A hétvégi forduló eredményei
[2009. október 19. 12:55]


Teljes az eredménysorunk a hétvégéről, így jó böngészést kívánunk előbba BLSZ U14 bajnokság 8. fordulójának végeredményeihez:

MAC - Újpesti TE 4-2
Bolha FTSE - Szabadkikötő 3-1
BVSC - Rojik 2-13
MLTC - Kelen 0-8
Grund - KISE 2-4
Vasas - Gázművek 0-0
Testvériség - Újpest SC 1-11
Unione - Csillaghegy 1-2
Szabadnapos: Felcsút

Az U13/1. csoport bajnokságban a 7. fordulón vagyunk túl az alábbiak szerint:

MAC - Budatétény 5-2
BNLC - KISE 2-1
Budafok - Csepel 3-5
Goldball - II. ker. UFC 1-2
Kelen - Lőrinc United 7-1
Újpesti Haladás - REAC 1-2
Szabadnap: Budakeszi
Tovább »

Heti várható
[2009. október 19. 08:45]


Reményeink szerint sokkal ősziesebb időjárási körülmények között bonyolódik majd le e heti programunk. Hétfőn 16:00 órakor értékelés, fél öttől pedig edzés a Fehér úton, ugyanott lesz kedden és csütörtökön is tréning 16:30-18:00 óra között.

Az U14-es csapat szerdán vívja e heti bajnoki találkozóját 15:30 órától a IV. Tábor u. 24. szám alatti pályán az Újpest SC ellen. Az U13-as gárda bajnokija szombaton 09:00 órakor kezdődik majd a XVIII. Thököly u. 5. szám alatt.
Tovább »

Képek az UTE elleni meccsről
[2009. október 18. 15:57]


Ezúttal szombati ellenfelünk honlapján lehet rábukkanni a tegnapi U14-es bajnokinkról készült fotókra. Kattints ide!
Tovább »

Magabiztos játék után
[2009. október 17. 16:11]


U13-as csapatunk aktuális ellenfele a Budatétény volt, és nyomasztó mezőnyfölényünket gólokra váltva 5-2 (3-2)-re nyert a Lóderer (6) - Kovács Dominik (6) /helyette: Prebor (6) a 27. perctől/, Gregor (5) /helyette: Kárpáti (5,5) a 36. perctől/, Laukó (6) /helyette: Fodor (6) az 54. perctől/, Leicht (6) /helyette: Fábián (5,5) a 36. perctől/ - Kovács Dávid (7), Jenei (5) /helyette: Körtélyesi (6,5) a 36. perctől/ , Takács (6,5) - Csécsi (7,5) /helyette: Wagner (5) az 52. perctől/, Práth (7) összeállításban. Góljainkat Csécsi Krisztián (2), Kovács Dávid, Kárpáti Krisztián és Fodor László szerezte. Képünkön Csé második találata, a meccs többi képe pedig ide kattintva tekinthető meg.
Tovább »

Fontos győzelem
[2009. október 17. 15:02]


Harcos mérkőzésen szép győzelmet aratott U14-es csapatunk, amely akaratban is felvette a versenyt idősebb riválisával. A rengeteg kimaradt helyzetünket hozó találkozón 4-2 (1-1) lett a végeredmény, amit az alábbi összeállítású csapat ért el, az NB I-es Újpesti TE 1996/B gárdája ellen: Kostyova (6,5) - Dobos (6,5), Bicski (6,5), Szidor (8), Horváth (7) - Jencsik (6,5), Pátkai (7,5) - Tóth (7), Balogh (7,5), Miletics (6,5) - Újvári (6,5). Az utóbbi hetek sikertelensége után az összes játékos fegyelmezettsége mellett Balogh László (2), Horváth Patrik és Újvári Bence góljai kellettek a három ponthoz.
Tovább »

A szombati keretek
[2009. október 16. 10:39]


Szombat reggel 08:00 órakor lesz találkozó a Fehér úton az U14-es csapatnak, amelyben az alábbi fiúkra számítunk: Balogh László, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence.

Vésztartalékként Práth Dávid és Takács Dominik, érkezzen ugyancsak nyolc órára, akik be lesznek nevezve a mérkőzésre, de ha nem lépnek pályára, akkor az U13 keretét erősítik majd. Mind a két mezt hozni kell!

Az U13 csapat találkozója 09:45 órakor lesz az alábbi összetételben: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Puskár Gábor, Wagner Tamás Ők is mind a két mezt hozzák!

A keretekből Rendik András betegség miatt hiányzik.
Tovább »

Szankciók
[2009. október 16. 08:46]


Mind a két, minket érintő bajnokságban fegyelmi határozatokat hozott a BLSZ Versenybizottsága. Az U14-eseknél a Rákosszentmihályi SE csapata visszalépett a bajnokságtól, korábbi összes eredményét törölték (ez alaposan átrendezte a tabellát...). E döntés következményeként együttesünk november 21-22-én szabadnapos lesz.

Az U13 bajnokságban a Belvárosi Női LC gárdájától 3 pontot levontak.
Tovább »

Visszavonulás
[2009. október 15. 22:56]


A mai napon jelentette be Katona Barna (képünkön), hogy befejezi aktív pályafutását. A csapattól elbúcsúzó Szőke kapitánnyal abban maradtunk, hogy néhány hét pihenő után még nyugodtan átgondolhatja döntését.

További sok sikert, Barna!
Tovább »

A hétvége sípmesterei
[2009. október 15. 07:15]


Szombaton az U14-es csapat meccsén Kovács Imre lesz a játékvezető, a 10:45 órakor kezdődő Budatétény elleni derbit pedig - a múlt heti spori - Busai Attila vezeti majd.
Tovább »

Elmarad az edzés!
[2009. október 14. 13:47]


Miután az esőzés miatt nem engednek fel minket a pályára, a mai edzés elmarad! Holnap a tervek szerint mindenképpen lesz tréning!
Tovább »

Mostantól melegen öltözzünk!
[2009. október 14. 10:37]


Az ősziesre (téliesre?) fordult időjárás miatt a gyerekeknél kötelezően legyen melegítőruha, széldzseki és sapka! Maximum nem veszik fel, ha enyhébb az idő...
Tovább »

Bajnoki eredmények
[2009. október 13. 12:34]


A BLSZ U14 bajnokságának 7. fordulójából az eredménysor még foghíjas, de az eddig lejátszottakat alább közöljük:

7. forduló:
Gázművek - MAC 8-2
Rákosszentmihály - Grund elhalasztva
KISE - Unione 8-1
Kelen - Felcsút 1-4
Rojik - MLTC
Szabadkikötő - BVSC 10-4
Újpest SC - Bolha FTE 1-1
Újpesti TE - Testvériség 8-1
Csillaghegy - Vasas 0-2

1. forduló: (pótlás)
BVSC - Vasas 1-5
Unione - Testvériség 7-1

3. forduló: (pótlás)
Gázművek - Grund 3-2

6. forduló: (BLSZ határozat)
KISE - Rákosszentmihály 3-0 - játék nélkül

9. forduló: (előrehozott meccs)
Grund - Unione 2-0

Az U13 bajnokság 5. fordulójából minden végeredményt ismerünk:

5. forduló:
Csepel - Újpesti Haladás 5-3
KISE - Goldball 7-0
Budatétény - Kelen 1-6
REAC - Budakeszi 4-0
II. ker. UFC - Budafok 12-0
Lőrinc United - BNLC 0-5
Szabadnapos: MAC
Tovább »

Nem kellemes emlékek
[2009. október 13. 10:43]


Újabb képsorozat került fel a Fotóalbumba, ezúttal a Gázművek elleni találkozó felvételei tekinthetők meg. Kis képünkön Tóth Ádám gólja látható, de a többi szomorú emlékeket idéz, de az is, hogy a tegnapi edzésen mindössze 14 gyerek volt...
Tovább »

Ez vár ránk a héten
[2009. október 12. 08:39]


Ezen a héten három edzésünk lesz, hétfőn 16:00 órától értékelés, majd 18:00-ig gyakorlás. Kedden szünnap, szerdán 15:30 és 16:30 között taktikai foci, majd csütörtökön 16:30 és 18:00 óra között mozgunk.

Szombaton ismét hazai találkozók következnek, 09:00 órától az U14 játszik az Újpesti TE ellen, 10:45 órától pedig a Budatétény vendégszerepel az U13-as bajnokságban a Fehér úton.
Tovább »

Szeptember legjobbjai
[2009. október 11. 11:54]


Az edzők új kezdeményezése alapján ezúttal is megnevezzük az előző hónapban legjobban teljesítő két játékost. Az értékelésbe a bajnoki mérkőzéseken mutatott teljesítmény számít döntően, de természetesen az edzésmunka is befolyásolhatja a választást. A múlt hónapban az alábbi két fiúnak gratulálunk:

Szeptember hónap legjobbja az U14 csapatban: Tóth Ádám

Szeptember legjobbja az U13 csapatban: Kovács Dominik

Legközelebb októberben jelölünk erre a címre!
Tovább »

Kedden nem lesz edzés!
[2009. október 11. 08:05]


A magyar U20-as labdarúgó-válogatott VB-elődöntő mérkőzése miatt elmarad a keddi edzés! Helyette fél öttől szigorúan ajánlott megnézni a Ghána elleni találkozót!

Aki teheti, jöjjön a hétfői edzésre!
Tovább »

Lassan a helyünkre kerülünk...
[2009. október 10. 13:11]


Súlyos vereségbe szaladt bele csapatunk az U14-es bajnokságban, miután 3-1-es félidő után 8-2-re kikapott a Gázművek gárdájától. Fizikálisan nem tudtuk felvenni a versenyt az egy évvel idősebb ellenféllel, amely egyszerű harcmódot választva használta ki gyors csatáraiknak előrevágott labdák után kialakult helyzeteit. 1-3-nál és 2-4-nél is meccsben voltunk még, de a végére szétesett a csapat, amelyben alig akadt kiemelkedő teljesítmény. Az eddigi legsúlyosabb vereségünket szenvedtük el a beteg Balogh és Szidor távollétében az alábbi összeállításban: Kostyova (4,5) - Dobos (4,5), Bicski (5,5), Takács (4,5), - Práth (5) /helyette: Kovács Dávid (4,5) a 49. perctől/, Pátkai (6) - Rendik (4,5), Jencsik (5), Miletics (5) - Tóth (6,5), Újvári (5) /helyette: Horváth (6) a 33. perctől/. Góljainkat Dobos Gergő (képünkön) és Tóth Ádám szerezték.
Tovább »

Fotóztunk
[2009. október 09. 12:27]


Tegnap került sor a csapatfotózásra, amelyről mindössze egy fiú (Puskár Gábor) hiányzott, hamarosan a honlapunk különböző rovataiban is feltűnnek az új képek.

Holnap az U14-es csapat bajnoki mérkőzésére
ebben a stadionban kerül sor.
Tovább »

A Gázművek elleni keret
[2009. október 09. 08:12]


Szombaton 09:00 órakor az alábbi keret találkozik a Sújtás utcában található komplexumban: Bicski Bence, Dobos Gergő, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

A kék mezben játszunk!
Tovább »

Bíróküldés
[2009. október 08. 14:10]


Szombaton, a Gázművek elleni mérkőzésünket Busai Attila vezeti. A találkozó 10:00 órakor kezdődik a III. Sújtás utca 1-3. szám alatti sporttelepen. A mieink kék mezben lépnek majd pályára.
Tovább »

Néhány pótlás
[2009. október 08. 08:50]


A BLSZ U14 bajnokságban az első fordulóból pótolták a BVSC - Vasas találkozót, amelyen a vendégek 5-1-re nyertek. A 3. fordulóban: Gázművek - Grund 3-2

Az U13-asoknál ugyancsak a nyitó forduló elmaradt meccsét játszották le, amelyen KISE - Lőrinc United 9-0.
Tovább »

Holnap kötelező a megjelenés
[2009. október 07. 19:45]


Csapatfotózás lesz 16:30 órakor a Fehér úton, a sárga mez, kék nadrág, kék sportszár kombinációban kell megjelenni! Az edzés közben pedig szülői értekezletet tartunk elvárva mindenkit.
Tovább »

Fotók a hétvégéről
[2009. október 06. 12:20]


Albumunkban kibővült a REAC elleni fotósorozat, és új elemként felkerült a Csillaghegy elleni mérkőzés képes összefoglalója is.
Tovább »

Bajnoki eredmények
[2009. október 05. 11:20]


A BLSZ U14 bajnokság hétvégi eredménysora olvasható alább, sajnos, egyre inkább kizárás-gyanús a Rákosszentmihály ki nem állása...

MAC - Csillaghegy 1-3
Bolha FTSE - Újpesti TE 1-1
BVSC - Újpest SC 3-14
MLTC - Szabadkikötő 4-0
Felcsút - Rojik 1-0
Grund - Kelen 2-15
KISE - Rákosszentmihály elmaradt
Testvériség - Gázművek 0-13
Unione - Vasas 0-2

A BLSZ U13 bajnokság 5. fordulójából minden eredményt ismerünk:

MAC - REAC 4-3
BNLC - Budatétény 8-0
Budafok - KISE 0-9
Csepel - II. ker. UFC 5-1
Goldball - Lőrinc United 2-0
Újpesti Haladás - Budakeszi 1-5
Szabadnap: Kelen
Tovább »

Ez vár ránk a héten
[2009. október 05. 09:07]


A szokásos menetrend szerint lesznek a gyakorlások, vagyis hétfőn (értékeléssel együtt) 16:00-18:00, szerdán 15:30 és 16:30, kedden és csütörtökön 16:30-18:00 óra között, utóbbi megspékelve egy csapatfotózással (a szülőknek pedig egy megbeszéléssel).

Az U13-as csapatunk szabadnapos lesz a hétvégén, a másik gárda szombaton 10:00 órakor játszik a Gázművek ellen Óbudán, a Sújtás utcában.
Tovább »

Csütörtökön fotózás és szülői
[2009. október 04. 08:08]


Október 8-án, csütörtökön fél ötkor lesz a csapatfotózás (a sárga mezt hozza el mindenki!), majd az edzés közben szülői értekezletet tartunk! A tervet csak esőzés változtathatja meg, ezért kérünk mindenkit, hogy legyen ott a csemetéjével együtt!
Tovább »

Ismét 4-3-as győzelem
[2009. október 03. 17:49]


Izgalmas mérkőzésen nyert U13-as együttesünk az 1998-asokkal felálló REAC csapata ellen, amely nagyon kulturált játékkal rukkolt elő. Fizikai fölényünket azonban érvényesíteni tudtuk, így 4-3 (2-1) arányban győzve megszereztük a 3 pontot. A Puskár (6) /helyette: Lóderer (5,5) az 53. perctől/ - Kovács Dominik (6,5), Gregor (5,5) /helyette: Leicht (7) a 36. perctől/, Jenei (6), Katona (3) /helyette: Prebor (7) a 48. perctől/ - Fábián (5,5) /helyette: Fodor (5) az 56. perctől/, Jencsik (7), Miletics (8) Körtélyesi (6) /helyette: Wagner (5,5) a 36. perctől/, - Csécsi (7), Kárpáti (6,5) összeállítású gárda góljait Miletics Zsombor (2), Csécsi Krisztián és Jencsik Szilárd szerezték. Képünkön a három gólszerző.

A mérkőzésről készült összes képi már megtekinthető
ide kattintva!
Tovább »

Bosszantó vereség a hajrában
[2009. október 03. 17:21]


Az utolsó tíz percben bukta el csapatunk a Csillaghegy elleni találkozóját, köszönhetően az ellenfél gyors embereinek, a mieink fásultságának és a játékvezető óriási tévedéseinek. 3-1 (1-1)-re nyert a vendégcsapat a Fehér úton a Kostyova (6) - Dobos (6,5), Bicski (5), Szidor (6,5), - Kovács Dávid (5), Pátkai (5,5) - Takács (6), Balogh (6), Szabados (5) /helyette: Horváth (5) a 25. perctől/- Tóth (4,5), Újvári (5,5) összeállítású együttesünk ellen, amelynek gólját Balogh László szerezte.
Tovább »

A Csillaghegy és a REAC elleni keretek
[2009. október 02. 13:08]


Szombat reggel 08:00 órakor lesz találkozó a Fehér úton az U14-es csapatnak, amelyben az alábbi fiúkra számítunk: Balogh László, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Pátkai Patrik, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

Vésztartalékként Jencsik Szilárd és Miletics Zsombor érkezzen ugyancsak nyolc órára, akik be lesznek nevezve a mérkőzésre, de ha nem lépnek pályára, akkor az U13 keretét erősítik majd. Mind a két mezt hozni kell!

Az U13 csapat találkozója 09:45 órakor lesz az alábbi összetételben: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Puskár Gábor, Wagner Tamás Ők kék mezben játszanak!

A keretekből Laukó István betegség, Práth Dávid sérülés, Rendik András pedig fegyelmi okokból hiányzik.
Tovább »

Hétvégi játékvezetés
[2009. október 02. 09:49]


Szombaton mind a két mérkőzésünket Hart Vilmos vezeti a Fehér úton. Ez a játékvezető fújta egyébként a sípot a BVSC elleni találkozónkon.
Tovább »

Csütörtöki edzés
[2009. szeptember 30. 19:18]


A csütörtöki edzést Pista bácsi és Pityu tartja majd 16:30 és 18:00 óra között. Kerethirdetések majd a honlapon lesznek olvashatóak!
Tovább »

Van képünk hozzá!
[2009. szeptember 29. 08:51]


Fotóalbumunkban megduplázódott a Budakeszi elleni képmennyiség, sőt a Vasas elleni találkozón készült felvételek is megtalálhatók!
Tovább »

Eredmények
[2009. szeptember 28. 10:48]


A BLSZ U14 bajnokság 5. fordulójának teljes eredménysora máris megtekinthető honlapunkon:

Vasas - MAC 3-1
Kelen - KISE 6-0
Rojik - Grund 11-1
Szabadkikötő - Felcsút 2-19
Újpest SC - MLTC 12-0
Újpesti TE - BVSC 12-1
Gázművek - Bolha TSE 3-2
Csillaghegy - Testvériség 6-1

A BLSZ U13 bajnokság az 5. fordulónál tart, ám itt is megvan minden mérkőzésnek az eredménye:

Budakeszi - MAC 3-4
KISE - Csepel 4-6
Budatétény - Goldball 2-1
REAC - Kelen 0-0
Lőrinc United - Budafok 6-1
II. ker. UFC - Újpesti Haladás 5-2
Szabadnap: BNLC
Tovább »

A heti menetrendünk
[2009. szeptember 28. 08:30]


Négy edzésünk lesz a héten, kétszer (kedden és csütörtökön) 16:30-18:00 óra között, hétfőn az értékeléssel együtt 16:00 és 18:00 óra között, míg szerdán 15:30 - 16:30 között.

Szombaton egymás után játszik a Fehér úton a két csapatunk, az U14-es 09:00 órakor a Csillaghegyet, 10:45 órakor pedig az U13-as a REAC gárdáját fogadja.
Tovább »

Itt az első vereség!
[2009. szeptember 27. 22:25]


A tavaszihoz hasonló mérkőzésen (96-osokkal feldúsított vetélytárs, két szöglet után kapott gól, kellemetlen stílusú ellenfél, későn szerzett gól, no és a végeredmény) 3-1 (1-0) arányban kapott ki csapatunk a Vasastól. A játékvezető nem érkezett meg a helyszínre, ezért szükségbíró (ténykedését ne mínősítsük) vezette a találkozót a Kostyova (5) - Dobos (6,5) /helyette: Szabados (4,5) az 57. perctől/, Bicski (6,5), Takács (6,5) /helyette: Horváth (5) a 41. perctől/ - Jencsik (5,5), Kovács Dávid (5) /helyette: Pátkai (5,5) a 34. perctől/ - Rendik (5), Balogh (6,5), Miletics (6) - Práth (4,5) /helyette: Tóth (5,5) a 25. perctől/, Újvári (5) csapatnak, amelynek gólját Balogh László (képünkön) szerezte remek szóló után.
Tovább »

Itt az első győzelem!
[2009. szeptember 26. 20:19]


Ismét fölényes vezetés után kellett izgulnunk, ám ezúttal kitartott az előny, így 3-0-ás félidő után 4-3-ra győztünk Budakeszin. A Puskár (6,5) /helyette: Lóderer (5,5) az 56. perctől/ - Kovács Dominik (7,5), Bicski (7), Jenei (7) - Szidor (6,5), Pátkai (6,5) - Fábián (6) /helyette: Fodor (5) az 54. perctől/, Tóth (6,5), Miletics (6,5) /helyette: Leicht (5,5) a 36. perctől/, - Csécsi (5) /helyette: Prebor (4,5) a 48. perctől/, Újvári (6) összeállítású gárda góljait Tóth Ádám, Újvári Bence, Miletics Zsombor és Jenei Krisztián szerezték. (Képünkön a csapatkapitány, Jenei gólja látható, a többi fotó pedig hamarosan megtalálható lesz a fotóalbumban)
Tovább »

A Vasas elleni keret
[2009. szeptember 26. 06:45]


A BLSZ U14 bajnokságban résztvevő csapatunk vasárnap 10.00 órakor találkozik a Fáy utcában. A központi műfüves pályán fogunk játszani vélhetően a sárga mezünkben, de azért mind a két garnitúra legyen nálunk! Az alábbi fiúk készülhetnek a Vasas ellen: Balogh László, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szabados Gergely, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

A meccs helyszíne,
így közelíthető meg!



Tovább »

A Budakeszi elleni keret
[2009. szeptember 25. 08:22]


Szombaton 15:00 órakor találkozik a BLSZ U13 bajnokságban szereplő csapatunk Budakeszin, a Márity L. utcában. Mind a két mezt hozzák magukkal az alábbi keret tagjai: Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László, Jenei Krisztián, Kovács Dominik, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Prebor Davies, Puskár Gábor, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence

A megközelítésről: Át a hegyen a Budakeszi úton kell menni, majd Budakeszire beérve Telki felé kell fordulni jobbra. A MOL-kútnál a körforgalomban jobbra kell menni fölfelé mintegy 100 métert, és ott a Plus áruházzal szemben van a pálya bejárata.
Tovább »

Sok a hiányzó!
[2009. szeptember 24. 21:38]


A "B" csapat szombati meccséről 6 (!) játékos is hiányozni fog, hiszen különböző okokból nem számíthatunk Gregor, Katona, Kárpáti, Körtélyesi, Laukó és Wagner játékára, így a holnapi kerethirdetésnél öt "A" csapatos is szóba kerül.
Tovább »

Pótoltak
[2009. szeptember 23. 19:15]


Az 1. fordulóban elmaradt KISE - Újpest SC találkozót ma délután pótolták, és a vendégek - győzelmüknek köszönhetően - továbbra is hibátlanok a BLSZ U14 bajnokságban.

KISE - Újpest SC 2-3
Tovább »

Még mindig sok a hiányzó
[2009. szeptember 22. 20:16]


A tegnapi edzésről 16 (!), a mairól 11 gyerek hiányzott, s nem mindenkitől jön jelzés az edző felé! Tudom, hogy sok a nyavalya mostanában, néha itt fáj, s ott fáj, ám jó lenne, ha a folyamatos tájékoztatás megmaradna. Például erre való az üzenőfal!
Tovább »

Újabb fényképek
[2009. szeptember 22. 08:12]


Ezúttal a szombati salakporfelhőben játszott mérkőzésünk képei kerültek fel a világhálóra.
Tovább »

Teljes eredménysorok!
[2009. szeptember 21. 10:57]


Mind a két csapatunk által érintett bajnokságok eredménysora perfekt az előző hétvégéről, végre sehol sem halasztottak:

BLSZ U14

Unione - MAC 1-4
Bolha FTSE - Csillaghegy 4-1
BVSC - Gázművek 0-4
MLTC - Újpesti TE 1-11
Felcsút - Újpest SC 1-2
Grund - Szabadkikötő 4-0
KISE - Rojik 0-5
Rákosszentmihály - Kelen 0-3
Testvériség - Vasas 2-5

BLSZ U13

Újpesti Haladás - MAC 4-4
BNLC - REAC 1-1
Budafok - Budatétény 1-3
Csepel - Lőrinc United 11-1
II. ker. UFC - KISE 11-0
Kelen - Budakeszi 3-3
Szabadnap: Goldball
Tovább »

Az előttünk álló hét eseményei
[2009. szeptember 21. 07:07]


Ezen a héten végre tudunk négyszer edzeni, méghozzá a megszokott ritmusban a Fehér úton. Hétfőn (értékeléssel együtt) 16:00 és 18:00 óra között, kedden, csütörtökön 16:30 és 18:00, szerdán pedig 15:30 és 16:30 között lesz tréning. Szombaton 16:00 órakor Budakeszin játszik a "B" csapat, míg az "A" vasárnap 11:00 órakor vizitel a Fáy utcában.

A vasárnapi, Újpesti Haladás elleni meccs képei már fenn vannak honlapunkon, míg az Unione FC elleni diadal fotói várhatóan hétfőn estétől lesznek láthatóak az albumban.
Tovább »

Fordulatos meccsen pontmentés
[2009. szeptember 20. 12:12]


Hiába vezettünk a szünetben 3-1-re, a végén örülhettünk, hogy büntetőből sikerült az egyik pontot eljozni az Újpesti Haladás otthonából. A 4-4-es döntetlent a Lóderer (5,5) - Kovács Dominik (5), Gregor (5), Laukó (5,5), /helyette: Prebor (5) a 36. perctől/, Leicht (4,5) /helyette: Körtélyesi (5) a 36. perctől/ - Fábián (5,5), Bicski (6,5), Balogh (7,5), Katona (5) - Újvári (6,5), Csécsi (6) csapat érte el, amelynek góljait Újvári Bence (2), Balogh László és Csécsi Krisztián lőtték.
Tovább »

Az élre ugrottunk
[2009. szeptember 19. 22:43]


Salakos pályán játszottuk idei első idegenbeli mérkőzésünket Csepelen az Unione FC ellen, és folyamatosan felőrölve ellenfelünket 4-1 (2-0) arányban győztünk. A csapat a Kostyova (5,5) - Takács (7), Bicski (7) /helyette: Szabados (5,5) a 46. perctől/, Szidor (7) - Kovács Dávid (6) /helyette: Balogh (6,5) a 41. perctől/, Pátkai (6) - Rendik (5,5), Jencsik (6), Miletics (6,5) - Tóth (6,5), Práth (6,5) /helyette: Horváth (6,5) a 41. perctől/ összeállításban szerepelt, és ezúttal küzdeni tudásával, valamint fegyelmezettségével tűnt ki. Góljainkat Tóth Ádám, Práth Dávid, Miletics Zsombor (képünkön) és Horváth Patrik szerezték.
Tovább »

Az Újpesti Haladás elleni keret
[2009. szeptember 19. 07:30]


Vasárnap 08:00 órakor találkozunk a IV. Blaha L. utca 9-13. (a Fóti útról nyílik) szám alatti sporttelepen, ahová mind a két mezt magunkkal kell hozni! A keret a következő: Balogh László, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László, Gregor Zoltán, Katona Barna, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Prebor Davies, Puskár Gábor, Újvári Bence

A stadion megközelíthetősége
ide kattintva látható!
Tovább »

Az Unione elleni keret
[2009. szeptember 18. 12:39]


Szombaton 11:45 órakor találkozunk Csepelen, a Béke tér 1. alatti Stadionban (autóval be lehet hajtani a klubház melletti parkolóig). A sárga mezt kell magunkkal hozni! Lehet, hogy salakon játszunk, így akinek arra való cipője is van, az hozza magával a stoplisa mellett! A keret: Balogh László, Bicski Bence, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám

A helyszín
így közelíthető meg!

Tovább »

A hétvége sípmesterei
[2009. szeptember 18. 08:13]


Szombaton Csepelen az Unione FC elleni U14-es bajnoki mérkőzésen Barek Péter, vasárnap Újpesten pedig az U13/1. csoportban Dus Pongrác lesz a játékvezető.

A játékvezetőkkel kapcsolatos hír, hogy a múlt szombaton kiállított Kárpáti Krisztián (képünkön) 2 mérkőzésről szóló eltiltást kapott.
Tovább »

A hétközi forduló eredményei
[2009. szeptember 17. 16:30]


A BLSZ U14 bajnokság hétközi fordulójában az alábbi eredmények születtek:

MAC - BVSC 12-1
Szabadkikötő - Kelen 3-4
Újpest SC - Rákosszentmihály 3-0 játék nélkül
Újpesti TE - KISE 1-3
Csillaghegy - Felcsút 4-7
Vasas - MLTC 9-0
Unione - Rojik 2-1
Testvériség - Bolha TSE 0-8
Gázművek - Grund halasztva
Tovább »

Lesz edzés ma délután!
[2009. szeptember 17. 14:46]

Esőkabátot mindenki hozzon magával!

Egy tucat szép gól
[2009. szeptember 16. 22:08]


Talán az eddigi legjobb idei játékunkkal győzött fölényesen "A" csapatunk az egy évvel idősebbekből álló BVSC gárdája ellen 12-1 (4-0) arányban. A Kostyova (7) - Práth (8), Bicski (7) /helyette: Takács (7) a 41. perctől/, Szidor (7,5) - Jencsik (7), Pátkai (7) - Rendik (7) /helyette: Kovács Dávid (6,5) az 51. perctől/, Balogh (9), Miletics (8) - Tóth (8,5), Újvári (7) összeállítású együttes gördülékeny támadásokat vezetett, sokat futott, és látványos összjátékokkal operált. Góljaink közül Tóth Ádám (5), Balogh László (5) (képünkön) és Miletics Zsombor (2) szerzett, de ma csapatként nyújtottunk kiválót.
Tovább »

Játékvezetői küldés
[2009. szeptember 16. 08:43]


A MAC - BVSC mérkőzés játékvezetője Hart Vilmos lesz ma este hét órakor.

A hétvégi, Testvériség elleni mérkőzés fényképei már megtekinthetők honlapunkon!
Tovább »

A BVSC elleni keret
[2009. szeptember 15. 20:44]


Szerdán 18:00 órakor találkozunk a Fehér úton a BVSC elleni U14 mérkőzés előtt. Kék mezben szerepel majd a következő keret: Balogh László, Bicski Bence, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence.
Tovább »

Zánka, második részlet
[2009. szeptember 15. 10:28]


Kérnénk szépen mindenkit, hogy az augusztusi zánkai edzőtáborozás második részletét még ezen a héten fizesse be Sylvinél!
Tovább »

A heti menetrendünk
[2009. szeptember 14. 09:05]


Hétfőn (16:00-17:30), kedden és csütörtökön (16:30-18:00) lesz edzés a Fehér úton, a mai tréninget rövid értékelés vezeti fel. Negyed órával a foglalkozások kezdete előtt, ha egy mód van rá, legyünk a helyszínen!

Szerdán 19:00 órától villanyfényes bajnoki mérkőzést vív az "A" csapat a BVSC ellen (találkozó 18:00 órakor a Fehér úton), míg szombaton 12:30 órakor lép pályára Csepelen, a Béke tér 1. szám alatt, az Unione FC ellenfeleként. "B" csapatunk vasárnap 09:00 órakor játssza soros bajnokiját a IV. Blaha L. u. 9-13. szám alatt található Újpesti Haladás pályán.
Tovább »

A forduló eredményei
[2009. szeptember 13. 22:54]


Ezúttal az U14 eredményei tűnnek teljesebbnek:

MAC - Testvériség 16-2
Kelen - Unione 4-1
Szabadkikötő - KISE 0-12
Újpest SC - Grund 8-2
Újpesti TE - Felcsút 1-8
Gázművek - MLTC 20-0
Vasas - Bolha TSE 1-1
Csillaghegy - BVSC 13-2
Rojik - Rákosszentmihály (utóbbi nem jelent meg)

Az U13/1. csoport eddigi eredményei a 2. fordulóban:

MAC - Kelen 1-6
KISE - Újpesti Haladás 2-2
REAC - Goldball 3-1
Budatétény - Csepel
Budakeszi - BNLC elhalasztva
Lőrinc United - II. ker. UFC elhalasztva
Szabadnap: Budafok
Tovább »

Eredmények, fényképek
[2009. szeptember 13. 07:58]


Érdemes böngészni e forduló eredményeit (Bajnokság "A" csapat, illetve Bajnokság "B" csapat menüpontok), a tabellákat és a Fotóalbumunkat, hiszen újabb adatok, képek kerültek oda (pl. a BNLC elleni meccs további fotói és a tegnapi Kelen elleni derbi)!
Tovább »

Jó helyzetkihasználás
[2009. szeptember 12. 15:29]


A BLSZ U14 bajnokság 2. fordulójában "A" csapatunk magabiztos 16-2 (7-0) arányú győzelmet aratott a Testvériség SE 1996-os gárdája ellen. A helyzeteket futószalagon kialakító, és azt jó százalékban kihasználó együttesünk Kostyova (6,5) - Dobos (8) /helyette: Szabados (6,5) a 41. perctől/, Bicski (7), Szidor (7,5) - Jencsik (7), Pátkai (7) - Rendik (7,5), Balogh (7,5), Miletics (8) - Tóth (10), Újvári (6,5) /helyette: Horváth (6,5) az 51. perctől/ összeállításban villogott, egy percre sem nyugtot hagyva ellenfelének. Különösen a 8 gólig jutó Tóth Ádám (képünkön) volt elemében, aki először érdemelte ki a 10-es osztályzatot honlapunktól! Rajta kívül Balogh László (2), Szidor Szabolcs, Miletics Zsombor, Jencsik Szilárd, Rendik András, Horváth Patrik szerezték a gólokat, és vétett egy öngólt is a Testvériség.
Tovább »

Gyengén muzsikáltunk
[2009. szeptember 12. 15:03]


A Kelen SC elleni bajnoki mérkőzésen (U13/1. csoport) a "B" csapatunk hitehagyott játékkal szenvedett 6-1 (3-0)-es vereséget hazai pályán. A hátul szarvahibákat vétő, középen átjáróháznak bizonyuló, elöl pedig súlytalannak minősülő együttesünk a Puskár (5) - Kovács Dominik (5) /helyette: Wagner (5,5) az 52. perctől/, Takács (5,5), Laukó (4,5), Katona (5) /helyette: Körtélyesi (5) a 47. perctől/ - Fábián (5,5), Gregor (5) /helyette: Fodor (5,5) az 54. perctől/, Kovács Dávid (5,5), Leicht (5) /helyette: Prebor (5) a 36. perctől/ - Kárpáti (4,5-2=2,5), Práth (6) összeállításban lépett pályára. Egyetlen gólunkat Práth Dávid szerezte a 40. percben (képünkön). A krónikához hozzátartozik, hogy Kárpáti Krisztián kiállítása miatt a 33. perctől emberhátrányban játszottunk.
Tovább »

A Kelen SC elleni keret
[2009. szeptember 11. 07:01]


A szombati matiné második mérkőzését a "B" csapatunk vívja a Kelen SC gárdája ellen. 09:45 órakor lesz a találkozó a Fehér úton, ahová mind a két mezt hoznia kell az alábbi fiúknak: Fábián Péter, Fodor László, Gregor Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Lóderer Márk, Práth Dávid, Prebor Davies, Puskár Gábor, Takács Dominik, Wagner Tamás
Tovább »

A Testvériség elleni keret
[2009. szeptember 10. 17:58]


Szombaton 08:00 órakor lesz találkozó a Fehér úton az alábbi srácoknak: Balogh László, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence Takács Dominik vésztartalékként legkésőbb 08:45 órára érkezzen!

Mind a két mezt hozni kell magunkkal!
Tovább »

Gyülekező
[2009. szeptember 09. 11:26]


A szülők nélkül a stadionba lépő gyerekeket Gábor bácsi 19:45 órakor viszi be a portugálok elleni meccsre! Találkozó tehát fél nyolctól a szokásos helyen, a Dózsa György úti kapu Keleti pu. felé eső oldalán a hirdetőtábla alatt! A srácokat 22:45 körül visszük vissza ugyanoda!

Aki külön megy, kérem jelezze! A kimutatás szerint Csécsi, Katona, Laukó, Leicht, Prebor, Takács és Wagner megy majd kísérő nélkül a lelátóra!
Tovább »

Lassan csordogálnak az eredmények!
[2009. szeptember 08. 15:01]


A BLSZ/U13 1. csoportjában az elhalasztott KISE - Lőrinc United meccs kivételével az összes eredmény a rendelkezésünkre áll! Íme:

BNLC - MAC 2-1
Goldball - Budakeszi 1-2
Budafok - REAC 1-3
II. ker. UFC - Budatétény 11-2
Újpesti Haladás - Kelen SC 1-4
KISE - Lőrinc United elhalasztva
Szabadnap: Csepel

Az U14-ben csehül állunk az eredményekkel, a miénken kívül mindössze kettő ismert:

Bolha FTSE - MAC 2-2
Felcsút - Gázművek 6-0
MLTC - Csillaghegy 0-2
Tovább »

Heti programunk
[2009. szeptember 07. 08:09]


A Fehér úton edzünk egész héten, ám szerda helyett (a magyar - portugál miatt) elmarad majd tréning. Hétfőn 16:00, kedden és csütörtökön 16:30 órakor kezdődik a foglalkozás. Szombaton egymás után játszik "A" és "B" csapatunk a Fehér úton 09:00 és 10:45 órai kezdéssel.
Tovább »

Az utolsó pillanatban vesztettünk
[2009. szeptember 06. 22:39]


Kifejezetten jó iramú mérkőzésen a 70. perc legvégén kapott góllal maradt alul "B" csapatunk a Belvárosi Női Labdarúgó Club '95-'96 gárdájával szemben 2-1 (1-0) arányban az Üllői úton. A Kostyova (7) - Kovács Dominik (7), Rendik (7), Laukó (6,5), Leicht (5) /helyette: Wagner (5) a 60. perctől/ - Fábián (6) /helyette: Fodor (0) a 62. perctől/, Jencsik (7), Miletics (5,5) /helyette: Prebor (6) a 36. perctől/, Katona (6) - Kárpáti (6) /helyette: Körtélyesi (5,5) az 57. perctől/, Újvári (6) összetételű gárda gólját Újvári Bence szerezte (képünkön). A csapat összteljesítménye elfogadható volt a képzett, gyors játékosokból álló ellenféllel szemben. (További képek a mérkőzésről a fotóalbumban találhatók!)
Tovább »

A BNLC elleni keret
[2009. szeptember 05. 14:23]


Vasárnap 13:00 órakor a Ferencváros stadionja előtt (IX. Üllői út 129.) a főbejáratnál lesz a találkozó, ahonnan a székházon keresztül a birkózó csarnokhoz megyünk átöltözni. A mérkőzést a centerpályával párhuzamos edzőpályán vívjuk a Fradi '96-os lányai ellen. Ellenfelünk narancssárga mezben lép pályára, mi a kékben játszunk. Az alábbi fiúkat várom: Fábián Péter, Fodor László, Jencsik Szilárd, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Prebor Davies, Rendik András, Újvári Bence, Wagner Tamás
Tovább »

Idegenben jó az iksz...
[2009. szeptember 05. 13:41]


Hajtós, kemény, gyors, darálós futballt játszó ellenféllel szemben kezdtük meg a szezont a BLSZ U14 bajnokságban, ahol egy végig nyílt mérkőzésen szereztünk egy pontot. A helyzetek alapján ránk nézve hízelgő a végeredmény, de a játék képe miatt nem volt szégyenkezni valónk. Nem volt még gördülékeny az előre játék, de mentálisan senki sem okozott csalódást. A tavalyihoz képest 4 régi-új játékossal felálló csapatunk az alábbi összeállításban szerepelt (zárójelben az értékelések): Kostyova (6,5) - Rendik (6,5), Bicski (6), Dobos (7), Szidor (5,5) /helyette: Miletics (6) a 61. perctől/ - Kovács Dávid (6,5), Pátkai (6) - Práth (5,5) /helyette: Jencsik (6) az 52. perctől/, Balogh (6,5), Horváth (5,5) - Újvári (5,5). A góljainkat Práth Dávid (képünkön) és Jencsik Szilárd szerezték.
Tovább »

Lesz találkozó a meccs előtt
[2009. szeptember 05. 13:01]


Azok a fiúk, akik egyedül jönnek a svédek elleni meccsre, legyenek legkésőbb 19:00 órakor a megszokott helyen, a Dózsa György úti bejárat mellett. Tehát ott várja Gábor bácsi Csécsit, Jencsiket, Körtélyesit (ha nem a mama jön a másik jeggyel), Laukót, Leichtet, Prebort, Takácsot és Wagnert. Nagy lesz a tumultus, ezért idejében induljon mindenki! A gyerekeket ugyanott adjuk vissza 22:00 óra magasságában!
Tovább »

A tárnokiak elleni keret
[2009. szeptember 04. 12:59]


Szombaton reggel 08:00 órakor lesz a gyülekező a Fehér úton az alábbi fiúknak: Balogh László, Bicski Bence, Dobos Gergő, Horváth Patrik, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Újvári Bence Az egyébként kerettag Jencsik Szilárd, Szabados Gergely, Takács Dominik és Tóth Ádám sérülés, illetve betegség miatt hiányzik.

Kék mezben, nadrágban és sportszárban lépünk pályára!
Tovább »

Nincs vége...
[2009. szeptember 04. 10:28]


Most kaptuk a hírt, hogy Jencsik Szilárd is rosszul lett, haza kellett mennie az iskolából, így a hétvégi szolgálatairól le kell mondanunk...

Ugye, itt megállunk?
Tovább »

Játékvezetői küldés
[2009. szeptember 04. 08:38]


Az "A" csapat szombati találkozóján Huszti András Norbert fújja majd a sípot, vasárnap pedig nem csak az ellenfelünk áll hölgyekből, hiszen a mérkőzés játékvezetője Major Ilona lesz.

Mind a két csapatunk a teljes kék Mitre szerelésben játszik!
Tovább »

Átok sújt minket
[2009. szeptember 03. 21:24]


A bajnoki rajt előtti utolsó edzésen egy rossz esés következtében elrepedt Tóth Ádám jobb csuklójában egy csont, így négy hétig nem léphet pályára! Takács Dominik is beteg lett, sugárban hányt, így az ő szereplése is erősen kérdéses a hétvégén.

Jó hír, hogy Dobos Gergő, Fábián Péter és Laukó István edzésre jelentkezett, míg Horváth Patrik sportorvosi igazolásának elkészülésére is van esély. A kerethirdetés holnapra marad.
Tovább »

Példátlan betegséghullám
[2009. szeptember 03. 07:13]


Sorban dőlnek ki játékosaink a bajnoki rajt előtt! A legtöbbjüket torokgyulladás döntötte le lábról (Lóderer, Dobos, Fábián, Csécsi /+tüdőgyuszi/, Puskár), többeket sérülés gátol (Szabados, Jenei, Gregor), de van olyan is, akiről semmit sem tudunk (Laukó)... A hétvégi keretek kialakítása ezek függvényében igencsak ingatag alapokon áll, de a csütörtöki edzés után már tisztábban fogunk látni.
Tovább »

Pontos érkezés
[2009. szeptember 02. 12:08]


Ebben a szezonban - a négy edzésre való tekintettel - a tréningek a megadott időpontban fejeződnek be, de abban is kezdődnének. Éppen ezért, kérünk mindenkit, hogy legalább 15 perccel a foglalkozások előtt érjen a Fehér útra!
Tovább »

A heti menetrendünk
[2009. szeptember 01. 07:45]


Ma délután kezdődnek az edzések a Fehér úton (16:30-18:00), szerdán taktikai játék lesz 15:30 és 16:30 óra között, míg csütörtökön a szokásos fél öttől kezdődő tréninggel zárunk.

A hétvégén az "A" csapat játszik 09:00 órától a Fehér úton, míg a "B" vasárnap az Üllői úton mérkőzik 14:00 órától. Kerethirdetés csütörtökön.
Tovább »

Csicsely Márk nem marad velünk
[2009. augusztus 31. 20:43]


Fél éves kölcsönjáték után más egyesületben (Tabán) folytatja pályafutását Csicsely Márk (képünkön), akinek sok sikert kívánunk a jövőben!
Tovább »

Köszönet
[2009. augusztus 29. 18:52]


Legelőször is az 1997-es korosztály szüleinek köszönjük, hogy lehetővé tették a fiúknak a zánkai edzőtáborban való részvételt! Elévülhetetlen szerepe van - sokadszorra - a körülmények megteremtésében Fábián Péternek, és a tábor vezetőjének, Varga Pista bácsinak. Köszönjük, Varga Pityu és Izményi László törődését, és a "hölgyfrakció", azaz Sylvi, Baranyi-, és Gazdag-anyukák gondoskodását is!

Reméljük, hogy a fizikai fáradság elmúltával jó erőben vágunk neki majd a szezonnak!
Tovább »

Tízkor indulunk Zánkáról
[2009. augusztus 28. 22:23]


Reggeli után 10:00 órakor hagyjuk el a zánkai tábort, így várhatóan déli egy órakor leszünk a Fehér úton. Nem tart velünk Gregor Zoli és Jenei Krisztián (képünkön), mert őket sérülés miatt már pénteken hazaszállították. Zolinak a keze zúzódott, míg „Jenő”nek a jobb combja húzódott meg. A kifacsart gyerekekre most három nap pihenő vár, vagyis hétfőn nem tartunk edzést. Találkozó tehát kedden, egyébként az egész szeptemberi program már a Heti programban olvasható!
Tovább »

Győzelemmel zártunk
[2009. augusztus 28. 21:29]


A Badacsonytomaj elleni felkészülési mérkőzéssel zárult a zánkai tábor, amelyen hullafáradt csapatunk 6-5 (3-3) arányú győzelmet aratott. A fordulatos meccsen 1-0-ra vezetett az ellenfél, majd látványos játékkal fordítottunk 3-1-re, ám ekkor négy gólt kaptunk zsinórban. Csak a fiúk szívének volt köszönhető, hogy innen is felálltak, és három perccel a vége előtt megszerezték a győztes gólt. A Kostyova – Takács, Bicski, Dobos – Tóth, Jencsik, Kovács Dávid, Pátkai – Rendik, Újvári, Miletics (csereként: Práth, Szidor, Csécsi, Puskár) összeállítású együttesünkben Rendik András (3), Miletics Zsombor, Pátkai Patrik és Újvári Bence szerezték a gólokat. A mai nap történéseiről fényképgyűjtemény is megtalálható már weblapunkon.
Tovább »

Nem voltunk egy súlycsoportban
[2009. augusztus 28. 11:47]


A tegnapi találkozóhoz hasonlóan ezúttal is öt 1996-os születésű labdarúgóval állt fel ellenünk a Balatonfüred, amely 7-1 (3-0)-ra győzött. A Puskár - Katona, Dobos, Jenei, Leicht - Fábián, Rendik, Körtélyesi, Wagner - Csécsi, Prebor (csereként: Bicski, Práth, Takács, Kostyova) összeállítású csapat gólját Bicski Bence (képünkön) lőtte. Jenei Krisztiánt sajnos le kellett cserélni combhúzódása miatt, míg Gregor Zoli a tegnapi meccsen szenvedett kézsérülést, ami miatt kihagyta a mai találkozót.
Tovább »

Vírusos torokgyulladás
[2009. augusztus 28. 07:28]


A címben szereplő diagnózist állapította meg a tábor orvosa, ezért Kovács Dominik (képünkön) és Lóderer Márk elhagyta Zánkát, Wagner anyuka hazaszállította őket. Gyors gyógyulást kívánunk!
Tovább »

Gólgazdag mérkőzések
[2009. augusztus 27. 22:21]


Balatonfüreden az "A" csapat az alábbi összeállításban játszott a város U13-as korosztályával: Kostyova - Práth, Bicski, Takács - Kovács Dávid, Jencsik, Pátkai, Miletics - Tóth, Újvári, Szidor (csereként: Dobos, Puskár, Rendik). A 2 x 40 perces összecsapás 9-3 (3-2) arányú győzelmet hozott, góljainkat Tóth Ádám (2), Jencsik Szilárd (2), Miletics Zsombor, Szidor Szabolcs, Práth Dávid, Takács Dominik és Pátkai Patrik szerezték.

Este Zánkán a Badacsonytomaj gárdáját fogadta a "'B" csapatunk, és változatos mérkőzésen 4-3-as vereséget szenvedett. A Puskár - Leicht, Gregor, Szidor, Katona - Fábián, Jenei, Körtélyesi, Wagner - Prebor, Csécsi (csereként: Kostyova, Kovács Dávid, Újvári) összetételű gárda góljait Csécsi Krisztián (2) és Kovács Dávid lőtték.
Tovább »

Nem futottunk
[2009. augusztus 27. 12:59]


A játékosok fizikai állapota és a rövidtávú futás körülményeinek elégtelensége miatt a 30 méteres futás felmérése elmaradt. Viszont egy jót edzettünk! Fél háromkor indul az "A" csapat Balatonfüredre egy minibusszal, a többiek strandolnak, majd hat órától vívják soros edzőmeccsüket.
Tovább »

Jó meccs kerekedett
[2009. augusztus 26. 20:38]


3 x 20 percig feszült egymásnak az "A" és a "B" csapatunk Zánkán azzal a megkötéssel, hogy az erősebb sor az első etapban három, a másodikban kettő, a harmadikban pedig egy érintővel focizott. A Kostyova - Takács, Práth, Dobos - Kovács Dávid, Jencsik, Pátkai, Szidor - Rendik, Újvári, Miletics összeállítású gárda ellenfele a Puskár - Kovács Dominik, Gregor, Bicski, Katona - Fábián, Tóth, Jenei, Leicht - Csécsi, Körtélyesi (csereként: Prebor, Wagner, Lóderer) együttes volt, a végeredmény Miletics Zsombor, Szidor Szabolcs, Rendik András, illetve Jenei Krisztián góljaival 3-1 lett. A következő szakaszban Dobos Gergő és Jencsik Szilárd helyét Bicski Bence és Tóth Ádám vette át az "A"-ban, amely Szidor Szabolcs góljával 1-0-ra nyert. A záró játékrészben Pátkai Patrik és Újvári Bence szerepelt a "B"-ben, amely 3-0-ra kikapott az egyérintőt játszó, Tóth Ádám, Jencsik Szilárd és Takács Dominik góljaival nyerő erősebb sortól.

Az erős terhelés miatt Katona, Fábián és Leicht is kevesebbet játszott a kelleténél fáradtságra, fájdalomra panaszkodva.
Tovább »

200 méteres futás eredményei
[2009. augusztus 26. 13:01]


2009. 08.26., Zánka

1., Dobos Gergő 33.51 mp
2., Rendik András 34.04 mp
3., Jencsik Szilárd 34.68 mp
4., Tóth Ádám 35.61 mp
5., Takács Dominik 36.72 mp
6., Csécsi Krisztián 36.73 mp
7., Bicski Bence 37.88 mp
8., Fábián Péter 37.96 mp
9., Katona Barnabás 38.13 mp
10., Práth Dávid 38.15 mp
11., Gregor Zoltán 38.41 mp
12., Wagner Tamás 38.50 mp
13., Kovács Dávid 38.62 mp
13., Kovács Dominik 38.62 mp
15., Pátkai Patrik 38.85 mp
16., Újvári Bence 38.92 mp
17., Prebor Davies 38.96 mp
18., Szidor Szabolcs 39.04 mp
19., Puskár Gábor 39.22 mp
20., Miletics Zsombor 39.26 mp
21., Leicht Ferenc 40.05 mp
22., Kostyova Patrik 40.51 mp
23., Lóderer Márk 41.23 mp
24., Jenei Krisztián 42.66 mp
25., Körtélyesi Bertalan 43.54 mp


12 évesek:

35.00 mp alatt kiváló (’96-osnál 34.30 mp alatt)
35.01 – 37.00 mp igen jó
37.01 – 39.00 mp jó
39.01 – 41.00 mp kielégítő
Tovább »

Programváltozás!
[2009. augusztus 26. 07:26]


A badacsonytomajiak kérésére a szerda esti edzőmeccs időpontja csütörtökre tevődött át, így az utolsó két teljes napunkon duplán játszunk mérkőzéseket. Ma este hattól így az "A" és a "B" csapat csap össze Zánkán, csütörtökön délután az "A" megy bérelt busszal Füredre, este pedig a "B" játszik Zánkán, pénteken a "B" utazik és az "A" focizik a táborban. A Heti program menüpont aktuális!
Tovább »

Nyert a "B" csapat
[2009. augusztus 25. 23:52]


Az egyesület fiatalabb korosztályai ellen játszott a Puskár - Kovács Dominik, Jenei, Katona, Leicht - Fábián, Gregor, Kovács Dávid, Takács - Körtélyesi, Csécsi (csereként: Lóderer, Wagner, Prebor) összeállítású "B" csapatunk, méghozzá az alábbi bontásban: az első félidő 35 perces volt a '98-'99-es vegyes ellen (0-0), majd jött egy 2 x 20 perces szakasz a '99-2000-esek ellen (3-2). Góljainkat Körtélyesi Bertalan, Jenei Krisztián és Prebor Davies szerezték. A mai nap képei már a galériában!
Tovább »

Már van egy sérültünk
[2009. augusztus 25. 08:25]


Sajnos, nem a legjobban kezdődött Szabados Gergelynek az edzőtáborozás, hiszen a vasárnapi homokfocizás közben megsérült a jobb lábának kisujja. Bár bedagadt neki a terület, az első orvosi diagnózis szerint nincs törése. Bár kimaradnak neki az edzések, meccsek, a tábor többi programjában aktívan részt vesz Gergő a továbbiakban is.
Tovább »

Győzelem az első meccsen!
[2009. augusztus 24. 21:30]


A Hévíz ellen játszotta első felkészülési mérkőzését "A" csapatunk a zánkai edzőtáborban és a 2 x 30 perces összecsapáson 2-0 (1-0) arányú győzelmet aratott. A Kostyova - Takács, Bicski, Práth - Tóth, Kovács Dávid, Jencsik, Pátkai - Rendik, Újvári, Szidor (csereként: Miletics, Dobos, Katona, Csécsi, Puskár) összeállítású gárda góljait Pátkai Patrik (5. perc) és Tóth Ádám (42. perc) szerezték. Végig mi irányítottuk a mérkőzést, de a támadást lezáró lövéseink nem voltak elég hatékonyak. Igaz, mindez történt egy Cooper-teszt és 2 órás vízilabdázással az izmokban... Néhány kép már fenn is van a galériában!
Tovább »

Cooper-eredmények
[2009. augusztus 24. 11:17]


Hétfő reggel nyolc órakor teljesítette 25 fiú a Cooper-tesztet, vagyis 12 percig kellett folyamatosan futniuk. (Kárpáti Krisztián Dr. Török János felügyelete mellett csinálta meg a tesztet!) Az értékelés szempontja edzettségi állapot szempontjából:

2850 m fölött kiváló ('96-osnál 2900 m)
2650 - 2850 m igen jó
2250 - 2650 m jó
1850 - 2250 m kielégítő

A sorrend:

2009. 08.24., Zánka

1., Dobos Gergő 2885 m
2., Wagner Tamás 2805 m
3., Jencsik Szilárd 2650 m
4., Takács Dominik 2640 m
5., Bicski Bence 2600 m
6., Rendik András – Újvári Bence 2585 m
8., Kovács Dávid 2580 m
9., Kostyova Patrik 2505 m
10., Tóth Ádám 2490 m
11., Csécsi Krisztián 2485 m
12., Katona Barnabás 2480 m
13., Miletics Zsombor 2475 m
14., Kovács Dominik 2470 m
15., Fábián Péter 2460 m
16., Jenei Krisztián 2405 m
17., Práth Dávid 2325 m
18., Pátkai Patrik – Szidor Szabolcs 2260 m
20., Kárpáti Krisztián 2240 m
21., Prebor Davies 2235 m
22., Leicht Ferenc 2200 m
23., Gregor Zoltán 2120 m
24., Puskár Gábor 1890 m
25., Lóderer Márk 1865 m
25., Körtélyesi Bertalan 1715 m
Tovább »

Belaktuk a tábort
[2009. augusztus 23. 22:04]


Egy órára érkezett meg buszunk Zánkára (Kovács Dominiket Kenesén vettük fel, Lóderer Márk és Rendik András a táborban csatlakozott hozzánk), ahol elfoglaltuk a 10 fős szobákat (beosztás: Rendik, Tóth, Bicski, Práth, Jencsik, Miletics, Újvári, Kostyova, Szidor és Pátkai, aztán Takács, Dobos, Szabados, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Jenei, Lóderer, Katona, Csécsi és Gregor, valamint Puskár, Wagner, Fábián, Prebor, Leicht és Körtélyesi), majd levonultunk a strandra. A lovasbirkózásnak és a kalózhajóskodásnak köszönhetően két órán át tomboltunk a vízben, ebből egy órát emésztett fel a gyermek-felnőtt vízicsata, miszerint a Fábián-Újvári tandemtől, miképpen lehet megszerezni a csónakot. Edzőt így ritkán tépnek meg tanítványai..., de persze simán nyertek a nagyok! Vacsorára sült hús, burgonya, káposzta és üdítőital volt, majd elsétáltunk a stadionba, holnapi szenvedéseink helyszínére. Reggel ugyanis Cooper-teszttel indul az érdemi munka, vagyis véget ér a vakáció! Emiatt (is) lassan megpróbáljuk őket nyugovóra téríteni...
Tovább »

Véglegesnek tűnő program
[2009. augusztus 22. 16:28]


A megyei bajnokságokban kiírt hétközi fordulók miatt sem Keszthely, sem Tapolca, sem Ajka nem tudta vállalni az edzőmeccset, így a Heti programban részletezett menetrend szerint játsszuk majd a találkozókat. A névsorban történt egy újabb változás, végül Kárpáti Krisztián sem tart velünk, vagyis 26 gyermeket várunk fél tíz körül holnap a Fehér útra!
Tovább »

Elemózsia kell vasárnapra
[2009. augusztus 20. 07:20]


Mivel vasárnap vacsorát kapnak először a fiúk a táborban, ezért mindenki csomagoljon szendvicseket, italt és gyümölcsöt a gyermekének! Ajánlott az is, hogy otthon bőségesen reggelizzenek a fiúk a fél tízes találkozó előtt.
Tovább »

A végleges zánkai keret
[2009. augusztus 20. 07:20]


Zánkán 27 gyermek vesz részt az edzőtáborban az 1997-es csapat keretében. Ezúttal nem tart velünk Balogh László, Csicsely Márk, Fodor László és Laukó István, akik augusztus 31-én csatlakoznak hozzánk.

Bicski Bence, Lóderer Márk és Rendik András Zánkán csatlakozik hozzánk vasárnap 13:00 óra körül, az alábbiaknak 09:30 órától van gyülekező a Fehér úti pályán:Csécsi Krisztián, Dobos Gergely, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Prebor Davies, Puskár Gábor, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence, Wagner Tamás
Tovább »

Edzőmérkőzések a Balatonnál
[2009. augusztus 19. 11:00]


Javában zajlanak a tárgyalások a '97-es korosztály edzőmérkőzéseiről a táborozás idején. A Balatonfüred és a Badacsonytomaj U13-as csapatai ellen már biztos, hogy mind a két gárdánk játszik, az utóbbi ellen a zánkai stadionban, míg a fürediek a múlt héten átadott komplexumukban fogadnak minket, vélhetően műfüves pályán. (Ide vonattal megy át csütörtökön délután, illetve péntek délelőtt a fél-fél csapat.) Közel a véglegesítéshez a hévíziek elleni hétfői derbi, és várjuk az FC Keszthely visszajelzését is, velük létrejöhet egy kettős rangadó is a '96-os és a '97-'98-as együttesük ellen!

A "B" csapatunk játszik majd a MAC '98-asaival is, szóval lesz mérkőzés bőven esténként, s ha hozzávesszük a reggeli edzéseket is, akkor vélhetően nem lesz probléma az éjszakai elalvásokkal...
Tovább »

Zánkai tudnivalók
[2009. augusztus 18. 10:41]


A zánkai edzőtábor vezetője (Pista bácsi) az alábbi információkat juttatja el a három ('97, '98, '99) korcsoporthoz:

Helyszín: Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum
Időpont: 2009.08.23., vasárnap - 2009.08.29. szombat
Indulás: A Fehér úti pályáról 10:00 órakor, autóbusszal
Találkozó: 09:30 órától

Mindenkitől kérünk:
- TAJ kártya és diákigazolvány fénymásolata
- szülő elérhetősége
- „használati utasítás” a gyerekről pld. allergia, gyógyszerérzékenység, stb. (Ezeket borítékba kell tenni!)
- kulacs
- focilabda

- A zsebpénz összege max. 5000 forint!

- Telefont senki nem hozhat magával!

- Ha bárkivel valami probléma van (betegség, sérülés, lelki problémák, stb.), a szülőt azonnal értesítjük!

A gyerekekről érdeklődni 20-21 óra között lehet, az alábbi telefonszámokon:

Varga István: 06-20/393-1397
Izményi László: 06-20/823-4898
Nagy Sylvia : 06-20/512-1360
Nagy Henrietta: 06-70/298-6333
Gazdag Edit: 06-20/551-3870

A gyerekeknél két táskánál több ne legyen!

MITRE táska: sportszárak, sípcsontvédő, edzésfelszerelések (lehetőleg kék és fehér pólók, mezek és nadrágok), stoplis cipő, teremcipő, esőkabát, melegítő, valamint a sárga és a kék meccsfelszerelés

Utazó táska: 2 törölköző, papucs, pizsama, zoknik, alsónadrágok, meleg ruha, pólók, rövidnadrágok, fürdőgatya, naptej, tisztálkodószerek, sapka

Kis hátizsák, vagy tornazsák legyen a gyereknél, a strandra lemenni!

Lehet hozni: társasjátékokat, kártyát, ping-pong ütőt
Tovább »

Elkezdtük...
[2009. augusztus 17. 21:51]


22 játékos részvételével elkezdődtek az 1997-es korosztály edzései, amelyről kilencen hiányoztak betegség, vagy utazás miatt. Eldőlt, hogy Fodor Laci és Laukó István nem tud jönni az edzőtáborba, így jelenleg 29 fős lesz a keret. Bemutatkozott a többieknek Lóderer Márk és Prebor Davies, illetve szeretettel köszönthettük a visszatérő Balogh Lacit.

Holnap délelőtt ismét sportorvosi vizsgálatokra kerül sor (09:30 Tóth, 09:45 Gregor, 10:00 Szabados, 10:15 Pátkai, 10:30 Jencsik, 10:45 Bicski, 11:00 Balogh, 11:15 Csicsely, 11:30 Práth, 11:45 Kostyova), majd este hattól edzés lesz a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján.
Tovább »

Megújult menüpontok
[2009. augusztus 17. 12:49]


A bajnokság és a tabella menüpontok már az új szezonra való készülődés jegyében vannak kitöltve, de az oldalak alján pdf. formátumban elérhetők az előző bajnokságok adatai is! A játékoskeret rovatban már ott van a két új fiú adatlapja, terveink szerint nemsokára a régi-új fiúkról is kikerülnek oda az információk!
Tovább »

Saját labda!
[2009. augusztus 16. 19:13]


A hétfői, keddi és szerdai edzésekre mindenki hozza magával a saját labdáját! Köszönjük szépen. Ugyanez vonatkozik majd a zánkai táborra is!

A hétfői sportorvosi beutaltak (08:30 Újvári, 08:45 Puskár, 09:00 Kovács Dávid, 09:15 Baranyi, 09:30 Katona, 09:45 Körtélyesi, 10:00 Laukó, 10:15 Kárpáti, 10:30 Leicht, 10:45 Fábián) ne feledkezzenek el elmenni!
Tovább »

Megvan a sorsolás!
[2009. augusztus 15. 08:15]


Idegenben kezd mind a két csapatunk a bajnokságban a szeptember 5-6-i hétvégén. A párhuzamos sorsolásnak köszönhetően az ősz folyamán hazai "páros meccseinken" a BLSZ U14-ben induló gárda játszik majd 09:00 órakor, míg a BLSZ U13/1. csoportban szereplő csapat 11:00 órakor léphet pályára.

Az "A" csapat első ellenfele a Bolha Foci TSE lesz, míg a "B" együttes a Belvárosi NLC ellen játszik majd!

Az "A" csapat sorsolása itt!

A "B" csapat sorsolása itt!
Tovább »

Gábor Tábor 5. nap
[2009. augusztus 14. 19:30]


A mai nap időjárása miatt elmaradt a strandolás, de a műfüves pályán egy kiadós edzés járt a fiúknak. A zuhogó esőben óriási pozitívum volt, hogy legalább sarasak nem lettünk... A gyerekek nagyon élvezték a gyakorlást, amely végén késői ebéd zárta a táborozást.
Tovább »

Sikeres debütálás!
[2009. augusztus 14. 07:24]


A nyáron klubot váltó Ferenczi Csongor (képünkön) sikeresen mutatkozott be az Újpesti TE-ben, hiszen a kezdőcsapat tagjaként vette ki a részét a debreceni 3-2-es győzelemből. (A mérkőzésen csereként játszhattak a Baross-fivérek is, így a liláknál már három korábbi MAC-os öregbíti egyesületünk hírnevét!
Tovább »

Gábor Tábor 4. nap
[2009. augusztus 13. 21:32]


A mai napon sokáig aludhatott a társaság, így a délelőtt az enyészeté lett, az edzés 13:00 órakor kezdődött. Este jött a meglepetés, hiszen a 12. életévét betöltő Kostyova Patrikot meglepték szülei egy tortával, illetve gyerekpezsgőkkel, vagyis ünnepelhetett a csapat. Az ébredés és az esti buli képei már megtalálhatók a Fotóalbumban.
Tovább »

Információdömping
[2009. augusztus 13. 11:04]


A jövő heti edzések pontos időpontja és helyszíne: hétfő, kedd, szerda 18:00-19:30 - Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályája.

Zánkára a busz augusztus 23-án, vasárnap 10:00 órakor indul a Körcsarnok elöl. A tábor előlegét (16.000 Ft) hétfőn kell hozni.

Az éves versenyengedélyeket a gyereknek és a szülőnek is alá kell írnia a jövő heti edzések során, valamint be kell fizetni 1.800 Ft-ot!

Hétfőn és kedden vannak a lefoglalt sportorvosi időpontjaink! Kötelező elmenni, mert egyébként veszélybe kerül a szeptemberi játék! Az érdekelteknek a TAJ-kártyájukkal, a Sportorvosi engedélyező lapjukkal és esetleges előre megcsinált leleteikkel együtt kell a Sportkórház Kartonozójánál megjelenniük, majd az 5. rendelőhöz fáradni az alábbi időbeosztás szerint:

2009. augusztus 17., hétfő

08:30 Újvári
08:45 Puskár
09:00 Kovács Dávid
09:15 Baranyi
09:30 Katona
09:45 Körtélyesi
10:00 Laukó
10:15 Kárpáti
10:30 Leicht
10:45 Fábián

2009. augusztus 18., kedd

09:30 Tóth
09:45 Gregor
10:00 Szabados
10:15 Pátkai
10:30 Jencsik
10:45 Bicski
11:00 Balogh
11:15 Csicsely
11:30 Práth
11:45 Kostyova
Tovább »

Gábor Tábor 3. nap
[2009. augusztus 12. 17:29]


Ma csak egy szokványos napot bonyolítottunk le, vagyis délelőtt edzettünk, majd strandoltunk. A képek a Fotóalbumban nézhetők meg! A társaság most készülődik az esti válogatott meccsre!
Tovább »

Esti találkozó
[2009. augusztus 12. 07:44]


Azok, akik velünk jönnek a Magyarország - Románia mérkőzésre, legyenek 19:00 és 19:15 perc között a Dózsa György úton a személyi bejárat Keleti pu. felé eső részén (itt találkoztunk a Málta-meccs előtt is)!
Tovább »

Gábor Tábor 2. nap
[2009. augusztus 11. 21:34]


Előre tudtuk, hogy a keddi lesz az esőnap, ezért ezen a napon folyt ádáz csapatverseny a kölykök között. A csocsó, asztalitenisz, páros foci és 7 méteres bajnokságban körmérkőzést vívott a négy 4 fős gárda, miközben Gábor bácsi és (önkéntes alapon) Tóth Ádám a játékvezetői teendőket látta el. Az első helyen a Whiskey (Rendik, Katona, Csécsi, Kovács Domi) végzett, a Micimackók (Pátkai, Miletics, Kovács Ádám, Kostyova, ) kvartett és az Embriók (Jenei, Újvári, Prebor, Kovács Dávid) négyese előtt, a sereghajtó ezúttal a Jövő-Menő (Bicski, Lóderer, Takács, Körtélyesi) gárdája lett. Képek erről a Fotóalbumban nézhetők meg!

Délután kétszer 50 percet fociztunk, az első részben az "A" (Kostyova - Rendik, Bicski, Kovács Dávid, Pátkai, Miletics, Tóth, Újvári) csapat megszorításokkal (25 percig három, majd 25 percig két érintő) játsszva 3-2-re nyert a "B" (Lóderer - Kovács Domi, Jenei, Prebor, Kovács Ádám, Takács, Katona, Körtélyesi, Csécsi) csapat ellen, amely az utolsó 20 percben 3 érintővel focizhatott. A győztes gól 3 (!!) másodperccel a játékidő letelte előtt esett... A második 50 percben nem volt megkötés, poszt stb., szét is szakadt a pálya és esett 16 gól...
Tovább »

Gábor Tábor 1. nap
[2009. augusztus 10. 20:41]


Sikeresen debütált a tábor, hiszen edzés, foci, fürdőzés, vízilabda, csocsó, ping-pong és számítógépezés is belefért az első napba, amely talán lassan-lassan elcsendesül... A hosszú szünet után örömmel üdvözölték egymást a fiúk, hogy aztán a szokásos tavalyi hangulat uralkodjon. A nap néhány képe a fotóalbumban nézhető meg!
Tovább »

Gombfoci is lesz
[2009. augusztus 09. 20:23]


A Gábor Táborban két gombfoci asztal is a gyerekek rendelkezésére áll, aki szeretné az hozza magával kedvenc csapatát! Sajnos fülgyulladása miatt Laukó Pisti (képünkön) nem tud jönni holnap reggel!
Tovább »

Prebor Davies is jön
[2009. augusztus 08. 22:20]


Júniusban néhány edzés erejéig már megismerhettük Prebor Daviest, aki az elkövetkező hetekben próbálja meg biztosítani a helyét a keretben. Szóval, hétfőtől sok sikert neki is a Gábor Táborban és a továbbiakban is!
Tovább »

Csere a tábor előtt
[2009. augusztus 06. 18:59]


Csicsely helyett Lóderer Márk vesz részt a Gábor Táborban! Kölcsönjátékosunk (képünkön) egy kellemetlen strandbaleset miatt nem jön Ürömre, viszont ott lesz egy korábbi Krúdy-játékos, Lóderer Márk, aki esetleg nálunk lesz először igazolt futballista. Csicsnek jobbulást, a másik márknak meg sok sikert kívánunk!
Tovább »

Új igazolásaink
[2009. augusztus 05. 11:37]


Jelentősen megerősödik keretünk a következő évadra azzal, hogy korábbi játékosaink visszaigazoltak egyesületünkbe. Práth Dávid csak egy kis kitérő (REAC) után érkezik hozzánk, ő tavasszal is velünk edzett, de azt a félévet ki kellett hagynia. Ugyancsak télen jött vissza a Ferencváros és a Bp. Honvéd érintésével Jencsik Szilárd, aki 2002-2005 között már a MAC-ban futballozott. Tavaly nyáron igazolt az MTK-hoz Balogh László (képünkön), ám ott nem érezte igazán jól magát, ezért ő is úgy döntött, hogy inkább nálunk folytatja ígéretes pályafutását.

Mind a hármójuk augusztus 17-én jön majd edzésre, nagyon sok közös sikert kívánunk nekik, itt a MAC '97-ben!
Tovább »

17-en leszünk a Gábor Táborban
[2009. augusztus 04. 21:21]


A szezont felvezető bentlakásos Gábor Tábor jövő hétfőn kezdődik (07:00 és 09:00 óra között kell a gyerekeket Ürömre hozni) és péntek délutánig tart. A programban egy reggeli edzés szerepel (füves nagy pályán a Csillaghegyi strandon), majd strandolás, vetélkedők, pihenés után késő délutánonként kispályás foci, csocsó, ping-pong színesíti a programot. Szerdán együtt megyünk megtekinteni a magyar-román meccset, így ekkor van lehetőség a szülőkkel való találkozásra.

Az amolyan ráhangoló héten tizennégyen (Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Katona Barna, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence) végig együtt lesznek, Jenei Krisztián kedden csatlakozik hozzánk, míg Kovács Ádám (és opciósan) Körtélyesi Berci csütörtöktől már más programon vesz részt.
Tovább »

A következő hetek történései
[2009. augusztus 03. 10:59]


A jövő héten indul a szezon egy light-os Gábor Tábor keretében, amelynek a történéseiről, programjáról, kellékeiről holnapig bezárólag megy e-mail az érdekeltek szüleinek. Két hét múlva, hétfőn délután lesz az első edzésünk a Puskás Ferenc Stadionban (majd kedden, szerdán is), de ugyanennek a hétnek az elején délelőtt megyünk SPORTORVOS-hoz is a korábban közzétett beosztás szerint. Augusztus 23-án, vasárnap pedig elutazunk Zánkára, edzőtáborozni! Itt a legfontosabb változás az, hogy ezúttal nem visszük le a bicikliket a tavalyi rengeteg defekt miatt, meg amúgy is három korosztály négy csapata lesz ott a táborban.

A zánkai előleget, azaz 16.000 Ft-ot, az augusztus 17-i edzésre kérnénk lehozni, az 1.800 Ft versenyengedélyezési díjjal együtt!
Tovább »

Felújított pálya
[2009. augusztus 02. 07:33]


Pista bácsi körültekintésének köszönhetően felújították a Fehér úton található pályánk gyepszőnyegét. A két Varga-fiú és a pályamunkások segítségével került a lyukas területekre fű, ami azóta összeért, majd a kapu előtti terület is megújult, így most már hibátlan felületű stadion vár minket! Ezúton is köszönjük a közel másfél hónapos munkát!
Tovább »

Egyéni értékelés – Wagner Tamás
[2009. augusztus 01. 07:32]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Wagner Tamás teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,048
Meccsszám „B” csapat: 21
Gól „B” csapat: 5
Tovább »

Egyéni értékelés – Újvári Bence
[2009. július 31. 07:31]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Újvári Bence teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,111
Meccsszám „A” csapat: 27
Gól „A” csapat: 28

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,250
Meccsszám „B” csapat: 6
Gól „B” csapat: 4
Tovább »

Egyéni értékelés – Tóth Ádám
[2009. július 30. 07:30]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Tóth Ádám teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,200
Meccsszám „A” csapat: 15
Gól „A” csapat: 12
Tovább »

Egyéni értékelés – Takács Dominik
[2009. július 29. 07:29]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Takács Dominik teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,023
Meccsszám „A” csapat: 22
Gól „A” csapat: 0

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,591
Meccsszám „B” csapat: 11
Gól „B” csapat: 4
Kapott gól „B” csapat: 7
Gólérzékenység „B” csapat: 20 percenként kapott gólt
Tovább »

Egyéni értékelés – Szidor Szabolcs
[2009. július 28. 07:28]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Szidor Szabolcs teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,077
Meccsszám „A” csapat: 26
Gól „A” csapat: 4

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,750
Meccsszám „B” csapat: 2
Gól „B” csapat: 0
Tovább »

Egyéni értékelés – Szabados Gergely
[2009. július 27. 17:55]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Szabados Gergely teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,285
Meccsszám „A” csapat: 7
Gól „A” csapat: 5
Tovább »

Leendő ellenfeleink
[2009. július 27. 12:15]


A MAC Népstadion SE 1997-es korosztályának "A" csapata a BLSZ U14 bajnokságában indul az alábbi együttesek társaságában (18 csapat):

Bolha FTSE, BVSC-Zugló, Csillaghegyi MTE, Felcsút SE, Gázművek MTE, Grund 1986 FC, Kelen SC, KISE, MAC-NSE, MLTC, Rojik FC, Rákosszentmihály SC, Szabadkikötő SE, Testvériség SE, Újpesti SC, Újpesti TE, Vasas SC, Unione FC

Az 1997-es korosztály "B" csapata pedig a BLSZ U13/1. csoportban indul, ahol 15 gárda jelentkezését regisztrálták:

Belvárosi NLC, Budafoki LC, Budakeszi LA, Budatétény SE, BVSC-Zugló, Csepel FC SE, Goldball '94, II. ker. UFC, Ikarus BSE, Kelen SC, KISE, Lőrinc United FC, MAC-NSE, REAC SI SE, Újpesti Haladás FC
Tovább »

Egyéni értékelés – Rendik András
[2009. július 26. 07:26]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Rendik András teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,053
Meccsszám „A” csapat: 28
Gól „A” csapat: 8

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,500
Meccsszám „B” csapat: 2
Gól „B” csapat: 1
Tovább »

Egyéni értékelés – Puskár Gábor
[2009. július 25. 07:25]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Puskár Gábor teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,850
Meccsszám „B” csapat: 10
Kapott gól „B” csapat: 12
Gólérzékenység „B” csapat: 38 percenként kapott gólt
Tovább »

Egyéni értékelés – Práth Dávid
[2009. július 24. 07:30]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Práth Dávid teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 5,625
Meccsszám „A” csapat: 4
Gól „A” csapat: 4

Átlagosztályzat „B” csapat: 6,000
Meccsszám „B” csapat: 2
Gól „B” csapat: 2
Tovább »

Egyéni értékelés – Pátkai Patrik
[2009. július 23. 07:30]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Pátkai Patrik teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,375
Meccsszám „A” csapat: 16
Gól „A” csapat: 1
Tovább »

Egyéni értékelés – Miletics Zsombor
[2009. július 22. 07:35]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Miletics Zsombor teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,037
Meccsszám „A” csapat: 27
Gól „A” csapat: 5

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,143
Meccsszám „B” csapat: 7
Gól „B” csapat: 0
Tovább »

Egyéni értékelés – Leicht Ferenc
[2009. július 21. 07:21]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Leicht Ferenc teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,435
Meccsszám „B” csapat: 23
Gól „B” csapat: 7
Tovább »

Egyéni értékelés – Laukó István
[2009. július 20. 07:20]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Laukó István teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 5,857
Meccsszám „A” csapat: 14
Gól „A” csapat: 0

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,921
Meccsszám „B” csapat: 19
Gól „B” csapat: 2
Tovább »

Egyéni értékelés – Körtélyesi Bertalan
[2009. július 19. 07:19]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Körtélyesi Bertalan teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,528
Meccsszám „B” csapat: 18
Gól „B” csapat: 6
Tovább »

Egyéni értékelés – Kovács Dominik
[2009. július 18. 07:18]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Kovács Dominik teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,850
Meccsszám „B” csapat: 10
Gól „B” csapat: 0
Tovább »

Egyéni értékelés – Kovács Dávid
[2009. július 17. 07:17]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Kovács Dávid teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,261
Meccsszám „A” csapat: 23
Gól „A” csapat: 3

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,938
Meccsszám „B” csapat: 8
Gól „B” csapat: 3
Tovább »

Egyéni értékelés – Kostyova Patrik
[2009. július 16. 07:16]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Kostyova Patrik teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,833
Meccsszám „A” csapat: 3
Kapott gól „A” csapat: 13
Gólérzékenység „A” csapat: 18 percenként kapott gólt

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,929
Meccsszám „B” csapat: 13
Kapott gól „B” csapat: 31
Gólérzékenység „B” csapat: 20 percenként kapott gólt
Tovább »

Egyéni értékelés – Kárpáti Krisztián
[2009. július 15. 07:15]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Kárpáti Krisztián teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 4,833
Meccsszám „A” csapat: 3
Gól „A” csapat: 0

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,800
Meccsszám „B” csapat: 25
Gól „B” csapat: 15
Tovább »

Egyéni értékelés – Katona Barna
[2009. július 14. 07:14]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Katona Barna teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 4,000
Meccsszám „A” csapat: 2
Gól „A” csapat: 0

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,780
Meccsszám „B” csapat: 25
Gól „B” csapat: 1
Kapott gól „B” csapat: 4
Gólérzékenység „B” csapat: 35 percenként kapott gólt
Tovább »

Egyéni értékelés – Jenei Krisztián
[2009. július 13. 07:13]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Jenei Krisztián teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,266
Meccsszám „A” csapat: 5
Gól „A” csapat: 1
Kapott gól „A” csapat: 6
Gólérzékenység „A” csapat: 40 percenként kapott gólt

Átlagosztályzat „B” csapat: 6,395
Meccsszám „B” csapat: 19
Gól „B” csapat: 10
Kapott gól „B” csapat: 2
Gólérzékenység „B” csapat: 105 percenként kapott gólt
Tovább »

Egyéni értékelés – Gregor Zoltán
[2009. július 12. 08:12]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Gregor Zoltán teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,166
Meccsszám „A” csapat: 3
Gól „A” csapat: 0

Átlagosztályzat „B” csapat: 6,045
Meccsszám „B” csapat: 22
Gól „B” csapat: 5
Tovább »

Egyéni értékelés – Fodor László
[2009. július 11. 07:59]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Fodor László teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,125
Meccsszám „B” csapat: 4
Gól „B” csapat: 0
Tovább »

Egyéni értékelés – Ferenczi Csongor
[2009. július 10. 08:03]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Ferenczi Csongor teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,065
Meccsszám „A” csapat: 23
Gól „A” csapat: 1

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,500
Meccsszám „B” csapat: 7
Gól „B” csapat: 0
Tovább »

Egyéni értékelés – Fábián Péter
[2009. július 09. 08:11]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Fábián Péter teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 4,500
Meccsszám „A” csapat: 1
Gól „A” csapat: 0

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,630
Meccsszám „B” csapat: 23
Gól „B” csapat: 5
Tovább »

Egyéni értékelés – Dobos Gergő
[2009. július 08. 07:47]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Dobos Gergő teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 5,816
Meccsszám „A” csapat: 19
Gól „A” csapat: 1
Tovább »

Egyéni értékelés – Csicsely Márk
[2009. július 07. 07:52]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Csicsely Márk teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,038
Meccsszám „A” csapat: 13
Gól „A” csapat: 4

Átlagosztályzat „B” csapat: 6,389
Meccsszám „B” csapat: 9
Gól „B” csapat: 2
Tovább »

Egyéni értékelés – Csécsi Krisztián
[2009. július 06. 07:00]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Csécsi Krisztián teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,250
Meccsszám „A” csapat: 2
Gól „A” csapat: 0

Átlagosztályzat „B” csapat: 5,708
Meccsszám „B” csapat: 24
Gól „B” csapat: 16
Tovább »

Egyéni értékelés – Bicski Bence
[2009. július 05. 11:56]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Bicski Bence teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,625
Meccsszám „A” csapat: 22
Gól „A” csapat: 0

Átlagosztályzat „B” csapat: 6,215
Meccsszám „B” csapat: 7
Gól „B” csapat: 3
Tovább »

Egyéni értékelés – Baranyi Dániel
[2009. július 04. 07:04]


A 2008/2009-es szezont mérlegre tevő sorozatunkból nem hiányozhat az egyéni értékelés sem! Ma Baranyi Dániel teljesítményét vizsgáljuk!

Átlagosztályzat „A” csapat: 6,266
Meccsszám „A” csapat: 15
Kapott gól „A” csapat: 51
Gólérzékenység „A” csapat: 27 percenként kapott gólt

Átlagosztályzat „B” csapat: 6,875
Meccsszám „B” csapat: 4
Kapott gól „B” csapat: 8
Gólérzékenység „B” csapat: 31 percenként kapott gólt
Tovább »

Amit júliusban is érdemes gyakorolni
[2009. július 03. 14:10]


A nyári szünet kellős közepén, ha előkerül a labda, akkor javasolt az alábbi gyakorlatok elvégzése, pusztán önszorgalomból, saját érdekből:

- falazás (kb. 3 méterre a faltól folyamatosan, laposan belsővel, majd teli csűddel rárúgni a labdát jobbal és ballal egyaránt, a távolság fokozatosan növelhető)
- labdalevételek (levegőbe feldobott labda megszelídítése teli csűddel, belsővel és külsővel leterítve megindulásokkal kombinálva, aztán térddel, mellel, fejjel stb.)
- zsonglírozás (dekázás jobbal, ballal, térddel, fejjel, váltott lábbal)
- társsal, apával ívelgetés (20-25 méterről egymásnak, kapuralövések belső-, külső- és teli csűddel, illetve folyamatos passzok álló, illetve futó helyzetben, kényszerítő átadások - ne Apa fusson...!, aztán labdaátvételek külsővel, belsővel, telicsűddel)
- cselek gyakorlása (elhúzós, megkerülős, rálépős, megtolós, visszahúzós, Zidane-csel stb., futtában testcselekkel kombinálva)

Ha nincs labda a közelben, akkor lehet egy kis erősítést is végezni esténként, vagy strandolás előtt:

- fekvőtámasz (20 db naponta, de az szép legyen)
- felülés (20 db)
- nyújtott láb emelgetése, derékszögben a földön ülve 15 centire a talajtól (20-20 db)
- lépcsőzés: jobb lábbal, bal lábbal, páros lábbal, egy-két-három lépcsőnként, kettőt fel-egyet vissza ugyanezekből (két hetente egyszer)

S végül a futás, ami nagy melegben nem jó, így néha-néha esténként lehet kocogni, sprintelgetni:

- maximális sprint: 2x5x20 m (hetente egyszer, közte 30'' pihenőidőkkel)
- fartlek futás: 10 percen át 30 m repülő - 30 m kocogás (hetente egyszer)
- tartós futás: 15-20 percen át 140-es pulzussal, kényelmesen (két hetente egyszer)

A fentiek elvégzése nem kötelező, mindenki saját maga döntse el, hogy mire van kedve, ereje, lehetősége!
Tovább »

Június legjobbjai!
[2009. július 03. 07:03]


Az edzők új kezdeményezése alapján ezúttal is megnevezzük az előző hónapban legjobban teljesítő két játékost. Az értékelésbe a bajnoki mérkőzéseken mutatott teljesítmény számít döntően, de természetesen az edzésmunka is befolyásolhatja a választást. A múlt hónapban az alábbi két fiúnak gratulálunk:

Június hónap legjobbja az "A" csapatban: Miletics Zsombor

Június legjobbja a "B" csapatban: Kostyova Patrik
Tovább »

Újvári Bence lett a legjobb gólvadász
[2009. július 02. 07:02]


A 2009. január 1. és június 30. között lejátszott összes (bajnoki-, kupa-, torna-, edző-) mérkőzést figyelembe véve is készült egy góllövőlista, amelyet Újvári Bence vezet 70 találattal. (Tavaly 51 gólt lőtt egész évben, s lett vele házi gólkirály!) A csapat szinte összes tagjának jobb a góltermése már ebben a félévben, mint a teljes 2008-as évben, köszönhetően a rengeteg mérkőzésnek, amit ebben az időszakban vívtunk!

A MAC Népstadion SE 1997-es korosztályának gólszerzői 2009-ben:

70 gólos: Újvári Bence
44 gólos: Tóth Ádám
38 gólos: Miletics Zsombor
33 gólos: Csécsi Krisztián
30 gólos: Pátkai Patrik
25 gólos: Rendik András
24 gólos: Kárpáti Krisztián
23 gólos: Jencsik Szilárd
22 gólos: Szidor Szabolcs
21 gólos: Csicsely Márk, Fábián Péter
14 gólos: Szabados Gergely
13 gólos: Kovács Dávid
12 gólos: Jenei Krisztián, Körtélyesi Bertalan
11 gólos: Laukó István, Práth Dávid
10 gólos: Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Leicht Ferenc
9 gólos: Wagner Tamás
7 gólos: Beschenbacher Kornél, Takács Dominik
5 gólos: Gregor Zoltán
4 gólos: Katona Barnabás
3 gólos: Fodor László
2 gólos: Bicski Bence, Dobos Gergő, Kovács Dominik
1 gólos: Kostyova Patrik, öngól (ASR), öngól (RAFC)

Képünkön az éllovas Kelen SC-nek lőtt gólja látható!
Tovább »

A legtöbb bajnoki gólt Újvári Bence szerezte
[2009. július 01. 07:01]


A két bajnokság góllövőlistáját egyesítve alakult ki a 2008/2009-es szezon házi góllövőlistája. Több játékos szerzett gólt mind a két versengésben, így az élen végző Újvári Bence is (28+4).

Íme a lista:

32 gólos: Újvári Bence
16 gólos: Csécsi Krisztián
15 gólos: Kárpáti Krisztián
13 gólos: Gallwitz Péter
12 gólos: Tóth Ádám
11 gólos: Jenei Krisztián
9 gólos: Rendik András
7 gólos: Leicht Ferenc
6 gólos: Csicsely Márk, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Práth Dávid
5 gólos: Baross Tamás, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Miletics Zsombor, Szabados Gergely, Wagner Tamás
4 gólos: Szidor Szabolcs, Takács Dominik
3 gólos: Bicski Bence
2 gólos: Laukó István, öngól (Dunakeszi és RAFC)
1 gólos: Beschenbacher Kornél, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Katona Barna, Pátkai Patrik
Tovább »

Jenei Krisztián az élen
[2009. június 30. 07:44]


A "B" csapat mérkőzéseit értékelő osztályzatok alapján Jenei Krisztián lett a legjobb a lezárult idényben. A 6,395 pontszám kifejezetten magas, főleg, hogy 19 mérkőzés alapján alakult ki ez az átlag. Ebben a rangsorban is a minimum 8 mérkőzésen játszókat vettük figyelembe:

1., Jenei Krisztián 6,395 / 19 mérkőzés
2., Csicsely Márk 6,389 / 9 mérkőzés
3., Gregor Zoltán 6,045 / 22 mérkőzés
4., Kovács Dávid 5,938 / 8 mérkőzés
5., Laukó István 5,921 / 19 mérkőzés
6., Kovács Dominik 5,850 / 10 mérkőzés
6., Puskár Gábor 5,850 / 10 mérkőzés
8., Kárpáti Krisztián 5,800 / 25 mérkőzés
9., Katona Barna 5,780 / 25 mérkőzés
10., Csécsi Krisztián 5,708 / 24 mérkőzés
11., Fábián Péter 5,630 / 23 mérkőzés
12., Takács Dominik 5,591 / 11 mérkőzés
13., Körtélyesi Bertalan 5,528 / 18 mérkőzés
14., Leicht Ferenc 5,435 / 23 mérkőzés
15., Wagner Tamás 5,048 / 21 mérkőzés

A további játékosok átlaga (zárójelben az értékelt meccsek száma): Jencsik Szilárd 7 (1), Baranyi Dániel 6,875 (4), Bicski Bence 6,215 (7), Práth Dávid 6,000 (2), Kostyova Patrik 5,929 (7), Beschenbacher Kornél 5,750 (4), Szidor Szabolcs 5,750 (2), Rendik András 5,500 (2), Baross Tamás 5,500 (1), Újvári Bence 5,250 (6), Gallwitz Péter 5,214 (7), Miletics Zsombor 5,143 (7), Fodor László 5,125 (4), Lakatos Rajmund 5,000 (1)
Tovább »

Bicski Bence lett a szezon legjobbja!
[2009. június 29. 08:39]


A 2008/2009-es szezon legjobb játékosa az edzői osztályzások alapján a képünkön látható Bicski Bence lett! Ő a 28 mérkőzésből 22 alkalommal lépett pályára, kétszer azonban a korai lecserélése miatt nem kapott osztályzatot.

Az összesített értékelésbe csak azok teljesítménye számított bele, akik legalább 8 mérkőzésen, vagyis a találkozók több, mint 25 %-án vettek részt! Hozzátenném, hogy a minél több meccsen kialakult átlag az értékesebb! A csapat jó összteljesítményét jelzi, hogy a játékosok zöme 6 fölötti átlagot produkált!

1., Bicski Bence 6,625 / 20 mérkőzés
2., Pátkai Patrik 6,375 / 16 mérkőzés
3., Gallwitz Péter 6,333 / 12 mérkőzés
4., Baross Tamás 6,318 / 11 mérkőzés
5., Baranyi Dániel 6,266 / 15 mérkőzés
6., Kovács Dávid 6,261 / 23 mérkőzés
7., Tóth Ádám 6,200 / 15 mérkőzés
8., Újvári Bence 6,111 / 27 mérkőzés
9., Beschenbacher Kornél 6,090 / 11 mérkőzés
10., Szidor Szabolcs 6,077 / 26 mérkőzés
11., Ferenczi Csongor 6,065 / 23 mérkőzés
12., Rendik András 6,053 / 28 mérkőzés
13., Csicsely Márk 6,038 / 13 mérkőzés
14., Miletics Zsombor 6,037 / 27 mérkőzés
15., Takács Dominik 6,023 / 22 mérkőzés
16., Laukó István 5,857 / 14 mérkőzés
17., Dobos Gergő 5,816 / 19 mérkőzés

Tájékoztatásul a többiek eredménysora (zárójelben a mérkőzésszám): Kostyova Patrik 6,833 (3), Jenei Krisztián 6,500 (5), Szabados Gergő 6,285 (7), Csécsi Krisztián 6,250 (2), Gregor Zoltán 6,166 (3), Farkas Benedek 6,000 (4), Iring Áron 6,000 (1), Práth Dávid 5,625 (4), Kárpáti Krisztián 4,833 (3), Fábián Péter 4,500 (1), Katona Barna 4,000 (1).
Tovább »

Hat hét szünet következik
[2009. június 28. 16:50]


Lezárult a MAC Népstadion SE 1997-es korosztályának 2008/2009-es szezonja, a gyerekekre most hat héten át pihenés vár. A szezon értékelése hétfőtől folytatódik honlapunkon, többek között majd egyéni bírálatokkal együtt!

Legközelebb a "Gábor Tábor"ban találkoznak egymással a fiúk augusztus 10-én, a tudnivalókkal kapcsolatban majd minden érdekelt kap értesítést! Jelenleg 14 srác részvétele biztos (Bicski Bence, Csicsely Márk, Jenei Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Kovács Ádám, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Tóth Ádám, Újvári Bence), további négy fiú (Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Práth Dávid, Takács Dominik) sorsa pedig az elkövetkező nyári programjaiktól függ!
Tovább »

Búcsú Kenesétől
[2009. június 27. 19:00]


Több család is átvette csemetéjét még a balatonkenesei táborban (Fábián, Leicht, Fodor, Tóth, Dobos, Csicsely), többek az eleve lent tartozkódó apukákkal jöttek haza (Práth, Bicski, Újvári, Miletics, Rendik, Kárpáti, Gregor), a többség pedig vonattal érkezett meg a Déli-pályaudvarra. Előtte még hajókiránduláson vett részt a csapat, többen az utolsó meccseken küzdöttek a csarnokban, majd mindenki elfogyasztotta az előre megrendelt Meci-kaját. (A nap történéseinek képei a szokott helyen!)

Összességében jó hangulatban, sérülés nélkül (!) ért véget a táborozás, amely kölcsönös elégedettség esetén jövőre is megrendezhető! Ezúton is köszönjük Pártos Péter testnevelő áldozatos munkáját, precízségét és korrektségét, valamint a velünk lévő szülők (Miletics, Kárpáti, Szidor, Rendik) segítségét!
Tovább »

Tíz közte...
[2009. június 27. 11:11]


A Szülők - Gyerekek párharc izgalmasnak tűnt eleinte, ám végül sima ügy lett, miután a felnőttek 20-10 arányban győztek! Az 5 x 10 perces találkozón a kisebbek meglepték az első két részmeccsen a nagyokat és már három góllal elhúztak, ám ekkor a taktikát változtató ősök megrázták magukat, és végül Miletics Péter (8), Újvári Gábor (7), Kárpáti Zoltán (3), Rendik Zoltán és Csicsely István góljaival szép kerekre alakította a végeredményt. A mérkőzést Pártos Péter (képünkön) vezette - zseniálisan!
Tovább »

Ismét jól játszottunk
[2009. június 26. 19:33]


Az esőzés miatt elmaradó szabadtéri és nagy pályás focinkat a teremben pótoltuk a régi-jó ismerőseink ellen, vagyis már meg sem ijedtünk a két fejjel magasabb riválistól. A Balatonkenese-Balatonfőkajár vegyes gárda a Krúdy-MAC keverttel meccselt, és a 8x15 perces derbi végén 19-13-ra nyertek az idősebbek. Minden sorunk 30 percet focizott, egyesületünk labdarúgói közül Kostyova, Bicski, Práth, Jencsik, Újvári, Rendik, Tóth, Miletics, Dobos, Szidor és Baranyi vállalta a megmérettetést. A gólokból is jócskán kivettük a részünket, hiszen Újvári Bence (4), Jencsik Szilárd (3), Tóth Ádám, Dobos Gergő és Szidor Szabolcs is betalált, míg a további találatokon Kardos Bence, Baross Gábor és Párdányi Bálint osztozott.
Tovább »

Bobozás, majd jégeső...
[2009. június 26. 18:01]


Ma reggel a táborozók másik fele bobozni ment Balatonfűzfőre, míg a csoport másik fele egy foghíjas foci után zsinórlabdázni és fürödni ment a tóba. Ebéd után elkapott minket egy óriási zápor, amelynek következtében a délutáni nagy pályás edzőmeccset lefújta az ellenfél! A képek hamarosan fenn lesznek a mai eseményekről is. Jelenleg tévézés, ping-pongozás, foci és balatoni fürdőzés szerepel a programban, este pedig indul a szülő-gyerek foci a teremben...
Tovább »

Fürdés az esőben!
[2009. június 25. 18:55]


A csütörtöki nap délelőtt sokan választották a strandsportokat, hiszen a zsinór- és vízilabdázás kapott főszerepet, amíg a többiek a szegediekkel mérkőztek. Ebéd után az egész társaság átrándult Balatonfűzfőre és csúzdázással, trambulinozással ütötte el az időt. A rendkívül lelkesen fogadott programot egy nagy zápor szakította meg, ám a gyerekek zöme ezt a vízben élvezte! A tegnapi és mai nap fényképei (Fotóalbum/Meccsképek) ízelítőt adnak a remek hangulatból!
Tovább »

A szegediekkel is megmérkőztünk
[2009. június 25. 17:58]


A Balatonkenesén táborozó szegedi gyerekek (5-8. osztályosok) ellen mérkőztünk meg a most már hazainak titulálható csarnokunkban, és 5 x 10 perc alatt 7-7-es döntetlent értünk el. A MAC-osok közül Kostyova, Fodor, Kovács Dominik, Fábián, Leicht, Katona, Körtélyesi, Gregor, Kárpáti, Jenei, Laukó és Csécsi lépett pályára, és közülük Fodor László, Gregor Zoltán, Körtélyesi Bertalan és Csécsi Krisztián volt eredményes, a Krúdysok közül pedig Nyári Gergő (2) és Párdányi Bálint lőtt gólt! Képünkön az első gólt szerző Fodor Laci látható.
Tovább »

Újra nagy pályán!
[2009. június 25. 08:20]


A Balatonfőkajár-Balatonkenese vegyes csapata ellen szerepelt szerdán a Krúdy-MAC gárdája, amelyben a mieink közül Baranyi, Takács, Jencsik, Miletics, Újvári, Tóth (kapusként) és Csécsi játszott. A 2x40 perc során 10-5 (3-4) arányban kaptunk ki, de azt első félidőben nagyot villantottunk a 3 évvel idősebbek ellen. Góljainkat Miletics Zsombor és Újvári Bence lőtte, a további találatokat Baross Gábor, Újvári Balázs és Záborszky Balázs szerezte.

Csütörtökön a keret másik fele játszik a csarnokban a Balatonkenesén nyaraló szegedi táborozók ellen.
Tovább »

Képek az elmúlt napokról
[2009. június 24. 15:57]


Gyarapodnak a galériák honlapunkon, Grünbach mellett a Balatonkenesén eltöltött hétfői és keddi nap fényképei is megtekinthetők már a Fotóalbum/Meccsképek címszó alatt!
Tovább »

Remekeltünk a Csajág ellen
[2009. június 24. 14:59]


Nem könnyű korban megfelelő ellenfeleket találni a nyáron, éppen ezért a keddi edzőmeccsen is idősebbekkel kellett felvenni a versenyt. A csajágiak 1992-es (!), 93-94' illetve 95-96'-os születésű ifjaival mérkőztünk egy 6 x 15 perces találkozón, ahol öt sorunk szerepelt. A mieink közül Fodor, Kovács Dominik, Leicht, Körtélyesi, Kárpáti, Laukó, Gregor, Jenei, Csécsi és Csicsely lépett pályára, és a részidőkben 3 győzelmet 12 döntetlent és 3 vereséget értünk el. 6 gólt lőttünk és 7 gólt kaptunk! A végeredmény 15-8 lett a balatoniaknak, de tényleg szuper volt a helytállás. A góljaink közül Csécsi Krisztián (2), Csicsely Márk, Kárpáti Krisztián és Jenei Krisztián lőtt ötöt, míg a további hármat Andrási Szilárd, Ablonczy Kristóf és Sármány Péter szerezte.

Szerda délután az idősebb, erősebb tábor-válogatott játszik - ezúttal nagy pályán - a balatonfőkajáriakkal.
Tovább »

Megvolt az első edzőmeccs!
[2009. június 23. 12:33]


Hétfőn a Balatonfőkajár-Balatonkenese vegyes csapat ellen nagypályán játszottunk volna, de az időjárás miatt beszorultunk a terembe, így 4+1 játékban mértük össze tudásunkat a főként 7-8. osztályos fiúkkal. Nálunk 4 ilyen fiatalember van, ők alkottak egy sort, a többit a mi erősebb játékosaink (Baranyi, Bicski, Jencsik, Rendik, Takács, Tóth), és volt egy "Nosztalgia MAC" gárda (vagyis Baross G., Baross T., Szidor, Práth, Újvári, Iváncsik) is. Összességében szuperül helytállva 17-16-ra kaptunk ki, de az egyik sorunk x-re hozta a másik pedig megnyerte a maga 2 x 15 percét, szóval le a kalappal előttük! A góllövők Tóth Ádám (3), Újvári Bence (2), Jencsik Szilárd és Bicski Bence voltak a mieink közül, a további gólokat Újvári Balázs (3), Kardos Bence (3), Baross Gábor (2), és Záborszky Zoltán szerezte a Krúdysok közül.

Sajnos, este csúnya verés várt a fiainkra, hoiszen az öt csapat közül négyet elvertek a felnőttek, akik közül Kárpáti Zoltán, Szidor György, Miletics Péter és Újvári Gábor ontotta a gólokat...
Tovább »

Minden szuper a táborban!
[2009. június 22. 13:45]


Elhelyezkedtünk, belaktuk a szobákat, de ami még fontosabb a tornatermet is! A folyamatos esőzés miatt sajnos a fürdőzésnek annyi, így a csúzdázásra szánt pénzt vagy lebobozzák a fiúk, vagy visszakapnak fejenként 500 Ft-ot. A foci megy rendületlenül, mi több remekül!

A táborban ott van velünk régi jó ismerősként a Baross-testvérpár (képünkön), sőt Iváncsik Norbi is beállt védeni!
Tovább »

Nem fértünk fel a dobogóra
[2009. június 21. 22:10]


Kettébontott csapatokkal indultunk a Grünbachban megrendezett 7 csapatos tornán, ahol mind a SÁRGA, mind a KÉK alakulat 4-4 mérkőzést játszott. A csoportmérkőzések során fél pályára 7+1 fővel játszottunk, az elődöntők, helyosztók során pedig ¾ pályára 8+1 gyerekkel. A SÁRGA együttes Baranyi – Bicski, Takács – Kovács Dávid, Jencsik, Miletics – Tóth, Újvári (8+1-nél Gregor kezdett még, csereként: Körtélyesi, Katona, Jenei, Fábián) összeállításban a végül ezüstérmet szerző házigazdákat verte Tóth Ádám góljával 1-0-ra. Az ASK Ternitz ellen 2-0-s győzelem következett Újvári Bence és Körtélyesi Bertalan góljaival, így csoportgyőztesként várhatták a Pafffstetten elleni elődöntőt. Itt les miatt annulálták Tóth teljesen szabályos gólját, így 0-0 után következtek a büntetők, amelyek során sajnos kettőt is hibáztunk, így maradt a bronzmeccs. A Praterkids ellen a gördülékeny támadásainkat folyamatosan leállították lesállás miatt, így csupán három gólt lőttünk Miletics Zsombor (2) és Újvári Bence révén, a nagyobb baj az, hogy három ellentámadás mindegyikét góllal fejezte be az osztrák csapat is, így újra 9 méteresek döntöttek. A mieink közül csupán Újvári Bence lőtte be (képünkön), ezért veretlenül el kellett könyvelni a negyedik helyet.

A KÉK gárda Kostyova – Rendik, Szidor – Ferenczi, Pátkai, Csicsely – Práth, Csécsi (8+1-nél Kovács Dominik kezdett még, csereként: Kárpáti, Fodor, Laukó, Leicht) felállásban az SV Willendorf ellen kezdett és Kárpáti Krisztián góljával 1-0-ra nyert. A Praterkids ellen a botrányos játékvezetésnek is köszönhetően 3-1-re kikaptunk, ezen a meccsen Pátkai Patrik volt eredményes. A sérült Rendiket nélkülöző csapat a végső aranyérmes Pafffstetten ellen már szétesett, és 3-0-ra kikapott. Miután a csoport harmadik helyén végeztünk, következhetett az 5. helyért a mérkőzés, amelynek során az ASK Ternitz ellen 2-0-ra győztünk Kárpáti Krisztián és Pátkai Patrik góljaival.
Tovább »

Elindultunk Ausztriába!
[2009. június 21. 07:59]


A 3/4 8-as találkozó után elindult az autókonvoj Grünbachba! Amint lehet, jelentkezünk honlapunkon!
Tovább »

Bajnoki értékelés „B” csapat
[2009. június 20. 12:59]


Értékelő sorozatunk 2. részében a „B” csapat kerül terítékre, amely önálló bajnokságban indulva játszotta végig az évet.
Tovább »

Találkozó 07:45 órakor ÚTLEVÉLLEL!
[2009. június 20. 11:43]


A félreértések elkerülése végett: vasárnap reggel 08:00 órakor indulunk a Körcsarnoktól, ezért 15 perccel korábban találkozunk ott! Praktikus lenne, ha az ausztriai felszerelés a MITRE táskákban lenne, a balatonkenesei holmik pedig másik bőröndökben. Ha otthon bőségesen reggeliznek a fiúk, akkor nem nagyon kell útravalót csomagolni, mert korai (11:30-11:45 között) ebédre számítson mindenki!
Tovább »

Bajnoki értékelés „A” csapat
[2009. június 19. 22:04]


Honlapunkon folyamatos értékelés lesz olvasható a most lezárult bajnoki szezonról, külön-külön a két csapatunk, majd egyenként a játékosok is terítékre kerülnek. Kattints a Tovább gombra!
Tovább »

Kialakult a végeredmény
[2009. június 19. 14:28]


Az összes eredményt ismerjük most már az U13/1. csoportból is, így véglegessé vált a tabella ott is:

KISE - MAC 6-1
Budafok - Budatétény 3-4
Rojik - Ikarus 2-0
Kelen SC - SZE-FI 4-0
Újpesti TE - Újpest SC 6-10
Vasas SC - Budakeszi 1-2
MLTC - Gázművek 0-5
Csillaghegy szabadnap

Korábbi eredmények:

SZEFI - Budakeszi 0-0 (megállapított eredmény, mind a két csapat 0 pontot kapott)
SZE-Fi - Csillaghegy 0-0 (megállapított eredmény, mind a két csapat 0 pontot kapott)
Csillaghegy - MLTC 5-0
Tovább »

Zuhanyhíradó
[2009. június 19. 07:52]


Beindul az átigazolási időszak, így megindul a mozgolódás a csapatok között is, és ez érinti a mi együttesünket is! Az már régóta nyílt titok, hogy nyáron szeretnénk leigazolni Csicsely Márkot (végleg) az FTC-től, Jencsik Szilárdot a Honvédtől és Práth Dávidot a REAC-tól. További - komoly - erősítést jelenthet, hogy Balogh László visszatér hozzánk az MTK-tól! Abban bíztunk, hogy visszatér hozzánk Gallwitz Péter is, de ő a Tabáni Spartacusban folytatja ősztől a pályafutását.

Természetesen távozó(k) is lesz(nek), most az tűnik biztosnak, hogy Ferenczi Csongor az Újpestben játszik majd a következő szezonban, így Csongi (képünkön) most vasárnap erősít minket utoljára Grünbachban!

A távozóknak további sikereket kívánunk, az érkezőket meg Isten hozta!
Tovább »

Új információ!
[2009. június 18. 21:45]


Mégsem kell ágyneműhuzat, mert a mai terepszemlén bebizonyosodott, hogy minden ágyhoz van lepedő és felhúzott takaró, vagyis csak párnát hozzon magával mindenki Balatonkenesére!
Tovább »

Beosztások
[2009. június 18. 09:37]


Az előttünk álló héttel kapcsolatosan a gyerekeket több szempontból is be kellett sorolni, most ezekről nyújtunk tájékoztatást:

Autók Grünbachba

Újvári Gábor: Baranyi, Bicski, Práth, Újvári
Fábián Péter: Fábián, Laukó, Körtélyesi, Takács
Kárpáti Zoltán: Fodor, Gregor, Jencsik, Kárpáti
Kostyova Ernő: id. Leicht, Leicht, Katona, Kostyova
Kovács Zoltán: Csécsi, Jenei, Kovács Domi
Kovács Ernő: Kovács Dávid, Tóth, Varga Peti
Miletics Péter: Dobos, Miletics, Rendik

A táborban öt különböző szobában alszunk majd, ahol egy-egy felnőtt lesz a szobaparancsnok, mi három szobát foglalunk majd el.

Újvári Gábor: Bicski, Csécsi, Jencsik, Jenei, Práth, Takács, Tóth, Újvári

Miletics Péter: Baranyi, Csicsely, Dobos, Fábián, Katona, Kostyova, Kovács Dominik, Miletics

Szidor György keddig, Rendik Zoltán keddtől: Fodor, Gregor, Kárpáti Krisztián, Kárpáti Zoltán, Körtélyesi, Laukó, Leicht, Rendik, Szidor

Nappal két különböző csoportra oszlunk, és mind a kettőhöz tartoznak majd más gyerekek is.

A Baranyi, Bicski, Csicsely, Dobos, Jencsik, Miletics, Práth, Rendik, Szidor, Takács, Tóth, Újvári csoporthoz tartozik majd a táborban lévő 4-5 idősebb fiú.

A Csécsi, Fábián, Fodor, Gregor, Jenei, Katona, Kárpáti, Kostyova, Kovács Dominik, Körtélyesi, Laukó, Leicht pedig az 1997-es, 98-as Krúdysokat egészíti ki.

A helyszínen a különböző napokon elképzelhető váltás a csoportokon belül.

A gyerekek bármikor meglátogathatók, az ott alvást három étkeztetéssel, strandolási és focizási lehetőséggel 4.000 Ft-ért biztosítja a táborvezető az érdeklődő szülőknek.
Tovább »

Kenesei infók
[2009. június 18. 08:02]


A kényelmes balatonkenesei éjszakák érdekében kispárnát és takaróhuzatot feltétlenül pakoljon mindenki, az utóbbi kiváltható hálózsákkal! Fontos dolog még az aprópénz, mert a gyerekek sűrűn innának az automatánál! Az esetleges allergiás gyógyszereiket az érdekeltek hozzák magukkal! A MAC-os mezek közül (az ausztriai torna miatt) nálunk lesz két garnitúra, ezen felül a nike-s kéket még mindenki bepakolhatja! Ezen felül tetszőleges pólók, kedvenc mezek hozhatók, mert az egymás közötti játékoknál megkülönböztetőt viselünk majd a teremben! Videók, fotók készülnek, szerintem ilyen kütyüket kár hozniuk a gyerekeknek!
Tovább »

Sportorvosi beosztás!
[2009. június 17. 13:48]


A visszajelzések alapján, Csécsi, Ferenczi, Fodor, Jenei, Kovács Dominik, Miletics, Rendik, Szidor, Takács és Wagner maga oldja meg a kérdést legkésőbb 2009. szeptember 4-ig.

A többieknek a TAJ-kártyájukkal, a Sportorvosi engedélyező lapjukkal és esetleges előre megcsinált leleteikkel együtt kell a Sportkórház Kartonozójánál megjelenniük, majd az 5. rendelőhöz fáradni az alábbi időbeosztás szerint:

2009. augusztus 17., hétfő

08:30 Újvári
08:45 Puskár
09:00 Kovács Dávid
09:15 Baranyi
09:30 Katona
09:45 Körtélyesi
10:00 Laukó
10:15 Kárpáti
10:30 Leicht
10:45 Fábián

2009. augusztus 18., kedd

09:30 Tóth
09:45 Gregor
10:00 Szabados
10:15 Pátkai
10:30 Jencsik
10:45 Bicski
11:00 TARTALÉK HELY
11:15 Csicsely
11:30 Práth
11:45 Kostyova
Tovább »

A nagy sikerre való tekintettel...
[2009. június 17. 12:06]


Ezen a héten még folytatódhat a zrika, még élezhetők a nyelvek, mert Grünbacban is a vasárnapihoz hasonló megosztásban KÉK és SÁRGA csapattal indulunk!

Az "A" csoportban MAC BUDAPEST néven az alábbi fiúk szerepelnek sárgában: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Miletics Zsombor, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence Ellenfeleik az SG Schneeberg, az SZ Marswiese és az ASK Ternitz lesznek.

A "B" csoportban a Praterkids, az SV Willendorf és a Pfaffstätten csapatai mellett szerepel majd kékben a BUDAPEST NÉPSTADION az alábbi összeállításban: Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Ferenczi Csongor, Fodor László, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Laukó István, Leicht Ferenc, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs

Az első három találkozón (a csoportmeccsek során) 7+1 fő játszik fél pályán, az elődöntőn és a helyosztókon pedig 3/4 pályán 8+1 fő szerepel majd.
Tovább »

Fontos tudnivalók!
[2009. június 15. 12:53]


Az ausztriai út kapcsán Bicski, Práth, Baranyi, Takács, Gregor, Fodor, Jencsik, Tóth, Katona, Laukó, Leicht, Jenei, Csécsi és Rendik 6.000 Ft-ot kell, hogy fizessen kedden, legkésőbb csütörtökig, míg Újvári, Fábián, Kárpáti, Kostyova, Kovács, Kovács, Miletics, Ferenczi, Csicsely, Pátkai és Szidor pedig 2.000 Ft-ot.

A nyári sportorvosi vizsgálatok kapcsán nem kaptam még visszajelzést Bicski, Práth, Jencsik, Csicsely, Dobos, Fodor, Kostyova, Pátkai, Rendik és Szidor részéről. Még 7 időpontunk van augusztus 18-án 10:15 és 11:45 óra között!

Legkésőbb csütörtökig szeretném felmérni az igényt az augusztus 10-14. közötti "Gábor-tábor" iránt is, hogy ne maradjanak kérdőjelek a nyár végi újraindulás kapcsán!
Tovább »

Heti várható
[2009. június 15. 11:11]


Ez lesz az idei szezon utolsó hagyományos hete, már ami az edzésritmust illeti, vagyis kedden 16:00 órakor értékelés, majd gél öttől edzés a Fehér úton. Szerdán búcsúzunk a Puskás Ferenc Stadiontól, ahol a 18:00 órakor kezdődő futóedzést tartjuk! Csütörtökön 16:30 órától lesz labdás edzés a Fehér úton, majd vasárnap indulunk reggel 08:00 órakor Grünbachba, onnan pedig a balatonkenesei táborba!
Tovább »

Fotók Gödről
[2009. június 15. 07:44]


A 44 macos találatot hozó gödi kupa képei már fenn vannak a Fotóalbumban!
Tovább »

Befűtöttünk a katlanban
[2009. június 15. 00:05]


Meggyőző játékot produkálva, látványos akciókat vezetve és nem mellékesen rengeteg gólt rúgva végzett a MAC mindkét csapata az előkelő 1. és 2. helyen a gödi Katlan Kupán! A kupagyőztes KÉK csapat Kostyova - Rendik, Szidor - Ferenczi, Pátkai, Csicsely - Práth, Csécsi (csereként: Kárpáti, Leicht, Wagner, Kovács Dominik) összeállításban először a MAC SÁRGA ellen játszott és egy kifejezetten színvonalas mérkőzésen az utolsó két percben, kétgólos hátrányból feláálva egyenlített 3-3-ra. A kékek góljait Ferenczi Csongor, Csicsely Márk és Kárpáti Krisztián szerezték. A Vác ellen 6-0-ra nyertek a gyerekek Csécsi Krisztián (2), Práth Dávid, Ferenczi Csongor, Pátkai Patrik és Kárpáti Krisztián góljaival, majd egy 7-1-es siker következett a Göd ellen. Ezen a találkozón Práth Dávid (2), Pátkai Patrik (2), Kárpáti Krisztián, Wagner Tamás és Rendik András volt eredményes. A kiváló gólkülönbségüknek köszönhetően a Gödöllő ellen már egy sima győzelem is elég lett volna, ám a fiúk rátettek egy lapáttal és 6-1-re legyőzték a bronzérmest Csécsi Krisztián (2), Pátkai Patrik, Rendik András, Práth Dávid és Ferenczi Csongor találataival.

Összességében 10 pontot gyűjtve 22-5-ös gólkülönbséggel végeztek az első helyen, megelőzve az ugyanennyi pontot gyűjtő 22-10-es gólkülönbséget produkáló MAC SÁRGÁT, amely a Puskár - Bicski, Takács - Kovács, Jencsik, Miletics - Tóth, Újvári (csereként: Jenei, Fodor, Körtélyesi, Gregor, Katona) összeállításban küzdött.

Az első találkozójukon a Vác ellen játszottak, és Miletics Zsombor (4), Újvári Bence, Kovács Dávid, Tóth Ádám, Fodor László és Jencsik Szilárd góljaival 9-2-re nyertek. A házirangadón 3-3 született a MAC KÉK ellen, ekkor Jencsik Szilárd (2) és Miletics Zsombor köszönt be az ellenfélnek. Következett a házigazda Göd, de ellenük sem volt apelláta, Miletics Zsombor (3), Tóth Ádám és Újvári Bence góljaival 5-1 lett a végeredmény. A Gödöllő ellen érdekes meccs következett, mert Újvári Bence (2), Miletics Zsombor, Tóth Ádám és Jencsik Szilárd góljaival már 5-0-ra is vezettek, de a végén 3 perc alatt kaptak négy gólt, így örülhettek a három pontnak...
Tovább »

Néhány eredmény
[2009. június 14. 00:22]


Pótlások, elmaradt meccsek, előrehozott mérkőzések; némi információhalmaz a mi csoportjainkból:

A BLSZ U13/1. csoportban a Budafok úgy előzött meg minket, hogy a SZE-FI nen állt ki ellene így játék nélkül megkapták a három pontot... Az MLTC ugyanezt csinálta kétszer is, három pontot levontak már tőle, de lassan a kizárás fenyegeti őket!

23. forduló:
Kelen SC - MLTC 3-0 játék nélkül

28. forduló:
Budafok - SZE-FI 3-0 játék nélkül

29. forduló:
Csillaghegy - KISE 4-8
Ikarus - Budafok 9-0

30. forduló:
Újpesti TE - Újpest SC 6-10
MLTC - Gázművek 0-3 játék nélkül

Az U12/3. csoprtban nem ennyire hektikus a helyzet:

26. forduló:
Dunakeszi - Goldball 3-1
MLTC - Honvéd 3-1
REAC - RAFC 6-2
Tovább »

35 percnyi jó játék kevés volt
[2009. június 13. 23:40]


Már egy félidő után közel reménytelen helyzetbe került „B” csapatunk a Csepel elleni bajnoki mérkőzésen, hiszen könnyen elkerülhető gólokat kapva mehetett pihenőre. Szünet után megnyertük a második játékrészt, és ekkor már egy férfiasan küzdő csapatot láthattunk a pályán. Az 1-3 (0-3) vereséget a Puskár – Leicht, Bicski, Katona – Ferenczi, Gregor, Jenei, Csicsely – Csécsi (csereként: Körtélyesi, Kárpáti, Kovács Dominik, Kostyova, Wagner) összeállítású együttes szenvedte el, amelynek szezonzáró gólját Bicski Bence lőtte.
Tovább »

Csongor felépült
[2009. június 12. 19:56]


A csütörtöki bajnokit rosszullét miatt kénytelen volt kihagyni Ferenczi Csongor, ám annyit javult az állapota, hogy holnap erősíteni fogja a "B" csapatot, amire azért is szükség lesz, mert Fábián Peti sem egészséges!

A másik jó hír, hogy Takács Dominik mégis tud jönni vasárnap Gödre, így ő került a beteg Fodor Laci helyére a sárga csapatba.
Tovább »

A Csepel elleni keret
[2009. június 12. 08:25]


Szombaton 08:00 órára van megbeszélve a találkozó a Fehér útra, hiszen kilenckor kezdődik a Csepel elleni bajnoki, amelyre mind a két garnitúrát hozzuk el! A résztvevők: Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Wagner Tamás
Tovább »

Szezonzáró vereség
[2009. június 11. 22:41]


Az eredmény alapján súlyos, a játék képe alapján elfogadható vereséget szenvedtünk a nyolc ’96-ossal felálló KISE-től. Az első félidőben helyenként többet birtokoltuk a labdát, ám a házigazdák szinte minden támadása góllal fejeződött be. Szünet után már gyengébben játszottunk, ám ekkor „szorosabb” eredményt produkáltunk, így jött össze a 6-1 (3-0) vereség. A Baranyi – Rendik, Takács /helyette Laukó az 55. perctől/, Bicski, Szidor /helyette Dobos a 41. perctől/ - Tóth, Kovács Dávid, Pátkai, Miletics –Újvári, Csicsely összeállítású csapat gólját Újvári Bence fejelte a 65. percben. Képünkön a nagyszerű teljesítményt nyújtó Takács Dominik látható.
Tovább »

A hétvégi rangadó bírája
[2009. június 11. 15:57]


A szombati, Csepel elleni mérkőzésünkön Huszti András Norbert lesz a játékvezető. A találkozó 09:00 órakor kerül megrendezésre a Fehér úton.
Tovább »

A grünbachi ellenfelek
[2009. június 11. 12:53]


Grünbach kapcsán a legfontosabb változás, hogy reggel 08:00 órakor lesz az indulás, mert a program miatt csak fél tizenkettő körül tudunk ebédelni!

A sorsolás után eldőlt, hogy az "A" jelű csoportba került a "B" csapatunk MAC Budapest néven, ellenfeli a hazaiak (SG Schneeberg), az SZ Marswiese és az ASK Ternitz lesznek. A "B" jelű kvartettben az "A" csapatunk (Budapest Népstadion néven), a Praterkids, az SV Willendorf és a Pfaffstätten csapatai szerepelnek.

A pontos menetrend
ide kattintva olvasható el!
Tovább »

Részletek a Katlan Kupáról
[2009. június 11. 07:03]


Időpont: 2009. június 14., vasárnap 08:30 - 15:00
Helyszín: Göd SE Sporttelep
Pálya méret: keresztpálya, 5*2 m-es kapu
Játékosok száma: 7+1 fő, maximum 14 játékos /csapat (játék közben repülőcsere)
Játékidő: 1*20 perc
Labda méret: 5-ös méretű focilabda
Díjazás: Az első helyezettek kupát és érmet, a 2-3 helyezettek érmet, a további helyezettek oklevelet kapnak
Különdíjak: gólkirály, az edzők véleménye alapján a legjobb játékos, és legjobb kapus

A '97-esek sorsolása:

08:30 MAC SÁRGA - MAC KÉK
08:55 FTC - VÁC
09:20 GÖD - GÖDÖLLŐ
09:45 MAC SÁRGA - VÁC
10:10 MAC KÉK - GÖD
10:35 FTC - GÖDÖLLŐ
11:00 MAC SÁRGA - GÖD
11:25 MAC KÉK - FTC
11:50 VÁC - GÖDÖLLŐ
12:15 MAC SÁRGA - FTC
12:40 MAC KÉK - GÖDÖLLŐ
13:05 GÖD - VÁC
13:30 MAC SÁRGA - GÖDÖLLŐ
13:55 MAC KÉK - VÁC
14:20 FTC - GÖD

14:45 EREDMÉNYHIRDETÉS

A kereteink:

KÉK csapat: Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Ferenczi Csongor, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Leicht Ferenc, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Wagner Tamás

SÁRGA csapat: Bicski Bence, Fodor László, Gregor Zoltán, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Katona Barna, Körtélyesi Bertalan, Miletics Zsombor, Puskár Gábor, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Sportorvosi időpontok
[2009. június 10. 13:13]


A '97-es korosztály számára 20 időpontot sikerült foglalnunk a Sportkórházba, így az alábbi időpontokra lehet Gábor bácsinál jelentkezni (e-mailen, sms-en, szóban):

augusztus 17., hétfő 08:45, 09:00, 09:15, 09:30, 09:45, 10:00, 10:15, 10:30, 10:45

augusztus 18., kedd 09:30, 09:45, 10:00, 10:15, 10:30, 10:45, 11:00, 11:15, 11:30, 11:45

Az időpontokat jelentkezési sorrendben osztom ki! Kérem, külön jelezze, aki máskor, máshol intézi a procedúrát!
Tovább »

A KISE elleni keret
[2009. június 10. 11:32]


Csütörtökön a játékvezető kérésére 15 perccel előbb kezdjük a KISE elleni zárómérkőzésünkt a X. Gyakorló u. 25. szám alatti pályán. Mindkét mezt hozza magával 14:45 órára Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence.

Ne a főbejáratnál parkoljatok le, hanem tovább kell menni és a sarkon jobbra befordulni és az utca végében megállni. Ott balra lesz egy kerítés, meg egy többemeletes épület, ott vannak az öltözők, s onnan majd az erdőn keresztül gyalog megyünk át a pályára!

A térkép egyébként
ide kattintva található.
Tovább »

Ami a szülőiről lemaradt!
[2009. június 10. 09:21]


A Balatonkenesén táborozóknak csütörtökön le kell adniuk egy borítékot, kérjük, mindenki írja rá gyermeke TAJ számát!

Grünbachba június 21-én, vasárnap 09:00 órakor indulunk a Körcsarnoktól. Találkozó 08:45 órakor, ott osztjuk szét a gyerekeket! Akik csupán a saját gyerekeiket viszik (Ferenczi, Csicsely, Pátkai, Szidor), nem kötelező (de lehet) odajönni, hanem legkésőbb 12:00 óráig kellene megérkezniük a helyszínre (Sportplatz - Am Neuschacht 2, Grünbach am Schneeberg, Niederösterreich 2733). Ajánlott útvonal: M1, A4 - Neusiedl am See-nél letérni és az 50-es úton Eisenstadton és Wiener Neustadton át.

Vasárnap két csapattal (MAC KÉK, MAC SÁRGA) indulunk az ún. Katlan Kupán, Gödön! Ellenfeleink: Ferencváros, Vác, Göd, Gödöllő. Minden csapat öt meccset játszik körmérkőzéses formában. A helyszínre (Göd SE sporttelep, GPS: Erdész u.) 08:00 órára kell érni, ahová az alábbiak szerint lehet eljutni: a régi 2-es úton miután beérkezünk Gödre jobbra figyeljetek! Elhagyjuk a Rendőrség épületét (lassan hajts!...), majd a Művelődési Ház után jobbra forduljatok az Alagút utcába. Ez átvezet a vasúti sínek alatt egy aluljárón, ami után balra kell fordulni be az erdőbe. Az első elágazásnál jobbra tarts (földút), ez már a pályához vezet!

A torna 14:45 óráig tart, a délelőtt folyamán ott lesz Gábor bácsi is, délután Peti és Pista bácsi irányítja a kék és a sárga csapatot (mindkét mezt ettől függetlenül el kell hozni!) A keretösszeállítás legkésőbb pénteken lesz ismert!
Tovább »

Szülői értekezlet fél öttől!
[2009. június 09. 12:12]


A gyerekeknek 16:00 órakor kezdődik ma a megbeszélés, míg a szüleiknek fél órával később. A sok információ miatt, kérjük, hogy mindenkinél legyen toll és papír!

A tervezett témáink:

- Grünbach
- Balatonkenese
- nyári napközi
- augusztusi edzések indulása
- Zánka
- meccsjegyek
- melyik bajnokságban indulunk
- Katlan Kupa
- egyéb

Pontos érkezést kérnénk és szeretnénk!
Tovább »

A forduló eredményei
[2009. június 08. 13:12]


Az U13-asok között sajnos két eredmény még nem áll rendelkezésünkre, de az már szinte biztos, hogy a Kelen SC nyerte meg a bajnokságot. Ezúton is gratulálunk nekik!

29. forduló

MAC - MLTC 17-0
Gázművek - Vasas 3-0
Budakeszi LA - Újpesti TE 5-2
Újpest SC - Kelen 3-5
SZE-FI - Rojik 2-4
Csillaghegy - KISE
Ikarus - Budafok
Szabadnapos: Budatétény

Az U12-ben is bajnokot avattak, sőt itt már minden érmes csapat helye biztos. Gratulálunk a Dunakeszi csapatának!

25. forduló:

MAC - Szt. Pál 3-0 játék nélkül (4-1)
Csepel - MLTC 2-3
Bp. Honvéd - REAC 7-2
Hidegkút - Dunakeszi 1-3
Goldball - Grund 6-1
RAFC - Láng
Bajnokságon kívül:
Ikarus - Lőrinc United 4-4

A 26. fordulóból előrehozott találkozók:

Dunakeszi - Goldball 3-1
MLTC - Honvéd 3-1
Tovább »

A heti programunk
[2009. június 08. 07:51]


Kedden 16:00 órakor gyülekeznek a gyerekek, és a fél ötig tartó értékelés után hatig edzenek a Fehér úton. Ugyanott fél öttől szülői értekezletet tartunk! Szerdán 18:00 és 19:00 óra futás lesz a Puskás Ferenc Stadionban, csütörtökön pedig ketté válik a keret. Az "A" csapatnak bajnoki mérkőzése lesz a X. Gyakorló u. 25. szám alatt a KISE ellen 15:45 órától, míg a "B" keretnek Varga Péter edzést vezényel a Fehér úton.

Szombaton játszik hazai pályán a "B" gárda a Csepel ellen 09:00 órától, ez lesz az utolsó bajnoki mérkőzésünk ebben a szezonban.
Tovább »

Kerek számok!
[2009. június 07. 11:00]


Tegnap játszotta idei 50. mérkőzését a "B" csapatunk, amely ebből 21-et megnyert és 5 döntetlent ért el (az "A" 99-nél jár, de hozzá lett sorolva a téli kék-sárga elosztás). Pont ugyanezen a mérkőzésen, vagyis a Szt. Pál ellen lőtte Leicht Ferenc a "B" csapat 3 éves időszakának 500. gólját!
Tovább »

Május legjobbjai!
[2009. június 07. 06:07]


Az edzők új kezdeményezése alapján ezúttal is megnevezzük az előző hónapban legjobban teljesítő két játékost. Az értékelésbe a bajnoki mérkőzéseken mutatott teljesítmény számít döntően, de természetesen az edzésmunka is befolyásolhatja a választást. A múlt hónapban az alábbi két fiúnak gratulálunk:

Május hónap legjobbja az "A" csapatban: Pátkai Patrik

Május legjobbja a "B" csapatban: Kárpáti Krisztián
Tovább »

Így is, úgy is hárommal nyertünk
[2009. június 06. 16:54]


Miután a Szent Pál Akadémia FC visszalépett az U12/3. csoportból, ezért a mai napon hivatalosan 3-0-s győzelmet aratott „B” csapatunk. Az ellenfél azonban eljött, így egy 3 x 25 perces edzőmérkőzésen küzdhettünk egymással. A Puskár – Laukó, Katona – Fábián, Gregor, Kárpáti, Csicsely – Csécsi, Leicht (csereként: Körtélyesi, Jenei, Kovács Dominik, Lakatos) összeállítású együttes Csicsely Márk, Leicht Ferenc, Jenei Krisztián és Csécsi Krisztián góljaival 4-1-re legyőzte riválisát. A helyenként tetszetős játék és sok helyzet mellett jó néhány gól benne maradt a társaságban… Képünkön a legjobb teljesítményt nyújtó Gregor Zoltán látható.
Tovább »

Gálaelőadás
[2009. június 06. 15:43]


Még edzésnek sem volt elég intenzív… Sajnos, az „A” csapatot nem késztette különösebben nagy erőbedobásra az MLTC gárdája, amely ellen könnyedén nyertünk 17-0 (8-0) – ra. Mindenesetre a mi frissen és nagy kedvvel játszó fiaink szép akciókat vezettek és „csupán 10” nagy helyzetet hagytak ki. A Baranyi – Takács, Bicski, Jenei - Tóth, Pátkai, Szidor, Miletics – Rendik, Újvári, Csicsely /helyette Szabados a 41. perctől/ összeállítású csapat góljait Újvári Bence (6), Tóth Ádám (4), Rendik András (3), Szabados Gergely (3) és Jenei Krisztián szerezték.
Tovább »

Beugró
[2009. június 05. 22:16]


Dobos Gergő iskolai elfoglaltsága miatt nem tud jönni holnap, helyette Jenei Krisztián játszik majd a védelemben. Sok sikert, Krisz, és köszönjük a gyors beugrást!
Tovább »

Az előző forduló eredményei
[2009. június 05. 11:33]


Pünkösd miatt hétköznapokon rendezték a BLSZ bajnokságok előző fordulóit, az U13/1. csoportban a 28. fordulónál járnak a csapatok:

Vasas SC - MAC 3-1
MLTC - KISE 0-8
Rojik - Újpest SC 2-1
Kelen SC - Budakeszi 3-2
Újpesti TE - Gázművek 1-3
Budatétény - Csillaghegy 2-7
Budafok - SZE-FI elmaradt
Ikarus szabadnap

Az U12/3. csoportban a 24. fordulót bonyolították le, az alábbi eredményekkel:

Ikarus - Szt. Pál Akadémia 3-0 játék nélkül
REAC - Csepel 2-4
Láng SK - Honvéd 0-6
Grund - Hidegkút 1-3
Dunakeszi - RAFC 6-0
Bajnokságon kívül:
Lőrinc United - Goldball 2-1

A 13. fordulóból elmaradt találkozók pótlása:

RAFC - REAC 2-2
Ikarus - Grund 4-2
Tovább »

A Szent Pál elleni keret
[2009. június 05. 08:36]


10:00 órára jöjjenek a "B" kerettagjai, akik bajnokságon kívüli mérkőzésen csapnak össze a Szt. Pál gárdájával. A sárga és a kék mez is legyen a táskában! Akiket várunk a Fehér úton szombaton: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Lakatos Rajmund, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor
Tovább »

Az MLTC elleni keret
[2009. június 04. 20:53]


Szombaton 09:00 órakor indul útjára a labda a MAC - MLTC BLSZ 1996/1. csoportja 29. fordulóbeli mérkőzésén. Nyolc órakor mindkét mezben (vélhetően a sárgában játszunk) találkozó a Fehér úton az alábbi fiúknak: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Jenei Krisztián, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Két csapattal indulunk Grünbachban!
[2009. június 04. 15:13]


Miután csak 7 csapat jött össze a június 21-i tornára, ezért a szervezők felkértek minket, hogy töltsük fel a mezőnyt. Ez azt jelenti, hogy a komplett kenesei táborozóbrigád Ausztriából megy át majd a Balaton mellé! Pontos kerethirdetés hamarosan...
Tovább »

Kedden szülői értekezlet!
[2009. június 03. 21:11]


Június 9-én kedden 16:30 órától lesz szülői értekezlet a Fehér úton az edzéssel párhuzamosan. Itt hangoznak majd el bővebb információk Grünbachról, Balatonkeneséről, Zánkáról, valamint a nyári és őszi edzéstervről. Szeretnénk, ha mindenki meg tudna jelenni!
Tovább »

Hétvégi hiányzók!
[2009. június 03. 09:35]


Iskolai kirándulások miatt 7 gyerekre (Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Fodor László, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Wagner Tamás) nem számíthatunk a hétvégén, ráadásul a bécsi torna után hárman ágynak dőltek (Csicsely Márk, Jencsik Szilárd, Práth Dávid). Abból a szempontból szerencse, hogy a Szt. Pál ellen játszik a "B" bajnokságon kívül, mert így két játékos be fog segíteni az "A" csapatból a saját meccse után!

Eldőlt az "A" csapat utolsó bajnoki mérkőzésének időpontja is: június 11-én, csütörtökön 16:00 órakor lépünk pályára a X. Gyakorló u. 25. szám alatti füves létesítményben. A "B"-nek ezzel párhuzamosan majd edzése lesz.
Tovább »

Végre edzések!
[2009. június 02. 07:00]


Az utóbbi két hétben egymást érték a mérkőzések (közülük az Etalon Torna és a bécsi túra fényképei már a Fotóalbumban), így örömteli, hogy a héten három nyugodt edzésen részt vehetnek a srácok! Kedden 16:00 órakor értékelés, majd edzés hatig, csütörtökön pedig fél öttől hatig lesz gyakorlás a Fehér úton. Közötte szerdán futóedzés 18:00 és 19:00 óra között a Puskás Stadionban.

A hétvégén jön a szezon utolsó kettős rangadója, vagyis 09:00 órakor a Fehér úton az "A" csapat fogadja bajnokin az MLTC gárdáját, majd 11:00-től a "B" vív bajnokságon kívüli mérkőzést a Szt. Pál Akadémia gárdájával.

Tovább »

A 3. helyen végeztünk Bécsben
[2009. június 01. 19:22]


Ma délelőtt került sor a bécsi FAVAC tornán az U12 viadal elődöntőire, ahol a mi "A" csapatunk is érdekelt volt. A GR Mostar elleni 20 perces találkozó első negyedórájában, Kostyova - Rendik, Bicski, Szidor - Ferenczi, Kovács, Pátkai - Újvári, Tóth (csereként: Jencsik, Práth, Csicsely, Fábián, Takács) összeállításban gyönyörű futballt produkálva beszorítottuk bosnyák ellenfelünket, ám sajnos ekkor egy szöglet után ők szereztek gólt. Kitámadó csapatunk 3 perc múlva kapott egy újabbat is, így 2-0-ás vereség miatt lógathattuk az orrunkat, és bántuk, hogy a foci nem pontozásos sportág. A másik ágon az erősebbnek tűnő német Hombrucher SV büntetőkkel alulmaradt a házigazdákkal szemben, így a bronzéremért is egy kifejezetten éles meccs várt ránk! Két óriási gól született a kifejezetten színvonalas - valódi döntőnek beillő - találkozón (a mienket Rendik András lőtte), ahol már a rendes játékidőben magunk javára fordíthattuk volna a mérkőzést, de ez a büntetőpárbajra maradt. Az első körben Tóth Ádám mellé lőtt, Kostyova Patrik pedig csak beleérni tudott a labdába (0-1). Következett Takács Dominik, aki magabiztosan gurított a hálóba (1-1), miközben kapusunk jó irányba vetődve hárított. A harmadik lövőknél Práth Dávid lövése utat talált a hálóba (2-1), Patrik pedig nagy vetődéssel kitolta a német ifjú lövését, majd eltűnt a ráugró gyerekek kupaca alatt...

Mikor előkerült, jöhetett az eredményhirdetés (a döntőben: FAVAC - Mostar 1-0), amely során kiderült, hogy képen látható Kostyova Patrik lett a torna legjobb kapusa! Ezúton is gratulálunk neki, és a három napon át látványosan focizó további 13 fiúnak!
Tovább »

Csupán egy pont jutott
[2009. június 01. 16:32]


Az Etalon Sportiskolában megrendezett Pünkösdi Tornán az első meccsen még sikerült egy gólnélküli döntetlent elérnie "B" csapatunknak, amely viszont utána is gól nélküli maradt, így öt vereséggel és csupán egy ponttal zárta a viadalt. A csapatban három '98-as fiú segített ki, akiknek köszönjük a részvételt. A Puskár - Kovács Dominik, Katona, Leicht - Csécsi, Gregor, Kárpáti, Bacskai, Wagner (csereként: Molnár,Turzó) összeállítású együttes a SZAC KÉK ellen 0-0 és 0-3, a SZAC CSÍKOS ellen 0-4, 0-7, a Pécs ellen pedig 0-6, 0-6 eredményeket értünk el. A csapat legharcosabb játékosa címet Wagner Tamás érdemelte ki.
Tovább »

Az edzőmeccset is behúztuk
[2009. május 31. 14:14]


Tegnap kicsit sokáig ünnepeltük a négy közé jutást, ezért egy kissé fáradt csapat ébredezett fél nyolckor, majd indult el egy buszos városnézésre, melynek során megálltunk egy kicsit Schönbrunnban. Onnan visszatérve a szerb Dinic Labdarúgóiskola Nis csapatával vívtunk 2 x 25 perces edzőmérkőzést a szűk pálya miatt 9+1 fővel, amelyen megérdemelten nyertünk 3-2 (1-0)-ra, pedig a tegnap sokat játszók mindegyike pihent egy félidőt. A Kostyova – Rendik, Takács, Szidor – Kovács, Jencsik, Tóth – Fábián, Práth, Csicsely (csereként: Pátkai, Bicski, Ferenczi, Újvári) gárda kapott egy szabálytalan és egy nevetséges gólt, miközben Fábián Péter fejesből, Pátkai Patrik egy védelmi hibát kihasználva egyéni játék után, Ferenczi Csongor pedig Tóth Ádi szemfülességének és harcosságának köszönhetően szerzett gólt.
Tovább »

Bejutottunk az elődöntőbe
[2009. május 31. 09:27]


Az „A” csapatunk pünkösdi programja Bécsben zajlik, ahol szombaton zuhogó esőre ébredtünk, ám pont a meccsek kezdetére elállt, így a műfüves pályán nem volt mire panaszkodnunk (mondjuk rendkívül keskeny a pálya). A Kostyova – Rendik, Bicski – Ferenczi, Jencsik, Pátkai, Szidor – Tóth, Újvári (csereként: Csicsely, Fábián, Kovács, Práth, Takács) összetételű csapat elsőként a szerb FC Pinkum ellen lépett pályára, ám óriási helyzeteink ellenére 0-0-át játszott a ¾ pályán 20 perc alatt. Várható volt, hogy a házigazda FAVAC ellen sem lesz gólparádé, 0-0-s végeredmény egy igazán harcos találkozón alakult ki. A szerb FK Olimpik Beograd ellen már égetően szükség volt a három pontra, amit Újvári Bence (2) góljával szállítottunk is. Az utolsó szombati meccsen a szintén déli szomszéd, FK Panter Pozerevac ellen már az ötös csoport első helyéért küzdöttünk, amit Tóth Ádám remek fejesgóljával el is értünk.
Tovább »

Pünkösdi Torna az Etalonon
[2009. május 29. 15:18]


Szombaton a "B" csapatunk négy 1998-as labdarúgóval kiegészülve szerepel a LEGEA Pünkösdi Tornán. Találkozó 09:30 órakor a XVIII. Tövishát u. 8. szám alatti SZAC-pályán. A '97-esek névsora: Csécsi Krisztián, Gregor Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Wagner Tamás
Tovább »

Hotelhelyzet Bécsben!
[2009. május 28. 21:01]


Bécsben a gyerekek az alábbi hotelben laknak majd:

ETAP HOTEL Wien Sankt Marx
Franzosengraben 15, 1030 WIEN
Tel : (+43)1 79845 55

A szülőknek pedig ebben a hotelben foglaltak a szervezők. A két ágyas szoba ára /reggelivel együtt/ egy éjszakára: 60 Euro

Artis Tower Hotel Wien
Oberlaa, A-1100 Wien/Vienna - Kurbadstrasse 8
http://www.airo-hotels.at/
Tovább »

Mit pakoljunk?
[2009. május 28. 20:12]


Pénteken 16:00 órakor indul a busz (találkozó 10 perccel előtte) a Körcsarnok elől, ahol 12 gyerek és Fábián apuka száll fel, míg a Kongresszusi Központnál 16:30 órakor BB és a két Újvári (jó helyeket meghagyni ám...). Civil ruhában utazzunk! Legyen ott mindenkinél az útlevele, némi költőpénz EURO-ban (teljes ellátásunk lesz!), és 1600 Ft a biztosításra. Mindenki két táskát hozzon, egyikben a meccs felszerelések (két mez, két nadrág, sportszár, sípcsontvédő, 3 pár zokni, stoplis cipő, széldzseki, gálamelegítő, kulacs, törülköző, tusfürdő, papucs, sapka, naptej, vagyis azok a holmik, amelyeket a meccsekre viszünk magunkkal), míg a másik utazótáskában legyenek a civil cuccok, vagyis 3 db alsónadrág, újabb 3 db zokni, pólók, ingek, egy hosszú és egy rövid nadrág, fürdőnadrág, második törülköző, pulóver, másik melegítő, pizsama, tisztálkodószerek, zsebkendő, kisebb játékok, könyv, stb. Egy külön, kisebb hátizsák jól jöhet mindenkinek a kirándulások, és esetleges fürdőzés alkalmával.

Este vacsorával várnak minket!
Tovább »

A Vasas elleni mérkőzés képes összefoglalója
[2009. május 28. 08:51]


A tegnapi bajnoki találkozónkról készült első adag fénykép (Ferenczi Béla) már megtekinthető ide kattintva, a következő részről pedig majd Miletics Péter gondoskodik.
Tovább »

Kifejezetten jól játszottunk!
[2009. május 27. 21:48]


A Vasas SC elleni bajnoki mérkőzésen 3-1 (1-0) arányú vereséget szenvedett „A” csapatunk, ám a mutatott játék helyenként nagyon megkomponáltra, látványosra sikeredett. Ezúttal az ellenfél kapusa hiúsította meg, hogy több gólt is lőjünk, míg a Vasas kétszer is csak szöglet után volt eredményes. A Kostyova – Rendik, Bicski, Szidor, Dobos /helyette Takács a 62. perctől/ - Ferenczi, Tóth, Pátkai, Miletics – Újvári, Csicsely /helyette Csécsi a 67. perctől/ összeállítású csapat gólját Tóth Ádám (képünkön) szerezte.
Tovább »

A bécsi torna részletei
[2009. május 27. 10:27]


A FAVAC meghívására Bécsben veszünk részt egy U12-es pünkösdi tornán, ahol 10 csapat küzd azért, hogy a két ötös csoportban megszerezze a hétfői összevont elődöntőben szereplés jogát! A legjobb négy közé kerüléshez az "A" csoport 1-2. helyén kellene végeznünk a MAC Népstadion, a hazai FAVAC, az FC Pinkum, az FK Olimpik Belgrad és az FK Panter Pozerevac alkotta ötösben. Ezt az alábbi kerettel próbáljuk meg elérni: Bicski Bence, Csicsely Márk, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

Szombaton 12:30 és 16:15 között játsszuk le a mérkőzéseinket az alábbi
sorsolás szerint!

Vasárnap nagy pályás edzőmérkőzést vívunk, majd lesz városnézés, valamint házigazdáink meghívására egy osztrák bajnoki mérkőzés (Austria Wien - Kärnten) megtekintése következik 15:30 órától (Erre a programra a szülők is kapnak ingyenjegyet!)

Hétfőn reményeink szerint érdekeltek leszünk, de mindenképpen ekkor utazunk haza.
Tovább »

A Vasas elleni keret
[2009. május 27. 08:43]


Még a tegnapi meccs képeit se néztük végig (Fotóalbum/meccsképek), és máris itt a nyakunkon az újabb bajnoki találkozó. Az "A" csapat a Vasas ellen játszik 17:30 órakor a Fáy utcában, a műfüvön, ez lesz az esti BL-döntő felvezetése... Találkozó a létesítmény közepén található öltözőknél egy órával a meccs előtt az alábbi fiúknak: Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kostyova Patrik, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Hidegzuhany a forróságban
[2009. május 26. 22:49]


Két ellentétes félidőt produkált „B” csapatunk az MLTC elleni hétközi mérkőzésen, hiszen a gólnélküli első játékrsézben mi álltunk közelebb a gólszerzéshez. Szünet után aztán szép lassan kivégeztük magunkat, hiszen nagy hibákat vétve hagytuk elhúzni ellenfelünket, amely végül 6-0-ra győzött a Kostyova – Kovács Dominik, Takács, Katona – Fábián, Bicski, Jenei, Csicsely – Csécsi (csereként: Wagner, Körtélyesi, Kárpáti, Leicht) összeállítású együttesünk ellen.
Tovább »

A tegnapi meccs képekben
[2009. május 26. 09:17]


Ferenczi Béla segítségének köszönhetően már fenn is vannak a galériánkban a Csillaghegy - MAC mérkőzés fotói!

Képünkön az első labdaérintéséből gólt szerző Dobos Gergőt ünneplik a társak!
Tovább »

Közel a győzelemhez!
[2009. május 25. 20:46]


Egy eléggé hektikus mérkőzésen hátrányból fordítva közel álltunk a győzelemhez, ám végül meg kellett elégednünk a 2-2 (1-1)-es döntetlennel a Csillaghegy gárdája ellen. Négy kapufát lőttünk, s legalább ennyi hatalmas lehetőségünk volt a három pont megszerzésére, ám ezúttal elöl nem voltunk elég élesek. A Baranyi – Rendik, Bicski, Szidor - Ferenczi, Kovács /helyette Dobos az 52. perctől/, Pátkai, Miletics /helyette Laukó a 65. perctől/ – Tóth, Újvári, Csicsely /helyette Szabados a 41. perctől/ összeállítású csapat góljait Szidor Szabolcs és Dobos Gergő lőtte, utóbbinak (képünkön) ez volt az első bajnoki gólja a MAC színeiben!
Tovább »

Az MLTC elleni keret
[2009. május 25. 19:31]


Kedden 15:15 órakor találkozunk a XVI. Bökényföldi út 27. szám alatt, ahol "B" csapatunk az MLTC ellen játszik hétközi fordulót. Mind a két mezt hozza magával: Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Fábián Péter, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Takács Dominik, Wagner Tamás
Tovább »

A hétvége eredményei
[2009. május 25. 11:14]


Szokatlanul gyorsan megszerezhetővé váltak a magunk mögött hagyott hétvége bajnoki mérkőzéseinek eredményei. Íme, a BLSZ 1996/1. csoport 27. fordulója (képünkön Miletics Zsombort köszöntik társai, a többi kép már a galériában!):

MAC - UTE 2-7
Csillaghegy - MLTC elhalasztva
KISE - Vasas SC 2-2
Gázművek - Kelen SC 3-6
Budakeszi - Rojik 2-1
Újpest SC - Budafok 11-2
Ikarus - Budatétény 12-0
SZE-FI szabadnap

A BLSZ 1997/3. csoportban a 23. fordulónál járunk:

MAC - REAC 4-1
Szt. Pál Akadémia - MLTC 0-3 játék nélkül
Csepel - Láng SK 5-1
Honvéd - Dunakeszi 7-3
RAFC - Grund 0-8
Goldball - Ikarus 1-3
Bajnokságon kívül:
Hidegkút - Lőrinc United 3-1
Tovább »

A játék jegyében
[2009. május 24. 15:46]


Ugyan még e hétvége képeit sem biztos, hogy mindenki látta (Wagner-anyu jóvoltából már az albumban pihennek), már tekinthetünk előre; mi is vár ránk a jövő héten?! Nos, a mérkőzések, tornák jegyében zajlik május utolsó hete, hiszen hétfőn (Fehér út 16:00) és szerdán (Fáy u. 17:30) az "A" csapatnak lesznek bajnoki meccsei, míg kedden (Bökényföldi u. 16:00) a "B" keret vív hasonló jellegű mérkőzést.

Kedden nincs edzés, szerdán a "B"-sek futnak a Puskás Stadionban 18:00 és 19:00 óra között, míg csütörtökön fél öttől a Fehér úton gyakorlunk.

Pénteken 16:00 órakor indul Bécsbe az "A" csapat, vélhetően hétfőn érkezik haza, míg a "B" csapat a SZAC-Etalon pályán játszik egy 1997-es Pünkösdi Tornán szombaton 09:45 és 16:00 óra között.
Tovább »

A Csillaghegy elleni keret
[2009. május 24. 13:44]


Hétfőn pótoljuk a 25. fordulóból elmaradt találkozónkat a Csillaghegy ellen. A mérkőzést a rivális kérésére a saját pályánkon bonyolítjuk le 16:00 órától. Előtte egy órával találkozunk a pályán, ahová mind a két mezünket magunkkal kell hozni: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Kellett ez a győzelem!
[2009. május 23. 17:38]


Megküzdött a három pontért „B” csapatunk, amely 4-1-(1-1)-re győzte le a REAC csapatát a Fehér úton. Szépen gördültek a tudatos támadások, igaz a befejezésekbe sok hiba csúszott. A Kostyova – Kovács Dominik, Laukó, Katona – Fábián, Gregor, Jenei, Csicsely – Csécsi (csereként: Wagner, Körtélyesi, Kárpáti, Leicht, Puskár) összeállítású csapat góljait Jenei Krisztián (2), Kárpáti Krisztián és Leicht Ferenc szerezte.

Tovább »

Sok a kapott gól!
[2009. május 23. 15:43]


Az utolsó két percben kapott gólok miatt a bajnokság eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedtük el az Újpesti TE 1996-os gárdájától. A 7-2 (3-1)-es vereség ellenére négy-öt ordító ziccert is kidolgoztunk, a mezőnyben is voltak tetszetős megoldásaink, de Bicski korai sérülése miatt hátul könnyen sebezhetővé váltunk. A Baranyi – Rendik, Bicski /helyette Szabados a 36. perctől/, Szidor, Takács - Ferenczi, Kovács, Pátkai, Miletics – Tóth, Újvári összeállítású csapat góljait Miletics Zsombor és Kovács Dávid szerezte. Képünkön a meccs legjobb hazai játékosa, Pátkai Patrik látható.
Tovább »

Eredménydömping
[2009. május 22. 21:30]


BLSZ 1996/1. csoport, 25. forduló eredményei:

Csillaghegy - MAC május 25., hétfő 16:00
Gázművek - KISE 0-0
Budakeszi - MLTC 16-1
SZE-FI - Újpesti TE 1-2
Ikarus - Kelen SC 2-0
Újpest SC - Vasas 3-3
Budatétény - Rojik 1-8
Budafok szabadnap

BLSZ 1996/1. csoport, 26. forduló eredményei:

Kelen SC - MAC 5-1
Újpesti TE -KISE 1-2
Vasas SC - MLTC 9-1
Budatétény - SZEFI 1-3
Budafok - Budakeszi 2-8
Rojik - Gázművek 2-0
Ikarus - Csillaghegy 3-0
Újpest SC szabadnap

BLSZ 1997/3. csoport, 26. forduló eredményei:

Láng SK - MAC "B" 1-6
Goldball - Szt. Pál Akadémia 4-0
REAC - MLTC 2-2
Ikarus - Hidegkút 2-1
Grund - Honvéd 0-2
Dunakeszi - Csepel 3-1
Bajnokságon kívül:
Lőrinc United - RAFC 4-1
Tovább »

A REAC elleni keret
[2009. május 22. 14:08]


10:00 órakor gyülekezünk a Fehér úton a "B" keret tagjaival: Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Wagner Tamás

Laukó István szereplése kérdéses, mert ha szükség lesz rá, akkor pályára lép az "A" csapat mérkőzésén!
Tovább »

Az Újpesti TE elleni keret
[2009. május 22. 09:08]


Szombaton reggel 08:00 órakor találkozik az "A" keret a Fehér úton: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

Laukó István amolyan vésztartalékként elég, ha fél kilencre érkezik, ugyanis ő a tervek szerint a "B" meccsén játszik majd!
Tovább »

Futóedzés képekben
[2009. május 21. 23:30]

A szerdai futóprogramunk megtekinthető képgalériánkban, valamint bővült a Kelen - MAC mérkőzés fotócsomagja is!

A hétvégi játékvezetők
[2009. május 21. 14:40]


A BLSZ nagyszerű bíróküldésének köszönhetően ismét Ember Péter vezeti az "A" csapat mérkőzését, akinek a múlt héten két lesgólt és egy kezezés után megítélt gólt köszönhettünk, ráadásul nem valós szöveget írt be a jegyzőkönyvbe sem... Mindenesetre kap még egy esélyt, hogy bizonyítson, ért ehhez a játékhoz!

A "B" csapat mérkőzésén Borbás Bottyán dirigál majd!
Tovább »

Egyértelmű javulás
[2009. május 21. 11:20]


Az őszi és a tavaszi futásokat összevetve egyértelműen kirajzolódott, hogy a társaság zöme javított saját eredményén. A 100 méteres távon a 21 futó 81 %-a (17 fiú) jobban teljesített, ugyanez az arány 400 méteren 20 futónál 95 %-os (19-en javítottak!), míg 2000 méteren a 19 eredményből 14 jobb, 1 ugyanolyan és 4 rosszabb, mint ősszel (ez 74%)! Gratulálok ezért a társaságnak! Az ősszel még nem futók eredményei nem tartoznak bele értelemszerűen ebbe az összevetésbe, de a hat fiúból négy (Csicsely, Jencsik, Szabados, Pátkai) az első tízben végzett, szóval nekik is jár az elismerés!

Az összesített tavaszi eredmény alapján Rendik András (képünkön) végzett az élen, a további sorrend, illetve a legtöbbet javítók listája a Tovább gomb megnyomásával olvasható!
Tovább »

A mai eredmények
[2009. május 20. 21:27]


Szerda lévén újabb pótlásokra került sor, és a 100, illetve a 2000 méteren figyelemre méltó eredmények is születtek:

100 m

Szabados Gergely 15,10
Körtélyesi Bertalan 18,36

400 m

Szabados Gergely 1:21:24
Körtélyesi Bertalan 1:58:40

2000 m

Csicsely Márk 7:55:45
Tóth Ádám 8:11:68
Kovács Dávid 8:12:79
Újvári Bence 8:13:15
Fábián Péter 8:38:22
Práth Dávid 9:22:39
Csécsi Krisztián 9:48:69
Gregor Zoltán 10:23:65

Összesített eredményeink a Tovább gomb megnyomásával olvashatók!
Tovább »

Futáspótlás!
[2009. május 19. 21:47]


A mai értékelő beszélgetésen is elhangzott, hogy szerdán le szeretnénk zárni a futásfelméréseket, ezért kötelező a részvétel! Akik már teljesítették mind a három távot, azoknak külön foglalkozás lesz, amíg a többiek felkészülnek a saját távjukra.
Tovább »

Bécsi információk!
[2009. május 18. 13:47]


Az "A" csapat pünkösdi programjával kapcsolatban felmerült a szülők utazása is, ők ugyanabban a szállodában alhatnak (53 Euro / 2 ágyas szoba / éj), ahol a gyerekek. A keddi edzésre kell megmondani, hogy kinek, hány szobát foglaljunk! A reggeli 5 Euro / fő.

A pálya megközelíthetősége
ide kattintva tekinthető meg!

A gyerekeket szállító busz indulása:

2009.05.29., péntek 16:00 - Körcsarnok, majd
16:30 - Kongresszusi Központ parkolója
Tovább »

Boldog Születésnapot!
[2009. május 18. 12:22]


Ha a játékosságát nézem, akkor 10 éves.
Ha a lelkét, akkor 20.
Ha a fizikai állapotát, akkor 30.
Ha a külseje alapján kell megítélnem, akkor 40.

A születési anyakönyvi kivonat szerint azonban; ma 50 éves!

Isten éltessen, Gyula, lelkiismeretes munkádat ezúton is köszönjük!
Tovább »

A heti menetrendünk
[2009. május 18. 07:06]


Kedden (16:00-18:00) és csütörtökön (16:30-18:00) a Fehér úton lesznek a labdás edzések, szerdán pedig - még mindig!! - futást pótlunk három távon 18:00 és 19:00 óra között a Puskás Stadionban.

Szombaton "kettős rangadó" lesz a Fehér úton, hiszen 09:00 órakor az "A" csapat fogadja az Újpesti TE gárdáját, míg 11:00 órától MAC "B" - REAC találkozóra kerül sor.
Tovább »

Gólokkal fűszerezve
[2009. május 17. 12:44]

Fotótárlat nyílt a tegnapi mérkőzéseinkről köszönhetően a Miletics, Ferenczi, Wagner fényképész-csapatnak!

Eddig nem közölt eredmények
[2009. május 17. 09:34]


BLSZ 1996/1. csoport, ahol az "A" csapatunk szerepel:

A 24. forduló eredményei:

MAC - Rojik 2-0
Csillaghegy - Vasas 1-2
MLTC- Újpesti TE 0-16
KISE - Kelen SC 2-4
Gázművek - Budafok 11-1
Újpest SC - Budatétény 12-2
SZEFI - Ikarus 1-3
Budakeszi szabadnap

25. forduló:

Gázművek - KISE 0-0
SZE-FI - Újpesti TE 1-2

BLSZ 1997/3. csoport, a "B" csapatunk bajnoksága:

A 21. forduló eredményei:

MAC "B" - Dunakeszi 1-5
Szt. Pál Akadémia - REAC 0-3 játék nélkül
MLTC - Láng 12-0
Csepel - Grund 7-0
RAFC - Ikarus 2-8
Hidegkút - Goldball 0-1
Bajnokságon kívül:
Honvéd - Lőrinc United 6-1

A 13. forduló eredményei (pótlás):

Honvéd - MLTC 3-2
Goldball - Dunakeszi 2-3

A 22. forduló eredményei:

Láng - MAC "B" 1-6
Grund - Honvéd 0-2
Goldball - Szent Pál 4-0 (korábban lejátszották)

A 26. forduló eredménye (előrehozott mérkőzés):

Goldball - Dunakeszi 1-3
Tovább »

Hoztuk a kötelezőt
[2009. május 16. 21:05]


A második játékrészre felőrölte az egy évvel fiatalabbakból álló Láng SK ellenállását „B” csapatunk, s látványos gólokat lőve 6-1 (1-0)-ra diadalmaskodott. A Puskár – Kovács Dominik, Jenei, Leicht – Fábián, Kárpáti, Laukó, Katona – Csécsi (csereként: Wagner) összeállítású csapat góljait Jenei Krisztián (2), Kárpáti Krisztián (2), Laukó István és (képünkön a gólszerzés pillanata) Wagner Tamás szerezte.
Tovább »

Vállalható vereség!
[2009. május 16. 20:08]


Szépen és kulturáltan focizva állt helyt „A” csapatunk az 1996-os Kelen SC gárdája ellen, igaz győzelmi esélyeink nem voltak a találkozón. Az 5-1 (3-1)-es vereséget hozó mérkőzésen a Kostyova – Takács /helyette Tóth a 41. perctől/, Bicski, Szidor, Dobos - Rendik, Ferenczi, Pátkai, Miletics – Csicsely /helyette Szabados az 51. perctől/, Újvári összeállítású csapat minden tagja dicséretet érdemel, újra sikerült egységes csapatként játszani. A mieink gólját Újvári Bence lőtte a 34. percben (képünkön a találat).
Tovább »

Futottak még...
[2009. május 16. 07:22]


A szerdai napon újabb pótlások történtek a különböző távokon:

100 m

Jencsik Szilárd 15.22
Tóth Ádám 15.46
Ferenczi Csongor 15.57
Dobos Gergő 15.58

400 m

Pátkai Patrik 1.18.64
Miletics Zsombor 1.16.89

2000 m

Ferenczi Csongor 7.35 !
Szabados Gergely 8.43
Jenei Krisztián 9.06

Az összetett állásához nyomd meg a Tovább gombot!
Tovább »

A hétvégi meccsek helyszínei
[2009. május 15. 13:15]


A Kelen SC pályája ide kattintva tekinthető meg.

A Tatai útra a megközelíthetőség ide kattintva látható!
Tovább »

A Láng SK elleni keret
[2009. május 15. 12:49]


13:30 órakor lesz a gyülekező a "B" csapatosok részére szombaton a Láng SK elleni találkozó előtt, ahová mind a két garnitúrát hozzuk magunkkal (vélhetően sárgában játszunk majd). A keret: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Wagner Tamás
Tovább »

A Kelen SC elleni keret
[2009. május 15. 11:21]


Szombaton 10:00 órakor lesz találkozó az "A" csapat tagjainak a Kelen SC pályáján. A kék és a sárga szerelést is hozzák magukkal: Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kostyova Patrik, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Edzőmeccset játszottunk
[2009. május 15. 09:23]


A Budapest Jövőjéért Egyesület '98-as csapata ellen vívott gyakorló mérkőzést az "A" keret, s 5-2-re győzött. A rendkívül gyors és fegyelmezett ellenféllel szemben csak az utolsó negyedórában sikerült feltörni a reteszt a Puskár - Takács, Dobos, Szidor - Rendik, Ferenczi, Pátkai - Práth, szabados (csereként: Bicski, Jencsik, Miletics, Újvári, Kostyova) összetételű gárdának. Góljainkat Szabados Gergely (2), Pátkai Patrik (2) és Miletics Zsombor szerezték.
Tovább »

A hétvégi sporik
[2009. május 14. 11:29]


Az "A" csapatunk lép előbb pályára szombaton, hiszen 11:00 órakor kezdődik a Kelen SC elleni találkozó a XI. Hunyadi M. u. 56. szám alatti sporttelepen, amit Ember Péter dirigál majd.

A "B" keret ebéd után, 14:30 órakor csap össze a Láng SK '98-as gárdájával a BVSC pályáján, a XIV. Tatai út 3/B szám alatti létesítményben, méghozzá Kántor Barnabás sípszavára.

A mai edzőmeccsen (MAC "A" - Budapest Jövőjéért, 17:00, Fehér út 3/4 pálya) nem lesz BLSZ által küldött sípmester... A meccsről kimaradóknak tartalmas edzés lesz az eső által végre meglocsolt füvön...
Tovább »

FAVAC torna Bécsben!
[2009. május 13. 14:45]


Pünkösdkor vesz részt Bécsben "A" csapatunk az 1997-es korosztály számára kiírt nemzetközi tornán, ahol a mieinken és a házigazda FAVAC-on kívül a német Hombrucher SV, valamint öt (!) szerb csapat indul.

A mieink kerete: Bicski Bence, Csicsely Márk, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Jencsik Szilárd, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Végleges a májusi programunk!
[2009. május 13. 12:45]


Sikerült lekötni az összes bajnoki mérkőzés időpontját, amelyet májusban kell megvívnunk, így azokhoz igazodva az edzésprogram is változott. Nem lesz hétfői edzés a hónapban, az "A" csapat május utolsó hetében kedden pihenőnapot kap, míg ugyanazon a héten a "B" csapatnak önállóan lesz futóedzése!
Tovább »

Jövő keddig kell fizetni!
[2009. május 12. 11:58]


Május 19. a határideje a balatonkenesei focitábor 2. részletének befizetésére. Jövő keddig kell Gábor bácsinak befizetni a pénzt, amely a grünbachi utazóknak kevesebb lesz, hiszen lejön az összegből a vonatköltség és egy ebédnek az ára!
Tovább »

Heti menetrend
[2009. május 11. 08:08]


Amolyan csendes, komplikációmentes hét vár ránk, hiszen három edzés és két meccs szerepel a programban. Kedden 16:00 és 18:00 óra között értékelünk és edzünk a Fehér úton, mi több a "B" csapat gyakorló meccset is játszik a Budapest Jövőjéért klub '98-as korosztályával, majd szerdán este hattól jön a futás, a döntő többségnek 2000 méteres felmérő pótlása következik, a részvétel kötelező! Csütörtökön az "A" csapatnak lesz edzőmeccse a keddi ellenféllel ugyancsak 3/4 pályán, míg a többieknek szimpla edzés lesz 16:30 és 18:00 óra között.

Szombaton 11:00 órakor a Kelen SC pályáján játszik az "A" keret, 14:00 órakor pedig a XIV. Tatai út 3/B (BVSC-pálya) szám alatt a Láng ellen a "B"-sek.
Tovább »

Ügyességi felmérés
[2009. május 10. 00:57]


4 különböző feladat megoldása várt az 1997-es korosztályra csütörtökön előzetes bejelentés nélkül, így különösebb ráhangolódás nélkül mérhettük fel 29 gyerek képességeit ügyességi számokban. A szlalom-labdavezetés mellett, dekázás, távolba rúgás és pontossági lövések szerepeltek a programban, utóbbi kettőnél az ügyetlenebb lábbal is. Az összetett verseny győztese a képünkön látható Jenei Krisztián lett, aki minden számban az első tízben végzett! Gratulálunk a teljesítményéhez, de több játékos is dicsérhető!

A részletes eredménysor
ide kattintva olvasható!
Tovább »

Nincs komoly baj
[2009. május 09. 20:03]


Gregor Zolit sérülése után Csécsi anyuka (külön köszönet érte!!) kocsijával kórházba vitték, de a vizsgálatok után megállapították, hogy nincs törés, vagy szakadás a térdében. Jegelnie, borogatnia kell a lábát, reméljük, minél előbb visszatérhet közénk! Addig is nézegesse a meccsről készült fotókat, amelyeket Wagner anyuka készített!
Tovább »

Benne volt a szívünk!
[2009. május 09. 18:30]


Egy végletekig kiélezett, igazi futballmérkőzésen nyert „A” csapatunk az egy évvel idősebbekből álló Rojik FC ellen 2-0 (0-0)-ra Kovács Dávid és Csicsely Márk góljaival. A pálya minden négyzetméterén meg kellett küzdenünk minden egyes labdáért, de ezt a feladatot a Baranyi – Laukó, Bicski, Szidor - Rendik, Kovács Dávid, Pátkai, Miletics – Csicsely, Újvári, Szabados /helyette Takács a 41. perctől/ összeállítású csapat maradéktalanul megtette.
Tovább »

Küzdeni tudásból jeles
[2009. május 09. 16:42]


Megfogyatkozva vágtunk neki a Dunakeszi elleni rangadónak, miután Csicsely és Laukó ezúttal az „A” csapatot erősítette, Puskár lesérült, Fodor lebetegedett, Kovács Dominik elutazott, míg Körtélyesi kerékpártúrán volt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Kostyova sportorvosija lejárt, Gregor pedig lesérült a 25. percben, akkor kijelenthetjük, hogy a pályán lévők csere nélkül, nagy melegben, 45 percnyi emberhátrányban küzdöttek, méghozzá emberesen! Le a kalappal előttük! Másodlagos, hogy 5-1 (1-0) –ra kikaptunk a Dunakeszi gárdájától. A Baranyi – Katona, Jenei, Leicht – Fábián, Kárpáti, Gregor, Csécsi – Wagner összeállítású csapat gólját (képünkön) Kárpáti Krisztián fejelte a 61. percben.
Tovább »

Puskár Gábor lesérült
[2009. május 08. 22:04]


Ujjsérülése miatt május 31-ig nem védhet kapusunk. Jobbulást kívánunk neki!
Tovább »

A Rojik elleni keret
[2009. május 08. 14:11]


Az "A" gárda 11:30 órára kell, hogy a Fehér útra érkezzen, mert rá egy órára a Rojik '96-os csapata ellen vív bajnoki mérkőzést. Mind a két mezt hozza magával az alábbi társaság: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence

Ezúttal Dobos Gergőt, Ferenczi Csongort és Tóth Ádámot kell nélkülöznünk, és mindössze egy cserével vágunk neki a mérkőzésnek!
Tovább »

A Dunakeszi elleni keret
[2009. május 08. 11:59]


"B" csapatunk a kék és a sárga mezt is magával hozva szombaton 10:00 órakor találkozik a Fehér úton, ahol 11:00 órától a Dunakeszi ellen játszik bajnoki mérkőzést. A keret a következő: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Wagner Tamás

Fodor László betegség, Kovács Dominik egyéb elfoglaltság miatt nem tagja a keretnek, míg Csicsely Márk és Laukó Pisti ezúttal az "A" csapatban játszik.
Tovább »

Bővültek a galériák!
[2009. május 08. 11:16]


145 db új fotó került feltöltésre, méghozzá a tegnapi csapatfotózás és ügyességi verseny mellett az MLTC - MAC "A" csapatos mérkőzés bővebb összefoglalója. Jó böngészést!
Tovább »

A hétvégi forduló eredményei
[2009. május 08. 08:32]


A 23. fordulónál jár a BLSZ 1996/1. csoportja, amely körből két mérkőzést is elhalasztottak, viszont bepótoltak egy mérkőzést a 20. fordulóból:

Budafok - MAC 5-4
Rojik - KISE 1-0
Ikarus - Újpest SC 0-3
Újpesti TE - Vasas 1-1
Budatétény - Budakeszi 2-5
Kelen - MLTC
SZE-FI - Csillaghegy
Gázművek szabadnap

Eredmény a 20. fordulóból:
Újpesti TE - Rojik 1-3

A BLSZ 1997/3. csoportjában a 20. fordulót bonyolították le:

Grund - MAC "B" 4-4
Hidegkút - Szt. Pál Akadémia 3-0 játék nélkül
Dunakeszi - MLTC 6-1
Láng - REAC 0-4
Goldball - RAFC 11-0
Ikarus - Honvéd 1-6
Bajnokságon kívül:
Lőrinc United - Csepel 0-10
Tovább »

Zömében jobb eredmények, mint ősszel!
[2009. május 07. 21:21]


Szerdán újabb srácok futották le a 100 métert, négyen 400 méteren pótoltak, míg Katona Barna 2000 méteren száguldott!

100 métert kell még pótolnia: Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Jencsik Szilárd, Körtélyesi Bertalan, Puskár Gábor, Szabados Gergely, Tóth Ádám

400 métert kell pótolnia: Laukó István, Körtélyesi Bertalan, Puskár Gábor, Szabados Gergely

2000 métert kell pótolnia: Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Puskár Gábor, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence

Az eredmények a Tovább gomb megnyomásával olvashatók!

Tovább »

Április legjobbjai
[2009. május 07. 20:29]


Az edzők új kezdeményezése alapján ezúttal is megnevezzük az előző hónapban legjobban teljesítő két játékost. Az értékelésbe a bajnoki mérkőzéseken mutatott teljesítmény számít döntően, de természetesen az edzésmunka is befolyásolhatja a választást. A múlt hónapban az alábbi két fiúnak gratulálunk:

Április hónap legjobbja az "A" csapatban: Rendik András

Április legjobbja a "B" csapatban: Jenei Krisztián
Tovább »

Sárgában pózolunk!
[2009. május 07. 12:11]


A mai fotózásra a sárga felső, világos kék nadrág és kék sportszár kell! No, meg pontos megjelenés! 16:30 órakor találkozó - már átöltözve! - a Fehér úton!

Egyéni fotó készül majd Daniról, Rajmondról, Gergőről (Szabados) és a Szilárdról!
Tovább »

A rettegett sporik...
[2009. május 06. 16:34]


Elkészült a bíróküldés a hétvégi meccseinkre, ezek szerint a 11:00 órakor kezdődő Dunakeszi elleni találkozón Juhász Viktor fújja a sípot. Az "A" csapat meccsét pedig az a Lakatos László vezeti, aki közmegelégedésre tevékenykedett a "B" csapat Ikarus elleni idegenbeli mérkőzésén.
Tovább »

Csütörtökön lesz a csapatfotózás!
[2009. május 04. 10:57]


Az 1997-es korosztály heti porgramjában ezúttal a csütörtöki csapatfotózás jelent újdonságot, a többi esemény a megszokott rend szerint zajlik. Kedden 16:00 órától értékelés és edzés lesz a Fehér úton, míg szerdán a 100 méteres futás felmérésére kerül sor 18:00 órától a Puskás Ferenc Stadionban. Csütörtökön 16:30 órától 18:00 óráig tart az edzés, ennek keretén belül készülne el az aktuális csapatfotó, ezért mindenkit kérünk a pontosság betartására!

Szombaton egymás után kerül sor két bajnoki mérkőzésre a Fehér úton, 11:00 órakor a "B" csapat a Dunakeszit, 12:30 órakor pedig az "A" csapat a Rojikot fogadja.
Tovább »

Anyák Napja tiszteletére
[2009. május 03. 07:55]

Minden édesanyát szívből köszöntünk!

Deja vu...
[2009. május 02. 13:05]


Mintha csak Budatétényen lettünk volna... Ismét egy fordulatos meccs, megint látványos játék, újfent sorsdöntő és igazságtalan 11-es, és sajnos megint vereség! Kicsit unalmas, hogy a játékvezetők nem védik meg a gyors embereinket a hátulról történő rugdosástól, hogy elengednek két lesgólt, s hogy időn túl kapjuk a vereséget jelentő gólt. Ám az sem örömteli, hogy kihagyunk ziccerket, hogy az egyszemélyes csapatok legveszélyesebbjét nem tudjuk kikapcsolni, és a meccs sordöntő pillanataiban nincs meg a kellő erély bennünk. Mindenesetre a Kostyova - Laukó / helyette Katona a 76. perctől/, Rendik, Takács / helyette Jenei az 58. perctől/ - Ferenczi / helyette Csécsi a 48. perctől/, Szidor, Kovács, Pátkai - Tóth, Újvári, Csicsely összetételű csapat nagyot küzdött, támadásban szellemes és ütemes volt, ám a két gyors hátvédünk kiesését nem tudta ellensúlyozni, így 3-0-ás vezetésünk dacára 5-4-re kikapott a Budafoki LTC gárrdájától. Góljainkat Újvári Bence (3) és Tóth Ádám lőtték. Képünkön a mesterhármast jegyző játékos.
Tovább »

A Budafok pálya térképe
[2009. május 01. 21:34]


A Budafok LTC pályájának megközelíthetősége ide kattintva található!
Tovább »

A Budafok elleni keret
[2009. május 01. 15:00]


Szombaton 08:00 órakor találkozunk az "A" csapat bajnoki mérkőzésén az alábbi fiúkkal a XXII. Promontor u. 89/A szám alatti sporttelepen: Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Ferenczi Csongor, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Laukó István, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

Baranyi Dániel, Bicski Bence, Dobos Gergő, Gregor Zoltán, Miletics Zsombor és Szabados Gergely egyéb elfoglaltságai miatt nem lehet velünk.

A 09:00 órakor kezdődő mérkőzés vagy a füves, vagy a műfüves pályán lesz megtartva, mind a két színű szerelést hozzuk el magunkkal!
Tovább »

A bajnokságok eredményei
[2009. május 01. 08:45]


A BLSZ 1996/1. csoport küzdelmei a 22. fordulóban járnak, "A" csapatunk ekkor szabadnapos volt. Visztont érdekelt volt a pótolt meccsek terén:

Csillaghegy - Újpesti TE 6-2
Vasas SC - Kelen SC 1-1
MLTC - Rojik 1-10
KISE - Budafok 11-4
Gázművek - Budatétény 9-0
Budakeszi - Ikarus 0-2
Újpest SC - SZE-FI 3-2

Őszről elmaradt mérkőzések:

3. forduló: SZE-FI - Vasas 2-2
14. forduló: KISE - Csillaghegy 1-1
14. forduló: Újpest SC - Újpesti TE 6-3
14. forfuló: MLTC - MAC 1-11

A 21. fordulóban a SZE-FI - Budakeszi (3-0) mérkőzést a vendégek megóvták, ezért a Versenybizottság újrajátszást rendelt el.

A BLSZ 1997/3. csoportjában a 19. forduló eredményei:

Szt. Pál Akadémia - Láng SK 0-3 játék nélkül
REAC - Dunakeszi 0-11
MLTC - Grund 5-1
Csepel - Ikarus 5-0
Honvéd - Goldball 4-0
RAFC - Hidegkút 3-4
Bajnokságon kívül:
MAC - Lőrinc United 4-0

A 20. fordulóból előrehozott mérkőzések:

Grund - MAC 4-4
Goldball - RAFC 11-0
Hidegkút - Szent Pál Akadémia 3-0 játék nélkül
Tovább »

Megvan az első döntetlenünk!
[2009. április 30. 23:32]


Sajnos poros salakpályán bonyolították le a Grund FC elleni mérkőzését a „B” csapatunknak, amely küzdelmes találkozón ért el először az idény során döntetlent. A 4-4 (2-2) –es meccsen a Puskár – Katona, Laukó, Jenei - Fábián, Gregor, Takács, Csicsely – Csécsi (csereként: Kostyova, Kárpáti, Kovács Dominik, Wagner) összeállításban küzdő játékosaink az összkép alapján simán nyerhettek volna, ám az ellenfél négy pontrúgás után (2 szabadrúgás, 1 büntető és 1 szöglet) az utolsó pillanatokig vezetett, amikor sikerült egyenlítenünk, így nézőpont kérdése, hogy örüljünk, vagy sem a döntetlennek… Góljainkat Csécsi Krisztián (2), Csicsely Márk és Kárpáti Krisztián szerezték. A mérkőzés fotói már megtekinthetők a Fotóalbumban!
Tovább »

Néhány kép a tegnapi győzelemről
[2009. április 30. 12:30]


Két gól (Szabados Gergőé és Tóth Ádámé), valamint elszánt tekintetek láthatók Ferenczi Béla képein, amelyek ide kattintva érhetők el.
Tovább »

Új honlap született!
[2009. április 30. 08:51]


Beschenbacher apuka üzenetét tolmácsoljuk: "Szeretném felhívni figyelmeteket Kori fiam által indított új honlapra, mely az MTK 97-es korosztályáról szól!"

Íme, a mű!
Tovább »

A Grund FC elleni keret
[2009. április 29. 22:08]


Csütörtökön 17:00 órakor találkozunk a XVII. Táncsics u. 50. szám alatt az alábbi fiúkkal: Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Takács Dominik, Wagner Tamás

A kék és a sárga mez is legyen nálunk!
Tovább »

Gólkülönbséget javítottunk
[2009. április 29. 21:03]


Az MLTC elleni bajnoki mérkőzésen sikerült megszerezni az első tavaszi győzelmünket, miután helyzeteink negyven százalékát értékesítettük. A 11-1 (6-0) győzelem értékét ugyanúgy nem kell túlbecsülni, mint a vereségek esetén is helyén kell kezelni a dolgokat! A Baranyi – Dobos, Bicski, Szidor - Rendik, Kovács Dávid /helyette Takács a 41. perctől/, Ferenczi /helyette Pátkai 41. perctől/, Miletics – Tóth, Újvári, Szabados /helyette Csicsely 31. perctől/ összeállítású csapat góljait Rendik András (3), Tóth Ádám (2), Újvári Bence (2), Csicsely Márk (2), Szabados Gergely és Miletics Zsombor szerezték. Képünkön a triplázó, Rendik András látható.
Tovább »

Útvonalak
[2009. április 29. 13:48]


A szerdai MLTC elleni mérkőzés megközelíthetősége ide kattintva látható!

A csütörtöki Grund elleni meccs helyszíne pedig ide kattintva található!
Tovább »

Az MLTC elleni keret
[2009. április 28. 13:40]


Szerdán 15:00 órakor találkozik az "A" csapat a XVI. Bökényföldi u. 27. szám alatt található MLTC pályán, ahová mind a két garnitúra mezt magunkkal kell hozni: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Jövő csütörtökön fotózunk
[2009. április 27. 11:38]


A jelzett néhány hiányzó miatt a pótnapon, vagyis jövő csütörtökön, május 7-én lesz a csapatfotózás! Ma értékelés és edzés szerepel így a programban.
Tovább »

Zsúfolt hétköznapok
[2009. április 27. 07:53]


Hétfőtől csütörtökig hajtós programunk lesz, kezdve a hétfői csapatfotózással (meccsszerelés!) és edzéssel 16:00 órától. Kedden is délután négykor kezdődik az edzés, ami fél hatig tart, míg szerdán az "A" csapat a XVI. Bökényföldi u. 27. szám alatt játszik bajnoki mérkőzést 16:00 órától (találkozó 15:00 óra a helyszínen), a "B" keret pedig 18:00 órától fut a Puskásban. Csütörtökön fordított lesz a helyzet, hiszen a "B" keret vívja bajnokiját a XVII. Táncsics u. 50. címen található Bányapark Sporttelepen este hattól (17:00 órás találkozó az ellenfél pályáján), az "A"-sok pedig futnak 17:00 órától a Puskás Ferenc Stadion atlétikai arénájában.

A három napos ünnepben az "A" keret bajnokit vív Budafokon, a XXII. Promontor u. 89/A alatt szombaton 09:00-kor, itt is előtte 60 perccel lesz a gyülekező!
Tovább »

A pünkösdi tornákról
[2009. április 26. 11:08]


Május utolsó hétvégéjén mind a két csapatunk pünkösdi tornán vesz részt. A "B" keret, 13 fővel a SZAC-Etalon Sportiskola rendezésében egy hat együttest felvonultató kupán indul május 30-án szombaton (3/4 pálya, 8+1 fő, füvön), míg az "A" csapat Bécsbe utazik a FAVAC tornájára. Ők szombaton 14:00 és 20:00 óra között játszanak a 10 csapatos mezőnyben, ugyancsak 8+1 fővel, és a csoportküzdelmek után az első két helyezett jut a hétfői elődöntőbe. Éppen ezért vasárnap városnézés és nagy pályás edzőmeccs szerepel a programban terveink szerint, s ha nem jutunk tovább, akkor aznap hazajövünk. Jó szereplés esetén pedig hétfőn lesz a visszaút!

A 15 gyermekből álló csapat egy 18 személyes kisbusszal utazik Bécsbe (csakúgy, mint a "B" keret fog június 21-én Grünbachba), a költségekről az ausztriai szervezők visszajelzése után adunk pontos információt.
Tovább »

Képek a szombati mérkőzésről
[2009. április 26. 10:53]

Wagner Eszter jóvoltából a tegnap délelőtti találkozó fotói megtekinthetők az albumban!

Eredmények
[2009. április 25. 16:44]


A BLSZ 1996/1. csoport eredménylistája a múlt hét végén így alakult a 21. fordulóban:


Budatétény - MAC 6-4
Budafok - MLTC 8-5
Rojik - Vasas 1-1
Kelen - Újpesti TE 6-2
SZE-FI - Budakeszi 3-0
Ikarus - Gázművek 0-0
Újpest SC - Csillaghegy 8-3
KISE szabadnap

A 15. fordulóból "pótolt" mérkőzés:
Gázművek - MLTC 3-0 játék nélkül

A BLSZ U12/3. csoport a 18. fordulónál jár. Itt is volt egy őszi mérkőzés, amit pótoltak.

Ikarus - MAC 4-2
RAFC - Szt. Pál Akadémia 3-0 játék nélkül
Grund - REAC 1-2
Dunakeszi - Láng SK 8-2
Hidegkút - Honvéd 0-5
Goldball - Csepel 2-2
Bajnokságon kívül:
Lőrinc United - MLTC 1-2

A 13. fordulóból elmaradt mérkőzés:
Hidegkút - Láng SK 1-0
Tovább »

Kellemes szombat délelőtt
[2009. április 25. 15:48]


A PGSE – Lőrinc United névváltásnak köszönhetően mai vendégeink bajnokságon kívül mérkőznek meg aktuális riválisukkal, így ez az eredmény nem számít bele a bajnoki tabellába. /A góllövőket, akárcsak az őszi annulált mérkőzésnél tartalmazza a tabella alatti góllövőlista!) A mai mérkőzésen látványos első és küzdelmes második félidei játékkal 4-0 (3-0)-ra győzött a Kostyova – Kovács Dominik, Laukó, Jenei – Csécsi, Gregor, Jencsik, Csicsely – Práth (csereként: Kárpáti, Katona, Leicht, Fábián, Fodor, Wagner, Puskár) összeállítású csapatunk, amelynek góljait Csécsi Krisztián (2), Práth Dávid és Gregor Zoltán szerezték.
Tovább »

Hétfőn csapatfotózás!
[2009. április 24. 12:27]


A tervek szerint április 27-én, hétfőn edzésidő alatt (az értékelés után kb. 16:30 órakor) lesz a csapatfotózás! Ennek feltétele, hogy mindenki jöjjön edzésre, és hozza magával mind a két - komplett - mérkőzésszerelését! Amennyiben valakinek nem jó, jelezze, mert a pótnap május 5., kedd (erre a napra is kérek jelzést attól, akinek nem jó) lesz! Ha mind a két napon lesznek hiányzók, akkor azon a napon fényképezkedünk, amelyiken kevesebb gyerek marad távol.
Tovább »

A Lőrinc United elleni keret
[2009. április 24. 08:11]


Szombaton 08:00 órakor lesz a találkozó a Fehér úton, amikor a Lőrinc United ellen játszik "B" csapatunk bajnokságon kívüli mérkőzést. A következő fiúkat várjuk a sárga mezükkel együtt:Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Fábián Péter, Fodor László, Gregor Zoltán, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Práth Dávid, Wagner Tamás

Képünkön az ellenfél edzője, az egykorvolt élvonalbeli játékos, Bubcsó Norbert látható!
Tovább »

Edzőmeccset vívtunk
[2009. április 23. 22:01]


A Fehér úton edző, Budapest Jövőjéért Egyesület '98-as gárdájával eddig már két alkalommal vívott fél pályán felkészülési találkozót "B" csapatunk (mind a kétszer ellenfelünk győzött), ma délután pedig 3/4 pályás edzőmeccsre került sor az "A" csapat ellen, amelyből hiányzott Ferenczi Csongor, Takács Dominik és Tóth Ádám is. A Kostyova - Rendik, Bicski, Szidor - Kovács Dávid, Pátkai, Miletics - Csicsely, Szabados (csereként: Dobos, Jencsik, Práth, Újvári, Puskár) összeállítású gárda 80 perc alatt 6-3-ra győzött a rendkívül ügyes és motivált rivális ellen. Góljainkat Újvári Bence (3), Szidor Szabolcs, Miletics Zsombor és Jencsik Szilárd szerezték.
Tovább »

Szerdai futóeredmények
[2009. április 23. 13:17]


Sajnos kevesen pótoltak tegnap a 400 és a 2000 méteren, így még mindig nem kaphatunk teljes képet a csapat teljesítményéről. Laukó István, Gregor Zoltán, Wagner Tamás, Puskár Gábor, Körtélyesi Bertalan és Práth Dávid még egyik távot sem futotta le tavasszal!

A tegnapi pótlók eredményei:

400 m
Csicsely Márk 1.15
Bicski Bence 1.19
Katona Barna 1.19
Kovács Dominik 1.20
Jenei Krisztián 1.28
Kostyova Patrik 1.36

2000 m
Rendik András 7.51
Wagner Tamás 7.48 (vasárnapi öttusa-versenyen)

Az összetett állás a Tovább gomb megnyomásával látható:
Tovább »

Együtt a Milan sztárjaival!
[2009. április 23. 11:41]


Csécsi Krisztián tegnap nagy élménnyel gazdagodott, hiszen Játékoskísérőként Clarence Seedorf kezét fogva sétálhatott ki a Puskás Ferenc Stadion gyepére. Az erről készült fotósorozatot ide kattintva lehet megtekinteni!
Tovább »

Újabb információk!
[2009. április 23. 08:20]


A "B" csapat szombati, Lőrinc United elleni mérkőzésének játékvezetője Hatvani Tamás lesz. A meccs 09:00 órakor kezdődik a Fehér úton.

Rá egy hétre, tehát május 2-án 09:00 órakor játszik majd az "A" csapat Budafokon, a Promontor utcában bajnoki mérkőzést, amelyen Dobos Gergő és Bicski Bence nem tud részt venni.

Május 9-én, szombaton kettős hazai mérkőzés lesz a Fehér úton, 11:00 órakor a "B" gárda a Dunakeszi ellen, míg 12:30 órakor az "A" csapat a Rojik FC ellenében küzd a bajnoki pontokért.
Tovább »

Újabb képgalériák készültek
[2009. április 22. 11:32]


A KISE és a Budatétény elleni találkozók bő képes beszámolója felkerült az albumba!
Tovább »

Hétközi meccset játszik a "B"
[2009. április 21. 22:08]


Jövő csütörtökön 18:00 órakor lesz a Grund SC elleni bajnoki találkozónk a XVII. Táncsics u. 50. szám alatti Bányapark Sporttelepen. Ez azt jelenti, hogy így a május 1-jei három nap számukra szabad!
Tovább »

Heti programunk
[2009. április 20. 10:17]


Kedden 16:00 órakor értékeléssel kezdődik a hét a Fehér úton, majd fél öttől hatig edzés. Szerdán a futás (18:00-19:00) nem marad el, de csak a KSI bejárat felől lehet megközelíteni a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáját. Csütörtökön fél öttől hatig edzünk ismét a Fehér úton.

A hétvége az "A" csapat tagjai számára szabad, míg a "B" bajnokságon kívüli edzőmérkőzést játszik a Lőrinc United csapata ellen szombaton 09:00 órakor. Ezen a találkozón játszhat Jencsik Szilárd és Práth Dávid is.
Tovább »

Jó játék ellenére is vereség
[2009. április 18. 20:00]


A "B" csapatunk mai mérkőzését Varga Péter foglalta össze honlapunk számára: A meccset 3-4-1-es felállásban kezdtük Kostyova - Kovács Dominik, Laukó, Leicht - Gregor, Jenei, Csécsi, Csicsely - Kárpáti (csereként: Körtélyesi, Fábián, Katona, Fodor, Puskár) összeállításban. Nem kezdtünk jól, a védelmünket átlőtték, és a 2. percben már vezetést szerzett az ellenfél, a 11. percben hasonló hibából büntetett az Ikarus! Utána viszont a kapujukhoz szorítottuk vendéglátónkat, nem is bírtak velünk, és a 16. percben egy gyönyörű akció végén Fábián Péter talált a hálóba! Nem kellett sokat várni a következő gólra sem, egy kipattanó labdára Kárpáti Krisztián (képünkön) robbant elsőként a 18. percben. Nagy nyomást gyakoroltunk, tetszetős támadásokat vezettünk, de gólt sajnos nem találtunk, miközben ellenfelünk harmadik alkalommal hozta át a labdát a térfelünkre, amit ismét csak egy védelmi hibából kihasználtak. 3-2-es eredménnyel zártuk a félidőt, szünet után ismét csak nálunk volt a labda, helyzeteket alakítottunk ki, de a kapuba betalálni nem tudtunk, a kontrára játszó Ikarus pedig egy szabadrúgásból beállította a 4-2-es végeredményt.
Tovább »

Egy őrült meccs margójára
[2009. április 18. 16:52]


Fájó vereséget szenvedtünk újfent a BLSZ 1996/1. csoportjában az utolsó helyezettjétől, a Budatétény gárdájától. A 6-4 (2-0) –es vereség rengeteg összetevője között ott szerepel az átütőerő nélküli játék, a határozatlan védekezés, a rossz helyzetkihasználás, a döntő pillanatban kétszer is minket jogtalan góllal büntető játékvezető is. A Baranyi – Dobos, Bicski /helyette Tóth a 17. perctől/, Takács - Rendik, Kovács Dávid /helyette Miletics a 41. perctől/, Pátkai, Szabados – Ferenczi, Újvári, Szidor összeállítású csapat góljait Szabados Gergely, Tóth Ádám, Újvári Bence és Pátkai Patrik szerezték. A mieink egyértelmű dicséretet érdemelnek azért, mert 0-2 és 2-3 után megfordították a mérkőzést (4-3), ám a jogtalan 11-es és a kezezés után szerzett hazai gólokkal elvették tőlük a foci örömét.
Tovább »

Útmutató
[2009. április 17. 23:15]


Az "A" csapat mérkőzése Budatétényen lesz a XXII. ker. Jókai Mór u. 37. szám alatt (a Campona Áruházzal szemben nyílik az utca). A megközelíthetőség megtalálható ide kattintva!

A "B" csapat az Ikarus otthonában, tehát a XVI. Bátony u. 1-33. szám alatt játszanak. A segítő térképünk ide kattintva található!

Tovább »

A múlt heti forduló eredményei
[2009. április 17. 13:05]


A BLSZ 1996/1. csoport 20. fordulójának eredményei egy mérkőzés híján teljesek:


MAC - Ikarus 0-4
Csillaghegy - Kelen SC 1-3
Újpesti TE - Rojik
Vasas SC - Budafok 11-0
KISE - Budatétény 5-0
Gázművek - SZE-FI 1-4
Budakeszi - Újpest SC 5-3
MLTC szabadnap

A "B" csapat csoportjában (U12/3. csoport) teljes az adatsor:

MAC - Goldball 0-3
Szt. Pál Akadémia - Dunakeszi 0-3 játék nélkül
Láng SK - Grund 0-1
MLTC - Ikarus 4-0
Csepel - Hidegkút 11-0
Honvéd -RAFC 3-0 játék nélkül
Bajnokságon kívül:
REAC - Lőrinc United 3-4
Tovább »

A hétvégi keretek
[2009. április 16. 21:54]


Mivel ugyanabban az időben vív bajnoki mérkőzést mind a két csapatunk, ezért a két edző is különválva irányítja majd őket. Varga Péter vezetésével 11:15 órakor lesz a találkozó a "B" keretnek a XVI. Bátony u. 1-33. szám alatti pályán: Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Fábián Péter, Fodor László, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor

Újvári Gábor vezetésével 11:00 órakor lesz szombaton a találkozás a XXII. Jókai Mór u. 37. szám alatt: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Pátkai Patrik, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

A felszerelés mindenki esetében: kék és a sárga mez is!
Tovább »

Sajnálatos baleset!
[2009. április 16. 14:11]


Mégsem olyan jó, hogy még némelyeknél tart a tavaszi szünet... Miletics Zsombor ugyanis otthon szenvedett ma délelőtt háztartási balesetet, amelynek következtében eltört az egyik kisujja a bal lábfején. Belerúgott szegény az ágyneműtartóba, ami most neki 1-2 jét kiesést jelent.

Jobbulást, és várunk vissza!
Tovább »

Javult az összkép!
[2009. április 16. 10:00]


Szerdán a 400 méteres táv futóeredményeit mértük fel, és szinte egyöntetűen megállapítható, hogy javult a társaság őszhöz képest. Az időeredmény után mindenki nevénél ott az őszihez képest az eltérés (az eredményeket ezúttal is csak másodperc pontossággal vettük figyelembe!)

1., Rendik András 1 perc 07 másodperc (+5)
2., Dobos Gergő 1.12 (+2)
3., Ferenczi Csongor 1.14 (+3)
Jencsik Szilárd 1.14 (ősszel nem futott)
5., Tóth Ádám 1.15 (+2)
6., Kovács Dávid 1.16 (+2)
7., Fábián Péter 1.17 (+7)
8., Csécsi Krisztián 1.20 (+3)
9., Miletics Zsombor 1.21 (+4)
Újvári Bence 1.21 (+4)
11., Pátkai Patrik 1.23 (ősszel nem futott)
Fodor László 1.23 (+8)
13., Leicht Ferenc 1.25 (+1)
14., Szidor Szabolcs 1.29 (+3)
15., Kovács Dominik 1.32 (ősszel nem futott)
Kárpáti Krisztián 1.32 (+5)
17., Katona Barna 1.33 (-10)

A legtöbbet javítók sorrendje:

1., Fodor László 8 mp
2. Fábián Péter 7 mp
3. Rendik András 5 mp
Kárpáti Krisztián 5 mp
5. Miletics Zsombor 4 mp
Újvári Bence 4 mp
7. Ferenczi Csongor 3 mp
Csécsi Krisztián 3 mp
Szidor Szabolcs 3 mp
10. Dobos Gergő 2 mp
Tóth Ádám 2 mp
Kovács Dávid 2 mp
13. Leicht Ferenc 1 mp



Tovább »

A szombati játékvezetőink
[2009. április 15. 22:13]


A BLSZ játékvezetői küldésének értelmében a Budatétény - MAC találkozót Búz Roland vezeti, míg az Ikarus - MAC mérkőzésen Lakatos László fújja a sípot.
Tovább »

Képek a fotóalbumokban
[2009. április 15. 09:20]


Újabb fényképek kerültek fel Miletics Péter jóvoltából az Ikarus elleni bajnokiról és a hétvégi futsaltornáról weblapunkra, míg Ferenczi Béla a tegnapi találkozóról küldött képeket.
Tovább »

Ennél azért többet tudunk
[2009. április 14. 21:20]


Csupán negyven percnyi elfogadható játékot produkáltunk, ezzel pedig még megszorítani sem sikerült a KISE gárdáját. A második félidő széteső játéka miatt 4-0-s vereséget szenvedtünk az őszről elhalasztott bajnoki pótlásán. A Baranyi – Takács /helyette Dobos a 41. perctől/, Rendik, Bicski, Szidor – Ferenczi /helyette Szabados az 54. perctől/, Kovács Dávid, Pátkai, Miletics – Újvári, Tóth összeállítású 11 jól küzdött az első játékrészben, ám szünet után lassan felaprózódott. A bajnokságban most következnek azok a mérkőzések, amelyeket ősszel megnyertünk, így az elkövetkező időszakban mindenképp javulásra, hitre, akaraterőre lesz szükségünk!
Tovább »

Heti programunk
[2009. április 14. 12:11]


A keddi napon edzés és bajnoki mérkőzés színesíti a programot, a "B" csapat tagjai 14:30 órától trénigeznek, míg a kijelölt "A" keret 16:30 órától vívja őszről elmaradt mérkőzését a KISE ellen. Szerdán és csütörtökön a megszokottak szerint gyakorlunk, tehát holnap a Puskás Stadionban (18:00 - 19:00), csütörtökön pedig a Fehér úton (16:30 - 18:00).

Szombaton egy időben (12:00 órakor) játszik mind a két csapatunk bajnoki mérkőzést, az "A" (Gábor bácsival) Budatétényen, a "B" pedig ( Varga Péterrel) az Ikarus pályán.
Tovább »

A KISE elleni keret
[2009. április 12. 18:12]


Kedden őszről elmaradt bajnoki mérkőzést pótlunk a Fehér úton 16:30 órai kezdettel. Gyülekezni a pályánál 15:30 órakor mindkét mezzel felvértezve az alábbi fiúknak kell: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

A többieknek edzés lesz 14:30 órától, Laukó István még készenlétben áll közülük a bevetésre.
Tovább »

Nyuszi hozta...
[2009. április 12. 12:57]


Könnyed vasárnapi mozgásnak bizonyult a VI. AC Villám Futsal Kupa, ahol az ünnepre mindössze négy csapat jött össze. A három 25 perces találkozón összesen 28 gólt lőttünk, és magabiztosan nyertünk. Az AC Villám "B" sora ellen a Baranyi - Gregor, Ferenczi, Pátkai, Rendik (csereként: Csicsely, Jencsik, Tóth, Miletics, Újvári) összeállítású csapat 12-0-ra győzött, méghozzá Ferenczi Csongor (2), Rendik András (2), Miletics Zsombor (2), Újvári Bence (2), Tóth Ádám (2), Pátkai Patrik és Jencsik Szilárd góljaival. A Kosd csapata következett, ellenük 8-3-ra nyertünk Jencsik Szilárd (2), Újvári Bence (2), Rendik András (2), Csicsely Márk és Tóth Ádám találataival. Az utolsó találkozón az AC Villám "A" gárdája ellen szereztünk három pontot egy 8-1-es sikerrel, ekkor Újvári Bence (2), Jencsik Szilárd (2), Tóth Ádám (2), Csicsely Márk és Pátkai Patrik volt eredményes. Képünkön Gregor Zoli, aki ugyan gólt nem szerzett, de hasznosan focizott.
Tovább »

Kedden edzés a "B" csapatnak!
[2009. április 11. 11:35]


Az "A" csapatunk bajnoki mérkőzése előtt edzés tartunk a keretből kimaradóknak 14:30 és 16:00 óra között!

Kerethirdetés a KISE elleni ősszel elmaradt bajnoki pótlásra vasárnap este lesz itt a honlapon.
Tovább »

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
[2009. április 11. 09:33]

A gyerekeknek, szülőknek és olvasóinknak is jó pihenést, sok sonkát, tormát, tojást és locsolót!

Villámtorna
[2009. április 10. 20:02]


Az AC Villám meghívásának eleget téve vasárnap 09:00 és 13:00 óra között a Népligetben, az Építők Csarnokában futsalozunk. Találkozó 09:30 órakor a helyszínen mind a két mezt magunkkal hozva az alábbi fiúknak:Baranyi Dániel, Csicsely Márk, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Jencsik Szilárd, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Hírek a bajnokságokból!
[2009. április 10. 13:16]


Eldőlt, hogy az őszi BLSZ 1996/1. csoport 14. fordulójában elmaradt MLTC elleni mérkőzést április 29-én, szerdán 16:00 órakor pótoljuk a XVI. Bökényföldi u. 27. szám alatti létesítményben.

A múlt heti Budatétény - MLTC 13-1, meglepő végeredményben jókora szerepet játszott, hogy vendégek 9 emberrel álltak ki, ezért egyébként írásbeli figyelmeztetést kaptak a BLSZ-től.

Az őszről két mérkőzést is pótoltak ebben a csoportban:
3. forduló: Csillaghegy - Budafok 12-6
13. forduló: Újpest SC - Rojik 4-0

A BLSZ 1997/3. csoportból eddig nem közölt eredmény:
16. forduló: Ikarus - REAC 2-3
17. forrduló: Honvéd - RAFC 3-0 (játék nélkül), mert a vendégek nem jelentek meg a találkozón...
Tovább »

Jól érezték magukat srácok
[2009. április 09. 19:37]


28 fiú részvételével kísérték be a MAC-os fiúk a horvát és szlovák, valamint a magyar és brazil válogatottat a Borsodi Futsal Kupa 2009. torna zárónapján. A magyarok meccsén a mi gyerekeink szurkoltak a leglelkesebben és legaktívabban.

Néhány fénykép megtalálható a meccsképek között.

Tovább »

A tegnapi meccsek fotói
[2009. április 08. 13:14]


Nehéz eldönteni, hogy keddi meccsek közül melyiket nem idézi fel szívesebben az ember... Az önsanyargatóknak azonban adott a lehetőség a Fotóalbum menüponton belül.
Tovább »

Játékosbekísérők leszünk!
[2009. április 08. 07:24]


Változott a szerdai programunk! A futóedzés elmarad, mert a Borsodi Futsal Kupa 2009 elnevezésű nemzetközi torna zárónapján a mi fiaink lesznek a csapatoknál (Szlovákia, Horvátország, Brazília és Magyarország) a játékosok bekísérői a himnuszoknál!

17:00 órakor lesz a találkozó a Körcsarnoknál, a kék és a sárga mezt, nadrágot, sportszárt, a gálamelegítőt és edzőcipőt kell magukkal hozni! Kb. 21:45 órakor adjuk vissza a srácokat a szülőknek! A magyar - brazil meccset 19:45 órától adja a Sport1 TV, tehát érdemes lesz videóval rögzíteni.
Tovább »

Elfogytunk a végére
[2009. április 07. 22:58]


Hiába küzdött becsülettel „A” csapatunk az Ikarus 1996-os gárdája ellen, ám ezúttal csak az első játékrészben játszottunk elfogadhatóan. A szép akcióink utáni helyzeteink azonban kimaradtak, míg ellenfelünk egyetlen helyzetéből vezetést szerzett, ráadásul – sérülés miatt – Bicski Bence is kidőlt a sorból. Szünet után már nem volt erő a társaságban, ráadásul az utolsó 10 percben két gólt is kaptunk, így 4-0 (1-0)-ás vereséggel zártuk a 20. fordulót. A Baranyi – Rendik, Takács, Bicski /helyette Dobos a 16. perctől/, Szidor - Ferenczi, Kovács Dávid, Pátkai, Miletics /helyette Csicsely az 50. perctől/ – Sárközi /helyette Pásztor a 63. perctől/, Tóth összeállítású csapatunk három ’98-as születésű játékossal kedden nem volt többre képes.
Tovább »

Harmatgyenge produkció
[2009. április 07. 21:50]


Akaratgyenge, lélektelen és kilátástalan játékot produkált "B" csapatunk a Goldball elleni találkozón, amelyen pillanatnyi esélye sem volt a pontszerzésre. A Kostyova - Kovács Dominik, Szekerka, Katona - Fábián, Csécsi, Kárpáti, Leicht - Körtélyesi (csereként: Laukó, Puskár, Wagner) összeállítású cspatr nézve volt hízelgő a 0-3 (0-3)-as végeredmény. A szünetben megtartott fejmosás egyetlen eredménye az lett, hogy legalább nem lett súlyosabb a vereség.

A mai értékelések becsomagolva (vagyis nem is annyira) adják a gyerekek tudtára, hogy ez bizony kevés volt egy '98-as születésű gyerekekből álló csapat ellen!
Tovább »

A hétvégi forduló eredményei
[2009. április 07. 14:02]


A BLSZ 1996/1. csoportjának 19. fordulójában egy váratlan eredmény született (a Budatétény nagy arányú győzelme, ha nem elírás történt...), mindenesetre a BLSZ-közlöny megjelenéséig ezt tekintjük hivatalosnak.

SZE-FI -MAC 2-1
Ikarus - KISE 0-2
Budatétény - MLTC 13-1
Budafok - Újpesti TE 2-6
Rojik - Kelen SC 2-5
Újpest SC - Gázművek 4-2
Budakeszi - Csillaghegy 3-3
Vasas SC szabadnap

A BLSZ 1997/3. csoportban még csonka a teljes eredménylista, és amúgy is kissé kesze-kusza a helyzet a visszalépések és versenyen kívüli játék miatt:

Hidegkút - MAC 4-0
Goldball - MLTC 0-4
Ikarus - REAC
Grund - Dunakeszi 0-5
RAFC - Csepel 1-17
Honvéd - Szt. Pál Akadémia 3-0 játék nélkül
Bajnokságon kívül:
Lőrinc United - Láng SK 4-0
Tovább »

Változás a keddi keretekben!
[2009. április 06. 20:20]


Páros mérkőzést játszunk kedden a Fehér úton. A "B" csapat tagjai 15:15 órakor találkoznak: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Szekerka Kende, Wagner Tamás Jenei Krisztián betegsége, Gregor Zoli pedig iskolai elfoglaltsága miatt nem tagja a Goldball elleni keretnek.

A találkozó után közvetlenül az "A" csapat lép pályára az Ikarus ellen. Találkozó 16:45 órakor a pályán. Szabados Gergely külföldi tartózkodása miatt nem jön, míg Rendik András és Újvári Bence vállalni tudja a játékot: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Sárközi László, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

Mind a két együttes tagjai hozzák el mind a két mezüket!

Tovább »

Júniusi focitábor
[2009. április 06. 13:23]


A balatonkenesei tábor (2009. június 21-27.) előlegét, vagyis 10.000 Ft-ot (a 35.000-ből) április 21-ig, keddig kell Gábor bácsinak befizetni! A második részlet határideje május 19. lesz. Jelenleg 24 jelentkező van, de még nem egyeztettünk Práth Dáviddal és Jencsik Szilárddal.
Tovább »

Mi vár ránk a héten?
[2009. április 06. 07:12]


A keddi bajnoki mérkőzések miatt hétfőn (16:00 - 18:00) és csütörtökön (16:30 - 18:00) lesz labdás edzés a Fehér úton, míg az erőnléti foglalkozásra szerdán kerül sor (18:00 - 19:00) a Puskás Ferenc Stadionban. A szerdai edzés után közösen megtekintjük a Magyarország - Brazília futsal-mérkőzést. A húsvéti hétvége szabad lesz!

Húsvét miatt egyébként kedden vívjuk a bajnoki találkozóinkat egymás után a Fehér úton. 16:00 órakor játszik a "B" csapat a Goldball ellen, míg 17:30 órakor az "A" csapat kerül sorra az Ikarus ellenében.
Tovább »

Megint apróságokon múlt
[2009. április 05. 14:23]


Szép időben, ám felettébb göröngyös pályán vívtuk meg az 1996-os SZE-FI elleni bajnokinkat, amelyen 2-1 (0-1) –es vereséget szenvedtünk. A Baranyi – Rendik, Dobos /helyette Takács a 41. perctől/, Bicski, Szidor - Ferenczi, Kovács Dávid, Pátkai, Miletics– Újvári /helyette Csicsely a 41. perctől/, Tóth összeállítású csapatunk taktikusan védekezve, és szép labdajáratásokat követően támadva focizott, és az első félidőben Rendik András (képünkön) szabadrúgásgóljával vezetést is szerzett. Fordulás után az első öt percben közel jártunk a második gólhoz, ám két talajon felpattanó labda miatt a szentendreiek szereztek gólokat. Utána már hiába mozgósítottunk nagy energiákat, egyenlítenünk már nem sikerült a kétségbeesetten védekező hazaiak ellen. Mivel a foci nem pontozásos sportág ezért ismét alulmaradtunk, és pont úgy állunk tavasszal a szerzett pontok tekintetében, mint ősszel ugyanezen riválisok ellen. A nagy különbség azonban az a fél évvel ezelőtti találkozókhoz képest, hogy játékban felülmúljuk ellenfeleinket. Kedden lehet javítani az Ikarus ellen.
Tovább »

Új értékelés
[2009. április 05. 07:43]


Mostantól az edzők véleménye alapján megnevezzük minden hónap legjobb játékosát mind a két csapatunkból. Az értékelésbe a bajnoki mérkőzéseken mutatott teljesítmény számít döntően, de természetesen az edzésmunka is befolyásolhatja a választást. A múlt hónapban az alábbi két fiúnak gratulálunk:

Március hónap legjobbja az "A" csapatban: Bicski Bence

Március legjobbja a "B" csapatban: Körtélyesi Bertalan
Tovább »

Legalább szép idő volt...
[2009. április 04. 14:11]


Katasztrofális minőségű pályán játszott „b” csapatunk a BLSZ 1997/3. csoportban a lelkes Hidegkút ellen, akik a „rúgd előre, és fuss utána” elv alapján, remekül alkalmazkodva a talajhoz 4-0 (3-0)-ra győztek le minket. A Kostyova – Laukó, Jenei - Fábián, Gregor, Kárpáti, Katona – Csécsi, Csicsely (csereként: Leicht, Körtélyesi, Kovács Dominik, Wagner) összeállításban küzdő játékosaink nem tudtak megbirkózni a körülményekkel, így hiába birtokolták lényegesen többet az össze-vissza pattogó labdát. Ám az is igaz, hogy mi csak 2 kapufáig jutottunk, míg a hazaiak távoli lövése bement, és öngólt is mi vétettünk, nem az ellenfél.
Tovább »

A SZE-FI elleni keret
[2009. április 04. 07:51]


Szentendrén (József u. 1-3.) szerepel "A" csapatunk a 19. fordulóban. 10:00 órakor lesz a találkozó a helyszínen (Szentendrén belül balra kell fordulni Lajosforrás felé - tábla jelzi -, és kb. 1 km-t menni). Mind a két mezünket vigyük magunkkal a pályára. A főszereplők: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Az előző forduló eredményei
[2009. április 03. 22:00]


A BLSZ 1996/1. csoportjában 18. fordulójában két mögöttünk lévő gárda is nyerni tudott, így közvetlenül felzárkóztak mögénk.


MAC - Újpest SC 3-4
Csillaghegy - Rojik 4-1
Kelen - Budafok 9-3
Vasas SC - Budatétény 9-0
MLTC - Ikarus 0-1
KISE - SZE-FI 4-3
Gázművek - Budakeszi 2-1
Újpesti TE szabadnap

A BLSZ 1997/3. csoportban a Szt. Pál már nem állt ki, miután visszalépett a bajnokságtól. Ellene minden gárda 3-0-ás gólkülönbséggel kapja meg a 3 pontot.

MAC - RAFC 10-1
Szt. Pál - Grund 0-3 játék nélkül
Láng - Ikarus 2-5
REAC - Goldball 1-4
MLTC - Hidegkút 3-1
Csepel - Honvéd 0-1
Bajnokságon kívül:
Dunakeszi - Lőrinc United 2-1

A BLSZ versenybizottsága a Dunakeszi - Goldball mérkőzés ügyében újrajátszást rendelt el.
Tovább »

A Hidegkút elleni keret
[2009. április 02. 21:25]


Szombaton 09:15 órakor lesz a találkozó a II. Szabadság u. 57. szám alatti sporttelepen, ahol "B" csapatunk vívja soros bajnoki mérkőzését. Mind a két mezt hozza magával Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Wagner Tamás
Tovább »

Kiszurkoltuk!
[2009. április 02. 14:56]


Nagyon jól érezték magukat a gyerekek tegnap este a Magyarország - Málta mérkőzésen, ahová az MLSZ, az MGYLSZ, illetve a BLSZ jóvoltából juthattunk el. Egyesületünk folytatta tehát a hagyományt, miszerint, ha lehetősége nyílik rá, akkor a sportolóinkat komoly élményanyaghoz juttatja tétmérkőzéseken!
Tovább »

A Dózsa György úton találkozunk!
[2009. április 01. 12:27]


4 játékos híján (Dobos, Gregor, Puskár, Tóth) mindenki ott lesz szerdán a Puskás Ferenc Stadion lelátóján, a Magyarország - Málta találkozón. A Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség jóvoltából a gyerekek és a három kísérő (Varga Péter, Fábián Péter és Miletics Péter) ingyen tekinthetik meg a mérkőzést.

Találkozó nem a korábban jelzett Récseinél lesz, hanem a Dózsa György úti bejáratnál 17:30 és 17:40 között! Bemenetel 17:45
Tovább »

Fotókiállítás nyílt...
[2009. április 01. 09:30]


Miletics Péter és Ferenczi Béla képei után Kárpáti Zoltán alkotásai is megtalálhatók a Fotóalbum/Meccsképek rovatunkban, így 875 fényképpel várjuk kedves látogatóinkat "Munkácsi munkák" címmel...

S mindeközben a hétfői bajnoki találkozó pillanatai is megörökítődtek Ferenczi apuka jóvoltából, szóval nézelődhetünk!
Tovább »

Megint 3-4...
[2009. március 30. 20:28]


Ismét három gólt lőtt csapatunk a BLSZ/1996/1. csoportjában, ám mivel hátul ezúttal is négyszer kapituláltunk, meg kell állapítani, hogy egy újabb gólgazdag vereséget szenvedtünk. Az Újpest SC ellen Baranyi – Takács /helyette Dobos a 41. perctől/, Rendik, Bicski, Szidor /helyette Csicsely az 50. perctől/ - Ferenczi, Kovács Dávid, Pátkai, Miletics– Újvári, Tóth összeállításban futottunk ki a pályára, ahol az első támadásból gólt kaptunk. Sikerült fordítanunk még Szidor Szabolcs 11-esével és Ferenczi Csongor góljával a szünet előtt, ám egy kapuslökés után egyenlített az ellenfél. A második játékrészben tompábban játszottunk, két góllal elhúzott az Újpest, s már csak a legvégén sikerült szépítenünk Újvári Bence lövésével.

A csapat ezúttal is szép játékra törekedett, de az erősebb, idősebb vetélytárs végül legyűrt minket. A fárasztó külföldi túra után erőn felül teljesített a gárda, amelyben több jó és kevés kiemelkedő teljesítmény akadt.

Tovább »

Heti menetrend
[2009. március 30. 11:32]


A mai bajnoki mérkőzést követően, kedden tartunk edzést 16:00 órától 18:00-ig a Fehér úton úgy, hogy a ma játszók és egyben Munkácson is szerepet vállalóknak nem kötelező a részvétel. Szerdán nem lesz futóedzés, mert helyette a Magyarország - Málta VB-selejtezőre Fábián Péter, Miletics Péter és Varga Péter kíséri azokat a gyerekeket, akik előzetesen rendeltek jegyet. Találkozó 17:45 órakor lesz a Récsei központ előtt, a gyerekek visszaadása ugyanott, várhatóan 21:00 óra tájban. Csütörtökön labdás edzés a Fehér úton (16:30-18:00), majd jön a hétvégi két bajnoki találkozó. Szombaton a "B" gárda Hidegkúton (II. Szabadság út 57.) játszik 10:00 órakor (09:15 a gyülekező), míg az "A" keret vasárnap 11:00 órakor Szentendrén (József u. 1-3.) vívja soros mérkőzését (10:00 órakor lesz a találkozó a helyszínen).
Tovább »

Kulturális élményeink
[2009. március 30. 08:04]


A múlt hétvégi ukrajnai túránkon a futballon kívül egyéb szórakozási lehetőségeket is biztosítottunk a gyerekeknek, amelynek keretében megtekintettük a beregvári kastélyt és a munkácsi várat is. A túráról készült fényképeket már meg lehet tekinteni weblapunkon.

A képeket köszönjük a szülői munkaközösség tagjainak!
Tovább »

Az Újpest SC elleni keret
[2009. március 29. 18:01]


A munkácsi túra miatt elhalasztott bajnoki mérkőzésünket hétfőn 16:00 órakor pótoljuk az Újpest SC ellen a Fehér úton. A kék mezben lépünk majd pályára, a srácoknak 15:15 órakor lesz a találkozó a helyszínen. A keret: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Megtapasztaltuk!
[2009. március 29. 13:54]


A III. Kovács Viktor emléktornán két csapattal indult az 1997-es korosztályunk Munkácson, és a 16 induló közül a 7. és a 15. helyen zárt. A helyezések és az eredmények alapján nem szerepeltünk fényesen, ám a mutatott játék és a lőtt gólok alapján a legjobb csapatok közé tartoztunk. Ezt már csak azért is kijelenthetjük, mert a döntőt játszó két gárdával három meccset is játszottunk. Ami a vesztünket okozta, az a 10 szabadrúgás, illetve büntetőgól, amit a kriminális bíráskodás, illetve a kis termetű kapusunk miatt kaptunk. Az „A” csapatunk a Xmelnyik ellen kezdte pénteken a szereplését Kostyova – Rendik, Bicski, Szidor – Ferenczi, Jencsik, Miletics – Tóth, Újvári (csereként: Takács, Práth, Pátkai) összeállításban, és 3-2-re nyert úgy, hogy az ellenfél a 3-2-es vezetésünknél nekünk megítélt büntető elvégzése előtt levonult a pályáról… A gólokat egyébként Jencsik Szilárd (2) és Pátkai Patrik szerezték. A Legenda Beregszász ellen is nyertünk 2-1-re Jencsik Szilárd és Pátkai Patrik találataival, és ekkor nem sejtettük, hogy ez lesz az utolsó győzelmünk… De a harmadik meccsen – a nehéz pálya és az egyértelműen részrehajló játékvezetés miatt 2-1-re megverettek minket a Csernivci Gol ellen 2-1-re (gólszerző: Práth Dávid). Az elviselhetetlen bíráskodásra jellemző, hogy a szlovák edző megverte a játékvezetőt (tegyük hozzá, ez tűrhetetlen!), majd hazautazott a csapatával, míg a szervezők másnapra új járásból kértek síposokat… A kísérőnk elmondta; Ukrajnában csak a győzelem számít, ezért minden szabálytalan eszközt (túlkoros, két csapatban szerepeltetés, bírói nyomás stb.) hajlandók bevetni! Szombaton új emberek fújták a sípot, de a torna legfontosabb meccsén jobban, de nem jól bíráskodva újra körbelövették a kapunkat szabadrúgással, és az azokból kapott két gólt már nem tudtuk ellensúlyozni kellően, és 4-2-es vereséget szenvedtünk. Tóth Ádám és Pátkai Patrik lövései után kétszer is egyenlítettünk, ám a végén a játékban kevesebbet mutató Csernomorec Odessza örülhetett. Az 5-8. helyért folytathattuk tovább, ám az Obolony Kijev elleni 1-1 (Práth Dávid góljával) utáni büntetőpárbajban csupán Takács Dominik talált be, így 2-1-re elbuktuk a párbajt. A vasárnapi Arlekino Csenici elleni helyosztón igazán látványosan fociztunk, ám a rossz helyzetkihasználás, valamint az ellenfél két kapura lövése (szabadrúgás + büntető) 2-2-es döntetlent eredményezett. Práth Dávid és Takács Dominik lőtte a rendes játékidőben a gólokat, a büntetőknél pedig senki, tehát Tóth Ádám, Pátkai Patrik, Rendik András, Jencsik Szilárd és Bicski Bence sem hibázott, vagyis 5-3-ra nyerve, megszereztük a 7. helyet.

A „B” gárda első meccsét a későbbi tornagyőztes, Koloszi járás válogatottja ellen játszotta, és két szabálytalan gólnak köszönhetően 2-1-re kikapott. A Puskár – Gergor, Jenei, Katona – Fábián, Laukó, Leicht – Csicsely, Kárpáti (csereként: Kovács Dominik, Körtélyesi, Wagner) együttes gólját Gregor Zoltán szerezte. A Csernomorec Odessza ellen a rosszabbik arcunkat mutatva, súlyos 10-0-s vereséget szenvedtünk, ám kapusunk a katasztrofális teljesítménye után összeszedte magát, és a Harkov ellen már egy 1-1-es döntetlent játszottunk Katona Barna góljának köszönhetően. A csoportnegyedikek mérkőzésén a Xmelnyik 4-0-ra vert minket szombaton, vagyis az utolsó hely elkerülése volt a cél a zárótalálkozón. Ezt sikerült is teljesíteni a Kolosz Csepa ellen, hiszen Csicsely Márk, Körtélyesi Bertalan, Wagner Tamás,Fábián Péter és Jenei Krisztián góljaival 5-1-re nyertünk.
Tovább »

Úton Munkácsra
[2009. március 26. 16:33]


Az M3-as autópálya melletti wifinek köszönhetően jelentjük Füzesabony mellől, hogy úton vagyunk a határ felé 36 fővel a fedélzeten. A buszon utazók névsora: Bicski Bence, Csicsely Márk, Enhel Natália, Fábián Péter, id. Fábián Péter, Ferenczi Béla, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Horváth Rita, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kárpáti Zoltán, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, id. Leicht Ferenc, Miletics Péter, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Puskár Gábor, Rendik András, Sebestyén Zsuzsa, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence, Újvári Gábor, Újvári Károlyné, Varga Péter, Wagner Tamás és a sofőr.
Tovább »

Működik az üzenőfal
[2009. március 26. 12:18]


Már több mint ezer bejegyzés érkezett Fórumunk "felnőtt" részére, míg a Csatatéren is közelítünk a félezer hozzászóláshoz! Köszönjük az aktivitást, csak így tovább! A legutóbbi üzenetek például a csapatot buzdítják a túra előtt!

Honlapunk megpróbál Munkácsról is friss híreket, információkat szolgáltatni, reméljük, nem lesz gond a szállodában az internet összeköttetéssel!
Tovább »

Hétvégi eredmények
[2009. március 25. 12:32]


A BLSZ 19996/1. csoportban az alábbi eredmények születtek a 17. fordulóban:

Budakeszi - MAC 4-3
Újpest SC - KISE 4-3
SZEFI - MLTC 6-1
Ikarus - Vasas SC 4-0
Budatétény - Újpesti TE 2-7
Budafok - Rojik 1-2
Gázművek - Csillaghegy 4-2
Kelen SC szabadnap

Az 1997/2. csoport eredménysorából csak a RAFC - MLTC hiányzik, a többi mérkőzést lejátszották:

Honvéd - MAC 3-1
Hidegkút - REAC 2-0
Goldball - Láng 6-0
Ikarus - Dunakeszi 0-2
Csepel - Szt. Pál 9-1
Bajnokságon kívül:
Lőrinc United - Grund 2-1

Mivel a Pestszentlőrinc (helyette tavasszal versenyen kívül Lőrinc United) nem játszotta le minden mérkőzését az ősszel, ezért az ellenük elért eredményeket törlik a bajnokságból. Így nekünk a 9-1-es győzelmünk vált semmissé... (A gólszerzők benne maradtak házi góllövőlistánkban) A tabellánk már úgy olvasható, hogy minden PGSE-mérkőzést kivettünk belőle. Mivel a Szt. Pál is visszalép, de ők a mérkőzések 50 % -ánál többször pályára léptek, az ő eredményeik megmaradnak, míg az éppen aktuális ellenfelük 3-0-ás gólkülönbséggel megkapja majd a 3 pontját.
Tovább »

Mit pakoljunk Munkácsra?
[2009. március 25. 07:07]


Csütörtökön 14:45 és 14:55 óra között érkezzék meg mindenki a Körcsarnokhoz, ahonnan pontban háromkor tervezzük az indulást! Az útlevelet és a 70 Eurot senki se felejtse el magával hozni, valamint zsebpénzről is gondoskodjunk (Ft, vagy Euro), amit péntek délelőtt váltunk majd be Ukrajnában! A gyerekek a gálamelegítőben utaznak, és esetleg valami könnyed étel, ital legyen náluk! Érkezés után vacsorát kapunk a hotelben. A felcímkézett, vagy beszámozott Mitre táskában legyen a két garnitúra mez, nadrág, sportszár, sípcsontvédő, stoplis cipő, harisnya, sima póló, meleg garbó, 3 pár zokni, széldzseki, kesztyű, sapka, kulacs, törülköző, tusfürdő és papucs, vagyis azok a holmik, amelyeket a meccsekre viszünk magunkkal!

A másik utazótáskában legyenek a civil cuccok, vagyis 3 db alsónadrág, újabb 3 db zokni, pólók, ingek, egy hosszú és egy rövid nadrág, fürdőnadrág, második törülköző, pulóver, másik melegítő, pizsama, tisztálkodószerek, zsebkendő, kisebb játékok, könyv, stb.

Egy külön, kisebb hátizsák jól jöhet mindenkinek a kirándulások, fürdőzés alkalmával.
Tovább »

Lezártuk az őszt...
[2009. március 24. 19:42]


Az ősszel elmaradt bajnoki mérkőzésünk pótlására került sor kedden, a Fehér úton, amikor is a Szent Pál Akadémia csapatát 2-1-es félidő után 5-2-re verte „B” együttesünk. A Kostyova – Gregor, Laukó – Fábián, Jenei, Takács, Katona – Csécsi, Kárpáti (csereként: Leicht, Wagner, Körtélyesi) összeállítású gárda Csécsi Krisztián (2), Kárpáti Krisztián, Takács Dominik és Gregor Zoltán góljaival gyűjtötte be a három pontot egy könnyen felejthető mérkőzésen, amelynek második félidejében kötelező 3 érintős játékot játszottunk úgy, hogy az ebben vétőket lecseréltük...
Tovább »

A Szent Pál elleni keret
[2009. március 23. 22:23]


Az őszről elmaradt mérkőzés pótlására kerül sor kedden 16:00 órakor a Fehér úton. 15:15-kor lesz a találkozó, sárga mezben játszunk. Kizárólag olyan játékosok szerepelhetnek ezen a találkozón, akik már novemberben is a mi igazolt labdarúgóink voltak. A keret: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wagner Tamás
Tovább »

Ellenfelek Munkácson!
[2009. március 23. 07:21]


Az ukrajnai túra alkalmával pénteken először az "A" csapatunk (MAC Budapest néven) mutatkozik be, de rögtön utána a "B" gárda (Népstadion Budapestként jegyezve) is pályára lép.

A program:

2009. március 27., péntek

12:00 MAC Budapest - Hmelnyicki 1. sz. Sportiskola
12:50 Népstadion Budapest - Munkácsi járási Kalász
13:40 Beregszászi Legenda - MAC Budapest
14:30 Csernomorec Odessza - Népstadion Budapest
15:20 MAC Budapest - Csernyicki gól
16:10 Harkovi 13. sz. Sportiskola - Népstadion Budapest

Szombaton és vasárnap - az eredményektől függően - még 2-2 mérkőzés vár a mieinkre!
Tovább »

Tartalmas hetünk lesz!
[2009. március 22. 20:09]


Azokon a heteken, amikor hétköznap bajnoki mérkőzést játszunk, akkor hétfőn is lesz edzés. Ilyen a most előttünk álló időszak is, így hétfőn 16:00 és 17:30 között lesz gyakorlás a Fehér úton. Másnap a "B" csapat vívja meg a Szt. Pál Akadémia ellen az őszről elmaradt bajnoki mérkőzését, ám ezen csak olyan fiúk játszhatnak, akik már ősszel is igazoltak voltak nálunk (tehát Puskár, Kovács Dominik és Fodor nem)! E szabály megszegése miatt bukta el a 3 pontot a Dunakeszi a Goldball ellen, pedig a mérkőzést 3-1-re megnyerte! Szerdán futóedzés lesz 18:00 órától a Puskásban, majd csütörtökön 15:00 órakor indulunk a Körcsarnok elöl Munkácsra (erről majd lesz bővebb info is a későbbiekben!)
Tovább »

Hullámvasutaztunk…
[2009. március 22. 18:41]


Egy félidőnyi jó játékért nem járt pont Budakeszin, ahol szükségjátékvezetés mellett egy utolsó pillanatokban bekapott góllal vesztettünk 4-3-ra. A BLSZ/1996/1. csoportjában, az őszi mérkőzéshez hasonlóan Kiss Baranyi Levente vert meg minket, aki ezúttal is három gólt rúgott, kettőt 40 méteres szabadrúgások után. A Baranyi – Rendik, Bicski, Takács, Laukó /helyette Csicsely az 50. perctől/ - Ferenczi, Kovács Dávid, Pátkai, Miletics– Újvári, Tóth összeállítású gárda a szünetben még vezetett 0-1-ről fordítva 3-1-re Tóth Ádám (2) (képünkön) és Újvári Bence góljaival, ám a második játékrészben a szél támogatását élvező ellenfelünk sok energiát fektetett a pontszerzésbe, amit némi szerencsével túl is teljesített, így akaratos és helyenként tetszetős játékunk ezúttal nem vezetett eredményre. Az összteljesítmény azonban – nehézségeinket is figyelembe véve – pozitív volt, hiszen mi az előnyünk birtokában is futballozni akartunk, gyakorolni az edzéseken tanultakat.
Tovább »

Három beteg
[2009. március 22. 12:02]


Szidor Szabolcs belázasodott, Dobos Gergő egész héten betegeskedett, míg Szabados Gergely kiszáradás miatt kórházba került (neki a munkácsi túrája is ugrott), vagyis mindössze egy cserével vágunk neki a mai találkozónak.
Tovább »

Mint ősszel...
[2009. március 21. 18:56]


A BLSZ 1997/3. csoport egyik legjobb csapata, a Honvéd FC ellen szerepelt „B” együttesünk szombaton délelőtt Puskár – Gregor, Jenei, Katona – Fábián, Laukó, Kárpáti – Csécsi, Csicsely (csereként: Leicht, Fodor, Körtélyesi) összeállításban, és 2-0-ás félidő után 3-1 arányban kikapott. A gólunkat a találkozó utolsó percében Körtélyesi Bertalan szerezte.
Tovább »

További eredmények
[2009. március 20. 13:21]


Szombati ellenfelünk játék nélkül jutott 3 ponthoz az MLTC ellen, miután az ősszel elmaradt BLSZ 1997/3. csoport bajnokijuk pótlásán nem jelent meg a mátyásföldi csapat. A BLSZ döntése értelmében a 3-0-ás győzelem azt jelenti, hogy a Honvéd már ezüstérmes pozícióban várhatja a hétvégi összecsapást.

A BLSZ 1996/1. csoport bajnokság eredményei közül tévesen jelentettek meg egyet korábban, ami helyesen: Budafok - Csillaghegy-Szent Pál 1-11.

Tovább »

A Budakeszi elleni keret
[2009. március 20. 08:40]


Vasárnap 14:00 órára van kiírva az "A" csapat bajnoki mérkőzése a Budakeszi Labdarúgó Akadémia gárdája ellen, így egy órával a találkozó kezdete előtt lesz a találkozó a pályán. (Át a hegyen a Budakeszi úton kell menni, majd Budakeszire beérve Telki felé kell fordulni jobbra. A MOL-kútnál a körforgalomban jobbra kell menni fölfelé mintegy 100 métert, és ott a Plus áruházzal szemben van a pálya bejárata.) Mind a két mezünket hozza magával az alábbi csapat: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence.

Jelen pillanatban még bizonytalan Dobos Gergő és Szidor Szabolcs játéka, ezért készenlétben áll Szabados Gergely.
Tovább »

A Honvéd elleni keret
[2009. március 19. 21:26]


Szombaton 09:00 órakor lesz a találkozó az Építők-pályáján, a Népligetben, ahol 10:00 órától játszunk az NB I-es klub utánpótláscsapatával ('98-asok). Mind a két mezt hozzunk magunkkal, és készüljünk fel az esetleges hideg időre is! Az alábbi kerettel vágunk neki a mérkőzésnek: Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Fábián Péter, Fodor László, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor

Kostyova Patrik, Kovács Dominik és Wagner Tamás egyéb elfoglaltságai miatt nem vesz részt a mérkőzésen.
Tovább »

Helyszínváltozás!
[2009. március 18. 18:48]


A Honvéd elleni mérkőzésünk helyszíne megváltozott! A találkozót a Népligetben, az Építők füves pályáján rendezik meg.
Tovább »

Munkácsi tudnivalók
[2009. március 17. 14:32]


Szép lassan közeledik az indulás Ukrajnába, ezért tájékoztatást adnánk a jelenlegi fejleményekről: a biztosítások elkészültek, a buszt és a szállást lefoglaltuk, a két csapatot beneveztük, az iskolai kikérőket hamarosan átadjuk.

A szálláshoz szükséges 70 Eurot a gyerekek magukkal kell hozzák a buszon, az utazási költségként számított 9.000 Ft-ot pedig március 24-ig kell befizetni Gábor bácsinak. A zsebpénzre szánt összeget a helyszínen váltjuk majd be, állítólag forintot is váltanak Munkácson.

Képünkön a munkácsi kapcsolattartónk, vagyis Szilvásy Zoltán.
Ide kattintva pedig a vendéglátó klub honlapja érhető el!
Tovább »

Segítség a tájékozódásban
[2009. március 17. 11:28]


Minden márciusi bajnoki mérkőzésünk pontos kezdési időpontja ismert már, ezeket a Heti program, illetve a Bajnokság "A" csapat, illetve Bajnokság "B" csapat menüpontok alatt lehet megtekinteni. Ugyanitt láthatóak visszamenőleg is a játékosok mérkőzésekre kapott osztályzatai is.

Felvetődött, hogy korábbi játékosaink jelenlegi klubjukban nyújtott teljesítményét hétről-hétre nyomon lehessen követni honlapunkon; nos, a Linkek gombra kattintva megtalálhatók az adott egyesületek weblapjai.
Tovább »

Bajnoki eredmények
[2009. március 16. 17:22]


A BLSZ 1996/1. csoportjában az első tavaszi fordulójában az alábbi eredmények születtek:


MAC - Gázművek-ASR 3-3
Kelen SC - Budatétény 6-1
Vasas SC - SZE-FI 2-4
MLTC - Újpest SC 2-6
KISE - Budakeszi LA 4-1
Budafoki LC - Csillaghegy-Szt.Pál 11-1
Újpesti TE - Ikarus BSE elmaradt
Rojik FC szabadnapos


A BLSZ 1997/3. csoport küzdelmei még nem kezdődtek el, de három találkozót már lejátszottak. Ebből egy meccs őszi pótlás, míg kettő előrehozott mérkőzés volt.

13. forduló: Goldball '94 FC - Dunakeszi 1-3
15. forduló: MAC - RAFC 10-1
22. forduló: Goldball '94 FC - Szt. Pál Akadémia 4-0


A Pestszentlőrinci GSE csapata visszalépett a bajnokságtól, így pont nélkül az utolsó helyen zár, őszi eredményeiket riválisai megtartják. Tavasszal a Lőrinci United lép a helyükre, ám az ellenük vívott mérkőzések eredményei nem számítanak bele a bajnoki pontvadászatba.

Az új eredményeket már tartalmazzák tabella menüpontjaink!
Tovább »

Rólunk (is) írták!
[2009. március 16. 13:21]


A vasárnapi AC Villám tornának az összefoglalója felkerült a www.futsal-hungary.hu oldalra. A cikk ide kattintva olvasható!

Tovább »

Programunk a héten!
[2009. március 16. 10:08]


Kedden 16:00 órakor lesz találkozó az öltözőben, az edzés 18.00 óráig tart a Fehér úton. Szerdán már a régi-új időpontban, vagyis 18:00 és 19:00 óra között lesz a futóedzés a Puskásban, csütörtökön pedig ismét a füves pályánkon 16:30 és 18:00 óra között gyakorlunk.

Szombaton a "B" csapat bajnokijára kerül sor a Bp. Honvéd ellen a BLSZ/1997/3. csoportjában a XVIII. Táncsics Mihály u. 53. szám alatti pályán. Az „A” csapat vasárnap 14:00 órakor vívja a Budakeszi elleni BLSZ/1996/1. csoport bajnoki mérkőzését (2092, Budkeszi, Márity L. u.). Mind a két csapat egy órával a találkozó kezdete előtt gyülekezik, és mind a két garnitúra szerelést magával kell hoznia!
Tovább »

Jól szerepeltünk!
[2009. március 15. 17:46]


Egy első és egy negyedik hellyel zártuk az AC Villám futsaltornáját, ám nagyon kevésen múlt, hogy a "B" csapatunk is éremhez jusson. Az "A" gárda Baranyi - Jencsik, Tóth, Miletics, Újvári (csereként: Rendik, Práth, Szidor, Csicsely) összeállításban mind az öt mérkőzését megnyerve 28-4 gólkülönbséggel végzett az élen. Először a MAC "B" ellen Tóth Ádám (3), Újvári Bence (2), Rendik András, Szidor Szabolcs góljaival nyert 7-1-re, majd az ezüstérmes AC Villámot vertük Jencsik Szilárd (2) góljával. A bronzérmes Csepel megijesztett minket, már 2-0-ra is vezetett, ám végül magabiztosan nyerünk Miletics Zsombor, Újvári Bence, Szidor Szabolcs, Práth Dávid és Csicsely Márk góljaival 5-3-ra. A legszebben a Láng '98 ellen játszottunk, négy perc alatt öt gólt lőttünk, végül 8-0-ás eredménnyel zártunk Tóth Ádám (2), Miletics Zsombor (2), Jencsik Szilárd (2), Újvári Bence és Csicsely Márk találatainak köszönhetően. A zárómeccsen a Láng '97 ellen egy 6-0-val búcsúztunk a közönségtől. Jencsik Szilárd (2), Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Práth Dávid és Rendik András lövései után alakult ki a végeredmény, és innen már nem maradt más hátra, mint szurkolni a "B" csapatnak, amely Puskár - Gregor, Kárpáti, Leicht, Csécsi (csereként: Körtélyesi, Katona, Kovács Dominik, Fodor) összeállításban ugye az "A" gárdától 7-1-re kikapott, itt Kárpáti Krisztián szerezte a becsületgólt. A Láng '98 ellen Csécsi Krisztián szerezte a találkozó egyetlen gólját, és ugyanez a forgatókönyv, vagyis Csécsi Krisztián gólja kellett az AC Villám legyőzéséhez. A Csepel elleni ki-ki meccsen ugyan mi kezdtünk jobban, de végül 5-2-re kikaptunk (gólszerzők: Kárpáti Krisztián és Körtélyesi Bertalan) a kulcsmeccsen, ezért a biztos éremszerzés már a gólkülönbségen múlott. A Láng '97 ellen 4-1-re nyertünk Kárpáti Krisztián (2), Csécsi Krisztián és Körtélyesi Bertalan találataival, de két vetélytársunk ugyancsak 9 ponttal, ám jobb gólkülönbséggel végzett előttünk a dobogón.

A torna válogatottjába Jencsik Szilárdot és Gregor Zoltánt (képünkön) választották be.
Tovább »

A holnapi résztvevők
[2009. március 14. 20:19]


Az AC Villám, a Csepel, a Láng "A" és Láng "B" csapatai mellett a MAC is két gárdával képviselteti magát az Építők csarnokban vasárnap délelőtt. Az ünnepi tornán 09:00 órakor találkozunk, és vélhetően 13:00 órakor végzünk. A kék és a sárga mezt is hozni kell azoknak, akik önként jelentkeztek a részvételre, vagyis: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Fodor László, Gregor Zoltán, Jencsik Szilárd, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Práth Dávid, Puskár Gábor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Megküzdöttünk az egy pontért
[2009. március 14. 18:33]


Ellentmondásos mérkőzésen mutatkozott be a tavaszi szezonban az a csapatunk a BLSZ/1996/1. csoportjában, hiszen roppant szerencsétlen gólokat kaptunk (kiejtett labda az ötösön belül, majd két rossz csúsztatás hátrafelé), ám végül a sírból visszahoztuk legalább az egyik pontot. A Baranyi – Rendik, Bicski, Dobos, Szidor - Ferenczi /helyette Takács a 41. perctől/, Kovács Dávid, Pátkai, Miletics /helyette Csicsely a 41. perctől/ – Újvári, Tóth/ összeállítású gárda végül 3-3-as döntetlent ért el az ASR-Gázművek ellen egy olyan mérkőzésen, ahol nem játszottunk jól, ám akaratunkat végül rá tudtuk kényszeríteni az idősebbekből álló ellenfelünkre, és erőfeszítéseinket ezért részsiker koronázta. A gólokatTóth Ádám, Újvári Bence és az utolsó percben Csicsely Márk (képünkön) szerezte, vagyis örömteli, hogy mind a három csatárunk betalált.
Tovább »

Ráhangolódhattunk a szezonra
[2009. március 14. 17:05]


A RAFC elleni bajnoki nyitány ideálisnak tűnt abból a szempontból, hogy végre ismét szabadtéren játszhattunk. A Kostyova – Gregor, Jenei, Katona – Fábián, Laukó, Leicht – Csécsi, Kárpáti (csereként: Puskár, Kovács Dominik, Fodor, Wagner, Körtélyesi) összeállítású gárda könnyedén nyert a sereghajtó ellen 5-0-s félidő után 10-1 arányban. A találkozón Körtélyesi Bertalan (2), Csécsi Krisztián (2), Fábián Péter, Leicht Ferenc, Gregor Zoltán, Wagner Tamás, Kárpáti Krisztián szerezte a gólokat, de vétett ellenfelünk egy öngólt is. Volt néhány szép akciónk, de ebből a meccsből többet is ki lehetett volna hozni!
Tovább »

Mind a két csapatunk részt vesz a vasárnapi tornán
[2009. március 13. 17:57]


Apró koncepcióváltás! Szigorúan önkéntes alapon, értsd, aki szeretne, az jöhet vasárnap az AC Villám futsal tornájára. Jelentkezés, holnap Gábor bácsinál a bajnoki mérkőzések előtt! 09:00 órára megyünk a Népligetbe, és kb. 13:00 órakor végzünk. Mind a két mezt visszük magunkkal, rajtunk kívül még két csapat lesz!
Tovább »

Jencsik Szilárd visszatért!
[2009. március 13. 11:45]


A tehetséges kisfiú egyesületünkben kezdett el futballozni 2002-ben, majd 2005 tavaszán igazolt át a Ferencvároshoz, ahol 2008 nyaráig szerepelt. Jelenleg a Bp. Honvéd labdarúgója, de onnan most hozzánk kerül. Bajnoki mérkőzéseken sajnos nem tud játszani Szilárd, de Munkácsra, illetve a többi tornára (így vasárnap is) velünk jön.

Nagy öröm a visszatérése, hiszen egy szorgalmas, eltökélt és egyben kiváló képességekkel megáldott fiúról van szó!
Tovább »

Az ASR-Gázművek elleni keret
[2009. március 13. 08:12]


Szombaton, pontban délben indul útjára a labda a BLSZ 1996/1. csoportjában. Az óbudaiak elleni meccs előtt 11:15 órára kell az öltözőbe érni! A kék mezben játszunk majd az alábbi kerettel: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence.
Tovább »

A RAFC elleni keret
[2009. március 12. 20:45]


Szombaton 09:00 órakor lesz a találkozó a RAFC elleni mérkőzés előtt a Fehér úton. Mind a két mezt hozzuk magunkkal a tíz órakor kezdődő találkozóra. A fiúk, akiknek jönniük kell: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Wagner Tamás.
Tovább »

Külön felkérésre
[2009. március 12. 10:42]


A szervezők külön megkeresésére elvállaltunk még egy tornafellépést vasárnapra. A futsalviadalt a Népligetben, az Építők Csarnokában rendezik meg 09:00 és 13:00 óra között. Ezen a "B" keret vesz részt, csak az nem eldöntött, hogy egy, vagy két csapatként. Pénteken kiderül, hogy a már meglévő Láng "A", Láng "B", Csepel, AC Villám, MAC "sárga" csapatok mellé csatlakozik-e a Cső-Montage, mert ha nem, akkor kék csapatot is indítunk.

Kerethirdetés pénteken, a részvétel nem kötelező, hiszen az eredeti programon felül vállaltuk el az indulást!
Tovább »

Örömteli újítás!
[2009. március 11. 11:36]


A tavaszi szezon első mérkőzésén két asszisztens is segíti majd a játékvezető munkáját, így vélhetően kevesebb vita származik majd a leshelyzetek megítéléséből. A BLSZ játékvezetői tanfolyamának köszönhetően megnőtt a vizsgát tett fiatalok száma, így már "jut" az utánpótlás-mérkőzésekre is belőlük. Mivel többségük még rutintalan, sok türelem és megértés kell a játékosok, edzők és szurkolók részéről is feléjük! A MAC megpróbál partner lenni ebben!

Az ASR elleni sporik: Zubovics Dávid játékvezető, Rábel Alfréd és Puskás Gabriella asszisztensek
Tovább »

Mégis futunk...
[2009. március 11. 10:24]


Technikai okok miatt a mai tervezett lubickolás elmarad, helyette - szó szerint - laza, könnyed futás lesz a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján 16:00 órától. A jövő szerdától viszont áttérünk a 18:00 órai kezdetre!!
Tovább »

Biztosítás Munkácsra
[2009. március 10. 11:50]


A március 26-29-i munkácsi tornára 24 gyermek, 2 edző, 1 csapatvezető és 16 kísérő utazik. A közös biztosításra fizetendő összeg a négy napra 1.880 Ft, míg a három napra érkezőknek 1.650 Ft. Az összegeket csütörtökig kérnénk, befizetni Gábor bácsinál!

Az utazó gyerekek névsora: Bicski Bence, Csicsely Márk, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Jencsik Szilárd, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Puskár Gábor, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence, Wagner Tamás.

Edzők: Újvári Gábor, Varga Péter

Csapatvezető: Fábián Péter

Terveink szerint a busz (amelyen a 2 edző és 6 szülő /Szidor anyuka, Kárpáti apuka, Ferenczi és Miletics házaspár/ utazik) március 26-án, csütörtökön 15:00 órakor indul a Körcsarnok elől. Fábián apuka (anyuka, és lánytestvér) külön autóval jön velünk. Másnap két személygépkocsival utazik utánunk Körtélyesi, Wagner és Laukó anyuka, illetve Csicsely apukával együtt a Tóth és Pátkai szülőpáros.
Tovább »

Tudnivalók a szabadtéri edzésről
[2009. március 10. 09:02]


Ma délután végre már a Fehér úton lesz az edzés, talán nem árt feleleveníteni a tudnivalókat:

- találkozó: 16 órakor az öltözőben, ahol értékeljük a gyerekekkel az előző hetet és átbeszéljük az aktuális hét programját.

- öltözék: alul kötelező a harisnya, vagy melegítőalsó, stopliscipő, felül minimum három réteg ruha (atléta, mez, melegítő). Az esőkabát, a sapka és kesztyű legyen mindenkinél! Kulacsot megtöltve kell kihozni a pálya szélére!

- zuhanyzás: edzés végén kötelező!
Tovább »

Újra együtt - ellenfélként
[2009. március 10. 07:37]


Vasárnap játszották a Bp. Honvéd - MTK rangadót az U13 országos bajnokságban, ahol korábbi MAC-os csapattársak üdvözölhették egymást. Gallwitz Péter, Gőgitz Ádám és Beke Zsolt mellett a képünkön látható Iváncsik Norbi, Beschenbacher Kornél és Erszény Ádám üdvözölhette egymást örömmel! Találkozzatok még sokat, mondjuk majd a válogatottban!
Tovább »

A piliscsabai végeredmény
[2009. március 09. 16:22]


Az utolsó forduló befejeztével kialakult a Wintercup 1996-os korosztályának végeredménye:

1. Szent Pál Akadémia 40 pont
2. Pilisvörösvár L.SE 27 pont
3. AS Római 20 pont
4. Buda Juniors I.F.C 20 pont
5. MAC-Népstadion 15 pont
6. Piliscsaba 14 pont
7. Esztergom SC 13 pont
8. Diófa-Tát SE 9 pont
Tovább »

Változás! Programunk a héten!
[2009. március 09. 10:28]


Kedden már a Fehér úton tartjuk az edzést, csapadékos idő esetén a salakos pályán. 16:00 órakor kezdődik (!) az öltözőben az az eligazítás a gyerekeknek, amely ezúttal rendszeres lesz, fél öttől hatig pedig edzünk. Szerdán a KSI uszodájába megyünk egy közös úszásra, illetve vizibohóckodásra, a pontos időpontot majd jelezzük honlapunkon. (Kezdés 15:30, vagy 16:00 óra lesz várhatóan). Csütörtökön 16:30 és 18:00 óra között lesz edzés a Fehér úton, a gyakorlás végén hirdetünk keretet a hétvégére!

Szombaton 10:00 órakor a "B" csapat, március 29-ről előrehozott bajnokija lesz a RAFC ellen. Találkozó 09:00 órakor az öltözőben. Utána, 12:00 órakor az "A" csapat első tavaszi bajnokija következik az ASR Gázművek ellen ugyancsak a Fehér úton, találkozó 11:15 órakor a helyszínen. A "B" csapat őszről elmaradt bajnokija a Szent Pál Akadémia kérésére ezúttal is halasztódik, az új időpont március 24., kedd 16:00.
Tovább »

A téli időszak összegzése
[2009. március 08. 19:31]


Honlapunk szavazási kérdésére sokféleképpen válaszolnak olvasóink, most megkönnyítjük néhány adattal az eligazodást.

2008. december 6. és 2009. március 7. között 18 (!) tornán vett részt az "A" csapatunk, ebből 8 alkalommal idősebbek között játszottunk. Szereztünk 3 aranyérmet, 5 ezüstöt és 3 bronzérmet, 1 negyedik, 2 ötödik, 1 hatodik és 1 hetedik helyet. Ezek közül három tornán vegyes csapatokkal, vagyis "B" keretesekkel kiegészülve játszottunk (kék és sárga csapat). A "B" keret további 5 tornán szerepelt, amelyeken 1 ezüstérem, 1 negyedik, 1 ötödik és 2 hetedik jutott nekünk.

Edzőmeccseket is játszottunk; az "A" csapat 8 alkalommal, ebből ötöt megnyert, hármat elvesztett. Háromszor játszottunk idősebbekkel (Krúdy, Gázművek, Vasas), velünk egykorúak esetében csak az MTK vert meg minket (2-3), össz-gólkülönbségünk 48-27 lett. Nagy pályán négy mérkőzést vívtunk 2 győzelem és 2 vereség a mérleg. A "B" keret 11 meccset játszott, ebből hetet megnyert négyszer kikapott 70 gólt rúgott és 79-et kapott.

Az "A" csapat mérlege az elmúlt három hónapban: 61 mérkőzés (ebből 27 vegyes csapattal), 32 győzelem, 13 döntetlen, 16 vereség, 138-75 gólkülönbség

A „B” csapat: 21 mérkőzés, 11 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség, 78-84 gólkülönbség

A góllövőket csak 2009-es gyűjtésben tesszük közzé, a decemberi találatok egy korábbi statisztikai adatbankban találhatók (
ide kattintva):

24 gólos: Újvári Bence
17 gólos: Fábián Péter, Miletics Zsombor
15 gólos: Pátkai Patrik, Szidor Szabolcs
14 gólos: Csécsi Krisztián,
11 gólos: Tóth Ádám
10 gólos: Gallwitz Péter, Kovács Dávid, Laukó István
9 gólos: Rendik András
8 gólos: Csicsely Márk
7 gólos: Beschenbacher Kornél, Leicht Ferenc, Szabados Gergely
6 gólos: Kárpáti Krisztián
5 gólos:, Takács Dominik, Wágner Tamás
4 gólos: Jenei Krisztián, Körtélyesi Bertalan
3 gólos: Ferenczi Csongor, Katona Barnabás
2 gólos: Kovács Dominik
1 gólos: Fodor László, Kostyova Patrik, öngól (ASR)

Tovább »

Boldog Nőnapot!
[2009. március 08. 11:57]

Kedves anyukák, lánytestvérek és női olvasóink! Szeretettel köszöntünk mindenkit a Nemzetközi Nőnap alkalmából!

A Dunaújváros elleni mérkőzések videón!
[2009. március 08. 10:22]


A tegnapi SZAC Tavasz Torna Dunaújváros elleni találkozói teljes terjedelemben megtekinthetők ide kattintva!

Köszönjük a dunaújvárosi szülő jelentkezését ebben az ügyben!
Tovább »

Lemondtuk az MTK elleni meccset
[2009. március 08. 08:13]


Az utóbbi időszak betegségei, sérülései és túlterheltsége miatt a szerdára esedékes MTK elleni találkozó elhalasztását kértük, amiben a kék-fehérek korrekt partnernek bizonyultak. Az edzőmérkőzés helyett közös úszás és vízijáték szerepel a programban szerdán, a KSI uszodájában a felfrissülés jegyében!
Tovább »

Kicsit uncsi az ezüst...
[2009. március 07. 20:00]


Foghíjas csapattal (Bicski, Ferenczi, Újvári nélkül), ám mégis a mezőny egyetlen veretlen csapataként szereztünk ezüstérmet a SZAC Tavasz Kupán, miután büntetőkkel elbuktuk a finálét. A Kostyova - Rendik, Szidor, Pátkai, Tóth, Práth (csereként: Kovács Dávid, Csicsely, Miletics) összeállítású gárda az RTK ellen kezdte meg szereplését és Tóth Ádám, Rendik András, Kovács Dávid, Pátkai Patrik, Csicsely Márk és Miletics Zsombor góljaival 6-1-re győzött, majd a Dunaújváros ellen nyertünk 2-1-re Szidor Szabolcs és Csicsely Márk góljaival. Az elődöntőben a Vecsés gárdáját kaptuk, mint a másik csoport második helyezettjét, és Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Kovács Dávid, Rendik András és Csicsely Márk találataival 5-2-re nyertünk. A fináléban újra a Dunaújváros került az utunkba, és hiába vezettünk Kovács Dávid góljával, a többi nagy helyzet kihasználatlanul maradt, így a vidékiek egyenlítő gólja után büntetőrúgások következtek. A három próbálkozásból csupán Rendik András volt eredményes, míg a dunaújvárosiak csak egyet hibáztak, s ez azt jelentette, hogy ezen a télen már a 6(!) ezüstérmünket gyűjtöttük be.

A csapat legharcosabb játékosa címet a képünkön látható Kovács Dávid érdemelte ki!
Tovább »

Nehezen tartottuk a lépést
[2009. március 07. 14:48]


A Wintercup sorozat utolsó fordulójában a "B" csapatunk állt ki a bajnokság első és második helyezettje ellen, mind a két meccsen a második játékrészben volt elfogadható a mieink szereplése. A Puskár - Gregor, Jenei, Leicht, Csécsi (csereként: Wagner, Körtélyesi, Takács, Katona, Fábián, Kárpáti) összeállítású gárda 6-0-ra kapott ki a Szent Pál Akadémia '96-os gárdájától, míg a Pilisvörösvár egy évvel idősebb együttese 5-1-re vert el minket, a gólt Wagner Tamás szerezte.

A tornáról készült felvételek már fenn is vannak a fotóalbumban!
Tovább »

Pilis és SZAC
[2009. március 07. 06:43]


Szombaton délelőtt az alábbi fiúk vesznek részt a Wintercup 5., utolsó fordulójában, ahol 2 db 2 x 15 perces meccset játszunk a sárga mezünkben: Csécsi Krisztián, Dobos Gergő, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Takács Dominik, Wagner Tamás. Találkozó 09:15 órakor a Pilisi Sportcentrumban.

Az"A" keret a SZAC Tavaszi Tornáján vesz részt a XVIII. Tövishát u. 8. szám alatti 1. sz. Etalon Sportiskola műfüves sátrában 12:00 és 16:00 óra között. 12:30 órakor lesz a gyülekező a helyszínen, ahova mind a két mezünket és többféle cipőt (sima, hernyótalpas, gumistoplis) kell hozni az alábbi 11 fiúnak: Bicski Bence, Csicsely Márk, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Ebből is tanulhatunk!
[2009. március 06. 23:03]


Nem jó előjelekkel készültünk a péntek esti mérkőzésre, amelynek elején kiderült, hogy Bicski és Újvári játéka sem segíthet a mieinken, az előbbit 2, az utóbbit 25 perc után kellett lecserélni az öt 1996-os születésű játékossal felálló Vasas ellen. Ellenfelünk tetszetősen és harciasan futballozott, a mieinktől csak felvillanásokra tellett. A Baranyi - Rendik, Bicski, Dobos - Ferenczi, Kovács Dávid, Pátkai, Miletics - Práth, Tóth, Újvári (csereként: Takács, Csécsi, Csicsely, Kostyova) összeállítású gárda a 2 x 35 perc során 5-1-re kapott ki, gólunkat Miletics Zsombor rúgta. Ferenczi, Kovács és Pátkai nyújtott értékelhető teljesítményt, kellemes meglepetés volt Práth játéka.

A "B" sorunk 35 percet játszott, de a maga "ötösét" úgyanúgy megkapta... A Puskár - Gregor, Jenei, Rendik, Kovács Dominik - Fábián, Kárpáti, Leicht, Katona - Wagner, Körtélyesi (csereként: Csécsi) felállású együttes becsülettel és sok hibával küzdött, ők még csak kóstolgatják a nagy pályás futballt. Most egy jó nagy kanállal jutott nekünk belőle...

A képen a gólszerzőnk: Miletics Zsombor.
Tovább »

A Vasas elleni edzőmeccs
[2009. március 06. 11:28]


A mai edzőmérkőzésre 19:00 és 21:00 óra között kerül sor a XIII. Fáy u. 58. szám alatti sporttelepen, a Vasas SC műfüves pályáján. A Béke út felőli kapun kell bejönni (autóval 100 Ft/óra) a sporttelepre, és a hátsó területen található műfüves sátor szomszédságában lévő öltözőépületet keresni (vagyis nem a főépületbe kell menni)! Az "A" keret 2 x 35, a "B" 1 x 35 percet játszik majd az angyalföldiek 1997-es gárdája ellen. A sárga mezben játszunk, persze jól aláöltözve.

Néhányan közülünk gondokkal küzdenek (Szidor Szabolcs, Szabados Gergely, Laukó István és Fodor László nem is tud jönni, Bicski Bence és Újvári Bence játéka is kérdéses), így közvetlenül a meccs előtt dől majd el, hogy miképpen is tudunk kiállni a piros-kékek ellen. Akiknek 18:30-ra kell a helyszínre érniük: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence.

Jöhetnek nyugodtan előbb is, de legkésőbb 19:30 órakor gyülekezik a keret második fele: Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Wagner Tamás
Tovább »

A jövő héttől a szabadban
[2009. március 05. 12:07]


Beigazolódtak az időjárási előrejelzések, így mai esőzések miatt nem is baj, hogy délután a Körcsarnokban edzünk. Keddtől azonban már a Fehér úton lesznek az edzések az évek óta megszokott (kedd, csütörtök 16:30-18:00) időpontban. Tavasszal több alkalommal is fogunk hétközi mérkőzéseket vívni, ilyenkor hétfőnként (16:00-17:30) is lesz gyakorlás a szabadban.
Tovább »

Két osztrák meghívás érkezett
[2009. március 04. 12:32]


Terveink szerint a munkácsi túra után kizárólag a bajnoki mérkőzésekre koncentrálunk, ám a szezon végén mind a két csapatunk 1-1 ausztriai tonán vesz részt. Az "A" csapat Pünkösdkor, vagyis május (30?) 31. - június 1-jén a FAVAC bécsi, fél pályás (6+1 fő, 1 x 20 perc) tornájára utazik a '97-es korosztály versenyére.

Ugyancsak saját korcsoportos viadalra készülhet "B" csapatunk június 21-én Grünbach am Schneebergben. A 3. GlandCup 8+1 fős mérkőzésekre 13:00 és 17:00 óra között kerül sor, majd visszafelé letesszük az érdekelt gyerekeket Balatonkenesén, hiszen aznap indul ott a focitábor.
Tovább »

A SZAC torna részletei
[2009. március 03. 14:07]


Íme, a pontos menetrend szombaton a SZAC Tavasz tornán:

12:00 Megnyitó
12:10–12:25 SZAC – Újpesti Haladás
12:30–12:45 RTK – Dunaújváros
12:50–13:05 SZAC - Gödöllő
13:10–13:25 RTK – MAC
13:30–13:45 Újpesti Haladás - Gödöllő
13:50–14:05 Dunaújváros – MAC
14:10–14:25 A I. – B II.
14:30–14:45 B I. – A II.
14:50–15:05 V. – VI. helyezésért
15:10–15:25 III. – IV. helyezésért
15:30–15:45 Döntő
16:00 Eredményhirdetés

Találkozó 12:30 órakor a helyszínen!
Tovább »

A piliscsabai program
[2009. március 03. 09:13]


Az utolsó két mérkőzést vívjuk az 1996-os születésűeknek kiírt Wintercup szombati fordulójában, Piliscsabán. 09:55 órakor a Szent Pál Akadémia, míg 10:30 órakor a Pilisvörösvár lesz az ellenfelünk, vagyis a jelenlegi első és második helyezett csapat.

A bajnokság állása jelenleg:

1. Szent Pál Akadémia 34 pont
2. Pilisvörösvár 21 pont
3. Buda Juniors 19 pont
4. MAC '97 15 pont
5. ASR 14 pont
6. Esztergom 13 pont
7. Piliscsaba 10 pont
8. Diófa-Tát SE 9 pont
Tovább »

Práth Dávid visszatér!
[2009. március 02. 19:09]


Holnap délután ismét üdvözölhetjük edzésen korábbi kedves játékosunkat, Práth Dávidot, aki a REAC-tól tér vissza hozzánk. Döntésében szerepet játszott, hogy a BLSZ-tornán látta a két csapatunkat és a szülőket egymást buzdítani, s rögtön azt érezte, hogy neki közöttünk a helye. Igaza van! Nagyon örülünk a tehetséges játékos visszatérésének, aki ebben a félévben bajnoki mérkőzéseken ugyan nem léphet pályára a színeinkben, de a tornákon már újra felöltheti a MAC-os mezét!

Dávid jön velünk március végén Munkácsra, a héten pedig a Vasas ellen és a SZAC-tornán számítunk a játékára!
Tovább »

Túl az 500. meccsen!
[2009. március 02. 16:00]


Vasárnap, Kókán a kecskemétiek ellen játszotta az 1997-es korosztály "A" csapata az ötszázadik mérkőzését! A mieink 286 mérkőzést megnyertek, 60 döntetlent játszottak, és 154-szer szenvedtek vereséget (ebből 83-szor idősebb csapattól). Büszkék lehetünk az 1633 rúgott gólra is, főleg annak tükrében, hogy "csupán" 1015-öt kaptunk, szinte pontosan kettőt átlagban.
Tovább »

Program erre a hétre
[2009. március 02. 07:57]


Kedden és csütörtökön 15:30 és 17:30 óra között a Körcsarnokban lesz edzés, míg szerdán 16:00 és 17:00 óra között pedig a Puskás Stadionban. Pénteken edzőmeccsen veszünk részt, szombaton tornákon szereplünk, vasárnap pedig megünnepeljük a hölgyeket...

A pénteki edzőmérkőzésre 19:00 és 21:00 óra között kerül sor a XIII. Fáy u. 58. szám alatti sporttelepen, a Vasas műfüves pályáján. Az "A" keret 2 x 35, a "B" 1 x 35 percet játszik majd az angyalföldiek 1997-es gárdája ellen. A sárga mezben játszunk, persze jól aláöltözve. Akiknek 18:30-ra kell a helyszínre érniük: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence. 19:30 órakor gyülekezik a keret második fele, vagyis Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Szabados Gergely, Takács Dominik, Wagner Tamás

Szombaton kettéválik a keret, délelőtt az alábbi fiúk vesznek részt a Wintercup 5., utolsó fordulójában, ahol 2 db 2 x 15 perces meccset játszunk a sárga mezünkben: Csécsi Krisztián, Dobos Gergő, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Szabados Gergely, Takács Dominik, Wagner Tamás Találkozó 09:15 órakor a Pilisi Sportcentrumban. Az"A" keret a SZAC Tavaszi Tornáján vesz részt a XVIII. Tövishát u. 8. szám alatti 1. sz. Etalon Sportiskola műfüves sátrában 12:00 és 16:00 óra között. 12:35 órakor lesz a gyülekező a helyszínen, ahova mind a két mezünket és többféle cipőt (sima, hernyótalpas, gumistoplis) kell hozni az alábbi 11 fiúnak:Bicski Bence, Csicsely Márk, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Egy apró gólon múlt
[2009. március 01. 21:45]


Rosszabb gólkülönbségünknek köszönhetően a második helyen végeztünk a kókai 1996-os születésűeknek kiírt tornán. A Baranyi - Bicski, Kovács Dávid, Miletics, Szidor, Csécsi (csereként: Kostyova, Rendik, Dobos, Pátkai, Ferenczi, Csicsely) csapat először Tura gárdájával mérte össze az erejét és Pátkai Patrik (3), Miletics Zsombor és Csécsi Krisztián góljaival 5-0-ra nyert. A Maglód ellen nagyon sok helyzetet eltékozoltunk, és ennek később sajnos következménye lett. A 2-0-ás győzelmet Miletics Zsombor és Csicsely Márk találataival értük el. A Hírös SC Kecskemét ellen a győzelem már tornagyőzelmet jelentett volna, ám csak 1-1-re telt, gólunkat szerencsés körülmények között Kostyova Patrik szerezte. Újabb esélyt kaptunk az aranyérem megszerzésére, ám egy rendkívül izgalmas találkozó végén 2-2-re végeztünk a Sülysáppal. Szidor Szabolcs és Ferenczi Csongor rúgta a góljainakt, sajnos a harmadik találatot sehogy sem tudtuk bepasszírozni a lelkes és agresszív vetélytársunknak, amely ezzel a döntetlennel kiharcolta magának a bronzérmet.
Tovább »

Sima talpú cipő kell ma!
[2009. március 01. 11:17]


Ma Kókán szerepel az egyesület a '98-as és a '97-es csapatával, igaz a mieink egy évvel idősebbek között versenyeznek majd. Megközelíthetőség: a Pesti úton kifelé (vagy az M0-ás 48-as kilométerénél rátérni) a 31. számú főútvonalon Sülysápig, onnan letérni a Kóka felé vezető útra, vagy az M3-as autópályán Gödöllőig, majd tovább az Isaszeg, Dány, Kóka útvonalon. Találkozó 13:00 órakor a helyszínen (Kossuth Lajos u.) az alábbi fiúknak: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs. A keretből Tóth Ádám és Újvári Bence fegyelmezési okokból maradt ki!
Tovább »

Kellemes emlékek újra
[2009. március 01. 08:33]


Tegnap kora délután jól érezték magukat a gyerekek és a szülők is a KISE minitornája után (az "A" fellépéséről sajnos ugyanez most nem volt elmondható), így Wagner Eszter jóvoltából biztos örömmel nézi meg mindenki az Ihász utcában készült fotósorozatot.

Kattints ide!
Tovább »

Nagy küzdenitudás
[2009. február 28. 15:21]


A több hiányzó (Fodor, Körtélyesi, Jenei, Leicht, Takács) ellenére is biztatóan játszott "B" csapatunk a szombati felkészülési tornán, ahol 40 perces körmérkőzéses formában vívott egy minitornát a KISE, a Láng és a MAC csapata. Felvezetésként a Láng 4-1-re legyőzte a KISE gárdáját, majd a mieink Kostyova - Gregor, Laukó - Fábián, Kárpáti, Katona - Csécsi (csereként: Puskár, Kovács Dominik, Wagner) összeállításban, helyenként tetszetős futballt produkálva 4-0-ra v erték a Láng SK csapatát Csécsi Krisztián (2) és Laukó István (2) góljaival. Az utolsó találkozó 56 percig tartott, s bizony ekkor már nehezebben kapkodtuk a levegőt, ám Csécsi Krisztián és Fábián Péter góljaival nagy csatában, 2-1-re legyőztük a KISE együttesét.

A nagy szívvel harcoló gárdában kiemelkedett a két kapus teljesítménye, de Gregor Zoltán, Laukó István is határozottan védekezett, míg elöl Csécsi Krisztián (képünkön) volt tarthatatlan. Fábián Péternek és Kárpáti Krisztiánnak voltak remek felvillanásai, Wagner Tamás pedig ritka bátran futballozott végre.
Tovább »

Sima vereség
[2009. február 28. 12:53]


Iramtalan, gyenge színvonalú mérkőzést játszott "A" csapatunk a keskeny és csúszós ürömi, műfüves pályán, ahol szinte értékelhető akció nélkül zártuk az 55 perces edzőmeccset. A Baranyi - Rendik, Bicski, Dobos - Ferenczi, Kovács Dávid, Pátkai, Miletics - Tóth, Újvári, Szidor (csereként: Laukó, Takács, Csicsely) összeállítású csapat öngólt vétett a második játékrészben, majd további két alkalommal meg közelről nézte az ellenfél gólszerzési törekvéseit, apró szépségtapasznak Rendik András (képünkön) szabadrúgásgólja számított csupán. A 3-1-es vereség időben jött, és rávilágított azokra a gyengeségekre, amelyek kiküszöbölése után két hét múlva, a bajnoki rajton már eredményesebben vehetjük fel a versenyt az egy évvel idősebbekből álló ASR-Gázművek csapata ellen.
Tovább »

Az ürömi meccsről
[2009. február 27. 15:26]


Szombaton 10:00 órakor van találkozó Ürömön, ahol műfüvön futballozunk fél tizenegy és fél tizenkettő között. A pálya általában szeles, tehát alul melegen öltözzünk, vékony kesztyű és sapka legyen a gyerekeken (a Baranyi Dani vastagabb kesztyűt is húzhat...)! Felül a kék mez kell!

A megközelíthetőség: a III. ker. Bécsi úton elmenni a Budapest vége tábláig, az ott található lámpás kereszteződésben jobbra fordulni (tábla is jelzi, hogy Üröm, Pilisborosjenő jobbra)! Mintegy 1.300 méter múlva (miután elhagyjuk a jobbra szorosan lévő házakat, egy tágas mezőt, majd a Platán Idősek Otthonát), jobbra kell befordulni az első lehetséges, vagyis az Úttörő utcába! A főútról a bekanyarodás előtt már látszódik a pálya kerítése a domboldal tetején. (Képünkön, balra alul, az erdős rész alatt látható viszonyítási pontként az Idősek Otthona a főút mentén, míg közvetlenül az erdő fölött a pálya!)

A végleges keret (Jenei és Szabados egészségügyi okok miatt nem lesz velünk: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Nagy pályás edzőmeccsek
[2009. február 26. 11:03]


A bajnoki rajt előtti utolsó három egész pályás edzőmérkőzésünkön már megpróbáljuk finomítani az eddig tanultakat, igaz, nem könnyű riválisok ellen. Szombaton a bajnoki rajton kisorsolt ellenfelünk, vagyis a Gázművek vár ránk, utána pedig két NB I-es csapat U12-es gárdájával mérjük össze erőnket. Március 6-án, pénteken 19:00 órától 3 x 35 percet játszunk a Fáy utcában, a villanyfényes műfüves pályán a megszokott rendben, vagyis az "A" gárdáé az első két etap, míg a harmadik harmadban a többiek kapnak lehetőséget a Vasas ellen. A rákövetkező szerdán (17:30, XIV. Kövér Lajos u., műfű) az MTK ellen már azzal a szűkebb kerettel megyünk, amely a hétvégi bajnokin is szerepel.

Egyébként az MTK éppen tegnap verte meg Agárdon 3-0-ra a Kassa csapatát, többek között Gallwitz Peti góljával, így alaposan fel kell kötnünk majd azt a bizonyos gatyánkat!

Érdekesség, hogy két ellenfelünk most kedden összecsapott a Fáy utcában egy tesztmérkőzésen: Vasas SC '97 - ASR-Gázművek '96 1-4 (0-2)
Tovább »

A szombati minitornáról!
[2009. február 25. 11:13]


Szombaton a "B" keret egy szabadtéri (fél pálya, 6+1 fő, 5x2 m kapu) minitornán vesz részt a KISE és a Láng csapatai ellen 12:00 és 14:00 óra között a X. Ihász u. 24. szám alatti műfüves pályán. A mieink várhatóan fél egy és háromnegyed egy között lépnek először pályára, majd rögtön utána lejátsszák a második meccsüket is.

Találkozó 12:00 órakor a helyszínen, ahol van átöltözési lehetőség. Jól felöltözve, felül a sárga mezt viselve vívjuk meg a két mérkőzésünket az alábbi fiúk részvételével: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Wagner Tamás
Tovább »

Két csapattal utazunk Munkácsra!
[2009. február 24. 22:30]


A jelen állás szerint 24 fős kerettel utazunk Munkácsra március 26. és 29. között. A szülői értekezleten ismertetett árak nem növekednek! A gyerekeket az egyesület majd kikéri az iskolájukból. Közös autóbusszal utazunk, mostantól a kísérő szülők létszámának felmérése következik.

A korábbi hírben feltett link végre működik... Íme, a szállásról információk
itt!
Tovább »

Rólunk (is) írtak!
[2009. február 24. 07:02]


A nemzetisport.hu oldalon a helyi szervezők megjelentettek egy írást a szombati I. Gödvill Kupáról, ahonnan egyesületünk egy arany- és egy ezüstéremmel távozott. A cikk ide kattintva olvasható!
Tovább »

Információk erre a hétre!
[2009. február 23. 12:19]


Az elmúlt hetek programjához képest változás, hogy kedden a KÉV-METRO pályán (XVI. Csömöri út 158.) lesz az edzés két pályán 17:00 és 18:00 óra között! Az edzés rövidsége miatt 16:45 órás érkezést kérnénk szépen! Szerdán a futóedzés helyszíne és időpontja változatlan (16:00 - 17:00 Puskás Stadion), csakúgy mint a péntekié (18:30 - 20:00 MTK műfű).

Szombaton 2 x 30 perces nagy pályás edzőmérkőzést játszik az "A" csapat Ürömön az ASR-Gázművek csapatával 10:30 és 11:30 óra között. Találkozó Ürömön az Úttörő utcában található műfüves pályánál beöltözve 10:00 órakor (nincs öltöző!) az alábbi fiúknak: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Jenei Krisztián, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence Amennyiben Jenei Krisztián nem épül fel, akkor Laukó István is kerettag!

Erre a napra lekötés alatt áll a "B" keretnek egy szabadtéri (fél pálya, 6+1 fő, 5x2 m kapu) minitorna a KISE és a Láng csapatai ellen 12:00 és 14:00 óra közöttre a X. Ihász u. 24. szám alatti műfüves pályára, amely ha létrejön, akkor a délelőtti programból kimaradó összes gyereket érinti!

Vasárnap Kókán szerepel az egyesület a '98-as és a '97-es csapatával, igaz a mieink egy évvel idősebbek között versenyeznek majd. Megközelíthetőség: a Pesti úton kifelé (vagy az M0-ás 48-as kilométerénél rátérni) a 31. számú főútvonalon Sülysápig, onnan letérni a Kóka felé vezető útra, vagy az M3-as autópályán Gödöllőig, majd tovább az Isaszeg, Dány, Kóka útvonalon. Találkozó 13:00 órakor a helyszínen az alábbi fiúknak: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik A keretből Tóth Ádám és Újvári Bence fegyelmezési okokból maradt ki!
Tovább »

111 kép feltöltve
[2009. február 23. 07:37]


A hétvégi eseményekről (I. Gödvill Kupa, illetve BLSZ Serdülő Teremtorna) Ferenczi Béla és Wagner Eszter jóvoltából nem kevés képet mutathatunk meg. Jó böngészést a Fotóalbum menüpont Meccsképek rovatában!
Tovább »

Mindkét csapatunk a dobogón!
[2009. február 22. 20:14]


Szép teljesítmény volt a kettébontott keretünktől, hogy a BLSZ Serdülő Teremtornán a második, illetve a harmadik helyen végzett. a MAC KÉK gárdája Kostyova - Rendik, Ferenczi, Pátkai, Szidor (csereként: Kovács Dávid, Kovács Dominik, Csécsi Krisztián, Laukó István, Kárpáti Krisztián, Wagner Tamás) először a REAC ellen (ott játszik régi kedves játékosunk, Práth Dávid) győzött 3-2-re Pátkai Patrik (2) és Szidor Szabolcs góljaival, majd a Csepel-Halászi Focisuli Piros csapata ellen következett egy 1-1-es döntetlen, a gólt Pátkai Patrik lőtte. Következett egy gól nélküli döntetlen az Újpesti Haladás ellen és ez "végzetesnek" bizonyult, mert a Lőrinci United ellen hiába nyertünk Pátkai Patrik (2), Kovács Dávid és Kárpáti Krisztián góljaival 4-1-re, rosszabb gólkülönbségünk miatt csak a csoport második helyén végeztünk. A bronzmeccsen a Grund FC lett az ellenfelünk, és Rendik András, valamint Szidor Szabolcs találataival 2-1-re nyertünk, veretlenül és bronzérmesen zárva a tornát.

A MAC SÁRGA alakulat (Maruszki - Bicski, Tóth, Miletics, Újvári /csereként: Jenei, Gregor, Leicht, Fábián, Takács/) mind eredményességben, mind játékban gyengébb teljesítményt nyújtott ma kék társaiknál, ám mégis előkelőbb helyen zárt, köszönhetően annak, többek között, hogy a Grund FC ellen Miletics Zsombor góljával 1-0-ra nyertünk, majd Takács Dominik találatával a Csepel-Halászi Focisuli Szürke csapatát is legyűrtük. A Tabáni Spartacus ellen volt legjobb a játék, rögtön meg is dupláztuk góljaink számát, a 2-0-ás győzelemhez Újvári Bence és Miletics Zsombor gólja kellett. A csoportelsőség ekkor már megvolt, ám ez nem magyarázat arra, hogy miért kaptunk ki 2-0-ra az Újpesti TE addig pont nélküli gárdájától. A leeresztett állapot megmaradt a fináléra is, így a CSHC Piros gárdája (előbb jobb gólkülönbséggel, majd a döntőben 2-0-ra győzve) elhappolta előlünk a tornagyőzelmet.

A kékeknél Pátkai Patrik, Rendik András és Kovács Dávid játéka kiemelkedett, de csapatként alkottak csak igazán nagyot a srácok. A sárgáknál az 1999-es születésű Maruszki Milán kiválóan védett, ezúton is köszönjük a segítségét! Még Leicht Ferenc dicsérhető ebből a sorból, amely amúgy tompán futballozott ezen a vasárnapon.
Tovább »

Egy könnyebb, egy nehezebb!
[2009. február 21. 22:13]


"B" csapatunk szombaton délután két mérkőzést vívott gyors egymásutánban a Krúdy Gyula Általános Iskola csapatai ellen. Az első, 2 x 25 perces részben a Krúdy '97 volt az ellenfél, és 16-3-ra győzött a Puskár - Laukó, Leicht, Kárpáti, Fábián, Szabados (csereként: Gregor, Kovács Dominik, Körtélyesi) csapat. A gólokat Fábián Péter (8), Szabados Gergely (3), Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik és Leicht Ferenc szerezték. A következő órában a Krúdy '95-96-osai ellen 6-5-re nyertek a mieink Leicht Ferenc (2), Körtélyesi Bertalan (2), Kárpáti Krisztián és Fábián Péter találataival.
Tovább »

Döntőt játszottunk Gödön!
[2009. február 21. 15:03]


Az I. Gödvill Kupán az 1997-es és az 1998-as korosztály képviseltette magát a MAC Népstadiontól (a nyolcasok veretlenül az első helyen zártak!), sőt az idősebbeknél két csapattal indultunk. A csoportmeccsek során a MAC KÉK gárda az "A" csoportban szerepelt, először a házigazda Göd ellen, és a Kostyova - Rendik, Szidor, Kovács, Ferenczi, Csicsely (csereként: Laukó, Csécsi) gárda 1-0-ás vereséget szenvedett. A következő találkozón az Újpesti TE ellen játszottunk, és remek játékkal, Csicsely Márk góljával 1-0-ra nyertünk. A Ferencváros volt a harmadik csoportellenfél, és a zöld-fehérek könnyedén vertek minket 3-0-ra, így ez azt jelentette, hogy 7. helyen zárt ez a gárda. A MAC SÁRGA csapatnak könnyebb sorsolás jutott, így a Baranyi - Bicski, Tóth, Pátkai, Miletics, Újvári (csereként: Jenei, Takács) összeállítású alakulat először a Gödöllővel játszott a "B" csoportban egy 0-0-át. Következett a Dunakeszi, ahol egy peches góllal hátrányba kerültünk, de aztán Tóth Ádám mesteri góllal jóvá tette a hibáját és beállította az 1-1-es végeredményt. A Vác ellen beindult a gépezet, és Újvári Bence (2), Pátkai Patrik és Tóth Ádám góljaival 4-0-ra nyertünk. A sárgák így csoportelsőként várhatták az Újpesti TE elleni elődöntőt, amelyet 0-0-ás rendes játékidő után büntetőpárbajjal nyertünk meg 2-0-ra (Miletics Zsombor és Takács Dominik lőtte be, míg Baranyi Daninak egyszerűen nem lehetett gólt lőni!). A fináléban a Ferencváros következett, ám 8 percnyi erőteljes és érett játék után kaptunk két gólt, így a szépen csillogó ezüstéremnek örülhettünk!

A torna legjobb játékosa címet Bicski Bence érdemelte ki!
Tovább »

Munkácsi képek
[2009. február 21. 07:44]


Ide kattintva találhatók azok a fotók, amelyeket a szervezők küldtek Munkácsról. A tornára a tervek szerint két csapattal mennénk egy busszal március 26-án, csütörtökön és március 29-én, vasárnap jönnénk haza. 16 csapatos a torna, amelyen ukrán, szlovák és magyar csapatok vesznek részt. 3/4 pálya 8 + 1 fővel, oda-vissza cserékkel, 2 x 20 perces meccsekkel 5x2 méteres kapukkal, füvön. Péntekre és szombatra kulturális programot szervezünk. Napi háromszori étkezéssel, "A" kategóriás hotellel a díj fejenként kb. 70 Euro + 9.000 Ft / gyermek (2 csapattal, 28 fővel számolva).
Tovább »

Útvonal Gödre!
[2009. február 20. 13:46]


Szombaton 07:30 órakor van találkozó a Balázsovits János Sportcsarnokban (Göd-Felső, Ifjúság u. 1-3.). A régi 2-es úton kell menni Dunakeszin át Gödre. Beérve a városba a harmadik jelzőlámpánál (a 25-26. kilométerkő között) kell jobbra fordulni, és elmenni egészen a vasúti átjáróig, és közvetlenül előtte balra fordulni, majd kb. 200 métert párhuzamosan menni a sínekkel!

Kék linóleumon játszunk, sima talpú cipő kell, valamint mindenkinek mind a két garnitúra szerelés!
Tovább »

Mehetünk az MTK meccsre!
[2009. február 20. 10:49]


A szombati, Krúdy elleni mérkőzésünk után a mi csapatunk tagjait és az ellenfél gyerekeit, valamint az összes szülőt átkísérjük a Hungária körúti Stadion lelátójára, ahol ingyen megtekinthetik az MTK - Kaposvár NBI-es tavaszi nyitómérkőzést. Természetesen ez vonatkozik a délelőtt Gödön szereplő játékosainkra is, aki szeretne ott lenni velünk a lelátón, az legkésőbb 16:30 óráig érjen ki az MTK műfüves csarnokába!

Ezen a mérkőzésen tér vissza a pályára hosszú sérülése után a képünkön látható Kanta József.
Tovább »

Pénteken 18:00 órakor "szülői értekezlet"
[2009. február 19. 08:20]


Pénteken, a fél hétkor kezdődő edzés előtt a szülőknek tartanánk egy rövid összejövetelt az MTK műfüves csarnokában. Témák: keretmozgások, tavaszi rajt, munkácsi tornameghívás.

Számítunk a részvételre!
Tovább »

Módosított névsorok!
[2009. február 18. 21:39]


Az élet felülírta a hétfői terveket, lévén, hogy ketten az MTK-ba igazolnak, Dobos Gergő és Wagner Tamás szombaton, Puskár Gábor pedig vasárnap nem ér rá családi ok miatt, miközben Baranyi Dani vasárnap a "98-asokkal vesz részt egy tornán...

Szombaton minden gyermek pályára lép majd, hiszen délelőtt Gödön két csapattal veszünk részt a Gödvill Kupán, míg délután a Krúdy ellen játszunk edzőmérkőzést az MTK műfüvén. Gödre KÉK csapatként az alábbiak utaznak: Csicsely Márk, Csécsi Krisztián, Ferenczi Csongor, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Laukó István, Rendik András, Szidor Szabolcs, míg ugyanott SÁRGA szerelésben az alábbi fiúk szerepelnek: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Jenei Krisztián, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence. 07:30 órakor kell megjelenni (mindkét mezzel, sima talpú cipőben) a Balázsovits János Sportcsarnokban (Göd-Felső, Ifjúság u. 1-3.)!

14:30 órakor lesz a találkozója a többieknek a Hungária körúton a Krúdy Gyula Általános Iskola csapata elleni edzőmeccsre (kék mezben): Fábián Péter, Fodor László, Gregor Zoltán, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Szabados Gergely

Vasárnap a XI. Bártfai u. 52. szám alatti Újbuda Sportcentrum műfüves pályáin (sátorban) kerül megrendezésre a BLSZ Serdülő Teremtorna, amely 09:00 és 13:30 óra között zajlik. A mieinknek egységesen 08:45 órára kell a helyszínre érkezni úgy, hogy mindkét mezét magával hozza és több cipőt is bepakol (gumistoplis, hernyótalpas, vagy épp sima talpút) a fiatalember otthon. Itt is KÉK és SÁRGA csapatként szerepelünk, két különböző csoportban, kihasználva a benevezhető játékosok maximális létszámát. KÉK - Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Kovács Dominik, Laukó István, Rendik András, Szidor Szabolcs, Wagner Tamás. SÁRGA - Bicski Bence, Fábián Péter, Fodor László, Jenei Krisztián, Leicht Ferenc, Körtélyesi Bertalan, Maruszki Milán, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Újabb játékosokat igazol tőlünk az MTK!
[2009. február 18. 13:29]


A február 20-i határidő előtt két nappal eldőlt, hogy az MTK Hungária együttesében folytatja pályafutását Beschenbacher Kornél és Gallwitz Péter. A másfél hónapos próbaidő alatt bizonyítottak a fiúk a kék-fehéreknél, amire roppant büszkék vagyunk a MAC-nál.

Íme, itt az újabb ékes példája annak, hogy érdemes hajtani az edzéseken, küzdeni a mérkőzéseken, van lehetőség a továbblépésre is.

Az új helyzetben pedig a mi csapatunkon belül tovább éleződhet a harc az "A" csapat kezdő tizenegyébe való bekerülésért!
Tovább »

Megvan a bajnoki rajt időpontja!
[2009. február 17. 09:22]


Ha az időjárás kegyes lesz hozzánk, akkor március 14-én szombaton 10:00 órakor fogadjuk az ASR-Gázművek csapatát a Fehér úton, majd 12:00 órakor az ősszel elmaradt MAC "B" - Szent Pál Akadémia találkozót pótoljuk ugyanott.

Az "A" csapatnak is van két elmaradt bajnokija, azokat hétközben pótoljuk majd március 16. és április 30. között.
Tovább »

Hat fiú lábteniszezett a Sportmaxban
[2009. február 16. 08:11]


A Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga szervezésében vasárnap délelőtt gyermek lábtenisz versenyt rendeztek, amelyen három mini csapattal képviseltettük magunkat. A Szidor Szabolcs - Beschenbacher Kornél páros szerepelt a legjobban, a bronzmérkőzésen nagy csatában legyőzve a Tóth Ádám - Pátkai Patrik duót. Miletics Zsombor - Rendik András kettőse pedig a hetedik helyen végzett, így minden párosunk nyert legalább egy meccset. A kiválóan szervezett egy órás versenyen többek között Illés Béla és Bognár György adta át a díjakat a fiúknak. A versenyről néhány fotó ide kattintva tekinthető meg.

Képünkön a hat fiú Arany Tamás játékvezető társaságában.
Tovább »

Gyakorolhattuk a támadásokat
[2009. február 15. 19:06]


Az idei második nagy pályás edzőmeccsünkön is négy gólt lőtt "A" csapatunk, ezúttal a Kelen SC elleni találkozón sikerült ennyit lőni (4-0) 2 x 35 perc alatt a vetélytárs műfüves pályáján. A Baranyi - Rendik, Beschenbacher, Bicski, Szidor - Tóth, Kovács Dávid, Miletics, Pátkai - Újvári, Gallwitz (csereként: Dobos, Csicsely, Szabados) összeállítású gárda sok helyzetet kidolgozott (és sokat ki is hagyott), alaposan beszorítva ellenfelét és végül Újvári Bence (3) és Tóth Ádám góljával magabiztosan nyert. Ebből a sorból Rendik András, Bicski Bence, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Gallwitz Péter, Újvári Bence (képünkön), Dobos Gergő és Csicsely Márk játéka érdemel dicséretet.

Rögtön a mérkőzés után a "B" sorunk lépett pályára Baranyi - Gregor, Laukó, Jenei, Kovács Dominik - Fábián, Dobos, Csicsely, Leicht - Wagner, Körtélyesi (csereként: Csécsi, Szabados) összeállításban és 30 perc játék végén Csécsi Krisztián góljával nyert 1-0-ra (igaz, a gól nem szabályos körülmények között született). Változatos küzdelem folyt a pályán, többet kellett védekezni, ám több biztató teljesítménynek köszönhetően átvészeltük a nehéz szituációkat. Jól játszott Baranyi Dani, Laukó István, Jenei Krisztián, Leicht Ferenc és Csécsi Krisztián.
Tovább »

Alaposan fel kell öltözni!
[2009. február 15. 12:18]


A mai, Kelen SC elleni mérkőzésre körültekintően kell felöltözni, vagyis alulra két zokni, harisnya és/vagy melegítőalsó, felül pedig minimum négy (!) réteg ruha (atléta, garbó, melegítő, mez), sapka és kesztyű. Ezen kívül a kabát is legyen majd náluk. A legfelső színt a helyszínen döntjük el!

A tervek szerint Csicsely Márk, Dobos Gergő és Szabados Gergő játszik majd mind a két csapatban.
Tovább »

Egy híján húsz...
[2009. február 14. 19:14]


Rég kaptunk ekkora verést... Az egyetlen vigasz az, hogy a saját '98-asaink ziláltak szét minket 19-5-re a 3x25 perces találkozón. Igaz, hogy nem volt kapusunk, igaz, hogy három alapember (Jenei, Takács, Csécsi) hiányzott, ám a gyorsaságbeli és agresszivitásbeli különbségre ez nem magyarázat. A Körtélyesi - Gregor, Laukó, Csicsely, Fábián, Kárpáti (csereként: Kovács Dominik, Leicht, Szabados, Wágner) összeállítású gárda az első harmadban 5-2-re, a másodikban 7-2-re, míg a harmadikban 7-1-re veszített, góljainkat Szabados Gergely (2), Fábián Péter, Wágner Tamás és Csicsely Márk lőtte. Képünkön a legyőzőink.
Tovább »

Fotódömping a közelmúltból
[2009. február 14. 09:57]


A múlt hét végén rögzített fényképek mostantól elérhetők honlapunkon. A február 7-i BLSZ döntő és a másnapi Kelen-Volksbank Kupán készült fotósorozatok pl. ide kattintva tekinthetők meg.
Tovább »

Több hiányzó is lesz
[2009. február 13. 16:45]


Szombaton a "B" keret a MAC '98 ellen játszik edzőmeccset 15:00 és 17:00 óra között az MTK műfüves csarnokában. 14:30 órára az alábbiaknak kell majd jönnie: Csicsely Márk, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Szabados Gergely, Takács Dominik, Wágner Tamás

Fodor Laci és Kostyova Patrik betegség, Jenei Krisztián születésnapi buli, Csécsi Krisztián iskolai focibajnokság, Puskár Gábor pedig külföldi útja miatt hiányzik holnap, vagyis a kapuskérdést önerőből kell majd megoldanunk.
Tovább »

Elkészült a tavaszi sorsolás
[2009. február 13. 12:03]


A BLSZ bajnokságainak menetrendje mostantól látható két különálló rovatunkban, vagyis a Bajnokság - "A" cs., illetve a Bajnokság - "B" cs. menüpontok alatt. A pontos óraidőrend természetesen majd folyamatosan frissül, terveink szerint a hazai mérkőzéseken, szombatonként 09:00 órakor kezd az "A" csapat nagy pályán, majd 11:00 órakor a "B" 3/4 pályán. Az idegenbeli meccseknél pedig alkalmazkodnunk kell a pályaválasztó által kijelölt időponthoz.

A tavaszi teljes párosítás az 1996/1. csoport bajnokságban
itt olvasható, míg az 1997/3. csoport menetrendje innen tölthető le!
Tovább »

Elmarad a vasárnapi torna!
[2009. február 12. 21:49]


A VII. AC Villám- Titán Kupa érdeklődés hiányában elmarad, így a vasárnap délelőtti program szabad. Kárpótlásul viszont a "B" keret tagjai is részt vesznek a nagy pályás edzőmérkőzésen, s 1 x 35 percet ők játszanak majd a Kelen SC ellen. Ezek szerint 15:30 órára kell jönniük, s kb. 16:15-től játszik majd Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás

Előttük szerepel majd az "A" csapat 2 x 35 percig a hétfőn ismertetett kerettel. Nekik 14:15 órára kell a helyszínre, vagyis a XI. Hunyadi M. út 56. szám alatti műfüves pályához. A kék mezben játszunk, és alul nagyon alaposan fel kell majd öltözni!
Tovább »

A BLSZ Serdülő Teremtorna sorsolása
[2009. február 12. 13:55]


Ismét az Újbuda Sportcentrumban tartja a BLSZ február 22-én, vasárnap 09:00 és 13:30 óra között azt a serdülő teremtornáját, amelyen két (újfent kék és sárga) csapattal indulunk.

Elkészült a 10 csapatot felvonultató U-12-es versenynek a sorsolása, amely itt tekinthető meg:
sorsolás

A dokumentum értelmében az "A" csoportban az Újpesti TE, a Grund FC, a Tabáni Spartacus és a Csepel-Halászi Focisuli Szürke az ellenfél, míg a "B" csoportban a Csepel-Halászi Focisuli Piros, az Újpesti Haladás, a REAC és a Lőrinci UFC lesz a vetélytársunk.

A két ötösből az azonos helyen végző csapatok játsszák a helyosztókat közvetlenül utána, így egyrészt minkét gárda öt meccset vív, másrészt 13:20 órakor már eredményhirdetésre kerül sor.
Tovább »

Újabb meghívás
[2009. február 11. 12:30]


Március 1-jén ismét egy tornán szerepel a MAC Népstadion SE 1998-as és 1997-es korosztálya, amelyeket a kókai sportcsarnokba invitáltak meg egy öt csapatos kupára. Mind a két korosztályban az SC Hirös-ÉP, a MAC, a Maglód, a Tura és a Sülysáp gárdája vesz részt. A mi ellenfeleink 1996-os születésű gyerekek lesznek az alábbi program szerint:


13:00 Tura - SC. Hirös-ÉP
13:20 Sülysáp - Maglód
13:40 MAC - Tura
14:00 SC. Hirös-ÉP - Maglód
14:20 Tura - Sülysáp
14:40 Maglód - MAC
15:00 Sülysáp - SC. Hirös-ÉP
15:20 Maglód - Tura
15:40 SC. Hirös-ÉP - MAC
16:00 MAC - Sülysáp

Tovább »

Még hiányos a fotóalbum
[2009. február 10. 08:11]


Kevés, de annál inkább jó emlékű kép került fel galériánkba a hétvégi diadalról. Beschenbacher Kornél fotói ide kattintva láthatók.
Tovább »

Tudnivalók erre a hétre
[2009. február 09. 08:10]


Edzésprogramunk az előző hetihez hasonlóan alakul, vagyis kedden (15:30-17:30) Körcsarnok, szerdán (16:00-17:00) Puskás Ferenc Stadion atlétikai pálya, pénteken (18:30-20:00) MTK műfű a gyakorlás helyszíne.

Szombaton az "A" keret tagjainak pihenő lesz, míg a többiek a MAC '98 ellen játszanak edzőmeccset 15:00 és 17:00 óra között az MTK műfüves csarnokában. 14:30 órára az alábbiaknak kell majd jönnie: Csicsely Márk, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Szabados Gergely, Takács Dominik, Wágner Tamás

Vasárnap ketté oszlik a keret az alábbi módon: reggel 09:00 és 13:00 óra között a Kőér utcában, a Spartacus Csarnokában rendezik meg a VII. AC Villám-Titán Kupa körmérkőzéses tornáját, ahová Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás hivatalos.

Ugyanaznap délután 15:00 és 17:00 óra között a XI. Hunyadi M. út. 56. szám alatti műfüves pályán lesz edzőmérkőzés a Kelen SC '97-es gárdája ellen, amelyen ezzel a kerettel veszünk részt: Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Csicsely Márk, Dobos Gergő, Gallwitz Péter, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szabados Gergely, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Tornagyőztesek lettünk!
[2009. február 08. 16:15]


Szép sikert ért el csapatunk a Kelen-Volksbank Kupán, hiszen a négy találkozóból álló körmérkőzés után a mieink nyakába akasztották az aranyérmeket. Jól indult a torna, hiszen az RTK ellen magabiztos játékkal rukkolt elő a Kostyova - Beschenbacher, Rendik, Szidor, Gallwitz (csereként: Kovács Dávid, Bicski, Miletics, Pátkai, Tóth, Takács, Fábián) összeállítású csapat, és Tóth Ádám (2), valamint Miletics Zsombor góljaival 3-0-ra nyert. Következett a házigazda Kelen SC elleni derbi, amelyen csak egy végén szerzett Gallwitz Péter góllal tudtuk kicsikarni a győzelmet. A Tabáni Spartacus szerezte az első gólt ellenünk a tornán, ám erre háromszor is válaszolni tudtunk Gallwitz Péter (2) és Miletics Zsombor góljaival, sőt a végén az is belefért, hogy egy büntetőt is elhibáztunk. A többi mérkőzés alakulása miatt ekkorra már eldőlt, hogy biztosan elsők leszünk, így az utolsó tét nélküli találkozón már nem osztott, nem szorzott az Újpesti TE elleni 2-0-ás vereség.

Kevés volt ezúttal a kiemelkedő teljesítmény nálunk, inkább lelkesedésben és agresszivitásban nőttünk ellenfeleink fölé. Ám az nagy örömet okozott az együttesnek, hogy a képünkön látható Kostyova Patrik lett a torna legjobb kapusa.
Tovább »

Ezüstérem jutott
[2009. február 07. 19:50]


A húsz csapatot számláló BLSZ-Újbuda Sportcentrum Téli Teremtornán ma rendezték a legjobb négy döntőjét körmérkőzéses formában. Először a II. ker. UFC ellen léptünk műfűre az alábbi összeállításban: Baranyi - Bicski, Tóth, Miletics, Újvári (csereként: Pátkai, Takács, Fábián, Laukó, Gregor). Izgalmas mérkőzést vívtunk, s végül Újvári Bence góljával 1-1-es döntetlent értünk el. A Csepel-Halászi FS ellen korszerű támadásokat vezettünk, és sikerültek a befejezések is, hiszen Újvári Bence (2), Miletics Zsombor és Tóth Ádám góljaival 4-0-ra nyertünk, sőt olyan pozícióba kerültünk, hogy az utolsó mérkőzésen már a döntetlen is tornagyőzelmet ért volna. A Budakeszi LA ellen azonban kimaradtak a helyzetek, miközben riválisunk jó játékkal két gólt is elért ellenünk, így ők végeztek előttünk az első helyen.
Tovább »

A szokásos forgatókönyv
[2009. február 07. 13:46]


A Piliscsabán rendezett Wintercup 1996-os torna 4. fordulójában újfent felemásan szerepeltünk, pontosan úgy, mint az eddigi játéknapokon. A Kostyova - Rendik, Ferenczi, Szidor, Gallwitz (csereként: Kovács Dávid, Csécsi, Kárpáti, Leicht, Csicsely) összeállítású gárda az első meccsén szellemesen futballozva irányította a játékot, ám gólképtelenségünk miatt maradt a 0-0 az Esztergom csapata ellen. A Diófa-TÁT SE ellen már a gólok is jöttek Kovács Dávid (2), Rendik András és a próbajátékon szereplő Csicsely Márk révén, így 4-1-re megnyertük a találkozót. A nap zárómeccsén izgalmas csatában - hátul nagyokat hibázva - kaptunk ki 3-2-re a Buda Juniors IFC csapatától, góljainkat Kovács Dávid és Csicsely Márk szerezte.
Tovább »

Betegségek hátráltatnak minket
[2009. február 06. 21:45]


Nem kerülte el csapatunkat sem az influenzajárvány, hiszen többen is kidőltek a sorból a héten. Bicski Bence és Pátkai Patrik már túljutott rajta, Tóth Ádám mostanra épült fel, Beschenbacher Kornél a szombatot ki is hagyja, míg Takács Dominik (képünkön) most robbant le. Ha hozzávesszük, hogy Dobos Gergő, Szabados Gergely és Jenei Krisztián pedig egyéb elfoglaltság miatt nem áll rendelkezésünkre a hétvégén, akkor kijelenthetjük, hogy álltunk már acélosabban is a hétvégi megmérettetések előtt!

Jó hír viszont, hogy Szidor Szabolcs mégis el tud jönni holnap Piliscsabára!
Tovább »

Két csapattal megyünk Gödre!
[2009. február 06. 10:54]


A Csepel-Halászi Focisuli visszalépése miatt két csapattal veszünk részt az I. Gödvill Kupán, február 21-én. A KÉK és a SÁRGA együttesnek a Fradival, az Újpesttel, a Göddel, a Gödöllővel, a Dunakeszivel és a Váccal kell megküzdenie majd a helyszíni sorsolás szeszélye szerint. A két négyes csoportot ugyanis közvetlenül a torna kezdete előtt állítják össze! Ezen a tornán 5 + 1 játékos lesz a parketten.
Tovább »

Tévés nyilvánosság előtt
[2009. február 05. 12:55]


Vasárnap, a Kelen-Volksbank Kupán vesz részt "A" csapatunk a Marcibányi téren. A viadalról a Sport Klub Futsal Magazin című műsora is beszámol, többek között láthatók lesznek jelenetek a MAC-Újpest mérkőzésről is, jövő kedden 19:30 órakor.

A minket érintő mérkőzések időpontja egyébként a következő:

09:00 MAC - RTK-Vasló Kft.
09:40 MAC - Kelen SC
10:40 MAC - Tabáni Spartacus SKE
11:40 MAC - Újpesti TE
Tovább »

A piliscsabai meccsek menetrendje
[2009. február 04. 17:00]


Szombaton három mérkőzést vívunk a Wintercup 2008/2009 versenysorozat 4. fordulóján belül. Csapatunk az alábbi órarend szerint lép majd pályára:

11:25 - 11:45 MAC - Esztergom SC
12:10 - 12:30 MAC - Diófa-TÁT SE
12:35 - 12:55 MAC - Buda Juniors IFC

A kék és a sárga mez is legyen nálunk! Mivel többen jönnek olyanok is, akik még nem jártak a Pilisi Sportcentrumban, íme az útvonal: A III. kerület, Bécsi úton kell elhagyni Budapestet (ez egyébként a 10-es számú főút), és túlmenni Pilisvörösváron. A következő település már Piliscsaba. Egy nagy völgy alján (közlekedési lámpa is van ott) jobbra látható a Pázmány Péter Egyetem, utána, kb. 400 méterre balra kell (egy lekanyarodó sávban!) befordulni egy díszes kapun (sorompó van ott, és ki is van már írva a Sportcentrum), és felmenni a dombtetőre.
Tovább »

Készüljünk minden eshetőségre...
[2009. február 04. 10:44]


A téli, bizonytalan időjárási viszonyok miatt a szerdai program mindig labilis, de ma eltökélt szándékunk, hogy a szabadban futunk. Biztos, ami biztos, legyen bent is használható felszerelés a fiúknál! Gyula és Gábor bácsi ma is vár mindenkit 16:00 órától a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályájánál!
Tovább »

A szombati órarend
[2009. február 03. 10:53]


A BLSZ-Újbuda Sportcentrum Téli UP Teremtorna U12-es döntője szombaton kerül megrendezésre a Bártfai utcában az alábbi sorsolás szerint:

15:00 II. ker. UFC - MAC SÁRGA
15:20 Budakeszi LA - CSHC ‘94 SE
15:45 II. ker. UFC - Budakeszi LA
16:05 MAC SÁRGA - CSHC ‘94 SE
16:30 II. ker. UFC - CSHC ‘94 SE
16:50 MAC SÁRGA - Budakeszi LA
Tovább »

Gödön is szívesen látnak minket!
[2009. február 03. 08:30]


Együtt vesz részt a '97-es és a '98-as korosztályunk február 21-én az I. Gödvill Kupán, ahol a minket érintő versenyen 8 csapat indul. Rajtunk kívül az alábbi csapatok fogadták el a meghívást: FTC, Újpest, CSHFC, Dunakeszi, Vác, Gödöllő. Göd, így kifejezetten erős mezőny gyűlt össze a reggel nyolctól délután egyig tartó viadalon.
Tovább »

A piliscsabai eredmények
[2009. február 02. 15:33]


A Wintercup 2008/2009 versenysorozatának 1996-os bajnokságában három fordulót rendeztek eddig, amelyeken eddig ezek az eredmények születtek.

9 mérkőzés után, 5 mérkőzéssel a zárás előtt a bajnokság állása a következő:

1., Szent Pál Akadémia 27 pont
2., Pilisvörösvár 17 pont
3., AS Római 13 pont
4., Buda Juniors 13 pont
5., MAC '97 11 pont
6., Esztergom 9 pont
7., Piliscsaba 6 pont
8., Diófa-TÁT SE 6 pont
Tovább »

A heti várható
[2009. február 02. 11:23]


Február lévén megváltozott az edzések időpontja, ebben a hónapban kedden, szerdán és pénteken lesznek a tréningek. Holnap a Körcsarnokban 15:30 és 17:30 között gyakorlunk, szerdán futóedzés 16:00 és 17:00 között, pénteken pedig az MTK műfüvét koptatjuk 18:30 és 20:00 óra között.

A hétvégén a "B" csapatosoknak lesz egy szabadnapjuk (az "A" csapat a jövő szombattal számolhat ugyanígy), igaz szombaton kétfelé is koncentrálnunk kell.

A Wintercup 4. fordulója Piliscsabán 11:25 és 12:55 óra között érint minket, ebben az időszakban játszunk három találkozót az alábbi kerettel: Csécsi Krisztián, Csicsely Márk, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kostyova Patrik, Leicht Ferenc, Rendik András, Szidor Szabolcs. Találkozó a kék és a sárga mez bepakolásával a helyszínen 10:45 órakor.

Ugyanaznap, vagyis szombaton 15:00 órától a a XI. Bártfai u. 52. szám alatti Újbuda Sportcentrumban vívjuk a BLSZ négyes döntőjét Baranyi Dániel, Bicski Bence, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Tóth Ádám, Újvári Bence részvételével. Találkozó a helyszínen 14:15 órakor, mindkét mezt magunkkal hozva.

Vasárnap a Kelen-Volksbank Kupán indulunk, amit a II. Marcibányi tér 16. szám alatti műfüves sátorban rendeznek. 08:30 órakor az alábbi fiúkkal vívjuk a négy mérkőzést: Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám

Tovább »

Fényképhegyek
[2009. február 02. 06:55]


Wágner Eszter munkájának köszönhetően nem maradunk le a vasárnapi SZAC-torna felidézéséről sem, a képek a weblapunk szokásos rovatából érhetők el.
Tovább »

Szépen csillog az ezüst
[2009. február 01. 17:11]


Vasárnap a SZAC-Etalon Sportiskola tornatermében rendezett futsal viadalon "B" csapatunk második helyezést ért el. A csoportmérkőzések során a SZAC csíkos gárdája ellen a Baranyi - Gregor, Laukó, Takács, Kárpáti (csereként: Jenei, Fábián, Csécsi, Wágner , Leicht) összeállítású együttes 3-1-re nyert Laukó István (2) és Wágner Tamás góljaival. A második meccsünkön Laukó István és Csécsi Krisztián góljaival 2-1-re győztünk a Lőrinci United ellen, és ez a siker már elődöntőt ért. A másik csoport másodikja, a Grund SC ellen 4-0-ra nyertünk, ezúttal Laukó István (2), Takács Dominik, illetve Csécsi Krisztián góljaival. A fináléra elfogyott egy kicsit az erő, így a SZAC kék gárdája 2-0-ás győzelmével otthon tartotta a tornagyőzelmet, a mieink ezüstérmesek lettek a tornán.

A mieink közül Laukó István (képünkön) vehetett át különdíjat, a legharcosabb játékos címéért.
Tovább »

A végét elrontottuk
[2009. február 01. 14:45]


Ma négy meccset játszott "A" csapatunk az 1996-os születésűek Wintercup viadalán, amelyek közül három találkozón szellemesen futballozott, az utolsón pedig szétesően, lélektelenül. Előbb a Piliscsaba ellen játszott a Kostyova - Pátkai, Tóth, Miletics, Újvári (csereként: Beschenbacher, Rendik, Ferenczi, Szidor, Gallwitz, Kovács Dávid) összeállítású gárda, ám a legszebben kidolgozott helyzetei közül mindössze egyet használt ki Miletics Zsombor révén, s a végén ellenfelünk talált egy gólt, ezért bosszantó döntetlen lett a vége. Kis híján az AS Római ellen is így jártunk, ám egy szerencsés öngól találatunkra ezúttal nem jött válasz, és ez hrom pontot eredményezett. Ugyanennyit gyűjtöttünk a Piliscsaba elleni második derbin is, mert végre berúgtuk a helyzeteinket Beschenbacher Kornél, Szidor Szabolcs, Miletics Zsombor és Újvári Bence révén. A két meccses szünet alatt nagyon leült a társaság, és ezt az AS Római kiválóan kihasználva 3-0-ás veréssel büntette.
Tovább »

Kerek számok
[2009. február 01. 08:44]


Az "A" csapatunk tegnap a 200. győzelmét aratta a saját korosztályában, vagyis az 1997-es születésű játékosok ellen. Ehhez 303 mérkőzésre volt szüksége a gárdának, ami kifejezetten jó arány, számításba véve a döntetlenek számát (39) is. Ugyancsak a Kelen elleni meccshez kapcsolódik, hogy Rendik András (képünkön) találata ugyanebben a kategóriában az 1100. gólunk volt.
Tovább »

Több volt benne!
[2009. január 31. 19:50]


A beteg Bicski Bence és Körtélyesi Bertalan kivételével mindenki szerephez jutott a Kelen SC elleni 2 x 60 perces edzőmérkőzésen. Mind az "A", mind a "B" csapatnál az első fél óra teljesítménye volt a meggyőzőbb, ekkor gördülékeny akciókat vezettünk, és belőttük a helyzeteket. Az egyes sorok második fellépése már kevésbé volt látványos, ekkor már sem az iram, sem a koncentráció nem volt megfelelő, igaz, ilyentáj már fölényes vezetésünk tudatában kevésbé pörögtek a fiúk. A Baranyi - Dobos - Tóth, Pátkai, Miletics - Újvári (csereként: Beschenbacher, Rendik, Ferenczi, Kovács Dávid, Szidor, Gallwitz) összeállítású együttes 10-2-re győzött, a gólokat Újvári Bence (3), Gallwitz Péter (2), Miletics Zsombor, Tóth Ádám, Ferenczi Csongor, Kovács Dávid és Rendik András szerezték.

Rögtön utánuk következett a "B" csapatok csatája, amelyen a Kostyova - Gregor, Laukó - Csécsi - Fábián, Kárpáti (csereként: Wágner, Puskár, Jenei, Kovács Dominik, Takács, Fodor, Szabados, Leicht) összeállításban szerepeltünk és Fábián Péter (3), Laukó István (2), Szabados Gergely (2), Leicht Ferenc (2), Kárpáti Krisztián, Takács Dominik, Fodor László, Csécsi Krisztián és Wágner Tamás góljaival 14-7-re nyertünk.

Külön gratulálunk az első MAC-gólját szerző Fodor Lacinak (képünkön)!
Tovább »

Nyári edzőtábor!
[2009. január 31. 15:59]


Az idén először közös focitábort szervez a MAC-Népstadion SE és a Krúdy Gyula Általános Iskola. A 13 éve bevált labdarúgó-sporttáborban, Balatonkenesén ezúttal a MAC '97-es születésű játékosai is részt vehetnek! (Gábor bácsi és fiai 8 éve járnak oda, de a Baross ikrek, Bicski Bence, Máthé Csongor, Iváncsik Norbi is mesélhetne a kalandokról!)

A tábor időpontjáról: 2008. június 21-től június 27-ig. (7 nap, 6 éjszaka)

A tábor áráról: 35.000 Ft. A fenti összeg magába foglalja: a szállást, az étkezést, az utazást vonattal, strandbelépőt, tornaterem bérleti díját, bobozást és strandolást (korlátlan csúszdahasználattal) Balatonfűzfőn. A tábor előlege: 10.000 Ft, melyet április 21-ig (kedd) kell befizetni, a fennmaradó összeg beküldési határideje: 2009. május 19. (kedd)

Az edzésekről: rendelkezésünkre áll a kenesei füves focipálya és a tornacsarnok is (mérete 18x36 m) megérkezésünktől távozásunkig éjjel – nappal! Az edzéseken „csak” foci lesz. Edzőmérkőzéseket is fogunk játszani a környező iskolák és sportegyesületek csapataival.

Az egyéb programokról: Jó idő esetén mindennap lesz strandolás. A strand tiszta, kosárpalánk és homokos röplabda-pálya is található rajta. A pihenőidőben lehetőség lesz tévézésre, videózásra és asztaliteniszezésre. Szeretnénk, ha az egy hét alatt a gyerekek sokat sportolnának, és minden estére kellemesen elfáradnának. A gyerekekkel a táborban három felnőtt kísérő lesz (rajtam kívül).

A szállásról: a kenesei iskolában.

Az étkezésről: napi négyszeri étkezés (két meleg főétel).

A videófelvételről: A tábor során felvételek készülnek majd, melyet szívesen átveszünk az arra igényt tartóknak DVD lemezen. A tavalyi tábor felvételei - kérésre - DVD lemezen megtekinthetők. A 2008-as fényképek pedig a www.krudy-bp.sulinet.hu / archívum / sportfotók 2007 II. félév / Focitábor 2008 alatt láthatók!

Tovább »

A piliscsabai program
[2009. január 31. 10:11]


Vasárnap 07:45 órakor lesz találkozó az alábbi fiúknak Piliscsabán: Beschenbacher Kornél, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence.

08:20 - 08:40 MAC - Piliscsaba
09:05 - 09:25 MAC - AS Római
09:30 - 09:50 MAC - Piliscsaba
10:45 - 11:05 MAC - AS Római
Tovább »

Sorcsere időben!
[2009. január 30. 19:55]


Szombaton háromtól négyig az "A" keret küzd majd a Kelen SC erősebb sorával, ám ezúttal másfajta terhelés szerint, vagyis minden sor egy cserével játszik fél órát. Mivel két fiú előtte az MTK edzőmeccsén is játszik, ezért háromtól fél négyig Baranyi Dániel, Dobos Gergő, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Tóth Ádám, Újvári Bence szerepel, őket váltja Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kovács Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs. A két sorban szereplő fiúknak legkésőbb fél háromra kell az MTK műfűre jönniük kék mezben!

A "B" keret is hasonló rendszerben játszik majd, nekik fél négyre kell jönniük egységesen (kék mezzel), attól függetlenül, hogy négytől fél ötig az alábbi sor játszik: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Laukó István, Wágner Tamás, fél öttől ötig pedig Fodor László, Jenei Krisztián, Kovács Dominik, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Szabados Gergely, Takács Dominik.

Az "A" sor szüleinek három óra előtt, a "B" sorénak pedig öt óra után tart Gábor bácsi egy nagyon rövid beszédet!
Tovább »

Újabb tornameghívások!
[2009. január 30. 13:55]


Rengeteg meghívást kap a '97-es korosztályunk a téli hónapokban, s közülük a többségét módunkban is áll elfogadni. Februárban a "B" csapat léphet fel az AC Villám-Titán Futsal Kupa újabb fordulóján, ezúttal a Kőér utcában február 15-én, vasárnap délelőtt, míg a BLSZ újra kiírta az Újbuda Sportcentrumban a bajnokságát, ahol megint KÉK és SÁRGA színekben fogunk indulni február 22-én. Előtte egy nappal az MTK műfüvön a "B" csapat a Krúdyt fogadja edzőmeccsen.
Tovább »

A Kelen-Volksbank Kupa
[2009. január 29. 14:12]


Jövő vasárnap veszünk részt a Kelen SC meghívásának eleget téve a Volksbank Kupán, ahol az 1997-es korosztályban rajtunk kívül a Kelen SC, az Újpesti TE, az RTK és a Tabán indul. Az esemény műsorfüzete itt olvasható!
Tovább »

A SZAC torna részletei
[2009. január 28. 17:05]


Íme, a SZAC-ETALON 97 FUTSAL KUPA 2009. U-12 /1997/ versenykiírása:

Torna rendezője: 1908 Pestszentlőrinci Athletikai Sport Club és a SZAC 97 korosztály szülei

Torna célja: sporttársi kapcsolatok ápolása és új kapcsolatok kialakítása

Torna ideje: 2009. 02. 01., vasárnap 09:00-15:00 óráig

Torna helyszíne: I. sz. Etalonsport Általános és Sportiskola tornaterme / 1186. Bp. Tövishát u 8./

Meghívott csapatok:
A csoport: SZAC csíkos, MAC 97’, Lőrinc United FC /PGSE/
B csoport: SZAC kék, Grund FC, BVSC

Mérkőzések: 2x10 perc, 4+1 fő, 3x2 méteres kapu, futsal labda, 10 fő nevezhető

Lebonyolítás: csapatok két csoportban körmérkőzéseket játszanak, utána a csoport első a másik csoport másodikával keresztbe játszik. Utána a helyosztók következnek.

Szabályok:
- a labda az alapvonalnál van kint
- a labdát a kapus kézzel hozza játékba
- oldalt akkor van kint, ha a labda felkerült az első lépcsőfokra, utána berúgás következik
- büntető a hetes vonalról van
- berúgásnál és szabadrúgásnál a sorfalnak 5 méterre kell állnia
- nincsen csapatbüntető
- hazaadásnál a kapus a labdát kézzel nem érintheti
- pontegyenlőség esetén:
egymás elleni eredmény
több lőtt gól
gólarány
3-3 büntető

A rendezvényen mindenki a saját felelősségére vesz részt. A mérkőzéseket játékvezető vezeti. Kérünk mindenkit, hogy a teremben ne dohányozzon, és a tisztaságot őrizze meg!

A menetrend:

09:00 Megnyitó
09:15 – 09:40 SZAC csíkos – MAC97
09:45 – 10:10 SZAC kék – Grund FC
10:15 – 10:40 SZAC csíkos – Lőrinc United FC
10:45 – 11:10 SZAC kék – BVSC
11:15 – 11:40 MAC97 – Lőrinc United FC
11:45 – 12:10 Grund FC – BVSC
12:15 – 12:40 A1 – B2
12:45 – 13:10 B1 – A2
13:15 – 13:40 5. – 6. helyezésért
13:45 – 14:10 3. – 4. helyezésért
14:15 – 14:40 DÖNTŐ
14:45 EREDMÉNYHIRDETÉS

Tovább »

Ma is teremedzés lesz!
[2009. január 28. 11:59]


A Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályája melletti kisteremben lesz ma koordinációs edzés 16:00 és 17:00 óra között!
Tovább »

Néhány érdekesség
[2009. január 28. 06:43]


Az Újpest ellen a "B" csapat mérkőzésén 8 (!) játékosunk - köztük két kapus - először szerepelt nagy pályás találkozón, így ezennel gratulálunk Csécsi Krisztiánnak, Fodor Lászlónak, Kostyova Patriknak, Kovács Dominiknak, Leicht Ferencnek, Szabados Gergelynek, Wágner Tamásnak és Puskár Gábornak (képünkön ő véd). Ugyancsak szép jubileumhoz érkezett az "A" csapat találkozóján Újvári Bence, aki a 200. gólját lőtte a MAC színeiben. Neki is gratulálunk!
Tovább »

Kialakult az élmezőny
[2009. január 27. 11:15]


A II. ker. UFC és a MAC SÁRGA csapata mellett a Budakeszi LA és a CSHC 94 SE gárdái kerültek be a BLSZ-Újbuda Sportcentrum Téli UP Teremtorna négyes döntőjébe, amit február 7-én, szombaton 15:00 órai kezdettel rendeznek meg a Bártfai utcai műfüves sátorban.
Tovább »

Sürgősen időpontot kérni!
[2009. január 27. 08:10]


Ma információ, hogy már csak március 10-re tudtak időpontot adni a Sportkórházban! Akinek még nincs fix terminusa, azonnal intézkedjen, mert a gyerek nem fog tudni játszani az első bajnokikon! Az új- és átigazoltakra is ez vonatkozik!
Tovább »

Az e heti információk
[2009. január 26. 12:36]


A Heti program menüpont alatt már nem csak a mostani hét menetrendje, hanem az egész februári választék is megtalálható. Februárban már nem lesznek hétfőn edzések, visszatér a keddi nap és belép a péntek.

Ezen a héten azonban ma még az MTK műfüves csarnokában lesz edzés, szerdán futás a megszokott helyen és időben, míg a Körcsarnokban fél órával korábban kell kezdenünk, vagyis fél négytől fél hatig (így lesz ez egész februárban is...). A hétvégén mindkét nap mindkét keret érdekelt lesz az edzőmeccsek, tornák során. Íme, hogy kinek, mikor, hova kell majd mennie:

Szombaton háromtól négyig az "A" keret küzd majd a Kelen SC erősebb sorával, ám ezúttal másfajta terhelés szerint, vagyis minden sor egy cserével játszik fél órát. Vagyis háromtól fél négyig Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kovács Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs szerepel, őket váltja Baranyi Dániel, Bicski Bence, Dobos Gergő, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Tóth Ádám, Újvári Bence. A két sorban szereplő fiúknak legkésőbb fél háromra kell az MTK műfűre jönniük kék mezben!

A "B" keret is hasonló rendszerben játszik majd, nekik fél négyre kell jönniük egységesen (kék mezzel), attól függetlenül, hogy négytől fél ötig az alábbi sor játszik: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Laukó István, Wágner Tamás, fél öttől ötig pedig Fodor László, Jenei Krisztián, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Szabados Gergely, Takács Dominik.

Vasárnap az "A" keret Piliscsabán a Wintercup 3. fordulójában szerepel és négy meccset játszik 08:20 és 11:05 perc között. 07:45 órakor van a találkozó a helyszínen az alábbi fiúknak: Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence.

A "B" csapat ezúttal egy futsal tornán szerepel az Etalon Sportiskola tornatermében (sima talpú cipő!!), a XVIII. Tövishát u. 8. szám alatt. Ide mind a két garnitúra mezt hoznia kell az alábbiaknak: Baranyi Dániel, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás. Erre a tornára csak 10 játékos volt nevezhető!

A keretekben még történhet módosulás előre nem látható események miatt!
Tovább »

Képek vasárnapról
[2009. január 26. 08:33]


Wágner Eszter jóvoltából honlapunkon megtekinthetőek a "B" csapat tegnapi edzőmérkőzésének képei. Keresd a Fotóalbum/Meccsképek között többek között Wágner Tomi gólját! Ferenczi Béla is bőszen kattogtatta a fényképezőgépét, így az "A" csapatunk produkcióját is felidézhetjük ugyanott, sőt néhány fotó a BLSZ tornán is készült.
Tovább »

Biztató játék
[2009. január 25. 18:15]


Egészen kivételes félórát produkálva, meggyőző játékkal győzött az "A" csapat Újpesten a házigazdák ellen 4-2-re. A Baranyi - Rendik, Bicski, Beschenbacher, Dobos - Ferenczi, Kovács Dávid, Tóth, Miletics - Újvári, Gallwitz (csereként: Pátkai, Takács, Laukó, Szabados) gárda tetszetős támadásokat vezetve, kiváló letámadást alkalmazva Gallwitz Péter (2), Kovács Dávid és Újvári Bence góljaival elhúzott 4-0-ra, ám Bicski Bence fejsérülése és kiválása miatt a második félidőben két gólt is kaptunk, és ebben a periódusban már pontatlanok voltunk a kapu előtt. A csapatból minden kezdő játékos és Pátkai Patrik teljesítménye is kiváló volt.

A találkozó "harmadik félidejében" "B" csapatunk szerepelt a Kostyova - Gregor, Laukó, Pátkai, Takács - Fábián, Kárpáti, Tóth, Szabados - Csécsi, Leicht (csereként: Wágner, Kovács Dominik, Fodor, Puskár, Kovács Dávid) összeállításban, és meglepően agresszíven kezdett el focizni. Sajnos, hátul már több pontatlanság jelentkezett, szinte gólt lövettünk az ellenfeleinkkel, miközben elöl néhány ziccer maradt kihasználatlanul. A 3-1-es vereség talán elkerülhető lett volna több odafigyeléssel és nagyobb önbizalommal, így csak Wágner Tamás góljának örülhettünk. Ebben a csapatban Gregor Zoltán, Pátkai Patrik, Kovács Dominik, Leicht Ferenc és Csécsi Krisztián játszott jobban az átlagnál.
Tovább »

Jön az Újpest elleni csata!
[2009. január 25. 07:10]


Vasárnap az Újpest műfüvén (IV. Megyeri út 13., a Szusza Ferenc Stadion mögött), szabadban játszunk nagy pályás edzőmérkőzést. Az "A" keret 2 x 35 percet, a "B" 35 percet játszik majd egyaránt sárga mezben (alul harisnyanadrág, felül a mez alatt minimum két réteg, az egyik hosszú ujjú, kiegészítőnek pedig sapka, kabát, kesztyű, meleg ital). Hét gyerek játékára számítok mind a két mérkőzésen: Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Laukó István, Pátkai Patrik, Szabados Gergely, Takács Dominik, Tóth Ádám, vagyis ők 12:30 órára jönnek és 15:00 óráig maradnak. 12:30 órára jön és 14:15 körül végez: Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Gallwitz Péter, Miletics Zsombor, Rendik András, Újvári Bence. A többieknek elég 13:30-ra érkezni (persze jöhetnek előbb, nézni a meccset...): Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Kostyova Patrik, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Wágner Tamás, ők 15:00 óráig lesznek elfoglaltak!
Tovább »

Kettőből egy
[2009. január 24. 19:09]


A BLSZ-Újbuda Sportcentrum Téli UP Teremtorna selejtezőkörében két csapattal voltunk érdekeltek a mai délután során. A MAC KÉK gárda csupán négy csapatos csoportban szerepelt, mert a RAFC gárdája nem jött el a viadalra. A II. ker. UFC ellen a Kostyova - Beschenbacher, Rendik, Szidor, Gallwitz (csereként: Kovács Dávid, Ferenczi, Kárpáti, Csécsi, Jenei) összetételű együttes 1-1-et ért el, s hiába állt közelebb a győzelemhez Gallwitz Péter góljával, ez nem pontozásos sportág... A Csepel ellen jött a mélypont, hiszen itt is meddőnek bizonyult a fölényünk, sőt kétszer le is kontráztak minket, így a 2-0-ás vereséggel elbúcsúzhattunk a továbbjutási esélyektől. A Ferencváros '98-99-esei ellen már nem osztott, nem szorzott az eredmény, ám a 11-1-es győzelem némi gyógyírt jelentett a fiúknak, akik közül Szidor Szabolcs (3), Kárpáti Krisztián (2), Beschenbacher Kornél (2), Csécsi Krisztián, Gallwitz Péter, Jenei Krisztián és Kovács Dávid volt eredményes.

A mellette lévő pályán a MAC SÁRGA csapat Baranyi - Bicski, Tóth, Miletics, Újvári (csereként: Pátkai, Fábián, Takács, Laukó, Gregor) összeállításban vette fel elsőként a KISE ellen a küzdelmet és egy fél perccel a vége előtt kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett. A mieink gólját Újvári Bence szerezte. Amilyen rosszul indult, olyan jól folytatódott a küzdelem, hiszen a KISE kikapott a következő meccsén, így a gólkülönbség javításával megcsillant a továbbjutási remény. A Budatétény ellen Pátkai Patrik (2), Takács Dominik és Újvári Bence góljaival 4-2-re győztünk, az Újpest '98 ellen pedig egy drámai csata végén diadalmaskodtunk Tóth Ádám (2) és Újvári Bence góljaival 3-2-re. Az utolsó mérkőzésen aztán beindult a gólhenger, amelynek az addig 100 %-os, a KISE csapatát is legyőző Lőrinci UFC lett a kárvallottja. Újvári Bence (3), Miletics Zsombor és Pátkai Patrik remek góljainak köszönhetően 5-0-ra nyertünk, így 9 ponttal végeztünk az első helyen az egyaránt 7 pontos KISE és Lőrinci UFC előtt. A BLSZ négyes döntőjére, ahová eddig a II. ker. UFC és a MAC SÁRGA jutott be (késő délután rendezték meg a másik két csoportot), február 7-én 15:00 órától rendezik meg ugyanitt.
Tovább »

Alakul a februári program
[2009. január 23. 10:39]


A Heti program menüpontban már jól nyomon követhető a februári edzőmérkőzések, tornák menetrendje. Az "A" csapat a piliscsabai bajnokság mellett a Kelen SC és a gödiek tornáján játszik, emellett két nagy pályás edzőmeccs is szerepel a programban. A "B" keret a SZAC-tornájára megy és kétszer is edzőmeccset vív majd az MTK műfüves csarnokában (ellenfelek, pontos időpont később). A programot bővítheti a BLSZ-bajnokság döntője, amire holnap kvalifikálhatjuk magunkat 1, vagy 2 csapattal.
Tovább »

Szombati tudnivalók
[2009. január 22. 13:09]


A BLSZ-Újbuda Sportcentrum Téli UP Torna (U12-es korosztály, január 24. 12:00 - 15:30) lebonyolításával kapcsolatban az alábbi információkkal rendelkezünk:

- Az öt csapatos csoportokban körmérkőzéssel dől el az egyetlen továbbjutó sorsa (Döntő: 2009. február 7. 15:00, ugyanott).

- A mérkőzésen az egyszerűsített futsal szabályok érvényesek. Csapatlétszám: 4 mezőnyjátékos, 1 kapus.

- Tervezett játékidő: 2 x 10 perc vagy 1 x 20 perc futó órával, a két félidő között szünet nincs.

- Játéktér: Mérete: 28x44 m. A kapuk mérete 3x2 m.

- Stoplis cipő használata tilos! (hernyótalpas, illetve sima talpú cipőket hozzunk!)

- A sportorvosi igazolás elhozása kötelező!

- Találkozó a kék csapatnak 11:30, a sárga csapatnak pedig 11:45 órakor a XI. Bártfai u. 52. szám alatt!

- A sorsolás
ide kattintva tekinthető meg!


Tovább »

Futóedzés
[2009. január 21. 13:41]


Ma mindenképpen meg lesz tartva a futóedzés, úgy tervezzük, hogy a szabadban! Amennyiben eldurvul az időjárás, akkor ugyanott, a teremben lesz az edzés. Készüljön fel mindenki, mind a két eshetőségre!
Tovább »

TAJ-kártya!
[2009. január 21. 11:37]


Felhívnánk a kedves szülők, gyerekek figyelmét, hogy a sportorvosi vizsgálatra vigyék magukkal a fényképes kis karton mellett a TAJ kártyájukat is! Pénteken 08:30 és 10:00 óra között Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kovács Ádám, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc és Bicski Bence megy a Sportkórházba! (Kérem, hogy a szülők egymás között egyeztessenek a kb. negyedóránkénti beosztásról!)

A szombati BLSZ tornára mindenki hozza magával a sportorvosi igazolólapját, mert a versenykiírásban szerepel, hogy érvényesnek kell lennie!

Akinek még nincs időpontja, illetve a le-, vagy átigazolására vár, azokra az alábbiak vonatkoznak:

Előjegyzés a kötelező sportorvosi szűrővizsgálatokra hétfőtől péntekig 12:00 - 16:00 óra között a 488-6120-as illetve a 488-6130-as telefonszámokon kérhető.

Rendelési idő: hétfőtől péntekig: 07:30 - 17:00 óráig.

Vizsgálatra jeletkezés a "G" épület földszinti Kartonozójában (Személyi Igazolvány, Lakcím- és TAJ kártyával ill. Diákigazolvánnyal) történik.
Tovább »

Tagdíjemelés!
[2009. január 20. 21:26]


Varga Pista bácsi a következő kéréssel fordul hozzánk:

Tisztelt Szülők!

A tagdíjat 2009. februárjától 1000 Ft-tal megemeljük! Kérünk mindenkit, hogy a tagdíjtartozásokat január végéig rendezni szíveskedjenek! A tagdíj 12 hónapra szól, és az adott hónap 15-ig kell befizetni!


Tovább »

Szuper helytállás!
[2009. január 19. 21:40]


Végig egyenrangú ellenfélként, ki-ki meccset játszottunk az MTK gárdájával, amely az utolsó percben lőtt góllal győzött ellenünk 3-2-re. A 2 x 25 perces mérkőzésen a vezetést a Baranyi - Rendik, Beschenbacher, Gallwitz, Pátkai, Szidor (csereként: Bicski, Dobos, Miletics, Tóth, Újvári, Takács, Ferenczi, Kovács, Laukó) összeállítású csapatunk szerezte meg, az első félidő 1-1-gyel zárult. A meccs vége felé az MTK szerzett vezetést, de sikerült egyenlítenünk, sőt a győztes találat megszerzésére is volt esélyünk, ám végül a kék-fehérek nyertek. A mieink mind a két gólját Szidor Szabolcs (2) (képünkön) lőtte. Jó volt látni az ellenfélben focizni korábbi kiváló játékosainkat, Beke Zsoltot, Balogh Lacit és Verebélyi Bencét, akik az MTK erősségei közé tartoztak.
Tovább »

A heti tudnivalók
[2009. január 19. 11:43]


Ismét eseménydús hét elé nézünk. A hétfői programról már olvasható az előző hírben, MTK elleni meccs és/vagy edzés lesz a műfüves csarnokban.

Szerdán ismét erőnléti edzés a szabadban (16:00 óra, Puskás Ferenc Stadion atlétikai pálya), csütörtökön pedig 16:00-tól két órás foglalkozás a Körcsarnokban.

Szombaton 11:15 órakor lesz a találkozó a XI. Bártfai u. 52. szám alatti Újbuda Sportcentrumban, ahol a BLSZ-bajnokságban indulunk két csapattal, amely közül a KÉK kerete: Beschenbacher Kornél, Csécsi Krisztián, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kostyova Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, míg a SÁRGA együttes tagjai: Baranyi Dániel, Bicski Bence, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence. Mindenkinek mind a két mezét hoznia kell magával!

Vasárnap az Újpest műfüvén (IV. Megyeri út 13., a Szusza Ferenc Stadion mögött), szabadban játszunk nagy pályás edzőmérkőzést. Az "A" keret 2 x 35 percet, a "B" 35 percet játszik majd egyaránt sárga mezben (alul harisnyanadrág, felül a mez alatt minimum két réteg, az egyik hosszú ujjú, kiegészítőnek pedig sapka, kabát, kesztyű, meleg ital). Hét gyerek játékára számítok mind a két mérkőzésen: Ferenczi Csongor, Kovács Dávid, Laukó István, Pátkai Patrik, Szabados Gergely, Takács Dominik, Tóth Ádám, vagyis ők 12:30 órára jönnek és 15:00 óráig maradnak. 12:30 órára jön és 14:15 körül végez: Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Gallwitz Péter, Miletics Zsombor, Rendik András, Újvári Bence, az alábbiaknak elég 13:30-ra érkezni (persze jöhetnek előbb, nézni a meccset...): Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Fodor László, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dominik, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Wágner Tamás, ők 15:00 óráig lesznek elfoglaltak! A mérkőzésen oda-vissza cserélgetési lehetőség lesz.
Tovább »

Újabb erőpróba hétfőn!
[2009. január 18. 07:23]


Beschenbacher Kornél (képünkön) térde megroppant a héten, ezért a szombati mérkőzésen sem tudott 100 %-os teljesítményt nyújtani, igaz küzdőképessége kiváló volt. Az MTK elleni keret végül így alakul: Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence

A fiúknak 17:30 órára kell a csarnokba érniük, és sárga mezt kell magukkal hozniuk!
Tovább »

Tapasztalatot nyertünk, nem meccset...
[2009. január 17. 12:53]


Egy reális és egy bosszantó vereséggel zártuk a Wintercup 2008/2009-es sorozat 2. fordulóját Piliscsabán. A Szent Pál Akadémia két bedobásból és egy szabadrúgásból nagyon elhúzott, igaz, a mi két gólunk sem szemet gyönyörködtető akció végén született, viszont izgalmassá tette a találkozót, amit végül 4-2-re elveszített a Baranyi - Beschenbacher, Dobos, Pátkai, Gallwitz (csereként: Bicski, Ferenczi, Miletics, Újvári, Jenei, Kovács, Szidor, Rendik) összeállítású csapat. A gólokat Szidor Szabolcs és Gallwitz Péter lőtte. A nap másik meccsén a Pilisvörösvár úgy győzött 2-1-re, hogy többet nem is veszélyeztetett, míg a mieink Miletics Zsombor (képünkön) remek gólján kívül minden lehetőséget elpuskáztak.
Tovább »

Két helyen változik a csapat
[2009. január 16. 19:54]


Egyéb elfoglaltságok miatt Laukó István és Takács Dominik nem tart velünk holnap Piliscsabára, ott lesz viszont reggel Dobos Gergő és Jenei Krisztián (képünkön).

Tovább »

A szombati keret
[2009. január 15. 11:42]


A piliscsabai két mérkőzésen az alábbi gyerekek szerepelnek majd: Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence. Ugyanezek a fiúk Tóth Ádámmal kiegészülve játszanak majd hétfőn az MTK elleni edzőmeccsen is.

Szombaton a találkozó 08:30 órakor Piliscsabán.
Tovább »

A piliscsabai program
[2009. január 14. 15:59]


Szombaton rendezik meg Piliscsabán a Wintercup '96 2008/2009 2. fordulóját, amelynek keretében a mieink két mérkőzést játszanak. Először 09:20 órakor a Szent Pál Akadémia FC, majd 10:30 órakor a Pilisvörösvár LSE ellen lépünk műfűre. A találkozók 2 x 15 percig tartanak, 11:00 órára már végzünk is. Találkozó a helyszínen lesz 08:30 órakor, 13 gyerek jön, Baranyi Dániel mellett 3 sornyi mezőnyjátékos, lévén, hogy itt (is) 4 + 1-es a játék.

Végső kerethirdetés hamarosan.
Tovább »

A mai edzést jegeljük...
[2009. január 14. 12:13]


Piros jelzést kaptunk az Országos Meteorológiai Intézettől a mai edzéssel kapcsolatban, így sem szabadban, sem teremben nem gyakorlunk ma. E hír miatt a zsámolyok is fellélegeztek...

Remélem péntekig már minden(ki) be lesz sózva, hogy jöhessünk edzésre 16:00 és 17:00 óra között a KÉV-METRO pályára (XVI. Csömöri út 158.)...
Tovább »

Első osztályú ellenfelek
[2009. január 13. 12:32]


A jövő héten két patinás klub 97-eseivel is megküzdünk edzőmérkőzések keretében. Hétfőn a Hungária körúton, a műfüvön 18:00 és 19:00 óra között az MTK ellen játszik az "A" csapat egy 2 x 25 perces meccset, míg vasárnap (január 25. 13:00-15:00) bő kerettel, nagy pályán vívjuk a találkozót az Újpest műfüves pályáján, a stadion mögött, szabadtéren. Itt az "A" csapat kezdi a meccset, 2 x 35 percet játszva, majd a "B" is pályára lép egy 35 perces találkozón a lila-fehérek második sora ellen.

A mérkőzések kiváló képet nyújtanak majd arról, hogy hol is tartunk valójaképpen...
Tovább »

Szerdán teremedzés lesz
[2009. január 13. 08:47]


A nagy hidegre és szmogra való tekintettel szerdán a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályájánál található kisteremben lesz az edzés, a végén egy kis ráadás focival! A 16:00 és 17:00 óra közötti foglalkozáson Gábor bácsi is ott lesz, így a havi tagdíj rendezhető nála.
Tovább »

Barna jobban van!
[2009. január 12. 11:15]


Katona Barna, írt az üzenőfalra. Olvassátok el ide kattintva!

Felkerültek a Solymosi Krisztina által készített tegnapi fotók is honlapunkra, amely itt érhető el!
Tovább »

Műtétre van szüksége Barnának!
[2009. január 11. 16:40]


Sajnos, nagyon rosszul járt Katona Barna (képünkön), aki az utolsó mérkőzésen egy rossz talajra érkezés után fájlalta a bal kezét. Nos, eltört a kisujja, sőt csúnyán ki is ugrott a helyéről, ezért altatásos műtét vár rá ma este a Madarász utcai kórházban. A rögzítőkötés után három hétre kap majd sínt a kezére, így hosszabb távon esik ki a felkészülésből!

Fájdalomdíjul Gábor bácsi felajánlja Barnának a ma kapott aranyérmét!
Tovább »

Tornagyőzelem!
[2009. január 11. 15:46]


Az idei első tornán aranyérmet szerzett a MAC "A" csapata a Népligetben, míg a "B" gárda rosszabb gólkülönbséggel maradt csak le a dobogóról. Mind a két együttes öt-öt mérkőzést vívott, az erősebb sor veretlenül végzett az élen, míg a másik csapat hullámzó teljesítményt nyújtott. Az "A" keret Baranyi - Beschenbacher, Gallwitz, Miletics, Rendik (csereként: Bicski, Ferenczi, Pátkai, Újvári, Szidor) összeállításban először az AC Villám együttesét győzte le Miletics Zsombor és Újvári Bence góljaival 2-0-ra, majd ugyanígy 2-0-ra diadalmaskodott az Ikarus ellen is Beschenbacher Kornél és Szidor Szabolcs találataival. A megszeppent MAC "B"-t 5-0-ra verte a csapat sorrendben Rendik András, Beschenbacher Kornél, Szidor Szabolcs, Pátkai Patrik és Újvári Bence góljaival. A Szentendre elleni, következő találkozón a "szokásos" 2-0-ás győzelemnek örülhettünk Miletics Zsombor és Újvári Bence góljainak jóvoltából. A Váci Titán ellen feltétlenül pontot kellett szereznünk a tornagyőzelemhez és ez Újvári Bence góljának és Baranyi Dani 10 méteres védésének köszönhetően meg is lett (1-1), így 13 ponttal végeztünk az élen.

A Kostyova - Jenei, Kovács Dávid, Takács, Csécsi (csereként: Fábián, Körtélyesi, Gregor, Kárpáti, Katona, Leicht) összeállítású "B" csapat is jól rajtolt el, hiszen a Szentendrét vesztett állásból vertük meg 2-1-re Jenei Krisztián és Csécsi Krisztián góljaival, majd az AC Villám ellen értünk el Jenei Krisztián góljával egy 1-1-es döntetlent. A MAC "A" csapatától elszenvedett 5-0-ás vereség a kishitűségnek volt köszönhető, ahogy a Váci Titán ellen saját magunk is besegítettünk a 3-1-es vereségbe (gólszerző: Takács Dominik). A többi eredmény alakulása miatt az utolsó meccsen az Ikarus ellen egy döntetlen is elég volt a 4. pozícióhoz, amit Csécsi Krisztián (2) góljával hoztunk is (2-2).

Képünkön a torna válogatottjába beválasztott Bicski Bence látható.
Tovább »

Minimális győzelmek az évnyitón
[2009. január 10. 18:29]


97-es "A" csapatunk a Krúdy Gyula Általános Iskola 1995-96-os csapata ellen mérkőzött és a 3 x 21 perces találkozón 8-7-re győzött. A Baranyi - Beschenbacher, Dobos, Kovács Dávid, Rendik, Újvári (csereként: Bicski, Gallwitz, Pátkai, Miletics, Szidor, Gregor, Takács, Ferenczi, Kárpáti, Csécsi) összeállítású gárda ötös sorai 21-21 percet játszottak, a góljainkat Rendik András (2), Csécsi Krisztián (2), Szidor Szabolcs, Pátkai Máté, Ferenczi Csongor és Miletics Zsombor szerezte. A "B" sorunk a Krúdy '97-es születésű játékosai ellen küzdött az alábbi összeállításban: Puskár - Jenei, Katona, Leicht, Fábián, Körtélyesi (csereként: Kostyova, Wágner, Kovács Dominik, Fodor) A végeredmény a 60 perces találkozón több gólt hozott, mint az első meccs, mert 13-12-re győztünk. A gólokon Körtélyesi Bertalan (3), Fábián Péter (3), Katona Barna (3), Leicht Ferenc (2), Kovács Dominik és Jenei Krisztián osztozott.

Képünkön az első MAC-os gólját szerző Kovács Dominik látható.
Tovább »

A vasárnapi ellenfelek
[2009. január 09. 19:31]


Január 11-én délelőtt lesz az Építők Csarnokában lesz az V. AC Villám – Titán SE Futsal Kupa az 1997-es korosztálynak, amelyen az alábbi hat csapat vesz részt: MAC "A", MAC "B", AC Villám, SZE-FI, Váci Titán, Ikarus

Képünk a csarnokban készült a legutóbbi Titán Kupán!
Tovább »

A sportorvosi időpontok beosztása
[2009. január 09. 11:46]


A szülőkkel való egyeztetés után az alábbi beosztás szerint mehetünk a sportkórházba:

Január 16. péntek 10:00 - 12:15 - Fábián Péter, Gregor Zoltán, Laukó István Nekik 09:15, 09:30 és 09:45 órára kell menniük, mert a további 10 helyet az egyesület fiatalabb korosztályaiból tötjük fel!

Január 20. kedd 11:00 - Újvári Bence, 13:00 Jenei Krisztián (további 8 fő megy közöttük az egyesületből)

Január 23. péntek 08:30 - 10:00 Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kovács Ádám, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Bicski Bence, Katona Barna (Itt csak mi leszünk, ám a szülők egymás között egyeztessenek a kb. negyedóránkénti beosztásról!)

Beschenbacher, Csécsi, Dobos, Ferenczi, Gallwitz, Kostyova, Miletics, Rendik, Szidor, Takács és Wágner saját maga oldja meg a vizsgálatot, míg Fodor, Kovács Dominik, Pátkai, Puskár és Tóth a le-, illetve átigazolásuk után intézik a teendőket!
Tovább »

A BLSZ-Újbuda torna sorsolása
[2009. január 08. 08:24]


Elkészült a 20 csapatot felvonultató, január 24-i BLSZ-Újbuda Sportcentrum Téli UP Teremtorna U-12-es versenyének sorsolása, amely itt tekinthető meg: sorsolás

A dokumentum értelmében az "A" csoportban a II. ker. UFC, a Csepel, a RAFC és a Ferencváros az ellenfél, míg a "B" csoportban a Budatétény, az Újpest SC, a KISE és a Lőrinci UFC lesz a vetélytársunk.

Mind a két ötösből az első helyezett jut tovább a február 7-én, szombaton 15:00 órakor kezdődő döntőbe!
Tovább »

Sportorvosi időpontok
[2009. január 07. 17:12]


Az egyesület által lefoglalt sportorvosi vizsgálat dátumok a következők:

Január 16. péntek 9:15 - 12:15 között 13 fő részére
Január 20. kedd 11:00 - 13:15 között 10 fő részére
Január 23. péntek 8:30 - 10:00 között 7 fő részére

A fenti időpontok egyikén való részvétel nem kötelező, de akkor a szülőnek magának kell gondoskodnia arról, hogy legkésőbb március 1-jén érvényes legyen a gyermek sportorvosi engedélye (két elmaradt meccset kell majd pótolnunk!)

Aki még nem egyeztetett Gábor bácsival (e-mailen, vagy telefonon), kérjük, tegye meg! (Bicski, Fábián, Ferenczi, Gregor, Katona, Laukó)
Tovább »

Lezárult a nevezés
[2009. január 06. 10:51]


A BLSZ-Újbuda Sportcentrum UP Téli Teremtorna nevezési ideje lejárt, és eldőlt, hogy az alábbi húsz csapat vesz részt az 1997-es korosztályi verseny selejtezőjében, január 24-én: Budatétény SE, CSHC 94 SE, Ferencvárosi TC, II. kerület UFC, KISE, MAC Népstadion SE A, MAC Népstadion SE B, RAFC, Rákosmenti Rojik FC, Újpesti Haladás FC, BVSC, Lőrinci U. FC, Grund 1986 FC, RKSK, Újpest FC, Hegyvidék SE, Csepel FC, Budakeszi LA, REAC, MLTC
Tovább »

A keretek hétvégére
[2009. január 05. 13:02]


Eldőlt, hogy vasárnap két csapattal indulunk az Építők Csarnokban a futsaltornán, így szombat-vasárnap kettős terhelés vár ránk! Néhány fiúnak csak szombaton lesz jelenése, de a hétvégén mindenki biztosan pályára tud lépni!

Szombaton az "A" keret tagjai fél háromra jöjjenek az MTK műfüves csarnokába: Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Dobos Gergely, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence. Kétszer 30 percet játszunk, három sor lesz, minden gyerek 20 percet játszik!

A "B" keret tagjainak fél négyre kell jönniük ugyanoda: Fábián Péter, Fodor László, Jenei Krisztián, Katona Barnabás, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Wágner Tamás Itt fejenként 30 perc játéklehetőség jut a fiúknak!

Vasárnap két csapattal indulunk a hat csapatos tornán, ahol körmérkőzések lesznek 15 perces játékidővel, vagyis mind a két együttes 75 percet játszik garantáltan. Az "A" keretben 9, a "B" keretben 12 játékos jut majd szóhoz! A kijelölt kereten belüli szétválasztás a csütörtöki edzés után várható! Akiknek 08:30-ra a Népligetbe kell jönniük: Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence
Tovább »

Futsaltorna a Népligetben
[2009. január 04. 13:47]


Jövő vasárnap a Népligetben veszünk részt futsaltornán egy, vagy két csapattal. Íme, a tudnivalók a rendezvényről:

Rendezők: AC Villám Focisuli és Futsal Club, illetve Titán SE
Szervezők: Hanusz Péter (Titán SE), Guti Dávid (AC Villám)
Helyszín: Budapest, IX. kerület, Építők Csarnok (Népliget)
Időpont: január 11. 9 óra.
Játékidő: csapatok számától és lebonyolítástól függ.
Időkérés: van
Pálya: 40x20-as pálya, 3x2-es kapuk.
Labda: 4-es labda.
Létszám: max. 12 fő (4+1-es)
Mérkőzésszám: a csapatok számától függően minden csapat legalább 4 mérkőzést játszik
Szabályok: A mindenkor hatályos futsal játékszabályzat, korosztályos bontásban, minimális javításokkal
Óvás: nincs
Díjazás: A tornán dobogón végző csapatok serleg, érem, oklevél díjazásban részesülnek, illetve külön díjazzuk a gólkirályt, a legjobb kapust és a legsportszerűbb csapatot. Mindezek mellett a szponzorok által felajánlott díjak is átadásra kerülnek, illetve torna válogatottját hirdetünk!
A torna fővédnöke: Tóth Károly, a női futsal válogatott szövetségi kapitánya.
Tovább »

Újra beindulunk
[2009. január 03. 11:27]


A januári teremlehetőségeink mérlegelése és elosztása után eldőlt, hogy az első hónapban hétfő esténként is lesz edzésünk az MTK műfüves csarnokában 18:30 és 20:00 óra között. A keddi napok szabadok lesznek januárban, szerdánként pedig változatlan időben és helyen, nagy hangsúllyal(!) zajlanak a futóedzések. Csütörtökönként a Körcsarnok a miénk (egy kivétellel: akkor pénteken leszünk a KÉV-METRO pályán), míg szombatonként tornák, vagy edzőmeccsek várnak ránk. Most szombaton például a kevesebb lehetőségek kapók részére lesz foci a Krúdy Gyula Általános Iskola csapatai ellen, míg vasárnap futsaltornára megyünk a Népligetbe (még kérdéses, hogy 1, vagy 2 csapattal).
Tovább »

Évzáró értékelés 9. rész
[2009. január 02. 09:45]


Az ősz folyamán három távon is felmértük a fiúk futóteljesítményét, amelynek eredménye itt olvasható . Az összesítés alapján a legjobb eredményt Dobos Gergő (képünkön) produkálta Rendik Andrást és Gallwitz Pétert megelőzve.
Tovább »

Évzáró értékelés 8. rész
[2009. január 01. 14:06]


A 2008-as évben befejezte szereplését mind a két csapatunk, méghozzá nem kevés meccset vívva. Az eredményességi statisztikánk a következő:

„A” csapat – 89 mérkőzés, 44 győzelem, 9 döntetlen, 36 vereség, 263-181-es gólkülönbség

„B” csapat – 84 mérkőzés, 35 győzelem, 10 döntetlen, 39 vereség, 267-251-es gólkülönbség

A játék sava-borsa, értelme a gól, hiszen annak eléréséért küzd az egész csapat. Megvizsgáltuk, hogy egész évben, minden meccset figyelembe véve, ki, hány gólt lőtt a mérkőzéseken:

A MAC Népstadion SE 1997-es korosztályának gólszerzői 2008-ban:

51 gólos: Újvári Bence
38 gólos: Beke Zsolt
34 gólos: Kárpáti Krisztián
30 gólos: Balogh László, Leicht Ferenc
28 gólos: Ferenczi Csongor
26 gólos: Gallwitz Péter
25 gólos: Kovács Dávid
22 gólos: Práth Dávid, Takács Dominik
20 gólos: Baross Gábor
18 gólos: Körtélyesi Bertalan, Szidor Szabolcs
16 gólos: Komódi Kevin
15 gólos: Baross Tamás, Csécsi Krisztián, Fábián Péter
14 gólos: Dékány Tamás, Ferenczi Kinga
12 gólos: Gőgitz Ádám
10 gólos: Miletics Zsombor, Rendik András
8 gólos: Tóth Ádám
7 gólos: Iring Áron, Kovács Ádám, Pátkai Patrik, Wágner Tamás
6 gólos: Gregor Zoltán, Katona Barna
5 gólos: Iváncsik Norbert, Jenei Krisztián, Laukó István, Máthé Csongor
4 gólos: Sárközi László
3 gólos: Beschenbacher Kornél, Bicski Bence
2 gólos: Dobos Gergely
1 gólos: Erszény Ádám, Szekerka Kende

Külön táblázat készült a BLSZ bajnokságokban eredményes játékosokról is.

A MAC Népstadion SE 1997-es korosztályának gólszerzői a bajnokságokban 2008-ban:

24 gólos: Újvári Bence
13 gólos: Gallwitz Péter
8 gólos: Kárpáti Krisztián
7 gólos: Baross Tamás, Beke Zsolt, Csécsi Krisztián, Gőgitz Ádám, Práth Dávid
6 gólos: Leicht Ferenc, Takács Dominik
5 gólos: Balogh László, Jenei Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Szidor Szabolcs
4 gólos: Fábián Péter, Iváncsik Norbert
3 gólos: Komódi Kevin, Miletics Zsombor, Wágner Tamás
2 gólos: Baross Gábor, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Gregor Zoltán, Rendik András
1 gólos: Katona Barna, Laukó István

A képünkön látható díj a bajnoki meccseken mutatott gólérzékenységért Újvári Bencének járt.
Tovább »

Boldog Új Évet!
[2008. december 31. 14:44]


A teljes MAC-családnak sikerekben, lőtt gólokban gazdag új esztendőt kívánunk!

Edzői szempontból ma, kivételesen engedélyezett a holnapi lefekvés :)
Tovább »

Gokartozás ajándékba!
[2008. december 31. 11:40]


December 29-én, a XI. Roneko Kupán való részvételünk délelőttjén, Tatabányán gokartoztunk a helyi pláza alagsorában, köszönhetően a Kárpáti szülők meghívásának és pazar szervezésének. Tizenkét fiú vágott bele a kalandba, mindegyikük kétszer 7 percig lehetett kint a pályán. A korábbi tapasztalatainak köszönhetően az a 3 fiú végzett a dobogón mindkét „versenyszámban”, akik már korábban is kipróbálták e játékot, a többiek életükben először gokartoztak.

A leggyorsabb köridő:

1. Tóth Ádám 0:55:60 perc
2. Kárpáti Krisztián 0:57:22
3. Rendik András 0:59:83
4. Beschenbacher Kornél 1:00:62
5. Újvári Bence 1:00:74
6. Ferenczi Csongor 1:01:33
7. Baranyi Dániel 1:01:48
8. Gallwitz Péter 1:01:65
9. Laukó István 1:01:78
10. Takács Dominik 1:02:91
11. Fábián Péter 1:05:66
12. Szidor Szabolcs 1:19:18

A leggyorsabb átlagsebesség:

1. Tóth Ádám 0:58:72
2. Kárpáti Krisztián 1:01:95
3. Rendik András 1:05:69
4. Beschenbacher Kornél 1:06:17
5. Újvári Bence 1:07:04
6. Gallwitz Péter 1:07:32
7. Baranyi Dániel 1:09:18
8. Takács Dominik 1:09:95
9. Fábián Péter 1:12:64
10. Laukó István 1:12:79
11. Ferenczi Csongor 1:13:77
12. Szidor Szabolcs 1:26:35

A gokartozáson készült képek megtekinthetők
ide kattintva!
Tovább »

Fényképek a tornákról!
[2008. december 31. 07:45]


Szerencsére Bécsben és Tatabányán is villogtak a vakuk, Wágner Eszter és Baross Gábor jóvoltából Fotóalbum menüpontunk újabb fejezetekkel bővült!
Tovább »

Évzáró értékelés 7. rész
[2008. december 30. 17:30]


A gyermek szülői segítség nélkül nem sokra menne, és a klubnak is fontos, hogy a szülői munkaközösség egységes, segítőkész és önfeláldozó legyen. Szerencsére a ’97-es korosztály e tekintetben sem panaszkodhat. Kárpáti Zoltán (képünkön) a legnagyobb szurkoló serleget kapta meg, míg a MAC fotóművésze-díjat Baross Gábor, Beschenbacher Kornél, Ferenczi Béla, Leicht Ferenc, Miletics Péter, Solymosi Krisztina és Wágner Eszter vehette át azért a rengeteg fényképért, amivel segítették, hogy a honlapunk naprakész lehessen!
Tovább »

Az 1500. gól!
[2008. december 30. 14:59]


Bécsben, az SC Pfafstatten ellen Rendik András (képünkön) lőtte az 1997-es korosztály 1500. gólját! A korábbi jubileumi gólok Újvári Bence (500.) és Balogh László (1000.) nevéhez fűződtek. Ki lövi a 2000. gólunkat? Ugyancsak újdonsült gólvágónk, András szerezte a MAC 200. gólját külföldi csapat ellen, amikor a FAVAC hálóját vette be büntetőből!
Tovább »

Évzáró értékelés 6. rész
[2008. december 30. 08:23]


Ahhoz, hogy a gyerekek fejlődése töretlen legyen, természetesen kellenek edzők és segítők is, ezért az évzárón őket is köszöntötte az egyesület: Varga István, a klub vezetőedzője mellett, az erőnléti edző, Takács Gyula, az idén debütált Varga Péter, a háttérben rengeteget segítő Sylvi és menedzseri teendőket ellátó Fábián Péter kapott kis szobrocskát munkájuk elismeréséül, míg Újvári Gábort Varga István és a szülők köszöntötték, és kapott ajándékkosarat az apukáktól-anyukáktól Pista bácsi is (képünkön).
Tovább »

Felemás teljesítmény
[2008. december 29. 22:13]


Három - eredményét tekintve - súlyos vereség és három győzelem a mérlege a XI. Roneko Kupán indult gárdánk hétfői mérlege, ami végül a 10 csapatos tornán a negyedik helyet jelentette. Nem indult jól a nap, mert a Baranyi - Beschenbacher, Tóth, Szidor, Újvári (csereként: Bicski, Rendik, Gallwitz, Miletics, Laukó, Ferenczi, Takács, Kárpáti, Fábián) gárda néhány kihagyott ziccert követően 4-0-ra kikapott a Tatabánya gárdájától. A továbbjutás szempontjából rendkívül fontos Kelen SC elleni rangadót 1-0-ra megnyertük Rendik András góljával, majd a Csepel SC ellen sziporkázva Újvári Bence (2), Miletics Zsombor (2) és Tóth Ádám góljaival 5-2-re győztünk. A szlovák KFC Komárno ellen már az elődöntőbe kerülés volt a tét és Újvári Bence, valamint Rendik András góljaival 2-0-ra meg is nyertük a találkozót. A legjobb négy között előbb a Dalnoki Akadémia'98 vert meg minket "lassú tűzön" 4-1-re (gólszerző: Kárpáti Krisztián), majd a bronzéremért zajló meccsen számtalan óriási helyzetet elhibázva kaptunk ki ismét a Tatabányától 4-1-re, Tóth Ádám becsületgóljával.
Tovább »

Évzáró értékelés 5. rész
[2008. december 29. 14:56]


A gyerekek azért járnak edzésre, hogy jól érezzék magukat, egészséges életmódot folytassanak és persze fejlődjenek is. 2008-ban a legtöbbet fejlődött játékos díját három játékos érdemelte ki: Gregor Zoltán, Ferenczi Csongor és Kovács Dávid. Ők is a Gróf Széchenyi Rendezvényhajón vették át kitüntetésüket.
Tovább »

Egy győzelem csupán.
[2008. december 29. 09:45]


Kicsit elforgácsoltuk az erőinket azzal, hogy bécsi teremtornán az 1997-es korosztályban a „B” csapatunkkal indultunk, míg az erősebb sorunkat az 1996-osok között versenyeztettük, ám az eredmény hajhászása helyett egy év végi ajándéktúrával kedveskedtünk a keret tagjainak. A lejátszott nyolc meccs közül háromszor egyértelműen jobb volt az ellenfél, négyszer azonban csak minimális különbséggel maradtunk alul. Először a „B” keret lépett színre az ASK Kottingbrunn ellen a következő összeállításban: Kostyova – Laukó, Katona, Pátkai, Fábián, Takács (csereként: Gregor, Jenei, Kárpáti, Leicht, Wágner) , s bár győzelmi esélyünk nem volt a döntetlen sokáig elérhetőnek tűnt, végül azonban 3-1-re kikaptunk a későbbi ezüstérmestől. Gólunkat Wágner Tamás szerezte. A Gersthofer SV elleni ki-ki meccsen sajnos a találkozó egyetlen gólját nem mi rúgtuk. Az SC Red Star ellen nem volt esélyünk, ezen a találkozón egyértelműen fölénk kerekedett az ellenfelünk (0-4). Az utolsó, helyosztó mérkőzésen aztán kijött végre a lépés, és az SV Gerasd./Stam. gárdáját 5-0-ra megvertük Pátkai Patrik (2), Katona Barnabás, Fábián Péter és Wágner Tamás góljaival. Az összteljesítmény alapján Kostyova, Fábián, Pátkai és Wágner dicsérhető a 7. helyen végzett csapatból.
Ezután következett az „A” keret tornája, amelyen végül öt csapat indult. A mieink Baranyi – Beschenbacher, Dobos, Tóth, Újvári, Szidor (csereként: Bicski, Gallwitz, Miletics, Ferenczi, Rendik) összeállításban a Slovan HAC ellen kezdtek, s egy hektikus meccsen végül felőrlődtek az idősebbek között (0-3). A következő meccs nyerhetőnek tűnt, ám hiába vezettünk Újvári Bence góljával, a végén nem jött össze a döntetlen sem, bár még Rendik András is betalált (2-3). Még mindig a mi kezünkben volt a sorsunk, csupán győzni kellett volna az FC Stadlau ellen ahhoz, hogy harmadik helyen végezhessünk. Gallwitz Péter (3) gólja révén komoly előnyre tettünk szert, de az szép lassan elolvadt, s végül 4-3-ra kikaptunk. A torna toronymagasan legjobb csapata ellen a tisztes helytállás volt a cél, s ezt meg is valósítottuk úgy, hogy egyedül mi rúgtunk gólt a FAVAC ellen (1-5) Rendik András jóvoltából. Pont nélkül végeztünk tehát az ötödik helyen úgy, hogy csupán Gallwitz és Tóth volt dicsérhető a mutatott játékáért.
Tovább »

Évzáró értékelés 4. rész
[2008. december 28. 07:30]


A számadatok után szubjektív díjakat is átadtunk az évzárón. Ez az a díj, amely a legkönnyebben (s talán mégis a legnehezebben) megszerezhető, hiszen ehhez csak saját magát kell „legyőznie” a sportolónak, és mindig tudása legjavát nyújtania az edzéseken! Idén ez a leginkább Beschenbacher Kornélnak és Takács Dominiknak sikerült, akik különdíjat kaptak A legjobb edzésmunkáért 2008 címmel.
Tovább »

Bécsi információk
[2008. december 27. 11:55]


A pontos helyszín:
Rundhalle Alt Erlaa
23, Anton Baumgartnerstrasse 44

Étkezés:
Vasárnap - a buszon saját reggeli
- a csarnokban ebéd és vacsora
Hétfőn - Tatabányán reggeli
- ebédre zsebpénz szükséges

Felszerelés:
Utazás: gálamelegítőben ajánlott (plusz kabát, sapka, sál, kesztyű)
Játék: világos talpú tornacipő, sípcsontvédő, kék Mitre-mez és nadrág, kék lábszárvédő, Sárga Mitre-mez és kék nadrág, kulacs
Éjszaka: pizsama, törülköző, kis párna, tisztálkodószerek

Egyéb:
Útlevél, zsebpénz, pontos érkezés vasárnap reggel
Tovább »

Évzáró értékelés 3. rész
[2008. december 27. 07:45]


Bevezettük az osztályzást az idén, így az őszi teljesítmények értékelésekor segítettek az objektív számok. A sorrend megállapításánál minimum 7 meccs kellett ahhoz, hogy valaki a rangsorba bekerüljön. Ugyanolyan teljesítménynél a több mérkőzésen való részvétel rangsorolt.

Az „A” csapat tagjainak értékelése meccsről-meccsre

Az „A” csapat tagjainak őszi sorrendje

A „B” csapat tagjainak értékelése meccsről-meccsre

A „B” csapat tagjainak őszi sorrendje

Ezek alapján az őszi szezon legjobb játékosa az „A” csapatban Gallwitz Péter lett 6,3 átlaggal, míg az őszi szezon legjobb játékosa a „B” csapatban Jenei Krisztián 6,1 átlaggal. Nem szerepelt ugyan 7 meccsen, de ő volt a legjobb mind a két csapatban az ősszel: Baranyi Dániel (képünkön) 7,1 átlaggal
Tovább »

Vasárnapi indulás
[2008. december 26. 16:18]


A Bécsbe utazók vasárnap reggel 07:00 órakor indulnak az Ifjúság útja 1-3. szám elől, onnan, ahol be szoktunk kanyarodni a Körcsarnokhoz, vagyis az Aréna és a Sport Hotel között van a találkozó. Három gyerek később csatlakozik hozzánk: Gallwitz Péter és Gregor Zoltán a Budaörsi út - Sasadi út sarkán lévő buszmegállóban száll fel, míg Miletics Zsombort Győrben egy benzinkútnál vesszük fel!

Hazafelé megáll Tatabányán a busz, majd a többieket a Körcsarnokig szállítja, várható érkezés 01:00 óra körül.
Tovább »

Évzáró értékelés 2. rész
[2008. december 26. 09:12]


A 2008. év legfontosabb történése egyértelműen az volt, hogy csapatunk a nagy pályás bajnokságban indult, így a srácok életükben először „igazi” focipályán bizonyíthattak! Aki átesett a tűzkeresztségen, az egy kis kupát kapott emlékbe a nevével és a következő felirattal: Az első nagypályás labdarúgó mérkőzéséért! 2008

Az alábbi fiúk lehetnek roppant büszkék magukra: Baranyi Dániel, Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergely, Farkas Benedek, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Rendik András Zoltán, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence

Akiknek most nem jutott emlékérem, vagyis régebb óta vannak itt, de még nem léptek pályára nagy pályán, számunkra ugyanolyan fontosak, ezt jelzi az a kis ajándék, amit Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc és Wágner Tamás kapott.
Tovább »

Évzáró értékelés 1. rész
[2008. december 25. 19:22]


Az edzői stáb egész évben kér valamit a gyerekektől (futást, odafigyelést, lelkesedést, lövést, passzokat, gólt stb.), Karácsony előtt azonban adni szeretett volna nekik! Az évzárón 82-en jelentek meg (a srácok közül csak Csécsi Krisztián és Puskár Gábor hiányzott külföldi útja miatt), és már ez a tény is jelzi csapatunk erejét! A lezárt 2008-as évben igen bő volt a távozók listája: Balogh László, Beke Zsolt, Gőgitz Ádám, Verebélyi Bence, Baross Gábor, Ferenczi Kinga (MTK), Iváncsik Norbert, Erszény Ádám, Dékány Tamás (Honvéd), Komódi Kevin (Vasas-Pasarét), Práth Dávid (REAC), Iring Áron (abbahagyta). Az év végén pedig újabb két játékos távozik a keretünkből: Baross Tamás (Újpest) és Farkas Benedek (abbahagyta).

Szerencsére jöttek új fiúk is, akik miatt továbbra is erősek vagyunk, ezért őket köszöntöttük egy emlékplakettel, amelyen a nevük és az alábbi szöveg szerepel: Szeretettel köszöntünk a MAC-családban! 2008

És akik ezt kapták: Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Dobos Gergely, Farkas Benedek, Fodor László, Gallwitz Péter, Jenei Krisztián, Kovács Dominik, Kostyova Patrik, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Puskár Gábor, Rendik András, Tóth Ádám
Tovább »

A tatabányai keret
[2008. december 25. 12:03]


A bécsi torna után hazafelé, Tatabányán alszik egy 14 fős keret, amely december 29-én hétfőn részt vesz a XI. Roneko Kupán.

Bécsből 22:00 óra körül indul a busz hazafelé, amely Tatabányán a Komáromi u. 42/b szám alatti Modern Üzleti Tudományok Főiskolája Kollégiumában lakik majd 3-4 fős szobákban 1.400 Ft/fő összegért (ezt december 28-án hozzák magukkal az alábbi gyerekek: Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kárpáti Krisztián, Laukó István, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence). A fiúkkal három felnőtt alszik együtt: Kárpáti Zoltán, Újvári Gábor és Varga Péter. Teljes ágynemű vár minket, maximum kedvenc kis párnájukat hozzák magukkal a srácok.

Hétfőn, miután kialudták magukat a gyerekek, egy reggelivel összekötött meglepetés-programon vesznek részt a fiúk, majd délre átmegyünk a Városi Sportcsarnokba, ahol 13:00 órától játszunk egy öt csapatos csoportban körmérkőzést. A sorsolás megtekinthető
itt.

A tornára szeretettel várjuk a szülőket is, hiszen ők hozzák majd haza a csapat azon tagjait is, akikért nem jönnek!
Tovább »

Kellemes ünnepeket!
[2008. december 24. 13:38]


Mindenkinek boldog Karácsonyt kívánok, és sok időt egymásra, a fontos dolgokra!

A Jézuska meg hozzon nekünk erőt, ügyességet, gyorsaságot meg gólérzékenységet, keménységet és fegyelmet! Tegyen a fa alá vagányságot, sportszerűséget, önbizalmat no meg szerencsét, kitartást és hitet! Na jó, jöhet egy labda is...
Tovább »

A januári programunk
[2008. december 24. 09:57]


Körvonalazódik a csapat januári edzésprogramja, amely a megszokott rovatunkban már olvasható is!

Az edzőmérkőzések, tornák menetrendje természetesen még formálódik menet közben is.
Tovább »

A bécsi ellenfeleink
[2008. december 23. 22:49]


Megérkezett a bécsi szervezőktől a vasárnapi torna sorsolása, vagyis az "A" csapatunk U13-as programja, és a "B" gárda U12-es menetrendje.

A délután folyamán először az U12-es tornát rendezik:
sorsolás itt!

Este rajtol az U13-asok körmérkőzéses tornája: sorsolás itt!
Tovább »

A mi anyáink!
[2008. december 23. 10:31]


Szenzációs játékkal, gólerősen futballozva, veretlenül győzött a szülői focin női csapatunk, amely kiegészült néhány 99-es anyukával. A mieink 3 győzelemmel és egy döntetlennel végeztek a '98-as és a 2001-es mamák előtt! Apuka fronton kettős kudarcot szenvedtünk, mert egyrészt alig lett meg egy csapatunk az előre benevezett kettő helyett (persze ebbe közrejátszott a Hidegkút Kupa és több váratlan sérülés-betegség)..., másrészt egy sovány győzelemmel a negyedikként zártuk az öt csapatos tornát. Sebaj, legalább megértőbbek lesznek, amikor a gyermekeiknek sem megy olyan jól.

NŐK:

2001 - 1997(99) 1-4
2001 - 1998 2-3
1998 - 1997(99) 0-1
2001 - 1998 1-2
2001 - 1997(99) 2-2
1998 - 1997(99) 0-4

1., 1997(99) 10 pont
2., 1998 6 pont
3., 2001 1 pont

FÉRFIAK:

1997 - 1998 1-3
IFI - 2001 3-0
1998 - 1999 2-0
2001 - 1997 2-1
IFI - 1999 2-1
1998 - 2001 2-2
IFI - 1997 3-1
1999 - 1997 0-2
1998 - IFI 4-3
2001 - 1999 3-0

1., 1998 10 pont
2., IFI 9 pont
3., 2001 7 pont
4., 1997 3 pont
5., 1999 0 pont
Tovább »

Bronzérem jutott
[2008. december 23. 00:09]


Egyetlen megingás elég volt ahhoz, hogy ne kerüljön be a fináléba "A" csapatunk a Hidegkút Kupán, ahol végül egy 3. és egy 5. helyezéssel zártunk. "B" csapatunk első sora még mutatott egy-egy tetszetős dolgot, ám kellő átütőerő nélkül kevés esélye volt a mérkőzések megnyerésére. A Kostyova - Gregor, Katona, Jenei, Takács, Kárpáti (csereként: Leicht, Kovács Dominik, Körtélyesi, Fodor, Ferenczi K.) összeállítású sor előbb a Solymártól kapott ki 2-0-ra, majd a Hidegkút SC I. gárdájától 3-0-ra, az 5. helyért vívott találkozón aztán 3-2-re nyert a csapat a Hidegkút SC II. ellen Kárpáti Krisztián, Gregor Zoltán és Leicht Ferenc góljaival.

Az erősebbik gárda Baranyi - Laukó, Beschenbacher, Tóth, Újvári, Pátkai (csereként: Bicski, Ferenczi, Miletics, Gallwitz, Rendik) összeállításban győzött a HSC Angyalok '95-ös csapata ellen Rendik András góljával, majd a Hidegkút SC II. ellen majdnem elkönnyelműsködte három gólos vezetését (3-2). Ezen a találkozó Tóth Ádám, Rendik András és Gallwitz Péter szerezte a gólokat. Jöhetett az elődöntő a Hidegkút SC I. ellen, ám hiába vezettünk Újvári Bence (képünkön) góljával, a vége előtt nem sokkal fordított az ellenfél, és így ők jutottak a döntőbe. Nekünk maradt a bronzmeccs, amelyet Újvári Bence 2 góljával 2-0-ra megnyertünk a HSC Angyalok ellen.
Tovább »

Betegségek
[2008. december 22. 12:45]


Az apukáknál Fodor Zoltán sérült le, míg a gyermekek közül Fábián Péter és Wágner Tamás is kidőlt a sorból, így Fodor Laci (képünkön) lép pályára a "B" csapatban ma délután. Ez lesz neki és Kovács Dominiknak is első tornája a MAC színeiben. Sok sikert hozzá!
Tovább »

Évértékelő
[2008. december 22. 07:07]


Szombaton a Gróf Széchenyi hajón tartotta meg az 1997-es korosztály a 2008-as évet búcsúztató záróbankettjét. Az ott történtekről Karácsony és Szilveszter között részletes beszámoló lesz majd olvasható honlapunkon!

A képek azonban már most letölthetők
ide kattintva
Tovább »

Bemelegítettünk holnapra!
[2008. december 21. 19:42]


Az 1998-as és a 2000-es korosztály tornagyőzelme után (amihez szívből gratulálunk!) az 1997-es "A" csapatunk is linóleumra lépett az 1996-os korcsoport versenyében a Hidegkút Kupán. Először a Rojik ellen játszottunk egy 0-0-ás döntetlent a Baranyi - Beschenbacher, Dobos, Tóth, Újvári, Szidor (csereként: Rendik András, Bicski Bence, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Miletics Zsombor) gárda majd az 1994-95-96-os lányokból álló HSC Angyalok ellen borította fel kis híján a pályát, ám a találkozó egyetlen gólját mi kaptuk. Csoport harmadikként így az 5. helyért játszhattunk, ám hiába lőttünk három kapufát, nem született gól a Solymár elleni meccsen. A büntetőpárbajban Baranyi Dani (képünkön) óriási bravúrral védett egy 7 méterest, de tőlünk csupán Gallwitz Péter talált be, így 2-1-re alulmaradtunk.
Tovább »

Az apukák kerete
[2008. december 21. 18:37]


Hétfőn, a szülői focin bizonyítható lesz minden... A génátadási teszt mellett a labdaátadási készség sem elhanyagolható, sokat hozzátehet a sikerhez! Az 1997-es korosztály létszáma miatt két csapattal állunk fel az apukák között, méghozzá a következő elosztásban:

1997A: Tóth Sándor, Ferenczi Béla, Kárpáti Zoltán, Takács Gyula, Bicski Tamás, Szidor György és Fodor Zoltán

1997 B: Beschenbacher Kornél, Rendik Zoltán, Miletics Péter, Leicht Ferenc, Fodor László, Fábián Péter, Kovács Ernő

1997 NŐK: Wagner Eszter (Tomi anyuka), Haás Ildikó (Zsombi anyuka), Leicht Olga (Feri anyuka), Solymosi Krisztina (J. Krisztián anyuka), Szörényi Nóra (Dávid anyuka), Máté Rita (Pisti anyuka), Gurzó Tímea (Kárpáti anyuka), Kárpáti Kriszti (Krisztián tesó), Ferenczi Kinga (Csongor tesó), Rizmayer Tímea (Patrik anyuka)

A férfiak programja:

16:34 – 16:44 1997A – 1997B
16:58 – 17:08 1997A – 2001
17:10 – 17:20 1998 – 1997B
17:46 – 17:56 2000 – 1997A
17:58 – 18:08 1999 – 1997B
18:58 – 19:08 2001 – 1997/B
19:10 – 19:20 1997A – 1999
19:46 – 19:56 2000 – 1997/B
20:10 – 20:20 1998 – 1997/A

A hölgyek programja:
17:22 – 17:32 2001 - 1997
18:34 – 18:44 1997 – 1999
19:34 – 19:44 1997 – 1998

Tovább »

Farkas Benő elköszönt!
[2008. december 21. 14:41]


A tegnapi évértékelőn már nem jelent meg csapatunk kapusa, Farkas Benedek (képünkön), aki a Fórum oldalon búcsúzott el tőlünk emígyen!:

Sziasztok!

Én már nem fogok fociedzésre járni, így hát szeretnék elköszönni tőletek, a fórumon keresztül. Kívánom, hogy jól vegyétek az akadályokat a meccseken, drukkolok nektek! Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek, üdvözlettel, Benő! :)


Sajnáljuk döntését, hiszen egy kedves, halk szavú, szimpatikus sráccal lettünk kevesebbek! További sok sikert, Benő!
Tovább »

Minitorna "Besi" sikerrel
[2008. december 21. 07:10]


Év végi búcsútornát rendeztünk a műfüvön a '97-es és '98-as korosztály részvételével. A mieink összeállítása a korábbi hírekben olvasható, itt és most csak az eredményeket és a '97-es góllövőket közöljük:

BESI - 1998 NARANCS 3-0 Tóth Ádám, Beschenbacher Kornél, Baross Gábor
KATKA - BB 0-6 Baross Tamás 2, Gallwitz Péter 2, Ferenczi Csongor, Pátkai Patrik
BESI - 1998 SÁRGA 4-2 Szidor Szabolcs 2, Baross Gábor, Kárpáti Krisztián
KATKA - 1998 NARANCS 0-1
BB - 1998 SÁRGA 5-0 Gallwitz Péter, Pátkai Patrik, Miletics Zsombor, Rendik András, Baross Tamás
BESI - KATKA 5-0 Újvári Bence 3, Baross Gábor, Kárpáti Krisztián
BB - 1998 NARANCS 1-1 Gallwitz Péter
KATKA - 1998 SÁRGA 0-2
BESI - BB 3-1 Baross Gábor, Újvári Bence, Kárpáti Krisztián, illetve Gallwitz Péter
1998 NARANCS - 1998 SÁRGA 2-1

1., BESI 12 pont
2., BB 7 pont (13-4)
3., 1998 NARANCS 7 pont (4-5)
4., 1998 SÁRGA 3 pont
5., KATKA 0 pont
Tovább »

Gól nélkül maradtunk
[2008. december 20. 22:51]


Végül nem hat, hanem nyolc csapat részvételével rendezték meg a Titán Kupát az Építők csarnokában. A mieink Baranyi - Laukó, Jenei, Takács, Leicht, Kárpáti (csereként: Kostyova, Gergor, Katona, Körtélyesi, Fábián, Wágner) összeállításban a végül ezüstérmet szerző Ikarustól kaptak ki először peches körülmények között 1-0-ra, majd 0-0 következett a REAC II. csapata ellen. A nagy pofont a Váci Titántól kaptuk 0-4), így a 7. helyért játszhattunk az RTK-val, s mivel két öngólt is vétettünk, 2-0-ra kikaptunk. A végső győztes a Vecsés gárdája lett!

Kapcsolódó képgaléria
itt!
Tovább »

Karácsonyi Kupa Hidegkúton!
[2008. december 20. 07:33]


Karácsonyi Kupa, 2008. december 21., Hidegkút, II. Kökény u. 44. - 1996-os korosztály:

"A" csoport: AS Római, Solymár, HSC
"B" csoport: MAC, Rojik, HSC Angyalok

Mérkőzések:

1., 15.00 AS Római – Solymár (vezeti: MAC edzője)
2., 15.20 MAC – Rojik (vezeti: HSC edzője)
3., 15.40 AS Római – HSC (vezeti: Rojik edzője)
4., 16.00 MAC – HSC Angyalok (vezeti: Solymár edzője)
5., 16.20 Solymár – HSC (vezeti: HSC Angyalok edzője)
6., 16.40 Rojik – HSC Angyalok (vezeti: AS Római edzője)
7., 17.00 A1. – B2. (vezeti: A3. edzője)
8., 17.20 A2. – B1. (vezeti: B3. edzője)
9., 17.40 A3. – B3. (5-6. helyért) (vezeti: A1. edzője)
10., 18.00 7. m. veszt. – 8. m. veszt. 3-4. helyért (vezeti: 8. m. győzt. edzője)
11., 18.20 7. m. győzt. – 8. m. győzt. 1-2. helyért (vezeti: 10. m. győzt. edzője)
18.45 Eredményhirdetés

Karácsonyi Kupa, 2008. december 22., Hidegkút, II. Kökény u. 44. - 1997-es korosztály:

"A" csoport: MAC "A", HSC Angyalok, HSC II.
"B" csoport: MAC "B", Solymár, HSC I.

Mérkőzések:

1., 15.30 MAC „A” – HSC Angyalok (vezeti: MAC „B”)
2., 15.50 MAC „B” – Solymár (vezeti: HSC II. edzője)
3., 16.10 MAC „A” – HSC II. (vezeti: Solymár edzője)
4., 16.30 MAC „B” – HSC I. (vezeti: HSC Angyalok edzője)
5., 16.50 HSC Angyalok – HSC II. (vezeti: HSC I. edzője)
6., 17.10 Solymár – HSC I. (vezeti: MAC „A” edzője)
7., 17.30 A1. – B2. (vezeti: A3. edzője)
8., 17.50 A2. – B1. (vezeti: B3. edzője)
9., 18.10 A3. – B3. (5-6. helyért) (vezeti: A1. edzője)
10. 18.30 7. m. veszt. – 8. m. veszt. 3-4. helyért (vezeti: 8. m. győzt. edzője)
11., 18.50 7. m. győzt. – 8. m. győzt. 1-2. helyért (vezeti: 10. m. győzt. edzője)
19.10 Eredményhirdetés

A mérkőzések 1 x 18 percig tartanak, folyamatos cserelehetőséggel. Az oldalvonalon kimenő labdát kézzel és lábbal is játékba lehet hozni, mindkét esetben a másik csapat játékosa minimum 3 méterre el kell, hogy távolodjon. Az alapvonalon kimenő labdát csak lábbal lehet játékba hozni. A becsúszó szerelés – még ha a labdarúgás általános szabályait nem is sérti – TILOS.
Tovább »

Az évzáró focitorna sorsolása
[2008. december 19. 10:52]


ÉVZÁRÓ FOCI ’97-’98
2008. 12.20., SZOMBAT 15:00 – 17:00
MTK MŰFÜVES CSARNOK


15:00 – 15:10 BESI – 1998B
15:12 - 15:22 KATKA - BB
15:24 – 15:34 BESI – 1998A
15:36 – 15:46 KATKA – 1998B
15:48 – 15:58 BB – 1998A
16:00 – 16:10 BESI - KATKA
16:12 – 16:22 BB – 1998B
16:24 – 16:34 KATKA – 1998A
16:36 – 16:46 BESI - BB
16:48 – 16:58 1998B – 1998A

Játékszabályok:

Az 5 mérkőző csapat körmérkőzést vív.
Mérkőzésidő: 1 x 10 perc
Létszám: 5 +1
Labda: 4-es méret
Megkülönböztető trikó lesz.
Oldalt nincs kinn, csak az alapvonalon. Gól után középkezdés. Szöglet, kirúgás, hazaadás a labdarúgás szabályai szerint. Győzelemért 3 pont, döntetlenért 1 pont, vereségért 0 pont jár. A végén egyenlő pontszámnál az alábbi szempontrendszer rangsorol: jobb gólkülönbség, több rúgott gól, egymás elleni eredmény, 5-5 büntetőlövés.
Tovább »

Szombati instrukciók!
[2008. december 19. 09:51]


Az Építők-csarnoknál (szemben lévő oldalon a Vajda Péter utcánál lévő Fradi-létesítménynél) a találkozó 08:30 órakor lesz. A kék és a sárga garnitúra is legyen nálunk!

15:00 és 17:00 óra között három '97-es és két '98-as csapat játszik majd körmérkőzéses tornát 10 perces meccsekkel az MTK műfüves csarnokában. Találkozó 14:45 óra!

A '97-esek bontása a következő lesz:

BB csapat: Bicski, Rendik, Baross T., Gallwitz, Miletics, Ferenczi, Pátkai, Takács, Jenei (fehér pólót hozzanak magukkal!)
BESI csapat: Beschenbacher, Szidor, Baross G., Tóth, Újvári, Kovács Dávid, Laukó, Kárpáti, Dobos (a kék MITRE legyen náluk!)
KATKA csapat: Katona, Gregor, Körtélyesi, Fábián, Leicht, Fodor, Wágner, Kostyova, Kovács Dominik (a sárga mez legyen náluk!)

A torna után a zuhanyozás KÖTELEZŐ, és át kell öltözni utcai ruhába a vacsorához, hiszen onnan rögtön megyünk a hajóhoz!
Tovább »

Hétfőn is játszik az "A" csapat!
[2008. december 18. 08:23]


Nem panaszkodhatnak a gyerekek (csak a szülők!), hogy kevés (hogy sok!) tornára megyünk december végén, ugyanis eldőlt, hogy Hidegkúton az "A" csapat vasárnap az 1996-osok között, hétfőn pedig - a "B" csapat ellenfeleként is - az 1997-esek között játszik majd. A könnyebb tervezhetőség és átláthatóság miatt álljon itt a program és a keretek szombattól-hétfőig:

TITÁN KUPA (szombat 09:00, Építők-csarnok): Baranyi Dániel, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás

ÉVZÁRÓ GYEREKFOCI (szombat 15:00, MTK műfű): mindenki /Három 1997-es és két 1998-as születésűekből álló csapat játszik majd körmérkőzést/

ÉVZÁRÓ VACSORA (szombat 18:00, Gróf Széchenyi-hajó, Szent István park): mindenki 82-en leszünk!

KLÉBI KUPA '96 (vasárnap 15:00, II. Kökény u. 44.): Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, Újvári Bence

KLÉBI KUPA '97 (hétfő 15:30, II. Kökény u. 44.): Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Laukó István, Miletics Zsombor, Pátkai Patrik, Rendik András, Tóth Ádám, Újvári Bence, valamint ugyanott és ugyanakkor játszik majd Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dominik, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás
Tovább »

Le a kalappal előttük!
[2008. december 17. 23:21]


Rossz idő ide, vagy oda, nagyon szép számban jelentek meg a gyerekek a futóedzésen!

A pótlások (javítások) eredménye a következő:

100 m: Laukó István 16:80, Wágner Tamás 16:86, Miletics Zsombor 17:07, Ferenczi Csongor 17:29, Szidor Szabolcs 17:91, Leicht Ferenc 18:13, Jenei Krisztián 19:26

400 m: Laukó István 1:23:46, Szidor Szabolcs 1:32:01

2.000 m: Tóth Ádám 09 perc 58 mp, Fodor László 10:23, Kostyova Patrik 12:13
Tovább »

A szülői foci programja
[2008. december 17. 09:55]


Megváltozott a helyszíne a december 22-i szülői focinak: a Körcsarnok helyett az MTK műfüves csarnokában lesz a 6 csapatos torna, amelyen az 1997-es korosztály két csapatot is indít, rajtunk kívül az 1998-as, 1999-es, 2000-es és 2001-es apukák szállnak harcba. A női vonalon 4 csapatossá duzzadt a mezőny; a mieinken kívül az 1998-as, az 1999-es és a 2001-es korosztály amazonjai is megméretik magukat.

A mérkőzések percre lebontott programja
itt olvasható!
Tovább »

Képek a hétfői dzsemboriról
[2008. december 17. 07:57]


Képgalériánkban visszaidézhető a hétfői Szülők - Gyermekek találkozó néhány kiváló jelenete.

Kattints ide!
Tovább »

Jól elvertek minket
[2008. december 16. 21:01]


A Dalnoki Akadémia "B" csapata ellen játszott a mi keretünk "B" része ma délután egy kétszer 35 perces mérkőzést, amelyen 24-8-ra kikaptunk. A Puskár - Dobos, Fodor, Körtélyesi, Leicht (csereként: Jenei, Kárpáti, Katona, Csécsi) gárda már a szünetben 12-5-ös vesztésre állt, a második játékrészben aztán még tovább nőtt a különbség. A mieink góljait Csécsi Krisztián (4), Katona Barna (2), Kárpáti Krisztián és Dobos Gergő szerezték.
Tovább »

Szombati ellenfeleink
[2008. december 16. 13:04]


A szombati Titán Kupán, az Építők-csarnokban (Építők SC, Népligeti sporttelep 1101 Bp., Vajda Péter u. 38442hrsz.) az Ikarus, a PGSE, a Váci Titán, az Esztergom, az RTK és a MAC "B" csapatai szerepelnek. A 6 gárda körmérkőzéses rendszerben játszik egymással (játékidő: 1x 20 perc), így mindenki 5 mérkőzést vív. A játékidőn belül 1x 1 perc időkérés lehetséges. 5 + 1-ben, kispályás szabályok szerint folyik a játék és 12 fő nevezhető.

A tornának 13:00 órakor lesz vége, 15:00 órától pedig az MTK műfüvesen leszünk, tehát a szülők gondolkodjanak a köztes idő ésszerű eltöltéséről. (Akinek a szülei dolgoznak, azokra Gábor bácsi felügyel e két órában!)
Tovább »

Szorosnak tűnt...
[2008. december 15. 23:35]


A szikár tény 72 perc alatt: Felnőttek - Gyerekek 24-22. A meccsen belüli részeredmény: Anyukák - Gyerekek 1-17, Apukák - Gyerekek 23-5...

A fiúknál négy sor szerepelt Kostyova és Baranyi előtt; a Csécsi, Kovács, Leicht, Rendik, Szidor gárda 2 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel (6-4 gólkülönbség) zárt, a Beschenbacher, Katona, Kárpáti, Laukó, Újvári csapat mérlege: 1 győzelem 3 döntetlen 1 vereség (7-8) , a Fábián, Ferenczi, Gallwitz G., Jenei, Takács, Wágner együttes mutatója: 1 győzelem, 1 döntetlen 2 vereség (3-6), valamint a Bicski, Fodor, Gallwitz P., Körtélyesi, Miletics, Tóth hatos összteljesítménye pedig 2 győzelem, 2 vereség (6-6).

A felnőtteknél hat sor váltotta egymást a 4 perces meccseken Beschenbacher apuka előtt: I.: Laukó anyuka, Wágner anyuka, Leicht anyuka, Kárpátiék lánya, Ferenczi testvér. Mérlegük: 3 vereség (0-9). II.: Miletics anyuka, Újvári anyuka, Jenei anyuka, Tóth Ádám anyuka, Ferenczi testvér. Mutatójuk: 1 döntetlen, 2 vereség (1-8). III.: Kovács apuka, Rendik apuka, Miletics apuka, Fodor apuka teljesítménye: 3 győzelem (8-0). IV.: Kárpáti apuka, Leicht apuka, Bicski apuka, Varga Péter statisztikája: 2 győzelem, 1 vereség (6-1). V.: Fábián apuka, Ferenczi apuka, Kostyova apuka, Takács apuka eredménysora 1 győzelem, 2 döntetlen (2-0). VI.: Csécsi apuka, Szidor apuka, Tóth apuka, Újvári apuka. Ők 1 győzelmet és 2 döntetlent (7-4) jegyeztek.
Tovább »

Húzós hetünk lesz
[2008. december 15. 07:11]


Talán az év legeseménydúsabb hete elé nézünk! A program a mai szülők-gyerekek mérkőzéssel indul fél héttől nyolcig. Kedden 17:00 órától edzőmérkőzést játszunk a Dalnoki ellen a KÉV-METRO pályán, a csapatot csak a helyszínen jelölöm ki a sok hiányzó miatt. Akik nem játszottak a múlt héten azok biztosan szóhoz jutnak a meccsen, de szerephez juthatnak olyanok is, akik a múlt keddi összecsapáson is játszottak. A többieknek edzés lesz. Szerdán 11 gyermekre futáspótlás vár a szokott helyen és időben, a többieknek is lesz persze mellette futóedzés. Csütörtökön edzés a KÉV-METRO pályán 16:00 órától - ez lesz a 2008-as év utolsó hivatalos tréningje! Szombaton délelőtt torna vár a "B" csapatra, 15:00 és 17:00 óra között pedig az 1998-asok elleni mérkőzés következik. Onnan pedig átmegyünk az évzáró vacsorára, amelyről hamarosan konkrét információkkal szolgálunk. A hét zárásaként az "A" csapat vasárnap délután tornán vesz részt Hidegkúton.
Tovább »

Reszkessetek gyerekek!
[2008. december 14. 09:31]


Hétfő este eljön az igazság pillanata! Jön kedvenc gyermekeink számára a feketeleves, az év végi jól megérdemelt tönkreverés. A szülők ugyanis hetek óta készülnek a decemberi 15-i rangadóra, ahol gólcsúcs beállítására törekednek... A tavalyi mérkőzés élménybeszámolóját a Tovább gomb megnyomásával lehet elolvasni!
Tovább »

Partnercsapatok kupája
[2008. december 13. 20:00]


Az MTK invitálására szombaton a MAC négy tagú különcsapata kisegítette a szlovák tornán résztvevő kék-fehéreket, és részt vett Baján a Partnercsapatok Kupáján. A Beschenbacher Kornél, Gallwitz Péter, Szidor Szabolcs, Újvári Bence négyesfogat a Baja, a Szekszárd és a Nagykanizsa ellen lépett pályára négy '97-es MTK-s fiú váltósoraként. A kaput a '98-asokkal a tornán amúgy is résztvevő Baranyi Dániel védte. A mieink stabil, határozott, kemény és meggyőző futballt produkáltak a rendelkezésükre álló háromszor nyolc percben, amelyeken nem született gól. Miután a másik négyes eredménysora 1-1, 1-2 és 0-0 volt, így összesítésben két ponttal a negyedik helyen végeztünk.
Tovább »

Lesz BLSZ torna jövőre
[2008. december 13. 07:40]


Amiről lemaradtunk decemberben, azt megrendezi a Budapesti Labdarúgó Szövetség januárban és februárban a hétvégeken, vagyis a XI. Bártfai utcában lesz folyamatos (műfüves, sátras) bajnokság, ahová beneveztük az "A" és a "B" csapatot is.
Tovább »

Kikérőt kapnak
[2008. december 12. 08:08]


Az alábbi, tucatnyi játékos hivatalos egyesületi kikérőt kap, amellyel felmentést kap az iskolalátogatás alól december 20-án, szombaton. Az ok prózai: részt veszünk a Titán Kupán, az Építők-csarnokban egy 6 csapatos tornán, ahol reggel negyed kilenckor lesz a megnyitó. Az esemény után átvonulunk az MTK műfüves csarnokába, ahol a '98-asok ellen játszunk, majd este kerül sor az évzáróra, szóval mozgalmas nap elé nézünk.

Azért hirdetünk ilyen korán keretet, hogy nehogy feleslegesen előre tanuljanak a fiúk jövő szombatra...: Baranyi Dániel, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás
Tovább »

Újabb tornameghívások!
[2008. december 11. 17:17]


Jó sűrű lesz az ünnepek előtti programunk, hiszen december 21-én és 22-én is részt veszünk a Hidegkút Kupán, a II. Kökény utca 44. szám alatt található Klébi Csarnokban. Vasárnap 15:00 órától az "A" keret az 1996-os korosztályban szerepel, míg hétfőn 15:30 órától a "B" az 1997-esek között (nem kizárt, hogy az "A" csapat ezen a napon is részt vesz a tornán, ez a további jelentkezők számától függ!) Mind a két napon 6 együttes vetélkedik egymással 20x40 méteres pályán, ahol 5+1 fő szerepel. Az eredményeinktől függően 3, vagy 4 18 perces meccset játszunk.

A vasárnapi keret: Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Újvári Bence

A hétfői keret: Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás
Tovább »

A futást pótolni kell!
[2008. december 11. 11:09]


Farkas Benedek, Leicht Ferenc, Jenei Krisztián, Ferenczi Csongor, Laukó István, Szidor Szabolcs, Puskár Gábor, Kostyova Patrik, Tóth Ádám, Fodor László és Gregor Zoltán az a tizenegy fiú, akiknek jövő szerdán (december 17.) pótolniuk kell az elmaradt futófelmérőjüket az alábbi távokon!

100 m: Farkas, Leicht, Jenei, Ferenczi, Laukó, Szidor, Puskár, Kostyova
400 m: Laukó, Kostyova, Szidor, Puskár
2000 m: Tóth, Fodor, Gregor, Kostyova

Az év végi értékeléshez szükség van az adatokra, és eddig több hét állt a rendelkezésre! Aki(k)nek nincs lemért eredménye, automatikusan az utolsó helyre kerül(nek)!

A korábbi pótlások eredményei:
100 m: Tóth Ádám 16:31 mp, Takács Dominik 17:39 mp
400 m: Ferenczi Csongor 1 perc 17 mp, Fodor László 1 perc 31 mp, Gregor Zoltán 1 perc 37 mp, Katona Barna 1 perc 23 mp

Mind a három távot az alábbiak futották le (zárójelben a helyezési számaik és azok összege, 100m, 400m, 2000m sorrendben):

Dobos Gergő (3;3;2=7)
Rendik András (1;1;8=10)
Gallwitz Péter (2;5,11=18)
Katona Barna (4;8;10=22)
Wágner Tamás (15;5;3=23)
Kovács Dávid (12;7;4=23)
Bicski Bence (7;14;5=26)
Csécsi Krisztián (6;8;14=28)
Fábián Péter (8;10;12=30)
Újvári Bence (16;10;7=33)
Miletics Zsombor (13;10;15=38)
Takács Dominik (14;17;9=40)
Beschenbacher Kornél (10;14;18=42)
Kárpáti Krisztián (18;20;19=57)
Körtélyesi Bertalan (17;22;22=61)
Tovább »

Összeállt a női csapat
[2008. december 10. 13:47]


Wagner Eszter szervezésének köszönhetően összeállt a női csapat: Wagner Eszter (Tomi anyuka), Haás Ildikó (Zsombi anyuka), Leicht Olga (Feri anyuka), Solymosi Krisztina (J. Krisztián anyuka), Szörényi Nóra (Dávid anyuka), Máté Rita (Pisti anyuka), Gömöri Izabella (Ú. Bence anyuka), Kárpáti Kriszti (Krisztián tesó), Ferenczi Kinga (Csongor tesó), Rizmayer Tímea (Patrik anyuka) utóbbi csak december 22-én.

A hölgyek két fellépése hétfői napokra esik, december 15-én 18:30 - 20:00 óra között, míg 22-én 15:00 és 21:00 óra között lesznek a meccsek.
Tovább »

Egy óra játék
[2008. december 09. 19:54]


Kedden délután a Dalnoki Akadémia 1998 "B" csapata ellen játszottunk a KÉV-METRO pályán 4+1-es felállással. A 18-5 arányú győzelmet hozó mérkőzésen Baranyi Dániel és Kostyova Patrik védett felváltva, míg előttük három sor szerepelt: a Bicski, Rendik, Miletics, Dobos (Tóth), a Beschenbacher, Gallwitz, Szidor, Újvári és a Laukó, Ferenczi, Pátkai, Takács négyesfogatok. A 2x30 perces találkozón a góljainkat Beschenbacher Kornél (4), Tóth Ádám (3), Pátkai Patrik (3), Ferenczi Csongor (2), Takács Dominik, Gallwitz Péter, Miletics Zsombor, Újvári Bence, Szidor Szabolcs és Dobos Gergő szerezték. Képünkön a négy gólt szerző csapatkapitány.
Tovább »

Wintercup 2008/2009 1. forduló
[2008. december 09. 14:21]


Szombaton Piliscsabán az alábbi eredmények születtek az 1996-os korosztály játéknapján:

Diófa-Tát - MAC 1-3
Esztergom - Buda Juniors 3-0
Diófa-Tát - Buda Juniors 1-2
MAC - Esztergom 2-2
MAC - Buda Juniors 0-2
Diófa-Tát - Esztergom 1-7
Szent Pál - Pilisvörösvár 5-0
Pilisvörösvár - AS Római 1-0
Szent Pál - Piliscsaba 1-0
Pilisvörösvár - Piliscsaba 0-0
Szent Pál - AS Római 3-2
AS Római - Piliscsaba 2-0

Az állás:

1. Szent Pál 9 pont
2. Esztergom 7 pont
3. Buda Juniors 6 pont
4. MAC 4 pont (5-5)
5. Pilisvörösvár 4 pont (1-5)
6. AS Római 3 pont
7. Piliscsaba 1 pont
8. Diófa-Tát 0 pont
Tovább »

A Dalnoki Akadémia elleni keret
[2008. december 08. 11:30]


Kedden 15:45 órakor kezdődik a Dalnoki Akadémia "B" sora elleni edzőmeccs a Csömöri úton, a KÉV-METRO pályán. Fél négyre meg kellene próbálni odaérnie mindenkinek kék mezben, hogy időben elkezdhessük a játékot. 13 gyerek szerepel majd három sorban (4+1), a jövő héten pedig a keret másik fele játszik ugyanott, ugyanazzal az ellenféllel egy mérkőzést. 17:00 órától edzés lesz két pályán, az előtte focizóknak ez a program fakultatív, vagyis nem kötelező.

A mérkőzésen egy új fiút is kipróbálunk, Pátkai Patrik egy korábbi edzésen már részt vett nálunk. A többiek névsora: Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kostyova Patrik, Laukó István, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Tóth Ádám, Újvári Bence
Tovább »

Félszáz év
[2008. december 08. 08:08]


Ma ünnepli 50. születésnapját Varga Pista bácsi, akinek kívánunk sok erőt és egészséget e jeles napon! Az 1997-es csapat ebben az évben nem egyszer jó játékkal próbált meg kedveskedni nevelőedzőjének.

Boldog születésnapot, és legalább még ennyit kívánunk!
Tovább »

Két jubileum
[2008. december 07. 11:12]


A MAC "A" csapata tegnap a Diófa-Tát SE együttese ellen a 250. győzelmét aratta! Az eddigi 428 mérkőzés alapján ez 62 %-os teljesítmény, ám ha hozzávesszük, hogy idősebbek ellen éppen 150-szer léptünk eddig pályára, akkor ez egy kifejezetten jó statisztika! A szakmai vélekedés alapján két egyforma képességű csapat között egy év differencia kisebb korban 10 gól, így 11 évesen 6 gól különbség az idősebbek javára! Ehhez képest...

Részletesen
itt lehet tájékozódni az eredményeinkről!
Tovább »

Fotók szombatról
[2008. december 07. 07:12]


A Mikulás-sapkák kiosztásáról és a három tegnapi mérkőzésről készült fényképeink megtalálhatók ide kattintva!
Tovább »

Búcsú a Baross-ikrektől
[2008. december 06. 15:45]


A mai piliscsabai tornán játszott utoljára(?) a MAC színeiben a képen látható testvérpár, Tamás és Gábor, akiktől a december 20-i évzárón búcsúzunk hivatalosan.

A fiúk az Újpesti TE csapatában folytatják a pályafutásukat, így 10 főre duzzad azok száma, akik a tavalyi együttesből már nem állnak a rendelkezésünkre!
Tovább »

Mindenből egy
[2008. december 06. 12:04]


Egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség (ebben a sorrendben) a mérlegünk a Wintercup 2008/2009 elnevezésű 1996-os születésűeknek kiírt bajnokság 1 fordulója után, amit a Piliscsabai Sportcentrum sátras, műfüves pályáján értünk el. A Kostyova - Beschenbacher, Ferenczi, Szidor, Tóth (csereként: Rendik, Kovács, Miletics, Gallwitz, Bicski, Baross T., Baross G., Újvári) összeállítású csapat elsőként a Diófa-Tát SE gárdáját verte 3-1-re Szidor Szabolcs, Baross Tamás és Rendik András találataival, vagyis mind a három sorunk eredményes volt. Két meccs pihenő után a stílusosan focizó Esztergom SC következett, és a legjobb meccset produkálva, kétszer is egyenlítve, ám a győzelemhez közelebb állva értünk el 2-2-es döntetlent Rendik András és Tóth Ádám góljaival. Ez a találkozó azonban sokat kivett belőlünk, hiszen hiába játszottunk mezőnyfölényben a gólokat mi kaptuk a Buda Juniors IFC csapatától (0-2), így 4 ponttal zártuk az első kanyart.
Tovább »

A Kelen telel az élen!
[2008. december 05. 12:09]


Versenybizottsági határozattal, játék nélkül jutott 3 ponthoz a Kelen gárdája a SZE-FI ellenében a BLSZ 1996/1. csoportban, míg pótoltak egy 2. fordulóbeli összecsapást is, így végleg befagyott télre a tabellánk...

SZE-FI - Kelen 0-3
Budatétény - Vasas 0-4
Tovább »

A piliscsabai keret
[2008. december 04. 19:30]


Szombaton 08:00 órakor találkozik 13 fiú Piliscsabán, a Fő u. 2. szám alatt: a kapuban Kostyova Patrik véd majd, előtte a Beschenbacher Kornél, Ferenczi Csongor, Szidor Szabolcs, Tóth Ádám, a Rendik András, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Gallwitz Péter és a Bicski Bence, Baross Gábor, Baross Tamás, Újvári Bence sorok szerepelnek majd.

Ezen a tornán játszik nálunk utoljára hivatalos mérkőzésen a képen látható Baross Tamás, aki az Újpesti TE csapatához igazol! És először szerepel majd nálunk hivatalos mérkőzésen Tóth Ádám, aki pedig a Goldball-Honvéd gárdájától érkezik hozzánk.

A kék és a sárga mezt is hozni kell magunkkal!
Tovább »

Útlevélellenőrzés!
[2008. december 04. 14:25]


Az Ausztriába utazó gyermekeknek rendelkezniük kell érvényes útlevéllel. Kérem, mindenki ellenőrizze otthon az útiokmányokat!
Tovább »

A szombati meccsprogram
[2008. december 03. 20:23]


A Wintercup 2008/2009 elnevezésű piliscsabai műfüves tornán a szombat délelőtti programban az alábbiak szerint szerepelünk:

08:45-09:05 Diófa-Tát SE - MAC Népstadion
09:05-09:25 Esztergom SC - Buda Juniors IFC
09:30-09:50 Diófa-Tát SE - Buda Juniors IFC
09:50-10:10 MAC Népstadion - Esztegom SC
10:15-10:35 MAC Népstadion - Buda Juniors IFC


A viadal honlapja
Tovább »

Nem sok meccs volt a hétvégén...
[2008. december 02. 19:47]


A BLSZ 1997/3. csoportban speciel csak mi játszottunk, de az 1996-osok között is csak két meccset játszottak le.

Az Ikarus - Rojik meccset már néhány héttel ezelőtt lebonyolították.

Ikarus - Rojik 3-0
Budatétény - Budafok 0-12
Budakeszi - Vasas 5-5
Tovább »

Téli bajnokságban szereplünk!
[2008. december 02. 12:38]


Egy sikeres kezdeményezéshez csatlakozik egyesületünk, hiszen Wintercup néven már évek óta megrendezik több korosztályban is a csapatok téli versenyeztetését. Az utolsó pillanatban tudtunk még bekerülni a rendszerbe, aminek következtében egy nyolc csapatos bajnokság tagjaként öt játéknapon 14 mérkőzést vívva játszhatjuk át a telet. Az idén (december 6., szombat 08:45-10:35) egy, jövőre pedig négy fordulóra kerül sor.

A helyszín: Pilis Sportcentrum, Piliscsaba, Fő u. 2.

A menetrend
itt olvasható!
Tovább »

Új helyszín
[2008. december 01. 08:47]


Ebben a szezonban először lesz edzésünk az MTK műfüves csarnokában. Hétfőn este 19:00 és 20:00 óra között lesz a foglalkozás a Hungária körúton, az MTK pályájához tartozó Diszperzit feliratú csarnokban. (Bejárat a Hungária körút felől!) A csarnok fűtött, zuhanyzóval ellátott öltözők vannak benne.
Tovább »

Képek a sárdagasztásról!
[2008. november 30. 07:24]


Wágner anyuka nem féltette a fotóapparátját az esőben, így ország-világ megláthatja, hogy milyen katasztrofális körülmények között játszottunk Csepelen, ahol egy mottó létezett: alkalmatlan pálya és alkalmatlan játékvezetés...
Tovább »

Tanulságos meccs volt
[2008. november 29. 17:57]


Edzői szempontból nagyon hasznos mérkőzést játszottunk a Csepel ellen az őszi szezon zárófordulójában: több jót nem mondhatunk el a vízi ütközetről! 7-3-ra kikaptunk a körülményekhez jobban alkalmazkodó hazaiaktól, ám nagyon gyorsan érdemes leszögezni, hogy nem az időjárás, nem a pálya talaja, nem az egyébként katasztrofális bíráskodás miatt kaptunk ki, hanem saját magunk gyengeségei miatt! A Kostyova - Gregor, Laukó, Katona - Ferenczi, Kovács, Miletics - Rendik, Csécsi (csereként: Gallwitz, Wágner, Leicht, Kárpáti) gárda nem tudott felülemelkedni valós és vélt sérelmein, a szélsőséges viszonyok okozta megpróbáltatásokon. Bár volt olyan is a csapatból, aki már előre feladta a meccset, és el se jött... Góljainkat a mérkőzésen Kárpáti Krisztián (2) és Kovács Dávid szerezte.
Tovább »

Hölgyek jelentkezését várjuk!
[2008. november 28. 10:20]


December 15-én, hétfőn este 19:00 és 20:00 óra között sporttörténelmi pillanatoknak lehetünk szemtanúi: ekkor mutatkozik be ugyanis a nagyközönségnek a MAC97 női csapata.

Akiknek a részvételére bizton számíthatunk: Wagner Eszter (Tomi anyuka), Haás Ildikó (Zsombi anyuka), Körtélyesi Ági (Berci anyuka), Leicht Olga (Feri anyuka), Solymosi Krisztina (J. Krisztián anyuka), Rizmayer Tímea (Patrik anyuka), Szörényi Nóra (Dávid anyuka), Máté Rita (Pisti anyuka), Gömöri Izabella (Ú. Bence anyuka).

Természetesen további játszani vágyókat is szívesen látnak (lány testvér is beszállhat - hmmm Kinga...)! Aki kedvet érez ahhoz, hogy az apukák, illetve a gyerekek csapata ellen felkészüljön a december 22-i igazi erőpróbára, vagyis a '98-as anyukák elleni szuper ütközetre, az jelentkezzen Wágner anyukánál!
Tovább »

A Csepel elleni keret
[2008. november 28. 07:46]


Szombaton Csepelen, a Béke téren zárjuk a bajnoki idényt az alábbi csapattal: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Rendik András, Takács Dominik, Wágner Tamás.

Találkozó reggel 08:00 órakor, a sárga mezt kell hozni magunkkal!
Tovább »

Oda a veretlenség
[2008. november 27. 20:31]


A Dunakeszi gárdája elszenvedte első vereségét a BLSZ 1997/3. csoportjában, méghozzá hazai pályán a Hidegkút verte meg őket 3-2-re.

Tabellánk már az aktuális állást rögzíti.
Tovább »

Most már hivatalos!
[2008. november 27. 12:12]


A BLSZ Versenybizottsága 2008. november 25-i ülésén a következő határozatokat hozta:

2008/11/33
A Mátyásföldi LTC – MAC Népstadion SE BLSZ Serdülő U-13 1. csoport bajnoki labdarúgó mérkőzés 2008. 11. 22-én elmaradt. A VB a két csapat közös megegyezése alapján a mérkőzés újrajátszását rendeli el.

Ugyanez vonatkozik majd a KISE elleni mérkőzésünkre is, de annak Közlönyben való megjelentetése csak a jövő héten, a forduló után aktuális! A MAC "B" - Szt. Pál Akadémia U12/3. csoport mérkőzésről még nincs hivatalos határozat.
Tovább »

A hétvégi program
[2008. november 26. 13:19]


Elmarad az "A" csapat vasárnapra tervezett mérkőzése a KISE ellen, a találkozót tavaszra halasztottuk! A "B" csapat viszont játszik szombaton reggel kilenckor a Csepel salakos, vagy földes pályáján.

A decemberi mérkőzések, tornák, játékok lekötése intenzíven zajlik!
Tovább »

Futóedzés helyett KÉV-METRO!
[2008. november 26. 12:28]


Ma, azaz szerdán a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályája helyett a XVI. Csömöri út 158. szám alatt lesz az edzés a műfüvön 16:00 és 17:00 óra között! Holnap ugyanakkor ugyanott lesz a foglalkozás!
Tovább »

Már nem lesz labdás edzés a szabadban idén
[2008. november 24. 21:48]


Az időjárási viszonyok miatt a keddi és a csütörtöki edzések helyszíne megváltozik: a Fehér út helyett a XVI. Csömöri út 158. szám alatti KÉV-METRO Sporttelepen lesz a gyakorlás fedett, fűtött sátorban, műfüvön. Kedden 17:00 és 18:00 óra között, csütörtökön pedig 16:00 és 17:00 óra között leszünk ott, a rövidebb edzésidő miatt mindenki legalább 1/4 órával korábban érkezzen, ha lehet!
Tovább »

A forduló eredményei
[2008. november 24. 14:08]


Nélkülünk rendezték mind a két bajnokságban a hétvégi fordulókat, amelyekből a már lezárult végeredmények benne foglaltatnak a honlapunkon található tabellákban:

BLSZ 1996/1. csoport 13. forduló:

Vasas - Gázművek 1-2
Újpesti TE - Budakeszi LA 2-4
Kelen - Újpest SC 4-0
Rojik - SZE-FI 1-0
Budafok - Ikarus 0-1
KISE - Csillaghegy
MLTC - MAC tavaszra halasztva
Szabadnapos: Budatétény

BLSZ 1997/3. csoport 12. forduló:

MLTC - Csepel 5-2
REAC - Bp. Honvéd 0-2
Láng - RAFC 5-0
Grund - Goldball 1-1
PGSE - Ikarus 0-6
Dunakeszi - Hidegkút
MAC - Szt. Pál Akadémia tavaszra halasztva
Tovább »

Ismét Körcsarnok!
[2008. november 23. 14:05]


Hétfőn 16:00 és 17:30 óra között lesz edzés a Körcsarnokban, ahol ismét a játéké lesz a főszerep! Amennyiben a talajviszonyok engedik, még két szabadtéri edzésünk lesz a héten, kedden és csütörtökön. A szerdai futóedzések egész télen a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján zajlanak majd.

A decemberi teremprogramunkat a jövő héten tesszük fel honlapunkra.
Tovább »

Újabb pótlások
[2008. november 23. 07:23]


Az MLTC megduplázta pontjainak számát, miután játék nélkül háromhoz jutott azáltal, hogy ellenfele két órával később jelent meg a sporttelepén. Ismerős? Nos, a Vasas november 1-jén járt így, és a BLSZ megítélte 3-0-ás gólkülönbséggel a mátyásföldiek javára a 3 pontot. Ezt elkerülendő, résen leszünk...

Elmaradt mérkőzések eredményei:

1996/1. csoport

MLTC - Vasas 3-0 jn
KISE - Újpesti TE 2-3
Budakeszi - SZE-FI 0-2
Újpesti TE - Budatétény 15-1

1997/3. csoport

Szt. Pál Akadémia - Csepel 2-7
Tovább »

Dühítő!
[2008. november 22. 12:42]


Ez egy ilyen hétvége: meccs nélkül maradtunk... Előbb a Szt. Pál Akadémia kért halasztást, majd a mai nap jött az igazi hidegzuhany! Az MLTC pályára kiírt mérkőzésünk hivatalosan két órával korábban kezdődött volna el, ám erről a BLSZ mérkőzést lekötő illetékese elfelejtett minket értesíteni. Emiatt mindkét fél vétlen, és a mérkőzésre így tavasszal kerül sor. A gond csak az, hogy az MLTC reggel meg sem próbálta elérni csapatunk vezetőit, hogy érdeklődjön a mi hollétünkről, és törekedjék a találkozó lejátszására...
Tovább »

Az MLTC elleni keret
[2008. november 21. 12:09]


Szombaton délben lépünk pályára az MLTC otthonában a BLSZ 1996/1. csoportjában a 13. fordulóban. 11:00 órakor lesz a találkozó a XVI. Bökényföldi u. 27. szám alatti sporttelepen az alábbi fiúknak: Baranyi Dániel, Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence

Mindkét garnitúra mezt hozzuk el magunkkal!
Tovább »

4 hét gipsz
[2008. november 21. 08:24]


Sajnos eltört egy csont Jenei Krisztián (képünkön) csuklójában, ezért négy hétre kapott gipszet a bal kezére. Hosszú, kényszerű szünet, amelynek átvészeléséhez sok erőt kívánunk. Bécsben már nyoma sem lesz a sérülésnek...
Tovább »

Újabb felmérésen vagyunk túl
[2008. november 20. 12:25]


Szerdán az atlétikai edzésen ezúttal 100 méteres távot futottak a fiúk az eddigi 2000 és 400 méteres táv mellé. Ezúttal 16-an futottak (tájékoztatásul: a 400 m-t 18-an, a 2000 m-t 22-en teljesítették!), ami jelzi a koordinációs-, erőnléti edzés látogatásának enyhe visszaesését.

A 100 méteres táv eredményei:

1., Rendik András 14:95
2., Gallwitz Péter 15:80
3., Dobos Gergő 15:85
4., Katona Barnabás 16:26
5., Csécsi Krisztián 16:35
6., Bicski Bence 16:37
7., Fábián Péter 16:61
8., Fodor László 16:75
9., Beschenbacher Kornél 16:88
10., Gregor Zoltán 17:16
11., Kovács Dávid 17:21
12., Miletics Zsombor 17:28
13., Wágner Tamás 17:50
14., Újvári Bence 17:67
15., Körtélyesi Bertalan 18:20
16., Kárpáti Krisztián 18:65

Mind a három távot az alábbiak futották le (zárójelben a helyezési számaik és azok összege, 100m, 400m, 2000m sorrendben):

Dobos Gergő (3;3;2=7)
Rendik András (1;1;8=10)
Gallwitz Péter (2;4,11=17)
Wágner Tamás (13;4;3=20)
Kovács Dávid (11;6;4=21)
Bicski Bence (6;12;5=23)
Csécsi Krisztián (5;7;13=25)
Fábián Péter (7;8;12=27)
Újvári Bence (14;8;7=29)
Miletics Zsombor (12;8;14=34)
Beschenbacher Kornél (9;12;16=37)
Kárpáti Krisztián (16;17;19=52)
Körtélyesi Bertalan (15;18;22=55)

Amennyiben a többiek pótolják az elmaradásukat, akkor természetesen az ő eredménysoruk is teljes lesz.
Tovább »

Pótolgatnak...
[2008. november 19. 20:56]


Mind a két minket érintő bajnokságban több mérkőzést lejátszottak utólag. Íme az eredmények:

1996/1. csoport: SZE-FI - Budafok 5-0, Vasas - Csillaghegy 0-3, Csillaghegy - SZE-FI 1-1. Előrehozott találkozó az utolsó fordulóból: Ikarus - Rojik 3-0

1997/3. csoport: Szt. Pál Akadémia - Ikarus 0-3, REAC - Hidegkút 6-2, Grund - RAFC 11-1, RAFC - PGSE 2-2

Tovább »

Fix meccsidőpontok
[2008. november 18. 11:39]


Eldőlt a két csapat három utolsó bajnoki mérkőzésének az időpontja. Mivel a Szt. Pál Akadémia kérésére a hétvégi mérkőzést tavaszra halasztjuk, ezért a "B" csapatnak már csak egy találkozója lesz az idén, jövő szombaton kilenc órakor Csepelen, a nagy stadion mögötti pályák egyikén. Az "A" keret még kétszer lép pályára az idén, előbb szombaton délben a XVI. Bökényföldi u. 27. szám alatt az MLTC ellen, majd a listavezető KISE gárdáját fogadja jövő vasárnap 10:00 órakor a Fehér úton.
Tovább »

A forduló eredményei
[2008. november 18. 07:40]


A BLSZ 1996/1. csoport 13. fordulójának rendelkezésünkre álló eredményei:


MAC - Vasas 2-0
KISE - MLTC 13-0
Budakeszi LA - Kelen 4-7
Gázművek - Újpest 0-2
Csillaghegy - Budatétény 11-1
SZE-FI - Budafok
Újpest SC - Rojik
Szabadnapos: Ikarus

A "B" csapat bajnokságában, vagyis az 1997/3. csoportban egy eredmény hiányzik:

MAC - MLTC 1-2
RAFC - Dunakeszi 0-20
Hidegkút - Grund 4-1
Goldball - PGSE 0-0
Csepel - REAC 8-2
Bp. Honvéd - Láng 7-0
Szt. Pál Akadémia - Ikarus
Tovább »

Délután négytől a Körcsarnokban!
[2008. november 17. 13:55]


Két órán át a miénk ma Körcsarnok, így egy rövid bemelegítés után focizik majd a teljes '97 -es korcsoport. Figyelem! Mindenki sima talpú cipőt hozzon magával! A foglalkozás 16:00 és 18:00 óra között lesz.
Tovább »

Jenei is gipszben!
[2008. november 17. 09:56]


Farkas Benő után Jenei Krisztián is gipszet kapott a bal kezére. Az MLTC elleni találkozón esett rá az ellenfelével együtt a karjára, így biztonsági okokból pihentető gipsz került rá. A csütörtöki kontrollvizsgálat után okosabbak lehetünk, és bízhatunk benne, hogy nincs törés, vagy repedés Krisztiánnál!

Képünkön a sérülés utáni pillanat.

Tovább »

A meccs képei letölthetőek
[2008. november 16. 12:12]


Az MLTC elleni találkozó fényképei már fenn vannak a Fotóalbumon belül a meccsképek között.
Tovább »

Bosszantó vereség
[2008. november 15. 18:11]


Rövid időn belül harmadik vereségét szenvedte el csapatunk a BLSZ/1997/3. csoportban, ezúttal az MLTC győzött le minket 2-1-re a Fehér úton. A helyenként durva összecsapáson a mieink nem találták meg az ellenszerét a rivális játékának, így csak Jenei Krisztián góljának örülhettünk.
Tovább »

Az MLTC elleni keret
[2008. november 15. 09:32]


A BLSZ 1997/3. csoport 11. fordulójának minket érintő találkozója az MLTC ellen kerül sorra szombaton 11:00 órakor. Előtte egy órával, vagyis tízkor az alábbi fiúk jelenjenek meg a kék, illetve sárga felszereléssel a pályán: Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Fábián Péter, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Újvári Bence, Wágner Tamás

Rendik András és Miletics Zsombor szombaton reggel nyolc órára menjen a Fehér útra, ők a ’98-as csapattal játszanak majd a BVSC ellen.
Tovább »

Nagy múltú ellenfelet győztünk le
[2008. november 14. 20:01]


Remek egyéni teljesítményeknek és kiváló csapatmunkának köszönhetően 2-0-ra legyőztük a Vasas gárdáját a BLSZ 1996/1. csoport bajnokság 12. fordulójában. A Baranyi – Rendik / helyette Gregor a 62. perctől/, Bicski, Beschenbacher, Takács – Gallwitz, Baross, Kovács, Miletics – Újvári, Szidor / helyette Dobos az 54. perctől/ összeállítású gárda, egymásért küzdve, helyenként igen tetszetős játékot nyújtva Baross Tamás (képünkön) és Gallwitz Péter góljaival nyert a piros-kékek ellen.
Tovább »

Hétfőn játék a Körcsarnokban
[2008. november 13. 10:21]


November 17-én és 24-én a Körcsarnokban kezdünk el készülni a téli időszakra. A hétfői gyakorlásokon túlnyomórészt játék szerepel a programban. Az edzés 16:00 órakor kezdődik és 18:00 óráig tart.

A foglalkozásokra sima talpú cipőben kell érkezni!
Tovább »

A Vasas elleni keret
[2008. november 12. 08:13]


Csütörtökön 16:30 órakor lesz találkozó az "A" csapat Vasas elleni mérkőzése kapcsán az alábbi fiúknak: Baranyi Dániel, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence

Mindkét garnitúra mezt hozzuk el magunkkal!

A többieknek 16:00 órától 17:30 óráig tart az edzés.
Tovább »

Futóedzés korábban!
[2008. november 11. 22:43]


Ettől a héttől kezdve 16:00 órakor kezdődik a szerdai erőnléti, illetve koordinációs tréning! A helyszín változatlanul a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályája.
Tovább »

Csongor megint pihenőre kényszerül
[2008. november 11. 11:06]


Krónikus bokafájása miatt kellett Újpesten is lecserélni Ferenczi Csongort (képünkön), aki a testrész pihentetése miatt kihagyja ezt a hetet a közös munkából, vagyis nem számíthatunk rá a Vasas elleni mérkőzésen sem.
Tovább »

Képek az éjszakában
[2008. november 10. 17:45]


Az újpesti villanyfényes találkozón értelemszerűen kevesebb kép készült, de azokat érdemes megtekinteni az adott menüpontunk alatt!
Tovább »

A forduló eredményei
[2008. november 10. 12:38]


A BLSZ 1996/1. csoport 12. fordulójának összes eredménye a rendelkezésünkre áll. Íme:


Újpest - MAC 4-1
Budafok - Újpest SC 7-2
MLTC - Csillaghegy 1-5
Rojik - Budakeszi 7-0
Kelen - Gázművek 7-0
Budatétény- Ikarus 0-4
Vasas - KISE 5-3
Szabadnapos: SZE-FI

A "B" csapat bajnokságában, vagyis az 1997/3. csoportban egy kivételével teljes az eredménysor:

REAC - MAC 4-2
Dunakeszi - Bp. Honvéd 1-0
MLTC - Szt. Pál Akadémia 3-0
PGSE - Hidegkút 3-1
Láng - Csepel 0-7
Ikarus - Goldball 1-2
Grund - RAFC
Tovább »

A küzdés önmagában kevés volt
[2008. november 09. 21:53]


2-0-ás félidő után 4-1 arányú vereséget szenvedett csapatunk az Újpesti TE 1996-os gárdája ellen, köszönhetően az első félidő visszafogottabb játékának. Szünet után már harcosabb és veszélyesebb volt a Baranyi - Rendik, Laukó, Beschenbacher, Szidor - Ferenczi /helyette Takács az 55. perctől/, Kovács, Baross /helyette Dobos a 41. perctől/, Miletics - Újvári, Gallwitz összeállítású együttes, amelynek gólját Újvári Bence (képünkön) szerezte. A kapott gólok közül három is elkerülhető lett volna, mert nem kikényszerített hibák miatt esett. A második 40 perc történései miatt már érdemes volt Újpestre látogatnunk, de egy félidőnyi előnyt nem adhatunk az idősebb csapatoknak!
Tovább »

Bicski helyett Takács
[2008. november 09. 11:22]


Csak tegnap este derült ki, hogy Bicski Bence iskolai elfoglaltság miatt nem tud részt venni a mai mérkőzésen, így helyette a képen látható Takács Dominik csatlakozik a kerethez.
Tovább »

Kép kép hátán
[2008. november 09. 07:50]


Wágner anyuka és Miletics apuka mellett ezúttal Kárpáti apuka is szerzett fotósakkreditációt a REAC - MAC mérkőzésre. A három művész képei ide kattintva láthatóak!
Tovább »

Az Újpest elleni keret
[2008. november 08. 15:18]


Vasárnap 15:30 órakor találkozunk a Megyeri úton, a Szusza Ferenc Stadion hátuljánál, a műfüves pályánál az alábbi fiúkkal: Baranyi Dániel, Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Újvári Bence

A sárga mezben játszunk, de a kék mez is legyen nálunk tartaléknak!
Tovább »

Megleptek bennünket
[2008. november 08. 14:59]


A BLSZ 1997/3. csoport bajnoki mérkőzésén váratlanul érte csapatunkat, hogy a REAC nem azzal a csapatával állt ki a mérkőzésre, amellyel az eddigi mérkőzéseit vívta, hanem az országos bajnokságból visszarendelt gyerekekkel vette fel a Kostyova - Gregor, Laukó, Wágner - Kárpáti, Jenei, Leicht - Körtélyesi, Csécsi (csereként: Fábián, Katona, Takács, Kovács, Miletics, Bicski, Újvári) összeállítású csapat ellen a harcot. Ezúttal is szinte egy ember verte meg a csapatunkat, ami egyrészt az ilyen korosztályoknál még gyakori jelenség, másrészt a mieink tehetetlenségét jelezte. A 4-2-es hazai győzelmet hozó mérkőzésen a mieink góljait Kovács Dávid és Leicht Ferenc szerezték, és újfent bebizonyosodott, hogy nem fekszik nekünk ez a szabálytalan méretű pálya, amelyen megint sima talpú cipőkkel próbáltuk meg felvenni a versenyt az ilyen körülményhez edződöttekkel. De! Hiba lenne, ha csak másokban keresnénk a vereség okát, ugyanis a mieink őszies, bágyadt focija is hozzájárult a váratlan vereséghez.
Tovább »

Újoncot avatunk!
[2008. november 08. 07:46]


Nagy napra ébredt Kostyova Patrik (képünkön), aki élete első bajnoki mérkőzését vívja majd 09:00 órától a REAC pályáján. Az újonc kapusunknak sok sikert, és rengeteg gólmentes meccset kívánunk!
Tovább »

Benő gipszet kapott
[2008. november 07. 11:37]


Sajnos, letört egy kis darab Farkas Benedek csuklójából, így gipszkötést kap az "A" csapat kapusa. A csütörtöki lövőgyakorlatoknál vitte el egy bombaerős löket a kezét, s bizony nem véletlenül kellett idő előtt befejeznie a gyakorlást.

Bízzunk benne, hogy minél előbb visszatérhet közénk és a kapuba!
Tovább »

A REAC elleni keret
[2008. november 07. 11:20]


Szombaton a BLSZ 1997/3. csoport mérkőzésén az alábbi kerettel vágunk neki a REAC elleni mérkőzésnek: Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Újvári Bence, Takács Dominik, Wágner Tamás.

Találkozó 08:00 órakor a REAC-pályánál (XV. Széchenyi tér 8-10.) Figyelem! Mindenkinél legyen sima talpú, vagy műfűre alkalmas cipő, mert csak abban lehet játszani!


Tovább »

Futóeredmények
[2008. november 06. 13:16]


Szerdán került sor a 400 méteres futás felmérésére, amely a következő eredményt hozta:

1., Rendik András 1.12
2., Dobos Gergő 1.14
3., Tóth Ádám 1.17
4-5., Gallwitz Péter 1.18
Wágner Tamás 1.18
6., Kovács Dávid 1.18:30
7., Csécsi Krisztián 1.23
8-11., Farkas Benedek 1.25
Fábián Péter 1.25
Miletics Zsombor 1.25
Újvári Bence 1.25
12-14., Beschenbacher Kornél 1.26
Bicski Bence 1.26
Leicht Ferenc 1.26
15., Takács Dominik 1.29
16., Jenei Krisztián 1.34
17., Kárpáti Krisztián 1.37
18., Körtélyesi Bertalan 2.09

Képünkön a győztes, Rendik András.

Az értékelés elolvasásához nyomd meg a Tovább gombot!

Tovább »

A bécsi utazókeret
[2008. november 05. 16:51]


20 játékossal vágunk neki a 2008. december 28-án megrendezésre kerülő 2. Weihnachts-Jugendhallenturnier-nek. A bécsi viadalon két csapattal indulunk, 9 játékos az 1996-os születésű játékosokból álló csapatok, míg 11 fő a korosztályi együttesek ellen mérkőzik majd. A keret szétválogatása majd a teremben nyújtott produkcióktól függ, és erre decemberben kerül sor.

Íme, az utazók névsora: Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Farkas Benedek, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Laukó István, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence, Wágner Tamás
Tovább »

A forduló eredményei
[2008. november 05. 08:30]


A BLSZ 1996/1. csoport 11. fordulójának eredményei közül az alábbiakat ismerjük:


MAC - Kelen SC 0-4
Csillaghegy - Ikarus 0-2
SZE-FI - Budatétény 5-4
Budakeszi - Budafok 5-6
Gázművek - Rojik 0-7
KISE - Újpesti TE
MLTC - Vasas
Szabadnapos: Újpest SC

A "B" csapat bajnokságában, vagyis az 1997/3. csoportban pedig ezek az eredmények születtek:

MAC - Láng SK 8-1
Bp. Honvéd - Grund 6-0
Szt. Pál - Goldball 0-3
Csepel - Dunakeszi 2-3
MLTC - REAC 5-0
Hidegkút - Ikarus 0-0
RAFC - PGSE
Tovább »

Futóedzés
[2008. november 04. 20:43]


Szerdán este hat órakor újra lesz futóedzés, méghozzá felmérővel. Ezúttal a 400 méteres távon méri meg Gyula bácsi a fiúk idejét. A jövő hét szerdától kezdve az edzések időpontja megváltozik, a téli időszakban 16:00 és 17:00 óra között lesznek a foglalkozások!
Tovább »

Meccsidőpont
[2008. november 04. 13:43]


Eldőlt, hogy vasárnap 16:30 órakor játszik az "A" csapat bajnoki mérkőzést a Megyeri úton, a Stadion mögötti műfüves pályán. A sárga mezünkben lépünk majd pályára.
Tovább »

Képek minden mennyiségben!
[2008. november 03. 07:56]


Ezúttal már négy családtól (Wágner, Jenei, Ferenczi, Miletics) kapott honlapunk fotókat a vasárnapi mérkőzésekről, amelyek már egytől-egyig megtekinthetők a megfelelő rovatokban. Képünkön Jenei Krisztián szabadrúgásból szerzett találata látható!
Tovább »

Hat Krisztián-gól!
[2008. november 02. 16:55]


A BLSZ 1997/3. csoportjának 10. fordulójában magabiztosan nyert együttesünk a Láng SK egy évvel fiatalabbakból álló gárdája ellen. A játék hagyott némi kívánnivalót maga után, ám rúgtunk néhány kifejezetten szép gólt, így a három pont birtokában máris túlléphetünk a 8-1-es győzelmen. A Takács - Gregor, Bicski, Katona - Fábián, Jenei, Leicht - Kárpáti, Csécsi /csereként: Körtélyesi, Wágner/ összeállítású csapat góljait Jenei Krisztián (4), Csécsi Krisztián, Kárpáti Krisztián, Leicht Ferenc és Takács Dominik szerezte.
Tovább »

Köddé vált remények...
[2008. november 02. 16:06]


Ezúttal nem tudta jobb játékával sem ellensúlyozni ellenfele fizikai fölényét "A" csapatunk a BLSZ 1996/1. csoportjának 11. fordulóbeli mérkőzésén, így 4-0-ás vereséget szenvedett a Kelen SC gárdájától. A mieink a mérkőzés elején tékozolták el ziccereiket, míg a két büntető kihagyása végzetesnek bizonyult... Ami azonban örvendetes, hogy a tartása mindvégig megmaradt a Baranyi - Rendik, Laukó, Beschenbacher, Szidor /helyette Dobos a 47. perctől/ - Ferenczi, Kovács, Baross, Miletics - Újvári, Gallwitz összetételű gárdának, amelynek négy meccses győzelmi sorozata szakadt meg a ködben kezdődő, majd a pontszerzési esélyeink köddé válását hozó mérkőzésen.
Tovább »

Nyugodjanak békében!
[2008. november 01. 10:29]


Mindenszentek Napján emlékezzünk azokra a sportemberekre, akik a labdarúgók nagy családjába tartoztak, és 2008-ban hunytak el!

Szeretettel gondolunk rájuk:

Dajka József - Békés-megyei játékvezető, október - 54 éves volt
Dr. Kalocsay Géza - olimpiai ezüstérmes labdarúgó - 96 éves volt.
Garamvölgyi Lajos - a Debrecen labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője - 56 éves volt.
Győri László - volt FIFA-játékvezető - 68 éves volt
Illovszky Rudolf - a Vasas legendás labdarúgója, és edzője. 86 éves volt.
Izsáki László - a Győr labdarúgó csapatának egykor hátvédje, 65 éves volt.
Kósa László - az Újpest 1990. bajnokcsapatának játékosa - 40 éves volt.
Máté János - a Győri ETO korábbi futballistája, aki tagja volt, a Győr 1963-as bajnokcsapatának, mellyel egy évvel később elődöntőt játszhatott a BEK-ben - 72 éves volt
Orbán Árpád - 1970-ben olimpiai bajnoki címet szerző labdarúgó - 70 éves volt.
Szőke Miklós - labdarúgó edző Fejér Megyei Labdarúgó-szövetség főtitkára.
Torma Kálmán - a Kaposvári Rákóczi FC örökös tiszteletbeli elnöke - 43 éves volt.
Tovább »

A Láng SK elleni keret
[2008. október 31. 14:34]


Vasárnap kerül sor a BLSZ 1997/3. csoportban a MAC "B" - Láng SK '98 találkozóra is, amelyre az alábbi keret készül: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás

Találkozó 10:00 órakor a Fehér úton, de mivel előtte kilenctől már játszik az "A" gárda, örömmel vennénk, ha kijönnének sokan korában drukkolni!
Tovább »

A Kelen SC elleni keret
[2008. október 31. 11:37]


Vasárnap 08:00 órakor lesz találkozója a Fehér úton az alábbi fiúknak: Baranyi Dániel, Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Újvári Bence

A kék és a sárga szerelés is legyen nálunk!
Tovább »

Pótlások
[2008. október 30. 20:33]


A PGSE csapata két mérkőzését is pótolta a közelmúltban a BLSZ 1997/3. csoportban az alábbi eredményességgel:


Grund - PGSE 2-2
PGSE - REAC 5-2
Tovább »

Néhány változás
[2008. október 29. 09:15]


A korábbiakban közöltektől eltérően néhány időpont megváltozott a programunkban. Ezek alapján:


- szerdán (október 29.) nem lesz futóedzés
- nem szombaton, hanem vasárnap (november 2.) vívjuk mind a két bajnoki mérkőzésünket a Fehér úton
- a jövő hétvégén a "B" gárda szombaton (november 8.) 09:00 órakor ismét a REAC műfüvesén lép pályára, míg az "A" meccse vasárnap kerül megrendezésre a Megyeri úton, a műfüves pályán
- az "A" csapat két hét múlva csütörtökön (november 13.) 17:30 órakor játszik bajnoki mérkőzést a Fehér úton, a "B"-nek előtte 16:00 órától lesz edzése
- a "B" gárda azon a héten szombaton otthon küzd meg soros ellenfelével
Tovább »

A forduló eredményei
[2008. október 28. 07:23]


A BLSZ 1996/1. csoportjában a hétvégén az alábbi eredmények születtek:


Rojik - MAC 0-1
Kelen - KISE 2-1
Újpesti TE - MLTC 5-0
Ikarus - SZE-FI 0-0
Budatétény - Újpest SC 1-15
Budafok - Gázművek 2-8
Vasas - Csillaghegy
Szabadnapos: Budakeszi

Az előző fordulóból: Rojik - Budatétény 3-0

A BLSZ 1997/3. csoportjában a hétvégi eredmények az alábbiak:

Dunakeszi - MAC 6-2
REAC - Szt. Pál Akadémia 4-3
Ikarus - RAFC 12-1
PGSE - Bp. Honvéd 0-4
Láng - MLTC 0-7
Grund - Csepel 1-5
Goldball - Hidegkút 1-0
Tovább »

Előinformáció a bécsi tornához
[2008. október 27. 11:00]


Egyesületünk 2008. december 28-án hat korosztállyal (U8-U13) képviselteti magát Bécsben a 2. Weihnachts-Jugendhallenturnier-en. Tervezett indulás Budapestről 07:00 óra, visszaindulás Bécsből 22:00. Két busz megy majd a gyerekekkel, edzőkkel, a szülőknek egyéni utazás lehetséges. Szállásköltség nem lesz. A költségkalkuláció később készül el.

A mi keretünk összeállításához szükség van arra az információra, hogy ki ér rá aznap, netán családi programja miatt nem tud velünk jönni?! Kérjük a szülőket, hogy
info@mac97.hu e-mail címre küldjék el válaszukat!
Tovább »

Fotók minden mennyiségben
[2008. október 27. 08:36]


A hétvégén készült meccsfotók közül lehet szemezgetni ide kattintva!
Tovább »

Kiharcolt győzelem!
[2008. október 26. 14:22]


Bár két játékosunk (Farka Benő és Bicski Bence) is lázas betegség miatt kihagyta a mai mérkőzést, a gondok még jobban összekovácsolták a Baranyi - Rendik, Laukó, Beschenbacher, Dobos /helyette Szidor a 41. perctől/ - Ferenczi, Kovács, Baross, Miletics - Újvári, Gallwitz összetételű csapatot, amely harcos és helyenként tetszetős játékkal megszerezte első idegenbeli győzelmét a bajnokságban. A három pontot érő gólt Gallwitz Péter lőtte a 21. percben. (Képünkön a találat)
Tovább »

Óravisszaállítás!
[2008. október 25. 17:48]


Október 26-án, vasárnap hajnali három órakor visszaállítják egy órával az órák mutatóit, és ezzel elkezdődik a téli időszámítás.

Így 60 perccel többet aludhatunk, ami ránk is fér a nyolc órai találkozónk előtt, a Rojik mérkőzést megelőzően!
Tovább »

Benő helyett Dani
[2008. október 25. 15:05]


Farkas Benedek (képünkön) lázas betegsége miatt Baranyi Dániel védi majd kapunkat holnap a Rojik ellen. Benőnek jobbulást kívánunk, ráadásul ő elutazik a jövő héten, így most két meccsen is helyettesítenünk kell őt hátul.
Tovább »

Kijózanító vereség
[2008. október 25. 14:58]


Szokatlan körülmények között (értsd műfű, keskeny és rövid pálya) súlyos vereséget szenvedett csapatunk a BLSZ 1997/3. csoportos bajnokságot 100 %-osan vezető Dunakeszitől. Azonban áltatnánk magunkat, ha a 6-2-es vereség okait csak a külső körülményekben keresnénk, ehhez nagyban hozzájárult az első félidei rossz felfogású játékunk is. A Takács - Gregor, Jenei, Leicht - Fábián, Kárpáti, Wágner - Körtélyesi, Csécsi /csereként: Laukó, Katona, Ferenczi, Kovács, Miletics, Gallwitz, Újvári/ összetételű gárda találatai Takács Dominik büntetőjéből és egy öngólból születtek. Képen a kapusként gólt szerző Domi.
Tovább »

A Rojik elleni keret
[2008. október 25. 08:11]


Vasárnap 08:00 órakor találkozunk (vigyázz, ne feledd: óravisszaállítás!) a XVII. Pesti út 215. szám alatti Rojik-pályánál az alábbi fiúkkal: Baranyi Dániel, Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Újvári Bence

A kék és a sárga szerelés is legyen nálunk!
Tovább »

Három védőnk besegít
[2008. október 24. 11:38]


Beschenbacher Kornél, Bicski Bence és Rendik András szombaton 11:00 órakor lép pályára az Újpest ellen a Cérna-pályán (IV. Fóti út) a BLSZ 1997/1. csoportjában szereplő, zömmel 1998-as játékosokból álló csapatunkban. A kék és a sárga szerelést kell vinni 10:00 órára a helyszínre! A csapatot Varga István irányítja majd.
Tovább »

A Dunakeszi elleni keret
[2008. október 24. 07:43]


Szombaton a BLSZ 1997/3. csoport rangadóján az alábbi kerettel vágunk neki a Dunakeszi elleni mérkőzésnek: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc , Miletics Zsombor, Újvári Bence, Takács Dominik, Wágner Tamás.

Találkozó 10:00 órakor a REAC-pályánál (XV. Széchenyi tér 8-10.) Figyelem! Mindenkinél legyen sima talpú, vagy műfűre alkalmas cipő, mert csak abban lehet játszani! Azért a stoplisát is hozza el mindenki!
Tovább »

Képek az ünnepi győzelemről
[2008. október 23. 18:14]


Ferenczi és Miletics apuka jóvoltából máris letölthetőek a mai találkozó fényképei a megszokott helyről, vagy ide kattintva!
Tovább »

Értékes győzelem
[2008. október 23. 12:57]


Rosszul indult a Csillaghegy 1996-os csapata elleni találkozó, hiszen már az 1. percben vezettek a vendégek, s ez szűk fél órán át hatással volt csapatunk játékára. A félidő hajrájában szerzett két gólunk aztán megnyugtatta Farkas - Laukó, Bicski /helyette Gregor a 62. perctől/, Beschenbacher, Rendik - Gallwitz, Ferenczi /helyette Kovács az 55. perctől/, Baross, Miletics - Újvári, Szidor /helyette Dobos az 52. perctől/ összetételű gárdát, amely a második félidei teljesítményének köszönhetően megérdemelten gyűjtötte be az újabb három pontot. Góljainkat Gallwitz Péter (2), Újvári Bence és Kovács Dávid szerezték. Képünkön a duplázó Gallwitz.
Tovább »

A Csillaghegy elleni keret
[2008. október 21. 20:14]


A Szt. Pál Akadémia 1996-os csapata indul Csillaghegy néven a BLSZ U13/1. csoportjában. Ez a csapat lesz az ellenfelünk csütörtökön reggel 09:00 órakor. Pontos érkezést kérünk reggel nyolc órára a Fehér útra az alábbi fiúktól: Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Farkas Benedek, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Újvári Bence

Mind a két mezt hozzuk magunkkal!
Tovább »

A forduló eredményei
[2008. október 20. 17:40]


Az 1996/1. csoportban lassan csordogálnak az eredmények, a 8. fordulóból eddigi ezeknek a párharcoknak tudjuk a végét:


MAC - Budafok 4-1
MLTC - Kelen 0-6
Vasas - Újpesti TE 1-0
Újpest SC - Ikarus 3-1
Budakeszi - Budatétény 19-0
KISE - Rojik 2-0

Az 1997/3. csoportban teljes az eredménysor a 7. fordulóban:

MAC - Grund 2-1
MLTC - Dunakeszi 3-4
REAC - Láng SK 0-2
RAFC - Goldball 0-9
Honvéd - Ikarus 1-2
Csepel - PGSE 5-2
Szt. Pál Akadémia - Hidegkút 2-7

Most már csak a Dunakeszi 100 %-os a csoportban. Reméljük, csak szombatig...
Tovább »

Kérdőívek
[2008. október 19. 14:28]


Mindenki kapott a személyes e-mailjére egy kérdőívet, amit kitöltve várunk vissza az info@mac97.hu címre. Ezeket a megújuló Játékoskeret rovatunkba töltjük majd fel folyamatosan. Aki már visszaküldte, azoké már olvasható is! Ugyancsak megtekinthető a Grund elleni mérkőzésünk képanyaga itt!
Tovább »

Az eddigi legjobb meccsünk volt!
[2008. október 18. 23:57]


Helyenként nagyszerű játékkal, de végig koncentráltan és nagy hittel küzdve 4-1-re győzött a BLSZ 1996/1. csoportjának szombati mérkőzésén csapatunk a Budafok gárdája ellen. A Farkas - Laukó, Bicski /helyette Dobos a 48. perctől/, Beschenbacher, Rendik - Gallwitz, Ferenczi, Baross, Miletics - Újvári, Szidor összeállítású gárda igazán nagyot harcolt és Miletics Zsombor (2), Baross Tamás, valamint Újvári Bence góljaival megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Képünkön a két gólt szerző Miletics Zsombor.
Tovább »

Ismét a második helyen
[2008. október 18. 23:04]


Miután a mieink nagy csatában 2-1-re legyőzték a Grund SE gárdáját, a Honvéd pedig kikapott az Ikarustól, így a mieink jelenleg másodikok a BLSZ 1997/3. csoportjában. De ami ennél sokkal fontosabb, a Baranyi - Gregor, Jenei, Katona - Kárpáti, Kovács, Leicht - Wágner, Csécsi (csereként: Fábián) összetételű gárda kifejezetten jól játszva, sok helyzetet kialakítva nyerte meg a találkozót Katona Barnabás és Gregor Zoltán góljaival.
Tovább »

A Budafok elleni keret
[2008. október 17. 16:55]


A BLSZ 1996/1. csoport 7 fordulójában az "A" keret a Budafok ellen játszik szombaton 18:30 órai kezdettel a Fehér úton. Találkozó kb. egy órával a meccs előtt a pályán! A keret: Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Dobos Gergő, Farkas Benedek, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Laukó István, Miletics Zsombor, Rendik András, Szidor Szabolcs, Újvári Bence

Ennek a gárdának szintúgy a kék és a sárga felszerelést is magával kell hoznia!
Tovább »

A Grund FC elleni keret
[2008. október 17. 13:28]


"B" csapatunk szombaton 17:00 órai kezdettel fogadja a Fehér úton a Grund FC gárdáját, így 16:15 órakor lesz a találkozó az alábbiaknak: Baranyi Dániel, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Leicht Ferenc, Wágner Tamás

Mind a két új MITRE szerelést magunkkal kell hozni, és gondoskodjunk aláöltözési lehetőségről is!
Tovább »

Gyönyörűek vagyunk...
[2008. október 17. 11:47]


Tegnap délután sor került a csapatfotózásra a Fehér úton, így már Mitre-szerelésben pompázva készültek el a képek, amelyek hamarosan láthatóak lesznek a honlapdizájnban is!

A képek
ide kattintva tekinthetők meg!
Tovább »

Újabb búcsú!
[2008. október 16. 20:20]


Ami már korábban érezhető volt, csütörtökön végérvényessé vált: Práth Dávid abbahagyta a futballt, a továbbiakban asztaliteniszezni fog. Sajnáljuk Dávid döntését, ám sok sikert kívánunk neki a továbbiakban!

Köszönjük neki a sok gólt, a vidám perceket, az okos meglátásokat és az elkötelezettséget. A tavalyi csapat széthullását nem tudta feldolgozni, de reméljük, talál még olyan közösséget, ahol ismét olyan lesz, amilyennek nagyon szerettük!
Tovább »

Ausztriai tornán veszünk részt!
[2008. október 15. 09:41]


2008. december 28-án Bécsben lépünk pályára két csapattal a FavAC, 2. Weihnachts-Jugendhallenturnier elnevezésű tornán. Az erősebb sorunk az U13-asok versenyében indul, míg a keret másik fele az U12-esek között. 5+1 fő játszhat majd, és hat csapat indul a viadalon, így öt mérkőzés vár mind a két együttesünkre.
Tovább »

Csütörtökön fotózás!
[2008. október 15. 07:46]


Csütörtökön az edzés előtt kerül sor az egyéni és csapatfotózásra kinn a pályán, ezért mindenki hozza magával az új MITRE mezt, nadrágot és sportszárat!
Tovább »

Botlott a Honvéd
[2008. október 14. 07:53]


A BLSZ 1996/1. csoportjában a 7. fordulóban az alábbi eredmények születtek:

Kelen SC - Vasas 3-0
Újpesti TE - Csillaghegy 1-1
Ikarus - Budakeszi LA 2-1
Budatétény - Gázművek 1-8
Budafok - KISE 1-5
Rojik - MLTC 6-2
SZE-FI - Újpest SC 2-4
Szabadnapos: MAC

A BLSZ 1997/3. csoportjában még csak a 6. fordulóban járnak a csapatok, amelyek az alábbi eredményeket érték el:

PGSE - MAC 1-9
Dunakeszi - REAC 9-0
Láng - Szt. Pál Akadémia 4-0
Grund - MLTC 2-5
Ikarus - Csepel 5-2
Goldball - Bp. Honvéd 1-1
Hidegkút - RAFC 3-0
Tovább »

Időpontváltozások!
[2008. október 13. 16:49]


A szombati két bajnoki mérkőzésünk kezdési időpontja fél órával hátrébb csúszott, emiatt a "B" gárda 17:00 órakor, az "A" pedig 18:30 órakor kezd. Kiderült az is, hogy az "A" gárda Rojik elleni mérkőzésére jövő héten vasárnap (október 26.) 09:00 órától kerül sor a XVII. Pesti út 215. szám alatti sporttelepen.
Tovább »

Képkavalkád
[2008. október 11. 23:52]


Több, mint száz kép tekinthető meg a szombati pestszentlőrinci mérkőzésről, illetve korábbi találkozók száma is bővült, pl. a MAC B - Ikarus meccs felvételeivel. Az összes galéria itt érhető el!
Tovább »

Kellemes délelőtt volt
[2008. október 11. 16:37]


Szuper körülmények között, vagyis ragyogó időben, tökéletes pályán, jó felfogású játékvezető ténykedése mellett nyertünk a BLSZ 1997/3. csoport mai aktuális bajnokiján a Pestszentlőrinci GSE ellen 9-1-re. A Katona - Gregor, Laukó, Leicht - Fábián, Kárpáti, Wágner - Körtélyesi, Csécsi (csereként: Bicski, Beschenbacher, Ferenczi, Kovács, Miletics, Gallwitz, Újvári) összállítású csapat magabiztosan futballozott és szép találatokat elérve gyűjtötte be a három pontot. A mieink góljait Újvári Bence (3), Wágner Tamás, Fábián Péter, Gallwitz Péter, Leicht Ferenc, Kárpáti Krisztián és Kovács Dávid szerezték.
Tovább »

Új rendszerben a képek!
[2008. október 11. 07:34]


Honlapunk Fotóalbum rovatában a Mérkőzésképek alatt a korábbi találkozók képei láthatók, amelyek egy másik tárhelyre vannak feltöltve. Mostantól bátran küldhetők a képek nagyobb mennyiségben is, mert nincs akadálya azok megjelentetésének.

Kattints
ide!
Tovább »

A PGSE elleni keret
[2008. október 10. 13:18]


Szombaton 10:00 órakor lesz találkozó a XVIII. Thököly u. 5. szám alatt a Lőrinci Sportcsarnok oldalánál az alábbi fiúknak: Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc , Miletics Zsombor, Újvári Bence, Wágner Tamás

A kék Nike mezt, nadrágot és sportszárt hozzuk magunkkal!
Tovább »

Felmérés 2.
[2008. október 08. 21:55]


A mai futóedzésen kilencen pótolták az előző heti 2000 méteres felmérést, amelyen a következő eredmények születtek:

1., Vágner Tamás 8 perc 03 másodperc
2., Laukó István 8.38
3., Újvári Bence 8.42
4., Katona Barna 8.54
5., Galwitz Péter 9.01
6., Ferenczi Kinga 9.32
7., Leicht Ferenc 9.40
8., Gregor Zoltán 9.54
9., Puskár Gábor 12.51

Értékelés:
8 percen belül: kimondottan jónak mondható
8-9 perc között: elfogadható
9-10 perc között: van mit javítani
10 percen kívül: gyenge

Az összesített végeredmény a Tovább gomb megnyomásával olvasható.

Tovább »

A forduló eredményei
[2008. október 07. 07:31]


A BLSZ 1996/1. csoportban az alábbi eredmények születtek a 6. fordulóban:

MAC - Budatétény 21-2
Újpesti TE - Kelen SC 4-1
Csillaghegy - Újpest SC 2-5
Vasas - Rojik 2-4
MLTC - Budafok 4-8
Gázművek - Ikarus 1-2
Szabadnapos: KISE

A BLSZ 1997/3. csoport eddigi eredményei az 5. fordulóból:

MAC - Ikarus BSE 3-1
Szt. Pál Akadémia - RAFC 6-3
Bp. Honvéd - Hidegkúti SC 3-0
Csepel - Goldball 3-1
REAC - Grund 6-3
Láng SK '98 - Dunakeszi 0-8
Tovább »

Felmérés
[2008. október 06. 10:42]


A szerdai foglalkozások keretében Takács Gyula, erőnléti edző vezetésével 2000 méteren megtörtént a szeptemberi felmérő futás. Ezen tizennégyen vettek részt, a többieknek a pótlás ezen a héten szerdán lesz!

A múlt heti eredmények:

1., Ferenczi Csongor 7 perc 50 másodperc
2., Dobos Gergő 7.52
3., Kovács Dávid 8.30
4., Bicski Bence 8.36
5., Rendik András 8.48
6., Takács Dominik 8.53
7., Fábián Péter 9.02
7., Farkas Benedek 9.02
9., Csécsi Krisztián 9.17
10., Miletics Zsombor 9.18
11., Beschenbacher Kornél 9.52
12., Kárpáti Krisztián 10.18
13., Szidor Szabolcs 10.32
Körtélyesi Bertalan 10.02 (1200 m-en)

Értékelés:
8 percen belül: kimondottan jónak mondható
8-9 perc között: elfogadható
9-10 perc között: van mit javítani
10 percen kívül: gyenge


Tovább »

Fontos győzelem volt
[2008. október 05. 17:06]


A BLSZ 1997/3. csoportban a közvetlenül mögöttünk lévő Ikarus BSE-vel játszottunk, és az első percek határozottságának köszönhetően 3-1 (2-1) arányban győztünk. A Baranyi - Gregor, Laukó, Katona - Fábián, Kovács, Takács - Kárpáti, Csécsi (csereként: Wágner, Leicht) összeállítású csapat Csécsi Krisztián (2) és Fábián Péter góljaival győzött, megdolgozva a három pontért.
Tovább »

Rendbe tettük a gólkülönbségünket
[2008. október 05. 15:41]


A BLSZ 1996/1. csoport vélhetően leggyengébb csapata ellen magabiztosan, gólratörően játszottunk, és valódi gólfesztivált rendezve 21-2 (9-1) arányban győztünk. A Farkas - Rendik, Bicski, Dobos - Gallwitz, Ferenczi, Baross, Miletics - Práth, Újvári, Szidor összeállítású együttes góljait Újvári Bence (7), Gallwitz Péter (4), Práth Dávid (3), Baross Tamás (3), Szidor Szabolcs (2), Miletics Zsombor és Rendik András szerezték.
Tovább »

Hétvégi keretek
[2008. október 03. 12:19]


Vasárnap egymás után játszik két bajnoki mérkőzést a '97-es korosztály a Fehér úton. 08:00 órakor van találkozó az alábbi fiúknak: Baross Tamás, Bicski Bence, Dobos Gergő, Farkas Benedek, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Miletics Zsombor, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Újvári Bence 08:45 órára vésztartalékként kellene a pályára jönni Kovács Dávidnak és Takács Dominiknak, akik elvileg a "B" csapatban szerepelnek majd, de szükség esetén (sérülés) becserélésre kerülnek az "A"-ban (Erre azért van szükség, mert három ember - Jenei, Körtélyesi, Beschenbacher - nem tud jönni vasárnap). 10:00 órakor van a gyülekező a következőknek: Baranyi Dániel, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Laukó István, Leicht Ferenc, Wágner Tamás

Az első mérkőzésen fehér, a másodikon kék szerelésben lépünk pályára!
Tovább »

Csongi újra köztünk!
[2008. október 02. 21:06]


Két hétre hazaérkezett Máthé Csongor Németországból az ottani iskolai szünet után. A csütörtöki edzésen köszönthettük ismét a MAC-ban, mit mondjunk, továbbra is rendkívül ügyes!
Tovább »

Időpontváltozások!
[2008. október 02. 14:34]


Több bajnoki időpontja is megváltozott, illetve véglegesítődött, ezért mindenki figyelmesen tanulmányozza a Heti program menüpontunkat. Október 18-án, a szombati munkanapon fél ötkor és (villanyfénynél!), este hatkor játszunk majd! Október 23. helyett 25-én játszik a "B" csapat a REAC-pályán, a Dunakeszi ellen.

Most vasárnap Jeneire, Körtélyesire és Beschenbacherre nem számíthatunk. Reméljük, hogy Gallwitz, Laukó és Bicski meggyógyul addig!
Tovább »

Bővült a csapatképgyűjtemény
[2008. október 01. 13:14]


A Goldball és a Honvéd elleni találkozók után készült csapatképeink is fenn vannak már oldalunkon, a jövő héten pedig új, bővebb képgalériában lesznek majd élvezhetők a meccsfotók!
Tovább »

Elvesztettük a rangadót
[2008. október 01. 09:48]


Már a félidőben kialakult a 3-1-es végeredmény "B" csapatunk Bp. Honvéd elleni találkozóján. Beschenbacher Kornél a 20. percben a mieinknek szerzett vezetést egy csodálatos bombagóllal, ám a hátsó bizonytalankodások miatt háromszor is mehettünk közepet kezdeni. A Katona - Beschenbacher, Bicski, Szidor - Ferenczi, Kovács, Takács - Miletics, Újvári (csereként: Wágner, Fábián, Gregor, Kárpáti, Leicht, Csécsi, Körtélyesi) összeállítású csapatnak kevés helyzete akadt a zártan és stílusosan futballozó kispestiek ellen, igaz ők sem dúskáltak a lehetőségekben...
Tovább »

Jövő hétre kész a garnitúra
[2008. szeptember 30. 13:30]


Legkésőbb jövő héten csütörtökig kell befizetni Sylvinél az új Mitre-garnitúra árát, ezért kérünk mindenkit, hogy úgy kalkuláljon, készüljön. A mezek kiosztása után egyéni- és csapatfotózásokra kerül sor, ezért szeretnénk, ha hiánytalanul kiosztható lenne a felszerelés.

Végleges lett, hogy jövő hétvégén szombaton játszik a "B" csaptunk bajnokit 11:00 órától Pestszentlőrincen a PGSE otthonában (XVIII. Thököly u. 5.).
Tovább »

Újabb maródiak
[2008. szeptember 30. 06:51]


Jenei Krisztián és Laukó István (képünkön) sem tudja vállalni a keddi mérkőzést, és a heti edzéseket, előbbi lábfájás, utóbbi betegség miatt. Helyettük Beschenbacher Kornél és Szidor Szabolcs játszik majd.
Tovább »

Gallwitz Peti megsérült
[2008. szeptember 29. 16:55]


Zúzódást szenvedett Péter a hétvégén a lábfején, ezért ezen a héten nem számíthatunk rá, talán vasárnapra felépül. Gyors gyógyulást kívánunk neki!
Tovább »

Megújult menüpont
[2008. szeptember 29. 07:06]


A Heti program gombra kattintva az egész októberi programja olvasható az 1997-es keretnek. Kérném ezek tudatos figyelését a kedves szülőktől!

Kedden nem lesz edzés, mert a BLSZ 1997/3 bajnokságban annak időpontjában pótoljuk a Bp. Honvéd elleni mérkőzésünket. Szeptember 30-án az alábbi fiúk érjenek oda 15:45 órára a Fehér útra: Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence, Wágner Tamás
Tovább »

Eredmények
[2008. szeptember 28. 14:57]


A BLSZ 1996/1 bajnoki eredmények erről a hétvégéről:

Ikarus - MAC 3-1
Kelen SC - Csillaghegy 3-3
Újpest SC - Budakeszi LA 6-8
Budatétény - KISE 0-11
Rojik - Újpesti TE 2-3
Budafok - Vasas 7-4
SZE-FI - Gázművek 2-1
Szabadnapos: MLTC

A BLSZ 1997/3 eredményei:

Goldball - MAC 0-3
Dunakeszi - Szent Pál Akadémia 3-0
Grund - Láng 8-0
Ikarus - MLTC 1-2
Hidegkút - Csepel 4-2
RAFC - Honvéd 0-11
PGSE - REAC

A bajnokság összes eddigi eredménye megtalálható a Bajnokság "A" csapat, illetve Bajnokság "B" csapat menüpontok alatt, míg az aktuális állást Tabelláink mutatják!
Tovább »

Tompák voltunk
[2008. szeptember 28. 13:11]


Az egész csapat fáradtan, ólomlábakon mozgott, így egy gyenge színvonalú mérkőzésen 3-1-re kikaptunk az Ikarustól. A vezetést a 31. percben még mi szereztük meg Práth Dávid (képünkön) révén, ám az első nagypályás mérkőzését játszó Farkas Benő bizonytalanságai és egy felesleges szabálytalanság utáni büntetővel kikapott a Farkas - Rendik, Baross, Beschenbacher, Takács /helyette Gregor a 68. perctől/ - Práth, Kovács, Gallwitz, Szidor /helyette Dobos az 51. perctől/ - Újvári, Miletics /helyette Ferenczi a 60. perctől/ összeállítású gárda.
Tovább »

Az Ikarus elleni keret
[2008. szeptember 27. 19:59]


Vasárnap az Ikarus pályán (XVI. Bátony u. 1-33.) játszunk bajnoki mérkőzést. 08:00 órakor lesz a találkozó, amelyen fehér mezben lépünk majd pályára az alábbi keret: Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Dobos Gergő, Farkas Benedek, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence
Tovább »

Magabiztosan
[2008. szeptember 27. 19:15]


Kriminális talajon nyert csapatunk a Goldball ellen, ezzel három forduló után továbbra is pontveszteség nélkül állunk a BLSZ 1997/3 csoportban. A Jenei - Rendik, Beschenbacher, Szidor - Gallwitz, Baross, Miletics - Újvári, Práth (csereként: Ferenczi) összeállítású gárda Práth Dávid, Rendik András és Újvári Bence első félidőben lőtt góljaival szerezte meg a győzelmet.
Tovább »

Jó meccs volt
[2008. szeptember 27. 12:50]


Nagyon izgalmas mérkőzésen kikaptunk a Tabán SC csapatától 5-4-re úgy, hogy 7 perccel a vége előtt még 4-2-re mi vezettünk. A Katona - Gregor, Laukó, Takács - Fábián, Bicski, Kárpáti - Körtélyesi, Csécsi (csereként: Leicht) összeállítású gárdában Csécsi Krisztián (3) és Bicski Bence lőtték a gólokat.
Tovább »

A Goldball elleni keret
[2008. szeptember 26. 17:44]


Az alábbi fiúknak szombaton 13:45 órakor a IX. Könyves K. krt. 28. szám alatti Siketek-pályánál van a találkozó. A kék a Nike mezt kell mindenkinek magával hoznia: Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Jenei Krisztián, Miletics Zsombor, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs és Újvári Bence
Tovább »

A Tabán elleni keret
[2008. szeptember 26. 13:40]


Szombat 09:15 órakor a Tabán SC pályáján (I. Czakó u. 2-4.) az alábbi fiúk jelenjenek meg a kék Nike mezben:Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc és Takács Dominik!
Tovább »

Gólkülönbség javítás
[2008. szeptember 24. 20:56]


Szakmailag értékelhetetlen mérkőzést játszottunk a RAFC vendégeként, hiszen főleg a második félidőben már igazi - és rossz értelemben vett - grundfocit láthattunk. Az első játékrészben még vezettünk látványos akciókat, és lőttünk szép gólokat, ám szünet után már minden esetleges volt az ellenfél kapu elé tömörülése miatt. A Jenei - Gregor, Laukó, Katona - Fábián, Kárpáti, Takács - Leicht, Csécsi (csereként: Wágner, Bicski, Körtélyesi, Gallwitz) összeállítású csapat végül Csécsi Krisztián (4), Kárpáti Krisztián (2), Bicski Bence (2), Wágner Tamás (2), Körtélyesi Bertalan (2), Gallwitz Péter, Takács Dominik, Laukó István és Gregor Zoltán gójaival 9-0-ás félidő után 16-0-ra nyert. A mérkőzés legfontosabb üzenete, hogy kezeljük értékén ezt a győzelmet!
Tovább »

A hétvégi programunk és a keretek
[2008. szeptember 24. 08:52]


Szombaton két 3/4 pályás bajnoki mérkőzést játszik az 1997-es keret, 10-10 emberrel, vagyis mindössze 1-1 cserével. Délelőtt 10:00 órakor a Tabán SC pályáján (I. Czakó u. 2-4.) Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc és Takács Dominik szerepel, míg 14:30 órától a Goldball ellen (IX. Könyves K. krt 28.) Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Jenei Krisztián, Miletics Zsombor, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs és Újvári Bence játszik majd.

Vasárnap pedig következik az "A" csapat bajnokija az Ikarus pályán (XVI. Bátony u. 1-33.), ahová Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Dobos Gergő, Farkas Benedek, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Kovács Dávid, Miletics Zsombor, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szibolcs, Takács Dominik és Újvári Bence hivatalos.

Jövő kedden pótoljuk a Bp. Honvéd elleni "B" csapatos bajnokit edzésidőben (keret: Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Takács Dominik), aztán végre belekerülünk a rendes kerékvágásba, vagyis csak a hétvégeken játszunk.
Tovább »

A RAFC elleni keret
[2008. szeptember 23. 11:11]


"B" csapatunk második fordulóból elmaradt találkozóját pótoljuk a BLSZ 1997/3 csoportban, a mieink a XVI. Sasvár utcában játszanak a RAFC gárdája ellen szerdán 17:00 órától. Négy órakor van a találkozó a helyszínen az alábbiaknak: Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás.

A kék Nike mezt, nadrágot és sportszárat kell hozni!
Tovább »

Fura meccs volt
[2008. szeptember 23. 00:08]


Sajnos nem tett jót a mérkőzésnek, hogy BLSZ játékvezető nem érkezett meg a pályára, így Gábor bácsi vezette a találkozót. Az embernek sokszor az volt az érzése, hogy nagyon kikapunk, majd a következő pillanatban a döntetlen sem tűnt elérhetetlennek. Mindez köszönhető volt a rengeteg helyzetnek, ami mind a két kapu előtt adódott, ám végül a szentendreiek 3-0-ra megnyerték a mérkőzést. A mieink a Jenei - Rendik, Bicski, Beschenbacher, Takács /helyette Laukó a 41. perctől/ - Baross, Kovács, Gallwitz, Miletics - Újvári /helyette Kárpáti a 60. perctől/, Szidor /helyette Ferenczi a 41. perctől/ összeállításban szerepeltek a mérkőzésen, amely hektikus jellege miatt nehezen volt értékelhető szakmailag. Ilyen élesen még nem rajzolódtak ki bajnokinkon a leshelyzetek adta szituációk, amelyeket sem elöl, sem hátul nem oldottunk meg tökéletesen.
Tovább »

Megváltozott a hétvégi program
[2008. szeptember 22. 12:27]


Szombat helyett vasárnapra került át az "A" csapat Ikarus elleni bajnoki mérkőzése. 08:45 órakor indul majd útjára a labda a XVI. ker. Bátony u. 1-33. szám alatti sporttelepen. A szombati napon sem maradunk azonban meccs nélkül. Ennek előkészületeiről később informáljuk az érdekelteket!
Tovább »

A SZE-FI elleni keret
[2008. szeptember 21. 22:18]


15:30 órakor van gyülekező a Fehér úton az "A" csapat bajnoki mérkőzése előtt, amely fél ötkor kezdődik. Kék sportszárat, sípcsontvédőt, kulacsot és melegítőt (kabátot) hozzanak magukkal az alábbiak: Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Farkas Benedek, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence
Tovább »

Újabb képgaléria!
[2008. szeptember 21. 08:53]


Ferenczi apuka jóvoltából kibővült a hétközi, Hidegkúti SC elleni meccs képtára, míg Wágner mama tegnap kattogtatta szorgosan a fényképezőgépét. Galériánkban megtekinthető a termés!
Tovább »

Keretbe foglaltuk...
[2008. szeptember 20. 21:10]


Az első és az utolsó helyen végzett két csapatunk a Fehér úton megrendezett Baráti Tornán, amelyen öt együttes vett részt. Az "A" csapat a Jenei - Rendik, Bicski, Szidor - Gallwitz, Beschenbacher, Baross - Práth, Újvári (csereként: Ferenczi, Takács) összeállításban először a Kostyova - Gregor, Laukó, Katona - Fábián, Kovács, Miletics - Leicht, Kárpáti (csereként: Csécsi, Wágner) felállású MAC "B" gárdát verte 5-0-ra Gallwitz Péter (2), Újvári Bence (2) és Baross Tamás góljaival. Ezután a Vác következett, amelyet jó játékkal, de csak egy Baross Tamásnak jegyzett öngóllal vertünk 1-0-ra. A Kelen SC ellen már 2-0-ra nyertünk Újvári Bence és Takács Dominik találataival, majd következett - már tornagyőztesként - az osztrák SV Grünbach, amely 2-1-re győzött ellenünk, gólunkat Práth Dávid lőtte.

A "B" csapat az öt-nullás "házi verés" után (amelyet csak kishitűségüknek köszönhettek...) 3-3-at játszottak a második helyezett Kelen SC ellen Gregor Zoltán, Miletics Zsombor és egy öngól segítségével. A Váctól bosszantó módon kaptunk ki 1-0-ra, míg az osztrákok ellen 2-2 lett a végeredmény Kovács Dávid és Miletics Zsombor találatainak köszönhetően.

A torna gólkirálya - három találattal - Újvári Bence lett, a legjobb kapus a váci Daróczi Balázs, míg a legjobb mezőnyjátékos a grünbachi Adam Alief.
Tovább »

Melegen öltözzünk!
[2008. szeptember 20. 09:56]


Figyelem! Az esős, hideg időjárásra tekintettel mindenki hozzon a mezek alá felvehető hosszú ujjú garbót, pulóvert, illetve esőkabátot, netán sapkát! Legyen még egy váltás ruha a gyerekeknél, és a torna után a zuhanyozás, átöltözés kötelező! Meleg tea sem árt a kulacsokba, szóval védekezzünk a hideg ellen és támadjunk a riválisok ellen...!
Tovább »

Szombaton tornát rendezünk
[2008. szeptember 19. 14:07]


Szombaton 13:00 órakor találkozik szinte a teljes keret a Fehér úton, ahol a Baráti torna kerül megrendezésre öt csapat részvételével. Annak érdekében, hogy mind a két csapat hatékony legyen, az azonos poszton szereplők többet játszhassanak, a mienket kettébontjuk, 11-en az "A", 12-en a "B" keretben szerepelnek majd az alábbi bontásban:

"A" keret: Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Jenei Krisztián, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence

"B" keret: Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kostyova Patrik, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Wágner Tamás

A kék Nike mezt és nadrágot hozza el mindenki magával!
Tovább »

Képek csütörtökről
[2008. szeptember 19. 08:07]


A "B" csapat rajtját is sikerült megörökíteni, és a Gázművek elleni találkozóról kapott újabb képek is bővítik galériánkat.
Tovább »

Győzelem a rajton!
[2008. szeptember 18. 22:32]


1-1-es félidő után 5-2-re nyert "B" csapatunk a Hidegkúti SC ellen a BLSZ 1997/3 bajnokság 3. fordulójában. A Jenei - Gregor, Laukó, Katona - Fábián, Kárpáti, Leicht - Körtélyesi, Csécsi (csereként: Bicski, Takács, Ferenczi, Gallwitz, Kovács, Wágner, Miletics) összeállítású gárda góljait Gallwitz Péter, Körtélyesi Bertalan, Fábián Péter, Kárpáti Krisztián és Leicht Ferenc szerezték.
Tovább »

Pörög már a "B" bajnoksága is
[2008. szeptember 18. 12:46]


Egyre több eredménnyel szolgálhatunk a BLSZ 1997/3 bajnokságból is, hiszen lassan ott is minden csapat harcra kész. A 3. fordulóból szombatról előrehozott mérkőzésen a Hidegkúti SC ellen, ma végre a mieink is bemutatkoznak, utolsóként a 14 csapatból (hozzátennénk, hogy nem a mi hibánkból, hiszen mindkét korábbi ellenfelünk maga kérte a halasztást!), nézzük eddig milyen eredményeket produkáltak riválisaink:

1. forduló:

Láng SK '98 - Goldball 0-13
MLTC - RAFC 11-3
Dunakeszi - Ikarus 3-0
REAC - Hidegkúti SC
Szent Pál Akadémia - Csepel
Grund - PGSE

2. forduló:

Hidegkúti SC - MLTC 0-4
Grund - Szent Pál Akadémia 8-1
Goldball - REAC 9-0
Ikarus - Láng SK '98 7-1
PGSE - Dunakeszi 0-3
Bp. Honvéd - Csepel 7-0

Tovább »

Képek a tegnapi meccsről
[2008. szeptember 18. 08:17]


Miletics apuka jóvoltából néhány kép megtekinthető az "A" csapat tegnapi bajnoki mérkőzéséről. Köszönjük a képeket, és jó szórakozást hozzájuk.
Tovább »

Pontosak vagyunk
[2008. szeptember 17. 20:16]


Annak ugyan örülhetünk, hogy megszereztük első pontunkat az egy évvel idősebbek bajnokságában, ám a hosszabbítás utolsó percében - egy jogtalanul megítélt szöglet után - kapott gól miatt óriási hiányérzettel vonultunk le a pályáról. Kifejezetten jó első félidőt produkált a Jenei - Rendik, Bicski, Beschenbacher, Szidor /helyette Laukó a 65. perctől/ - Práth / helyette Ferenczi az 50. perctől/, Kovács, Gallwitz, Baross - Újvári, Miletics / helyette Takács az 55. perctől/ gárda, amely Gallwitz Péter 5. percben lőtt góljával szerezte meg a vezetést. Két-három helyzet sajnos kimaradt ezután, míg a második játékrészben már inkább a pálya közepén dúlt a küzdelem. Az utolsó pillanat utáni játékvezetői tévedés megfosztott minket az első győzelemtől, bár az is igaz, hogy a Gázművek is mindent megtett a nem érdemtelen egyenlítésért. (Képünkön a kapott gólunk.)
Tovább »

A Hidegkút elleni keret
[2008. szeptember 17. 15:21]


Végre megkezdi szereplését "B" csapatunk is a BLSZ 1997/3 csoportban, a mieink hazai pályán fogadják a Hidegkúti SC csapatát csütörtökön 17:30 órakor. Találkozó fél ötkor a Fehér úton az alábbiaknak: Bicski Bence, Csécsi Krisztián, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Jenei Krisztián, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Miletics Zsombor, Takács Dominik, Wágner Tamás.

A kék Nike mezt, nadrágot és sportszárat kell hozni!
Tovább »

A Gázművek elleni keret
[2008. szeptember 16. 23:04]


Szerdán 14:30 órától (legkésőbb 15:00) az alábbi keret találkozik a III. Sújtás u. 1-3. szám alatti füves pályán: Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Jenei Krisztián, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence

Tovább »

Baráti Torna szombaton
[2008. szeptember 16. 13:12]


Az FC Grünbach (osztrák), a Vác, a Kelen SC, valamint a MAC "A" és a MAC "B" csapatainak részvételével minitornát szervez egyesületünk szeptember 20-án, szombaton 14:00 és 18:30 óra között a Fehér úton. A körmérkőzéses formában lebonyolításra kerülő viadalon így minden csapat 4 db 20 perces meccset játszik majd 3/4 pályán az alábbiak szerint:

Korosztály: 1997. január 1. után születettek
Létszám: 8+1
Csere: korlátlan oda-vissza (csapatonként max. 14 fő nevezhető)
Labda: könnyített ötös
Játékvezető: hivatalos
Díjazás: minden gyermek érmet kap (a csapatok pedig oklevelet)

Menetrend:


14:00 MAC „B” – MAC „A”
14:25 Vác – FC Grünbach
14:50 MAC „B” – Kelen
15:15 MAC „A” - Vác
15:40 FC Grünbach - Kelen
16:05 MAC „B” - Vác
16:30 MAC „A” - Kelen
16:55 FC Grünbach – MAC „B”
17:20 Vác - Kelen
17:45 MAC „A” – FC Grünbach
18:10 Eredményhirdetés
Tovább »

Újabb három mérkőzés időpontja lett ismert
[2008. szeptember 16. 01:31]


A Heti program menüpont alatt már újabb mérkőzések időpontjai megtekinthetők. A jövő heti programunk így vált teljessé. A két "B" csapatos és egy "A" csapatos idegenbeli találkozónk kezdési időpontja a Bajnokságok rovatban is fel van tüntetve.
Tovább »

Elmarad a mai edzés!
[2008. szeptember 15. 14:06]

A folyamatos esőzés miatt a mai edzés elmarad!
Találkozunk holnap, kedden 16:30-kor a Fehér úton.

Újabb bajnoki eredmények
[2008. szeptember 15. 13:12]


Az 1996/1 BLSZ bajnokságban, vagyis a mi csoportunkban a második fordulóban az alábbi eredmények születtek:


Budafok - Kelen SC 5-2
Ikarus - MLTC 9-0
SZE-FI - KISE 0-3
Budakeszi LA - Gázművek 3-2
Budatétény - Vasas
Szabadnapos: Újpesti TE

Az 1997/3 BLSZ bajnokságban, vagyis ott, ahol a "B" csapatunk szerepel, a második fordulóban már három mérkőzést játszottak le:

Grund FC - Szt. Pál Akadémia 8-1
Goldball - REAC 9-0
Hidegkút - MLTC 0-4
Tovább »

Hétfőn edzünk!
[2008. szeptember 14. 20:06]


A csütörtöki bajnoki mérkőzés miatt ("B" csapat 17:30, Fehér út), hétfőn fél öttől lesz tréning, csakúgy mint kedden a szokott időben és helyen. Szerdán kétfelé válik a társaság, aki nem jön az "A" csapat bajnokijára (15:30 Sújtás u.), annak futás lesz Takács Gyulánál (18:00 Puskás Stadion). A hétvégi villámtorna időpontja és budapesti helyszíne még bizonytalan.
Tovább »

További eredmények
[2008. szeptember 14. 08:32]


Az 1996/1 BLSZ bajnokságban, vagyis a mi csoportunkban az első fordulóban az alábbi eredmények születtek:

KISE - Újpest SC 4-1
MLTC - SZE-FI 2-5
Vasas - Ikarus 3-0
Rojik - Budafok 4-2
Csillaghegy - Gázművek 4-1
Újpesti TE - Budatétény elhalasztva
Szabadnapos: Kelen SC

Az 1997/3 BLSZ bajnokságban, vagyis ott, ahol a "B" csapatunk szerepel, csupán egy meccset játszottak le, ezen a Goldball 13-0-ra legyőzte a Láng SK '98 gárdáját.
Tovább »

Jó színvonalú meccs volt
[2008. szeptember 13. 12:42]


Igazán izgalmas, fordulatos találkozót vívtunk Újpesten, hiszen volt 11-es, kiállítás, kapufa és minden, ami a jó meccs kelléke, kár, hogy végül pont nélkül maradtunk. Hiába szereztük meg Gallwitz Péter révén a vezetést a 26. percben, a szünet előtt még egyenlített az ellenfél. A második félidőben is lesgyanús körülmények között kaptunk egy gólt, míg mi csak kapufáig és egy elhibázott büntetőig jutottunk. A 4-5 nagy helyzetünkből illett volna még gólt szereznünk, de összességében nem lehetett panasz a fiúk teljesítményére. Ezúttal az alábbi összeállításban vettük fel a küzdelmet az Újpest SC 1996-os gárdája ellen a 2-1-es hazai győzelmet hozó találkozón: Jenei - Rendik, Laukó, Beschenbacher, Szidor /helyette Takács az 55. perctől/ - Práth /helyette Kárpáti az 55. perctől/, Kovács, Gallwitz, Baross - Újvár, Miletics

Tovább »

Elmarad a Zánkavics Torna!
[2008. szeptember 12. 16:34]


Szervezési nehézségek miatt elmarad a jövő hétvégére tervezett zánkai nemzetközi torna. Helyette osztrák és magyar riválisok ellen Budapesten játszunk minitornát, vagy edzőmeccseket. Részletek később!
Tovább »

Az Újpest SC elleni keret
[2008. szeptember 11. 22:22]


Szombaton 08:00 órakor az alábbi keret találkozik a IV. Tábor u. 24. szám alatt: Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Gallwitz Péter, Jenei Krisztián, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Práth Dávid, Rendik András, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence
Tovább »

Időpontváltozások!
[2008. szeptember 10. 13:15]


Alakul (néha át) a versenyprogramunk... Megváltozott a jövő szerdai Gázművek elleni meccs kezdési időpontja, fél négykor indul majd az útjára a labda. A "B" csapatnak nemcsak elmarad, hanem néha termelődik is mérkőzése, ugyanis feltöltötték a Grund FC-vel a csoportot, így október 18-án nem szabadnapunk lesz, hanem bajnoki találkozónk!

Újdonság az is, hogy jövő hétfőn edzést tartunk a csütörtöki foglalkozást előpótlólag...
Tovább »

Már megint halasztunk!
[2008. szeptember 08. 19:13]


Több sportegyesületnél nem vették komolyan a BLSZ júniusi felhívását, hogy a sportorvosi igazolásokat időben el kell kezdeni elkészíttetni. Ezúttal a RAFC csapata kért meg minket a halasztásra, ami a "B" gárdánk újabb meccs nélküli hétvégéjét vetíti előre. Az "A" csapat szombaton kilenckor kezd, de már a jövő heti "B" csapatos meccsünk időpontja is fix.

Részletek a menüpontokon belül!
Tovább »

Képgaléria a bajnokiról
[2008. szeptember 08. 09:08]


A szombati találkozó alatt több apuka is kattogtatta a fényképezőgépét, ezúttal Ferenczi Béla képei tekinthetők meg galériánkban!
Tovább »

Új menüpontok
[2008. szeptember 07. 20:48]


Ahogy a csapatunk, úgy a honlapunk is változásokon megy keresztül, máris követhető több új menüponton belül pl. a bajnokságok történése. Megemlékezünk egy "fül" erejéig korábbi játékosainkról is. A jövő héten már készülnek az új mezek, amelyek kézhezvétele után fotózás lesz, így a gyerekek fényképeinél is lesznek változások. Hamarosan az új fiúk adatai is felkerülnek honlapunkra, hogy teljesen aktuális formában informálhassuk az érdeklődőket a korosztályunknál zajló folyamatokról.

Tovább »

Kezdetnek nem volt rossz
[2008. szeptember 06. 16:37]


Tavaly október 4-én az Iváncsik - Erszény, Iring, Szidor - Komódi, Baross G., Balogh L., Dékány - Újvári, Beke (csereként: Ferenczi Cs.) összeállítású együttes kultúrált játékkal, szép fokozatosan felőrölve 1996-os ellenfelét, 8-0-ra legyőzte a Budakeszi LA csapatát. Góljainkat akkor Ferenczi Csongor (2), Újvári Bence, Dékány Tamás, Komódi Kevin, Baross Gábor, Beke Zsolt és Balogh László szerezték.

Csapatunk összetétele megváltozott, legjobbjaink az országos kiemelt bajnokságban játszó MTK-ban, a Bp. Honvédban és a Vasas Pasarétben folytatják pályafutásukat, míg mi sok új játékossal, és a több játéklehetőség reményében igyekvő régi fiúkkal vágtunk neki életünk első nagy pályás bajnokijának, ráadásul három alapemberünket (Szidor, Práth, Baross T.) nélkülözve az egy évvel idősebbek között.

Ma tehát mindössze hárman játszottak a tavalyi csapatból, s bár az eredmény szerint sima vereséget szenvedtünk, mégsem lehettünk elkeseredve a mutatott játék alapján. Az Iring - Laukó, Bicski, Beschenbacher, Rendik - Ferenczi, Kovács, Gallwitz, Takács - Újvári, Militics (csereként: Katona, Fábián, Kárpáti) összeállítású csapat 4-1-es vereséget szenvedett az 1996-os játékosokból álló Budakeszi LA gárdájától úgy, hogy negyed órával a vége előtt még 1-1-re álltunk. A mieink gólját Újvári Bence szerezte 11-esből.

A játékosok értékelése a Tovább gomb megnyomásával olvasható.
Tovább »

A Budakeszi elleni keret
[2008. szeptember 05. 11:34]


Szombaton 10:00 órakor az alábbi fiúknak van találkozó a Fehér úton: Beschenbacher Kornél, Bicski Bence, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gallwitz Péter, Iring Áron, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Laukó István, Miletics Zsombor, Rendik András, Takács Dominik, Újvári Bence

Kék sportszár, stoplis cipő és kulacs legyen mindenkinél!
Tovább »

Sok a hiányzó
[2008. szeptember 04. 11:56]


A hétvégi mérkőzést többen is kénytelenek kihagyni, sőt Jenei Krisztián és Szidor Szabolcs lábfájdalmai miatt a mai edzésen sem vesz részt. Hiányozni fog szombaton Práth Dávid is, akinek pont a mérkőzés időpontjában lesz a sportorvosi vizsgálata, Baross Tamás pedig (otthoni) fegyelmezési okok miatt nem játszhat. A képen látható Iring Áron pedig a Budakeszi elleni találkozón véd először, s egyben utoljára nálunk, mert a jövőben teniszezni fog.
Tovább »

Összegyűltek az aláírások
[2008. szeptember 04. 08:40]


Sikeres volt a szerda délutáni találkozó a válogatott játékosokkal, akik rendkívül kedvesen fogadták a MAC-os gyerekeket. A beszélgetés, fotózkodás és aláírásgyűjtést követően a felnőttek pihenni, míg a három résztvevő 97-es futni ment. A Tovább gomb megnyomásával láthatóak lesznek a képek...
Tovább »

Nagy élménynek ígérkezik!
[2008. szeptember 03. 15:58]


A MAC Népstadion egyesületet érte az a megtiszteltetés, hogy 10 gyermeke révén képviselheti a Magyar Gyermeklabdarúgó Szövetséget szerdán 16:00 órától a magyar labdarúgó válogatott gödi edzőtáborában. A különböző korosztályú gyerekek fél órát tölthetnek el Geráékkal, és gyűjthetnek élményeket, ereklyéket, aláírásokat a nemzeti tizenegy legjobbjaitól. Az 1997-es korosztályból a zánkai vetélkedő-sorozat második és harmadik helyezettje, vagyis Csécsi Krisztián és Gallwitz Péter vehet részt az eseményen. A gyerekeket Újvári Gábor, az 1997-esek edzője istápolja majd a helyszínen.

Tovább »

Íme a bajnoki sorsolások!
[2008. szeptember 03. 12:04]


Az alábbiakban letölthető lesz mind a két csapatunk őszi sorsolása, amelyből egyelőre az tűnik ki, hogy mikor játszunk itthon és idegenben.

Az "A" csapat őszi menetrendje

A "B" csapat ősszi menetrendje
Tovább »

Elmarad a Honvéd elleni meccs!
[2008. szeptember 02. 15:08]


Szombaton reggel kilenc órakor játszott volna "B" csapatunk a Bp. Honvéd gárdája ellen, ám az ellenfél kérésére (hiányoznak a sportorvosi igazolásaik) elhalasztjuk a találkozót.

A pótlásról természetesen időben értesítést adunk.
Tovább »

Visszaemlékezés 5. nap
[2008. szeptember 02. 12:33]


Nagyon várták a gyerekek a pénteki napot, hiszen a biciklitúrával egybekötött edzőmérkőzés megmozgatta a fantáziájukat. Zánka és Révfülöp között mintegy 10 km-es utat tett meg a 21 gyerek odafele Újvári Gábor, visszafele pedig Fábián Péter bácsival. Az edzőmeccs tíz óra körül kezdődött a révfülöpi pályán az alábbi összeállításban: 1. és 3. negyedben a Csécsi (Katona) – Laukó, Bicski, Szidor – Baross, Gallwitz, Práth – Újvári, Miletics (csereként: Kovács, Iring) csapat 0-0-át és 0-1-et játszott, a 2. és 4. negyedben pedig a Katona (Baross) – Gregor, Jenei, Rendik – Ferenczi Cs., Iring, Takács – Fábián, Csécsi (csereként: Ferenczi K., Wágner) összeállításban 1-1-es döntetlent (Takács Dominik góljával) ért el, illetve 1-0-ra kikapott, így összességében 3-1-re veszítettünk.
A visszatérés után az ebédet várták nagyon a srácok, aztán délután szabadprogram következett (főleg ping-pong, csocso, kerékpár és strandfoci), majd jött a szobarendek értékelése, amelyet Fábián Péter pontozott. Egy szoba kapta meg a maximális 5 pontot, kettő 3-ast, egy pedig 2-es érdemjegyet szerzett. Az egyéni ágyak, szekrények is pontozva lettek 0-5-ig, így maximum 10 pont volt szerezhető, ez Laukó Istvánnak, Gallwitz Péternek és Wágner Tamásnak sikerült. A nagy átlag 7 pont körül produkált. Ezen pontok összevetése után kialakult a végeredmény is az öt napon át tartó vetélkedősorozatban, ahol a legtöbb pont a maximális 50-ből 47 lett, míg a legkevesebb 18-ra sikeredett két fiúnak is… Az élmezőny állása: 1. Újvári Bence 47 pont, 2. Csécsi Krisztián 41 pont, 3. Gallwitz Péter 38 pont, 4. Bicski Bence 37 pont, 5. Fábián Péter 35 pont, 6. Iring Áron 33 pont, a többiek otthon úgyis megmondták a saját pontszámukat… A jutalmazás a keddi edzésen történik majd!

Szombaton reggel újra szabadprogram várta a fiúkat, meg persze a pakolás, rendrakás, takarítás nyűgje, majd ebéd után, egy Tihany-Szántód komputazást belecsempésző kellemes hazaúttal zárult a tábor.
Tovább »

Visszaemlékezés 4. nap
[2008. szeptember 02. 07:05]


Mivel este hat órára edzőmérkőzést kötöttünk le, valamint itt-ott már felütötte fejét a fáradtság, elmaradt a reggeli edzés, és kihagytuk a strandfocit is a vetélkedő sorából, helyette délelőtt zsinórlabdázással kezdtük a játékot. Ebben a piros csapat (Szidor, Ferenczi Cs., Katona, Ferenczi K., Kovács) bizonyult a legjobbnak jobb szettaránnyal a kék gárda (Rendik, Laukó, Gregor, Jenei, Bicski) előtt, míg ugyancsak az arány kedvezőbb mivolta lett harmadik a sárga group (Takács, Iring, Csécsi, Újvári, Baross, Práth) megelőzve a narancsot (Beschenbacher, Miletics, Fábián, Wágner, Gallwitz). Ezután a homokpályán 9 méterről kellett eltalálni a kapufát úgy, hogy mindenkinek három próbálkozása volt, így összesen 18 lövés selejtezett. A narancs (Varga Bendegúz vendégjátékával és találatával!) 5 találattal nyert, a sárga és a piros 4-4-ig jutott, szétlövéssel az irigység színe lett jobb, a kékek 2 kapufával zártak a végén. Jöhetett a nagyon várt kenuzás, mely során egy fiú sztrókolt, négy pedig evezett. A sárgák mind a három futamukat megnyerték, a pirosak kettőt, a kékke egyet, míg a narancs minden 100 méteres távon másodszor haladt át a célvonalon. A névzsűrizés alapján a Balatoni Bőrlabdások (narancs) vitték a prímet, a Víznyelők (sárga), a Vízipluto SE (kék) és a Hazánka Balaton (pirosak) előtt. A rendkívül izgalmas és látványos ügyességi kerékpárversenyt a kékek nyerték meggyőző idővel (4:30:41), a narancs (5:14:08), a sárga (5:20:13) és a piros (5:34:85) csapatot megelőzve. Mivel holtverseny lett az első helyen a sárga és a narancs között, ezért skanderrel dőlt el a napi verseny aranyérmének sorsa, amelyben 4:2-re nyert a sárga, így az ebben szereplők örülhettek a személyes 10 pontjuknak, a narancsosok 6 ponttal vigasztalódhattak, a kékeknek 4 pont járt, míg a piros tagjai 2 pontot könyvelhettek el az összetett versenyben.

A csónakázás és a kerékpározás között a II. ker UFC-vel meccseltünk 2x25 és 2x20 percben ¾ pályán 8+1 fővel. Az első etapban az Íring – Bicski, Beschenbacher, Szidor - Baross, Gallwitz, Práth – Újvári, Miletics (csereként: Jenei) gárda 1-1-re játszott, a gólt Miletics Zsombor szerezte. A harmadikban így módosult a felállás: Katona – Baross, Bicski, Szidor – Gallwitz, Beschenbacher, Kovács – Práth, Újvári (csereként: Miletics, Laukó), s ekkor 0-1 lett a részeredmény. A második szakaszban Iring – Gregor, Laukó, Rendik - Ferenczi Cs., Kovács, Takács – Fábián, Csécsi (csereként: Ferenczi K., Wágner) összetételű gárda Fábián Péter 2 góljával 2-0-ra nyert, míg a negyedikben 4-2-re kikapott Ferenczi Kinga és egy öngól jóvoltából szerezte a találatokat a Katona – Gregor, Jenei, Rendik – Ferenczi Cs., Iring, Takács – Csécsi, Fábián (csereként: Ferenczi K., Wágner) összeállítású egység.

Tovább »

Visszaemlékezés 3. nap
[2008. szeptember 01. 13:46]


A szerda reggel az előző napi program szerint alakult, az edzésen ezúttal az 1:1 elleni játékot gyakoroltuk, majd jöhetett a szokásos körmérkőzés a négy gárda között, amelyet ezúttal a sárga gárda (Jenei, Miletics, Fábián, Újvári, Gallwitz) nyert meg 100 %-os teljesítménnyel, míg a másik három csapat körbeverte egymást, így közöttük a gólkülönbség rangsorolt az alábbiak szerint: 2. piros (Beschenbacher, Laukó, Gregor, Ferenczi K., Baross), 3. kék (Szidor, Iring, Csécsi, Rendik, Bicski), 4. narancs (Takács, Ferenczi Cs., Katona, Wágner, Kovács). Még ebéd előtt került sor a lábtenisz bajnokságra, amely során két páros és egy egyéni meccset vívtak körmérkőzéses formában a csapatok. Itt is a sárgák végeztek az élen, ám csak a helyezést eldöntő extrafinálé során, megelőzve a remekül játszó kékeket, pirosakat, végül narancsosokat. Ebéd után jött az értékelés a névválasztásra, ám ezúttal Fábián apuka helyett Wágner anyuka voksolt. Ezek alapján a kékek lettek a befutók Hazánka FC néven, mögöttük a sárga Herecegnő SC végzett, dobogós lett a narancs Kukáskirályok elnevezése, míg sereghajtó a pirosak Vízikandúrok találmánya lett. A délutáni strandfocin aztán a pirosak taroltak a megszerzett 13 pontjukkal, megelőzve a 12 pontos kékeket, a narancs 6, a sárgák 4 pontot szereztek a homokban. Végeredményben a sárga éppencsakhogy, de az élen végzett 14 ponttal (egyénileg 10 pontot zsebeltek be a tagok), a 13 egységet szerző kékek előtt (akik 6 ponttal gazdagodtak az összetettben), a pirosaknak 11 pont jutott (egyéniben pedig 4), a narancs pedig 6 ponttal szerénykedett a végén (ám ezért is járt 2 pont a csapat tagjainak fejenként.)
Tovább »

Visszaemlékezés 2. nap
[2008. szeptember 01. 09:23]


A keddi 7 órás ébresztő után fél nyolckor volt a reggeli, majd Takács Gyula vezetésével futva közelítették meg a gyerekek a stadiont. Fél órás, labdatartási gyakorlatot végzett a gárda egyik fele, míg a másik csoport gyorsaságfejlesztő feladatokat hajtott végre, majd jött a csere. Utána újra elkezdődött az aznapi négy (új!) csoport körmérkőzése a füves pályán. A narancs (Rednik, Ferenczi Cs., Gregor, Vágner, Baross) 7 ponttal diadalmaskodott a 6 pontos piros (Takács, Laukó, Csécsi, Ferenczi K., Gallwitz) és a 3 pontos sárga (Szidor, Miletics, Katona, Újvári, Bicski) előtt. Az 1 pontos kék gárda (Beschenbacher, Iring, Fábián, Kárpáti, Kovács, Jenei) ezúttal a negyedik helyen végzett. A ping-pong küzdelmeket (három páros meccs) veretlenül a sárgák nyerték, őket a piros, a kék, végül a narancs követte. A névválasztást a sárgák nyerték (Balaton Szelet SC), második lett a piros (Zánkai Vörös Ördögök), harmadik a kék (Zánkai Blue Boys), míg negyedik a narancs (Zánkai hajósok). A délutáni strandfocit a piros gárda abszolválta a legtöbb (12) ponttal, a sárgák és a kékek 10-10 ponttal végeztek, jobb gólkülönbsége miatt az előbbiek örülhettek, míg a narancs 1 pontja elmaradt a várakozástól. A homokban elvégzett 9 m-es bajnokság győztese a kék lett, utánuk piros, narancs, sárga volt a sorrend. A fürdőzés után este focis szakszavakat kellett kitalálni körbeírás alapján időre. Az itt elért sikerének köszönhetően 21 ponttal a sárgák lettek a nap győztesei (10 pont egyéni jutalommal gazdagodva), a mindössze egy ponttal elmaradó pirosak előtt (aki 6 egyéni pontot szereztek fejenként). A 14 pontot összegyűjtő kékek 4 egyéni ponttal gazdagodtak, míg a narancs színűeknek meg kellett elégedniük a 2 ponttal, ami a csapattagoknak járt.
Tovább »

Visszaemlékezés 1. nap
[2008. augusztus 31. 20:55]


A Zánkai Gyermektáborban vasárnap belakták a gyerekek a területet, Fábián apuka vezetésével körbebiciklizték a tábort, majd ennek következményeként estig húzogatták ki a tüskéket (királydinnye!) a gumikból...

Hétfőn csapathirdetéssel indult a nap, vagyis alakult egy sárga csapat (Szánka SC néven), egy narancs (Piszkosan whyskis fiúk), egy piros (Balatoni Bikák) és egy kék (Repülő csirkeszárnyak). Mivel az egyik csapatban minden nap hatan szerepeltek, a többiben sorsolással döntöttük el, hogy ki végzi el kétszer az adott feladatot. Az adott versenyszám győztese mindig 5 pontot kapott, a második helyezett 3 pontot, a harmadik 2 pontot, míg az utolsó 1 pontot szerezhetett.

Az 1 órás tréninget (fél óra technikai és fél óra koordinációs állomás) követő reggeli focit (kis pálya 1 x 10 perces meccsek 5 az 5 ellen) a sárga csapat (Beschenbacher, Ferenczi Cs., Csécsi, Újvári, Bicski) nyerte 7 ponttal, megelőzve a 6 pontot összegyűjtő kékeket (Takács, Miletics, Gregor, Kárpáti, Baross), a 2 pontos pirosakat (Rendik, Iring, Katona, Ferenczi K., Kovács) és az 1 pontos narancsokat (Szidor, Laukó, Fábián, Wágner, Gallwitz). Következett a dekázóverseny, amelyben mindenkinek három próbálkozása lehetett és a legjobb eredmény számított bele a játékba. A narancsosok összesen 169-et emeltek, a kékek 140-et, a sárgák 113-at, míg a pirosak 93-at. A csocsóban is a narancs végzett az élen 9 ponttal, megelőzve a pirosakat (6 pont), a sárgákat (3 pont) és a kékeket. Ebédnél eredményhirdetésre került sor a névválasztásért (öt felnőtt értékelt), itt sárga, piros, kék, narancs sorrend alakult ki. A feladatok szempontjából utolsó napi program a homokfoci volt, amely során két körmérkőzéses sorozatra került sor 5 perces meccsekkel, és ezt 13 ponttal jobb gólkülönbséggel a piros nyerte a sárga előtt, a narancs 6, míg a kék 1 pontot gyűjtött.

Összességében a sárgák 17 ponttal lettek elsők (a csapatban szereplő játékosok 10 pontot kaptak), a két 14 pontos (narancs és piros) csapat között büntetők döntöttek a homokban, így a narancsos fiúk kaptak 6 pontot, a pirosak 4-et, míg a kékek 2 ponttal zárták a hétfői napot.
Tovább »

Kedden szülői értekezlet
[2008. augusztus 31. 09:45]


Szeptember 2-án, kedden ¾ 6-kor szülői értekezletet tartunk az 1997-es korosztály részére, ahol az összes felmerülő kérdésre megadjuk a választ, és tájékoztatást nyújtunk az egyesület elképzeléseiről a korosztállyal kapcsolatban. Kérnék szépen a feltétlen megjelenést!
Tovább »

Edzésrend
[2008. augusztus 30. 18:47]


Szeptember első hetétől áttérünk a végleges edzésidőpontokra, amelyek novemberig lesznek érvényben. Ezek szerint kedden és csütörtökön 16:30 – 18:00 óra között lesznek a labdás edzések a Fehér úton Varga Istvánnal és Újvári Gáborral, míg szerdánként 18:00 – 19:00 óra között kötelező jelleggel a koordinációs, gyorsaság- és erőnlétfejlesztő tréningek Takács Gyulával.

A hétvégi bajnokikon minden második héten a Fehér úton játszik egymás után a két gárda (09:00 „A” csapat nagy pályán, 11:00 „B” csapat ¾ pályán - kivétel szeptember 6-án, mert akkor fordítva lesz!), a másik héten pedig idegenben játszik mind a két csapatunk, az ellenfél által meghatározott időpontban. A teljes szeptember havi menetrend már megtalálható a Heti program menüpont alatt.
Tovább »

A zánkai edzőtábor összefoglalója
[2008. augusztus 30. 17:14]


A MAC Népstadion SE 1997-es korosztálya Zánkán edzőtáborozott az egykori Úttörőtáborban, ahol minden feltétel adott volt egy jó hangulatú, csapategységet kialakító összejövetelre. A táborban 23 gyermek volt az öt felnőtt kísérővel, sajnos közülük Leicht Ferenc és Kárpáti Krisztián betegség miatt előbb volt kénytelen hazatérni, míg Práth Dávid csak szerdán csatlakozott hozzánk. Hétfőn, kedden és szerdán edzés, míg csütörtökön és pénteken edzőmérkőzés várt a fiúkra. Ezen mérkőzéseken a II. ker UFC ellen játszottunk, csütörtökön Zánkán kikaptunk 7-5-re (góljainkat Fábián Péter 2, Miletics Zsombor, Ferenczi Kinga, öngól szerezték), pénteken pedig Révfülöpön 3-1-re (gólszerző Takács Dominik). Az utóbbi meccsre kerékpárokon érkeztünk, a biciklitúrát nagyon élvezték a gyerekek. Az egész hetet behálózta egy csapatvetélkedő, amely során minden nap más összetételű csoportok küzdöttek egymással a különböző feladatok során(foci, homokfoci, zsinórlabda, kenuzás, skander, ping-pong, csocso, lábtenisz, szellemi vetélkedő, kerékpáros ügyességi verseny, névválasztás, szoba- és ágyrend stb.) A csapattal elért pontokat a benne szereplő egyének vitték tovább, így kialakult az egyéni sorrend is a tábor végére (1. Újvári Bence 47 pont, 2. Csécsi Krisztián 41 pont, 3. Gallwitz Péter 38 pont, 4. Bicski Bence 37 pont, 5. Fábián Péter 35 pont, 6. Iring Áron 33 pont)

Fábián apuka remek szervezésének köszönhetően semmiben sem szenvedtünk hiányt, így a gyerekek élményekkel feltöltődve hagyhatták el a tábort. A két edző (Pista bácsi és Gábor bácsi) ezúton is köszönetet mond Takács Gyulának és a Sylvinek a táborozás körülményeinek javítása érdekében tett lépéseiért.
Tovább »

Kedvenc labdák a táborba
[2008. augusztus 22. 20:06]


Az edzőtáborba, kérjük, hogy mindenki hozza magával a saját labdáját! Természetesen központilag is viszünk magunkkal.
Tovább »

Berci lebetegedett
[2008. augusztus 22. 15:21]


Körtélyesi Bertalan nem tud velünk jönni a zánkai edzőtáborba betegsége miatt, így vele csak szeptemberben találkozunk. Kihagyja a közös hetet Iváncsik Norbi és vélhetőleg Erszény Ádám is, akik elképzelhető, hogy más csapatban folytatják a pályafutásukat. A mi szempontunkból az a fontos, hogy egységes, egymásért küzdeni tudó csapato(ka)t alkossunk a közös célért! Vagyis a játék öröméért és az egyéni fejlődésünkért.

Éppen ezért az edzőtáborban is számtalan csapatépítő játék, vetélkedő vár a mieinkre, hogy összecsiszolódva, új értékeket is felfedezve vessék majd bele magukat az őszi mérkőzésdömpingbe. Lesznek sikereink és kudarcaink is, de folyamatosan kell, hogy legyen tartásunk, becsületünk!
Tovább »

Hatkor kezdünk!
[2008. augusztus 21. 09:28]


Fél órával előbb, 18:00 órakor kezdődik az edzés ma a Fehér úton a csipkedő bogaraknak és a sötétedésnek köszönhetően. A gyermeke kerékpárját, aki teheti, hozza magával!
Tovább »

Ismét saját pályánkon
[2008. augusztus 19. 16:01]


Ma este fél héttől lesz az új szezon első edzése a Fehér úton. Mindenkit várunk!
Tovább »

Pár kerékpár info
[2008. augusztus 18. 09:20]


A zánkai edzőtáborba minden gyermeknek ott lesz a saját biciklije, köszönhetően annak, hogy Fábián Péter és Csécsi István apukák gondoskodnak azok leszállításáról. A kerékpárok gyűjtőidőpontjai a következők: augusztus 21-én, csütörtökön az edzés ideje alatt a Fehér úton, vagy vasárnap 07:00 és 08:00 óra között ugyancsak a Fehér úton.
Tovább »

Zánkai információk
[2008. augusztus 17. 10:01]


Indulás: Augusztus 24., vasárnap 09:00 órakor (Körcsarnok), illetve 09:30 órakor (Kongresszusi Központ).

Érkezés: Augusztus 30., szombat 13:00-14:00 óra körül a Körcsarnokhoz.

Utazás: Fehér galléros pólóban (a régi MAC-osoknak), időjárásnak megfelelően kiegészítve. Az utazás folyamán a gyerekekkel max. egy pihenős megállást tervezünk, a helye a szükségtől függően alakul.

Utazási csomag: MAC-os sporttáska + utazó táska ill. bőröndöcske, kézitáska, vagy hátizsák a szendvicsnek (2-3) és italnak, játéknak. (első étkezés a vacsora lesz 18:00 óra körül) Kérjük a szülőket a gyerekeknek Chips-et, csokoládét, kólát ne csomagoljanak!

Szálláscím: Zánka, Gyermek és Ifjúsági Centrum
8251 Zánka, Nyári épület 3.
Telefon: (+36) 87/568-500
Fax: (+36) 87/568-577
Honlap: http://www.zanka.hu

Mit hozzunk magunkkal?
max. 5000 Ft zsebpénz
cipők (terem-, füves pályára stoplis, futócipő, szandál, papucs)
gálamelegítő, napellenzős sapka (MAC)
edző- és mérkőzés szerelés, sportszárak, sípcsontvédő, kulacs
eső-, széldzseki
rövid pólók, nadrágok 4-5
tisztálkodó csomag
fürdőnadrágok, naptej, fürdőlepedő vagy napozóháncs
törülköző(k) mosdás, fürdőzés
fehérnemű min 8-10 alsónadrág, nedvszívó zoknik
egyéni gyógyszerek
TAJ kártya, és diákigazolvány másolata lehetőleg egy lapon


Tovább »

Játékengedélyek, sportorvosik
[2008. augusztus 16. 17:43]


Ezen a héten kezdtük el összegyűjteni az 1.800 Ft-okat a játékengedélyekre, illetve a már elkészült sportorvosi igazolásokat. Szeptember első hétvégéjén már indul a bajnokság, így minden gyereknek addigra el kell készíteni ezeket. Az új igazolásokat is figyelembe véve 25 fiúval indulunk neki a bajnokságoknak. Kedden már csatlakozik hozzánk az edzéseken Ferenczi Csongor, Szidor Szabolcs és Wágner Tamás, csütörtökön pedig Jenei Krisztián. Erszény Ádám nyaral a jövő héten. Iring Áron, Iváncsik Norbert, Körtélyesi Bertalan, Leicht Ferenc és Práth Dávid pedig a zánkai edzőtáborban csatlakozik hozzánk, ahová 26-an megyünk, hiszen velünk tart majd Ferenczi Kinga is.
Tovább »

Nem volt rossz
[2008. augusztus 14. 22:01]


3 x 30 percet játszottunk a Soroksár 1996-os születésű fiataljaival az egyesület műfüves pályáján, így az irdatlan melegben átestek a mieink a tűzkeresztségen, vagyis bemutatkoztak nagypályán! Amíg bírtuk erővel (egy edzéssel a lábunkban), vagyis 2 x 30 percig szuperul helytállt csapatunk, hiszen az első órában mindössze egy gólt kaptunk, miközben 3-4 nagy helyzetet is kidolgozott a Katona - Laukó, Beschenbacher, Bicski, Takács - Erszény, Gallwitz, Kovács, Baross T. - Újvári, Miletics (csereként: Csécsi, Kárpáti, Rendik, Fábián, Gregor) összeállítású gárda. Az utolsó fél órában aztán már elkészültek a mieink az erejükkel, s ekkor további négy gólt kaptunk.
Tovább »

Elkezdődött!
[2008. augusztus 13. 07:56]


17 fiú részvételével lezajlott az első edzés kedden este, amelyen frissen, jó iramban mozogtak a gyerekek. A tréningen 4 új fiú is debütált, Bicski Bence és Párdányi Bálint a Krúdy Góliátból, míg Miletics Zsombor és Rendik András a Gödöllői Góliátból. Leigazolta egyesületünk Csécsi Krisztiánt, Gallwitz Pétert és Jenei Krisztiánt is, előbbi kettő ott is volt a Puskás Ferenc Stadion edzőpályáján. A könnyed átmozgatás és erős intenzitású foci után alaposan elfáradtak a gyerekek, akikre csütörtökön egy nagy pályás tesztmérkőzés vár. Ez Soroksáron lesz, a Haraszti úton, ahol csütörtökön 15:30 órakor lesz a találkozó.
Tovább »

Kedden kezdünk!
[2008. augusztus 11. 18:38]


Végre! Kedden 18:30 órakor kezdődik az edzés a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján. Csütörtökön már edzőmérkőzést játszunk Soroksáron délután négytől, ahol az új fiúkat is kipróbálhatjuk. A jövő héten pedig már saját pályánkon, vagyis a Fehér úton lesznek a foglalkozások. Minden további részlet holnap személyesen...
Tovább »

Ellenfeleink lesznek
[2008. augusztus 01. 14:52]


Elkészült a BLSZ U13 és U12 bajnokságainak csoportbeosztása, amely alapján az 1997-es "A" csapatunk az 1996. január 1. után születettek számára kiírt csoportba kapott besorolást. Jelenleg 16 ellenfelünk ismert, de vélhetően minimum még egy gárdával feltöltik a keretet annak érdekében, hogy páros számú csapat induljon.

BLSZ U13
Budafok, Budakeszi, Budatétény, Csillaghegy, Gázművek, Ikarus, Kelen, KISE, MAC, MLTC, Rákosszentmihály, Rojik, SZE-FI, Testvériség, Újpest FC, UTE, Vasas SC

Az 1997. január 1. után születettek részére kiírt U12 korosztályon belül 4 csoportot is kialakítottak, a mi "B" gárdánk a 3. csoportban indul - jelenleg - 12 másik csapat társaságában.

BLSZ U12 - 3/4 pálya 3. csoport
Bp. Honvéd, Csepel, Dunakeszi, Goldball, Hidegkút, Ikarus, Láng '98, MAC "B", MLTC, Pestszentlőrinc GSE, RAFC, REAC, Szt. Pál Akadémia
Tovább »

Változások a keretben!
[2008. július 23. 09:23]


A következő bajnoki idénynek 27-28 fővel vág neki az 1997-es csapatunk, amelynek keretében az alábbi változások lesznek:

Távozott: Balogh László, Baross Gábor, Beke Zsolt, Gőgitz Ádám, Verebélyi Bence (mind MTK Budapest), Máthé Csongor (Németország), Ferenczi Kinga (MTK Budapest), Komódi Kevin?

Érkezett: Bicski Bence (Krúdy Góliát - képünkön), Csécsi Krisztián (új igazolás), Gallwitz Péter (Törökugrató Góliát), Jenei Krisztián (Zuglói Kinizsi)

A távozókról és érkezőkről néhány szóban: Máthé Csongor családja Németországba költözik, Ferenczi Kinga a zánkai edzőtáborban búcsúzik tőlünk, mert a jövőben meccsen már nem játszik nálunk, Komódi Kevin sorsa meg még bizonytalan. Az új fiúk közül Csécsi, Galwitz és Jenei már velünk edzett májustól, Bicski pedig abból a góliátos körből érkezik, ahonnan a Baross testvérek, Újvári Bence, vagy éppen Máthé Csongor is jött.

A nagy létszámú keret miatt két csapatot indítunk, így mindenki megfelelő mennyiségű és - ami még fontosabb - folyamatos játéklehetőséghez jut. Az ún. "A" csapat az 1996-os nagy pályás bajnokságban, a "B" csapat pedig az 1997/B 3/4 pályás kiírásban játszik majd.
Tovább »

Augusztus 12-én kezdünk!
[2008. július 22. 16:15]


Augusztus 12-én, kedden este fél hétkor kezdi el új szezonját az 1997-es korosztály, amolyan ráhangoló edzésekkel. A helyszín még bizonytalan, reményeink szerint már a Fehér úton edzhetünk, ám ha mégsem, akkor a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján lesz a foglalkozás. Négy edzésünk lesz a zánkai táborozás előtt, kedd és csütörtök esténként.

Tovább »

Az első külföldi szerződés
[2008. július 10. 20:36]


Megvan a MAC Népstadion SE egykori tanítványai közül az első fiú, aki külföldre igazolt. Nem is akárhová! Az FC Liverpool ugyanis egy évre kölcsönbe leigazolta az MTK Budapest játékosát Pölöskei Zsoltot, aki Varga István és Ponczók Csaba tanítványként kezdett el futballozni gyermekkorában.
Tovább »

A zánkai programelőzetes
[2008. július 07. 15:48]


Fábián Péter szervezésében az alábbi támpontok alapján szervezzük az augusztus végi zánkai tábort:

Augusztus 24-én délelőtt fogunk két személygépkocsival és busszal elutazni Zánkára. A busz visszajön Budapestre. Aznap este 18:00-20:00 óra között miénk lesz a stadion.
Augusztus 25-28-ig minden nap 80:30-10:30-ig miénk a stadion.
Augusztus 29-én 18:00-21:00 óráig a Sportcsarnokot használjuk.
Augusztus 30-án 10:00 óráig elhagyjuk a tábort.

A hét folyamán lehetőségtől függően mozizás, hajózás és kirándulás is szerepel a programban, illetve igény esetén edzőmérkőzésre is sor kerülhet helyi, vagy környékbeli csapattal.
Tovább »

Vendégjátékos Kenesén
[2008. július 02. 20:12]


A Krúdy Góliát balatomkenesei focitáborában (ahol részt vesz a MAC-os Újvári Bence, Máthé Csongor, Varkoly Ádám (98), Gábor bácsi és - egy ősztől nálunk focizó srác - Bicski Bence) kedves ismerős bukkant ma fel, hiszen az itt nyaraló Iváncsik Norbi (képünkön) részt vett a szokásos házi bajnokságon. S ha már itt volt, Bicski Bencével együtt nyert egy ezüstérmet, és megszerezte a legjobb kapus díját. Aranyérmet kapott a 4 találattal gólkirályi címet szerző Újvári Bence és Máthé Csongor is, míg Varkoly Ádám a harmadik helyen záró együttesben szerepelt.

Az különösen érdekes volt, hogy a kenesei strandon ma összetalálkoztunk a szintén a közelben nyaraló Takács Dominikkal.
Tovább »

Búcsú a Komódi gyerekektől!
[2008. június 27. 12:46]


A Vasas-Pasaréthez igazol át Komódi Kevin és kisöccse, Komódi Filip is. Kicsi halál ez Pista és Gábor bácsinak, de mi mást tehetnénk, mint további sikeres pályafutást kivánjunk a két szélsebes, csupaszív lurkónak. Reméljük még sokat hallunk róluk!

Köszönjük nekik és szüleiknek a velünk töltött 5 évet, a közös sikereket és bánatokat!
Tovább »

Most már tényleg vakáció
[2008. június 26. 11:13]


13-1-re nyertek a mieink a '99-es korosztály felkészülését segítendő mérkőzésen szerda este a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján. Megannyiszor játszott ilyen meccseket a mi korosztályunk is az idősebb MAC-osok ellen egy-egy torna előtt, ám ezúttal mi voltunk a (kor)kedvezményezettek...
Tovább »

Szerdai edzőmeccs
[2008. június 24. 09:51]


Az 1999-es csapat elleni találkozó előtt fél órával, vagyis este hat órakor lesz a gyülekező a Puskás Ferenc Stadion edzőpályáján.
Tovább »

Két fényképalbum
[2008. június 23. 11:39]


Szerdán és pénteken is kattogott Beschenbacher apuka fotómasinája, így ezen mérkőzések néhány felvételét is meg tudjuk osztani olvasóinkkal. Kis képünkön a Presov elleni találkozó egyik jellemző pillanata, avagy Dávidok Góliát ellen...
Tovább »

Tudnivaló a sportorvosi vizsgálatról!
[2008. június 22. 21:13]


Tavaly nyáron megváltozott a sportorvosi vizsgálatok rendje és helyszíne! A Budapesti Sportorvosi Centrum sportorvosi rendelõje hétfõtõl péntekig 07:30 és 17 óra között várja a fõvárosi sportolókat.

Cím: Országos Sportegészségügyi Intézet (Sportkórház)
1123 Budapest, Alkotás u. 48., "G" épület - I. emelet

Rendelési idő: hétfőtől péntekig: 07:30 - 17:00 óráig.

Előjegyzés a kötelező sportorvosi szűrővizsgálatokra hétfőtől péntekig 12:00 - 16:00 óra között a 488-6120-as illetve a 488-6130-as telefonszámokon kérhető.

Vizsgálatra jeletkezés a "G" épület földszinti Kartonozójában (Személyi Igazolvány, Lakcím- és TAJ kártyával ill. Diákigazolvánnyal) történik.

Miután szeptember elején már kezdődik a bajnokság, csak azok léphetnek pályára, akik akkor már rendelkeznek érvényes sportorvosi igazolással! A nagy zsúfoltság miatt érdemes már most - a nyári program ismeretében - időpontot lefoglalni (figyelem - augusztus 24-30. között Zánkán leszünk!)

2008. augusztus 14. 10:30 órára pl. már tíz fiúnak (Baross T., Beschenbacher, Erszény, Fábián, Iváncsik, Katona, Komódi, Laukó, Leicht, Újvári) van lefoglalt időpontja.

A kötelező EKG, vizelet és szemészeti vizsgálatot háziorvosi beutalóra is elvégzik a szakrendelések. Az adott szakorvos aláírásával és bélyegzőjével ellátott leleteiket magukkal hozva a Sportkórházba meggyorsítható a sportorvosi engedély kiadása. (A Sportegészségügyi Intézet írásos információja szerint folyamaban van az Eszak-Pesti és a Dél-Pesti sportorvosi centrum kialakítása.)
Tovább »

Szerdán segítünk a kicsiknek!
[2008. június 21. 09:23]


Újabb meccsel bővült a hosszúra nyúlt szezon, mert az 1999-es korosztály szlovákiai túrára való felkészülését segítendő, szerdán fél héttől a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján edzőmeccset játszunk. A 6+1 fős találkozón Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Laukó István, Ferenczi Csongor, Puskár Gábor, Leicht Ferenc, Kárpáti Krisztián, Wágner Tamás és Katona Barna jelenlétére számítunk.
Tovább »

A hibák jól kiütköztek
[2008. június 20. 16:45]


Egy presovi sportiskola 1993-as (!) növendékei ellen játszottunk barátságos mérkőzést a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján pénteken és 8-1-es vereséget szenvedtünk. Kifejezetten keményen és nagy akarással védekeztünk a sokkal nagyobb és gyorsabb ellenféllel szemben, sőt egy látványos gólra is futotta Komódi Kevin révén a mieinktől, akik az Iváncsik - Újvári, Laukó, Beschenbacher, Katona - Erszény, Baross T., Komódi, Török - Leicht, Szidor (csereként: Ferenczi K., Ferenczi Cs., Fábián, Csécsi, Kárpáti, Puskár) összeállításban játszottak. A gond akkor jelentkezett, amikor a nehezen megszerzett labdát hamar elveszítettük a pontatlan passzok miatt.
Tovább »

A szlovákok elleni keret
[2008. június 19. 20:18]


Pénteken 10:00 órakor találkozik csapatunk utoljára ebben a szezonban, hogy szlovák edzőpartnere ellen egy nagypályás felkészülési találkozót játsszon. A meccset fél tizenegykor vívjuk a kék mezünkben (kérjük, akinél bármilyen fehér mez van otthon, az hozza magával!). Akikre számítunk: Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Csécsi Krisztián, Erszény Ádám, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Iváncsik Norbert, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Komódi Kevin, Laukó István, Leicht Ferenc, Puskár Gábor, Sárközi László, Szekerka Kende, Szidor Szabolcs, Újvári Bence
Tovább »

Rossz meccs, jó eredmény
[2008. június 19. 18:12]


Amolyan szezonvégi formában játszottuk le az MLTC ellen az utolsó "B" csapatos bajnoki, amelyen alaposan megerősített összeállításban léptünk pályára. A nagy melegben lezajlott összecsapáson a mieink 7-2-re nyertek, és a mieink közül Beke Zsolt (3), Balogh László, Leicht Ferenc és Iváncsik Norbert szerzett gólt. a találkozón kevés volt a kiemelkedő teljesítmény, de Beschenbacher Kornél, Katona Barna és Laukó István végig megbízhatóan játszott, míg Ferenczi Csongor az első félidőben villogott.
Tovább »

A döntetlenek fordulója volt
[2008. június 19. 06:28]


A BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának 9. fordulójában az alábbi eredmények születtek:

Váci Titán - FTC 2-2
Vasas Pasarét - Corvinus 3-3
Goldball - Rojik 1-2
MAC - Láng 6-3
Újpest - Ikarus 2-2
Tovább »

Az MLTC elleni keret
[2008. június 18. 20:00]


Furcsa meccs lesz, hiszen az jön, aki tud... A tervek szerint Balogh László, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Iváncsik Norbert, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Komódi Kevin, Laukó István, Leicht Ferenc

Találkozó kék mezben 15:15 órakor a XVI. Bökényföldi út 27. szám alatt található MLTC pályánál.
Tovább »

Az utolsó hét programja
[2008. június 16. 19:26]


Kedden edzés lesz, amelyen csak focizunk, csütörtökön pedig - azokkal, akik ráérnek és van kedvük - az MLTC ellen játszunk 1996/B bajnoki zárórát délután négytől a Bökényföldi úton. Péntek délelőtt pedig - ismét vegyes kerettel - nagypályás találkozót vívunk egy szlovák csapattal a Puskás Ferenc Stadion atlétikai részében.

Akikre már nem számíthatunk a két meccsen: Kovács Dávid, Körtélyesi Berci, Gregor Zoltán, Práth Dávid, Wágner Tamás, Takács Dominik. Csütörtökön rajtuk kívül hiányzik majd a két Baross-fiú és Újvári Bence is.
Tovább »

Remek képek a galériában
[2008. június 15. 23:11]


A múlt heti bronzérem átadás és a Láng elleni mérkőzés képei már fel is kerültek a Fotóalbumba. Az előbbi esemény kapcsán kapott emléklapot a búcsúzók hada, míg a szombati bajnoki után is volt érem-nyakbaakasztás.
Tovább »

Győzelemmel búcsúztunk!
[2008. június 14. 20:24]


Magabiztos, 6-3-as győzelemmel zárta csapatunk a BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának kilencedik, egyben utolsó fordulóját. A mérkőzésen először játszott "A" csapatos bajnokit Kárpáti Krisztián, és utoljára Gőgitz Ádám, Baross Gábor és Balogh László. Az Baross G. - Erszény, Beschenbacher, Szekerka - Gőgitz, Iváncsik, Komódi, Baross T. - Újvári, Szidor (csereként: Balogh, Kárpáti) összeállítású gárda góljait Szidor Szabolcs (2), Baross Tamás, Iváncsik Norbert, Baross Gábor és Balogh László szerezték.
Tovább »

A Láng SK elleni keret
[2008. június 13. 08:45]


A szezon zárómérkőzését a Láng SK csapata ellen vívja az "A" keret, amelynek tagjai szombaton 08:15 órakor találkoznak a Fehér úton: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Gőgitz Ádám, Iváncsik Norbert, Kárpáti Krisztián, Komódi Kevin, Szekerka Kende, Szidor Szabolcs, Újvári Bence
Tovább »

A nagy kérdések eldőltek
[2008. június 12. 13:01]


Megvan a BLSZ 1996/A bajnokság három dobogón végző csapata, hiszen a bajnok Váci Titán és ezüstérmes Ferencváros már lejátszotta az egymás elleni utolsó meccsét tegnap (2-2), a MAC-Népstadion SE gárdája pedig már biztosan bronzérmes a Láng elleni mérkőzés eredményétől függetlenül (a Rojik még pontszámban utolérhet minket, de ilyenkor a több győzelem rangsorol, amely összevetésében jobbak vagyunk - egyébként a gólkülönbségünk és az egymás elleni eredmények alapján is előrébb végeznénk...).

Éppen ezért a mai edzésen kiosztásra kerülnek a bronzérmek, amelyet az a 22 játékos kap meg, amely pályára lépett az "A" csapatban az idei szezon során: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Dékány Tamás, Erszény Ádám, Ferenczi Csongor, Gőgitz Ádám, Iring Áron, Iváncsik Norbert, Katona Barnabás, Komódi Kevin, Kovács Dávid, Laukó István, Práth Dávid, Sárközi László, Szekerka Kende, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence, Verebélyi Bence
Tovább »

Bajnoki eredmények
[2008. június 12. 08:08]


A BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának 8. fordulójában az alábbi eredmények születtek:


MAC - Goldball 5-2
Rojik - Corvinus 2-0
Váci Titán - Vasas Pasarét 3-0 játék nélkül
Ikarus - FTC 3-8
Újpest - Láng SK 3-0 játék nélkül

Az utolsó fordulóból előrehozott mérkőzésen:
Váci Titán - FTC 2-2

Az eredményeket már tartalmazza tabellánk!
Tovább »

Csütörtökön búcsúztató
[2008. június 11. 06:55]


A csütörtöki edzés végén ejtjük meg azon játékosaink búcsúztatását, akik nyártól az MTK-ban folytatják pályafutásukat. Közülük többen betegséggel, vagy sérüléssel bajlódnak, de reményeink szerint mindannyian ott lesznek a tréningen.
Tovább »

Halasztás
[2008. június 10. 11:05]


Még hogy nincs komplikáció ezen a héten... Most érkezett a hír, hogy a "B" csapat szezonzáró mérkőzését elhalasztjuk, így vasárnap helyett jövő csütörtökön (16:00 órakor) lesz a találkozó.
Tovább »

Az utolsó heti program
[2008. június 10. 07:39]


Végre egy komplikációmentes hét! Kedden, szerdán, csütörtökön edzés a megszokott helyeken és időpontokban, szombaton az "A", míg vasárnap a "B" csapat vívja az idei szezon utolsó bajnoki mérkőzését.
Tovább »

Az augusztusi edzőtábor
[2008. június 09. 15:22]


Vasárnap ment ki minden szülőnek az a levél, amelyben vázoltuk az esetleges augusztusi edzőtáborral kapcsolatos lehetőségeket. Jelen pillanatban egy ausztriai és egy zánkai program van képben, erről kell döntenie a táborozást végső soron finanszírozó szülőknek. Már 12 szavazat érkezett, kérnénk még az Erszény, Fábián, Ferenczi, Gregor, Iring, Iváncsik, Katona, Komódi, Leicht szülők véleményét az info@mac97.hu címre elküldeni!

A fenti két lehetőségen kívül próbálunk további ajánlatokat is begyűjteni, ám az idő szorításában viszonylag gyorsan kell döntenünk.
Tovább »

Képek a Goldball meccsről
[2008. június 09. 08:20]


A Beschenbacher Kornél által megörökített fotón éppen Balogh Laci szerzi második gólját a szombati mérkőzésen, ám nagyobb felbontásban és választékban megtekinthetőek a további képek is Fotóalbnumunkban.
Tovább »

Esőáztatta buli
[2008. június 08. 12:47]


Leszakadt az ég szombaton délután a bajnoki mérkőzés után, a szezonzáró buli kezdetén. A mintegy másfél órán át zuhogó eső elől sátrak alá és az öltözőépületbe húzódtak a gyerekek és szüleik, ám a nap fénypontját nem tudta elrontani az égi áldás. A tombola, valamint Fábián Péter és Wagner Tamás szülinapi köszöntése után kezdődött ugyanis a vízifoci a felfújt gumifocipályán. Képeink a buliról galériánkban!
Tovább »

Megvan a harmadik hely!
[2008. június 07. 21:12]


A Goldball FC ellen aratott 5-2-es győzelmünkkel bebiztosította csapatunk a dobogós helyezését a BLSZ 1996/A bajnokságban. Baross Gábor, Beke Zsolt, Práth Dávid és Sárközi László hiányában, csere nélkül játszotta végig a mérkőzést az Iváncsik - Erszény, Beschenbacher, Szekerka - Gőgitz, Komódi, Balogh, Baross T. - Újvári, Szidor összeállítású együttes, amelynek góljait Balogh László (2), Komódi Kevin, Baross Tamás és Szidor Szabolcs szerezte.
Tovább »

Vállalható vereség
[2008. június 07. 12:20]


Számszerűleg fölényes, ám mutatott játékban nem annyira vészes, 5-0-ás vereséget szenvedett Kakó Gyula bácsi tanítványai és a mi "B" kereteseink vegyes csapata. Az idősebb ellenfél volt fölényben, de labdakihozatalaink, párharcaink és hozzállásunk ígéretesek voltak. Külön dicsérhető Kovács Dávid (képünkön), aki hihetetlenül nagyot küzdött.
Tovább »

A Goldball elleni keret
[2008. június 06. 16:38]


Szombaton 15:00 órakor kezdődik csapatunk számára a Goldball elleni összecsapás a BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásánal 8. fordulójában. A Fehér úton rendezendő összecsapás tétje, hogy győzelem esetén bronzérmet nyerne csapatunk. A csatát az alábbi fiúk vívják meg:Balogh László, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Gőgitz Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Sárközi László, Szekerka Kende, Szidor Szabolcs, Újvári Bence
Tovább »

Az Újpest SC elleni keret
[2008. június 06. 07:49]


Szombaton 08:15 órakor találkoznak Kakó Gyula bácsi játékosai és a mi "B" kereteseink a IV. Tábor u. 24. szám alatti pályán. Csak a fehér mezt kell magával hoznia az alábbiaknak: Fábián Péter, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás

A csapat tagjai késő délután az "A" csapatnak szurkolhatnak a záróbuli előtt a Fehér úton.
Tovább »

Baross Gábor még mindig beteg
[2008. június 05. 20:27]


Komoly vírusfertőzés támadta meg Baross Gábort, aki azóta is ágyban fekszik leverten, gyengén. A hétvégi bajnoki mérkőzésen és bulin így nem számíthatunk rá. Mihamarabbi és teljes gyógyulást kívánunk neki!
Tovább »

Nagy zakó
[2008. június 04. 22:22]


Súlyos, 9-1-es vereséget szenvedett vegyes "B" csapatunk a Szusza Ferenc Stadion műfüves pályáján az Újpest együttesétől. Az egyéni játék túlzott erőltetése, és a hátsó alakzat kapitális hibái miatt szép fokozatosan vert el minket a sokkal gyorsabban, pontosabban játszó ellenfél.
Tovább »

Az Újpest elleni keret
[2008. június 04. 07:15]


Az erdei táborok és osztálykirándulások időszakában nehezebb összeállítani egy-egy mérkőzésre a keretet, így a "B" csapat Újpesti TE ellen készülő névsorában is található meglepetés: Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Gregor Zoltán, Iring Áron, Kárpáti Krisztián, Komódi Kevin, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik

Találkozó Újpesten a Szusza Ferenc Stadion mögött található műfüves pályán 18:45 órakor. Fehér mezben lépünk pályára.
Tovább »

Szombaton évzáró buli lesz
[2008. június 03. 08:09]


Az "A" csapat Goldball elleni (szombat 15:00 óra) mérkőzése után Fábián Péter és Wágner Tamás születésnapi köszöntőjével együtt tartjuk meg az 1997-es korosztály szezonzáró búcsúbuliját. A Fehér úton kb. 16:30 órakor kezdődő partira üdítőket kell hozni, az ennivalókról gondoskodnak!
Tovább »

Villanyfényes meccs következik!
[2008. június 03. 06:03]


Az ausztriai torna miatt elmaradt bajnoki mérkőzés pótlására szerdán este 19:30 órakor kerül sor a Szusza Ferenc Stadion területén belül található műfüves pályán. A villanyfényes találkozón az 1997-es Újpesti TE gárdája ellen játszunk a BLSZ 1996/B bajnokság keretein belül.
Tovább »

Kinga országos bajnok lett!
[2008. június 02. 21:11]


Az MTK U-15-ös lány csapata bejutott az országos döntőbe, amelyet most vasárnap bonyolítottak le Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban. A döntőbe jutott 12 csapatot két csoportra osztották, ahonnan az MTK csoportelsőként jutott a döntőbe, ahol ellenfele a Ferencváros csapata lett. Izgalmas mérkőzésen a rendes játékidőben 1-1-es állást követően az MTK 2-1-re diadalmaskodott. A mindent eldöntő gól Ferenczi Kinga remek előkészítésének volt köszönhető.
Tovább »

További eredmények
[2008. június 02. 10:54]


A BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának 7. fordulójában az alábbi eredmények születtek:


Corvinus - MAC 2-3
Rojik - Váci Titán 1-3
FTC - Vasas Pasarét 2-0
Újpest - Goldball 3-1
Ikarus - Láng 6-1

Az eredményeket már tartalmazza tabellánk!
Tovább »

Örömteli teljesítmény
[2008. június 01. 12:37]


Az 1996/B bajnokság második helyezettjének, a KISE csapatának újra borsot törtünk az orra alá, hiszen a vasárnap délelőtti találkozón Beschenbacher Kornél és Kárpáti Krisztián góljaival 2-0-ra legyőztük őket. Óriási tartást adott a csapatnak Beschenbacher Kornél jelenléte, aki mellett Gregor Zoltán, Leicht Ferenc és Kárpáti Krisztián (képünkön) is remekül teljesített. Laukó István és Kovács Dávid nagyon hasznosan játszott és ezúttal Wágner Tamás, Körtélyesi Berci és Fábián Péter is hozzátett a játékhoz.
Tovább »

Vége a BLSZ tornáknak
[2008. május 31. 20:03]


Az utolsó tavaszi BLSZ-tornán nem indult szerencsésen a "B" csapat számára a küzdelemsorozat, mert a BVSC gárdájától 1-0-ra kikapott az Iváncsik - Gregor, Katona - Gallwitz, Kovács D., Ferenczi K. - Leicht, Kárpáti (csereként: Fábián, Csécsei, Wágner, Körtélyesi, Laukó) összeállítású együttes. A másik csoportmeccsen már jobban ment, és 5-0-ra legyőztük az Art Corner csapatát Kárpáti Krisztián (2), Csécsei Krisztián, Iváncsik Norbert és Leicht Ferenc góljaival. A harmadik helyért az FTC ellen mérkőztünk és Gallwitz Péter szépítő találatával 3-1-re kikaptunk.
Tovább »

Kicsikart győzelem volt
[2008. május 31. 13:09]


Csere nélkül, két 98-ban született játékossal kiállva értékes 3 pontot szerzett csapatunk a Corvinus FC ellen. Az Iváncsik - Erszény, Baross G.,Baross T. - Sárközi, Komódi, Beke, Práth – Gőgicz, Újvári összeállítású csapat 0-0 –ás félidő után Práth Dávid és Komódi Kevin góljaival két gólos előnyre tett szert, ám a hazaiak egyenlíteni tudtak. A lefújás előtt három perccel Újvári Bence fejesével megnyertük a mérkőzést.
Tovább »

Szombaton BLSZ torna
[2008. május 30. 08:24]


A BVSC és az Art-Corner ellen mérkőzünk a Sport XXI. BLSZ-MLSZ torna csoportmérkőzései során szombaton 12:00 órától. A másik csoportban a Bp. Honvéd, a Ferencváros és a KISE szerepel. 11:15 órakor az alábbi fiúk találkoznak kék mezben a Fehér úton:Fábián Péter, Ferenczi Kinga, Gallwitz Péter, Gregor Zoltán, Iváncsik Norbert, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Máthé Csongor, Katona Barna, Wágner Tamás
Tovább »

A Corvinus elleni keret
[2008. május 29. 21:25]


Beschenbacher Kornél és Szidor Szabolcs nélkül játszunk szombaton bajnoki mérkőzést a Corvinus ellen 09:30 órai kezdettel. A pesterzsébeti Zodony u. 1-3. szám alatti pályán 3/4 9-kor lesz a találkozó az alábbi fiúknak: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Erszény Ádám, Gőgitz Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Práth Dávid, Sárközi László, Szekerka Kende, Újvári Bence
Tovább »

Szenvedés
[2008. május 28. 21:58]


Csak röviden: 4-0-ra kapott ki a "B" csapatosainkkal "megerősített" Kakó Gyula bácsi csapata a III. kerület TUE gárdájától a mai bajnoki mérkőzésen. Említésre méltó pillanat az volt a meccsen, amikor frissítettek a játékosaink. Se iram, se elképzelés, se elszántság nem volt a mieinkben, akik egy nappal korábban sokkal vehemensebben áltak hozzá az edzésen.
Tovább »

A forduló eredményei
[2008. május 28. 07:32]


A BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának 6. fordulójában az eredmények születtek:

Vasas-Pasarét - Ikarus 1-3
FTC - Rojik 8-0
MAC - Váci Titán 0-1
Corvinus - Újpest 4-2
Láng - Goldball 3-2

Az eredményeket már tartalmazza tabellánk!
Tovább »

A III. kerület elleni keret
[2008. május 27. 20:46]


Szerdán 16:15 órakor indul útjára al abda az 1996/B bajnokságban, ahol Kakó Gyula bácsi csapata a beugró III. ker. TUE ellen mérkőzik. A III. Kalap u. 1. szám alatti sporttelepen 15:30 órakor az alábbiak találkoznak: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Katona Barna, Wágner Tamás

A kék és a fehér mezt is hozni kell!
Tovább »

Bajnok az MTK!
[2008. május 27. 15:20]


Tegnap este szerezte meg 23. bajnoki aranyérmét az MTK Budapest csapata, amely Sopronban győzte le 3-0-ra a REAC gárdáját. A helyszínen szurkolt a csapatnak Práth Dávid, többen pedig a képernyő előtt ünnepeltek. Volt oka az örömre edzőnknek, Varga Istvánnak is, hiszen Vadnai Dániel személyében az első felnőtt bajnok tanítványát köszöntheti!
Tovább »

Ez is a B csapat hete lesz
[2008. május 26. 19:04]


Ezen a héten kedden és csütörtökön a megszokott időpontban lesznek az edzéseink, a szerdai futóedzés elmarad. Azon a napon 16:15 órakor elmaradt bajnoki mérkőzést pótol Kakó Gyula bácsi csapata a III. ker. TUE ellen a Kalap u. 1. szám alatt. Szombaton reggel 09:30 órakor játszik az "A" csapat a Corvinus ellen a Zodony u. 1-3. szám alatti Pesterzsébet pályáján. Ugyancsak szombaton 12:00 órakor kezdődik a BLSZ torna a "B" sornak, majd vasárnap 09:00 órakor ismét a Fehér úton randizik a csapat a KISE elleni bajnoki lejátszása céljából.
Tovább »

Ezüstérem Ausztriában
[2008. május 26. 17:19]


A svájci FC Sins elleni döntőben 1-0-ás vereséget szenvedett az Iváncsik - Laukó, Szekerka - Katona, Kovács D., Máthé - Takács (csereként: Kovács Á., Gregor, Fábián, Körtélyesi, Wágner, Leicht, Kárpáti) összeállítású csapatunk. A találkozó elején eljátszották a tiszteletünkre a magyar Himnuszt, igazán megadva a módját a finálénak, amelyben kiélezett mérkőzésen minimális különbséggel kaptunk ki. Az érem és kupaátadás után, egy helikopter szállította a pálya fölé a szponzori ajándékot, vagyis bőrlabdákat (képünkön), amelyekből mindenkinek jutott.
Tovább »

Döntőt játszunk!
[2008. május 24. 21:04]


Kiváló teljesítménnyel került be a "B" csapatunk a schrunsi nemzetközi torna döntőjébe. Az Iváncsik - Laukó, Katona - Ferenczi Cs., Kovács D., Máthé - Takács (csereként: Szekerka, Gregor, Leicht, Kárpáti, Kovács Á., Körtélyesi, Fábián, Wágner) összeállítású csapat az oly fontos első mérkőzésen a svájci Henaut győzte le 2-0-ra Takács Dominik és Ferenczi Csongor góljaival. Második meccsünkön a társszomszéd Vandans együttesét 6-0-ra vertük Máthé Csongor (3), Takács Dominik, Laukó István és Kárpáti Krisztián találataival. A mélypontot az FC Shruns elleni meccs jelentette, amikor rengeteg helyzetet elhibázva 2-0-ás vereséget szenvedtünk. A gólképtelenség még egy találkozóra igaz volt, hiszen a csoportgyőztes svájci Sins ellen 0-0-át értünk el.

A csoport második helyén végezve a német Mähringen ellen léptünk pályára és Katona Barna, valamint Leicht Ferenc góljaival 2-1-re győzve jutottunk az elődöntőbe, ahol az addig veretlen német Bad Neuheim került az utunkba. Az egész szombati nap legjobb teljesítményét nyújtva Máthé Csongor és Fábián Péter góljaival kivívtuk a döntőben való szereplés jogát. Képünkön Fábián bombagólja látható.

A fináléra vasárnap 09:50 órakor a centerpályán kerül sor a mi csoportunkból ugyancsak a döntőig menetelő svájci Sins ellen.
Tovább »

Szenzációs megnyitó
[2008. május 23. 23:25]


Nagyon színvonalas, látványos megnyitóünnepséggel tették felejthetetlenné az első Schrunsban megrendezett nemzetközi tornát, amelyet három korcsoportban bonyolítanak le. Rajtunk kívül a III. ker. TUE csapata képviseli hazánkat. A megnyitón telt ház (kb. 3.000 ember) előtt vonult be negyven csapat, amelyeket külön-külön köszöntöttek. Az élő műsor után lufieregetés és tüzijáték zárta az estét. A mieink 11 órakor csendesedtek el...
Tovább »

Úton Ausztriába
[2008. május 23. 07:30]


15 gyermek (Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Iváncsik Norbert, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Kovács Ádám, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Máthé Csongor, Takács Dominik, Katona Barna, Szekerka Kende, Wágner Tamás) és két edző (Varga István, Újvári Gábor) utazott el Ausztriába a Montafon Kupára pénteken reggel fél hétkor. A torna mérkőzéseire szombaton és vasárnap kerül sor.
Tovább »

Tipikus egy gólos meccs volt
[2008. május 22. 21:35]


Ám azt sajnos nem mi szereztük... A listavezető elleni találkozó nagy küzdelmet, sok párharcot hozott kevés helyzettel. A Váci Titán azonban egyet berúgott a sajátjaiból, így megerősítette vezető helyét a tabellán (a mieink már tartalmazza az eredményt). Az Iváncsik - Erszény, Beschenbacher, Baross T. - Komódi, Balogh, Baross G., Beke - Újvári, Gőgitz (csereként: Szidor) csapat tehát 1-0-ra kapott ki ellenfelétől, így továbbra is elmondhatja magáról, hogy döntetlent játszani képtelen ebben a bajnokságban.
Tovább »

Jön a listavezető
[2008. május 22. 10:06]


Mai ellenfelünk, a Váci Titán eddig mindössze egyetlen mérkőzését nem nyerte meg a most folyó bajnokságban (az FTC-vel ikszelt), így magabiztosan vezeti a tabellát. A mai mérkőzésen fontos lépést tehetne a bajnoki cím megszerzéséért, ám bízunk benne, hogy az őszi mérkőzéshez hasonlóan ma sem lesz könnyű dolga a váciaknak. A mieink számára a bronzérem elérése lehet már csak reális, ennek megszerzéséért a Rojikkal állunk harcban. Az igazán fontos azonban maga a játék lenne, hogy megalkuvás nélkül, bátran és fegyelmezetten focizva vegyék fel a küzdelmet az egy évvel idősebbekből álló csapat ellen.

Az előző fordulóból még hiányzó eredményt (Váci Titán - Újpest 2-0) már tartalmazza Tabella című menüpontunk!
Tovább »

Fontos tudnivalók a hétvégi utazásról
[2008. május 21. 12:38]


Fábián Péter jóvoltából ugyan minden érdekelt megkapta az utazási tudnivalókat, ám nem árt tisztázni még egyszer: minden gyerek hozzon magával
- gumimatracot
- hálózsákot
- útlevelet
- minimum 10 Eurot ebédpénznek
- TAJ-kártya másolatot
- 2-3 szendvicst és italt az útra
- fürdőruha és törülköző
- meleg ruha

Minden gyermekre kötöttünk sportbiztosítással kiegészített utasbiztosítást! Találkozó: 06:15 órakor a Körcsarnoknál, indulás fél hétkor pontban.
Tovább »

A Váci Titán elleni keret
[2008. május 21. 09:11]


Az 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának 6. fordulójából csütörtökre előrehoztuk a Váci titán elleni mérkőzést, amely 17:30 órakor kezdődik majd a Fehér úton. Az iskolai kiránduláson résztvevő Práth Dávidra (képünkön) ezúttal nem számíthatunk, így a keret az alábbiak szerint alakul: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Gőgitz Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Sárközi László, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence

Találkozó 16:45 órakor a pályán.
Tovább »

Jobb későn, mint soha
[2008. május 20. 15:39]


Még nem említette honlapunk a "B" csapat két héttel ezelőtti eredménysorát a legutóbbi tornáról.

Íme: 2008. május 10., II. Dóczi István Emléktorna, Kelenföld (torna 1997-es korosztály, 6 csapat, ½ pálya 7 + 1 fő)

MAC – Kistarcsa 3-0 Góllövő: Kovács Dávid, Kovács Ádám, Ferenczi Kinga
MAC – Szigetszentmiklós 1-3 Góllövő: Kovács Ádám
MAC – Kelen Kék 2-0 Góllövő: Ferenczi Kinga, Leicht Ferenc
MAC – UTE 0-2
MAC – Kelen Piros 2-3 Góllövő: Ferenczi Kinga, Takács Dominik

Köszönet Fábián Péternek és Ferenczi Bélának a segítségért!
Tovább »

Nem lesz szokványos hét
[2008. május 20. 13:57]


A keddi és a szerdai edzések időpontja és helyszíne nem változik, csütörtökön azonban az "A" csapat 17:30 órakor kezdődő mérkőzése miatt a "B" keret edzése 16:00 órakor indul. A fiúk így előbb hazaérnek, s rájuk is fér a pihenés, hiszen pénteken fél hétkor indul a buszuk Ausztriába a Monthafon Kupára. Az "A" csapatnak szabad a hétvégéje.
Tovább »

További eredmények
[2008. május 19. 07:29]


A BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának 5. fordulójában az eredmények születtek:

Corvinus - Láng 2-0
Rojik - Vasas-Pasarét 6-0
Ikarus - Goldball 0-0
FTC - MAC 4-1
Váci Titán - Újpest 2-0

Az eredményeket már tartalmazza tabellánk!
Tovább »

Ünnep a Hidegkuti Stadionban
[2008. május 18. 18:07]


Nem csak a felnőtt labdarúgók fölényes (5-1) győzelmét ünnepelhette tegnap a közönség az MTK-pályán, hanem a szünetben eléjük felsorakozott csapatunkat. A luzerni tornagyőzelemért járó kupát mutathatták meg a szurkolóknak a mieink, akik így talán hosszú időre szóló élményt szereztek.

Az ünneplés fotói megtekinthetők albumunkban!
Tovább »

Ez nem a mi szombatunk volt...
[2008. május 17. 17:09]


"B" együttesünk ezúttal a Tabáni Spartacust fogadta bajnoki mérkőzésen, ám sok babér nem termett nekünk a találkozón. A mezőnyben még volt néhány ügyes megoldása a csapatnak, de az ellenfél fokozatosan fölénk kerekedett, és végül 8-1-re győzött. Gólunkat Takács Dominik érte el egy végletekig kijátszott akció végén. Rajta kívül Leicht Ferenc és Kárpáti Krisztián tette oda magát a mérkőzésen. Ferenczi Csongor csak a cseleiért és az előrejátékáért, Fábián Péter és Katona Barna pedig az első félidei teljesítményéért dicsérhető.
Tovább »

Első vereség a rájátszásban
[2008. május 17. 13:29]


"A" csapatunk ezúttal sem bírt a Ferencvárossal, hiszen a Népligetben lezajlott találkozón 4-1-re kikapott riválisától. A Verebélyi - erszény, Beschenbacher, Baross T. - Komódi, Balogh, Baross G., Práth - Gőgitz, Beke (csereként: Újvári, Szidor, Sárközi) összeállítású gárda Baross Gábor (képünkön) bombagóljával megszerezte a vezetést, ám a zöldek még a szünet előtt fordítottak. A második játékrészben Balogh Laci nem tért vissza pályára, míg a mieink fokozatosan alulmaradtak a párharcokban a kapunk előtt. A házigazdák győzelme megérdemelt volt, de több olyan szakasza is volt a találkozónak, amikor joggal hihettük, hogy nem így lesz...
Tovább »

A Tabán elleni keret
[2008. május 16. 14:38]


Szombaton játszik a "B" csapat is bajnoki mérkőzést a Tabán ellen, amelyre 11:30 órakor kerül sor a Fehér úton. Kakó Gyula bácsitól ezúttal csak két fiú érkezik majd, így szinte a komplett sorunk játszhat. Ezúttal nem számíthatunk Gregor Zolira, Iring Áronra, Körtélyesi Bercire és Wagner Tomira, ám az "A" csapat meccse után nálunk is véd a képünkön látható Verebélyi Bence. A keret tehát ebben az összetételben találkozik 10:45 órakor a pályán: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Laukó István, Leicht Ferenc, Szekerka Kende, Takács Dominik, Verebélyi Bence.
Tovább »

A Ferencváros elleni keret
[2008. május 16. 11:55]


Egymás után következik a tavaszi rájátszás két rangadója, hiszen hétvégén az FTC, jövő csütörtökön pedig a Váci Titán ellen játszunk. A szombat 08:15 órai találkozón az alábbiakra számítunk a Népligetben: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Gőgitz Ádám, Komódi Kevin, Práth Dávid, Sárközi László, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence

A kék és a fehér mezt is hozza mindenki magával!
Tovább »

Ünneplés a Hidegkuti-stadionban!
[2008. május 15. 21:32]


Komódi László ötlete megvalósul! Az egykori kiváló kék-fehér labdarúgó felvetette, hogy milyen jó lenne, ha az MTK - Tatabánya mérkőzés szünetében köszönthetnék a Svájcban kupagyőztes csapatunkat a nézők. A gondolatot tett követte, és Pista bácsi leegyeztette ezt az MTK vezetésével, így lehetőség nyílik arra, hogy szélesebb körben is megünnepelhessük a nagy diadalt!

Találkozó szombaton, legkésőbb 18:30 órakor az MTK-pálya főbejáratánál a 11 fiúnak és szüleinek! A gálamelegítőben kötelező a megjelenés! A pálya szélén Beschenbacher Kornél, a tribünön pedig Baross Gábor fog fotózni.
Tovább »

Tudnivalók az osztrák túráról!
[2008. május 15. 14:28]


Fábián Péter gondosan összeállította a jövő pénteki utazással kapcsolatos információkat, így mind a gyerekek, mind a szüleik gondosan felkészühetnek a túrára. A gépkocsikban ülők szétosztásától, a költhető zsebpénzen át, a törülközőkig mindenre kiterjedő iromány olvasható, illetve tölthető le innen!
Tovább »

Ma elmarad a futóedzés
[2008. május 14. 16:20]


Takács Gyula váratlanul közbejött programja miatt ma elmarad a futóedzés! Holnap 16:30 órától edzés a Fehér úton!
Tovább »

Már az Indexen is fenn vagyunk!
[2008. május 14. 15:28]


Klikkelj ide!

Nemsokára az MTK honlapja is ír rólunk, sőt reményeink szerint benne leszünk a most, vagy a jövő pénteki Nemzeti Sportban is!
Tovább »

Tornagyőztesek lettünk Pünkösdhétfőn!
[2008. május 12. 21:02]


Óriási nemzetközi sikerrel zárta 5-6 éves közös szereplését a MAC Népstadion 1997-es gárdája Svájcban FCL-Pfingst-Masers 2008 elnevezésű luzerni tornán. A csapatból a legjobbak jövőre már az MTK-ban játszanak, ezért ebben az összetételben utoljára fociztak együtt a srácok. A győzelem értékét növeli, hogy a döntőben azt a VfB Stuttgartot sikerült megverni, amely egyrészt a német bajnok, másrészt a torna címvédője, és nem utolsó sorban 7 győzelemmel, 20-0-ás gólkülönbséggel masírozott be a döntőbe. A mieink az Iváncsik - Erszény, Beschenbacher, Baross T. - Komódi, Balogh, Baross G., Práth - Beke (csereként: Újvári, Szidor) összeállításban veretlenül nyerték meg a tornát.

Csoportmérkőzések:
MAC-MTK – Kircheim/Teck (svájci) 4-0 Gólszerző: Beke Zsolt (2), Práth Dávid, Balogh László
MAC-MTK – FC Luzern (svájci) 1-1 Gólszerző: Beke Zsolt
MAC-MTK – Schaffhausen (svájci) 0-0
MAC-MTK – Emmen United (svájci) 2-0 Gólszerző: Beke Zsolt (2)
MAC-MTK – Mendrisiotto (svájci) 4-0 Gólszerző: Balogh László (2), Beke Zsolt, Komódi Kevin

Negyeddöntő:
MAC-MTK – Team Seetal (svájci) 1-1 büntetőkkel 5-4 Gólszerző: Balogh László (büntetők: Szidor Szabolcs, Komódi Kevin, Beke Zsolt, Balogh László, Práth Dávid)

Elődöntő:
MAC-MTK – FC Luzern (svájci) 0-0 büntetőkkel 6-5 (büntetők: Szidor Szabolcs, Komódi Kevin, Beschenbacher Kornél, Baross Gábor, Práth Dávid, Balogh László)

Döntő:
MAC-MTK – VfB Stuttgart (német) 0-0 büntetőkkel 1-0 (büntető: Baross Gábor)

Végeredmény:

1. MAC-MTK
2. VfB Stuttgart
3. FC Luzern
4. Schaffhausen
Tovább »

Felejthetetlen kirándulás
[2008. május 11. 19:37]


Vasárnap délután a szülők és a gyerekek a közeli 2132 méter Pilatus kilátóhoz tettek kirándulást. A függőkabinokkal megtett út egyszerre volt félelmetes és gyönyörű, örök élményeket hagyva a résztvevőkben. Fenn a tetőn aztán a gyerekeké volt a terep, hiszen óriási hógolyó csatákkal ünnepelték meg a kivételes alkalmat.

Kinagyított képünk a Tovább gomb megnyomásával érhető el.
Tovább »

Hasznos edzőmeccsek
[2008. május 11. 14:09]


A vasárnapi napon sem tétlenkedett a gárda Luzernben, hanem három edzőmérkőzést vívott az FC Emmenbrücken pályáján. Elsőként a Kircheim/Teck U12-es gárdájával játszottunk az Iváncsik - Erszény, Beschenbacher, Baross T. - Komódi, Balogh, Baross G. - Újvári, Beke (csereként: Práth, Szidor) összeállításban és 2-1-es vereséget szenvedtünk az egy évvel idősebbekből álló svájciaktól. Gólunkat egy remek akció végén Komódi Kevin szerezte. A második találkozón az előző nap szenzációs formában a tornát megnyerő VfB Stuttgart ellen meccseltünk, és egy rendkívül férfias, küzdelmes mérkőzésen szenvedtünk 2-1-es vereséget a luzerniekkel megerősített sváboktól. A gólt ezúttal is Komódi Kevin szállította egy nagyszerű lövéssel. A németek elleni csata rengeteget kivett a gyerekekből, így a rögtön kezdődő, idősebbekből álló FC St. Gallen ellen már nem volt igazán esélyünk, és 4-0-ra kikaptunk.

A fiúk remekül küzdöttek a délelőtt folyamán.
Tovább »

Egy meccsen múlt...
[2008. május 10. 21:13]


Az alsóházi bajnokságot megnyerve, a kilencedik helyen zárt csapatunk a 17. Valiant Bank Internationales Pfingstturnier eseményén május 10-én, szombaton. A mieink az első két mérkőzésen még nem pörögtek kellő intenzitással, ezért csak harmadikok lettek a csoportjukban. Jellemző volt a sorsolásra, hogy a kvintettből a legjobb nyolc közé jutó csapatok egymás ellen játszottak az elődöntőben, míg az alsóházi döntő résztvevői is az "A" csoportba kaptak besorolást. A többnyire az Iváncsik - Erszény, Baross T. - Komódi, Balogh, Baross G. - Beke (csereként: Práth, Szidor, Újvári) csapatnak nélkülöznie kellett ezen a napon Beschenbacher Kornélt, aki betegsége miatt nem játszhatott.

Eredményeink:

Csoportmeccsek:
MAC-MTK - FC Luzern 0-1
MAC-MTK - SC Jegenstorf 1-1 G.: Balogh László
MAC-MTK - FC Hitzkirch 3-0 G.: Beke Zsolt, Balogh László, Szidor Szabolcs
MAC-MTK - SC Emmen 8-0 G.: Balogh László (3), Beke Zsolt (2), Baross Gábor (2), Práth Dávid

A 9-12. közé kerülésért:
MAC-MTK - Thörishaus 3-3 (büntetőkkel 5-4)G.: Beke Zsolt, Balogh László, Komódi Kevin (büntetők: Szidor Szabolcs, Baross Tamás, Komódi Kevin, Újvári Bence, Práth Dávid)

A 9-10. közé kerülésért:
MAC-MTK - FC Emmensbrücke 6-3 G.: Beke Zsolt (2), Baross Gábor, Komódi Kevin, Újvári Bence, Práth Dávid

A 9. helyért:
MAC-MTK - SC Jegenstorf 6-1 G.: Beke Zsolt (3), Práth Dávid (2), Baross Gábor

A torna érdekessége volt, hogy az 1-9. csapatok éremdíjazásban részesültek, így az alsóházi döntőt megnyerő együttesünk is.
Tovább »

II. Dóczi István Emléktorna
[2008. május 09. 07:32]


Szombaton a Kelen SC által szervezett II. Dóczi István Emléktornán az alább letölthető sorsolás szerint játszik "B" csapatunk: Sorsolás

Ellenfeleink:

09:25 Kistarcsa
09:50 Szigetszentmiklós
10:40 Kelen Kék
11:05 UTE
11:30 Kelen Piros
Tovább »

Még így is magabiztosan
[2008. május 08. 23:13]


Soha nem látott összeállításban lépett pályára "A" csapatunk a Vasas-Pasarét ellen a BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának negyedik fordulójából elhalasztott meccs pótlásán. A Katona - Ferenczi Cs., Beschenbacher, Szidor - Sárközi, Balogh, Beke, Práth - Iváncsik, Újvári csereként: Kovács D.) gárda 7-2-re győzte le riválisát. A gólokat Újvári Bence (2), Iváncsik Norbert (2), Balogh László, Beke Zsolt és Práth Dávid szerezték.

Ezen a találkozón debütált a kapuban Katona Barna, míg a biztonsági okokból (még pihentette Nono a csuklóját) csatárt játszó Iváncsik Norbi ezúttal a másik kapu előtt jeleskedett. Hibátlanul játszott Beschenbacher Kornél, de Ferenczi Csongor és Szidor Szabolcs is jól helytállt a védelemben. Beke Zsolt és Balogh Laci időnként remekül mozgatták a csapatot.
Tovább »

Ennyire futotta
[2008. május 08. 20:00]


"B" csapatunk sajnos nagyon foghíjas összeállításban segítette csütörtökön Kakó Gyula bácsi csapatát, így egy küzdelmes meccsen, helyzetkialakítás nélkül kaptunk ki 2-0-ra a Vasas-Pasarét "B" gárdájától. A mérkőzésen Kárpáti Krisztián (képünkön) nyújtotta a legjobb teljesítményt a mieink közül, Laukó István első félidei játéka is elismerésre méltó volt. A többiek felőrlődtek a védekezésben.
Tovább »

Újabb bajnoki időpontok
[2008. május 08. 14:55]


Néhány új időponttal bővült a májusi programunk. A jövő héten szombaton játszik mind a két csapatunk, az "A" a Népligetben 09:00 órakor, míg a "B" a Fehér úton 11:30 órakor a Tabán ellen.

A "B" keretnek még bizonytalan két hétközi mérkőzésének az időpontja, ám a hónap utolsó hétvégéjén már tiszta az ügy; szombaton BLSZ torna, vasárnap bajnoki a KISE ellen.
Tovább »

Anyák Napja csütörtökön...
[2008. május 08. 09:30]


Szinte példátlan, de a mai Vasas-Pasarét elleni bajnoki mérkőzéseken öt (!) játékosunkat az egyébként jeles ünnep iskolai verziója miatt veszítjük el, mert nem számíthatunk Erszény Ádámra, Fábián Péterre, Gőgitz Ádámra, Komódi Kevinre és Wágner Tamásra. Ehhez hozzájön Baross Gábor, Baross Tamás, Gregor Zoltán, Iring Áron és Verebélyi Bence hiányzása, vagyis összesen tíz gyerekkel nem számolhatunk!

Az "A" csapatnak egyébként 15:30, a "B"-nek 17:00 órakor van találkozója a pályán. Reméljük több meglepetés már nem ér minket...
Tovább »

Szombaton újabb torna a "B" csapatnak
[2008. május 08. 06:40]


A Kelen SC szíves meghívásának eleget téve "B" csapatunk Pünkösd-szombatján részt vesz a II. Dóczi István Emléktornán. A viadalon hat egyesület indul, így öt mérkőzést játszunk (1 x 18 perc) az UTE, a Kistarcsa, a Kelen, a Budafok és a Szigetszentmiklós ellen. 08:30 órakor kell megjelenni a XI. Hunyadi Mátyás 56. szám alatti sporttelepen, ahol az eredményhirdetésre 12:30 órakor kerül sor. Reméljük az aktív részvételünkkel...

A csapatot Fábián Péter és Ferenczi Béla igazgatja majd, mivel Pista bácsi és Gábor bácsi Svájcban lesz ez idő alatt. Akikre számíthatnak szombaton: Baranyi Dániel, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Ádám, Kovács Dávid, Laukó István, Leicht Ferenc, Szekerka Kende, Takács Dominik
Tovább »

Svájci tudnivalók
[2008. május 07. 11:33]


Csapatunk 11 gyermekkel és 2 edzővel indul Svájcba, ahol szombaton és hétfőn nemzetközi tornákon vesz részt, vasárnap pedig egy edzőmérkőzés jellegű viadalon szerepel. A Baross, a Beke, az Iváncsik és az Erszény család saját autókkal utazik, Komódiék viszik magukkal Szidor apukát és a Szabolcsot. Práth apuka kisbuszában pedig négy gyermek (Dávid, Laci, Bence, Kornél) és a két edző utazik. Jó lenne, ha legkésőbb este hét óráig mindenki megérkezne Emmenbrücke-be, ahol a gyerekek szállása lesz! A fiúknak kell takarót, vagy hálózsákot hozniuk, és a kispárna is ajánlott (ágy és lepedő lesz a szálláson). Az előzetesen kalkulált 10 Euro és 65 CHF fedezi a pénteki, a vasárnapi és a hétfői vacsorát, valamint a keddi reggeliét a gyerekeknek és edzőknek. A visszaérkezés várható időpontja kedd este, éppen ezért jövő kedden a "B" csapatnak sem lesz edzése.
Tovább »

Fel kell kötni az alsóneműt!
[2008. május 07. 08:03]


A tegnapi edzésen tovább pontosítódott a helyzet, és kiderült, hogy a "B" csapatra is kihatással lesz a budapesti iskolákon ezek szerint csütörtökön végigsöprő Anyák napi ünnepélysorozat... Fábián Péter és Wágner Tamás (képünkön) emiatt nem jön a meccsre, míg Gregor Zoltánék elutaznak. Ez alapján a Vasas-Pasarét "B" ellen készülő keret így módosul: Ferenczi Csongor, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik

Ennek a hat fiúnak 17:00 órakor lesz a találkozó a Fehér úton! A fehér mezét hozza mindegyikőjük magával!
Tovább »

Érkezés Svájcba
[2008. május 06. 14:39]


A helyi szervezők azt kérik tőlünk, hogy május 9-én, pénteken 15:00 és 16:00 óra között érkezzünk meg az FC Emmenbrücke-Sportplatz-ra (CH 6021 Emmenbrücke)! A helyi szervező-összekötőnk Roman Omlin lesz (tel: +41-786749879). Annyi változás történt még a programban, hogy a gyerekek végig egy szálláshelyen lesznek Emmenbrückeben, tehát a csapatnak nem kell költöznie!
Tovább »

Megtizedelve...
[2008. május 06. 10:18]


A csütörtöki bajnoki mérkőzések előtt fogyóban csapatunk, hiszen a Baross-ikrek egy nappal korábban elutaznak Svájcba, Komódi Kevin és Erszény Ádám iskolájában Anyák napi ünnepség lesz, Verebélyi Bence nem jön, Iring Áron sérült, míg Iváncsik Norbi játéka is kérdéses. Éppen ezért az alábbi keretek készülnek a Vasas-Pasarét elleni "kettős rangadóra": "A" keret: Balogh László, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Gőgitz Ádám, Iváncsik Norbert, Katona Barnabás, Kovács Dávid, Práth Dávid, Sárközi László, Szekerka Kende, Szidor Szabolcs, Újvári Bence

"B" keret: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás
Tovább »

Verebélyi Bence nem jön Svájcba
[2008. május 05. 07:26]


A család szűkszavú közlése értelmében Verebélyi Bence nem utazik velünk a svájci tornákra, és a hétközi bajnoki mérkőzésen sem tud a csapat rendelkezésére állni!

Sajnáljuk.
Tovább »

A 4. forduló eredményei
[2008. május 04. 20:35]


A BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának 4. fordulójában az alábbi eredmények születtek:

Corvinus - Goldball 3-3
Ikarus - Rojik 1-14
Újpest - FTC 1-7
Láng - Váci Titán 1-3
MAC - Vasas-Pasarét csütörtökön

Tovább »

Iring Áron megsérült
[2008. május 04. 07:07]


Futás közben kibicsaklott Iring Áron lába, akinél bokaszalag-szakadás gyanúja is felmerült. A kisfiúnak csütörtökön kell kontrollra mennie, bízzunk benne, hogy csak egy erős rándulásról lesz szó! Mindenesetre a csütörtöki bajnoki meccset ki kell hagynia!
Tovább »

Jól indult, szomorú vége lett...
[2008. május 03. 18:35]


Az első két mérkőzés megnyerése után a további három találkozónkon már gólt sem tudtunk szerezni, így végül a negyedik helyen végeztünk a saját rendezésű I. NWP INVEST - MAC NÉPSTADION KUPA csatározásai során. Az Iváncsik - Gregor, Laukó, Katona - Ferenczi Cs., Kovács D., Ferenczi K. - Kovács Á. (csereként: Kárpáti, Leicht, Wágner, Fábián) összetételű csapat a MAC '98 ellen vívta első meccsét, amelyet Kovács Dávid (2), Kovács Ádám és Ferenczi Kinga góljaival 4-1-re meg is nyertünk. Következett az Újbuda elleni találkozó, ahol könnyedén nyertünk 5-0-ra Kárpáti Krisztián (2), Kovács Dávid, Leicht Ferenc és Ferenczi Kinga góljaival. Az egy meccses szünet, illetve Iváncsik Norbi kézsérülése megtörte a csapatot, amely egymásutánban kétszer kapott ki 2-0-ra a Váci Titán és a Kelen SC gárdáitól. A kihagyott helyzetek mellett mind a két mérkőzésben közös volt, hogy a hajrában kaptuk a második gólt. A III. ker TUE túl nagy falat volt kimerült játékosainknak, így csúnya, 7-0-ás vereséggel zártuk a tornát a negyedik helyen.
Tovább »

Bővült a svájci program!
[2008. május 03. 08:53]


Újabb információk érkeztek Mihály Péter menedzsertől a svájci utazásunk vasárnapi (május 11.) napjára vonatkozóan:


Reggel 08:45 órakor kapnak a gyerekek reggelit Gersagban, ahol egy minitornát rendeznek 7 csapat részvételével. Három 28 perces mérkőzést játszunk (8+1 fő): 10:00 órakor az FC St. Gallen, 10.35 órakor az 1. FC Donzdorf, míg 11:45 órakor a VfB Stuttgart ellen. 13:00 órakor ebédet kapnak a gyerekek, míg a torna alatt folyamatosan tea áll a rendelkezésükre. Délután szabadprogramot kapunk, míg este egy közeli pizzériában vacsorát anak a mimitorna résztvevőinek amelynek ára: 18CHF/fõ. Ebben benne van egy saláta, egy pizza és 1/2 liter üdítõ.
Tovább »

A szombati menetrend
[2008. május 02. 15:49]


I. NWP INVEST – MAC Népstadion Kupa
VERSENYKIÍRÁSA


- időpont: 2008. május 3. (szombat) 09:00-13:30
- korosztály: 1997.január 1. után születettek
- pályaméret: félpálya a felezővonal és a 16-os vonala közötti szélességben
- kapu: 5 x 2
- játékos: 7+1
- játékidő: 1 x 25 perc
- labda: 4-es méretű
- borítás:

- A torna célja: Versenyzési lehetőség biztosítása, sportkapcsolatok ápolása
- A torna helye: Budapest, X. Fehér út 9.
- A torna rendezője: MAC Népstadion SE
- A torna főszervezője: Újvári Gábor tel: 30/951-6601 e-mail: info@mac97.hu
- Résztvevők: A meghívott egyesületek korosztályos csapatai
- Díjazás: 1. helyezett csapat serleg, érem, 2-3. helyezett csapatok serleg, érem, 4. helyezett csapat serleg, valamint 3 különdíj (legjobb -kapus, -játékos, gólkirály), ezen kívül minden gyermek személyes ajándékot kap
- Helyezések eldöntése: azonos pontszám esetén sorrendben a gólkülönbség, a több rúgott gól, az egymás elleni eredmény, végül 3-3 db 9 méteres rúgás rangsorol
- Egyéb rendelkezések: A mérkőzések között maximum 5 perc szünet lesz, kivéve az utolsó forduló/3 mérkőzés előtt, mert akkor 20 perc pihenő lesz. Csapatonként 15 fő nevezhető. A 6 csapat körmérkőzéses formában versenyez, vagyis minden csapat öt mérkőzést játszik. A találkozókat hivatalos játékvezetők irányítják. A kapu előtti büntetőterület 9 méter sugarú kör. A szabadrúgásoknál és szögleteknél az ellenfél játékosa 5 méterre áll. Csere korlátlan oda-vissza. Les nincs. A játékvezető döntése értelmében 2 perces és végleges kiállítás lehetséges, utóbbi esetben a vétkes játékosnak a következő mérkőzést ki kell hagynia. Minden egyéb esetben a nagypályás labdarúgás szabályai szerint zajlik a játék. Minden csapatnak igazolnia kell tudnia játékosát.

„A” pálya „B” pálya

09:00 Váci Titán – Újbuda 09:00 III. ker „B” – Kelen
09:30 MAC „B” – MAC ’98 09:30 III. ker „B” –Váci Titán
10:00 MAC „B” – Újbuda 10:00 Kelen – MAC ’98
10:30 Kelen – Váci Titán 10:30 III. ker „B” – Újbuda
11:00 MAC „B” – Váci Titán 11:00 III. ker „B” – MAC ’98
11:30 MAC „B” – Kelen 11:30 Újbuda – MAC ’98
12:15 Kelen – Újbuda 12:15 Váci Titán – MAC ’98
12:45 MAC „B” – III. ker „B”

13:15 Eredményhirdetés
Tovább »

Bővült a fotóslétszám...
[2008. május 02. 08:46]


Ezúttal Wágner Esztert ihlette meg a mieink remek focija, éppen ezért küldött egy csokorra valót a múlt heti "B" csapatos BLSZ tornáról. Emellett kibővültek a Baross Gábor által korábban elküldött és a honlapra már felkerült, Rojik elleni "A" csapatos mérkőzésnek a képkockái is Beschenbacher Kornél jóvoltából.

Köszönjük a szülők munkáját!
Tovább »

Újra lehet drukkolni!
[2008. május 01. 22:58]


Szombaton rendezi meg az I. NWP INVEST tornát a MAC Népstadion SE, amelyet hat csapat részére írtak ki a szervezők. A Fehér úton 09:00 órától kb. 14:00 óráig tartó rendezvényen a MAC "B", a MAC '98, a Kelen SC, az Újbuda, a III. ker. "B" és a Váci Titán csapatai indulnak. Körmérkőzéses formában küzdenek majd meg egymással az együttesek, vagyis öt 1x25 perces találkozó vár mindenkire. A mieink kerete a következő: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Gregor Zoltán, Iring Áron, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Ádám, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Wágner Tamás.
Tovább »

Az MTK sikerével zárult
[2008. május 01. 19:35]


Az MTK jövőre induló U12-es csapatába egyesületünk elengedte öt (ott számításba vett) játékosát, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a minitornát megnyerjék a kék-fehérek. A mieinket kettészedték; Baross Gábor, Gőgitz Ádám és Verebélyi Bence a kékeknél, míg Beke Zsolt és Balogh László a fehéreknél szerepelt a különböző csoportokban induló csapatokban, végül a döntőben találkoztak. Ott 2-2-es döntetlent játszottak egymással, így mindkét gárdát aranyérmesnek titulálták a szervezők.

Tovább »

Kész a májusi program
[2008. május 01. 07:00]


Itt-ott még kérdőjelekkel, de elkészült csapatunk programja erre a hónapra. A Heti program menüpont segítségével lehet tervezni a családoknak a májusi hónapot!
Tovább »

Debütálás
[2008. április 30. 11:55]


Az MTK-ba nyáron átigazoló öt fiúnak holnap lesz először lehetősége együtt játszani új csapattársaikkal. A kék-fehérek ugyanis tornát rendeznek május 1-jén a Csömöri úton az 1997-es korosztályban. Balogh László, Baross Gábor, Beke Zsolt, Gőgitz Ádám, Verebélyi Bence már az új edző irányítása alatt játszik csütörtökön.
Tovább »

Nem felénk billent a mérleg nyelve
[2008. április 29. 20:05]


3-1-es vereséget szenvedett a Fenerbahce gárdájától "B" csapatunk, pedig a vezetést még mi szereztük meg a találkozón. Sajnos nagy helyzeteket puskáztunk el, míg a meccs végén az ellenfél két kontrából is betalált. A bajnokin ezúttal Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Iring Áron, Katona Barna, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Szidor Szabolcs és Wágner Tamás segítette ki Kakó Gyula bácsi csapatát.
Tovább »

A Fenerbahce elleni keret
[2008. április 29. 07:07]


Ma délután a szokásos időben edz (a kapu előtti területen) az "A" csapat, miközben 16:15 órától a "B" keret tagjai Kakó Gyula bácsi csapatát egészítik ki a Fenerbahce elleni 3/4 pályás találkozón. Gregor Zoltán erdei táborban lesz, Kárpáti Krisztián pedig megfázással bajlódik, emiatt a mérkőzésen az alábbiakra számítunk: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Iring Áron, Katona Barna, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás.

Az "A" csapat egyik, vagy mindkét kapusa védhet a találkozón, vagyis Iváncsik Norbi és Verebélyi Bence is legyen ott, ha lehetséges legkésőbb 16:00 órakor a pályán. A többieknek 15:30-15:45 óra között lesz a gyülekező.
Tovább »

Megújítva: További eredmények
[2008. április 28. 07:13]


Az 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának 3. fordulójában az alábbi eredmények születtek:

Corvinus - Ikarus 4-2
Vasas-Pasarét - Újpest 0-5
FTC - Láng SK 10-0
MAC - Rojik 5-0
Goldball - Váci Titán 0-5

2. forduló: Újpest - Rojik 0-5
Tovább »

Szép vasárnap!
[2008. április 27. 22:14]


Az "A" csapat győzelme mellett a "B" gárda is kitett magáért, hiszen Kakó Gyula bácsi csapatát segítve, hátrányból fordítva győzte le idegenben a Csillaghegy gárdáját. A kapuban ezúttal debütált bajnoki mérkőzésen Katona Barnabás (képünkön), és pályára lépett még Iring Áron, Wágner Tamás, Laukó István, Fábián Péter, Takács Dominik, Leicht Ferenc, Kárpáti Krisztián és Gregor Zoltán. A csapat góljait Fábián Péter és Takács Dominik lőtte.
Tovább »

Igazán szép győzelem volt
[2008. április 27. 17:17]


A BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának 3. fordulójában "A" csapatunk a Rojik gárdáját látta vendégül, és 1-0-ás félidő után 5-0-ra győzött. A Verebélyi - Erszény, Beschenbacher, Baross T. - Komódi, Baross G., Beke, Práth - Újvári, Gőgitz csereként: Kovács D, Ferenczi Cs.) összeállítású csapat sokat futva, remek akciókat vezetve győzte le az egy évvel idősebbekből álló ellenfelét. Góljainkat Újvári Bence (2), Gőgitz Ádám (2) és Kovács Dávid (képünkön) szerezték. Dávidnak ez volt az első bajnoki gólja az "A" csapatnál.
Tovább »

A Csillaghegy elleni keret
[2008. április 26. 22:18]


"B" csapatunk a szombati torna után vasárnap már bajnoki mérkőzést játszik Csillaghegyen, ahol reális elvárás lehet a győzelem: 13:15 órakor a következő fiúk találkoznak a III. Márton u. 25. szám alatti pályán: Fábián Péter, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás.

A fehér mezt kell vinni magával mindenkinek!
Tovább »

Hajszál híján
[2008. április 26. 19:19]


A Sport XXI. BLSZ-MLSZ tornán szereplő "B" csapatunk ma három mérkőzést játszott a Fehér úton. Meglehetősen bő kerettel vágtunk neki a viadalnak, ezért lehetőség volt sorokat cserélni. A Verebélyi - Gregor, Iring, Takács - Ferenczi Cs., Kovács, Máthé - Szidor (csereként: Wágner, Laukó, Katona, Fábián, Ferenczi K., Kárpáti, Leicht, Körtélyesi) összetételű gárda 3-0-ra legyőzte a nyitómérkőzésen a BVSC gárdáját. Góljainkat Leicht Ferenc, Máthé Csongor (képünkön) és Ferenczi Kinga szerezte. Következett az AC Zrínyi csapata, amelyet 4-1-re gyűrtünk le Kárpáti Krisztián (2) és Körtélyesi Bertalan (2) duplájával. A döntőben a másik ágon győztes Bp. Honvéd ellen mérkőztünk és 0-2 után visszakapaszkodva a meccsbe egyenlítettünk Körtélyesi Bertalan és Szidor Szabolcs góljaival, ám az utolsó pillanatban megszerezte a vezetést a Honvéd. Középkezdésre már nem volt idő... A tornán tehát a kispestiek mögött a 2. helyet szereztük meg, harmadik helyen a KISE zárt. Negyedik lett a BVSC, ötödik a Ferencváros "B", hatodik pedig az AC Zrínyi együttese.
Tovább »

Elmarad a keddi bajnoki!
[2008. április 26. 13:23]


Egyesületünk kérésére elhalasztjuk az "A" csapat Vasas-Pasarét elleni bajnoki mérkőzését, amelyet kedden rendeztünk volna meg a Fehér úton. A halasztás oka, hogy együttesünk tagjai közül négyen (Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Újvári Bence) is bejutottak iskolájuk csapatával a Diákolimpia budapesti döntőjébe, amelynek megrendezési időpontja ütközött a Pasarét elleni találkozóéval. Ellenfelünk nagyon sportszerűen belement a halasztásba, így a meccset vagy május 6-án, kedden 17:30 órakor, vagy május 8-án, csütörtökön 16:15 órakor pótoljuk. Az utóbbi időpont érdekessége az lenne, hogy ebben az esetben kettős rangadót játszanánk a piros-kékekkel, hiszen a "B" csapatok mérkőzésének kezdési időpontja 17:45 óra lesz azon a napon...
Tovább »

A Rojik FC elleni keret
[2008. április 26. 07:11]


Vasárnap 09:00 órakor indul útjára a labda a Fehér úton a MAC - Rojik találkozón, a BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának 3. fordulójában. Ősszel peches körülmények között kaptunk ki 2-1-re tőlük, most itt lesz az alkalom a visszavágásra, igaz négy játékost (Balogh László, Iváncsik Norbert, Sárközi László, Szidor Szabolcs) nélkülöznünk kell a mérkőzésen. A keret tehát a következő: Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Ferenczi Csongor, Gőgitz Ádám, Komódi Kevin, Práth Dávid, Kovács Dávid, Újvári Bence, Verebélyi Bence

Találkozó 08:15 órakor a pályán. A kék és a fehér mezt is hozni kell!
Tovább »

BLSZ torna szombaton
[2008. április 25. 16:38]


Ismét egyesületünk rendezi az 1997-es korosztály számára a Sport XXI. BLSZ-MLSZ tornát holnap 16:00 órától. A mieink a BVSC és az AC Zrínyi társaságában szerepelnek a csoportban, az ellenük lejátszott két mérkőzés után jön a helyosztó a másik csoport (Bp. Honvéd, FTC "B", KISE) hasonló helyen végzett gárdájával.

A tornára az alábbi játékosok hivatalosak a kék mezükben: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Máthé Csongor, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Verebélyi Bence, Wágner Tamás.
Tovább »

Beteglista
[2008. április 25. 09:19]


Fábián Péter végre meggyógyult, ám most Balogh Laci és Iváncsik Norbi (képünkön) esett ágynak. Mielőbbi felépülést kívánunk nekik!
Tovább »

Közel a nagy bravúrhoz
[2008. április 24. 21:45]


Értékes döntetlent ért el Kakó Gyula bácsi "B" csapatosainkkal kiegészített gárdája hiszen a Hidegkút együttesével 1-1-es döntetlent ért el. A mérkőzés elején Takács Dominik góljával megszereztük a vezetést, amelyet az utolsó percekig hősiesen őriztünk is, ám akkor egyenlítet az ellenfél. A mieink kapujában Verebélyi Bence (képünkön) bravúrt-bravúrra halmozott, óriási érdemei voltak a mai pontszerzésben. Laukó István, Kovács Dávid és Katona Barna - nem véletlenül - végigjátszotta a találkozót, de sokat volt játékban Ferenczi Csongor, Kárpáti Krisztián, Takács Dominik és Gregor Zoltán is. Iring Áronnak, Leicht Ferencnek, Körtélyesi Bertalannak és Wágner Tamásnak ezúttal csak felvillanásai voltak.
Tovább »

Tornát rendezünk!
[2008. április 24. 12:27]


Május 3-án, szombaton 09:00 és 14:00 óra között nyolc csapatos tornát rendez egyesületünk az 1997-es korosztály számára. Mivel azon a hétvégén bajnoki fordulót rendeznek, így korlátozott volt azon egyesületek száma, amelyeket meginvitálhattunk a rendezvényre. A házigazdákat az 1997/B csapat és az 1998-as együttes képviseli. Minden csapat 5 db 1x25 perces találkozót vív, a fél pályán 7+1 fővel, 5 x 2 méteres kapukra, 4-es labdával vívandó torna során. Az eredményhirdetés során lesznek érmek, kupák és különdíjak is! A tornára 15 gyerek nevezhető, ezt a létszámot ki is töltjük majd jövő szombaton!
Tovább »

A Hidegkút elleni keret
[2008. április 23. 10:17]


Csütörtökön 17:45 órakor kezdődik a "B" csapatunk játékosai számára a BLSZ 1996/B bajnokság vasárnapról elhalasztott mérkőzése. Negyed hatkor az alábbi játékosok jelenjenek meg fehér mezükkel a Fehér úton: Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás.

A keretből hiányzik a homloküreg-gyulladással küszködő Fábián Péter (képünkön). Az összes többi játékosnak edzése lesz negyed öttől.
Tovább »

Tartalmas hetünk lesz
[2008. április 22. 07:36]


A keddi és a szerdai edzés időpontjai változatlanok, ám csütörtökön az "A" csapat edzése 1/4 órával előbb kezdődik és ér véget, mert utánuk rögtön bajnoki mérkőzést pótol a "B" csapat. Szombaton ugyancsak a "B" keret bizonyíthat a Sport XXI-BLSZ-MLSZ U11-es tornán, amely négy órakor kezdődik a Fehér úton. Vasárnapra két bajnoki meccs marad: az "A" keret 09:00 órakor a Fehér úton, míg a B" 14:00 órától Csillaghegyen játszik.
Tovább »

Az Ikarus meccs képei
[2008. április 22. 00:01]


Idősebb Baross Gábor és Beschenbacher Kornél jóvoltából újabb képeket tehetünk ki a világhálóra csapatunk vasárnapi győzelméről! Köszönjük az áldozatos munkát!
Tovább »

A második forduló eredményei
[2008. április 21. 07:21]


A BLSZ 1996/A bajnokság felsőházában a rájátszás második fordulójára került sor. Az öt meccsből négy eredmény már rendelkezésünkre áll, ezeket már tartalmazza is táblázatunk!

2. forduló

Ferencváros - Goldball 8-0
Váci Titán - Corvinus 3-1
Láng SK - Vasas-Pasarét 2-0
Ikarus - MAC 1-3
Újpest - Rojik később
Tovább »

Három pont...
[2008. április 20. 20:08]


3-1-re nyerte meg együttesünk az 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának második mérkőzését az Ikarus BSE pályáján. Magabiztosan vezettünk az első félidőben két góllal, de fordulás után már nem volt olyan folyamatosan jó a játékunk, így némi izgalom is vegyült a hajrába. Az Iváncsik - Beschenbacher, Baross G., Baross T. - Erszény, Balogh, Beke, Kovács - Gőgitz, Újvári (csereként: Laukó, Szidor, Sárközi, Verebélyi) összetételű gárda góljait Beke Zsolt és Gőgitz Ádám szerezték, a harmadik találat öngól volt.
Tovább »

Az Ikarus elleni keret vasárnapra
[2008. április 18. 12:42]


A hét utolsó napján negyed kilenckor lesz a találkozó a XVI. ker. Bátony u. 1-33. szám alatti Ikarus pályán. Figyelem, a bejárat a sarkon van már, nem ott, ahol korábban be szoktunk sétálni a sporttelepre! A keret: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Gőgitz Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Kovács Dávid, Laukó István, Sárközi László, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence
Tovább »

Kialakult az áprilisi program
[2008. április 17. 14:49]


Sikerült lekötni az "A" és "B" csapat bajnoki mérkőzéseinek időpontjait, így fix az áprilisi program.

Íme a meccsek sorrendje:

"A" csapat: 2008.04.20., vasárnap 09:00
Ikarus BSE "A" - MAC NSE "A" (XVI. Bátony u. 1.)

"B" csapat: 2008.04.24., csütörtök 17:45
MAC NSE "B" - Hidegkút SC bajnoki mérkőzés (X. Fehér út 9.)

"A" csapat: 2008.04.27., vasárnap 09:00
MAC NSE "A" - Rojik FC bajnoki mérkőzés (X. Fehér út 9.)

"B" csapat: 2008.04.27., vasárnap 14:00
Csillaghegy - MAC NSE "B" bajnoki mérkőzés (III. Márton u. 25.)

"B" csapat: 2008.04.29., kedd 16:15
MAC NSE "B" - Fenerbahce SE bajnoki mérkőzés (X. Fehér út 9.)

"A" csapat: 2008.04.29., kedd 17:30
MAC NSE "A" - Vasas-Pasarét "A" bajnoki mérkőzés (X. Fehér út 9.)

"B" csapat: 2008.05.08., csütörtök 17:45
MAC NSE "B" - Vasas-Pasarét "B" bajnoki mérkőzés (X. Fehér út 9.) - előrehozva a 30. fordulóból
Tovább »

Rájátszás 1. forduló
[2008. április 16. 12:32]


A BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának eredményei az 1. fordulóban:

Ikarus - Váci Titán 1-5
FTC - Corvinus 6-0
Goldball - Vasas-Pasarét 5-0
Láng - Rojik 2-2
Újpest - MAC 1-2

A 2. forduló sorsolása:

Újpest - Rojik
Láng - Vasas-Pasarét
FTC - Goldball
Váci titán - Corvinus
Ikarus - MAC
Tovább »

Újabb információk Svájcból
[2008. április 14. 21:24]


Mihály Péter jóvoltából az emmenbrückei (május 10-i, szombati) tornáról is megérkezett a versenykiírás, így már tudjuk, hogy a VFB Stuttgart, az FC Luzern, az FC Vaduz, vagy éppen a Grasshoppers jóvoltából nívós csapatok szerepelnek a 20 együttest felvonultató tornán. A mieink az "A" csoportba kerültek, ahol rajtunk kívül az FC Luzern, az FC Hitzkirch, az SC Jegenstorf és az SC Emmen gárdái szerepelnek. Az első két együttes a nyolc csapatos felsőházba, a harmadik-negyedik helyezettek az ugyancsak nyolc gárdát foglalkoztató alsóházba kerülnek, míg a csoportötödikek kiesnek. A középdöntőben két négyes csoportot alkotnak az "A", "B", "C", "D" kvintettek első-másodikjaiból, így újabb három mérkőzés vár ránk. Ennek a négyesnek az első és második helyezettje még keresztbe játszik a másik kvartett elődöntőbe jutottjaival, végül jöhetnek a helyosztók. Az első négyben végző csapatok tehát 9 db 18 perces mérkőzést játszanak!

Innen letölthető a szombati torna
csoportbeosztása!

Innen letölthető a szombati torna menetrendje!

Innen letölthető a hétfői torna menetrendje!
Tovább »

A heti programunk
[2008. április 14. 07:50]


Kedden, szerdán és csütörtökön a tavasszal megszokott módon, időben és helyszíneken lesznek az edzések. A hétvégi programmal kapcsolatban még él egy apró kérdőjel, hiszen a vasárnap 09:00 órás kezdést az Ikarus pályán még nem erősítették meg a szövetségben. A "B" csapat meccse pedig a jelenlegi információk alapján elmarad, mert a Hidegkút halasztást kért Kakó Gyula bácsitól.
Tovább »

Nem semmi képek...
[2008. április 13. 07:33]


A tegnapi Újpest elleni mérkőzés képeit szívesen felidézi újra az ember, főleg, ha olyan kuriózumfotók is szerepelnek a tárlatban, mint amilyenek a lila-fehérek színesbőrű játékosáról készült. Az állítólag 1997-es születésű fiú robusztus termetével tűnt ki a mezőnyből...
Tovább »

Igazi sportélmény volt!
[2008. április 12. 18:58]


Lélektanilag nagyon fontos győzelmet aratott "A" csapatunk az Újpest otthonában az 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának első fordulójában. Práth Dávid és Iváncsik Norbi sérülés miatt nem állt rendelkezésre, míg Balogh Laciról a mérkőzés elején derült ki, hogy nem érvényes a sportorvosi igazolása, így nem játszhatott. Ennek ellenére a Verebélyi - Erszény, Beschenbacher, Baross G., Baross T. - Sárközi, Beke, Komódi - Újvári, Gőgitz (csereként: Szidor) összetételű gárda egymásért küzdve játszott a lilák ellen, és Gőgitz Ádám, valamint Újvári Bence találataival 2-1-re győzött. A 3 pontot jelentő gólt 2 perccel a vége előtt szereztük.
Tovább »

Jó egyéni teljesítmények
[2008. április 12. 16:00]


3-1-es vereséget szenvedett Kakó Gyula bácsi "B" csapatosainkkal felálló gárdája az Ikarus otthonában, pedig húsz perccel a vége előtt még a mieink vezettek Leicht Ferenc góljával. Sajnos a hajrában fordított a hazai gárda, ám Laukó István, Kovács Dávid és Katona Barna jó játéka igazán örömteli volt. Kárpáti Krisztián főleg az első félidőben állt helyt, de nem lehetett különösebb panasz Körtélyesi Berci, Wágner Tamás és Leicht Feri (képünkön) játékára sem.
Tovább »

Az Ikarus elleni keret
[2008. április 11. 10:14]


A "B" csapatunk is szombaton vívja bajnoki mérkőzését a XVI. ker. Bátony u 1-33. szám alatti Ikarus-pályán, ahol negyed egykor lesz a találkozó a következő játékosoknak: Ferenczi Csongor, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás.

A fehér mezét mindenki hozza magával!
Tovább »

Az Újpest elleni keret
[2008. április 10. 23:28]


Szombaton negyed háromkor lesz találkozó a Megyeri úton található stadion mögötti műfüves pályán az alábbi fiúknak: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Gőgitz Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Sárközi László, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence
Tovább »

Holnap már tényleg fotózunk
[2008. április 09. 16:27]


A csütörtöki edzésen készül el az a fotó, amelyet már több alkalommal is beharangoztunk. Délután három órakor mennek szerződéskötésre Pista bácsival az MTK-ba az odaigazolók (Balogh László, Baross Gábor, Beke Zsolt, Gőgitz Ádám, Verebélyi Bence), majd miután átérnek az edzésre, megejtjük a fényképezést. A mezeket Gábor bácsi hozza az edzésre.
Tovább »

Az "A" csapat is szombaton játszik
[2008. április 09. 06:21]


A BLSZ 1996/A bajnokság felsőházi rájátszásának első fordulójában Újpesten játszunk. A mérkőzésre szombaton 15:00 órakor kerül sor a Megyeri úti Stadion mögött található műfüves pályán.
Tovább »

Szombaton játszik a "B" csapat
[2008. április 08. 09:00]


A héten kedden és csütörtökön labdás, szerdán pedig kondicionális és koordinációs edzés lesz a megszokott időpontokban és helyeken. Kedden szülői, csütörtökön fotózás "színesíti" a programot. A "B" csapat bajnoki mérkőzésére a XVI. kerület Bátony u. 1-33. szám alatti Ikarus-pályán kerül sor szombaton 13:00 órakor. Az "A" csapat bajnoki mérkőzésének pontos időpontja még nem ismert.
Tovább »

Kész a tavaszi program
[2008. április 07. 22:13]


Elkészült a sorsolás a BLSZ-ben, amiből kiderült, hogy mégiscsak számít, hogy ősszel mely csapattal, hol játszottunk, mert a rájátszásban annak a csapatnak az otthonában rendezik a meccset, amelyik tavaly idegenben játszott. Ezek szerint öt hazai találkozónk lesz a kilencből. A hétvégén Újpesten mérkőzünk, majd ismét idegenbe látogatunk. Pünkösd hétvégéjén nem lesz forduló, így a svájci torna miatt nem kell halasztanunk. Minden további részlet a Bajnokságok, a Heti program és a Tabella menüpontok alatt. A tábálzat szinte teljesen teljes, így megállapíthatjuk, hogy az alapszakaszt az ötödik helyen zártuk.
Tovább »

Hétfőn sorsolnak a BLSZ-ben
[2008. április 07. 06:54]


Az elmaradt meccsek pótlására volt szükség a hétvégén, hogy kialakuljon az 1996/A BLSZ bajnokság erősorrendje, hiszen a csoportot kettébontják. A felsőházba kerül az 1-10. helyezett, az alsóba pedig a 11-18. helyen álló csapatok. Mindenki játszik mindenkivel, ám csak egyszer, így kilenc mérkőzés vár még ránk a tavasszal. A pályaválasztói jog független az alapszakasztól, vagyis könnyedén előfordulhat, hogy ugyanahhoz a csapathoz kell utaznunk, akivel egyszer már megküzdöttünk idegenben.
Tovább »

Jövőkép
[2008. április 06. 08:00]


Kedden edzésidőben szülői-, és csapatértekezletet tartunk a Fehér úton, amelynek napirendi pontjai között, az MTK-kiválasztás végeredménye, és a MAC Népstadion SE 1997-es korosztályának következő szezonbeli tervei szerepelnek. Minden érintett - vagyis az összes játékos és szülei - megjelenésére számítunk!
Tovább »

Küzdelmes meccs, gól nélkül
[2008. április 05. 12:42]


A BLSZ 1996/B bajnokság MAC "B" - Gázművek-ASR találkozóján 0-0-ás döntetlen született szombaton reggel. A fiúk dicséretet érdemelnek a hozzáállásukért, valamint a védekező munkájukért, sőt több alkalommal szép labdakihozatalokat is láthattunk. Wágner Tamás, Körtélyesi Berci, Laukó Pista, Ferenczi Csongor, Takács Dominik, Fábián Péter, Kárpáti Krisztián, Leicht Feri és Kovács Dávid szerepelt ezúttal a mérkőzésen a keretünkből. Gregor Zoltán betegség, Iring Áron és Katona Barna pedig a szerdai futóedzés mulasztása miatt nem kapott lehetőséget.
Tovább »

Keddre került át a fotózás!
[2008. április 04. 11:41]


Április 8-án, kedden lesz a fotózás MTK mezben a Fehér úton! A luzerni szervezők kérésére készül a kép, amit nevekkel együtt kell kiküldeni, hogy a tornára készült hivatalos kiadványban szerepelhessen!
Tovább »

A szombati keret
[2008. április 04. 07:04]


A Gázművek-ASR elleni szombati bajnoki mérkőzésre az alábbi fiúk jöjjenek 1/4 9-re a Fehér útra: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás.

Mindenki hozza magával otthonról a nála lévő fehér mezeket!
Tovább »

Agárdi képgaléria
[2008. április 03. 14:09]


A hétfői látogatás során Ferenczi Béla fotózott Agárdon, akinek képei megtekinthetők az albumban.
Tovább »

Csütörtökön fotózás!
[2008. április 02. 10:52]


A holnapi edzésen csapatkép készül rólunk MTK-mezben, amit a luzerni torna szervezői kértek tőlünk. Kérünk mindenkit, hogy jelenjen meg az edzésen, amelynek végén tervezzük lefotózni az együttest!
Tovább »

A heti várható programunk
[2008. április 01. 10:00]


Kedden és csütörtökön a szokott időpontban (16:30-18:00) edzünk a Fehér úton, közötte lesz szerdán az erőnléti edzés a Stadionban hat és hét óra között. Az "A" csapatnak bajnoki szünete lesz, míg a "B" szombaton reggel kilenckor játszik bajnoki mérkőzést a Fehér úton.
Tovább »

Agárdon jártunk
[2008. április 01. 00:03]


17 labdarúgó járt hétfőn a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián, ahol megismerkedhettek azokkal a körülményekkel, amik az ott futballozókat/tanulókat várják. Ezen felül egy kiválogatott gyerekekből álló csapattal szemben játszottunk egy háromszor 20 perces mérkőzést 3/4 pályára, amelyen az Iváncsik - Erszény, Baross G., Baross T. - Komódi, Balogh, Beke, Práth - Gőgitz, Sárközi (csereként: Újvári, Beschenbacher, Verebélyi, Szidor, Laukó, Kovács, Ferenczi Cs.) össszeállítású együttesünk 5-2-es vereséget szenvedett. A mieink góljait Gőgitz Ádám és Balogh László szerezték.
Tovább »

Már ismerjük az ellenfeleket
[2008. március 31. 07:00]


Május 23-25-én a "B" csapatunk Ausztriába utazik egy tornára, amelyen tíz csapat szerepel. Az ellenfeleink lesznek: FC Henau, FC Sins, TSV Plattenhardt, TSV Mahringen, SF Pasing 03, TSV Stein, JSG Bad Nauheim, Schruns és Vandans.
Tovább »

Egy félidőt bírtunk
[2008. március 30. 21:19]


Kovács Dávid, Ferenczi Csongor, Leicht Feri és Iring Áron nélkül csak egy félidőt bírt a "B" csapatosainkkal kiegészített Kakó-gárda, amely végül 5-1-re kikapott a Testvériségtől. Fábián Péter, Laukó István, Kárpáti Krisztián, Wágner Tamás, Körtélyesi Bertalan, Gregor Zoltán, Katona Barna és a sérüléséig Takács Dominik mindent megtett, ám ma csak ennyire tellett. Gólunkat, miből másból, mint egy szabadrúgásból Körtélyesi Bertalan szerezte.
Tovább »

Újab rangadót buktunk el
[2008. március 30. 13:30]


Nem szerepel túl fényesen "A" csapatunk az utóbbi időben, ezúttal a Vasas-Pasarét pályáján vesztettük el a rangadót 4-1-re. Az Iváncsik - Erszény, Baross G., Baross T. - Komódi, Balogh L., Beke, Práth - Újvári, Gőgitz (csereként: Beschenbacher, Szidor) összeállítású csapat nem harapott igazán, átütőerő nélkül támadgatott, míg nem túl feszesen védekezett. Egyetlen gólunkat a képen látható Újvári Bence lőtte.
Tovább »

Óraátállítás
[2008. március 30. 06:00]


Figyelem, senki ne felejtse el, ma átállítottuk az órákat, a meccsek már az új időszámítás szerint kezdődnek!
Tovább »

Eredményben nem mutatkozott
[2008. március 29. 20:18]


Négy mérkőzést játszott "B" csapatunk a Sport XXI BLSZ-MLSZ Utánpótlás torna U11-es viadalán a Fehér úton. Két döntetlen és két vereség a mérleg, ám a mutatott játék nem volt ennyire eredménytelen. Az Iváncsik - Laukó, Takács - Gregor, Kovács D., Iring - Leicht, Ferenczi Cs. (csereként: Ferenczi K., Máthé, Körtélyesi, Kárpáti, Fábián) összeállítású gárda a BVSC ellen egyértelműen győzelmi esélyt szalasztott el, az 1-1-es döntelent érő gólt Fábián Péter szerezte. Következett a Ferencváros elleni meccs, amely ugyan "döntetlenszagú" volt, ám 2-0-ra kikaptunk. A végső győztes Bp. Honvéd ellen úgy kaptunk ki egy időntúli szabadrúgással 2-1-re, hogy mi álltunk közelebb a győztes találat megszerzéséhez. A gólt szabadrúgásból Körtélyesi Bertalan lőtte. A KISE ellen is nekünk állt a zászló, ám meg kellett elégednünk az 1-1-es döntetlennel, köszönhetően Ferenczi Kinga (képünkön)góljának.
Tovább »

Keretek a hétvégére
[2008. március 28. 11:58]


A csütörtöki edzésen véglegessé váltak a hétvégi csapatnévsorok:

Szombat 08:15 találkozó (Fehér út): Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Gregor Zoltán, Iring Áron, Iváncsik Norbert, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Máthé Csongor, Takács Dominik.

Vasárnap 09:15 találkozó (Pasarét): Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Gőgitz Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Práth Dávid, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence

Vasárnap 12:00 találkozó (Bánkút u. 71.): Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Iring Áron, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás
Tovább »

Ausztriába utazik a "B" csapat
[2008. március 27. 09:39]


Fábián Péter apuka szervezésének köszönhetően május 23-25-én az ausztriai Schruns és Vandans településeire utazik a "B" csapat, hogy részt vegyen a Montafon Alpine Trophy nemzetközi tornán. A tíz csapatos viadalon minimum öt mérkőzést (2 x 15 perc - 6+1 fő ) játszunk szombaton és vasárnap. A tornára 13 gyerek utazik.
Tovább »

BLSZ torna szombaton
[2008. március 26. 22:07]


Március 29-én, szombaton kilenc órakor kezdődik a Fehér úton a Sport XXI BLSZ-MLSZ U11 Torna, amelyen a "B" csapatunk indul. A fél pályán, 1 x 25 perces mérkőzések során először (09:00 órakor) a BVSC, majd (10:00 órakor) az Art-Corner ellen játszunk. A harmadik találkozónkat a másik csoport (Ferencváros "B", Bp. Honvéd, KISE) azonos helyén végző gárdája ellen vívjuk (10:30, vagy 11:00 órakor).
Tovább »

Lebetegedtek...
[2008. március 25. 22:38]


Pista bácsi komoly megfázása (tüdőgyulladása?) átragadt a családjára is, ezért jobbulást kívánunk neki! A keddi edzést a magas láza miatt kihagyni kényszerülő Pista bácsi csütörtökön már szeretne ott lenni a tréningen.
Tovább »

Vasárnap játszik a "B" csapat is
[2008. március 25. 10:53]


Eldőlt a "B" csapat hétvégi mérkőzésének kezdési időpontja: 2008.03.30., vasárnap 13:00. A Testvériség SE elleni bajnoki mérkőzés helyszíne a XV. kerület Bánkút u. 71. szám alatti pályán lesz.
Tovább »

A heti programunk
[2008. március 25. 07:43]


A héten kedden és csütörtökön (fél öttől hatig) a Fehér úton edzünk, szerdán pedig 18:00 és 19:00 óra között a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján lesz a koordinációs és erőnléti edzés, amelyen a részvétel melegen ajánlott. A bajnoki mérkőzések közül az "A" csapaté már fix, ők vasárnap 10:00 órakor játszanak Pasaréten, a Kakó Gyula bácsi féle "B" mérkőzésről (a Testvériség pályán lesz) még nincs információnk. Szombaton délelőtt 09:00 és 11:30 között a "B" csapatnak Sport XXI BLSZ-MLSZ tornája lesz a Fehér úton, ahol három darab 25 perces meccset vívunk majd.
Tovább »

Hírek Luzernből
[2008. március 24. 23:21]


A svájci tornák közül a másodikon, Luzernben a következő csapatok lesznek velünk egy csoportban: FC Luzern, Mendrisiotto, Emmen United, Munotplayers Schaffhausen. Az emmenbrücki torna csoportbeosztása még nincs meg, ám mindkét programról kellő időben megkapjuk az értesítést. Az is eldőlt a túrával kapcsolatban, hogy Gőgitz Ádám is az utazók közé került.
Tovább »

Jó bulik voltak!
[2008. március 23. 08:20]


Az utóbbi időszakban a focival szorosan összefüggő egyéb eseményeken is szorgosan kattogtatta fényképezőgépét Beschenbacher Kornél, így most két témában is betekinthetünk a kulisszák mögé:

Komódi Kevin és Filip szülinapi bulija

A T-Mobile reklámfilm-forgatása
Tovább »

Foci helyett Húsvét
[2008. március 22. 08:08]


A korántsem ideális időjárási - és pályaviszonyok miatt elmaradt a Húsvéti Goldball Kupa szombaton! Kárpótlásul vasárnap 10:00 - 12:00 óra között szabad foci lesz a Halassy Olivér Sportcsarnokban!
Tovább »

Agárdi látogatás
[2008. március 21. 19:19]


Március 31-én, hétfőn 13:00 órakor indul az a busz az MTK székháza elől, amely csapatunk tagjait a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiára szállítja. Az MTK szervezésében a program a következő lesz: megérkezés után körbevezetnek minket a kastélyban és a kiegészítő épületeken, tartanak egy rövid tájékoztatót, kapunk uzsonnát, majd 15:00 órától nagy pályás edzőmérkőzést játszunk az összeválogatott 1997-es születésű labdarúgók ellen. Az alábbi gyerekek vesznek részt az eseményen: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Ferenczi Csongor, Gőgitz Ádám, Iring Áron, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Kovács Dávid, Laukó István, Práth Dávid, Sárközi László, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence
Tovább »

A "B" keret
[2008. március 21. 08:24]


A "B" csapatunk fél órával később kezd el játszani a Húsvéti Goldball Kupán, így nekik 08:45 órakor lesz a találkozó ugyanott, ahol a többieknek is. Az alábbi fiúk jönnek: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Gregor Zoltán, Iring Áron, Iváncsik Norbert, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Wágner Tamás.
Tovább »

Az "A" keret
[2008. március 20. 20:30]


A Húsvéti Goldball Kupán szombaton az alábbi játékosok szerepelnek a MAC I. csapatában: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Gőgitz Ádám, Komódi Kevin, Práth Dávid, Sárközi László, Újvári Bence, Verebélyi Bence

Találkozó a Siketek-pályáján, vagyis a IX. Könyves Kálmán út 28., szám alatt 08:15 órakor.

Melegen öltözzünk fel, hozzuk a kék és a fehér mezt is magunkkal!
Tovább »

A hétvégi meccsek időpontjai
[2008. március 20. 11:56]


A Húsvéti Kupa menetrendje a mi szempontunkból:

"A" csapat: C csoport

09:00 - Liver
09:50 - Göd
11:05 - Balassagyarmat
11:55 - Monor

Elsőként való továbbjutás esetén az első három között:

14:50 - "A" csoport 1. helyezettje
15:40 - "B" csoport 1. helyezettje

Itt van lehetőség közben esetleg hazamenni ebédelni.

"B" csapat: B csoport

09:25 - Goldball '98
10:40 - Váci Titán
11:55 - Veresegyháza

A csoportmeccsek után - a továbbjutó pozíciótól függetlenül - még két meccs vár ránk, ám azok időpontja már függ az eredményeinktől.
Tovább »

Máris változás!
[2008. március 20. 06:15]


A szombati Húsvéti Kupán csak 14 csapat fog részt venni (a Láng SK visszamondta a szereplést), így a négy csoport helyett három lesz csak. Az "A" csapat a '98-as Göddel, a '98-as Monorral, a Liverrel és a Balassagyarmattal került össze, míg a "B" csapatunknak a '98-as Goldball, a Váci Titán és a Veresegyháza lesz az ellenfele. A csoportelsők érmesek lesznek, és körmérkőzést vívnak az első helyért.
Tovább »

Szülői értekezlet
[2008. március 19. 20:50]


A csütörtöki edzés időpontjában szülői megbeszélést tartunk!
Tovább »

Baross Tamás kapott "nagyobb" szerepet
[2008. március 19. 08:51]


A T-Mobile számára készülő reklámfilmben a MAC Népstadion SE játékosai és azok szülei érintettek. A Vasas-Pasarét sporttelepén zajló forgatások során a mi csapatunkból négy játékos szerepel, közülük a pályán csak Sárközi Lászlót láthatjuk majd. Beschenbacher Kornél, Kovács Dávid és Baross Tamás a kispadnál szurkol majd, sőt közülük az utóbbi külön közeli képen is szerepel, ahogyan a győzelem után "hazatelefonál".
Tovább »

Egy gól, a többit felejtsük el!
[2008. március 18. 20:07]


A Kakó Gyula bácsi csapatát kiegészítő "B" sorunk sem járt sokkal jobban a keddi bajnoki mérkőzésen a Goldball "B" ellen, hiszen 7-1-es vereséget szenvedett. Itt is mi szereztük az első gólt - Körtélyesi Bertalan bombaszabadrúgásából - ám onnantól már nem volt sanszunk. A mieink közül ezúttal Iring Áron, Gregor Zoltán, Fábián Péter, Wágner Tamás, Kárpáti Krisztián, Leicht Ferenc, Takács Dominik és Körtélyesi Bertalan jutott szóhoz.
Tovább »

Bűn rossz játék
[2008. március 18. 19:45]


Az 1997-es "A" csapatunk elszenvedte első bajnoki vereségét azonos korcsoportú együttes ellen az eddigi hat éves pályafutása során. A Ferencváros ellen szaladtunk bele hazai pályán egy 5-1-es vereségbe úgy, hogy Újvári Bence góljával még mi vezettünk. A Verebélyi - Erszény, Baross G., Laukó - Práth, Balogh, Beke, Ferenczi Cs. - Újvári, Szidor (csereként: Komódi, Gőgitz) összeállítású gárda mindössze háromszor (!) veszélyeztette a Fradi kapuját 70 perc alatt.
Tovább »

A hétvégi torna sorsolása
[2008. március 18. 07:39]


Szombaton a IX. Könyves Kálmán krt. 28. szám alatti Goldball sporttelepen veszünk részt egy 16 csapatos tornán két gárdával, amelynek a sorsolása megérkezett:

Csoportmérkőzések

A csoport (A pálya)
09:00 Goldball I – Monor ’97
09:25 Pesthidegkút – Újpesti Haladás
09:50 Goldball I – Pesthidegkút
10:15 Újpesti Haladás – Monor ’97
10:40 Goldball I –Újpesti Haladás
11:05 Monor ’97– Pesthidegkút

B csoport (B pálya)
09:00 AC Villám – Monor ’98
09:25 Goldball ’98 – Veresegyház
09:50 Monor ’98 – Veresegyház
10:15 Goldball ’98 – AC Villám
10:40 AC Villám – Veresegyház
11:05 Goldball ’98 – Monor ’98

C csoport (C pálya)
09:00 MAC I – Liver

09:25 Balassagyarmat – Láng I
09:50 Liver – Balassagyarmat
10:15 MAC I – Láng I
10:40 MAC I – Balassagyarmat

11:05 Láng I – Liver

D csoport (D pálya)
09:00 Váci Titán – Láng II
09:25 MAC II–Göd
09:50 MAC II –Láng II

10:15 Váci Titán –Göd
10:40 Göd –Láng II
11:05 MAC II– Váci Titán
Tovább »

Ketten játékra jelentkeztek
[2008. március 17. 21:56]


Takács Dominik és Körtélyesi Bertalan (képünkön) is jelezte, hogy a keddi bajnokin már a "B" csapat rendelkezésére tud állni, így velük kiegészül a 16:00 órakor a Fehér úton gyülekező csapat.
Tovább »

A keddi mérkőzések keretei
[2008. március 17. 08:19]


A már korábban többször taglalt filmforgatás alaposan felforgatta a keddi, 15:30 órakor kezdődő Ferencváros elleni mérkőzésre készülő keretét az "A" csapatnak, amely végül így fest: Balogh László, Baross Gábor, Beke Zsolt, Erszény Ádám, Ferenczi Csongor, Gőgitz Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Laukó István, Práth Dávid, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence Amennyiben a filmforgatásról odaérnek, akkor Baross Tamás, Beschenbacher Kornél és Sárközi László is csatlakozik a kerethez. Ha nem érnének oda, akkor jöhetnek mind a hárman - Kovács Dáviddal kiegészülve - a "B" csapat mérkőzésére, amely 3/4 5 -kor kezdődik ugyancsak a Fehér úton a Goldball "B" ellen. A keret: Fábián Péter, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Leicht Ferenc, Wágner Tamás.

Tovább »

Ezentúl szerdánként lesz a futóedzés
[2008. március 16. 19:56]


Miután visszaálltunk a korábban megszokott kedd-csütörtöki edzésritmusba, átkerült a futóedzés időpontja is a tavaly már bevált szerda estére 18:00 és 19:00 óra közé. Ezúton is kérünk mindenkit, hogy folyamatosan látogassa a Takács Gyula (képünkön) által tartott foglalkozásokat!
Tovább »

Lassan elfogyunk...
[2008. március 16. 09:09]


A filmforgatás kapcsán újabb szűkítés következett, amelynek értelmében a mieink közül már csak Baross Tamásnak, Beschenbacher Kornélnak és Kovács Dávidnak kell mennie ma ruhapróbára, és kedden-szerdán forgatásra. Az is valószínűnek látszik, hogy ezek a fiúk a filmfelvétel miatt kihagyják a Ferencváros elleni bajnokit.
Tovább »

Vereség a listavezetőtől
[2008. március 15. 22:01]


Villanyfényes találkozóval indult a tavaszi szezon a "B" csapatunk számára a Budafok műfüves pályáján, ahol a Szent Pál Akadémia 1996-os születésű növendékei vártak ránk. A találkozón 6-0-ra kaptunk ki a bajnokság éllovasától, igazi kidolgozott helyzet nélkül. Sokat gyakorolhattuk a védekezést, ám esélyünk kevés volt a pontszerzésre. Gregor Zoltán és Ferenczi Csongor jól játszott, a többieknek csak felvillanásai voltak.
Tovább »

Húsvét szombaton tornán veszünk részt
[2008. március 15. 13:44]


Március 22-én, szombaton 09:00 és 16:30 óra között a Goldaball pályáján kerül sor egy 16 csapatos húsvéti tornára, amelyre mindkét együttesünket meghívták a szervezők. Fél pályára, 5 x 2 méteres kapukra, 7 + 1 fővel játszunk négyes csoportokban, amelyekből az első két helyezettek kerülnek a felsőházba. A legjobb nyolc közé került csapatok hat, míg a többiek öt mérkőzést vívnak.
Tovább »

A kiválasztottak
[2008. március 15. 11:16]


A jövő heti filmforgatásra az 1997-es korosztályból az alábbi fiúkat választotta ki a produkció rendezője: Baross Tamás, Kovács Dávid, Beschenbacher Kornél, Fábián Péter, Iváncsik Norbert Rajtuk kívül még 12 fiatalabb MACos fiút, és Újvári Gábort (edzőként) hívták meg a filmforgatási munkálatokra.

A fent felsorolt fiúkra vasárnap ruhapróba, kedden és szerdán pedig kemény munka vár! A többiek részvételét ezúton is köszönjük!
Tovább »

A szombati bajnoki
[2008. március 14. 13:03]


Szombaton Budafokon a nagy füves pályán vívja első tavaszi bajnokiját Kakó Gyula bácsi csapata, amelyet ezúttal több játékossal is kiegészítünk. 18.00 órakor a Promontor utcában a következő fiúk megjelenésére számítunk: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Wágner Tamás.
Tovább »

24 kép
[2008. március 14. 10:05]


Ezúttal is Beschenbacher Kornél képei kerültek fel galériánkba, amelyeket a SZAC elleni bajnokin készített. képünkön Komódi Kevin gólja látható, de nagyban még élvezetesebb ez, illetve a többi találat.
Tovább »

Túl a századik gólon!
[2008. március 14. 06:43]


Együttesünk a csütörtöki SZAC elleni bajnoki mérkőzésen túljutott a 100. gólján, amelyet Beschenbacher Kornél meg is örökített. A második félidő elején Újvári Bence szerezte a jubileumi találatot. Egyébként más - statisztikai - szempontból is érdekes volt a tegnapi meccs: a 250. mérkőzését játszotta csapatunk a saját korosztályában. Ebből 170-et megnyert 30 döntetlent játszott és 50-szer vereséget szenvedett. Lőtt 945 gólt és 255-öt kapott.
Tovább »

Jó pályán, nagy szélben
[2008. március 13. 21:31]


Győzelemmel rajtoltunk tavasszal a BLSZ 1996/A bajnokságban, hiszen kedden az 1. fordulóbeli mérkőzésünket pótoltuk a SZAC ellen. Az Iváncsik - Erszény, Beschenbacher, Baross T. - Komódi, Baross G., Beke, Práth - Újvári, Gőgitz (csereként: Sárközi, Szidor, Kovács D.) összeállítású csapat 2-0-ás félidő után 7-1-re győzött Gőgitz Ádám (3), Beke Zsolt (2), Újvári Bence és Komódi Kevin góljaival, az ellenfél büntetőből volt eredményes.
Tovább »

Félő, hogy ez salak lesz
[2008. március 13. 07:44]


A folyamatos esőzés miatt nagyon valószínű, hogy nem engednek minket fel a füves pályára csütörtök délután, így mindenki készüljön fel lélekben a salakos pályán való játékra. Mivel hátul nincs világítás, megpróbáljuk elkezdeni a találkozót egy 1/4 órával előbb, ezért kérünk mindenkit, hogy legkésőbb 3/4 4-kor legyen ott átöltözve a pályán!
Tovább »

Jönek a tavaszi BLSZ-tornák
[2008. március 12. 17:42]


A "B" csapatunk 2008 tavaszán három alkalommal vesz részt a Sport XXI. BLSZ-MLSZ utánpótlás tornán. Először március 29-én küzdünk meg az alábbi csapatokkal a Fehér úton: Bp. Honvéd, FTC, BVSC, Art-Corner, KISE

A fél pályás (7+1 fő) találkozók 1 x 25 percesek lesznek. Minden valószínűség szerint két hármas csoportra osztjuk a csapatokat, majd a körmérkőzés végén jönnek a helyosztók, így minden együttes 3 mérkőzést játszhat.
Tovább »

Keret az idénynyitóra
[2008. március 12. 06:38]


Csütörtökön a SZAC csapatát fogadjuk a Fehér úton 16:30 órai kezdéssel, így folytatódik a BLSZ 1996/A bajnokság első szakasza. 15:45 órakor az alábbi fiúkat várjuk a pályára:Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Gőgitz Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Kovács Dávid, Práth Dávid, Sárközi László, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence
Tovább »

Megvan a svájci tornaidőpont
[2008. március 11. 07:32]


Megérkezett Mihály Péter menedzsertől az információ, hogy a két svájci nemzetközi torna május 10-én, szombaton és 12-én, hétfőn lesz. Vasárnapra edzőmérkőzést próbálnak lekötni nekünk a VfB Stuttgart ellen. A héten az utazó keret tagjaitól összeszedjük a nevezési díj egy gyermekre eső összegét.
Tovább »

Filmforgatás!
[2008. március 10. 18:43]


Két héttel ezelőtt jöttek feltérképezni játékosainkat egy ügynökségtől, hogy kiket válasszanak ki a reklámfilm forgatásához. Nos, a mai napon elküldték azt a listát, hogy kiknek kell megjelenniük az alábbi eseményeken a mieinktől:

Call back: 2008. március 13., csütörtök 14:00-tól (kb 15:30-ig)
Cím: XIV. Szőnyi út 2. BVSC-pálya. Szőnyi út Mexikói megállónál kell leszállni, átellenben van vele a Don Pepe étterem, ott be kell menni és egy kék-sárga csarnok az épület maga, a műfüves pálya.

Ruhapróba: 2008. március 16., vasárnap 16:00-18:00 között (Helyszín még nincs megadva)

Forgatás: 2008. március 18-19., kedd, szerda egész nap! (Helyszín még nincs megadva)

Próbanap: még nincs róla információ, de számolni lehet a hétfővel (március 17. is)

Az ügynökség által átküldött névsor: Baross Tamás, Újvári Bence, Kárpáti Krisztián, Wágner Tamás, Dékány Tamás, Erszény Ádám, Beschenbacher Kornél, Kovács Dávid, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Baross Gábor, Katona Barnabás, Iváncsik Norbert

Mindenki hozza magával csütörtökön a kék NIKE mezét és nadrágját, valamint egy terem és egy műfüves (stoplis) cipőjét!
Tovább »

Első edzés a Fehér úton
[2008. március 10. 12:00]


Kedden 16:30-kor kezdődik az idei első edzés a Fehér úton.

Kérjük, hogy labdát mindenki hozzon magával, mert az egyesület labdái ebben a hónapban három helyre vannak szétosztva.
Tovább »

Nyíradonyi képek
[2008. március 10. 10:26]


Beschenbacher Kornél jóvoltából már színesítik honlapunkat a nyíradonyi torna fotói! Érdemes megnézni galériánkat!

Kis képünkön éppen Práth Dávid fejesgólja látszik, ám ezt is érdemes megnézni nagyobban!
Tovább »

Elbúcsúztunk a Halassytól
[2008. március 09. 20:00]


A téli szezonban számtalan edzőmérkőzést vívott "B" csapatunk a Halassy Olivér Sportcsarnokban, közülük az utolsóra a most vasárnap a Kelen SC ellen került sor, és csapatunk 14-8 arányú vereséget szenvedett. Ezúttal Iring Áron és Ferenczi Csongor védett felváltva a három sor előtt, amely így állt fel: Laukó - Kovács D., Takács - Ferenczi Cs., (Ferenczi K. - Leicht, Fábián - Kárpáti /képünkön/)(Gregor - Iring, Körtélyesi - Kovács Á., Wágner). Góljainkat Kárpáti Krisztián (2), Laukó István, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Iring Áron, Kovács Ádám és Leicht Ferenc szerezték.
Tovább »

Ezúttal a "B" sor remekelt
[2008. március 09. 08:56]


A nyíradonyi különleges lebonyolítású tornánrögtön abban hibáztunk, hogy késve ért le a buszunk, így szerencsétlen "A" sorunk éppen csak, hogy behuppant a mérkőzésre. Még így is volt esélye a győzelemre a Verebélyi - Baross G. - Komódi, Balogh, Beke - Sárközi (csereként: Beschenbacher, Erszény, Baross T., Práth, Újvári, Szidor, Iváncsik) összeállítású gárdának, ám az Újpest az egyetlen megingásunkat kihasználva 1-0-ra győzött. Ugyanez mondható el a Loki FS és a DVTK elleni mérkőzésekről is, amelyeken ismét egy kapott góllal szenvedtünk vereséget. Egyedül a Grundball-Szombathely vertük el 4-0-ra Balogh László (2), Práth Dávid és Beke Zsolt góljaival, ám a Békéscsaba ellen ugyanúgy gólképtelennek bizonyult az "A" sorunk, ki is kaptunk 2-0-ra.

A nap során a "B" keret okozott igazán örömet, amely öt meccséből hármat megnyerve, veretlenül szerzett 11 pontot a közösbe. Az Iváncsik - Laukó - Ferenczi Cs., Kovács D., Takács - Iring (csereként: Gregor, körtélyesi, Fábián, Katona, Leicht, Kárpáti, Verebélyi) összetételű csapat bátor és eredményes játékkal verekedte magát végig az ellenfeleken. Az Újpest "B" sorát 2-1-re győztük le Ferenczi Csongor és Leicht Ferenc góljaival. A Loki FS "B" ellen 0-0-át játszottunk csakúgy, mint a Békéscsaba "B" ellen. A szombathelyi Grundball "B" 2-1-es legyőzésekor Kovács Dávid és Körtélyesi Bertalan volt eredményes, míg a DVTK "B"-t Kovács Dávid góljával gyűrtük le. Az "A" csapatunk egy hagyományos tornán csak az ötödik helyen szerénykedett volna, míg a "B" sorunk ezüstérmes lett volna rosszabb gólkülönbsége miatt. Összesítésben a 4. pozíciót szereztük meg.
Tovább »

Vasárnapi edzőmeccs!
[2008. március 08. 21:49]


A Halassy Olivér Sportcsarnokban vasárnap jön az utolsó edzőmérkőzésünk a Kelen SC ellen. Az alábbi fiúkat várjuk 1/2 10-re a helyszínre: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Gregor Zoltán, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Ádám, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás
Tovább »

Voltak jó periódusok
[2008. március 08. 08:03]


A Gázművek-ASR 1996-os csapata ellen Ürömön játszottunk 3/4 pályás edzőmérkőzést, amelyen 6-1-re kikaptunk. A Katona - Gregor, Laukó, Takács - Iring, Kovács D., Ferenczi Cs., Ferenczi K. - Fábián, Leicht (csereként: Wágner, Körtélyesi) csapat az első félidőben nagyon megilletődötten játszott, ám a második 30 percben már sokkal többet birtokolta a labdát, és bátrabban felvette a küzdelmet az ellenféllel. Gólunkat Fábián Péter szerezte büntetőből.
Tovább »

A nyíradonyi keretek
[2008. március 07. 15:58]


Szombaton rendhagyó tornán vesz részt egyesületünk, hiszen a hat csapat "A" és "B" sorával lép pályára úgy, hogy az erősebb sorok és a gyengébbikek is csak egymással játszanak körmérkőzést. A végső sorrendet azonban úgy alakítják ki, hogy összeadják az összes egyesület "A" és "B" csapatinak a pontjait, és ez alapján hirdetnek végső győztest. Így aztán még jobban egymásra lesz utalva a két csapatunk. A mérkőzéseken (1x15 perc) először mindig az "A", utána rögtön a "B" csapatok csapnak össze.

A menetrendünk:

10:16 MAC "A" - Újpest "A"
10:33 MAC "B" - Újpest "B"
10:50 MAC "A" - Loki FS "A"
11:07 MAC "B" - Loki FS "B"
11:58 MAC "A" - Grundball-Szombathely "A"
12:15 MAC "B" - Grundball-Szombathely "B"
15:02 MAC "A" - DVTK "A"
15:19 MAC "B" - DVTK "B"
16:10 MAC "A" - Békéscsaba "A"
16:27 MAC "B" - Békéscsaba "B"

13:06 Tombolasorsolás I.
16:50 Tombolasorsolás II.
17:10 Eredményhirdetés

Az "A" csapat kerete így fest: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Komódi Kevin, Práth Dávid, Sárközi László, Szidor Szabolcs, Újvári Bence

A "B" keret összeállítása: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barna, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik

A két kapus (Iváncsik Norbert, Verebélyi Bence) közül az egyik az "A", a másik a "B" csapatnál véd majd.
Tovább »

Dékány Tomi elköszönt
[2008. március 07. 11:28]


Csapatunk egyetlen 1996-os tagja, Dékány Tamás (képünkön) felkeltette a Goldball-Kispest figyelmét, amely csapat kölcsönbe elviszi tőlünk 1996-os gárdájába a bal lábas fiút! Örülünk, hogy sikerült egyesületet találnia magának, és az is örömteli, hogy egy újabb MAC-os játékost találtak arra érdemesnek, hogy átigazolják.

Sok sikert, Tomi, és köszönjük az első félévbeli segítségedet!
Tovább »

Ürömi útvonalterv
[2008. március 06. 10:29]


"B" csapatunk pénteken 17:00 és 18:00 óra között vívja újabb 3/4 pályás fekészülési meccsét, ezúttal az ürömi műfüves pályán a Gázművek-ASR ellen. Találkozó 16:15 órakor Ürömön, az Úttörő utcában az alábbiaknak: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barna, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wágner Tamás

A helyszín térképe
ide kattintva érhető el.

Az elérési útvonal a Tovább gombra nyomva olvasható!
Tovább »

A Körcsarnok elől indulunk
[2008. március 05. 06:55]


Szombaton 24 gyermek utazik el a nyíradonyi tornára, ahol 12-12 fővel az "A" és a "B" csapatunk együtt szerepel majd. Az első mérkőzésünket az Újpest ellen vívjuk 10:16 órakor, éppen ezért 06:30 órakor lesz a gyülekező a Körcsarnok előtt az Ifjúság úti bejáratnál. A kocsikat benn lehet hagyni a Körcsarnok előtti parkolóban, de a busz nem áll be a stadion területére. Még egy lehetőség van a felszállásra, háromnegyed hét és hét között az M3-as kivezető oldalán az első Shell kútnál. Kb. 220 km-t buszozunk maximum egy megállással, tehát úgy készüljön majd mindenki elemózsiával.
Tovább »

Szerdán is Körcsarnok
[2008. március 03. 22:34]


Nem csak kedden, hanem szerdán is a Körcsarnokban lesz az edzés! A korábbi téves tájékoztatásért elnézést kérünk! Sőt, az egyesület biztosítja annak lehetőségét, hogy az 1997-es születésű gyerekek szülei focizhassanak 19:00 és 21:00 óra között szerdán! A keddi edzésen ebben a témában visszajelzést kérünk!
Tovább »

A búcsúzások hete!
[2008. március 03. 08:25]


Kedden (17:00 - 18:30) és szerdán (17:00 - 19:00) utoljára edzünk a Körcsarnokban. Csütörtökön jön a szokásos erőnléti edzés öt óra és fél hét között, pénteken pedig a "B" gárda játszik újabb 3/4 pályás edzőmérkőzést. Szombaton is búcsú vár ránk, legalábbis a teremtornák zárása következik Nyíradonyban, ahol mindkét gárdánk fellép. Vasárnap se maradunk zárómomentum nélkül, hiszen akkor a "B" csapat fejezi be a Hallassy Sportcsarnokban vívott edzőmérkőzéseinek a sorát.
Tovább »

Felemás teljesítmény
[2008. március 02. 22:06]


Az eredmény alapján súlyos 28-6 arányú vereséget szenvedett "B" csapatunk a Goldball "A" együttesétől a vasárnapi Halassy Olivér csarnokban játszott edzőmérkőzésen. A mieinknél négy sor szerepelt az alábbiak szerint: Katona - Szekerka - Iring, Dékány - Gőgitz (Laukó - Kovács D., Takács, Ferenczi Cs.) (Gregor - Ferenczi K., Dina - Kovács Á.) (Wágner, Fábián - Leicht, Kárpáti), ezek közül csak a Takács Dominik vezérelte négyes tudott a 6 db 5 perces játéka alatt 3-3-as döntetlent kicsikarni. Csalódást jelentett az első sor 8-2-es veresége, papírformának tekinthető a 3. sor 6-1-es zakója, ám a negyedik sor 11-0-ás veresége több, mint katasztrofális. A mieink góljait Ferenczi Csongor (2), Iring Áron, Gőgitz Ádám, Kovács Ádám és Laukó István szerezte.
Tovább »

Rájátszásos lesz a bajnokság
[2008. március 01. 20:57]


Nem a legszerencsésebb, ha úgy indul el egy bajnokság, hogy nem lehet tudni a rajt pillanatában a versenykiírást, ám most ez történt a BLSZ 1996/A sorozatban. Kiderült ugyanis, hogy még három forduló van hátra (SZAC, FTC itthon, Vasas-Pasarét idegenben), aztán kettébontják a csoportot alsó- és felsőházra. További részletek még nem nyilvánosak, de ha azok lesznek, akkor természetesen ezekről rögtön beszámolunk honlapunkon.
Tovább »

A Goldball ellen meccselünk vasárnap
[2008. február 29. 14:49]


A Láng SK lemondása miatt sokáig veszélyben volt a "B" csapat vasárnapi mérkőzése, végül igazán nagy vadra bukkantunk! A hét utolsó napján tíz órától a Goldball ellen játszunk, amely kiváló erőfelmérő lesz a mieinknek. A találkozóra az alábbi fiúkat várjuk: Katona Barna, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Takács Dominik, Kovács Ádám, Kovács Dávid, Dékány Tamás, Gőgitz Ádám, Wágner Tamás, Laukó István, Szekerka Kende, Ferenczi Csongor, Iring Áron, Ferenczi Kinga, Leicht Ferenc, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan
Tovább »

Új menüpont!
[2008. február 28. 09:12]


Régi hiányosságot pótol honlapunk mostantól, hiszen a "B" csapat eredményei menüpont alatt megtalálható az összes eddig lejátszott mérkőzésük eredménye és góllövői. Nem számítottuk ide a Kakó Gyula bácsi féle csapat bajnoki- és torna eredményeit. Mostantól folyamatosan nyomon kísérhető lesz az immáron 75 mérkőzést lejátszó gárda teljesítménye.
Tovább »

Lagymatag meccs volt
[2008. február 27. 21:12]


Sok helyzetet kihagyva, és csak olykor-olykor megvillantva valamit a szép futballból nyert magabiztosan az "A" csapat a Krúdy Góliát '94-97-es csapata ellen. Az Iváncsik - Baross G. - Sárközi, Balogh, Dékány - Beke (csereként: Beschenbacher, Erszény, Práth, Baross T., Újvári, Bacskai, Szekerka, Szidor) összeállítású gárda 19-8-ra győzte le riválisát Práth Dávid (4), Újvári Bence (4), Beke Zsolt (2), Baross Gábor (2), Balogh László (2), Baross Tamás, Szekerka Kende, Dékány Tamás, Szidor Szabolcs és Sárközi László góljaival.
Tovább »

A Krúdy elleni keret
[2008. február 27. 13:15]


Ma este az MTK műfüves csarnokában fogadjuk a Krúdy Góliát 2-3 évvel idősebb játékosaiból álló csapatát, amely ellen az alábbi fiúk veszik fel a küzdelmet: Bacskai Péter, Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Dékány Tamás, Erszény Ádám, Iváncsik Norbert, Práth Dávid, Sárközi László, Szekerka Kende, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence

Találkozó 18:00 óra magasságában a helyszínen.
Tovább »

Kecskeméti képgaléria
[2008. február 26. 11:12]


Beschenbacher Kornél Kecskeméten, a IX. Hirös-ÉP Téli Kupán készített fotóiból kiállítást rendeztünk be Képgalériánkban! A belépés ingyenes.
Tovább »

A heti programunk
[2008. február 25. 17:38]


Kedden ezúttal kicsit később (18:40-20:00 óra között) lesz az edzés a Körcsarnokban a teljes keretnek csakúgy, mint csütörtökön, amikor 16:00 és 18:00 óra között edzünk a parkettán. Közte, szerdán edzőmeccset játszik az "A" keret a Krúdy Góliát 95-96-os csapatával az MTK műfüves csarnokában. A hétvége elég lightos (ellentétben a jövő hetivel...), csak a "B" játszik edzőmeccset a Halassy Olivér Sportcsarnokban a szokásos délelőti órákban.
Tovább »

Magabiztos győzelem
[2008. február 25. 08:55]


Ezúttal félpályán 7+1 fővel játszva győzött a "B" csapat, amely két részre osztva küzsdött a vendéglátókkal. A Kelen SC ellen az első órában a Katona - Fábián, Gregor, Takács - Kovács Á., Kovács D., Dékány - Gőgitz (Wágner) gárda játszott, amely Dékány sérüléséig és a Kovács-testvérek színházi programjáig egészen kiválóan teljesítve vezettünk 6-0-ra, majd ellenfelünk öt gólt rúgva beállította az első etap eredményét. A második órában a Katona - Laukó, Szekerka - Ferenczi Cs., Iring, Ferenczi K. - Leicht, Kárpáti (Körtélyesi) sor szerepelt eredményesen, hiszen 6-2-re felülmúlta ellenfelét. A 12-7-re megnyert mérkőzésen a Vasas-Pasaréttől igazolt Gőgitz Ádám (3) gólt szerzett (képünkön), ugyanennyit lőtt Leicht Ferenc (3) is, Dékány Tamás (2) és Kárpáti Krisztián (2) duplázott, míg Kovács Ádám és Laukó István 1-1 gólt jegyzett a műfüves pályán lebonyolított találkozón.
Tovább »

Csak kínlódtunk
[2008. február 24. 19:35]


Egy roppant erős tornára fogadtuk el a meghívást, amikor Kecskemétre utaztunk. A nyolc résztvevőből hét kifejezetten jó csapat, egyedül a szolnokiak lógtak ki a sorból. Nekünk két mumusunk is szerepelt a csoportban, hiszen rögtön azzal a Tisza Volánnal kezdtünk, amely legutóbb kétszer is elvert minket 3-0-ra. A Verebélyi - Baross G. - Komódi, Balogh, Beke - Újvári (csereként: Szidor, Sárközi, Erszény, Beschenbacher, Iváncsik) összétételű csapat Komódi Kevin góljával 1-0-ra nyert. A Kiskőrös és a Kiskunmajsa ellen egy győzelem kellett volna a négy közé jutásért, de előbb 2-0-ra, majd 1-0-ra kikaptunk riválisainktól, köszönhetően gyámoltalan, a felelősséget elhárító játékunknak. Az alsó ágon már felszabadultabban fociztunk és Komódi Kevin, valamint Beke Zsolt góljaival 2-0-ra megvertük a Kozármislenyt. A helyosztón újra a Tisza Volánnal küzdehettünk - sikerrel, hiszen Beke Zsolt találatával legyőztük őket, így az ötödik helyen végeztünk.
Tovább »

Lelkileg erős csapatunk van
[2008. február 23. 14:59]


Az U11-es BLSZ-NUSI Torna I. csoportjának megnyerésével szép sikert ért el "B" csapatunk az 1. sz. Etalon Sportiskola műfüves csarnokában. Először a Tabán ellen nyert 2-1-re az Iváncsik - Laukó - Iring, Kovács D., Takács - Ferenczi Cs. (csereként: Katona, Gregor, Wágner, Leicht, Körtélyesi, Kárpáti, Fábián) összeállítású gárda Takács Dominik és Körtélyesi Bertalan góljaival a műfüves borításon, 5 x 2 méteres kapukra játszott tornán. Következett az a Budakeszi, amely legutóbb megvert minket, ám ezúttal sikerült a visszavágás egy végletekig izgalmas mérkőzésen, amelyet 4-3-ra nyertünk meg Körtélyesi Bertalan, Kovács Dávid, Kárpáti Krisztián és Ferenczi Csongor találatainak köszönhetően. Miután az egymás elleni eredmények alakulása miatt már csoportgyőztesként játszottunk a Grund ellen, azok a játtékosok kezdtek, akik eddig csereként léptek pályára. Egy sajnálatos, öt perces rövidzárlat miatt 3-0-ás hátrányba kerültünk, sőt a becserélt első sor is kapott rögtön még egy gólt. A hátralévő 12 percben azonban hősiesen küzdöttek a mieink, és minimálisra dolgozták le a hátrányt, ám az egyenlítő gólt nem sikerült bepréselnünk. Iring Áron (2), Körtélyesi Bertalan góljai megmutatták ennek a csapatnak a lelkierejét, csak gratulálni lehet a sportszerű hozzáálláshoz! Az nem baj, hogy néhányan pityeregtek, hiszen a gyermek mindenképpen nyerni szeretne, ám egy edzőnek - a távlati gondolkodás miatt - néha más szempontok a fontosabbak. A nem kezdő sor is remekül helytállt, a 10 gólunkból ötöt ők szereztek, ám az utolsó mérkőzés eleje nem jött össze. Van ilyen, de azért dolgozunk, hogy máskor ne legyen!
Tovább »

Elmarad a holnapi edzés!
[2008. február 22. 17:44]


Miután a mai, 30 méteres futógyorsasági szintfelmérés után egy órán át focizhattak a mieink, ezért a holnap reggeli edzés elmarad. Az 'A' csapat legközelebb vasárnap 08:30-kor találkozik Kecskeméten.
Tovább »

Költhetjük a pénzt
[2008. február 22. 09:08]


A kecskeméti torna szervezői kérték meg honlapunkat, hogy az alábbi információt osszuk meg a szülőkkel: "A kecskeméti sportcsarnokban megrendezésre kerülő torna ideje alatt futballal kapcsolatos tárgyak vásárolhatók akciós áron. 2.000,- Ft feletti vásárlás esetén ajándékot adunk. Szeretettel várunk mindenkit."

Tovább »

Heti keret 4. (Kelen SC)
[2008. február 21. 14:47]


Kelen SC műfüves (szabadtéri!) pályája XI. Hunyadi Mátyás út 56. Keresztbe félpályán 2 x 30 perc 7+1 fő

A keretet kettébontjuk, és egy-egy csoport 1 órát fog focizni. Az első csoport találkozója 15:30 órakor a helyszínen: Katona Barna, Fábián Péter, Gregor Zoltán, Takács Dominik, Kovács Ádám, Kovács Dávid, Dékány Tamás, Gőgitz Ádám, Wágner Tamás

Katona Barna kivételével (aki mind a két órában véd), az előbb felsoroltaknak 17:00 órakor vége lesz a mérkőzésnek, őket váltja a másik csoport, amelynek a találkozója 16:30 órakor lesz a helyszínen: Laukó István, Szekerka Kende, Ferenczi Csongor, Iring Áron, Ferenczi Kinga, Leicht Ferenc, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan
Tovább »

Szombati edzés
[2008. február 21. 10:00]


A szerdán elmaradt műfűves edzés pótlása szombaton, 23-án 09:00-11:00-ig lesz az MTK csarnokában.
Tovább »

Heti keret 3. (Kecskemét)
[2008. február 21. 08:46]


IX. Sport Kht. - SC HIRÖS-ÉP TÉLI KUPA, Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1/a. 08:30

8 csapatos torna 5 mérkőzéssel. (Pontos mérkőzés-sorrend a Legfontosabb mérkőzéseink menüpont alatt olvasható)

Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Sárközi László, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence
Tovább »

Heti keret 2. (BLSZ-torna)
[2008. február 20. 23:30]


BLSZ-NUSI Torna: XVIII. Tövishát u. 8. 1. sz. Etalon Sportiskola (SZAC-pálya) fedett műfüves csarnoka, szombat 08:15

Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wagner Tamás
Tovább »

Heti keret 1. (MTK felmérés)
[2008. február 20. 09:36]


Hungária krt. műfüves csarnok, péntek 14:30

MTK szintfelmérés: (fotocellás 30 méteres futás, súlypontemelkedés)

Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Erszény Ádám, Ferenczi Csongor, Gőgitz Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Kovács Dávid, Práth Dávid, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence, Verebélyi Bence
Tovább »

Elmarad a holnapi edzés!
[2008. február 19. 21:36]


Az MTK - Újpest Ligakupa mérkőzést biztosító rendőrség teljesen lezárja a Hungária krt-i MTK pálya környékét, ezért mi sem mehetünk be a műfüves csarnokba. Az edzés tehát holnap este (szerda 18:30-20:00) elmarad, pótlás szombaton a műfüvön (pontos időpont később).
Tovább »

Változások a keretben
[2008. február 19. 20:51]


A mai naptól velünk edz a képen látható 1998-as születésű Sárközi Laci, aki bizonyítási lehetőséget kapott az "A" csapat korábbi mérkőzésein is, és élt is kínálkozó alkalommal. Ugyancsak ma jelentkezett nálunk edzésre Gőgitz Ádám (1997.02.17.), aki eddig a Vasas-Pasarét labdarúgója volt, ám átigazol hozzánk, így tavasszal már a mi csapatunkat erősíti. A két fiú érkezésével tovább nőtt az edzők variálási lehetősége.
Tovább »

Sok-sok fotó
[2008. február 19. 08:40]


Tengernyi kép került fel a honlapunkra az utóbbi napokban. A legutóbbi "B" csapatos BLSZ-NUSI fotók mellett a Láng elleni edzőmeccs és a pasaréti felkészülési torna legemlékezetesebb pillanatai is elérhetők mostantól a világhálón. Hála Beschenbacher Kornélnak!
Tovább »

Sűrű hetünk lesz
[2008. február 18. 17:15]


A hét eleje szokásossan indul (kedd: Körcsarnok 17:00 - 18.30), szerdán ezúttal az MTK műfüvön edzünk 18:30 - 20:00 óra között, csütörtökön pdig erőnléti edzés 17:00 - 18.30 között. Ez lesz az utolsó alkalom a gyakorlásra az MTK tesztelése előtt, amely pénteken lesz 15:00 órakor lesz az MTK műfüvön. Szombaton a "B" csapatnak BLSZ-NUPI tornát rendeznek a XVIII. ker Tövihát u. 8. szám alatt, vasárnap pedig edzőmérkőzést játszanak a Kelen SC ellen fél-, vagy háromnegyed műfüves pályára 16:00 és 18:00 óra között. Ugyancsak vasárnap utazik az "A" sor Kecskemétre a Hirös-ÉP Kupára.
Tovább »

Tapasztalatok
[2008. február 18. 14:33]


A mai sportorvosi vizsgálaton nyolc fiú (Beke Zsolt, Erszény Ádám, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Kárpáti Krisztián, Leicht Ferenc és Újvári Bence) kapta meg a versenyengedélyét. A jelentkezés fél nyolckor történt, nyolctól kezdődött a kivizsgálás és 3/410 és 1/2 11 között mindenki megkapta a pecsétjét! TAJ és lakcímkártya legyen nálunk, valamint ellenőrző könyv!
Tovább »

Egy apró botlás
[2008. február 17. 23:16]


Három győzelem mellett a nyitómeccsen elszenvedett vereség azt jelentette, hogy "A" csapatunk a második helyet szerezte meg a pasaréti felkészülési tornán. A 3/4 pályára zajló küzdelmekben öt csapat vett részt, a mieink rögtön a tornagyőztes Rába ETO ellen léptek műfűre az alábbi összeállításban: Iváncsik - Erszény, Baross G., Beschenbacher - Komódi, Balogh, Beke, Takács - Újvári, Sárközi (cserként: Ferenczi Cs., Verebélyi). A 3-2-re elveszített és végigtámadott mérkőzésen Újvári Bence és Balogh László szerezték a góljainkat. A következő meccsen Beke Zsolt (2) góljaival vertük a Vác csapatát, majd a Dunaújvárosi Sportiskola legyőzése sem jelentett gondot. Ezen a találkozón Balogh László, Beke Zsolt és Baross Gábor lőtt gólt. A Vasas-Pasarét ellen az ezüstérem volt a tét, és egy döntetlenszagú mérkőzésen (egyébként az x is jó lett volna nekünk) Komódi Kevin szögletből becsavart góljával nyertünk 1-0-ra.
Tovább »

Magabiztos győzelem
[2008. február 17. 16:50]


11-7-re győzött a "B" csapat a Krúdy Góliát ellen felkészülési mérkőzésen a Halassy Olivér Sportcsarnokban. A Katona - Laukó, Szekerka - Ferenczi K. - Leicht, Dékány (csereként: Iring, Körtélyesi, Wagner, Fábián, Gregor, Kárpáti) csapat eztúttal nem hagyta kibontakozni ellenfelét és a 8 db 13 perces etapok közül a harmadikban rendkívül eredményesen (5-0) játszott. A további részeredmények így alakultak: 0-1, 1-1, 1-0, 1-3, 1-1, 2-1, 0-0. Góljainkat Dékány Tamás (5), Leicht Ferenc (3), Körtélyesi Bertalan, Iring Áron és Gregor Zoltán voltak.
Tovább »

Kozármisleny helyett Vác
[2008. február 16. 16:12]


A holnapi tornán annyi változás lesz, hogy a Kozármisleny helyett a Vác csapata szerepel, így a programunk helyesen:

10:30 - MAC - Rába ETO
12:00 - MAC - Vác
13:00 - MAC - Dunaújvárosi SI
14:00 - MAC - Vasas-Pasarét
Tovább »

Ne feledjük otthon!
[2008. február 16. 14:33]


Hétfőn és kedden a sportorvoshoz mindenki hozza magával az ellenőrzőjét, vagy üzenőfüzetét, amibe belekerülhet a kórház igazolása az iskolai mulasztás okáról! Ha valakinek van friss vizelet-, vagy EKG lelete, azt se felejtse otthon! A pontosságra mindenki ügyeljen! Mindkét napon reggel Újvári Gábor várja majd a gyerekeket a Sportkórháznál.
Tovább »

Ismét a Krúdy
[2008. február 16. 09:58]


Két vereség után próbálkozik "B" csapatunk azzal, hogy végre legyőzze a Krúdy Góliát együttesét, bár ezúttal sem lesz könnyű dolgunk, mert Ferenczi Csongor és Takács Dominik az "A" csapattal lesz, a két Kovács-fiú pedig síel. Ezzel szemben Dékány Tamás és Szekerka Kende érkezése komoly erősítést jelent nekünk. Az alábbi keret tagjai fél tízkor találkoznak a Halassy Olivér Sportcsarnokban vasárnap: Dékány Tamás, Fábián Péter, Ferenczi Kinga, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Szekerka Kende, Wagner Tamás
Tovább »

A pasaréti keret
[2008. február 15. 23:04]


Vasárnap az "A" csapat a II. Pasaréti út 11-13. szám alatt vesz részt egy öt csapatos tornán, amelyet 3/4 pályán rendeznek. Találkozó fél tízkor a helyszínen. Mindenki hozzon magával meleg (és váltó) ruhát, alul harisnya felül több réteg viselése ajánlott, de jó ha sapka és kesztyű is lesz a következő fiúknál: Balogh László, Baross Gábor, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Ferenczi Csongor, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Sárközi László, Szidor Szabolcs, Takács Dominik, Újvári Bence, Verebélyi Bence

Csapatunk programja:

10:30 - MAC - Rába ETO
12:00 - MAC - Kozármisleny
13:00 - MAC - Dunaújvárosi SI
14:00 - MAC - Vasas-Pasarét

Tovább »

Segítség a segítséghez
[2008. február 15. 08:08]


Az 1+1 %-os nyilatkozat esetén a korábbi évek gyakorlatától eltérően a rendelkező nyilatkozat a bevallási nyomtatvány részét képezi. Így az a magánszemély, aki adóbevallást ad, vagy adóhatósági adómegállapítást kér, a nyomtatvány megfelelő oldalának (0753-D, vagy 07530-D) kitöltésével rendelkezhet. A nyomtatványnak ezen az oldalán mindkét kedvezményezetti kör részére lehet rendelkezni.

Abban az esetben, ha a bevallást vagy az adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozatot elektronikusan a www.magyarorszag.hu internetes honlapon keresztül küldik be, a rendelkező nyilatkozat is eljuttatható az adóhatósághoz elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül. Lehetőség van arra, hogy a bevallást és a rendelkező nyilatkozatot együtt küldjék meg elektronikusan, de a külön, akár a bevallástól eltérő időpontban – de még a bevallások beadására nyitva álló határidőn belül - megküldött rendelkező nyilatkozat is érvényes.

Arra is van lehetőség, hogy a korábbi évekből megszokott módon a bevallással vagy az adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozattal együtt, egy lezárt borítékban jusson el a rendelkező nyilatkozat az adóhatósághoz. A borítékot csatolni kell a bevallásához vagy az adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozatához, és ezeket együttesen, egy nagy borítékban elhelyezve kell postán megküldeni, vagy személyesen kell eljuttatni az adóhatósághoz.

Azon magánszemélyek esetében, akik bevallásadási kötelezettségüknek munkáltatói adómegállapítás útján tesznek eleget, illetve akik az adóhatósági adómegállapítást kérő nyilatkozatukat a munkáltatón keresztül juttatják el az adóhatósághoz, a rendelkező nyilatkozatot tartalmazó borítékot a munkáltatónak legkésőbb május 10-én adhatják át. A munkáltató a lezárt borítékokat sértetlenül, legkésőbb május 20-ig adja át az adóhatóságnak.

Az adóbevallásokkal kapcsolatos jogszabályok, részletes tájékoztatások, információk megtalálhatók az interneten a www.apeh.hu honlapon.

Tovább »

Emlékezetes nyitómeccs
[2008. február 14. 19:10]


"B" csapatunk első közös 3/4 pályás mérkőzése szép sikerrel zárult, miután az együttes 5-0-ra legyőzte a Vasas-Pasarét "B" gárdáját. A 3 x 25 perc alatt az Iváncsik - Gregor, Laukó, Katona - Ferenczi K., Iring, Takács, Dékány - Ferenczi Cs., Kárpáti (csereként: Szekerka, Sárközi, Körtélyesi, Leicht, Fábián) összetételű gárda határozottan, lelkesen és helyenként tetszetősen játszva múlta felül jó képességű riválisát. Góljainkat Sárközi László (3), Dékány Tamás és Iring Áron szerezték.
Tovább »

Elmaradt bajnokit pótoltak
[2008. február 14. 10:26]


Az ősszel elmaradt Vasas-Pasarét-Láng SK BLSZ 1996/A bajnoki mérkőzést tegnap játszották le Pasaréten, és a vendégek 1-0-ra nyertek. Ez az erdmény azt jelenti, hogy nem tudott elénk lépni a tabellán a Vasas-Pasarét, amellyel nekünk még van egy "őszi" mérkőzésünk március végén.
Tovább »

Keret a Vasas-Pasarét ellen
[2008. február 13. 07:45]


Apró történelmi meccshez érkezik el csütörtökön a „B” csapatunk, amely először játszik közösen ¾ pályás mérkőzést. A Vasas-Pasarét elleni műfüves edzőmeccs nem lesz könnyű erőpróba, éppen ezért kiváló alkalom nyílik arra, hogy minden fiú bizonyítson. A csapat stabilitását segíti majd Iváncsik Norbi (képünkön) 3 x 25 perc alatt, miközben mindenki bőven jut majd játéklehetőséghez az alábbiak közül: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Gregor Zoltán, Iring Áron, Iváncsik Norbert, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Szekerka Kende, Sárközi László, Takács Dominik
Tovább »

Unalomba fulladt
[2008. február 12. 21:47]


Sajnos, az előzetes megbeszéléssel ellentétben nem a Láng SK 1996-os "A" csapata ellen játszottunk edzőmeccset az Új Palotai úton, hanem a "B" keretükkel, így túlságosan egyoldalú mérkőzés kerekedett belőle. Csapatunk 14-1-re nyerte meg a 4 x 20 perces találkozót, amelyen így állt fel: Iváncsik - Erszény, Baross G., Beschenbacher - Komódi, Balogh, Dékány - Beke (Práth, Szidor, Újvári, Kovács D., Verebélyi). Góljainkat Beke Zsolt (6), Balogh László (2), Baross Gábor (2), Práth Dávid, Erszény Ádám, Komódi Kevin és Szidor Szabolcs szerezték.
Tovább »

Sportorvosi vizsgálat
[2008. február 12. 08:06]


A jövő héten hétfőn és kedden közös sportorvosi vizsgálaton vesz részt a csapat a következő bontásban:

Február 18., hétfő 07:30 - Beke Zsolt, Erszény Ádám, Fábián Péter, Iváncsik Norbert, Kárpáti Krisztián, Komódi Kevin, Leicht Ferenc, Újvári Bence

Február 19., kedd 07:30 – Balogh László, Beschenbacher Kornél, Dékány Tamás, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Iring Áron, Katona Barnabás, Kovács Ádám, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Práth Dávid
Tovább »

Heti teendők
[2008. február 11. 17:16]


Az „A” csapat keddi edzőmérkőzése után az alábbi heti programmal kell számolni. Szerdán még közös edzés lesz 18:00 és 20:00 óra között a Körcsarnokban, csütörtöktől azonban kettéválik a keret. Február 14-én az „A” csapatnak (kivéve Iváncsik Norbi) koordinációs, erőnléti edzés lesz 17.00 és 18:00 óra között, utána pedig Varga István tart egyéni képzést a kisteremben. A „B” keret (kiegészülve Iváncsik Norbival) négy órakor találkozik a II. Pasaréti út 11-13. szám alatt, ahol fél öttől ¾ pályás edzőmérkőzést játszik a Vasas-Pasarét „B” sorával. Vasárnap a jobbik sor a Vasas-Pasarét othonában játszik egy öt csapatos felkészülési tornán 09:30 és 15:30 között. A „B” keret a Krúdy Góliáttal méri össze erejét 10:00-12:00 között a Halassy Olivér Sportcsarnokban.
Tovább »

A keddi edzőmeccs elé
[2008. február 11. 07:36]


Kedden nem lesz edzése az 1997-es korosztálynak (szerdán viszont igen, a Körcsarnokban este 18:00 és 20:00 között), hanem az "A" csapat játszik edzőmérkőzést 7+1-es felállásban a Láng SK '96-os gárdája ellen. Fél négykor lesz a találkozó az Újpalotai úton az alábbi fiúknak: Balogh László, Baross Gábor, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Dékány Tamás, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Kovács Dávid, Práth Dávid, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence
Tovább »

Látványos gólok
[2008. február 10. 17:53]


Magabiztosan, a nagyobb tudást jól kamatoztatva győzött 19-5-re "B" csapatunk a Kakó Gyula bácsi által vezetett gárda ellen, ráadásul az ellenfél góljai közül hármat a mieink szereztek akkor, amikor kisegítették őket. Ma is Katona Barna (képünkön) védett, előtte pedig váltott sorokban szerepeltünk Laukó - Kovács, Takács - Ferenczi Cs., illetve Gregor - Fábián, Ferenczi K. - Kárpáti (Wagner, Leicht). A vasárnapi mozgást Kárpáti Krisztián (5), Leicht Ferenc (5), Takács Dominik (2), Ferenczi Csongor (2), Ferenczi Kinga (2), Kovács Dávid, Fábián Péter és Wagner Tamás góljai tették emlékezetessé.
Tovább »

Sok gól elöl és hátul is
[2008. február 09. 18:58]


Igencsak gólgazdag mérkőzést vívtunk a Vasas-Pasarét ellen az MTK műfüves csarnokában szombaton délelőtt. A 19-16-ra megnyert találkozó első 30 percében megnyugató előnyre tettünk szert (9-2), a középső harmadban 5-4-re kikaptunk, majd a záró felvonásban tovább növeltük előnyünket, ám az utolsó hét percben produkáltunk egy 0-4-es szériát, így tűnik szorosnak az egyébként magabiztosan megnyert meccs. Iváncsik Norbi előtt két sor váltogatta egymást 10 percenként, az első sorban Baross G. - Komódi, Balogh, Dékány - Újvári, míg a váltócsapatban Erszény, Beschenbacher, Baross T. - Práth - Szidor szerepelt. A mérkőzés MAC-os góljain Szidor Szabolcs (5), Komódi Kevin (4), Dékány Tamás (4), Újvári Bence (2), Balogh László (2), Baross Gábor osztozott, de az ellenfél öngóljában is döntő érdemeket szerzett Szidor Szabolcs (képünkön) és Beschenbacher Kornél.
Tovább »

Vasárnapi játék
[2008. február 09. 08:18]


Vasárnap 10:00 és 12:00 óra között Kakó Gyula bácsi tanítványai ellen játszik edzőmérkőzést a "B" csapatunk a Halassy Olivér Sportcsarnokban, vagyis a bajnoki mérkőzéseken megismert csapattársak holnap ellenfelek lesznek. A keretünk a következő lesz: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kovács Ádám, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wagner Tamás
Tovább »

Ismert a nyíradonyi program
[2008. február 08. 10:57]


Március 8-án, szombaton utazik az "A" és a "B" csapat közösen a Loki Focisuli meghívására egy olyan 6 (12) csapatos tornára, ahol minden egyesület (UTE, Békéscsaba, Grundball Szombathely, Loki, DVTK, MAC) két gárdával indul. Körmérkőzéses rendszerben játszunk, ám az "A" csapatok csak egymás ellen és a "B"-k is önállóan vetélkednek. A végén azonban összeadják minden egyesületnél az "A" és "B" csapatok által szerzett pontokat, és az alapján alakul ki a végeredmény. Lesz tehát még több ok egymásért szurkolni, és közösen gyűjtögetni a pontokat!

A pontos menetrend
itt olvasható!
Tovább »

100 %-osan jó döntés!
[2008. február 08. 07:44]


A MAC Népstadion SE labdarúgó-szakosztálya ezúton is köszöni a tavalyi évben felajánlott 1 %-nyi adók összegét (72.000 Ft), amelyből Mitre labdákat vásárolt az egyesület. Az idei évben is lehetőség kínálkozik arra, hogy minden kedves szülő rendelkező nyilatkozatot adjon ki a befizetett adója 1%-ról a MAC javára.

A kedvezményezett adószáma: 18860809-1-17

Köszönjük a segítséget!
Tovább »

Változások!
[2008. február 07. 14:14]


Szombaton egy órával korábban, azaz 11:00 órakor kezdődik az MTK műfüves csarnokában a Vasas-Pasarét elleni mérkőzés, amelyre az alábbi 11 gyerek jöhet: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beschencher Kornél, Dékány Tamás, Erszény Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Práth Dávid, Szidor Szabolcs, Újvári Bence (Beke Zsolt /képünkön/ ma délelőtt tornaórán ráesett a kezére, így ő gipszet visel legalább egy hétig.)

A jövő héten szerdán (az asztalitenisz-versenyek egyetlen szabad napján) mégis megkapjuk a Körcsarnokot, így 18:00 és 20:00 óra között lesz edzés. A heti programban már szerepel a gyakorlás.

Ami nem változott, ma futóedzés, amelyen Gyula és Gábor bácsi vár mindenkit!
Tovább »

Marad a vasárnapi sorozat
[2008. február 06. 10:12]


A "B" csapatunk téli progjamjába már beleívódott a vasárnapi edzőmérkőzések sorozata, amely februárban sem szakad meg, hanem március 9-ig folyamatosan játéklehetősséget biztosít a fiúknak. (Ez alól kivétel február 24-e lesz, amikor foglalt a Halassy Olivér Sportcsarnok.) Ezen a vasárnapon Kakó Gyula bácsi 1996-os csapata ellen játszunk 10:00 órától, ahová minden "B" csapatos focista hivatalos.
Tovább »

Szombat déli edzőmeccs
[2008. február 05. 13:42]


A következő hetekben ismét edzőmeccseket vív "A" csapatunk szombatonként az MTK műfüves csarnokában, most hétvégén pontosan délben lépünk pályára a Vasas-Pasarét ellen. A 3 x 30 perc alatt bőven játszhatunk és elfáradhatunk, ráadásul egy remek együttes ellen gyakorolhatunk.
Tovább »

Jön az újabb BLSZ-torna
[2008. február 05. 12:39]


Február 23-án lép pályára ismét a NUSI-BLSZ torna keretében "B" csapatunk ugyanazon egyesületek ellen, mint legutóbb. Ám a Tabán, Budakeszi és a Grund elleni találkozók helyszíne ezúttal nem Budafok lesz, hanem a SZAC otthona, Pestszentlőrincen (1. sz. Etalon Sportiskola, XVIII. Tövishát u. 8.), ahol fedett műfüves pályán játszunk majd.
Tovább »

Öt csapatos felkészülési torna Pasaréten
[2008. február 04. 12:58]


Február 17-én vasárnap a Vasas-Pasarét meghívására egy öt csapatot érintő körmérkőzéses felkészülési tornára kerül sor a klub műfüves borításán. A 3/4 pályás mérkőzések 25 percesek lesznek (9+1 fő - 5 x 2 méteres kapuk), és az alábbi négy csapattal játszhatunk az alábbi besorolás szerint: 10:30 - Győri ETO, 12:00 - Kozármisleny, 13:00 - Dunaújvárosi Sportiskola, 14:00 - Vasas-Pasarét. Az eredményhirdetésre 15.15 órakor kerül sor.
Tovább »

Itt a havi menetrend!
[2008. február 03. 15:39]


A Heti program menüpont alatt már olvasható (kinyomtatható!) a februári menetrendje a korosztálynak, amelyben még természetesen lehet változás, főképp az edzőmérkőzések, tornák terén.
Tovább »

Húsz gólt lőttünk!
[2008. február 03. 13:48]


Az 1997-es korosztály "B" csapata vasárnapi edzőmérkőzésén ezúttal a góllövést gyakorolhatta, hiszen a 9 x 13 perces találkozón könnyedén jutottak el játékosaink az ellenfél kapujáig. Ezúttal Katona Barna védett, aki előtt három sor szerepelt: a legerősebb négyesünk (Laukó - Kovács D., Takács - Ferenczi Cs.) 4-1-re, 5-0-ra és 4-0-ra nyerte a saját etapjait, a Gregor - Fábián, Ferenczi K. - Kárpáti kvartett 3-0-ra nyerte az első szakaszt, majd két 0-0-át játszott. A harmadik sorban a Leicht, Wagner, Körtélyesi trió mellett mindig más és más játszott, az ő eredményük egy 1-1-es és egy 2-2-es döntetlen mellett egy 2-1-es vereség volt. Összesítésben tehát 20-6-ra győztünk, góljainkon Ferenczi Csongor (6), Kovács Dávid (5), Körtélyesi Bertalan (4), Takács Dominik (2), Kárpáti Krisztián, Ferenczi Kinga és Fábián Péter osztozott.
Tovább »

Jó összteljesítmény
[2008. február 02. 14:07]


A Drenco Kupa küzdelemsoroza során hat mérkőzést játszott "B" csapatunk, amelyből négyet megnyert, kétszer kikapott, így összesítésben 12 ponttal a harmadik helyen végzett. Az Iváncsik - Laukó - Kovács D., Takács - Ferenczi Cs. (csereként: Iring, Gregor, Katona, Kárpáti, Fábián) összetételű gárda a Kelen SC piros gárdáját Ferenczi Csongor góljával 1-0-ra legyőzte, majd a Diósd ellen is minimális különbséggel, 2-1-re nyertünk Ferenczi Csongor és Takács Dominik góljaival. A Hegyvidék elleni találkozót is végigtámadtuk, ám egy szabadrúgás utáni kipattanóból gólt kaptunk, így elkönyvelhettük az első vereségünket. A Tabán ellen már jobban ment a góllövés, Ferenczi Csongor, Iring Áron és Kovács Dávid találataival 3-0-ra nyertünk. Sorsdöntő mérkőzéshez érkeztünk a Biatorbágy ellen, ám ekkor ismét elpártolt mellőlünk a szerencse, és mezőnyfölényünk ellenére 1-0--ra kikaptunk. Utóbb kiderült, ezen múlott a tornagyőzelem is, hiszen hiába vertük 3-1-re a Kelen SC sárga csapatát Ferenczi Csongor (2), illetve Katona Barna góljaival, már csak a harmadik hely jutott nekünk.
Tovább »

A Láng ellen játszunk
[2008. február 01. 20:17]


Vasárnap 10:00 órától a Halassy Olivér Sportcsarnokban küzdhetnek újfent a "B" csapat tagjai. Az ellenfél ezúttal a Láng SK 1997-es "A" gárdája lesz, amely ellen az alábbi fiúk készülhetnek: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Gregor Zoltán, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wagner Tamás
Tovább »

Egy héttel később
[2008. február 01. 08:36]


Az eredeti tervek szerint a jövő héten csütörtökön játszott volna „B” csapatunk a Vasas-Pasarét „B” gárdája ellen, ám az ellenfél kérésére ezt a találkozót február 14-re halasztottuk. Tehát a „B” együttesünk első, közös 9+1-es mérkőzésére még mindig várni kell. Ezen a meccsen Verebélyi Bence fog védeni, az „A”-ból még Dékány Tamás segít be, a többiek számára pedig ott lesz a lehetőség a bizonyításra.
Tovább »

Küzdelmes edzőmeccs volt
[2008. január 31. 20:43]


Az idei első ¾ pályás találkozónkon közel 2 hónapnyi szünet után játszottunk a Vasas-Pasarét otthonában egy 3 x 25 perces mérkőzést. Az ellenfél gyors és sok passzra épülő játékát a találkozó első harmadában túl messziről figyelte az Iváncsik – Erszény, Beschenbacher, Baross T. – Komódi, Baross G., Beke, Szidor – Újvári, Práth (csereként: Ferenczi Cs., Kovács D., Iring) összeállítású csapatunk, így nem csoda, hogy 2-0-re megnyerte a hazai gárda az első etapot. A második játékrészben dominált leginkább az 1:1 elleni játék, a párharcok és a küzdelem, ekkor 1-1-re zártunk. A záró szakaszban egyértelműen vendéglátóink fölé kerekedtünk, s ez ekkor már gólokban is megmutatkozott, hiszen 4-1-es sikerrel zártuk ezt a 25 percet. Végeredményben 5-4-re győztünk, a góljainkat Baross Gábor (2), Práth Dávid, Újvári Bence és Kovács Dávid szerezték.
Tovább »

Drenco Kupa
[2008. január 31. 06:44]


A Kelen SC meghívásának eleget téve a „B” csapat szombaton egy tornán vesz részt. Ellenfelünk lesz a Hegyvidék, a Diósd, a Biatorbágy, a Tabán, valamint a Kelen SC piros és sárga csapata. A mieinket erősíti az „A” csapat kapusa, Iváncsik Norbert, rajta kívül az alábbi 9 játékos készülhet a viadalra: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kovács Dávid, Laukó István, Takács Dominik

A fent felsoroltak február 2-án 09:30 órakor találkoznak Budapest XI. kerületben a 70-es út kezdetének ( az Egérút, illetve a Kamara-erdő előtt) jobb oldalán található nyári bobpályán, ahol egy fedett sátorban kerül sor a játékra.
Tovább »

Végre ismét a szabadban
[2008. január 30. 08:32]


Csütörtökön vívjuk idei első ¾ pályás edzőmérkőzésünket a Vasas-Pasarét meghívásának köszönhetően. A műfüves talajon rendezendő találkozón 9+1-es felállással játszunk a házigazdák ellen 2x35 percet. A mérkőzésre az alábbi keret készül: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Beschenbacher Kornél, Erszény Ádám, Ferenczi Csongor, Iring Áron, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Kovács Dávid, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence.
Tovább »

A heti programunk
[2008. január 28. 20:18]


A korábbi hetek gyakorlatának megfelelően kedden 17:00-től lesz edzés a Körcsarnokban, szerdán pedig fél héttől a műfüvön. Csütörtökön kettéválik a társaság az „A” keret 16:00-kor találkozik a Vasas Pasarét műfüves pályáján, ahol fél öttől hatig játszik edzőmérkőzést. Ugyanekkor a „B” csapatnak erőnléti edzése lesz a szokott helyen és időben.
Pénteken az előzetesektől eltérően nem lesz edzés. Szombat délelőtt a „B” csapat részt vesz egy hét együttest felvonultató tornán, míg vasárnap a szokásos edzőmérkőzését
játssza.


Tovább »

Tele a busz!
[2008. január 28. 07:05]


Az előzetes felmérés szerint megtelt a nyíradonyi tornára utazó busz, vagyis mind a 49 ülésen ülünk majd. A tervek szerint csak 11 óra körül játsszuk az első meccsünket, így nem kell majd észvesztően korán indulnunk. A buszon ülők listáját itt lehet megtekinteni!
Tovább »

Ez nem volt rossz
[2008. január 27. 13:31]


Folytatódott a "B" csapat edzőmérkőzés-sorozata, ezúttal a Gázművek-ASR 96-os gárdája ellen játszottunk a Halassy Olivér Sportcsarnokban. Katona Barna előtt három sor szerepelt felváltva, minden egység 3x13 percet töltött a pályán. Az első sor Gregor - Wagner, Dékány - Ferenczi Cs. összetételben szerpelt és egy meccset megnyert 1-0-ra, kétszer viszont kikapott, 2-1-re és 4-1-re. Az Iring - Fábián, Kovács D. - Körtélyesi négyes a két veresége mellett (2-0 és 1-0), egy alkalommmal győzni tudott 2-0-ra. A Laukó - Kovács Á., Ferenczi K. - Leicht kvartett kétszer döntetlenezett (0-0 és 1-1), míg egyszer 2-0-ra nyert. Így összesítésben 10-8-ra kaptunk ki az egy évvel idősebbekből álló ASR-től. Góljainkat Ferenczi Csongor (2), Leicht Ferenc (2), Dékány Tamás, Kovács Dávid, Fábián Péter és Ferenczi Kinga szerezték.
Tovább »

Sok gólt lőttünk
[2008. január 27. 06:00]


Végre nem volt baj az eredményességgel a "B" csapat tornáján sem, hiszen a fiúk 3x20 perc alatt 10 gólt lőttek a riválisok hálójába. A BLSZ-NUPI tornán a budafoki csarnokban először a Tabán ellen játszott a Katona - Beschenbacher - Gregor, Kovács D., Szidor - Ferenczi (csereként pedig a Laukó - Leicht, Iring, Takács - Fábián) összeállítású együttes és Kovács Dávid, Ferenczi Csongor, Szidor Szabolcs és Takács Dominik góljaival 4-2-re győzött. Következett a Grund elleni mérkőzés, amelyen Leicht Ferenc (2), Kovács Dávid és Takács Dominik góljaival 4-0-ra nyertünk. Végül a második helyet szereztük meg, miután a Budakeszi Akadémiától 6-2-re kikaptunk, igaz 3 perccel a vége előtt még csak 3-2 volt az állás... Két gólunkat Leicht Ferenc és Takács Dominik jegyezte.
Tovább »

Kiegyensúlyozott teljesítmény
[2008. január 26. 20:31]


Megfelelően teljesített '97-es csapatunk az MTK Partnercsapatok Tornájának döntőjében, a Lőrinci Sportcsarnokban, ahol négy csapat három korosztálya játszott 3x15 perces váltómérkőzéseket egymással. Érdekesség volt a tornán, hogy két játékosunk is kisegítette az ellenfelet, Verebélyi Bence végig a Cegléd Válogatott kapuját őrizte, míg Újvári Bence a Budapest Válogatottban játszott éppen a mieink ellen egy 10 percet. A mérkőzéseken az Iváncsik - Baross G. - Komódi, Balogh, Beke - Práth (csereként Baross T., Újvári) összetételű csapat játszott, és szokásunkhoz híven az első mérkőzésen nem nyújtottunk acélos teljesítményt. A Budapest Válogatott ellen a helyzetek megvoltak, ám gólt csak ők lőttek egyet a mi hálónkba. (Az MTK '96-os és '95-ös csapata végül 4-4-re hozta ezt a meccset) Ezen a napon a nagy késbe a Baja Válogatott szaladt bele, amelyet Práth Dávid (2), Beke Zsolt, Újvári Bence, Balogh László és Baross Tamás góljaival 6-0-ra győztünk le (összesítésben 10-2-re nyert az MTK). Cegléd Válogatottja ellen nehéz volt gólt rúgnunk, mert Verebélyi Bence kiválóan védett, ám a utolsó pillanatban Baross Gábor betalált, így 1-0-ra nyertünk (összesítésben 1-1 lett, vagyis a két MTK-s csapat nem tudott gólt lőni riválisainak). Így végeredményben az MTK/MAC csapata a második helyen végzett.
Tovább »

Vasárnap is edzőmeccs
[2008. január 25. 10:27]


Vadonatúj ellenfél vár a "B" csapatra a hét utolsó napján a Halassy Olivér Sportcsarnokban, hiszen az Gázművek-ASR 1996-os csapata ellen vesszük fel a küzdelmet. A 10:00 órakor kezdődő edzőmeccsen az alábbi játékosok vesznek részt: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barnabás, Kovács Ádám, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wagner Tamás
Tovább »

Ma délután futóedzés!
[2008. január 24. 11:58]


Ma 17:00 órától ismét lesz koordinációs-, illetve erőnléti edzés. Ezentúl csütörtökönként mindig megtartja a foglalkozásokat a Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályáján Takács Gyula. Az aktív részvételt elvárjuk!
Tovább »

A szombati keretek
[2008. január 23. 22:37]


Január 26-án, szombaton egyidőben játszik két csapatunk is különböző tornákon az alábbi eloszlás szerint:

Lőrinci Sportcsarnok (Bp. XIX. Thököly u. 5.) - MTK Partnercsapatok Kupája, találkozó 08:15 a helyszínen: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beke Zsolt, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Práth Dávid, Újvári Bence (Verebélyi Bence az egyik válogatott ellenfél kapuját védi)

Budafoki Sportcsarnok (Bp. XXII. Promontor u. 89.) - BLSZ-NUPI Torna, találkozó 08:00 a helyszínen: Beschenbacher Kornél, Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barnabás, Kovács Dávid, Laukó István, Leicht Ferenc, Szidor Szabolcs, Takács Dominik
Tovább »

Fél órával előbb kezdünk
[2008. január 23. 06:04]


Szombaton a "B" keret a BLSZ-NUPI U11-es tornáján vesz részt Budafokon. A szervezők jelezték, hogy fél órával előbb kezdődik a verseny. Pont a mi csapatunk játssza az első mérkőzést 08:30 órakor a Tabán ellen. 09:30 órakor a Grund, 10:30 órakor a Budakeszi ellen lépünk pályára. A találkozó reggel nyolc órakor lesz kinn a csarnokban.
Tovább »

A svájci keret
[2008. január 22. 07:31]


A honlapunkon már korábban megjelentetett svájci kettős tornára az alábbi tizenkét gyerek utazik: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Beke Zsolt, Erszény Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Práth Dávid, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence

A pünkösdi tornákra való nevezési díjat Nagy Sylviánál kell befizetni, az ottani szállásdíjakkal kapcsolatos egyeztetés folyik, míg az utazást személyautókkal oldjuk meg.
Tovább »

Nem sikerült a revans
[2008. január 21. 13:37]


Újabb hosszú, 8 x 13 perces edzőmérkőzést vívott "B" csapatunk a Krúdy Góliát csapata ellen a Fehérvári úton található műfüves sátorban. Az első etapban két gólos előnyt szerzett az ellenfelünk és ezt a különbséget végig meg is tartotta, hiszen a végeredmény 7-5 lett oda. A mérkőzés első felében Iring Áron védett, majd Katona Barna, utóbbi jobban. A két sorunk így állt fel: Laukó - Gregor, Kovács D., Ferenczi K. - Kovács Á., illetve Wagner, Katona - Leicht - Fábián, Körtélyesi. A gólokat Fábián Péter (2), Leicht Ferenc, Kovács Ádám, Körtélyesi Bertalan szerezték.
Tovább »

Három hiányzó
[2008. január 20. 09:50]


Kárpáti Krisztián megbetegedett, Takács Dominik síel, míg Ferenczi Csongor zongorázik, ezért három játékosról is le kell mondani a mai, Krúdy elleni edzőmérkőzésen. Még jó, hogy Iring Áron (képünkön) meggyógyult, így a kapuban (is) számíthatunk rá.
Tovább »

Szép volt fiúk!
[2008. január 19. 14:50]


Nagyon koncentráltan, keményen és szívvel küzdött ma csapatunk az MTK által kiválogatott budapesti gyerekek elleni tesztmérkőzésen, a kék-fehérek műfüves csarnokában. Ma kevés extra megoldás volt a játékunkban, éppen ezért volt megnyugtató a két együttes közötti különbség, amely az eredményben inkább az ellenfelünkre nézve volt hízelgő. Együttesünk két sort szerepeltetett, amelyek közel hasonló időt a pályán töltve végül 7-2-re verték a válogatottat. A kezdősorunk 6-0-ra "győzött", míg a másik sor 1-2-re végzett a saját időszakán belül. A két kapusunk, Iváncsik és Verebélyi elfelezte a félidőket, míg előttük a Baross G. - Komódi, Balogh, Beke - Práth, valamint a Beschenbacher - Erszény, Baross T. - Újvári, Szidor ötösök tüsténtkedtek. Góljainkat Balogh László (3), Práth Dávid, Baross Gábor, Komódi Kevin és Újvári Bence szerezték.
Tovább »

Edzőmeccsek Pasaréten
[2008. január 18. 13:22]


A Vasas Pasarét meghívását elfogadva 3/4 pályás edzőmérkőzéseket vívunk riválisunkkal a Pasaréti út 11-13. szám alatti műfüves pályán. Az "A" csapatunk január 31-én csütörtökön játszik ott fél öttől, míg a "B" együttesek február 7-én csapnak össze ugyanott, ugyancsak 16:30 órától. A "B" keretnek ez lesz az első közös, 9+1 fős mérkőzése. Ezeken a csütörtökökön is lesz futóedzés, magától értetődően annak a keretnek, amelyik éppen nem játszik.
Tovább »

Megint lesz közös torna!
[2008. január 17. 13:52]


A tavalyi jó hangulatú nyíradonyi túra után, egyesületünk "A" és "B" csapata ismét közös torna keretén belül játszik majd erős vetélytársak ellen. A tervek szerint március 8-án, szombaton utazunk közös busszal a Debrecentől 20 km-re fekvő kisvárosba, ahol a Debreceni Loki Focisuli, a Nyírsuli és a Békéscsaba "A" és "B" csapatai lesznek az ellenfeleink. Két-két sorral állnánk fel, így 22 gyerek részvétele garantálható az eseményen.
Tovább »

Meghívás Kecskemétre
[2008. január 16. 09:36]


Csapatunk meghívást kapott a kecskeméti, IX. Sport Kht. - SC Hirös-ÉP Téli Kupára, amelyen nyolc együttes vesz majd részt. Az előzetes hírek szerint a KLC Kecskemét, az SC Hirös-ÉP Kecskemét, a Ferencváros, a Szeged, a Szolnok, a Kiskunmajsa, a Békéscsaba és a MAC lesz résztvevője a viadalnak. Kézilabda méretű pályán és kapukra játszunk 5 (egyenként 25 perces) mérkőzést február 24-én, vasárnap Kecskeméten, a Városi Sportcsarnokban (Olimpia u. 1/a.).
Tovább »

Tesztmérkőzéssé szelídült...
[2008. január 15. 21:22]


Volt itt már minden...És lesz egy szimpla tesztmérkőzés. Az MTK által az előző hétvégén megfigyelt 1997-es labdarúgók közül egy csapatnyira való játékost hívnak meg szombatra, hogy ellenünk szerepeltessék őket. A 2 x 30 perces találkozón tehát fociznunk kell egy jót az MTK műfüves csarnokában. A keretünk január 19-én, fél kilenckor találkozik a helyszínen az alábbi összetételben: Balogh László, Baross Gábor, Baross Tamás, Beschenbacher Kornél, Beke Zsolt, Erszény Ádám, Iváncsik Norbert, Komódi Kevin, Prát Dávid, Szidor Szabolcs, Újvári Bence, Verebélyi Bence
Tovább »

Változott a helyszín!
[2008. január 15. 07:25]


A "B" csapat vasárnapi (január 20.) edzőmérkőzésének helyszíne és időpontja is megváltozott. A Halassy Olivér Sportcsarnokban rendezett játszóház miatt a Krúdy elleni találkozóra a korábbi Arany Ászok Sporttelepen kerül sor. A XI. kerület Fehérvári út 126-128. szám alatti, sátorral fedett műfüves pályára a bejárat a Galváni u. 8. szám alatt található. A mérkőzés 11:00 és 13:00 óra között lesz, találkozó fél tizenegykor a helyszínen.
Tovább »

Kétszer edzünk a Körcsarnokban
[2008. január 14. 17:18]


A héten két alkalommal tréningezünk a Körcsarnokban öt óra és fél hét között. Kedden és szerdán lesznek a foglalkozások, csütörtökön elmarad a futóedzés. A hétvégén mind a két gárdának lesz programja, az "A" keret szombat reggel a műfüvön vesz részt tesztmérkőzésen, a "B" keret pedig vasárnap vívja soros edzőmeccsét.
Tovább »

Közös sportorvoslás!
[2008. január 14. 13:20]


Megkönnyítve a szülők dolgát, egyesületünk bejelentkezett a Sportkórházba közös sportorvosi vizsgálatra. Ennek értelmében február 18-án és 19-én (hétfőn és kedden) van időpontunk, mind a két napon reggel fél nyolcra kell mennünk. Amit hozni kell: TAJ-kártya, sportorvosi igazolás, ellenőrzőkönyv, amibe az igazolást beírják, illetve olyan leleteket, amit esetleg valaki már korábban megkapott. Az órarendeket átnézve kérjük a szülőket, hogy Újvári Gábornál jelezzék, hogy csemetéjük melyik nap szeretne menni. Az érvényes sportorvosi igazolást aznap kézhez kapjuk!
Tovább »

Gólgazdag mérkőzés volt
[2008. január 13. 13:08]


A MAC Népstadion SE "B" csapata 96 perces edzőmérkőzést játszott a Kelen SC gárdájával 6x10 és 3x12 perces bontásban. A mieink az "A" gárdából kölcsönvett Iváncsik Norbival a kapuban álltak fel, és három sor cserélgette egymást. Az 1-ben Laukó István, Ferenczi Kinga (Kovács Ádám), Kovács Dávid, Ferenczi Csongor szerepelt, a 2. sor Gregor Zoltán, Leicht Ferenc, Fábián Péter, Körtélyesi Bertalan összetételben állt föl, míg a 3-at Iring Áron, Wagner Tamás, Katona Barna, Kárpáti Krisztián alkotta. Az első sor mérlege 2 győzelem 1 vereség volt (5-2-es gólkülönbség), a második sor háromszor kikapott egy gól különbséggel (1-4 a gólkülönbség), a 3. sorunk pedig ötven százalékosan szerepelt 1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség a mérlege (3-3 a gólkülönbsége). Összességében 9-9 lett a végeredmény, a mieink közül Ferenczi Csongor (3), Kárpáti Krisztián (2), Ferenczi Kinga, Kovács Dávid, Gregor Zoltán és Wagner Tamás (képünkön - most lőtte első MAC-os gólját!) volt eredményes.
Tovább »

Filip hintett egy ötöst!
[2008. január 12. 15:07]


A BLSZ – NUPI torna U-7 korosztályában a Budafok, a II.ker. UFC, a MAC és a Budakeszi csapatai mérkőztek egymással az I. számú Etalonsport (SZAC) páláján. A mieink összeállítása a következő volt: Demku Roland, Fónai Erik, Komódi Filip, Kovács Alexander, Varga Bendegúz

Eredmények

Budafok – II. ker. UFC 2-1
MAC – Budakeszi 3-3 (Gólszerző: Demku 3)
Budafok – MAC 4-5 (Gólszerző: Demku 3, Komódi 2)
Budakeszi – II. ker. UFC 1-1
MAC – II. ker. UFC 4-1 (Gólszerző:Komódi 3, Demku)
Budafok – Budakeszi 2-1

1., MAC 7 pont
2., Budafok 6 pont
3., Budakeszi 2 pont
4., II. ker. UFC 1 pont

Tovább »

Külföldi gyerekek ellen játszunk
[2008. január 11. 13:50]


Nem mindennapi kihívások elé állítják együttesünket, hiszen a jövő szombaton két nemzetközi csapatot állítanak ki ellenünk az MTK szervezésében. Január 19-én a műfüvön 09:00 és 12:00 óra között tesztelnek minket, illetve a külföldi gyerekeket, majd 26-án a Lőrinci Sportcsarnokban a hazai partnercsapatok legjobbjaiból felállított két csapat ellen kell megküzdenünk. Az előbbi megmérettetésre 12 gyereket hívunk, Pestszentlőrincre pedig kilencen jönnek el az "A" keretből.
Tovább »

A vasárnapi keret
[2008. január 11. 07:15]


Vasárnap 10:00 és 12:00 óra között edzőmérkőzést vív "B" csapatunk a Kelen SC gárdája ellen a Halassy Olivér Sportcsarnokban. A 120 perces találkozón mindenkinek bőven lesz ideje pályára lépni és bizonyítani, így abszolút bő kerettel készülünk a mérkőzésre. 4+1 fővel játszunk, és elcsábítottuk az "A" kerettől Iváncsik Norbit a kapuba. Rajta kívül az alábbiak érkezését várjuk 09:40 órakor a helyszínen: Fábián Péter, Ferenczi Csongor, Ferenczi Kinga, Gregor Zoltán, Iring Áron, Katona Barnabás, Kárpáti Krisztián, Kovács Ádám, Kovács Dávid, Körtélyesi Bertalan, Laukó István, Leicht Ferenc, Takács Dominik, Wagner Tamás
Tovább »

Jobbulást a betegeknek
[2008. január 10. 15:28]


Az idei első edzéseket betegség miatt kihagyta Balogh Laci, Beschenbacher Kornél és Práth Dávid az első csapatból, míg egyéb elfoglaltságai miatt hiányzott Ferenczi Csongor és Laukó István. Régóta hiányzik az edzésekről Balogh Krisztofer, akinek a képét azért tesszük közzé, hogy hátha valaki már nem emlékszik rá...
Tovább »

Az MTK honlapján írták
[2008. január 09. 22:44]


"A klub utánpótlás-vezetése már nagyon készül január 26-ra, amikor az MTK csapatai a partnercsapatok válogatottjaival csapnak össze négy korosztályban. - A budapesti, a bajai és a ceglédi tornán látottak alapján állítottuk össze a vegyes csapatokat a legjobbakból - avatott be a részletekbe Jakobsen József. Az U11-es korosztályban a MAC-Népstadion képviseli majd színeinket az összesen 12 együttest felvonultató tornán, mely a Lőrinci Sportcsarnokban lesz 9-14 óra között."
Tovább »

Hogyan teljesítettek csapataink tavaly?
[2008. január 09. 07:10]


Tegnap indult el a 2008-as év a MAC-ban a Körcsarnokban rendezett ráhangoló foglalkozással. Kemény edzések, sok izgalmas feladat vár ránk, és ki tudja félév múlva ki, hogyan reagál honlapunk legutóbbi szavazásán feltett kérdésünkre?! A 2007-es év zárásaként a szavazók 30 %-a szerint gyengébben szerepeltünk a vártnál, sőt 18 %-nyi szavazó kerek-perec pocséknak minősítette a teljesítményünket. Egész más csapato(ka)t látott hétről-hétre a voksolók 20 %-a, hiszen szerintük erőn felül teljesített a (két) gárda, 13 %-nyian jó játékot láttak, míg 19 %-uk klikkelt arra, hogy reális volt a 2007. évi összkép. Ezért szép játék a foci, mert mindenki másként látja...

Mindenestre a szavazatok fele nem volt túl hízelgő, így jó lenne jó játékkal és sikerekkel kiengesztelni az elégedetleneket!
Tovább »

Két héttel később rajtol a futóedzés
[2008. január 08. 20:14]


A Puskás Ferenc Stadion atlétikai pályájának jegesedése és egy sítábor miatt csak január 24-én lesz az idei első koordinációs és erőnléti edzés. Az MTK partnercsapatainak felmérése miatt nem lesz az "A" csapatnak edzőmérkőzése ezen a szombaton.
Tovább »

Kapusaink bizonyíthatnak
[2008. január 08. 07:00]


Az MTK partnercsapataiból kiválogatott gyerekek tesztelésére kerül sor január 12-én, reggel a műfüves csarnokban. Erre a válogatóra elkérte a kék-fehér klub a két kapusunkat, vagyis Iváncsik Norbi és Verebélyi Bence szombaton 3/4 9-re megy a pályára. Ezen a napon válogatják ki azokat a srácokat, akikből két csapatot alkotnak majd, s ez a két gárda a mieink ellen játszik majd egy körmérkőzéses tornát ugyancsak a Hungária körúton, a műfüvön január 19-én, szombaton kilenc órától.
Tovább »

Évértékelés - Leicht Ferenc
[2008. január 07. 15:44]


A 2007-es esztendő vége felé a kerethez tartozó játékosokat megkértük, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre:
1., Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb a számodra 2007-ben?
2., Melyik gólodra vagy a legbüszkébb?
3., Mondj véleményt a csapatod (A, vagy B) idei teljesítményéről!
4., Mit vársz a következő évtől a MAC-ban?


1., Az ausztriai edzőtáborban az Ausztria Wien elleni találkozó.

2., Minden gólomra büszke vagyok, amivel a csapatot segiteni tudom.

3., Szerintem a "B" csapat egyre ügyesebben játszik, de azért még van mit fejlődni.

4., Minél több gólt lőni, sok mérkőzést játszani és tornákon (nemzetközin is - ha van rá lehetőség) részt venni.
Tovább »

Indul az év!
[2008. január 07. 07:25]


Holnap 17:00 órakor lesz az idei első foglakozás a Körcsarnokban. Az egész heti - mi több havi - menetrendünk olvasható a Heti program menüpont alatt.

Három játékosunknak már vasárnap volt egy "bemelegítő-tornája" a szezonra, ugyanis a Krúdy Góliát elindult a X. Roneko Karácsonyi Gyermeklabdarúgó Gálán, amelynek '97-es versenyét Dorogon rendezték január 6-án. Baross Gábor, Baross Tamás és Újvári Bence aktív részvételének köszönhetően a legjobb négy közé jutottak, többek között a Pápa és a Tatabánya gárdáit is legyőzve. A végjátékra azonboan elfogyott a szufla, mert az elődöntőben az Újpest nyert 4-1-re, míg a bronzmeccsen a Pásztó 2-1-re a krúdysok ellen, akik így a negyedik helyen zártak!
Tovább »

Évértékelés - Körtélyesi Bertalan
[2008. január 06. 20:20]


A 2007-es esztendő vége felé a kerethez tartozó játékosokat megkértük, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre:
1., Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb a számodra 2007-ben?
2., Melyik gólodra vagy a legbüszkébb?
3., Mondj véleményt a csapatod (A, vagy B) idei teljesítményéről!
4., Mit vársz a következő évtől a MAC-ban?


1., A nyíradonyi téli teremtorna.

2., Mindegyikre, amelyik kapuba talált!

3., Én elégedett vagyok mindkét csapattal, sajnálom, hogy nem tudtam jobban kivenni a részem a játékból.

4., Többet fussak, több gólt lőjek, és legyenek sikereink a csapattal!

Tovább »

Évértékelés - Verebélyi Bence
[2008. január 06. 08:00]


A 2007-es esztendő vége felé a kerethez tartozó játékosokat megkértük, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre:
1., Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb a számodra 2007-ben?
2., Melyik gólodra vagy a legbüszkébb?
3., Mondj véleményt a csapatod (A, vagy B) idei teljesítményéről!
4., Mit vársz a következő évtől a MAC-ban?


1., Amikor a Láng ellen kikaptunk 7-1-re.

2., Nem rúgtam gólt, mert kapus vagyok .

3., Én meg vagyok elégedve a csapat teljesitményével, de a vereségekből többet is tanulhatnánk.

4., Sok fejlődést és eredményesebb évet várok.
Tovább »

Szabad foci vasárnap
[2008. január 05. 11:59]


Januárban a vasárnapi időpontokban edzőmeccseket játszik a "B" csapat, így érdemes kihasználni a szülőknek és az "A" és "B" csapatosoknak egyaránt a lehetőséget egy kis örömfocira, amit Fábián Péter apuka koordinál a helyszínen. 10:00 és 12:00 óra között szabad a pálya...
Tovább »

Évértékelés - Erszény Ádám
[2008. január 05. 10:48]


A 2007-es esztendő vége felé a kerethez tartozó játékosokat megkértük, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre:
1., Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb a számodra 2007-ben?
2., Melyik gólodra vagy a legbüszkébb?
3., Mondj véleményt a csapatod (A, vagy B) idei teljesítményéről!
4., Mit vársz a következő évtől a MAC-ban?


1., Nekem a legemlékezetesebb mérkőzés az volt, amikor az ausztriai edzőtáborban voltunk, és a Linz ellen játszottunk edzőmeccset.

2., A Budatétény ellen a léc alá lőtt gólomra vagyok a legbüszkébb.

3., Jó volt a teljesítmény, de még sok maradt a csapatban.

4., Azt szeretném, hogy a bajnokságban helyezést érjünk el és még azt, hogy legalább egy tornát nyerjünk meg.
Tovább »

Ádám az idei első ünnepelt
[2008. január 05. 07:20]


Erszény Ádám ma ünnepli a 11. születésnapját. Minden jót kívánunk a '97-es évjárat legidősebb tagjának... Hamarosan olvashatjuk évértékelését is!
Tovább »

Évértékelés - Gregor Zoltán
[2008. január 04. 16:49]


A 2007-es esztendő vége felé a kerethez tartozó játékosokat megkértük, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre:
1., Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb a számodra 2007-ben?
2., Melyik gólodra vagy a legbüszkébb?
3., Mondj véleményt a csapatod (A, vagy B) idei teljesítményéről!
4., Mit vársz a következő évtől a MAC-ban?


1., Az ausztriai meccsek voltak nekem a legemlékezetesebbek, mert sokat játszhattunk, és nagyon jó volt a hangulat.

2., Minden gólomnak egyformán örültem.

3., Én a B csapatban játszom, és úgy érzem mind a védekezésben, mind a támadásban sokat kell még fejlődjünk. De nagyon szeretek itt játszani, mert jó a társaság.

4., Szeretnék sokat fejlődni, hogy több játéklehetőséget kapjak a versenyeken.
Tovább »

Alakul a januári program
[2008. január 04. 13:51]


A "B" csapat számára több játéklehetőséget nyújt a januári hónap, hiszen a z edzések beindulása után a tervek szerint minden hétvégén edzőmeccset játshatnak a fiúk. Sőt, január 26-án szombaton a BLSZ-NUPI U11-es teremtornáján nem az "A", hanem a "B" sor indul. Az "A" keret egyik kapusa mellett 10 mezőnyjátékost nevezünk erre a viadalra, amely a budafoki sportcsarnokban lesz reggel 09:00 - 11:00 óra között, 5+1 fővel, palánkkal, 5 x 2 méteres kapukkal, igaz futsal-labdával. Ellenfelünk lesz a Tabán, a Budakeszi és a Grund csapata az 1x20 perces találkozókon.

A fenti tornán kívül február 3-án Kelenvölgyben veszünk részt egy sátras. műfüves pályán egy 6 csapatos tornán, valamint edzőmeccseket játszik a csapat a Kelenvölgy, Láng, a Krúdy és az ASR csapatai ellen vasárnaponként a Halassy Olivér Sportcsarnokban.
Tovább »

Évértékelés - Ferenczi Kinga
[2008. január 04. 06:01]


A 2007-es esztendő vége felé a kerethez tartozó játékosokat megkértük, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre:
1., Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb a számodra 2007-ben?
2., Melyik gólodra vagy a legbüszkébb?
3., Mondj véleményt a csapatod (A, vagy B) idei teljesítményéről!
4., Mit vársz a következő évtől a MAC-ban?


1., A Krúdy csapata elleni mérkőzés és a BLSZ torna volt a legemlékezetesebb számomra.

2., A MAC-ban nem lőttem túl sok gólt, ezért nincsen olyan gólom, amire büszke vagyok. Az MTK-ban viszont büszke vagyok az utolsó bajnokin lőtt gólomra, amikor jobbhátvéd voltam, és ennek ellenére végigvittem a labdát, és a jobb alsó sarokba belőttem.

3., Az "A" csapat jól játszott. A "B" csapat nem volt annyira jó, de sokat fejlődött mindenki.

4., Azt várom, hogy én, az "A" és a "B" csapat is tovább fejlődjön a 2008-as évben, és azt szeretném, hogy sok edzőmeccs legyen, amire én is mehetek.
Tovább »

Évértékelés - Ferenczi Csongor
[2008. január 03. 18:02]


A 2007-es esztendő vége felé a kerethez tartozó játékosokat megkértük, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre:
1., Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb a számodra 2007-ben?
2., Melyik gólodra vagy a legbüszkébb?
3., Mondj véleményt a csapatod (A, vagy B) idei teljesítményéről!
4., Mit vársz a következő évtől a MAC-ban?


1., Amikor Szidor Szabolccsal a 96-sok között játszottunk.

2., Az "A" csapatnál fejelt gólomra.

3., Szerintem a "B" csapat nagyon sokat fejlődött.

4. Én azt várom, hogy nagyobb összhang legyen a "B" csapatban, és fejlődjön minden játékos, ahogy tud.
Tovább »

Évértékelés - Fábián Péter
[2008. január 03. 11:11]


A 2007-es esztendő vége felé a kerethez tartozó játékosokat megkértük, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre:
1., Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb a számodra 2007-ben?
2., Melyik gólodra vagy a legbüszkébb?
3., Mondj véleményt a csapatod (A, vagy B) idei teljesítményéről!
4., Mit vársz a következő évtől a MAC-ban?


1., Az ausztriai edzőtáborban az Ausztria Wien ellen vívott mérkőzésre és az ott töltött időre emlékszem vissza szívesen.

2., A '98 "A" csapata ellen az MTK műfűves pályán lőtt szabadrúgás gólomra.

3., Ebben az évben nem játszottunk sokat úgy mint MAC '97 "B", de a BLSZ tornákon is megálltuk a helyünket, és Kakó Gyula bácsi csapatát jelentősen erősítettük.

4., A következő évben jó szereplést és sok játéklehetőséget.
Tovább »

Évértékelés - Komódi Kevin
[2008. január 02. 17:41]


A 2007-es esztendő vége felé a kerethez tartozó játékosokat megkértük, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre:
1., Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb a számodra 2007-ben?
2., Melyik gólodra vagy a legbüszkébb?
3., Mondj véleményt a csapatod (A, vagy B) idei teljesítményéről!
4., Mit vársz a következő évtől a MAC-ban?


1., Amikor legyőztük a Kiskunmajsát a székesfehérvári tornán a Piros góljával.

2., A székesfehérvári tornán a Győri ETO-nak két ballábas gólt rúgtam.

3., Az a rossz az "A" csapatban, hogy a Zsolt és a Laci állandóan versenyeznek egymással, és így nem játszik a csapat összhangban.

4., Azt várom a következő évtől, hogy ugyanilyen, vagy ennél kicsit jobban játszunk, mint eddig.
Tovább »

Évértékelés - Katona Barnabás
[2008. január 02. 09:12]


A 2007-es esztendő vége felé a kerethez tartozó játékosokat megkértük, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre:
1., Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb a számodra 2007-ben?
2., Melyik gólodra vagy a legbüszkébb?
3., Mondj véleményt a csapatod (A, vagy B) idei teljesítményéről!
4., Mit vársz a következő évtől a MAC-ban?


1., Számomra a legemlékezetesebb az ausztriai torna volt, ahol úgy érzem viszonylag jól játszottam.

2., Arra, amikor a Krisztofer kis szögeletet gurított le nekem, és én átemeltem mindenki, még a kapus fellet is a labdát, ami bepottyant a kapuba.

3., Az "A" csapat tagjai nagyon ügyesen, okosan játszanak, és 10-ből 9 mérkőzést megnyernek. A "B" csapat elég jól játszott a 2006-2007-es évben, de szeptember óta viszont keveset játszunk, játszottam.

4., Sok fejlődést és barátságot egymás között.
Tovább »

Évértékelés - Kárpáti Krisztián
[2008. január 02. 06:20]


A 2007-es esztendő vége felé a kerethez tartozó játékosokat megkértük, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre:
1., Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb a számodra 2007-ben?
2., Melyik gólodra vagy a legbüszkébb?
3., Mondj véleményt a csapatod (A, vagy B) idei teljesítményéről!
4., Mit vársz a következő évtől a MAC-ban?


1., A Krúdy elleni edzőmeccs.

2., A Krúdy ellen rúgott gólra vagyok a legbüszkébb.

3., Lehetett volna jobb is, de azért jók voltunk.

4., Azt várom a követkető évtől, hogy jobban fussak, erőssebben tudjak lőni, és technikailag is ügyesebb legyek. És szeretném, ha több barátom lenne a MAC -ban!
Tovább »

Évértékelés - Wagner Tamás
[2008. január 01. 15:33]


A 2007-es esztendő vége felé a kerethez tartozó játékosokat megkértük, hogy válaszoljanak az alábbi kérdésekre:
1., Melyik mérkőzés volt a legemlékezetesebb a számodra 2007-ben?
2., Melyik gólodra vagy a legbüszkébb?
3., Mondj véleményt a csapatod (A, vagy B) idei teljesítményéről!
4., Mit vársz a következő évtől a MAC-ban?


1. BLSZ torna, 2. játéknap.

2. Még sajnos nem volt legemlékezetesebb gólom.

3. Ebben az évben még nem voltunk elég jók, de egyre jobbak leszünk!

4. Azt várom, hogy tovább fejlődöm a fociban, és erősíthetem a csapatot.
Tovább »

Svájci tornán veszünk részt az idén!
[2008. január 01. 12:49]


Egyesületünk elfogadta azt a meghívást, amely két egymást követő napron megrendezésre kerülő nemzetközi tornákra szól. 2008. május 10-11-én (Pünkösdkor) Emmenbrückében és Luzernben (képünkön) játszunk a rangos viadalokon. Tavaly részt vett e tornákon a Grasshoppers, a Stuttgart, az Antwerpen, vagy pl. a St. Gallen. Félpályára, 5x2 méteres kapukra zajik majd a játék, az első helyszínen 6+1, a másodikon 8+1 játékos léphet pályára egyidőben csapatonként.
Tovább »
2008. előtti híreink »


Összefoglaló az Aloha Produkció DVD-n is megjelent filmjeiből »
Legyen a MAC '97 a kezdőlapom!
Szavazás
Legfontosabb mérkőzéseink
Csapattagok
A MAC Népstadion SE 1997-es korosztályának hivatalos portálja - www.MAC97.hu